Délmagyarország, 1964. május (54. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-01 / 101. szám
Közéletünk hívei ELUTAZTAK HAZÁNKBÓL A BÉKE-VILÁGTANÁCS ELNÖKSÉGI ÜLÉSÉNEK RÉSZTVEVŐI Elutaztak hazánkból a Béke-világtanács elnökséginek budapesti ülésszakán részt vett neves közéleti személyiségek. A vendégeket az Országos Béketanács vezetői búcsúztatták. A külföldi békeharcosok közül Alberto T. Casella, az Argentin Béketanács elnöke és Haouri Souaia, az Algériai Nemzeti Felszabadítási Front Központi Bizottságának tagja, az Országos Béketanács vendégeként néhány napot még hazánkban tölt és részt vesz a leszerelési hónap több eseményén. AZ SZMBT KÜLDÖTTSÉGE A PARTIZÁNSZÖVETSÉGBEN Csütörtökön a Magyar Partizánszövetség székházába látogatott el a Szovjet—Magyar Barátság Társaságának küldöttsége, amely M. N. Sarohinnak, a társaság elnöksége tagjának vezetésével tartózkodik hazánkban. A vendégek, akik valamennyien részt vettek a második világháború idején Magyarország felszabadításáért vívott harcokban, megismerkedtek a partizánszövetség vezetőivel, továbbá a magyar partizánok egy csoportjával, akik a Nagy Honvédő Háborúban a szovjet hadsereg katonáival együtt küzdöttek a fasizmus ellen. Véget értek a magyar—német külkereskedelmi tárgyalások Erich Wester külkereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével Budapesten tartózkodott a Német Demokratikus Köztársaság külkereskedelmi delegációja. A Magyar Népköztársaság Külkereskedelmi Minisztériuma részéről dr. Mulató János külkereskedelmi miniszterhelyettes folytatott tárgyalásokat a küldöttséggel. Az NDK külkereskedelmi delegációja május elsején utazik el Budapestről. Ä munka Jutalma a munka ünnepen (Folytatás az 1. oldalról.) igazgatója, Berár Demeter, a Csongrád megyei gépállomások igazgatója, valamint számos vendég, intézmények, gépállomások, tsz-ek képviselője. Legutóbb 1961-ben volt élüzem a Kisteleki Gépállomás, a deszki pedig 1962-ben. Nyolcvanezer hold szántási és vetési terv helyett 128175 holdon végezte el a soros munkát a Kisteleki Gépállomás az elmúlt gazadsági évben. Ugyancsak kitűnt az aratásban és a talajmunkában is. Terven felüli nyereségük 1 millió 840 ezer forint volt. A gépállomás 220 dolgozója egyhavi keresetének megfelelő nyereségrészesedést kapott, s az élüzem kitüntetéssel járó I ezer forint pénzjutalmat is kiosztották a legjobbak között Kiváló dolgozó jelvényt kapott Csiszár Sándor brigádvezető és több traktoros: Vainer Sándor, Borsos Mihály, Bakonyi Sándor és Hilse Ferenc szerelő. Ezenkívül számos dolgozó kiváló munkáját ismerték el oklevéllel. Deszken délután zajlott le az élüzemavató ünnepség, amelyen részt vett Farkas István, a járási tanács végrehajtó bizottságának elnöke, dr. Mihailovics Lehel, a járási pártbizottság tagjai: Nyers Ferenc, a Földművelésügyi Minisztérium pénzügyi főosztályának vezetője, Sulyok József, a MEDOSZ Csongrád megyei bizottságának képviselője, Berár Demeter, a Csongrád megyei gépállomások igazgatója és Madarász Antal, a járási tanács mezőgazdasági osztályának főagronómusa. A nagy szerelőcsarnok ebből az alkalomból ünnepi külsőt öltött, a gépállomás minden dolgozója ott volt, hogy tanúja lehessen a nem mindennapi eseménynek. Ez a gépállomás 14 ezer holddal teljesítette túl az éves tervét. Egy traktoregységre 1140 hold megművelése