Délmagyarország, 1965. november (55. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-02 / 258. szám

55. évfolyam, 258. szám Ara: 60 n­ tér Kedd, 1965. november 2. Mindenből többet a tervezettnél A szegedi tsz-ek kimagasló sikerei a felvásárlási tervek teljesítésében A szegedi határ idén 29 ezer 909 mázsa (vagyis ter­vezettnél 6 ezer mázsával több) kenyérgabonát ter­mett. Ennek közel 54 száza­léka a központi készletet gyarapította. A tsz-ek ugyan­is több mint 16 ezer mázsát szerződéses úton értékesítet­tek, a város kenyérgabona fel­­vásárlási tervét mintegy 160 százalékra teljesítették. Kiemelkedő a burgonyafel­vásárlás, a városi tsz-ek 740 százalékra teljesítették ter­vüket. Az idén mindössze 20 vagon burgonyát szándékoz­tak felvásárolni, ezzel szem­ben szeptember 30-ig 148 vagonnal vettek át a felvá­sárló szervek. A pecsenyecsirke nevelé­sében és értékesítésében is példásak a szegedi közös gazdaságok, elsősorban a Móra Ferenc Tsz. Október elejéig közel 2 ezer 100 mázsa baromfit vásároltak fel a szegedi tsz-ekből, ami 210 százalékos tervtel­jesítést jelent. Jövő évben­­ kétszer annyi baromfit kell a városi gazdaságoknak ne­velniük, a felvásárló szer­vek azonban cseppet sem aggódnak az 1966. évi terv­teljesítés miatt. Kedvező a vágómarha vásárlási aránya is, az évi előirányzatot 10 [UNK]— 11 százalékkal túlhaladták. Szeged szövetkezeti és ház­táji gazdái több mint 550 darab marhát értékesítettek. A gazdaságok állományát fi­gyelembe véve év végéig 155—160 százalékos tervtel­jesítés várható. 1966-ban 200 darabbal növekedik a mar­hahizlalás terve. Az idei ta­pasztalatok szerint reális ez a követelmény. Egyik fontos és igen ked­velt táplálékunk a sertés­hús. A közös gazdaságok idén 1560 darab hízott sertés átadására kötelezték ma­gukat. Csupán a Felszabadulás Tsz 700 darabra szerződött. Ok­tóber elejéig a szegedi tsz-ek és a háztáji, illetve egyéni gazdaságok 1864 da­rab sertést, a tervezettnek 74,6 százalékát adták át. A kora tavaszi betegségek és veszteségek ellenére nem lesz számottevő hiány a terve­zett mennyiségben. A felvásárlás leggyengébb pontja a tojás. Egymillió to­jásra számítottak a városi gazdaságokból, eddig mind­össze 550 ezer darabot vet­tek át. Oka abban keresen­dő, hogy az egyik közös gaz­daságba tervezett tojóház nem épült fel, illetve nem termelt, jóllehet a felvásárló szervek számítottak rá. Megfelelő a tej szerződé­ses értékesítése, az év 9 hónapjában 700 hek­tolitert szállítottak a terme­lők. Ez 78 százalékos terv­teljesítést jelent. Megkezdődtek az 1966. évi szerződéskötések. A konzerv- és hűtőipari zöld­ségféléknél máris kimagasló eredmények születtek: 470 vagon árura szerződtek a szegedi termelők. Ez 188 szá­zalékos eredmény. Már biz­tosított a baromfiszerződés terve is, 3 ezer 250 mázsára (az előirányzott mennyiség 118 százalékára) kötelezték magukat a tsz-ek. A vágó­marha- és sertésfelvásárlási szerződéskötések eddigi ered­ményei szintén biztatók. Felsővárosi ősz November elején még so­hasem volt ilyen szép, ápolt a felsővárosi határrész, mint az idén. A földek a szélsősé­ges nyári időjárás ellenére is jó termést adtak. Sonkoly László főagronómus szerint a 424 holdnyi közös kukorica átlagosan 40 mázsa csöves termést ad a Felszabadulás Tsz-ben. Az őszi vetés befejeződött, s a betakarítást végző gya­logbrigádok nyomában min­denütt ott járnak az ekék. A gazdag állatállomány bő­séges téli takarmányellátásá­ról is gondoskodtak. Mikor a tsz-ben jártunk, a silózás már a végénél tartott. S mint mondották: a télen szi­lászból bizonyosan még eladó la lesz. M Tsgonnyi kukorica tér a kö­­rítő górékba. A várható termés pedig 120 vagon körül várható. Fogatok, vontatók egész serege hordja most a mezőről a ter­mést, s hogy gyorsabb legyen a forduló, a tetőkön keresztül