Délmagyarország, 1962. február (52. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-03 / 28. szám
Vass Istvánná előadást tartott a magyar parlamenti küldöttség távolkeleti útjáról Pénteken délután a szegedi Postás Művelődési Otthon nagytermét zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők, hogy meghallgassák Vass Istvánnénak, az Országgyűlés alelnökének, a Hazafias Népfront országos titkárának beszámolóját a magyar parlamenti küldöttség tavalyi távolkeleti útjáról. A beszámoló gyűlésen — amelyet a I. kerület lakóinak tartottak — megjelent Biczó György, a városi tanács elnöke Katona Sándor, a népfront Csongrád megyei bizottságának titkára és Nagy István, a népfront városi bizottságának titkára is. Lacsán Mihálynak, a II. kerületi tanács elnökének megnyitója után Vass Istvánná rendkívül nagy érdeklődéssel kísért előadásában vázolta a magyar parlamenti küldöttség útját Kínában, Mongóliában, Vietnamban és Koreában. Hangoztatta, hogy ezekben a távolkeleti, testvéri országokban a szocializmus építésében nagy eredményeket értek el. Mindenütt, bármerre jártak a parlamenti küldöttség tagjai, nagy szeretettel fogadták őket. Ez a szeretet és testvári barátság az egész magyar népnek szólt. Vass Istvánná változatos előadása befejező részében személyes élményekről számolt be. Kiemelte, hogy felejthetetlenek voltak a találkozások a távolkeleti országok népeivel. Befejeződött a tsz- és a tszes párttitkárok ötnapos tanfolyama Szegeden Szeged és a szegedi járás termelőszövetkezeteinek, termelőszövetkezeti csoportjainak párttitkárai — összesen 73-an — ötnapos tanfolyamon vettek részt Szeged«» január 29-től február 2-ig. A tanfolyamot a szegedi járási párt-végrehajtó bizottság szervezte, azzal a céllal, hogy a szövetkezeti pártszervezetek a jövőben jobban elláthassák mindennapi munkájukat, tájékozódjanak a legfontosabb bel- és külpolitikai kérdésekben és hatékonyabban, eredményesebben szólhassanak bele a közös gazdaság problémáiba. A párttitkár elvtársak öt nap alatt előadásokat hallottak »A tsz-pártszervezetek feladatai a szövetkezetek politikai és gazdasági megszilárdításában« címmel, továbbá az alapszervezetek szerepéről és tennivalóiról a párthatározat végrehajtásában, a párt tömegkapcsolatának javításáról, a tömegszervezeti munkáról, a párt szövetségi politikájának helyzetéről, a gazdaságszervező munkáról, a termelés pártellenőrzéséről, a fejlett nagyüzemi gazdálkodás módszereiről, a párt művelődési politikájáról, a tag- és tagjelölt felvételről stb. Az utolsó előadást tegnap tartotta meg Szántó György elvtárs, a budapesti pártfőiskola magyar és nemzetközi munkásmozgalom tanszékének vezető tanára »A nemzetközi helyzet és a XXII. kongresszus« címmel. Az előadások mindegyikét alapos vita követte. A tanfolyam — amely a párttitkár elvtársak véleménye szerint igen hasznos és eredményes volt — tegnap befejeződött. 3 Modern szobabútorok készülnek Új szobagarnitúra mintadarabjainak elkészítésén dolgoznak a Bútor, Hangszer és Dekorációs Vállalat asztalos, valamint kárpitos részlegei. Február közepére készül el az első világos kőrisfaborítású, modern szoba, amely író- és klubasztalból, ágyneműtartóból, kétajtós és kombinált szekrényből, valamint rekamiéból áll. A bútorokat a Faipari Gyártástervező Vállalat tervezte, gyártásukra valószínűleg a második negyedévben kerül sor. A budapesti lakásművészeti bolt árusítja majd, akárcsak az üzem többi asztalosipari termékét. Átépítik a Petőfi Sándor sugárút úttestét Az I. kerületi tanács építési csoportja a napokban kötötte meg a szerződést a Budapesti Aszfaltútépítő Vállalat szegedi kirendeltségével a Petőfi Sándor sugárút teljes felújítására. A tervek szerint a Petőfi Sándor sugárútnak a Lenin körút és a nagykörút közötti szakaszát közel 2 millió forintos