Délmagyarország, 1964. április (54. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-08 / 81. szám
Készülődés az űrhajósnapra A kupavnai munkások levele Kádár Jánoshoz Közös felelősséggel „A napfény városainak" barátságáról A MAGYAR SZOCIALISTA MVHE4SPAR 1 LAPJA 54. évfolyam, 81. szám Ara: 50 fillér Szerda, 1964. április 8. A szovjet küldöttség Martonvásáron N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, a szovjet párt- és kormányküldöttség vezetője, valamint a delegáció több tagja kedden délelőtt Martonvásárra, a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézetébe látogatott. A vendégek társaságában volt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Népszabadság főszerkesztője, Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Amerre elhaladtak, mindenütt sokan köszöntötték N. Sz. Hruscsovot és a többi kedves vendéget. Fogadtatás a kutatóintézetnél A vendégek gépkocsi-oszlopa háromnegyed 11-kor kanyarodott az intézet elé. A bejáratnál Juhász János, a Fejér megyei pártbizottság első titkára, dr. Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Bujdosó Imre, a Fejér megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke, Senkár István, a járási párt Az üdvözlések után dr. Rajki Sándor részletes tájékoztatót adott az intézet tevékenységéről, kutatási programjáról, eredményeiről. Ezekben az eredményekben nagy része van azoknak a gyümölcsöző kapcsolatoknak, amelyeket szovjet kutatókkal, intézetekkel építettek ki. Csaknem valamennyi hasonló jellegű szovjet tudományos intézettel állandó összeköttetésben állnak, rendszeres gyakorlattá vált a különböző tanulmányok, tudományos dokumentumok, sőt a nemesítési alapanyagok cseréje is. A közvetlen és szoros kapcsolatokra jellemző, hogy az utóbbi öt esztendőben a martonvásári kutatóintézet, valamennyi tudományos munkája hosszabb-rövidebb időt töltött a Szovjetunióban tanulmányúton, s A tájékoztatók után csakhamar kötetlen, baráti hangú beszélgetés alakult ki, amely természetesen szakbizottság titkára, Gonda István, a járási tanács végrehajtó bizottságának elnöke, Márton János, a községi pártszervezet titkára, Lukács János, a martonvásári tanács végrehajtó bizottságának elnöke, továbbá dr. Rajki Sándor, a kutatóintézet igazgatója, valamint az intézet több más vezetője fogadta a vendégeket természetesen jó néhány szovjet kollégát Martonvásáron láttak vendégül. A magyar és a szovjet kutatók együttműködése különösen termékeny a búza fagyállóságának fokozásában, nemesítésében, valamint a kukorica hibridizációban. Így Lukjanyenko akadémikus, a krasznodari kutatóintézet helyettes igazgatója, a híres Bezosztája és Szkoroszpelka búzák nemesítője állandó kapcsolatot tart az intézettel, s ő küldte meg az itteni nemesítő munka segítésére az általa kinemesített Bezosztája 1. és 4, valamint Szkoroszpelka 3. és 3/b fajtákat. Ezután Szalai Dezső, intézeti párttitkár a pártszervezet tevékenységéről számolt be, mai témáik körül forgott. Nyikita Hruscsov számos kérdést tett fel. A beszélgetés során az intézet munkatársainak figyelmébe ajánlotta, hogy a hazánkban elterjedt és nagyon jól bevált szovjet Bezosztaja 1-esnek új vetélytársa is támadt a Mironovka 808-as elnevezésű búzafajtában, amelynek termesztése főleg hidegebb éghajlat alatt előnyös. Megemlítette, hogy szülőfalujában, Kalinovkában ezzel a búzafajtával a nagy téli hidegek ellenére 43 méter mázsa termést takarítottak le egy hektárról, míg a Bezosztája ilyen körülmények között csak 21 mázsás átlagot adott. Természetesen melegebb éghajlatú vidékeken a Bezosztája előnyösebb a Mironovkánál. Szóba kerültek a lucerna termesztésében elért martonvásári eredmények is. Nyikita Hruscsov érdeklődéssel hallgatta a tájékoztatást: az intézetben előállított lucernamagvak a nemzetközi piacon is keresettek. Tréfásan megjegyezte: a martonvásáriak ne nagyon bízzák el magukat, mert Üzbegisztánban sem ülnek ölbe tett kézzel a szakemberek, s ugyancsak jó hírnevet vívtak ki maguknak a lucernatermesztésben. A tapasztalatcsere ezen a területen is minden bizonnyal hasznos lenne a