Délmagyarország, 1961. augusztus (51. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-01 / 179. szám

Kedd, IIII. auguszt­­s 1. 2 A Szovjetunió Kommunista Pártja új programjának tervezete Mát­é I­­tth­áról.) A nocialista világrendszer mafiMH»­­san halad a döntő győzelem (el* a ka­pitalizmussal vívott gazdasági verseny-2**5, * *•§**■**«***>z időszakban haztosítja resöbbséget a kapitalista ru­sirmdswr- Pf1! szemben a teljes ipari is mezeigazda­­sági termelés tekintetében. Még fokozot­­tabban rifiaMiátszik a szocialista világ­rendszer hatása a társadalmi fejlődésnek, * 15TMK- * demokrácia és a szocializmus érdekében hal­­t menetére. A tervezetben fontos helyet kap a je­lenkori világkapitalizmus» válságának elemzés«.­ • « Az imperializmus a hanyatlás és a pusz­tulás idbamkába lépett — állapítja­­ meg a tervezet. — A bomlás feltartóztathatat­lan folyamata te­tőtől talpig úrrá lett a kapitalizmuson, kiterjed gazdasági és ál­lami rendszerére, politikájára és ideoló­giájára. Az imperializmus végérvényesen elve­szítette hatalmát az emberiség több­sége felett. Az emberiség történelmi fejlődésének fő tartalmát, fő irányát és fő sajátosságait a szocialista világrendszer, azok az erők ha­tározzák meg, amelyek az imperializmus ellen, a társadalom szocialista átalakítá­sáén harcolnak. Az első világháború és az októberi fá­radalom előidézte a kapitalizmus általá­nos válságát. A második világháború és a szocialista forradalmak során számos eu­rópai és ázsiai országban kibontakozott a kapitalizmus általános válságának máso­dik szakasza. A világkapitalizmus most e válság új. harmadik szakaszába lépett. Ennek az új szakasznak az a legfontosabb sajá­tossága, hogy nem világháború foly­tán bontakozott ki. A tervezet a továbbiakban megállapítja, hogy az imperializmus korszakában az ál­lami monopolkapitalizmus nagyarányban kifejlődik, majd elemzi a kapitalizmust marcangoló legmélyebb ellentmondásokat, rámutat, hogy az állami monopolkapitaliz­must hallatlanul fokozza a militarizmus. A militarizmus, miközben a monopolisz­­zikus burzsoázia egyes csoportjait gazda­gítja, ugyanekkor a nemzetek kimerülésé­re, a népek elnyomorodására vezet. Napjainkban a nemzetközi reakció­k pillére az Egyesült Államok monopo­­lisztikus burzsoáziá­ja, amely a kapita­lizmus­­ megmentő­jének a szerepét vál­lalta. A tervezet ezzel kapcsolatban leszögezi, hogy a monopol­isztikus burzsoázia még nukleáris fegyverrel sem képes szembe­szállni a tört­énelmi fejlődés megmásítha­tatlan menetével. Az emberiség nem akar és nem fog megbéküllni a kapitalizmus történelmi­leg elavult rendszerével. A tervezet első részének következő feje­zete a munkásosztály nemzetközi forradal­mi mozgalmával foglalkozik. A munkásosztály nemzetközi forradal­mi mozgalma világtörténelmi jelentőségű győzelmeket aratott. Fő vívmánya a szo­cialista világrendszer. A győztes szocializ­mus a maga példájával forradalmi befo­lyást gyakorol a tőkés világ dolgozóinak értelmére, harcra buzdítja őket az impe­rializmus ellen és roppant nagy mérték­ben megkönnyíti e harc feltételeit. A munkásosztály világtörténelmi külde­tésének teljesítése szempontjából fontos feltétel, hogy megszüntesse soraiban a sza­kadást. Az a ferlőegységben fellépő, összefor­rott munkásosztállyal szemben az Im­portaltom«* egyetlen bástyája sem tud helytállni. Ugyanekkor a kommunisták bírálják a sz­ociáldemokrácia ideológiai álláspontjait és jobboldali opportunista eljárását lelep­lezik a szociáldemokrácia jobboldali vezé­rek­, akik nyíltan a burzsoázia mellé áll­tak, s lemondtak a munkásosztály hagyo­mányos szocialista követeléseiről. A kommunista mozgalom a különböző opportunista