Délmagyarország, 1963. február (53. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-28 / 49. szám
Qrtbörtöl, 1963. február 28. DÁL-MAGYARORSZÁG ÚJ ARCOK, NEVEK a város parlamentjében iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii;iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiii|iiiiiiiniiiii Ha majd elmegyünk a február 24-én megválasztott városi és kerületi tanácsok alsó ülésére, sok-sok új névvel és arccal is találkozunk. Mert amellett, hogy a lakosság ismét bizalmat szavazott az ügyeit fáradhatatlanul képviselő, gyakorlott tanácstagoknak, újabb embereknek is adott meglezólevelet. A városi tanácsba így ötvennyolc régi mellett negyvenegy új tagot választott, a kerületi tanácsokba pedig együttesen hetvennégyet Száztizenöt új tanácstag kezd tehát munkához ezekben a napokban, ugyanannyi tervvel, elképzeléssel és tízannyi megbízatással! Segítenek nekik majd a régiek és a választók, de bizonyára maguk is kezdeményeznek, s már most elgondolkoznak azon, miként tehetnének eleget maximálisan megbízatásuknak. Tanúság erre az is, hogy amikor — mint első »ügyfelük« — kérdésekkel kerestük fel a városi tanács három új tagját, válaszként terveket, elgondolásokat vázoltak fe. Mivel kezdi tanácstagi megbízatását ? — ezt kérdeztük dr. Szentpéteri Istvántól, a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának adjunktusától. — Első és legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy mind szorosabb és erősebb kapcsolatom legyen a választókkal. E kapcsolat alkalmas lesz majd arra, hogy pontos listát készíthessek a lakosság igényeiről, kívánságairól, s ezekben az ügyekben lehetőség szerint eljárjak. Nagyon sok olyan kérés van, amit nagyobb költségek nélkül, emberi jóindulatokkal, közös erővel is el lehet intézni, más ügyekhez természetesen a tanács vállalatainak segítsége szükséges. Ezekkel a vállalatokkal is munkakapcsolatot akarok majd teremteni. — Dédelgetett tervem az egyedül maradt öregek megsegítése, hogy ők is minél jobban érezzék a társadalmi gondoskodást és szeretetek Diákokból olyan csoportot szeretnék szervezni, amely rendszeresen meglátogatja és segíti majd őket, melegebbé teszi magányos életüket . Tanácstagi beszámolóimat nem formális találkozásokként, kérdezz-felelek beszélgetésekként képzelem el, hanem azt szeretném, ha a beszámolók tanácskozások lennének majd a közügyekről, társadalmi és politikai életünk kérdéseiről és eseményeiről is. Ennek érdekében — másrészt, hogy a joghallgatók lássák a tanácstagok munkájának gyakorlatát — a beszámolókra egyetemi joghallgatókat is meghívok majd. Mint jogász pedig arra is felhasználom megbízatásomat, hogy gyakorlati ismereteket szerezzek oktató és tudományos munkámhoz, s egy tanulmányomhoz, melynek témája éppen a szegedi városi tanács és végrehajtó bizottságának működése lenne. Milyen útravalót kapott a választóktól? Csamangó Lajosné, a Szegedi Kenderfonógyár munkásnője emlékezetében kutat e kérdés elhangzása után. Hogy is volt csak a jelölő gyűlésen, mi minden gondja-baja van a város egyik külső szögletének? — Én a Csongrádi sugárút külső részén lakom, ennek a városrésznek a lakói jelöltek és szavaztak rám. Külterület, s ha valahol kell új út, járda, vízvezeték és csatornázás, itt talán legjobban elkel. Nagy itt a sár olvadáskor és sok a por kánikulában. Azt szeretnék a lakók — velem együtt aki már húsz