Délmagyarország, 1962. május (52. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-03 / 101. szám

Csütörtök, 1962. május 3. A világ dolgozói tüntetések­kel és felvonulásokkal ünnepelték május elsejét PRÁGA A felvonulás kezdetére zsúfolásig megtelt a Vencel­­tér. A nemzeti himnusz el­hangzása után Antonin No­votny mondott üdvözlő be­szédet, amely után megkez­dődött a prágai dolgozók fel­vonulása. TIRANA Az Albán Népköztársaság fővárosának lakossága ra­gyogó időben nagygyűléssel és felvonulással ünnepelte május elsejét. A város fő­terét , ahol a tömeggyűlést tartották, a vörös zászlók ezrei díszítették. SANTIAGO Santiagóban, Chile főváro­sában többezer dogozó tö­­meggyűlésen tüntetett május elseje alkalmából. A gyűlés részvevői határozatot fogad­tak el, amely az imperializ­mus ellen küzdő erők egysé­gét sürgeti. PEKING A Kínai Népköztársaság Ünnepi díszbe öltözött fővá­rosában a dolgozók népün­nepélyeket tartottak május elsején. A különböző műve­lődési házak és kultúrpalo­­ták kizöldült parkjait vidám, ünnepi ruhába öltözött pe­kingiek töltötték meg. HANOI A szocialista országok kö­zül elsőnek — reggel 6 óra­kor — a vietnami nép kezdte ünnepelni május elsejét, a dolgozók nagy nemzetközi ünnepét. Pham Van Dong minisz­terelnök üdvözölte az egybe­­gyűlt tömeget. PHENJAN Phenjanban, a Koreai Né­pi Demokratikus Köztársa­­ság fővárosában sportrendez­­v­ényekkel és tömegfelvonul­ással ünnepelték május el­sejét. BERLIN Berlinben ünnepi hangulat uralkodott. Az utcákat és te­tőket vörös és nemzetiszinű uazlok díszítették, a nemzeti néphadsereg harcosai díszőr­­séget álltak a fasizmus áldo­zatainak emlékműve előtt. Heinz Hoffmann hadsereg-­t­ábornok, az NDK honvédel­mi minisztere május elseje alkalmából napiparancsot adott ki. A napiparancs megállapítja, hogy első né­met munkás-paraszt hadse­reg katonái az ipari és me­zőgazdasági dolgozók lelke­sítő munkasikerei által ösz­tökélve minden tudásukat a nemzeti néphadsereg egysé­gei harci készségének foko­zására fordítják. BUKAREST Az ünnepi köntösbe öltö­zött román főváros május elsején a Repülősök terén, már nyolc órakor tömött so­rokban álltak a nagygyűlés részvevői. Az ünnepséget Chivu Stoica, a Román Mun­káspárt Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizott­ság titkárának rövid beszéde nyitotta meg, amely után megkezdődött a román dol­gozók hagyományos felvonu­lása. LONDON Nagy-Britannia Kommu­nista Pártja május elseje al­kalmából felhívást bocsátott ki. A felhívás felszólít min­den angol békeharcost az egységért vívott harc fokozá­sára. Követeli az általános és teljes leszerelésről szóló szerződés megkötését, az atomháborús stratégia fel­adását, s Nagy-Britanniában levő valamennyi külföldi ka­tonai támaszpont megszünte­tését.. VARSÓ Az ünnepi díszbe öltözött Varsó népe délelőtt lelkes hangulatú felvonulással kö­szöntötte a dolgozók nemzet­­közi szolidaritásának napját A májusi ünnep alkalmából W. Gomulka, a LEMP Köz­ponti Bizottságának első tit­kára üdvözölte a lengyel né­pet. HAVANNA Kuba népe ünnepélyesen köszöntötte május elsejét. Havannában nagyszabású felvonulás zajlott le, több mint egymillió ember rész­vételével. Az első sorokban meneteltek az egyesült for­radalmi szervezetek vezetői és a forradalmi kormány tagjai, élükön Fidel Castro miniszterelnökkel és Dorti­­cos köztársasági elnökkel. SZÓFIA A szeptember 8 téren sok­százezer szófiai dolgozó vo­nult fel a május elsejei ün­nepségek alkalmából. A Georgi Dimitrov mauzóleum közelében álló emelvényről a párt és az állam vezetői, élükön Todor Zsivkovval, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával és Anton Jugov­­val, a Minisztertanács elnö­kével, üdvözölték a felvonu­lókat. HELSINKI :Biztosítsuk a békét és az általános leszereléstl», »Erő­sítsük Finnország és a Szov­jetunió baráti kapcsolatait!", az életért a háború ellen, a munkáért, a demokráciáért!