irányzatok ellen vívott harc­ban növekszik és edződik. A mai viszonyok között­i kommunista mozgalomban a fő veszély a revisio­­nizmus, a jobboldali opportunizmus, mint a harssoá befolyás visszatükrö­ződése. A revizionisták tagadják a szocialista for­radalom és a proletárdiktatúra történelmi szükségességét, a marxista—leninista párt vezető szerepét, kikezdik a proletár inter­nacionalizmus pilléreit, a nacionalizmus­hoz szegődnek. A másik veszély a dogmatizmus és a szektásság, amely kibékíthetetlen el­lentmondásban van a forradalmi el­mélet alkotó fejlesztésével, a kommu­nistáknak a nagy tömegektől való el­szakadására, elszigetelődésére vezet, a kommunistákat passzív várakozásra kár­hoztatja, vagy a forradalmi harcban los­­­os, kalandos akciókba sodorja, akadá­lyozza a változó helyzet helyes értékelését és az új lehetőségeknek a munkásosztály, valamint az összes demokratikus erők ér­dekében való kihasználását. A dogmat­iz­mus és a szektásság egyes pártok fejlődé­sének bizonyos szakaszában szintén fő ve­­­méllyé válhat, ha nem harcolnak követke­­ztb­eAn íillfino Az SZKP abból indul ki, hogy a revision­z­mus, a dogmat­izmus és a szektásság, a leninizmustól való bár­­miféle elhajlás ellen vívott kérlelhe­tetlen harc szükséges feltétele annak, hogy a nemzetközi kommunista moz­galom egysége tovább erősödjék, hogy a szocialista tábor még szilárdabbá váljék. A nemzeti felszabadító mozgalommal foglalkozó fejezet kimondja: a világ a viharos nemzeti felszabadító forradalmak korszakát éli. A nemzeti felszabadító forradalmak ha­talmas hulláma elsöpri a gyarmati rend­szert, alá­mossa az imperializmus pillé­reit. A volt gyarmatok és félgyarmatok helyén fiatal szuverén államok kelet­keznek és keletkeznek. Ám a harc még nem ért véget. A ko­­lonializmus bilincseit lerázó népek a fel­szabadulás különböző fokán állnak. So­kan közülük a nemzeti állam megterem­tése után gazdasági önállóságra és a poli­tikai függetlenség megszilárdítására törek­szenek. Az össznemzeti feladatok megoldásának az alapfeltétele az imperializmus elleni következetes harc. Az imperializmus arra törekszik, hogy a volt gyarmatokat és fél­­gyarmatokat megtartsa a kapitalista gaz­dasági rendszerben, s ennek keretei kö­zött rögzítse egyenlőtlen helyzetüket. A mai kolonializmus fő oszlopa az Egyesült Államok imperializmusa. A nemzeti felszabadító forradalom a politikai függetlenség kivívásával nem ér véget. Ez a függetlenség ingatag lesz és fikcióvá válik,­­ha a forradalom a társa­dalmi és a gazdasági életben nem vezet mélyreható változásokhoz, ha nem oldja meg a nemzeti újjászületés életbevágóan fontos feladatait. A nemzeti felszabadító mozgalmakkal foglalkozó rész kimondja: Az S­­KP nemzetközi politikája egyik sarkkövének tekinti a gyarmati és félgyarmati igától megszabadult né­pekkel való testvéri szövetséget. A tervezet a továbbiakban a két ideoló­gia — a kommunista és a burzsoá ideoló­gia — közötti harccal foglalkozik. Az imperializmus fő eszmei-politikai fegyvere az antikommunizmus, amelynek lényege a szocialista rendszer rágalma­zása, a kommunista pártok politikájának és céljainak, a marxizmus—leninizmus ta­nításának meghamisítása. A programtervezet mélyrehatóan, ér­vekkel alátámasztva bírálja mindazon­­ el­méleteket­, amelyek a burzsoé rendszer kizsákmányoló természetét álcázzák, a ka­pitalizmust kendőz­ik, majd első részének zárófejezete a békés egymás mellett élés és az egyetemes békéért vívott harc kér­déseit taglalja. Kimondja, hogy az SZ­KP külpolitikai tevékenységében fő céljának tekinti, hogy békés felté­teleket biztosítson a Szovjetunióban a A tervezet második része, miután leszö­gezi, hogy a kommunista