éve lakom itt —, hogy ez a városrész is gyorsabban fejlődjék. — Képviselni ezeket a gondokat — ezt adták útravalóul. De még mást is. Azt hogy mindenben segítenek. Ott lesznek, ha dolgozni kell, mert nemcsak kérnek, maguk is hozzájárulnak a közös gondok megoldásához. Ez a bíztatás, ez a megajánlás nagyon lelkesít. Igaz, hogy azelőtt sem vontam ki magam a közéleti munkából, itt a gyárban, meg a bíróságon, ahol mint népi ülnök vettem részt az igazságszolgáltatásban, sokat foglalkoztam emberi gondokkal, problémákkal, de itt még több embert érzek magam mögött . Együtt dolgozunk majd a kerületi tanács tagjaival, együtt szorgalmazzuk a városrész ügyes-bajos dolgait s amikor a magunk hozzájárulását kell megszervezni, akkor is együttes erővel cselekszünk. Hogyan szervezi meg kapcsolatát a lakossággal? Az idős szíjgyártó, a móravárosi Börcsök Lajos elmosolyodik, a jó kedvvel válaszol. — Itt nőttem fel. Itt éltem, itt dolgoztam, engem itt mindenki ismer és én is ismerek mindenkit Csak Lajos bácsinak hívnak — ilyen a kapcsolat mi közöttünk. Ezen túl pedig engem mindig itt találnak a műhelyben, nem kell rám várni, utánam szaladni. — Már eddig is többen szóltak. Rendbe kellene tenni az árkokat..., parkosítani kellene a Petőfi Sándor sugárút külső szakaszának két oldalát, vagy a Kolozsvári téri új iskola környékét..., meg kellene oldani a páros oldalon a vízvezeték-beszerelést! ... — lme itt munka, tennivaló, ha az állami pénzhez hozzá akarjuk ragasztani a magunk igyekezetét. És majd vigyázunk is arra, amit építünk, szépítünk. Hányszor szólok magam is meg mások is, ha valami olyat látunk, ami kárt tesz a környezetben. Eddig is szóltam, de most már még inkább kötelességemnek érzem majd. — Nagyon szeretem a sportot, fiatal koromban magam is futballoztam itt Móravárosban, s a sportszeretet is sok barátot, ismerőst, sok kapcsolatot hoz. Mint városi tanácstag, a városi sportéletet is minden erővel támogatni szeretném, így, a lakossággal együtt élve, együtt érezve és összefogódzva bizonyosan sokra megyünk. Régi tanácstagjainkat sem nyilatkozatok révén ismertük, hanem közérdekű munkájukból. S most, hogy három új tanácstagot megkérdeztünk, már láthatjuk a válaszokból: ők is a munka emberei lesznek. Hiszen még alig múlt el a választás napja, máris megkezdték megbízatásuk gyakorlását, számba veszik a lakosság igényeit és terelgetik azokat a megoldás útjára. 8*. L. L Intézkedés a tejellátás megjavítására Az utóbbi időben több panasz hangzott el a tejellátással kapcsolatban. Ennek megfelelően a városi tanács kereskedelmi osztálya intézkedett, s kijelölte azokat a szegedi élelmiszer-kiskereskedelmi boltokat, amelyek egész napon át kötelesek tejet árusítani a lakosság részére. Így egész nap kapható tej a Lenin körút 55. szám alatti 5-ös, a Széchenyi tér 15. alatti 7-es, a Széchenyi tér 6. szám alatti 8-as, a Kossuth Lajos sugárúti 12-es, az Oskola utcai 16-os, a Marx téri 29-es, a Lenin körúti 30-as, a Kölcsey utcai 31-es, a Kálvária aori 32-es, az Április 4 Magyar írók Szófiában A Dobozy Imre vezetésével Bulgáriában tartózkodó magyar íróküldöttség találkozót rendezett a szófiai magyar kolónia tagjaival. Az író-olvasó találkozón Dobozy Imre, Kónya Lajos és Jobbárry Károly ismertették a jelentős magyar irodalom helyzetét, problémáit (MTI) 5 Az eszperantó iskolai oktatásáról Július 28 és augusztus 1 között, az UNESCO támogatásával, konferenciát rendez a Jugoszláv Eszperantó Szövetség Belgrádban. A világ minden részéből odaseregnének az eszperantó nyelvet iskolában, kollégiumban tanító tanárok, mert a konferencia célja az eszperantó nyelvnek az iskolai oktatásba való bevezetéséről Javaslatot készíteni két UNESCO és az egyes országok oktatási minisztériumai számára Kedves színfoltja lesz a konferenciának a sok országból odakerülő 10—18 éves diákok csoportja, mely már a közös nyelven és az eszperantó-mozgalom szelleméül ja 53-as, a József Attilaből fakadó népek közti basugárúti 56-os, a Jókai utcai rútságban találkozik és érti 57-es, a Marx téri 66-os, a meg egymást. Kárász utcai 114-es és a Kossuth Lajos sugárúti 120-as számú élelmiszer-kiskereskedelmi boltokban. Sokan szóvá tették, hogy vasárnap a tejárusításra kijelölt boltokban hosszú ideig kell várni. Ezt a panaszt is megvizsgálták és intézkedtek, hogy ezentúl vasárnap, a kiszolgálás gyorsítása érdekében az erre a célra kijelölt boltokban palackozott tejet hoznak forgalomba. Kannatejet vasárnap nem árusítanak. Bár még messze a konferencia ideje, mégis érdemes jó előre e kérdéssel ismételten foglalkoznunk. Annál is inkább, mert hazánkban az ifjúság körében, különösen az oktatási intézményekben még igen hátra vagyunk az eszperantó oktatásában az európai államok, különösen egyes népi demokráciák mögött. A nemzetközi kapcsolatok ápolásában, a nyelvi korlátok ledöntésében ma is fontos szerepe van az eszperantónak, melynek hazánkban is sokezres tábora van, főleg az idősebb korosztályok körében. Szakköri, egyesületi keretben egyre több fiatal is tanulja e nyelvet, mely rendkívüli tárgyként már az iskolai oktatásba is bevonult. Többek között Szereden Farkas Ernő tanár lelkes apostola e nyelvnek, több diákja már érettségi vizsgát is tett eszperantóból. Az eszperantó logikus és nyelvtani kivételt nem ismerő nyelv, így az idegen nyelvi alapokkal nem rendelkező fiatal világos nyelvtani rendszert szerez tanulásával. A más idegen nyelvet is tanuló még sokkal könnyebben megtanulja, a másik idegen nyelvi, sőt az anyanyelvi tudatosodást is jól szolgálja. A nyelvtani nehézségek mellett a rengeteg szó megtanulásának szükségessége a legnagyobb probléma ez, idegen nyelvek tanulásánál. Ezen a téren az eszperantó sajátos, minden más nyelvtől eltérő előnyös helyzetben van. Egy szótőből ugyanis elő- és utóképzők segítségével igen sok változat keletkezik, a szóalkotás és a képzett szók megértése nem okoz különösebb nehézséget. Az eszperantó nyelv viszonylag könnyű elsajátítása lehetővé teszi, hogy iskolai bevezetése esetén heti két órában négy év alatt közepes képességű tanuló is tökéletesen elsajátíthatja a beszélt nyelvet, így a világ bármely részében vagy részével megértetheti magát. Az eszperantó ugyanakkor a tudományos kapcsolatokban is egyre fejlődő jelentőségű és irodalmi nyelv. Ezen a fokon már komoly tanulmányokat igényel, így akinek igényei vannak a nyelv kifejezőkészsége irányában, az eszperantóban nemcsak megtaláljál hanem valóban élő, nyelvi alkotó folyamatot él át. Az eszperantó nyelvvel szemben sajnos, még a nyelvtanárok körében is előítéletek alakultak ki, melyek elsősorban e nyelv rendszerének, pedagógiai hasznosságának és gyakorlati szerepének nem teljes ismeretén alapulnak. Most majd az UNESCO-n belül külön pedagógus bizottság foglalkozik