beruházással újítják fel. A közművek cseréjét máris megkezdték, s amint az idő engedi, társadalmi munkával megindul az úttest felbontása, utána pedig megkezdődik az úttest burkolása. A tervek szerint a Petőfi Sándor sugárút felújítása augusztus 20-ra készen lesz. Egyetemista KISZ-fiatalok a falvakban Öt napig tanulmányozzák és segítik a falusi KISZ-szervezetek munkáját A Szegedi Tudományegyetem és Orvostudományi Egyetem 87 KISZ-tag hallgatója február 5-től 10-ig Békés, Bács és Csongrád megyében tanulmányozza a falusi KISZ- szervezetek munkáját. A KISZ Központi Bizottságának felhívása nyomán az egész országban a budapesti, a debreceni, valamint a szegedi egyetemekről összesen 700 egyetemista KISZ-fiatal vesz részt ebben az akcióban. öt nap alatt részt vesznek a falusi KISZ-szervezetek munkájában, megismerik a falusi fiatalok életét és tanácsaikkal, észrevételeikkel segítik a KISZ-szervezetek munkáját. Különösen azt vizsgálják, hogy milyen eredménnyel folyik a falvakban, a termelőszövetkezetekben a fiatalok politikai oktatása, milyen sikereket ér el a KISZ-oktatás. Ezenkívül előadásokat és tájékoztatókat tartanak a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII. kongresszusáról és a nemzetközi politika más kérdéseiről. A 87 szegedi egyetemista KISZ- fiatal, a három megye 43 községében vesz részt ebben a munkában. Egy-egy községbe két fiatal kerül. Megyénk 15 községét keresik fel a fiatalok, többek között Röszkét, Pusztamérgest, Ásotthalmot, Székkutast, Csanyteleket, Mindszentet, Szegvárt, Apátfalvát, Maroslelét és Csanádpalotát. A 87 egyetemista fiatal részére Szegeden február 1-től 3-ig háromnapos előkészítő tanfolyamot rendeztek. A tanfolyamon a megyei pártbizottság és tanács, a megyei KISZ-bizottság és más szervek vezetői tartottak tájékoztatót a mezőgazdaság fejlődésének, a tsz-ek megerősítésének és a falusi fiatalok életének problémáiról, a KISZ-szervezetek feladatairól. Ma, szombaton Békés és Bács megye néhány vezetője ismerteti a megyék gazdasági és politikai helyzetét, és válaszol a fiatalok kérdéseire. A munka befejezése után a fiatalok megbeszélik és rendszerezik tapasztalataikat, a falusi KISZ-szervezetek mint kájában szerzett észrevételeiket. A megyei KISZ- bizottság e tapasztalatokat felhasználja a falusi KISZ- szervezetek munkájának megjavítására. A KISZ Központi Bizottsága pedig az országos tapasztalatok alapján megtárgyalja a KISZ-oktatás helyzetét. MUNKÁBAN A HÓEKE Az a szokatlanul nagy mennyiségű hó, amely az elmúlt három nap alatt a városra hullott, komoly erőpróba elé állította a Szegedi Köztisztasági Vállalatot is. Tegnap a vállalat útfenntartó részlegének munkásai hóekékkel felszerelve egész nap dolgoztak a főbb útvonalak megtisztításán. A Külső Csongrádi sugárúton munka közben örökítette meg fotóriporterünk a vállalat egyik traktor vontatta hóekéjét. Az egész napos megfeszített munka eredményeként ma már sehol sem akadályozza a közlekedést a hó a város területén. (Somogyink felv.) Szombat, 1962. február 3. fokozásának útján legyőzhetjük a kapitalizmust az egész világon. Mert Franciaországban, Olaszországban és Svájcban sem lehet kivédeni semmivel azt, hogy nálunk is majd ingyenes lesz a közszolgáltatás, ingyenes a kenyér és a cukor stb___ Ez lesz a halála a tőkés rendszernek. Hiszen a francia munkás és a holland paraszt kézzelfoghatóan tapintja a szocialista társadalmi rendszer »produktumát« és azt mondja: »Hohó, hát ezt így is lehet? Adó nélkül, ezer féle zsaroló dribli nélkül?