társadalom fel­építése a szovjet nép közvetlen gyakorlati feladatává vált, röviden összefoglalja a kommunista társadalmi rendszer lényegét. A kommunizmusban teljesen megszűn­nek az osztályok, a város és a falu közti társadalmi-gazdasági és kulturá­lis — életmódbeli különbségek. Az em­berek termelőtevékenységében a szel­lemi és a fizikai munka szervesen összefonódik. A kitűnően szervezett termelésen és a fejlett technikán alapuló kommunista tár­sadalom megváltoztatja a munka jellegét, de nem mentesíti a társadalom tagjait a munkától. Egyáltalán nem lesz az anar­chia, a tétlenség és a henyélés társadalma. A társadalmi munkában mindenki részt vesz, s biztosítja a társadalom anyagi és szellemi javainak szakadatlan növelését. A munka és a fegyelem nem lesz teher az ember számára: a munkatevékenység nem lesz többé az élet eszköze csupán,­­ igazi alkotássá, öröm forrásává válik. A kommunizmus a társadalmi élet szervezetének legmagasabb formája. Minden termelési sejt, minden önkor­mányzatú társulás harmonikusan kapcso­lódik egymáshoz a tervszerűen megszerve­zett közös gazdaságban, a társadalmi munka egységes ritmusában. A kommunizmusban végbemegy a nem­zeteknek mind nagyobb arányú, minden oldalú közeledése a gazdasági, politikai és szellemi érdekek teljes közössége, a test­véri barátság és együttműködés alapján. Az SZKP programtervezete a továbbiak­ban a kommunista építés gyakorlati fel­adataival foglalkozik. Az IMI—1970-es legköz­elebbi évtized­ben a Szovjetunió a kommunikrtás anyagi-műszaki alapjának megteremté­sével az egy főre jutó termékek ter­melése tekintetében túlszárnyalja a leghatalmasabb és leggazdagabb kapi­talista országot, az Egyesült Államo­kat, jelentősen emeli a dolgozók anya­gi jólétét és kulturális technikai szín­vonalát. kommunista társadalom felépítéséhez és a szocialista világrendszer fejlődé­séhez, valamint, hogy az összes béke­­szerető népekkel együ­tt megszabadítsa az emberiséget a világméretű pusztító háborúktól. Az SZKP abból indul ki, hogy a világon kialakultak és fejlődnek az egyetemes bé­ke megőrzésére és megszilárdítására al­kalmas erők, létrejönnek a feltételek az elvileg új államközi viszonyok megszilárdulásá­hoz. A programtervezet szembeállítja az ál­lamok közötti kapcsolatok, alá és fölé ren­deltségen alapuló,régi imperialista mód­szerét, a nemzetközi kapcsolatok új szo­cialista típusával. Ezután megállapítja: A szocialista államok külpolitikája, amely a békének, a népek egyenjogúságá­nak, önrendelkezésének, valamennyi or­szág függetlensége és szuverenitása tiszte­­letben tartásának elvein, valamint a szoci­­alista diplomácia becsületes, emberséges módszerein nyugszik, egyre növekvő befo­lyást gyakorol a világhelyzetre. Korunk alapvető kérdése: a háború és béke kérdése. A háborús veszély egyedüli forrása az imperializmus. Az imperialista tábor a legszörnyűbb bűn­­cselekményre készülődik az emberiség el­len: termonukleáris világháborúra, amely soha nem látott pusztítást okozhat egész országoknak, egész népeket irthat ki.­ A hatalmas szociális­­ tábor, a békesze­­rető nem szocialista államok, a nemzet­közi munkásosztály és a békéért síkraszálló valamennyi erő összefogásával a világháború megaka­dályozható. A szocializmus világméretű győzelme vég­érvényesen kiküszöböli bármilyen háború keletkezésének társadalmi és nemzeti okait. A háború száműzése, az örök béke megteremtése a kommunizmus törté­nelmi küldetése. A tartós béke biztosításának radikális útja a szigorú nemzetközi ellenőrzéssel végrehajtandó általános és teljes leszere­lés. Az­ emberiségnek a szocializmus javasol­ta azt az­ egyedüli ésszerű elvet, amelyre a világ két rendszerre