az eszperantó nyelv iskolai oktatásának kérdéseivel. Viszonylag nem sokat viszünk magunkkal a konferenciára, mert eredményeink ezen a téren csak kezdetiek, de reméljük, hogy sok jó tapasztalattal térünk haza az eszperantó nyelv pedagógiai elismertetése érdekében. Dr. Szabó Tibor Gyorsabban, pontosabban javítják majd a háztartási gépeket Az elektromos háztartási gépek garanciális és egyéb javítását Szegeden a Finommechanikai Vállalat végzi. A vállalat két átvevő- és több telephellyel áll a lakosság szolgálatában. Szerződése van valamennyi elektromos háztartási gépgyártó üzemmel, s így a megállapodás értelmében a garanciális javításokat 8 napon belül köteles elvégezni. A szorgalmas dolgozók azonban lerövidítették ezt a 8 napos vállalási időt is, s rendszerint három-négy nap alatt javítják a beteg gépeket Tudják, hogy mennyire fontosak, a dolgozó nők munkáját mennyire segítik. Kevés a pótalkarész A gyorsabb, jobb munka érdekében két szervizkocsi is rendelkezésükre áll a szerelőknek. A mosógépeket, hűtőgépeket ezekkel a kocsikkal szállítják el a lakásokról, s ha a tulajdonos kéri, javítás után vissza is szállítják rendeltetési helyére. Nincs tehát semmi probléma városunkban a garanciális és egyéb javításokkal? — Sok gondot okoz évek óta a helyhiány — mondja Dukál Ernő telepvezető —, nem tudunk több embert alkalmazni, és jelenleg is hiányzik több fontos alkatrész, így például most is mintegy 6—7 porszívó gép vár a telepünkön motorcserére. Sajnos, legjobb akaratunkkal sem tudjuk a motorcserét elvégezni, mert két hete egyetlen porszívó motort sem kaptunk a gyártól. Leveleztünk már, kértünk telefonon és személyesen. Sajnos, még mindig csak ígéretet kaptunk, de ezzel nem tudjuk megjavítani a porszívókat. Új telephely Az objektív akadályok mellett azonban arról is tájékoztatást kaptunk, hogy hamarosan másként lesz, gyorsabban, pontosabban javítják majd Szegeden is az elektromos háztartási gépeket. A tervek szerint új helyiséget, illetve telephelyet kap a Finommechanikai Vállalat a Petőfi Sándor sugárút végén, a volt Farkas-malomban, így lehetővé válik majd a létszám emelése. Több szerelő ipari tanulót akarnak szerződtetni. És a televízió? — Elromlott a televízióm, nagyon kérjük, amilyen gyorsan lehet, jöjjenek! —cseng a telefon naponta többször is a GELICA szegedi kirendeltségénél, a Kállay Ödön utcai helyiségben. Az ő szerződésük is 8 napi határidőre szól a garanciális javításoknál. A televíziók javításának ideje azonban ennél is rövidebb, 8—1 nap. Persze, aki este már szeretné látni a régen várt műsort, annak ez sem vigasztaló, mert azonnal segítséget igényelne. A jelenlegi körülmények között azonban erre igen ritkán képes a vállalat. A kirendeltségen naponta mintegy 50—60 televízió és 30—40 darab rádió javítását végzik. Itt is két szervizkocsival, motorkerékpárral, kerékpárral, a város belterületén pedig gyalogosan járnak a szerelők, viszik a segítséget. Alkatrészhiány náluk is többször akadályozza a munkát. Főleg az új típusú készülékek javítására kell várni, amíg megérkezik az alkatrész. Tervek, elképzelések hosszabb ideje vannak már e szolgáltatás mielőbbi meggyorsítására. Valószínűleg hamarosan az Oskola utcában kapnak nagyobb helyiséget, s akkor még gyorsabb, jobb munkát tudnak majd végezni a lakosság megelégedésére. H. M. átszervezik a F nömmechsnai Vatla aot, vevlük a