martonvásáriaknak és az üzbegisztániaknak egyaránt. Amikor a kukorica- és búzatermesztés aktuális tudományos kérdéseire terelődött a szó, Nyikita Szergejevics sok megszívlelendő észrevételt fűzött a szakemberek ismertetőihez. Megjegyezte, hogy például vannak vidékek, mint a Szovjetunióban a Kubány-vidék és a krasznodari körzet, ahol kukoricából nehéz olyan jó termést elérni, mint búzából. Természetes, hogy az ilyen helyeken inkább a búza termelését kell előtérbe helyezni. Szóba került az is, hogy a martonvásári mezőgazdasági kutatóintézet javaslatára hazánkban a búza tavaszi fejtrágyázása helyett a télitél végi fejtrágyázásra tértek át. Hruscsov megerősítette ennek helyességét Luknyasenko akadémikusra, a krasznodári kutatóintézetben dolgozó híres tudósra hivatkozott, aki kutatási eredményei alapján a martonvásáriakhoz hasonlóan szintén a téli fej trágyázás mellett foglalt állást. A továbbiakban N. Sz. Hruscsov azokról az elgondolásokról beszélt, amelyek alapján a Szovjetunióban tovább akarják tökéletesíteni a mezőgazdaság szervezetet irányítását. A központi gondolat a termelés specializálása, szakosítása, mert ez teszi lehetővé a nagyüzem nyújtotta lehetőségek teljes kihasználását. Természetesen megfefelelő közgazdasági számítások után, a gépesítés előnyeinek kihasználásával, tudományos alapon folytatott termelőmunkával lehet igazán nagy eredményeket elérni. A Szovjetunióban ma ezer tojást száz-százhúsz rubel önköltséggel termelnek. A specializált szovhozokban a termelési költség máris felére, 50—54 rubelra csökkent, pedig még korántsem használnak ki minden lehetőséget. Utalt arra is, hogy a mezőgazdasági termelés átállítása jelentős beruházásokat igényel, de ezek kifizetődők, mert a számítások szerint körülbelül két év alatt megtérülnek. A termelés fejlesztésének fontos feltétele, hogy a tudományos kutatómunka szoros kapcsolatot tartson a termeléssel, s a szakemberek képzését is az eddiginél jobban össze kell kötni a termelőmunkával. A csaknem másfél órás beszélgetés végén dr. Rajki Sándor igazgató N. Sz. Hruscsovnak, Kádár Jánosnak és a szovjet küldöttség tagjainak a híres martonvásári hibrid kukoricák csöveiből összeállított mintakollekciókat, az intézet életéről, munkájáról készült albumokat, ismertető füzeteket nyújtott át. Hruscsov a szovjet pártés kormányküldöttség nevében ajándékokkal viszonozta a figyelmességet. Ezután a vendégek megtekintették a kutatóintézet parkjában A Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöksége kedden este baráti találkozón látta vendégül a szovjet párt- és kormányküldöttség látogatása alkalmából hazánkban tartózkodó szovjet újságírókat. A találkozón megjelent P. A. Szatyukov, az SZKP Központi Bizottságának tagja, a Pravda főszerkesztője, a szovjet párt- és kormányküldöttség tagja, L. M. Zamjatyin, a Szovjetunió Külügyminisztériumának osztályvezetője Ott voltak a levő, Beethoven emlékét őrző kis szigetet. A parkban összegyűlt dolgozók a séta közben hosszan tartó tapssal, meleg barátsággal köszöntötték N. Sz. Hruscsovot, a szovjet pártés kormányküldöttséget. A vendégek a séta végén búcsút vettek a házigazdáktól, s gépkocsin visszautaztak a fővárosba. Pravda, az Izvesztyija, a TASZSZ, a Szovjet rádió, a Szovjetunió Központi Televíziója tudósítói. Részt vett a találkozón Szakasits Árpád, a MUOSZ elnöke, Darvasi István, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető helyettese, Siklósi Norbert, a MUOSZ főtitkára, valamint a magyar sajtó számos vezető munkatársa. A meleg hangulatú baráti találkozón Szakasits Árpád és P. A. Szatyukov mondott pohárköszöntőt. (MTI) Tájékoztató az eredményekről, tervekről Baráti beszélgetés a búzáról, kukoricáról M magyar és szovjet újságírók baráti találkozója A szovjet párt- és kormányküldöttség martonvásári látogatása során dr. Rajki Sándor, a kutatóintézet igazgatója (jobbról) kalauzolja N. Sz. Hruscsovot A magyar mezőgazdasági kutatás fellegvárának bejáratánál az intézet vezetői fogadják a vendégeket Az intézet parkjában telt séta közben N. Sz. Hruscsov elvtárs a reá várakozók köszöntését fogadja