való különválásá­nak körülményei közepette az­ államközi viszonyok felépíthetők: a különböző társa­dalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének Lenin által javasolt elvét.” A szocialista és a kapitalista államok békés egymás mellett élése az emberi társadalom fejlődésének objektív szük­ségszerűsége. A háború nem lehet a nemzetközi viták megoldásának eszköze, s nem szabad, hogy azzá váljék. A Szovjetunió következetesen síkra szállt és síkra száll a jövőben is a külön­böző társadalmi rendszerű államok békén egymás mellett élésének politikájáért, mindenki számára biztosítja az anyagi bőséget, minden kolhoz és szovhoz magas termelékenységű és nagyjövedelmű gaz­dasággá válik; lényegében kielégülnek a szovjet emberek szükségletei a minden kényelemmel ellátott lakások tekinteté­ben; megszűnik a nehéz fizikai munka, a Szov­jetunió lesz. az az ország, amelyben legrövidebb a munkanap. Az 10T1—1080-as második évtizedben megteremtjük a kommunizmus anya­gi-technikai bázisát, s az egész lakos­ság számára biztosítjuk az anyagi és művelődési javak bőségét; a szovjet társadalom szorosan megközelíti a szükségletek szerinti elosztás elvének megvalósítását, s megtörténik az egységes köztulajdonra való fokozatos átmenet. A Szovjetunióban tehát lényegében felépül a kommunista társadalom. A kommunista társadalom teljes felépítése az ezután kö­vetkező időszakban fejeződik be. Az SZKP célul tűzi ki az ipari terme­lés egész mennyiségének növelését úgy, hogy ez a legközelebbi tíz esz­tendő folyamán körülbelül két és fél­szeres lesz, s túlszárnyalja az Egye­sült Államok mai ipari termelési szín­vonalát; 30 esztendő alatt legalább hat­szorosra növekszik, s ezzel messze ma­ga mögött hagyja az Egyesült Álla­mok jelenlegi egész ipari termelését. Ehhez tíz év alatt több mint kétszere­sen, húsz év alatt pedig négy-négy és fél­szeresen növelni kell a munka termelé­kenységét az iparban. Húsz év múlva a munka termelékenysége a szovjet iparban kétszeresen túlszárnyalja majd az Egyesült Államok mai termelékenységi színvonalát, az egy órára jutó termelékenység tekinte­tében pedig — minthogy a Szovjetunió­­ban megrövidül a munkanap — ez a fö­lény sokkal nagyobb arányú lesz. A második évtizedben lényegében befe­jeződik az egész ország villamosítása. Az évenkénti villamosenergia termelésnek az évtized végére 800—1000 milliárd, a má­sodik évtized végére pedig 2700—3000 mil­liárd kilowattórára kell növekednie. Húsz esztendő alatt a vaskohászat eléri azt a színvonalat­, amely lehetővé teszi, hogy évente mintegy 200 millió tonna acélt r­ntaunk. A gépgyártás fejlesztése alapján az első évtizedben megvalósul az iparban, a me­zőgazdaságban, az építkezésben, s közle­kedésben, a rakodómunkálatokban, a kommunális gazdaságban a komplex gé­pesítés. Húsz év alatt tömeges mérték­ben vanóeaválik a termelés komplex auto­matizálása, s ezzel egyidejűleg mind álta­lánosabb lesz az automataüzemekre és vál­lalatokra való áttérés. További gyors fejlődést ér el a leg­­újabb, reaktív technika, legelső­orban a légiközlekedés területén, valamint a világűr meghódítása céljából is. Az SZKP minden erőfeszítést megtesz, hogy biztosítsa a közfogyasztási cikkek termel­ésének gyors növelését. A kommunizmus általánosan kibonta­kozó építése az ipar mind ésszerűbb te­lepítését követeli meg, amely biztosítja a társadalmi munka gazdaságos kihaszná­lását, a körzetek komplex fejlődését és gazdaságuk szakosodását, megszünteti a lakosságnak a nagyvárosokban való mér­téktelen összezsúfol­ódását. A párt megszervezi a mezőgazdaság termelő erőinek hatalmas fellendítését, amely lehetővé teszi két, egymáshoz szo­rosan kapcsolódó feladat