Délmagyarország, 1964. szeptember (54. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-01 / 204. szám

új tanév kezdetén k­éthónapos szünet után ismét megnyílnak az iskolák kapui: az ünnepélyes tanévnyitókkal ma megkezdő­dik az új tanév. Különbözik-e majd ez az új eszten­dő a megelőzőektől? S ha igen, miben? A szegedi iskolák igazgatóinak és szakfelügyelőinek néhány nappal ezelőtt tartott értekezlete választ adott ezekre a kérdésekre is. A tanácskozáson több felszólaló hangsúlyozta, hogy az isko­lareform megvalósításában az elmúlt évek eredményeként a szervezési tennivalókon már jórészt túljutottunk. Most az a feladat, hogy a tartalmi kérdések kerüljenek a mun­ka középpontjába. Az igazgatói értekezletnek ez az állás­­foglalása megegyezik azokkal a dokumentumokkal, ame­lyekben a művelődésügyi miniszter az új tanév feladatait meghatározta és kijelölte. Milyen munkáról van tehát most szó? Az iskolareform szervezeti kereteit létrehoztuk. Meg­valósult az 5+1-es oktatási forma, általános iskoláinkban eredményessé tettük a gyakorlati foglalkozások oktatását, új tanterveket, új tankönyveket használunk, véget ért az általános iskolai Nevelési Terv alkalmazásának kísérleti esztendeje. Egyszóval megvannak azok a formák, amelyek nélkül nincs és nem is lehet oktatási reform. Az idei tanév abban különbözik a korábbiaktól, hogy az e tornákat kitöltő tartalommal kell pedagógusainknak legtöbbet foglalkozniuk. Azzal tehát, ami a tanítási anyag. Ezzel is úgy, hogy a tanulók mind az általános, mind a középiskolákban az eddiginél jobban sajátítsák el ezt az anyagot. Ahogyan a pedagógusok mondják: növelni kell az oktatás hatásfokát, eredményességét. Mit kíván ez? Megkívánja mindenekelőtt a kísérlete­zést, az oktatási módszerek állandó javítását, a tapaszta­latcserék, a legjobb pedagógiai eljárások megismerését és megismertetését. Ha jobban akarunk oktatni, tanítani és ne­­­­velni iskoláinkban — márpedig akarunk—, akkor ehhez új, az eddigieknél jobb, eredményesebb módszereket kell keres­nünk és kutatnunk. Ilyen szempontból elsőrendűen fontos az új technikai eszközök pedagógiai alkalmazása, felhaszná­lása. Tudott dolog, hogy a mi iskoláink — a szegediek is — a külföldi országokhoz képest ebben a tekintetben alaposan elmaradtak. Szegeden például minden iskolában van tele­vízió. De nagyon kevés iskolában használják fel tervszerűen az oktatás céljaira. Sőt vannak olyan iskolák is, amelyek még azzal se törődnek, hogy a rendelkezésükre álló oktatófil­meket bemutassák a tanulóknak. Az új tanév ilyen tekin­tetben is változásokat kíván. Az új módszerek kísérletezé­se járjon együtt a modern eszközök felhasználásának kísér­letezésével. A tartalmi követelményekhez tartozik a nevelés ered­ményeinek javítása is. Fel kell használni ehhez a Nevelési Terv eddigi alkalmazásának eredményeit, és ki kell hasz­nálni azokat a lehetőségeket is, amelyeket ebben a tekintet­ben az új tanév nyújt. Az idei tanévben ünnepeljük Sze­ged és hazánk felszabadulásának 20. évfordulóját. Minden iskolában ünnepségekkel, kiállításokkal, tanulmányi ver­senyekkel, szakköri bemutatókkal emlékeznek meg mind­két évfordulóról. Kell-e ennél jobb lehetőség a szocialista hazafiság, a proletár internacionalizmus elmélyítésére? A tanévnyitó igazgatói