­­— ilyen jelszavakkal tüntet­tek Helsinki dolgozói m­ájus elsején. STOCKHOLM A stockholmi dolgozók má­jus elsejei tüntetése a mun­kásosztály szolidaritása, az atombomba ellen, a leszere­lésért folytatott harc jegyé­ben zajlott le. A tüntetés résztvevői üdvözölték Portu­­gália, Dél-Afrika, ,Spanyol­­ország, a fiatal független af­rikai államok harcoló népeit. BOMN A nyugat-németországi vá­rosokban lezajlott május el­sejei­­ megmosodulásokon a dolgozók kifejezésre juttat­ták, hogy ellenzik a fasiszta terrort és az atomfegyverke­zést. így például Északrajna- Westfáliában sok ezer ruhr­­vidéki munkás vörös szegfü­vel a gomblyukában tünte­tett az a­tomfe­gyverkezés és a kivételes törvények ellen. Hamburgban a május else­jei tüntető munkásokat dur­ván megtámadta a rendőr­ség. A rendőrök rárontottak a felvonuló férfiakra és nők­re, kitépték a kezükből a vörös zászlókat és transzpa­renseket és sok tüntetőt le­tartóztattak. PÁRIZS A francia főváros dolgozói május elsején tömeggyűlést tartottak a párizsi munka­kamara közelében, nem messze a Place de la Repub­­lique-től. Eugene Enaff, a Szajna megyei szakszervezeti szö­vetség főtitkára Párias dol­gozó népe nevében köszöne­tet mondott a Szovjetunió és más országok május else­jei üdvözleteiért. Ekkor a tö­meg ütemesen ezt kiáltotta: »Szolidaritás! Éljen a Szov­jetunió!«, »üdvözlet a többi ország dolgozóinak!», »Üd­vözlet a gyarmati rendszer alól való felszabadulásért ha­rcoló népeknek!« A gyűlésen Leon Mauvais, a CGT titkára és Louis Sail­­lant, a Szakszervezeti Világ­­szövetség főtitkára is beszé­det mondott. ROMA Az olasz dolgozók tömeg­­gyűléseken és tüntetéseken ünnepelték május elsejét. A tüntetések valamennyi olasz városban az általános és teljes leszerelésnek, az amerikai nukleáris kísérletek megszüntetésének követelése jegyében zajlottak. 19­12-nek a béke megszilárdulása évé­nek, az esztelen fegyverke­zési hajsza megszüntetése évének* kell lennie — hang­súlyozta a dolgozók római gyűlésén Vittorio Foa, az Olasz Általános Szakszerve­zeti Szövetség titkára BELGRÁD Belgrád népe nagy felvo­nulással köszöntötte május elsejét. A három és fél órás felvonuláson katonai egységek, fiatalok, munká­sok és sportolók vonultak el a dísztribün előtt, ahol Tito elnök, számos jugoszláv po­litikai és katonai vezető, va­lamint a diplomáciai testü­let számos tagja foglalt he­ly­et. BECS Tíz óra 30 perckor kanya­rodott ki a Schwarzenberg téri gyülekezőhelyről a ring­­re a bécsi kommunisták má­jus elsejei tüntető meneté­nek impozáns zászlós oszta­ga. Kék inges ifjúkommunista fiúk és lányok magasra emelt vörös selyemzászlói­­nak egybeolvadó folyama el­öntötte a bécsi ring széles medrét és egészen a parla­ment előtt felállított dísztri­bünig ismét a hagyományos »vörös Bécs« képét tükrözte ezen a hideg, de napfényes május elsején. DJAKARTA Djakartáben tömeggyűlé­­sen emlékeztek meg május elsejéről. A gyűlésen fel­szólalt Sukamo indonéz el­nök is. Hangsúlyozta Indo­nézia nem nézheti tovább ■ mosolyogva] az eseménye­ket, miközben a hollandok csapatmegerősítéseket külde­nek Nyugat-Iriánba. Az in­donéz kormány — hangsú­lyozta — megfontoltan cse­lekedett, de a hollandok úgy tűnik, nem akarják a békés megoldást. 