Délmagyarország, 1961. február (51. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-01 / 27. szám

3 Tovább javul a bútorellátás Ötmillió forint értékkel több bútort kap idén Szeged a tavalyinál Egyre több család talál évről évre Szegeden új otthonra. Az új lakáshoz új bútor kell, vagy legalább is a szépet szerető dolgozó emberek modern új bútorral akarják lakásukat még otthonosabbá tenni. Ezért évről évre fokozottabb feladat vár a bútoriparra. Hosszú évek óta hiába növelik a bútorgyárak termelésüket, s hiába a sok külföldi importbútor, az igényeket teljes mértékben országosan még mindig nem tudják kielégíteni. Fokozatosan, évről évre javul azonban az ellátás. Már a múlt évben is Szegeden ötmillió forint értékkel több bútor került forgalomba, mint 1959-ben. Most a megkapott tervszámok szerint a szegedi bútorüzletekbe újabb ötmillió forint értékkel több bútor kerül. Teljesen kielégítő lesz — sőt már az is — az ellátás az úgynevezett színes bútorokból. Itt eddig az okozta a problémát, hogy nem volt megfelelő festőrészleg. Idén azonban több szegedi ktsz is, állami üzem is rendszeresen fest bútorokat A nagy választékú magyar konyhabútorok, festett színes hálószobák, kombinált szekrények és háromajtós szekrényeken kívül sok importáru is érkezik rendszeresen az Attila utcai üzletbe. Érkezett és folyamatosan érkezik festett gyermek - rekamié és virágállvány is. A Bajcsy-Zsilinszky utcai üzletben, ahol a magasfényű tó bútorok is találhatók, egyre bővül a választék. Az NDK- ból, Lengyelországból és Jugoszláviából érkezik az üzletbe az első negyedévben számos szép kivitelű kombinált szekrény. Az importbútorok mellett folyamatosabb az ellátás a hazai háromajtós és kombinált szekrényekből is. A SZOT bútorutalványok az idén is érvényben vannak, a keresettebb bútorcikkek 30 százalékát az utalványos dolgozóknak biztosítják. Az előjegyzést a többi bútorokra már megszüntették, éppen a folyamatosabb áruellátás miatt. Kárpitozott bútorokkal idén is lesz még probléma. Bár Kecskeméten és több szegedi szövetkezettel is megegyeztek, mégis az igényeket még nem tudják teljes egészében kielégíteni. A Szegedi Kiskereskedelmi Vállalat törekszik arra is, hogy az igényeknek megfelelően modern, úgynevezett varia bútorokat is biztosítson a szegedi lakosság részére. A terv szerint a többi bútorokkal együtt nagyobb mennyiségű poliészteres varia bútorgarnitúrák is érkeznek Szegedre. Íme a bizonyíték: nemcsak papíron, a tervszámok szerint javul a bútorellátás Szegeden, hanem a valóságban is. Fényképészünk azt a pillanatot leste el, amikor a bútort egyszerre két teherautóról is hordják a bútorcsarnokba. A szegedi termelőszövetkezetek fokozottabban segítik a lakosság ellátását Tanácskoztak a város közös gazdaságainak képviselői A szegedi termelőszövetkezetek képviselői tegnap, kedden délelőtt megbeszélést tartottak a városi tanácsházán. Ott voltak a tanácskozáson a kerületi tanácsok képviselői is. A megjelenteket Hovorka István, a városi tanács mezőgazdasági osztályának főagronómusa üdvözölte, majd Ladányi Benedek, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese a többi között a mezőgazdasági termelés és felvásárlás fontos, időszerű kérdéseiről szólott. Beszéde elején megállapította azt is, hogy hároméves népgazdasági tervünket — amint a Központi Statisztikai Hivatal közölte —mind a termelés és termelékenység stb., mind pedig az életkörülmények javításában teljesítettük, több vonatkozásban túl is szárnyaltuk. A teljesítés a mezőgazdaságra is vonatkozik, sajnos azonban, hogy a mezőgazdasági