értekezlet felszólalói hangsú­lyozták, hogy ezek a feladatok nem teljesen újak. Valóban nem. A kísérletezés fontosságáról, a hazafias nevelés elmé­lyítéséről például évek óta beszélünk. Csinálják is ezt is­koláinkban. Mégis, ezek a tartalmi kérdések az idén na­gyobb fontosságot, jelentőséget kell hogy kapjanak, mint más esztendőkben. Ehhez a munkához megvannak, sőt egyre javulnak a feltételek. Nem kell másról beszélnünk, mint például ar­ról, hogy az idei tanévben Szegeden két új iskolát avatnak. Ma kezdi meg működését a Tisza-parti 16 tantermes új gimnázium és nemsokára felavatják a ságváritelepi új ál­talános iskolát is. S hogy a falusi gyerekek is egyre jobb körülmények között tanulhatnak, elég arra hivatkoznunk, hogy a kisteleki, mórahalmi és üllési gimnázium mellett az idén megkezdi működését a szőregi gimnázium is. Jobb körülmények között, jobb feltételekkel kezdődik tehát az idei tanév, mint a korábbiak. Reméljük, ez az eredményein is meglátszik majd, s jövőre, az új tanév ér­tékelésekor, az illetékesek elmondhatják, majd, mindaz megvalósult, amit ettől az új tanévtől vártak. Ö. L. A M­A­G­Y­A­R SZOCIALISTA UVVK ÉS PARI LAPJA 54. évfolyam, 204. szám Ara: 50 fillér Kedd, 1964. szeptember 1. Készül az új r *fi­t • újítási törvényjavaslat Gépesítik a kender lombtalanítását Tojásgyártás „szalag­rendszerben" A lottó tárgynyereményei «« Sportoldal Két folyó erejétől védik a Sárgát A Tisza és a Maros összefolyásának ere­je évről évre szaggatta a Sárga üdülő­telep partjait. Néhány év múlva akkora kárt tettek volna benne a folyók, hogy szinte lehetetlenné tette volna a további kiépítést. A többszáz méter hosszú partszakaszt most közös erővel védik meg a további rongálástól. A városi tanács, a vízügyi igazgatóság és az üdülőtelep összefogá­sával úgynevezett rőzsepokrócot helyez­nek el és a magas partoldalt kikövezik. A munkálatok több évig tartanak, hi­szen az anyagi befektetés is néhány mil­liót tesz ki. Egyelőre a folyópart legve­szélyeztetettebb részét kövezték ki a Kis­kőrösi csárdától felfelé, mintegy 200 mé­ter hosszan. A munkát jövőre tovább folytatják. Mértékét viszont az határoz­za majd meg, hogy a folyók összefolyá­sának ereje tovább rombol-e, vagy meg­törik a már védett partszakaszon. Képünkön: a kikövezett partszakasz, amelyet egész nyáron át építettek az üdülőtelep védelmében. (Somogyiné felv.) SZÜRET ELŐTT A pincegazdaság fejlesztése jobb minőségi borok előállítását teszi lehetővé Az idei időjárás igen ked­vező a szőlőtermésre. Király Ferencnek, a Magyar Álla­mi Pincegazdaság Csongrád —Szolnok vidéki üzemének igazgatója szerint várható, hogy a termésátlagok tovább növekednek. A kedvező ki­látásoknak megfelelően ké­szültek fel a szőlő felvásár­lására az üzem területén. Mórahalmon tavaly még csak felvásárlótelep műkö­dött, most viszont üzembe helyeztek egy 15 ezer mázsa szőlő feldolgozására alkal­mas új présházat is. Jelen­tősen kibővítették az ásott­­halmi feldolgozó üzemet is, kapacitását új, modern gé­pek beállításával 25 ezer mázsára fokozták. Teljesen megújhodva, meg­nagyobbodva várja a kez­dést a pusztamérgesi pin­cészet is ahol ugyancsak 12 ezer má­zsával növekedett a feldol­gozó kapacitás. Az idei sze­zonban Pusztamérgesen már 30 ezer mázsa szőlő levét szűrhetik