jutott. A gépállomás terven felüli nyeresége 1 millió 700 ezer forint volt. Itt is minden dolgozó egyhavi fizetésinek megfelelő részt kapott a nyereségből, valamint a kiemelkedő munkát végzők között 8 ezer forint jutalmat osztottak ki. A lakosság jobb élelmiszer-ellátásáért A Szegedi Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat vezetői és dolgozói igen komolyan vették mindazt, ami április 9-én a városi pártbizottság által összehívott kereskedelmi pártaktíva értekezleten elhangzott Az aktívaértekezlet után párt- és vállalatvezetőségi ülésen részletesen megvitatták a tennivalókat, majd a legutóbb megtartott kibővített párttaggyűlésen — ahol részt vettek KISZ-alapszervezeti titkárok, szocialista brigádvezetők, pártonkívüliek, az ÁKF főfelügyelője, a FŰSZERT pártszervezetének és üzemi bizottságának képviselői — szintén a város jobb élelmiszerellátásának kérdését tűzték napirendre. Cselekszenek a kommunisták Mind a pártvezetőség beszámolója, mind az elhangzott hozzászólások egyértelműen leszögezték, hogy az április 9-i pártaktíva értekezlet reálisan értékelte az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat helyzetét, s az alapszervezet egyetért az ott elhangzottakkal. A vállalat kommunistái jogosnak tartják azt az észrevételt, hogy bár az áruellátásban nincsenek alapvető hibák, néhány fogyatékosságot sürgősen fel kell számolni. A rossz felmérés miatt némely cikkekből néhol nagy mennyiség található, másutt pedig hiányzik. Hogyan küzdenek ez ellen a vállalat kommunistái? Az adatok birtokában rendszeresen megbeszéléseket tartanak a boltvezetőkkel, s részletesen elemzik a jó és rossz tapasztalatokat. A nagyobb boltok vezetőinél határozott fejlődés tapasztalható, még igen sok árudában jelentkeznek azonban a felmérés, a rendelés és a készletezés hibái. Ez megengedhetetlen, mert a nagykereskedelem tud árut biztosítani. A pártszervezet termelési aktivitásának tehát társadalmi munkában tovább kell folytatnia a segítségnyújtást, az árudai dolgozók nevelését. Szükséges, hogy a külvárosi, telepi árudák is rendelkezzenek megfelelő árukészlettel, választékkal, is kényelmesség ellen A taggyűlés foglalkozott a kenyér- és péksütemény-ellátással is. Megállapította, hogy az áruforgalom dolgozói mindent elkövetnek a panaszok kiküszöbölése érdekében, azonban főleg a kisebb boltok vezetőinek egy része nem gondoskodik az előírt tartalékkenyér beszerzéséről, s nem is jelzik, ha az elfogy. Ilyen körülmények között természetes, hogy záráskor az ő területükön jelentkező igény is a belvárosi boltokra terelődik át. Az ilyen kényelmesség és felelőtlenség tűrhetetlen, s ahol a meggyőző érvelés nem használ, ott kemény felelősségrevonásra is szükség van. A perehiányért, is a vállalat dolgozói felelősek elősorban, mert nem rendelnek, jóllehet igazgatói utasítás kötelezi erre a boltvezetőket. E tekintetben is rendkívül fontos tehát a szigorú ellenőrzés. A zöldség- és gyümölcsellátás megjavításáért törekedni kell arra, hogy jobb kapcsolat alakuljon ki a termelőszövetkezetekkel. Az olyan árut, amely a tsz-eknél a szerződésben vállalt kötelezettségen felül jelentkezik, szocialista szerződésekkel biztosítani kell az élelmiszer-kiskereskedelmi boltok részére. A lakosság csak nyer vele, ha a boltvezetők is önállóan kötnek szerződést a termelőszövetkezetekkel. Nincs „lezárva” a záróra Sok kifogás hangzik el az üzletek nyitvatartásával kapcsolatban. A taggyűlés egyetértett abban, hogy az eddigi intézkedéseken kívül továbbiakra is szükség van. A vállalat pártszervezete ezért a jövőben üzemi ankétokat kíván szervezni, ahol nemcsak a nyitvatartás problémáit beszélik meg a dolgozókkal, hanem árubemutatókat is tartanak. Legfontosabb feladatnak tekintik a zavartalan áruellátás biztosítását, természetesen a gazdaságosság figyelembevételével. Szóvá tette a taggyűlés, hogy az élelmiszer-kiskereskedelemre árnyékot vetnek a gyakori panaszok. Az első negyedévben 115-en írtak a panaszkönyvekbe, ebből áruhiány miatt 13-an, udvariatlan magatartás miatt pedig 27-en. Ez semmivel sem magyarázható. Aki vállalta, hogy a pult belső oldalánál dolgozik, annak a vevők érdekében előzékenyen, udvariasan helyt kell állnia. Ez annál fontosabb, mert a kereskedelmi dolgozók szinte naponta vizsgáznak a vásárló tömegek előtt, s politikai munkájukat is azzal végzik el legjobban, ha megfelelően gondoskodnak a körzet áruellátásáról. Beható vizsgálat alá vette a taggyűlés a kereskedelmi tanulóképzés helyzetét, s megállapította, hogy a vállalatnál dolgozó fiatalok komolyan veszik hivatásukat, mind nagyobb gyakorlattal rendelkeznek. Ha emberi magatartásukban itt-ott még tapasztalható fogyatékosság, ennek megszüntetése elsősorban a pártszervezet feladata. Szép szóval, problémáik ismeretében kell beszélni velük. S ez vonatkozik nemcsak a fiatalokra, hanem a régebbi dolgozókra is. Mindenki szívesebben hajlik a jó szóra, s ha ilyen légkör alakul ki, az emberek még hibáikat is hamarabb kijavítják. Ne magyarázgatást — változást! A kereskedelemben még meglevő hibák kijavításának megvannak a feltételei. Ezt hangsúlyozta a beszámoló, és a felszólalók is aláhúzták. Ha valamilyen árucikkből a kereskedelem hibájából mutatkozik hiány, ezt nem magyarázhatni kell, hanem változtatni kell a helyzeten. A lakosság igényeit a legmessziebbmenőkig ki kell elégíteni, akár a vasárnapi nyitvatartásról, akár az ízléses csomagolásról, a szép kirakatokról, vagy az önkiszolgáló boltok továbbfejlesztéséről van szó. A párttaggyűlés végezetül nyomatékosan, aláhúzta, hogy a feladatok megoldásában elsősorban a kommunistákra hárul a legfőbb feladat. A hozzászólások, a kérdések alapos elemzése pedig azt mutatta, hogy a lakosság érdekében minden tőlük telhetőt megtesznek. Kitüntetett földműves *övetkezetek Tegnap ünnepélyes keretek között adták át a Kiváló földművesszövetkezet cím viselésére jogosító oklevelet a Kistelek és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezetnek, amely a székhelyen kívül Csengétét, Pusztamérgest, Sövényházát, Bakot és Balástyát látja el áruval. Ugyanilyen kitüntetésben 1960-ban részesült ez a földművesszövetkezet. A múlt évi kiskereskedelmi áruforgalmát 11 és fél millió forinttal teljesítette túl s ugyanakkor kitűnt a szövetkezeti tagszervezésben is. Tavaly közel 130 új taggal gyarapodott. Az ünnepi alkalomból mintegy 25 dolgozóját tüntették ki jelvénnyel és oklevéllel, közöttük Becsei Zoltán balástyai boltvezetőt, Gyuricza Sándor kisteleki italboltvezetőt, Papp Józsefné pusztaszeri baromfifelvásárló, valamint Csókász István csengdei boltvezető jutalomként hatnapos moszkvai turistautat kapott jó munkája elismeréséül. A MÉSZÖV és KPVDSZ vándorzászlaját kapta a deszki takarékszövetkezet, dicséretben részesült a mórahalmi takarékszövetkezet is. Több napsütés várható A szerdán reggel érkezett langyos Atlanti-óceáni légtömegek Európa nagy részén megszüntették a tavaszi fagyokat, s záporokkal, helyenkint zivatarokkal új időjárási helyzetet alakítottak ki. A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályán tájékoztatásul közölték, hogy csütörtökön a déli órákban sokfelé felszakadozott a felhőzet, s most minden jel arra mutat, hogy a közelgő kettős ünnepben tovább javul az időjárás. Ugyanakkor előreláthatólag lesznek még szórványosan záporok, zivatarok is. A délutáni órákban a hőmérsékleti maximumok 14—18 fok körül alakulnak ki. Az ünnep második napjára további fokozatos javulást várhatunk. (MTI) Magyar delegáció utazott a bécsi május elsejére Az Osztrák Szakszervezeti Egységfrakció meghívására csütörtökön 70 főből álló küldöttség utazott a bécsi május elsejei ünnepségekre. A delegációt Győri Imre, a Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei bizottságának első titkára vezeti. Ugyanakkor csütörtökön hazánkba érkeztek az algériai, a ciprusi, az indonéz, az olasz, a kenyai és a svéd szakszervezetek képviselői. Ogyesszából Szegedre — Szegedről Ogyesszába Táviratváltás a testvérvárosok között A nemzetközi munkásünnep alkalmából táviratot váltott az Ukrajnai Kommunista Párt Ogyesszai Ipari Pártbizottsága és az MSZMP Szeged városi bizottsága. A táviratokban kölcsönösen köszöntötték egymást és a városok dolgozóit a munka ünnepe alkalmából. A táviratok szövege a következő: AZ MSZMP SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK Kedves Elvtársak! Az Ukrajnai Kommunista Párt Ogyesszai Ipari Pártbizottsága, a városi tanács végrehajtó bizottsága és a hős város dolgozói nevében szívélyes üdvözletünket küldjük önöknek és Szeged-testvérváros dolgozóinak, május 1., a dolgozók nemzetközi szolidaritásának, egységének, testvériségének ünnepe alkalmából. Napról napra erősödjék a szovjet és a magyar nép barátsága! A testvéri népek szíve szélesre tárul egymás előtt, egy ritmusra dobog Népeink a proletár internacionalizmus elveiért, az egységes célokért való törekvésben a marxizmus—leninizmus eszméi alapján összetarróztak. A szovjet és a magyar népet összefogó forró baráti kapcsolat ragyogó kifejezője a párt- és kormányküldöttségek kölcsönös baráti látogatása. Ezek a látogatások a magyar és a szovjet nép, Ogyessza és Szeged testvérvárosok barátságát is csak mélyítik. Éljen az örök barátság és együttműködés a szovjet és magyar nép között! AZ UKRAJNAI KOMMUNISTA PÁRT OGYESSZAI IPARI BIZOTTSÁGA. AZ UKRÁN KOMMUNISTA PÁRT OGYESSZAI IPARI BIZOTTSÁGÁNAK Az MSZMP Szeged városi bizottsága, Szeged valamennyi dolgozója nevében köszöntjük testvérvárosunk, Ogyessza lakosságát. Fogadják baráti kézszorításunkat, őszinte jókívánságainkat a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepe alkalmából. Kívánjuk az egész szovjet népnek Ogyessza dolgozóinak, hogy az elkövetkezendő években is további sikereket érjenek el a kommunista társadalom építésében. AZ MSZMP SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGA. Nyikolajev Salgótarjánban Andrijan Nyikolajev szovjet űrhajós alezredes, a szovjet űrrepülők parancsnoka csütörtökön Salgótarjánba látogatott, a több mint száz