GElKft-t Országos fodrászverseny Szegeden A Szegedi Fodrász Vállalat fennállásának 10. évfordulója alkalmából országos fodrászversenyt rendez Szegeden március 3-án, vasárnap délután 1 órakor a Hungária emeleti termében. A versenyen a legjobb fővárosi és vidéki fodrászok vesznek részt Bejelentette érkezését a budapesti, a pécsi, a szolnoki, a dunaújvárosi állami fodrász vállalat valamint a Szegedi Fodrász és Kozmetikai Ktsz és természetesen a rendezők, a Szegedi Fodrász Vállalat dolgozói is versenyeznek. A versenyen a legmodernebb férfi hajvágás, valamint a legdivatosabb nappali és estélyi frizurák szerepelnek majd. A Budapesti Állami Fodrász Vállalat bemutatja majd a nemzetközi versenyeken díjazott frizurákat és történelmi hajviseleteket Rendkívüli kedvezményekl vemhes kocát kaphatnak hitelbe, melynek az árát (16,50 Ft kg) a szaporulatából származó 3 db 30—60 kilós süldő árából kell kiegyenlíteni. A koca tartásához 4 g, az átadásra kerülő süldők felneveléséhez 50—50 kg abraktakarmányt kapnak állami áron. Meglevő saját kocákra kötött kocatartási és süldőnevelési szerződés alapján kocánként 3 g, a leszerződött süldők után darabonként még 50 kg takarmányt kapnak. Az átvett szerződött süldőkért 17,50-től 18 Ft kilogrammos árat fizetünk. Mielőbb kössön szerződést az állatforgalmi vállalat helyi felvásárlójával. H 76076 Tsz-tagok és egyéni termelő« (Válaszainak az illetékesek Lesz már víz a Petőfi Sándor sugárút 76-ban Február 14-i lapszámunkban -Az elkerített kút ügyében- címmel cikk jelent meg. A Petőfi Sándor sugárút 76. szám alatti lakók tették szóvá, hogy amikor az ingatlankezelő vállalat leválasztotta a lakásokat, a házban üzemelő fémfeldolgozó vállalat portájára került a kút. A KIK akkor kötelezte a fémfeldolgozó vállalatot, hogy a lakók részére vezesse át a vizet az udvar másik részébe. Ez a megegyezés 1960- ban történt, s a mai napig sincs a lakóknak vizük. A Szegedi Fémfeldolgozó és Finommechanikai Vállalat a következő választ juttatta el szerkesztőségünkhöz. Valóban történt megállapodás az ingatlankezelő vállalattal, hogy az üzem udvarán levő fúrott kútból vizet kell biztosítani a lakók részére. A szakemberek véleménye szerint a jelenlegi kút nyomása igen alacsony, s így a lakókat nem tudná ellátni megfelelő mennyiségű vízzel. Ezért a fémfeldolgozó vállalat, valamint a ház lakói úgy határoztak, hogy a ház előtt lefektetett magasnyomású vízvezetékből biztosítanak majd vizet a háztartások részére. A ház lakói társadalmi munkát, az ingatlankezelő vállalat pedig anyagot biztosít ehhez. Az ingatlankezelő vállalat később közölte a fémfeldolgozó vállalattal, hogy a terv nem valósítható meg, nincs horganyzott nyomócsövük. Előreláthatólag csak 1963 első felében kerülhet sor a magasnyomású víz bekapcsolására. Ezután a fémfeldolgozó vállalat megegyezett a bérlőkkel, hogy a nap bármelyik időpontjában bejárhatnak vízért a vállalat területére. A Szegedi Fémfeldolgozó és Finommechanikai Vállalat közölte, ha az időjárás megengedi, elvezeti a vizet a lakókhoz. Új konzervújdonság: ® f*aiGcUiíomfitn A Dunakeszi Konzervgyár az idei szezonban új készítménnyel gazdagítja paradicsomkonzerv-választékát: paradicsompor készítését kezdik meg. A szakemberek szerint a pardicsompor veszteség nélkül megőrzi a friss termék íz- és zamatanyagait, készítési költsége kisebb, szállítása, raktározása egyszerűbb.