hordókba. Csizmás Sándor, a pince­­gazdaság főmérnöke mon­dotta el, hogy az idei nagy­arányú felújításokkal, válla­­latfejlesztéssel lehetővé vált az eddigieknél sokkal jobb minőségű borok előállítása is. Az új szikkasztóberende­zések, bogyózógépek lehetővé teszik, hogy a must nagyobb része prése­lés nélkül jusson a hor­dókba. Így mentesül a különféle mellékízektől, melyek ron­tották eddig a minőséget. A legnagyobb gond az, hogy a több milliós vállalat­­fejlesztés ellenére is még mindig kevés a hordó. Je­lenleg éppen annyi edény van, mint amennyi a vár­ható termés, csakhogy mint­egy 40 ezer hektó­mbort is tárolni kell a szőregi palac­kozó számára. Egyik szükségmegoldás az, hogy a konzervgyárak is bekapcsolódnak a szüreti munkákba, s szükség szerint gyártanak a különféle borkészítmények­hez sűrített mustot. A szál­lítások gyors bonyolításához újabb 35 darab speciális sző­lőszállító teherautót, úgyne­vezett tarcali kocsit is ka­pott a vállalat. Az idei szüret meg sem kezdődött még, azonban már az 1965-ös szüretre is készülődnek. Újabb 15 millió forintot for­dítanak új pincék építésére, a régiek bővítésére, s gépek vásárlására. Jövőre 55 ezer hektoliterrel akarják bőví­teni a mostani tárolóteret. Többek között 25 ezer hektoliteres telje­sen új pince épül Szege­den, s készül hozzá meg­felelő feldolgozóüzem is. A beruházások döntő részét a szegedi járás kapja. Egy év múltán 40 ezer hektóval nagyobb tárolótér várja a Szeged környéki borokat. Ásotthalmon is tovább foly­tatják az építkezéseket. Itt újabb 15 ezer hektónyi űr­tartalmú beton hordósort épí­tenek és további 25 ezer má­zsa szőlő feldolgozására al­kalmas üzemet is munkába állítanak. 1965-ben Puszta­­mérgesen ismét 10 ezer hek­tóval bővítik a mostani pin­cét. Nagy szükség van ezek­re — mondották a vállalat vezetői —, hiszen jövőre több ezer holdnyi új telepítésű szőlő is ter­mőre fordul már. S eddig a szegedi járásban maradtak el leginkább a já­rulékos beruházásokkal. Nos, ami a Magyar Állami Pince­­gazdaságot illeti, a járulé­kos beruházásokból kötele­zettségét 1965-ben teljesíti. Ismét lakásszövetkezet alakult Szegeden Tegnap délután Szegeden, a városi tanácsháza nagy­termében újabb lakásszövet­kezet alakult. Újszegeden, az Ogyessza lakótelepen ez már a harmadik lakásszövet­kezet, Szegeden pedig a ti­zedik. A tanácskozáson a városi tanács vb építési osztályát Szekeres István, a Csongrád megyei Építőipari Vállalatot Losonczi Pál, az OTP me­gyei fiókját pedig Kiss Fe­­rencné képviselte. Az alap­szabály megállapítása és jó­váhagyása után a lakásszö­vetkezet tagjai megválasz­tották a héttagú igazgatósá­got és a háromtagú felügye­lő bizottságot. Az igazgató­ság elnökéül Móra Jánost, a KISZ Csongrád megyei bi­zottságának munkatársát vá­lasztották, elnökhelyettesül pedig Balogh Boldizsárt, a CSOM­ITERV dolgozóját. A fel­ügyelő bizottság elnöke Feleki Aladár kenderipari dolgozó lett Az újszegedi állomás köz­vetlen szomszédságában, az Ogyessza lakótelep délkeleti részén épülő két új szövet­kezeti ház 105 lakásába elő­reláthatólag decemberben költöznek be a lakók. Számos új óvoda kezdi meg működését Új óvodát adnak át ren­deltetésének Gádoroson, For­­ráskúton, Szabadegyházán, Ásványrárón, Nagyatádon, Iharosberényben, Gyulahá­zán, Mátészalkán, Balkány­­ban, Nyírszöllősön, Szombat­helyen, Horvátszidényben