felvásárlásban nem tudtuk a célkitűzést teljesíteni. A mezőgazdaságnak — amely egész országunkban szocialistává alakul át a dolgozó parasztok elhatározásából — a növekvő igényeknek megfelelően fokoznia kell árutermelését. Szeged termelőszövetkezeti város. S itt is adottak a lehetőségek arra, hogy tovább növeljük a mezőgazdasági termelést és a felvásárlást . A termelőszövetkezetek idei ütemtervében — éppen a sokféle lehetőség számbavételével — bátran, de reálisan szükséges megjelölni az árutermelés növelését. A tanácskozás megállapította — ez csendült ki egyegy termelőszövetkezet képviselőjének felszólalásából is —, hogy idén jelentős lépés tehető a mezőgazdasági termelés és felvásárlás előrehaladásáért. Kenyérgabonából behozatalra szorultunk. Növelnünk kell a kenyérgabona termelését, de nem azzal, hogy több holdra vetünk búzát, hanem úgy, hogy az adott területen emeljük a terméshozamokat. Fontos — éppen a helyes és korszerű agrotechnika alkalmazásával — a kukoricatermesztés növelése, amely az állattartáshoz elengedhetetlen. Az állattenyésztésben — mind a sertések, mind a szarvasmarhák tekintetében előre kell lépnünk. Különösen a sertés- és a baromfitenyésztésben vár jelentős szerep a háztáji gazdaságokra. A termelőszövetkezetek képviselői szóltak arról, hogy adottságaiknak megfelelően foglalkoznak napraforgó és babtermeléssel, mivel ez is fontos a népgazdaság számára. Beszéltek arról, hogy a MÉK és az Állatforgalmi Vállalat a szerződéses termékek átvételekor nem minden esetben végzi megfelelően a minősítést. Joggal elvárják a MÉK-től és az Állatforgalmi Vállalattól a termelőszövetkezetek, hogy a minősítést minden esetben a valóságnak megfelelően végezzék. Igaz az is, az állam is joggal várja el a termelőszövetkezetektől, hogy maradéktalanul és a meghatározott időben teljesítsék szerződési kötelezettségüket. A termelőszövetkezetek képviselői hangoztatták, hogy növelik árutermelésüket, s fokozottabban segítik a lakosság ellátását. Az Új Élet Termelőszövetkezet például idén 500 hízóval is hozzájárul a lakosság ellátásához. A Dózsa Tsz-ben 8 ezer csirkét és 3 ezer kacsát is nevelnek közfogyasztásra. A növekvő állatállománynak férőhelyek kellenek. Az új Élet Termelőszövetkezet is saját erőből végez szerfás építkezést az állatok férőhelyeinek biztosításáért. Az állattenyésztés kapcsán említették például, hogy okszerű gazdálkodással, helyes takarmányozással lerövidíthető a hizlalási idő. A gabonatermelés növelésével kapcsolatban taglalták a talaj termőereje fokozásának kérdéseit. A vitában részt vett és felszólalt Makra Ferenc, a városi pártbizottság politikai munkatársa, Fodor István, a Haladás Tsz elnöke, Árendás György, a Felszabadulás Tsz elnöke, Nitsinger Gyula, a Rózsa Ferenc Tsz párttitkára, Makra Mihály, a III. kerületi tanács elnökhelyettese, Farkas József, a Rózsa Ferenc Tsz elnöke, Zina Miklós, a Dózsa Tsz elnöke, Savanya Miklós, az Új Élet Tsz elnöke, Csúcs Mihály, a Táncsics Tsz elnöke, Koncz Mihály, a II. kerületi tanács elnökhelyettese. A tanácskozáson felvetődött kérdésekre Ladányi Benedek, illetve Hovorka István válaszolt. Baráti találkozó a magyar sajtó napja alkalmából a Dél-Magyarország szerkesztőségében Tegnap délután a Magyar Sajtó Napja előestéjén szerkesztőbizottságunk fogadást és baráti találkozót rendezett. Ezen megjelent Török László, a Csongrád megyei pártbizottság első titkára, Siklós János, a megyei pártbiottság titkára, Biczó György, Szeged megyei jogú városi tanácsa végrehajtó bizottságának elnöke, az MSZMP Szeged városi végrehajtó bizottsága