Délmagyarország, 1962. december (52. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-01 / 281. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 52. évfolyam, 281. szám Ara: 50 fillér Szombat, 1962. december 1. Mikojan és Kennedy több mint három órán át tanácskozott A szovjet kormány első miniszterelnök-helyettese pénteken Bush kü­lügyminiszterrel is tárgyalt Mikojan, a Szovjetunió el­ső miniszterelnök-helyettese három óra húsz percet ta­nácskozott Kennedy elnök­kel a Fehér Házban a kubai kérdésről. A tanácskozás — magyar idő szerint — pén­tek hajnalban egy óra ötven perckor ért véget. Mikojan később tudósítók­nak kijelentette: »­Az elnök­kel kicseréltük nézeteinket a két országot kölcsönösen érdeklő kérdésekről, főként Kubáról.­» A tárgyalások eredményeképpen megálla­podtunk abban, hogy utasít­juk New York-i képviselőn­ket, folytassák a tárgyaláso­kat a kubai kérdés végleges megoldása érdekében.« A Fehér Ház közleményt adott ki, amely hangoztatja, hogy a tárgyalások őszinte és tárgyilagos légkörben folytak le. Jól értesült források sze­rint, habár a kubai válság kitörése óta sikerült bizo­nyos haladást elérni, még mindig számos pont vár tisz­tázásra. Jóllehet, a megbeszélése­ket­­ főleg Kuba kérdésére összpontosították, szóba ke­rült a laoszi és a leszerelési probléma is, beleértve a­­ nukleáris kísérleti robbantá­sok­ megszüntetését. A tanácskozásokon ameri­kai részről az elnökön kí­vül részt vett Dean Rusk külügyminiszter és Thomp­son, az Egyesült Államok volt moszkvai nagykövete. Szovjet részről viszont Mi­­kojanon kívül jelen volt Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete, va­lamint Bubanov, a nagykö­vetség egyik képviselője. A Reuter angol hírügy­nökség megállapítja, hogy Pénteken késő este érke­zett kommentárok szerint Kennedy elnök és Mikojan megbeszélésén mindkét fél fenntartotta korábbi állás­pontját a kubai kérdésben. Az Egyesült Államok állás­pontja az, hogy Kuba enged­je meg a helyszíni ellenőr­zést Az Egyesült Államok kormánya csak ekkor tehet olyan hivatalos nyilatkozatot, hogy nem támadja meg Ku­bát A Szovjetunió álláspontját a múlt héten benyújtott szov­jet—kubai közös memoran­dum tartalmazza. Ennek ér­telmében az ellenőrzésnek nemcsak Kubára kell kiter­jednie, hanem mindazokra a ez volt a leghosszabb tanács­kozások egyike, amelyet Kennedy elnök valaha is a szovjet kormány képviselői­vel folytatott. Az amerikai hadügymi­nisztérium szóvivője csütör­tökön este közleményt adott ki. Ez hangoztatja, hogy az Egyesült Államok a jövő hé­ten visszavonja a közelmúlt­ban a guantanamói támasz­pontra irányított tengeré­szeti erők egy részét. területekre — beleértve az Egyesült Államok területét is —, ahonnan támadást ké­szíthetnek elő Kuba ellen. A Szovjetunió továbbra is követeli a Kennedy elnök le­velében megígért nyilatkoza­tot arról, hogy nem támad­ja meg Kubát. A Fehér Ház által kiadott közlemény szerint szóba ke­rültek más nemzetközi kér­dések is, így a leszerelés, az atomfegyverf-kísérletek meg­szüntetése és Laosz problé­mája. Ezeket a kérdéseket azonban csak »érintették«, részleteiben nem tárgyalták meg. A Fehér Ház nyomaté­kosan aláhúzta, hogy a ber­lini kérdésről Mikojan és Kennedy megbeszélésein egy­általán nem esett szó. A pénteki nap megbeszélései Mikojan a Kennedy elnök­nél tett látogatását megelőző­en Thompson volt moszkvai nagykövet ebédvendége volt. A szovjet miniszterelnök-he­lyettes utána kijelentette: az ebéd baráti légkörben folyt le, azonban politikai kérdések nem kerültek szó­ba. Mikojan szovjet minisz­terelnök-helyettes — mint (Folytatás a 2. oldalon.) A két fél fenntartotta álláspontját Számvetés egymillió tsz-gazda munkájáról Megkezdődtek a termelőszövetkezeti zárszámadás előkészületei A termelőszövetkezetekben országszerte megkezdődtek a zárszámadások előkészületei. A mezőgazdaság legnagyobb szektorának, mintegy 3700 termelőszövetkezetnek kere­ken nyolcmillió holdon foly­tatott egész évi gazdálkodá­sáról, több mint egymillió szövetkezeti tag tevékenysé­géről, s a közös munkából származó jövedelméről, ké­szül majd el a számvetés. Az előkészületek során a zárszámadási munkák részt­vevői részletes tájékoztatást kapnak feladtaikról. A járási tanácsok és a járási Nemzeti Bank-fiókok mezőgazdasági apparátusa részére tartott előadások után jövő héten kezdődnek a termelőszövetkezeti veze­tők tanfolyamai. Ezeken — az idén először —, részt vesznek a szövetkezet agronómusai, párttitkárai és ellenőrző bizottsági elnökei is. Az idei zárszámadások új vonása, hogy munkájuk jövedelmezősé­gét a szövetkezetek az