és Veszprémben. Az előzetes adatok szerint a tanácsi és üzemi óvodák­ban ősztől kezdve összesen 185 000 gyermeket gondoznak majd. Az óvodai felvételek szeptember 7-e és 14-e kö­zött lesznek. A foglalkozá­sok pedig október elején kezdődnek. A felvételeknél alapelv, hogy azoknak a gyerekeknek biztosítanak el­sőbbséget, akiknek édesap­juk és édesanyjuk is dolgo­zik. Országos mikológiai vándorgyűlés Megnyitották Keszthelyen a III. országos mikológiai ván­dorgyűlést. Dr. Balassa Gyula miniszterhelyettes, az Erdé­szeti Főigazgatóság vezetője méltatta a mikológiai tudo­mányok jelentőségét. Hang­súlyozta, hogy a mikrogom­­báktól az étkezési gombákig számos feladat vár még a kutatókra, kártevéseik elke­rülésére, valamint a ter­mesztési módszereik kidol­gozására. A tanácskozás öt­­ témakörben szekcióüléseken­­ folytatódik. külpolitika + Napi össz­e­foglal­ó 4* Tárgyalások Prágában - Kamillában gyülekeznek a zsoldosok - Választási kampány Angliában Hétfőn délelőtt a prágai várban megkezdődtek a cseh­szlovák és a szovjet párt- és kormányküldöttségek hivata­los tárgyalásai. A szovjet küldöttséget N. Sz. Hruscsov elv­társ, a csehszlovák küldöttséget Antonin Novotny elvtárs vezeti. A kongói, egyébként belga kézen fekvő Kamina ultra­modern légitámaszpontján gyülekező zsoldos hadak azt a feladatot kapták, hogy foglalják el Uvira várost, ahol a felkelők adminisztrációs központját sejtik. Angliában lassan megkezdődik a választási kampány. A hatalmon levő Konzervatív Párt és a Munkáspárt va­lószínű e héten teszi közzé választási programját. (Tudósítások a 2. oldalon.) • A Bolgár KP Központi Bizottsága és a bolgár Mi­nisztertanács meghívására szeptember első felében a Német Szocialista Egység­párt Központi Bizottságának és az NDK kormányának küldöttsége baráti látogatást tesz Bulgáriában. A küldött­séget Walter Ulbricht, az NSZEP Központi Bizottságá­nak első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke és Max Sefrin, az NDK minisz­terelnök-helyettese vezeti. • Hétfőn délelőtt Kairó­ban megkezdődött az arab országok külügyminiszterei­nek értekezlete. A tanácsko­zás célja a második arab csúcstalálkozó előkészítése. A külügyminiszteri értekezlet zárt ajtók mögött folytatja tanácskozásait.­­­ Hétfőn befejezte mun­káját a ceyloni kommunista és ifjúsági szervezetek or­szágos szövetségének 4. kong­resszusa. A kongresszus kül­döttei egyhangúlag határoza­tot fogadtak el, amely elítéli a kínai vezetőknek és a kí­nai ifjúsági szövetségnek azokat a kísérleteit, hogy szakadást támasszanak a nemzetközi kommunista moz­galomban, a Ceyloni Kom­munista Pártban, valamint a ceyloni kommunista és ha­ladó ifjúsági szervezetek or­szágos szövetségében. A kongresszus teljes támogatá­sáról biztosította a kommu­nista és munkáspártok érte­kezletének összehívásáról szóló javaslatot. Khanh tábornok nyi­latkozott a New York He­rald Tribune-nak. A lapban hétfőn megjelent interjú sze­mére veti Maxwell Taylor­­nak, Washington saigoni nagykövetének, hogy miköz­ben kormányának jóakara­tát és támogatását tolmá­csolta, politikai versenytár­sát, Duong Van Minh volt köztársasági elnököt támo­gatta a hatalomrajutásra tett kísérleteiben. külpolitika + Napi Osszefoglaló +

Next