képviseletében pedig Sipos Géza és Börcsök Ferenc osztályvezetők. A fogadáson a szerkesztőség munkatársaival együtt többen részt vettek lapunk levelezőinek, barátainak széleskörű táborából. a lap munkatársai nevében Nagy István, a szerkesztőbizottság vezetője köszöntötte a megjelenteket, a Csongrád megyei pártbizottság nevében pedig Siklós János üdvözölte a szegedi újságírókat. A fogadás meleg, baráti légkörben zajlott le és a megjelentek további sikereket kívántak a Dél-Magyarország szerkesztőségének az olvasók friss tájékoztatása, szocialista nevelése érdekében kifejtett munkásságához. Szerda. IIII. február 1. A MI ÚJSÁGÍRÁSINNK írta : SIKLÓS JÁNOS, a Csongrát , , , emelkedett Legegyszerűbb lenne hangú, szépen csengő-pengő szóvirágokkal köszönteni a szocialista rend újságírását a sajtó napján. De amennyire könnyű, annyira méltatlan is lenne, mert nem az ünnepélyesség teszi emlékezetessé a sajtó napját ebben az évben sem. Sokkal inkább az elmúlt esztendők szorgalmas, eredményes munkája, az olvasók hálája, a párt elismerése teremt ünnepi derűt ezen a napon lapjaink szerkesztőségében. Ha egészen pontosan a tényekhez igazodunk, akkor az első és legszemléletesebb, hogy megyénk két napilapja közel háromszor annyi példányban jelenik meg most, mint az ötvenes évek elején. Számokban kifejezve: a két lap — a Csongrád megyei Hírlap és a Dél-Magyarország — napi ötvenöt-hatvanezer példányban jelenik meg. Olvasókra, átszámítva: naponta százötven-száznyolcvanezer olvasó kezén fordul meg a helyi újság, vagyis megyénk felnőtt lakosságának 60—65 százaléka tekinti magáénak ezeket a lapokat. Nem szükséges bizonyítani, hogy az imponáló számszerűségek mögött elsősorban a párt helyes politikáját kell keresnünk, mert ez a politika szolgáltatja az alapot az olvasóközönség igényéhez és kívánságához igazodó, becsületes újságíráshoz. A párt politikája, őszinte, igaz, a szavak és a tettek egysége jellemzi. Ezen a szilárd talajon épül a kommunista újságírás hitele, becsülete, sokrétűsége és hozzátehetjük: érdekessége is. Az utóbbi években maelentős mértékben, sikerült megszabadítani az újságírást az ötvenes évek elejét jellemző szürkeségtől, egyhangúságtól. Azoktól a sablonoktól, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy például a vezércikk első mondatából az olvasó kirögtönözte az utolsó mondat tartalmát is. De nemcsak tartalmilag győzte le ez az újságírás a rátelepedett formalizmust, a frázisos ürességet, hanem formailag is. Két napilapunk szerkesztése, tördelése, elevensége, egy-egy ünnepi, vasárnapi szám ötletdús tartalma mellett formailag is egészen magas színvonalú munkát tükröz. A »vidéki« újságírás fejlődését legjobban akkor ítélhetjük meg, ha összehasonlítjuk a korábbi évek újságírásával. Kiderül, hogy 1957-től ugrásszerű fejlődés tapasztalható szerkesztőségeinkben dolgozó újságírók körében. Szakismeretek elsajátításában, mesterségbeli tudásban, műveltségben stb. nagy fejlődést ért el mindkét lapunk újságírógárdája. Ebben nagy szerepet játszott, hogy a Csongrád megyei pártbizottság és a Szeged városi pártbizottság is világosan látta, hogy a kommunista újságíráshoz nem elég a politikai meggyőződés. Ez egymagában senkiből sem farag jótollú újságírót. . . .. E felismerés realizálásaként két szerkesztőségünkben most már sok egyetemet végzett újságíró dolgozik, többen most járnak az egyetemre és mind több az egyetemi végzettségű újságírógyakornok is. (Bár sokkal több gyakornokra lenne szükség, akik a szerkesztőségekben edződnének elvhű, bátor, jó stílusú újságírókká. A