esztendős bányavárosba. Érkezését nagy érdeklődéssel, örömmel fogadta a város lakossága. Az utcák, terek zászlódíszbe öltöztek, a nemzetközi munkásmozgalom közelgő ünnepét köszöntő lobogók és transzparensek között helyet kapott a Vosztok- 3 hősének nagyméretű arcképe is, s a város legnagyobb üzeme, az acélárugyár főépületének homlokzatát az „űrhajós-család” tagjainak két>e díszítette. A vendéget, aki dr. Korom Mihálynak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának, Borbándi János vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettesnek, valamint Sz. D. Zotov vezérőrnagynak, a Szovjetunió budapesti nagykövetsége katonai attaséjának társaságában érkezett a városba, a palacküveggyár főbejáratánál ünnepélyesen fogadták a város és Nógrád megye vezetői. Üdvözölték Nyikolajev alezredest, majd a helybeli iskolának az űrhajósról és feleségéről, Tyereskováról elnevezett őrsei adták át virágcsokraikat. Az üdvözlés után a palacküveggyár dolgozói nevében Papp Gyula igazgató üzemlátogatásra hívta meg a vendégeket. A gyár tanácstermében ismertette velük a gyár munkáját, fejlesztésének távlati tervét, majd Csábi Imre párttitkár, az üzemi szervezetek mozgalmi tevékenységéről, eredményeiről számolt be. A tájékoztatók után Nyikolajev alezredes megtekintette az üzemrészeket, s nagy érdeklődéssel szemlélte a világszerte ismert salgótarjáni üvegfúvók munkáját. A SZOT Elnökségének fogadása A SZOT Elnöksége csütörtökön este fogadást adott a Gundel Étteremben a május elsejei ünnepségekre hazánkba érkezett külföldi szakszervezeti küldöttek tiszteletére. A fogadáson 27 ország szakszervezeteinek küldöttei és a Szakszervezeti Világszövetség képviselői vettek részt. Magyar részről megjelentek: Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke, Brutyó János, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a SZOT főtitkára, Vas- Witter Miklós, a SZOT alelnöke, Karakas László és Gál László, a SZOT titkárai, valamint a SZOT Elnökségének tagjai. A meleg hangulatú, baráti légkörben lezajlott fogadáson Brutyó János üdvözölte a vendégeket, majd Nemes Dezső és Latish Chatterjee, a Szakszervezeti Világszövetség küldötte mondott pohárköszöntőt. Péntek, 1964, május 1, Nyolcezer hold új gyümölcsös Április utolsó napjaiban befejeződött a tavaszi gyümölcsfa telepítés: az elmúlt hetekben csupán a termelőszövetkezetek kereken 8 ezer holdnyi új nagyüzemi gyümölcsöst létesítettek. A Földművelésügyi Minisztérium kertészeti főosztályán tájékoztatásul közölték, hogy a termő gyümölcsösök virágzása országszerte jónak, számos vidéken pedig igen bőségesnek mondható. Noha az időjárás nem mindenütt volt kedvező a termékenyülésre, az első gyümölcskötődések biztatóak. Az erős téli fagyok okozta rügykár csupán az őszibarackosokban, főleg a főváros vidékén és az Alföld egyes tájain tapasztalható. Hazatért a „Dunaújváros” Tízhónapos tengeri út után visszatért magyar vizekre az 1300 tonnás tengerjáró hajónk, a Dunaújváros. Csütörtökön délben Dunaújvárosnál három hosszú szirénajelzés köszöntötte a főváros felé tartó hajóról a névadó város, Dunaújváros lakóit. A hajó néhány órára ki is kötött a dunaújvárosi hajóállomáson. Első tengeri útjáról hazatért hajónk vezetőit és legénységét Dunaújváros vezetői szeretettel köszöntötték és képes albummal ajándékozták meg. ftf i .Macnuinacie 3