megvalósítását: a­ nagy értékű­ tápanyagok bőségének megteremtései a lakosság, s a nyersanya­­gok bőségének megteremtését az­ ipar szá­mára; b) biztosítja a szovjet falunak a kommunista társadalmi kapcsolatokra va­ló fokozatos áttérését. A mezőgazdaság a műszaki felszerelés és a termelés szervezettsége tekintetében megközelíti az ipar színvonalát: a mező­gazdasági munka az ipari munka válfa­jává lesz, a mezőgazdaságnak a termé­szeti erőktől való függősége jelentősen, csökken, majd egészen minimálissá válik. A kolhozrendszer gazdasági felvirágzá­sa megteremti a feltételeit annak, hogy a kolhoztulajdon közeledjék az egységes köztulajdonhoz­, távlatilag pedig össze is olvadjon vele egységes kommunista tulaj­donná. Az­ egész lakosság és a népgazdaság me­zőgazdasági termékek iránti igényeinek teljes kielégítése céljából a mezőgazdasági termelés egész hoza­mát tíz­ év alatt mintegy két és fél­szeresére kell emelni, húsz­ esztendő alatt pedig három és félszeresére. A mezőgazdasági termelés növekedésének felül kell múlnia a mezőgazdasági termé­kek iránti növekvő keresletet. A Szovjet­unió az­ első tíz esztendőben túl fogja szár­­nyalni az Amerikai Egyesült Államokat az alapvető mezőgazdasági termékek egy főre jutó mennyiségének termelésében. A mezőgazdaságban a munka termelé­kenysége tíz év alatt legalább két és fél­szeresére, húsz­ év alatt pedig öt, hatszo­rosára emelkedik. A tervezet nagy figyelmet szentel a gaz­dasági vezetés és tervezés tökéletesítésé­nek. A kommunista építés feltételezi az­ irá­nyítás demokratikus alapjainak általános fejlesztését, a népgazdaság központosított állami irányításának megerősítésével és tökéletesítésével egyidejűleg. Az egységes népgazdasági terv kere­tein belül tovább bővül a helyi szer­vek és vállalatok gazdasági önállósága és jogköre; a tervezésben mind nagyobb szerepet kell játszaniok az alulról — a vállalatoktól — kiinduló terveknek és javaslatoknak A kommunista építésben — hangzik a továbbiakban a tervezet — maradéktala­nul fel kell használni az áru—pénz össze­függéseket, annak az új tartalomnak meg­felelően, amelyet ezek az összefüggések a szocializmus időszakában nyernek. Ebben nagy szerepet játszik a gazdaság fejlesz­tése olyan eszközeinek alkalmazása, mint a jövedelmezőség, pénz, ár, önköltség, ha­szon, kereskedelem, hitel, pénzgazdálko­dás A tulajdon egységes kommunista for­májának kialakulásával és az elosztás kommunista rendszerére való áttéréssel az áru—pénz összefüggések gazdaságilag el­avultakká válnak és elhalnak. A nép anyagi jólétének emelését ille­tően az SZKP azt a világtörténelmi jelentőségű feladatot tűzi ki, hogy a Szovjetunióban — bármely tőkés or­szághoz hasonlítva — el kell érni a legmagasabb életszínvonalat. A párt abból a lenini tételből indul ki, hogy a kommunizmus építésében az anya­gi érdekeltség elvére kell támaszkodni A munkáért fizetett bér a következő húsz esztendőben a dolgozók anyagi és kultu­rális igényei kielégítésének alapvető for­rása marad. A­­ kommunizmus felé haladva azonban a személyi igények kielégítése egyre in­kább a társadalmi fogyasztási alapból tör­ténik, s ennek növekedési üteme meg fog­ja haladni az egyéni munkabér növekedé­sének ütemét. A kommunista elosztásra való áttérés azután történik meg, hogy a munka szerinti elosztás elve teljesen érvé­nyét veszti, vagyis amikor bekövetkezik az anyagi és kulturális javak bősége, s a munka a társadalom minden tagja számá­ra elsőrendű létszükségletté válik. A Szovjetunió nemzeti jövedelme a kö­vetkező tíz esztendőben két és félszeresére (Folytatás a 1. oldalon.) Az SZKP-nak a kommunista társadalom építésével kapcsolatos feladatai II.

Next