szegedi egyetemen megvan ehhez a megfelelő »kádertartalék«.) Új jelenség — mely a fejlődés törvényszerűségéből fakad —, hogy találkozunk most már kezdő, pártonkívüli újságírókkal a két szerkesztőségben. Ez nemcsak azt jelenti, hogy pártonkívüli ember is meggyőződéses szolgálója a szocialista társadalomnak, s ennek jelét tehetsége, képessége alapján az újságírópályán bizonyítja be; ez egyben azt is mutatja, hogy az élet fejlődése folytán előállott generációs problémára helyesen reagálnak ezen a pályán is. Hiszen tizenhat esztendő telt el a felszabadulás óta, s az akkor tízéves gyermek már a mi neveltünkként jelentkezik egyetemi végzettséggel. ... j . . .r elismeré-Az örvendetes javulás sévei csak fél igazságot mondtunk. S talán nem ez ünneprontás vádja, ha szóvá teszem, hogy még sok javítgatni való akad a mi újságainkon. A közérthetőség kedvéért említek néhány megoldásra váró problémát. Lapjaink általános színvonala nem egyenletes, néha meglepően nagy eltéréseket mutatóan hullámzó. Gyakori a pontatlanság: tények, számok, hírek, értesülések, elemző következtetések pontosságának esetenkénti hiányáról van szó. Akad olyan nyelvhelyességi hiba is, amelynek nem szabadna előfordulnia. (Senki ne értsen félre, a sajtóhiba, a »betű ördöge« mindig kísért, s nem is valamilyen »tiszta«, elvont nyelvészkedésre gondolok, hiszen Arany János, a legnagyobb nyelvművelő-költő is vétett nyelvhelyességi hibákat. Én a durva esetekre gondolok.) Lényegesen kevesebb a politikai tárgyú tévedés, mint a korábbi években — de sajnos még az is előfordul. S e kérdés kapcsán felmerül a szerkesztőségeinkben dolgozó elvtársak politikai műveltségének további gyarapítása. Kívánnivalót hagy maga után a lapok frissesége, eseményessége is. Örökre száműzni való az a felfogás, hogy »úgyse írja meg más, majd megírjuk holnap.« Ez a patópálos szemlélet ellentétben áll azzal a szigorú követelménnyel, hogy az újságnak mindennap »újságot« kell mondania. Tudom, hogy most egyik-másik újságíró azt mondja: »Jó, jó, ez mind igaz, de a feltételek — hogy egy frázissal fejezzem ki magam —, a vidéki szűk keresztmetszetek — gátló tényezőként hatnak Ebben a megyei pártbizottság titkára megjegyzésben sok az igazság, ezt senki nem akarja elvitatni — különösen az alacsony szerkesztőségi létszámot —, de az is igazság, hogy az elmúlt négy évben a mi megyénk újságírása a »szűk keresztmetszetekkiküszöböléséhez sokkal több támogatást kapott anyagi, erkölcsi, személyi, politikai stb. vonatkozásban, mint ezt megelőzően a tizenkét évben. Ez pedig a »vidékmegbecsülésének, elismerésének kézzel fogható bizonyítéka. S azt senki sem mondta, hogy ez a támogatás a jövőben elapad, ellenkezőleg, az állam anyagi teherbíróképességének arányában javul. Nem lenne teljes a sajtónapi kép, ha nem szólnánk magáról az újságíróról, a párt politikájának segítőjéről, ügyünk szorgalmas agitátoráról, aki közéletünkben igen jelentős tényező. a . . . , jelentőségét. A marxista újságírás az újságíró szerepét a kommunista mozgalomban Leninnél senki nem látta jobban. Nemcsak azért, mert Lenin a legnagyobb proletár forradalmár, maga is újságíró volt, a valóban forradalmi újság — a Pravda — megteremtője és szerkesztője, de Lenin látta meg először és a legvilágosabban, hogy a proletariátus forradalmának győzelme érdekében milyen rendkívüli jelentőségű a marxista sajtó. Ez a felismerés azóta csak erősödött a kommunista mozgalomban, és ma is, nálunk is, a munkásosztály hatalomgyakorlásában a sajtó szerepe semmivel sem kisebb, mint a hatalomért folytatott harc periódusában