« Azt mondják majd: csináljuk utánuk. S utánunk csinálják ők maguk, a mi példánkon lelkesülve. És nem kell hozzá atom, hidrogén — legalábbis bombák formájában —, csak gazdag, kulturált kommunista, berendezkedés. Aki ezt megérti, az megért mást is. Többek között azt is, hogy Svájcban — maradjunk előbbi példánknál — a társadalmi forradalom nem feltétlenül véres, súlyos folyamatot jelent, hanem viszonylag békésebb eszközök felhasználásával is végbe mehet, hiszen majd az átalakulás mögött olyan világrész áll, amely — minden tekintetben — kézzelfoghatóan bizonyítja elsőségét, magasabbrendűségét. Ez egyben a vallott eszmében — a marxizmus—leninizmusban — való őszinte hitet is jelenti. Aki hitt a szocializmus erejében, győzelmében az illegalitás rettenetes viszonyai között, hitt az elmúlt másfél évtizedben — az most is hisz! Sőt, most már egyre többen hisznek, szaporodnak azok, akik világosan látnak, akikben buzog az élet és a tetterő — igenük a haza boldogulását.Akik elvetették már régen »a véres homlokával« egyedül álló magyarság vízióját, mert megértették a XX. század második felének világot formáló új vonásait. Akadnak azért értetlenek is, akikkel türelmesen és jóindulatúan kell polemizálnunk. Rádöbbenteni őket korunk "fiagy kérdéseire, megmutatni nekik népünk boldogulásának egyetlen lehetséges útját. Aki a jószándékúakkal, bővebb magyarázatra várókkal szemben türelmetlen — helytelenül cselekszik. Mi magyarázunk és vitázunk, meggyőzünk minden tisztességes szándékú embert céljaink helyességéről, életrevalóságáról. Persze találkozunk — bár igen kis számban — más természetű »értetlenekkel« is. Olyanokkal, akik képtelenek meglenni bálvány nélkül. Nem az a baj, hogy bálványimádók voltak, hanem az, hogy nem tudják elképzelni a szocialista életet bálvány nélkül. S mert nincs bálvány, azt mondják, hogy »rossz a politika, revizionista, liberális, elferdült jobboldalra” stb. Sajnos, ezek az »értetlenek« maguk között »értetlenkednek«, s nem hivatalos plénumok előtt. Ugyanakkor viszont a plénumokon egyetértésüket és helyeslésüket juttatják kifejezésre, sőt az ügyek végrehajtásában segítőkészségüket is megemlítik ... Ez a rossz ízű kétarcúság, magyarul: konok szektarianizmus. Ezek azért sem részletkérdések, mert hazánkban az őszinte véleménynyilvánításnak minden kelléke megvan. S ezt az őszinte, egészséges légkört fokozni akarjuk. Senkinek sincs oka arra, hogy véleményét véka alá, másként szólva »négy fal közé« rejtse. De ott mondja el, ahol lehet érvelni, vitatkozni, álláspontokat tisztázni. Ez a tisztességes munka. És egy kicsit ez is a »politika alapjai«-hoz tartozik —, hogy a nyugdíj szélén álló panaszos kifejezésével éljek. EZT A GONDOLATSORT persze érdemes és szükséges is továbbfejleszteni, mert a szocialista társadalom magasabbrendűségének kézzelfogható bizonyítékát, hazánk lakosságának erejével, eszével, tudásával és szorgalmával kell megteremteni. Ahhoz, hogy 36, vagy 35 órás munkahetek legyenek, hogy parasztságunk kevesebb erőkifejtéssel vegye el a földtől az »életet« — sokat és okosan kell dolgoznunk. Nem »egyeseknek« , hanem a magyar társadalom egészének, mindenkinek a maga munkaterületén, legjobb tudása és meggyőződése szerint. Ennek tényei és eredményei az 1962-es év ipari tervének teljesítésében, a meghatározott mezőgazdasági termékek előállításában, a tudomány és a kultúra munkásainak nagyszerű teljesítményeiben jutnak kifejezésre. Körülbelül úgy fogalmazhatnánk megközelítő pontossággal, hogy annyit érsz , amennyit népünk boldogulásához adsz. Nem hiszem, hogy ez hamis összegezés lenne. * Z A BESZÉLGETÉS csak formálandó gondolatokat ébresztett bennem. Én is csak ilyen egyszerű szándékkal vetettem papírra az öreg ember sajátos logikája nyomán korunk legnagyobb kérdését — a két társadalmi és gazdasági rendszer békés egymás mellett élésének témáját. Hiszen ez mindannyiunkat érint. Életbevágó módon érint. A hajlott korú ember az unokák miatt jött. És valóban: minden gondolata az unokák érdekében fogalmazódott meg ősz fejében és formálódott mondatokká deres bajusza alatt. De