4 Tyitov New Yorkban German Tyitov szovjet űr­hajós vasárnap este New Yorkba érkezett, hogy a Nemzetközi Űrkutatási Bi­zottság meghívására részt vegyen a bizottság május elsején kezdődő ülésszakán. A repülőtéren több száz amerikai és külföldi újság­író, film­ és fotoriporter fogadta. German Tyitov hétfőn U Thantnak, az ENSZ ügyve­zető főtitkárának meghívá­sára ellátogatott a világszer­vezet székházába is. Itülfölda* k­ívánja tölteni &%aradságát ? IIIIIIIIIIIIIIINIINIIIIIIIIIIIIIHIIIIIHIIIIIIIIIIIItlIlllllllllllllltlIIIIIHIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIINtlIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIHIHIIIIIIIIIIIIIIimi Vegyen részt ön it a* ÍBISZ repülőgépes társasutazásain! SZOVJETUNIÓ CSEHSZLOVÁKIA Részletes felvilágosítás, jelentkezés LENGYELORSZÁG NDK ROMÁNIA az összes IBUSZ utazási irodákban 1061 Katasztrófális a helyzet Algírban és Oránban Algírban az elmúlt napok­­­­ban tovább súlyosbodott a­­ helyzet. Az állapotok Algír­ban és Oránban katasztro­fálisakká váltak — állapítja meg az algériai kormány hi­vatalos közleménye, amely a francia hatóságokat teszi fe­lelőssé az eviani egyezmény szabotálás­áért. Szombattól keddig 76 ha­lottat és száznál több sebe­sültet jelentettek az algériai városokból, ahol az OAS to­vábbra is szabadon garázdál­kodik. Oran kikötőjében az OAS nyersolajjal öntött le egy 300 tonnás daraszállítmányt, amelyet türelmetlenül várt az arab városrész éhínséggel küzdő lakossága. Az arab gettóban a sínylődő sebesül­tek és betegek nem jutnak gyógyszerhez, mert a fasisz­ták feltartóztatják a gyógy­szereket szállító autókat. Oran arab negyedeiből több tífusz- és feketehimlő meg­betegedést jelentettek. Az arab lakosságot gya­korlatilag megfosztották a munkalehetőségtől. Algír­ban szerdán reggel az arab dokkmunkások közé dobott gránátok 50 embert megöl­tek, vagy megsebesítettek. Az OAS ugyanakkor felrob­bantotta a posta és társada­lombiztosító pénztárait, hogy az arabok ne kapják meg Franciaországban dolgozó családtagjaik pénzküldemé­nyeit és nyugdíjilletményei­ket. Katonaság és rendőrség akadályozta meg az új argentin kormányzók hivatalba lépését Az Argentínában március 18-án megválasztott új tarto­mányi kormányzók és a tar­tományi gyűlések újonnan választott tagjai kedden — hivatalba lépésük törvény­­szabta napján — megkísérel­ték, hogy megkezdjék műkö­désüket. Mint ismeretes, Gui­do argentin elnök — a fegy­veres erők vezetőinek nyo­mására — érvénytelennek minősítette a választásoknak a Washington-barát argentin körök érdekeivel ellentétes eredményét. Buenos Airesi jelentések szerint a kormányzók hiva­tala és a tartományi gyű­lések épülete előtt erős ka­tonai és rendőri készültség várta az új kormányzókat és tartományi képviselőket, és megakadályozta őket tisztsé­gük elfoglalásában, összetű­zésre nem került sor. Később Andres Framini, a peronisták egyik vezetője nyilatkozatot kívánt felol­vasni, de ismét a rendőrség közbelépett. Perkins, az új belügymi­­niszter a sajtó képviselői előtt elismerte, »önámítás lenne azt hinni, hogy Argen­tínában törvényesség van«, ugyanakkor azonban azzal Buenos Airesben kedden igyekezett szépíteni a törve- harmincezer katona, valamint