volt. Ez a körülmény szabja meg az újság helyét, szerepét és jelentőségét — s hozzátehetjük — az újságíróét is, szocializmust építő társadalmunkban. Lenin a Központi Bizottsághoz beadott kérdőíveiben a foglalkozási rovatba azt írta be, hogy »újságíró«. S mikor megkérdezték, hogy miért ezt jelöli meg foglalkozásaként, akkor azt feleltetninek szebb, mint millióknak írni, tanítani, nevelni őket. Mennyire igaza volt Leninnek. Hiszen nap mint nap egy-egy írás — a mi szerény viszonyaink között is — másfélszázezer embernek szól egyszerre. S ezt nem lehet pótolni és helyettesíteni a szóbeli agitáció semmilyen formájával sem. Az újságíró kezében a toll a legélesebb politikai fegyver és ennél fogva az újságíró felelőssége rendkívül nagy. Nemcsak azért, mert a párt küzdelmének, a néptömegek érdekeiért folyó harcnak az élvonalában halad, hanem azért is, mert egy hibás lépésével (írásával) nagy kárt okozhat annak az ügynek, amelyet szolgál. Az 1956-os ellenforradalom e tekintetben sok tanulságot szolgáltatott. A kommunista újságírásért érzett felelősségtudat egyik nagy példaképe volt hazánkban Rózsa Ferenc, a »Szabad Nép« első szerkesztője. S az volt Révai József is. Elvi, eszmei hűségükkel, végtelen becsületességükkel és igazságérzetükkel, rendkívül nagy marxista és általános műveltségükkel szolgálták a párt és a dolgozó emberek igaz ügyét. De a hazai példákban, nagy elődök keresésében nem kell messzire nyúlni, mert a mi városainkban, falvainkban élt és járt két nagy újságíró: Juhász Gyula és Móra Ferenc. Életük utolsó percéig újságírók voltak. Móricz Zsigmond riporteri tevékenysége azóta is utolérhetetlen. Ady Endre sem volt kisebb kora újságírásában, mint kora lírájában." Ezek a rendkívüli tehetségek egyben-másban követendő példákkal is szolgálnak. Az egyik a halálig tartó elvi hűség a kommunistáknál, s valamennyinél a nép szeretete és az újság, az ólommező tisztelete Soha nem tudtak elszakadni az újságtól, valami belső kényszer odakötözte őket a redakcióhoz. S nem igaz az, hogy ez a körülményekből fakadt csupán, abból is. De elsősorban a hivatásszerű életfelfogásból, hogy ők: újságírók. Másodszor abból, hogy volt — forradalmár, radikális, haladó, ellenzéki felfogásuk mértéke szerint — mondanivalójuk a fennálló társadalmi rendszerrel szemben, az elnyomott, robotos ember igazsága mellett. S volt ehhez személyes bátorságuk is. Ez nem utolsó kérdés ma sem, mert eszmei, politikai meggyőződésében megingathatatlan újságírót idegesít, ha látja, hogy a legjobb és a legéletrevalóbb pártos kormányelképzelések a megvalósulás stádiumában elsikkadnak kézen-közön, vagy a balkezesek ügyködése folytán visszájára fordulnak a legjobb intézkedések is. S ezt nem szóvá tenni — személyes bátorság hiánya miatt — nem egészen kommunista jellemvonás. A párt politikáját Snyig mint“fdezni és védelmezni a meggyőződéssel vallott politikát. Segíteni megvalósulását, elhárítani az akadályokat az útból, leleplezni a fonákságokat, igazságtalanságokat, a párt és a tömegek kapcsolatában az elszigetelő mozzanatokat. Nem valószínű, hogy nálunk egy újságíró is, ebbeli tevékenysége miatt. Ovecskin újságírójának sorsára jusson. Azon az állapoton már mi is túl vagyunk. Most, mikor köszöntjük igaz ügyünk szolgálatában nap mint nap új és új gondolatokat teremtő újságíróinkat, elvtársainkat, lapjaink munkáslevelezőit, tisztelettel emlékezünk meg a nyomdászokról, a lapkihordókról, akik fáradságos, szorgalmas munkájukkal biztosítják, hogy holnap is — már korán reggel — az ajtóban, vagy az előszobában legyen az újság.