azért az unokák mellett önmaga életéről is szólt, okosan, tisztességesen. E: Megtartotta zárszámadó közgyűlését a szegedi Új Élet Tsz Az idén rendszeresen árul majd zöldségféléket a szövetkezet a Marx téren Tegnap a Vörös Csillag Moziban tartották meg zárszámadó közgyűlésüket a szegedi Új Élet Tsz gazdái. A tagságnak mintegy 85 százaléka foglalt helyet a padsorokban, és élénk figyelemmel hallgatta végig Savanya Miklós elnök több mint másfélórás részletes, tárgyilagosságra törekvő beszámolóját. Érdekelte az embereket valamennyi tény- és számadat, amely a múlt évi gazdálkodás hibáira, illetve eredményeire vonatkozott. Mozgolódás és morajlás futott végig a termen, amikor arról volt szó, hogy a szövetkezet nem mindenben teljesítette a terveket és ennek a kedvezőtlen időjáráson kívül úgynevezett szubjektív okai is voltak. Cseppet sem okozott tehát meglepetést, hogy a beszámolóhoz húszan szóltak hozzá. Alighanem többen is kifejtették volna véleményüket, ha az elnök nem sietteti a közgyűlés befejezését azzal, hogy utána filmet akarnak vetíteni a tagságnak. Így is hasznos munkát végzett azonban a közgyűlés. Számot adott arról, hogy a 3093 holdas közös gazdaságban 803 fő iparkodik minél nagyobb jövedelmet elérni. A mezőgazdaság szocialista átszervezése óta ez a második zárszámadó közgyűlése az Új Élet Tsz-nek és az 1061-es év eredményei alapján 29 forint 17 fillért osztanak munkaegységenként. Ez valamivel több ugyan, mint 1960-ban, azonban a tervezett 31 forint 44 fillért nem érte el. Ennek oka — mint a beszámolóból és a hozzászólásokból kitűnt — nemcsak az aszály volt, hanem az is, hogy a kertészet gyengén dolgozott, továbbá az állattenyésztési tervteljesítésben is lemaradtak itt-ott. Általános vélemény alakult ki, hogy a jövedelem nagyobb is lehetett volna — erre megvan a szövetkezetnek minden adottsága. Elég jól működött a pártszervezet, derekas munkát végeztek a KISZ-fiatalok és a szövetkezeti tagság túlnyomó többsége fegyelmezetten dolgozott egész esztendőben. Sokat segítettek a patronáló üzemek is, mint a ruhagyár, a 42-es AKÖV, a szalámigyár és a MÁV Igazgatóság. A szövetkezet tagjai közül 27-en fejezték be az ezüstkalászos tanfolyamot és jelenleg 29 fővel mezőgazdasági szakmunkás-tanfolyam működik. A tanfolyam igen népszerű még az idősebb gazdák körében is. Dobó Antal például idős ember létére Alsóvárosról jár ki minden alkalommal Mihálytelekre, hogy részt vegyen a tanfolyam valamennyi előadásán. Tavaly már a munkaverseny is életképesebb volt, mint korábban. A szövetkezet tagjai egyöntetűen támogatták azt a kezdeményezést, hogy az Új Élet mérje össze erejét a többi szegedi szövetkezettel. Párosversenyben a szomszédos Táncsics Tsz-szel voltak, azt azonban nem tudják, melyikük lett az első, mert a bizottság még mindig nem értékelte a versenyt. A szövetkezeten belül Bozsó Szilveszter munkacsapata lett az első. Helyeselte a közgyűlés, hogy a tavaly jól bevált premizálási rendszert idén tovább kell fejleszteni. Le kell vonni a tanulságot az üzemszervezést illetően is. A brigádok területeit ezért most tájegységenként alakították ki, s így kevesebbet kell ideoda vándorolniuk az év folyamán. Idén növelik az öntözéses termőterületet is, mert úgy érzik, kötelességük minden lehetőt megtenni Szeged jó zöldségellátásáért. Úgy határoztak, hogy a Marx téren állandó piaci árusítást szerveznek zöldségféléből. A szövetkezet ezentúl is különös gondot fordít a fűszerpaprika termesztésére, hiszen a jövedelemnek több mint fele ebből adódik. Tavaly összesen 3 millió 668 ezer forint bevételük volt paprikából, s ebben jelentős érdemeket szerzett Szekeres Lajos munkabrigádja, amely 39 holdon 38 mázsás holdankénti átlagtermést ért el. A közgyűlés több mint <* óra hosszat tartott, és későn délután fejeződött be.