nyék lábbal tiprását, hogy rendőr volt készültségben, »forradalomnak« minősítette hogy elfojtson minden meg­­a tábornokok diktatúráját. mozdulást. (MTI) Kennedy sajtófőnöke a Szovjetunióba látogat A Fehér Ház bejelentette, hogy Salinger, Kennedy saj­tófőnöke, májusban a Szovjetunióba látogat. Salingert még Adzsube­, az Izvesztyija szerkesztője hívta meg az Egyesült Államokban tett látogatásakor. A Fehér Ház sajtófőnöke hangsúlyozta, hogy mint diplomata utazik, csupán az Egye­sült Államok is a Szovjetunió tájékoztatási cseréjéről kíván tárgyalni. Moszkvai útja előtt Salinger Nyugat-Németországba és Hollandiába utazik, ahol ugyancsak tájékoztatásügyi prob­lémákról fog tárgyalni. Kádár János interjúja a Japán Állami Televízió munkatársainak Az elmúlt hetekben a Ja­pán Állami Televízió mun­katársai, Niehikawa Yoshi­­hisa, Kimura Tor­a, Kató Moszahiko és Umemura Hi­­roskhi urak filmet készítet­tek Magyarországon. Ennek során — kérésükre — inter­jút adott Kádár János elv­­társ a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára, a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnöke. Az interjút a Magyar Te­levízió május 3-án 19.43 órakor sugározza. (MTI) Szakmai taná­cskozás a magántervezőkkel Az országos tervezői név­jegyzékbe felvett magán­­tervezők (mérnökök, tech­nikusok, kőművesmeste­rek) részére megyei szak­mai értekezletet tarta­nak az építési hatóságok május 4-én, pénteken dél­előtt 9 órai kezdettel Sze­geden, a járási tanácsháza kultúrtermében. A tanácsko­záson megbeszélik az eddigi tapasztalatokat azzal a cél­lal, hogy elősegítsék a ma­gántervezők további műkö­dését. Mérséklődik az éjszakai lehűlés, de a fagy­veszély a h­ét második felében is fennáll Az április utolsó napjaiban szélviharral érkezett, sarkvi­déki hidegbetörést a hideg levegő folyamatos beáramlá­sa követte, ami lényegében jelenleg is tart. A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztá­lyán tájékoztatásul közölték, hogy a­­ felmentő seregnek­ ígérkezett mediterrán ciklon — a szokásostól eltérőleg — a Földközi-tengerről nem fe­lénk indult, hanem valami­vel keletebbre húzódva sza­bad utat engedett az északi levegő dél felé özönlésének. A nappali hőmérséklet az utóbbi napokban az idő­szaknak megfelelő sok évi átlagszint álé szélit, de több vidéken már ápri­lis 29-én hajnalban voltak gyenge talajmenti fagyok is. 30-án reggel az északi me­gyékben általában mínusz 3—5 fokot mértek a talaj szintjén. Május 1-én, kedden Borsod és Kom­árom megye egyes vidékeiről jelentettek mínusz 3 fokos fagyokat, a szerdára virradó éjszaka pe­dig csaknem az egész ország területén fagypont közelébe, vagy az alá süllyedt a talaj­­közeli levegő hőmérséklete, sőt az északi hegyvidéken a 2 méter magasságban elhe­lyezett hőmérők is mínusz 3—4 fokot jeleztek. A talaj­­szinti légrétegben a Tiszán­túlon mínusz 2—3, a Dunán­túlon 3—11 fokot mértek. Esz­tergomból és Borsodnádasd­­ról mínusz 7, Székesfehér­­ről mínusz 8 fokot jelentet­tek a megfigyelők. A vidékről érkezett jelen­tések szerint fagykár érte a Duna—Tisza közi szőlőket és gyümölcsösöket. A meteorológusok felhív­ják a szőlő- és gyt­ktOlés­­termelő üzemek figyelmét a fari kárelhárítás további szervezésére. A szerda reggeli erős lehű­léssel ugyan valószínűleg mélypontjára jutott a hideg időszak, a következő éjsza­kákon a lehűlés mérséklő­dik, fagyveszélyre azonban még a hét második felében is számítanunk kell. (MTI)

Next