ed­digiektől eltérően nem a gazdálkodási eredménnyel, hanem a bruttó jövedelem­mel mutatják ki, ez utóbbi ugyanis pontosab­ban tükrözi a gazdálkodás tényleges színvonalát és ös­­­szetevőit. A közös munka eredményeinek számbavéte­lénél az eddiginél is nagyobb gondot fordítanak a realitás­­­ra,­­hogy a számítások és következtetések minél jobb alapot nyújtsanak a jövő évi tervekhez. A zárszámadások realitását, a kimutatások pontosságát nagymértékben megkönnyíti, hogy idén már valamennyi ter­melőszövetkezetben kettős könyvelést vezettek. A zárszámadások első sza­kasza, a leltározás néhány szövet­kezetben már megkezdő­dött, országszerte azonban csak december második felében kerül rá sor. A december 31-i állapotot tükröző, s ja­nuár elején befejeződő mun­ka során csaknem 30 milli­árd forint értékű szövetkeze­ti közös vagyont: épületet, gépet állatot, terményt s más álló- és fogyóeszközt vesznek leltárba. A Földmű­velésügyi Minisztérium most első ízben részletesen leltá­rozási útmutatót adott ki se­gítségül a leltári tárgyak ér­tékének egységes megállapí­tásához. A tulajdonképpeni zár­számadások január folya­mán készülnek el, s a zárszámadó közgyűlése­ket februárban tartják. A legtöbb szövetkezetben azonban már januárban ös­­­szehívják a közgyűlést, hogy a vezetők »menetközben« is tájékoztathassák az eredmé­nyekről, tapasztalatokról a legi­l­letékesebbeket: a tagsá­síte-mcíi zárszámadások Vasárnap kezdődik az Olasz KP kongresszusa Vasárnap nyílik meg Ró­mában, a kongresszusi palo­tában az Olasz Kommunista Párt X. országos kongresszu­sa. A kongresszuson nyolc­­százhatvanhét helyi küldött vesz részt, akiket a megyei és városi pártértekezleteken választottak meg titkos sza­vazással. Az MSZMP küldöttsége — Komócsin Zoltán elvtárs és Nyers Rezső elvtárs — pén­teken este megérkezett Ró­mába. TÖMEGTÜNTETÉS ATHÉNBAN (MTI — Külföldi Képszolgálat) Athén központjában hatalmas tömeg tüntetett a kormány ellen. Ilyen nagyarányú tö­megtüntetésre már 12 esztendeje nem volt példa. A tüntetők követelték Karaman­­lisznak és kormányának lemondását és a demokratikus jogok helyreállítását. A ható­ságok­ hétezer rendőrt mozgósítottak, a tüntetők ellen. »• »• »* ■ Strauss kimarad az új bonni kormányból .ss. as Szőlő- és gyümölcs­­telepítési gondjaink .sfj: Töltéserősítés, folyamszabályozás # Könyvek és emberek .­Ki­­ss: Gazdálkodjunk jól a segítőkészséggel is Ötszintes politechnikai tanműhely épül Szegeden, nem messze a Roosevelt tértől, a Tisza part­ján, ahol nemrégen még üres telek állt, épül a központi politechnikai tanműhely. Az ötszintes épületben kap helyet az iparművészeti gimnázium oktatómunkáját segítő több nagy műterem. A tanműhely — jellegénél fogva — meg­kívánja a sok üvegfelületet és nem is fukarkodnak ezzel. Az épület alapozásán túl vannak, sőt már a földszint is ha­marosan készen lesz. A tanműhely építési költsége közel 2 millió forint. Az épületet jövőre adják át rendeltetésének. Testvérpártok képviselőit fogadta Kádár János elvtárs Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára pénteken fogadta Bias Rocát, a Kubai Egyesített F­orradalmi Szer­vezetek titkárságának tagját. A beszélgetésen jelen volt Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára. Ugyancsak pénteken fo­gadta Kádár János elvtárs Henry Winstont, az Ameri­kai Egyesült Államok Kom­munista Pártja Politikai Bi­zottságának tagját, a párt al­­elnökét. A beszélgetésen je­len volt Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára és Heltai Imre, az MSZMP KB külügyi osz­tályának vezetője. U Thant­­ az ENSZ főtitkára Az ENSZ-közgyűlés pénte­­ken délután — magyar idő szerint az esti órákban — a Biztonsági Tanács egyhan­gú javaslatára U Thant ed­digi ügyvezető főtitkárt öt évre szóló megbízatással az ENSZ főtitkárává válasz­totta. Ugyancsak a Biztonsági Ta­nács javaslatára, a közgyű­lés 1961. november 3-ra vis­­­szamenő hatállyal állapította meg U Thant mandátumá­nak kezdeti időpontját, s így — mint a Reuter tudósítója rámutat — utólag megadta neki a teljes főtitkári jog­kört attól a naptól kezdve, amikor néhai Hammarskjöld örökébe lépett. A Thant man­dátuma 1966. november 3-án jár le. A közgyűlés titkos szava­zással választotta meg a fő­titkárt. A Biztonsági Tanács javaslata mellett 109 küldött­ség szavazott, ellene egy sem. Honduras képviselője tartóz­kodott a szavazástól. A norvég Trygve Lie és a svéd Hammarskjöld után U Thant a világszervezet har­madik főtitkára s egyben­­ az első ázsiai, aki ezt a tisztsé­get betölti. (A főtitkár rövid életrajzát­­ Bacnei(­2. oldala« közölöte.)

Next