m­en­esztik a kukoricát a tett­­helyre 220 vagonnyi szilázs várja ké­szen a telet. Felvételünk a átló­ság befejezéséről készült II hárommilliomollik lakás Az utóbbi két évtizedben több mint hétszázezer a otthon épült az országban, s ugyanakkor meghaladja a százezret a avultság és lak­hatatlanság miatt lebontott lakások száma. Az első fél évben a taná­csok csaknem 1S 000 lakás használatára adtak enge­délyt, de ebben az időszak­ban több mint hétezer el­avult, régi lakást lebontot­tak, s töröltek a nyilván­tartásból. A második fél évben is több ezer rossz la­kást szüntettek meg, viszont júliusban és augusztusban aránylag kevés lakóház épí­tése fejeződött be. Így vég­eredményben — a hozzáve­tőleges számítások szerint — a harmadik negyedév utolsó heteiben épült fel az ország hárommilliomodik lakása. Couve de Murville Moszkvában Couve de Murville francia külügyminiszter feleségével és kíséretének tagjaival va­sárnap Szocsiba látogatott, ahol Koszigin szovjet kor­mányfővel és Mikojannal, a Legfelső Tanács elnökségé­nek elnökével találkozott. A két államférfi megvitatta a nemzetközi helyzetet, így az európai problémákat is, to­vábbá a szovjet—francia kapcsolatok kérdéseit. Az eszmecsere szívélyes, baráti légkörben folyt le. A francia külügyminiszter és kísérete a Szovjetunióban tett körútjáról visszaérkezett Moszkvába. A képen: (balról jobbra) Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök, M. Couve de Murville, P. Bau­dot, Franciaország moszkvai nagykövete és V. Zorin, a Szovjetunió párizsi nagykö­vete. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottsága- nak első titkára, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa El­nökségének tagja hétfőn fo­gadta Couve de Murville francia külügyminisztert és eszmecserét folytatott vele az időszerű nemzetközi prob­lémákról, valamint a szovjet —francia viszony kérdései­ről.­­ Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter és felesége hétfőn vacsorát adott Couve de Murville és felesége tisz­teletére. A világ ifjúságának ünnepe Húszéves a DÍVSZ • Jubileumi ünnepség Budapesten A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség budapesti iro­dája és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Köz­ponti Bizottsága a DÍVSZ megalakulásának 20. évfordulója alkalmából ünnepséget rendezett hétfőn az Erkel Szín­házban. Megjelentek és az elnökségben foglaltak helyet a DÍVSZ titkárságának tagjai és a KISZ Központi Bi­zottságának titkárai. Ott voltak az ünnepségen a hazánk­ban tanuló, külföldi, fiatalok képviselői is:­ Nádasdi József­nek, a KISZ Központi Bizottsága titkárának, a Magyar Ifjúság Országo­« Ta­nácsa elnökének megnyitója után Mé­hes Lajos, a KISZ Központi Bizottságának első titkára mondott ünnepi beszédet. Nagy tapssal fogadott beszéde után Rodolfo Mechini, a Demokratikus Ifjúsági Világszö­­vetség elnöke szólott a gyűlés részvevőihez. • Az ünnepség második nászét művészi műsor töltötte ki. — A magyar fiatalok, mint eddig, a jövőben is részt vállalnak a közös küzdelem­ből, a DÍVSZ tevékenységé­ből, a világ haladó ifjúsága egységének erősítéséből. Vál­laljuk, hogy a DÍVSZ két évtizedes programja alapján tovább erősödhet a demok­ra­­­tikus antiimperalista és anti-­ fasiszta erők egysége. His­­­szük, hogy mi, magyar fia­talok szocialista hazánk épí­tésével, internacionalista kö­telességeink teljesítésével eredményesen járulhatunk hozzá a világ ifjúságának ügyéhez. Külön megtisztel­tetésnek érezzük, hogy a mi hazánk, a mi fővárosunk ad otthont a DIVSZ irodájának; ígérjük, hogy a magyar if­júság a jövőben is igyek­szik jó házigazda lenni. — A világ ifjúságának ünnepén testvéri szeretettel köszöntjük a jubiláló De­mokratikus Ifjúsági Világ­szövetséget és annak minden tagszervezetét. A magyar if­júság, • a Magyar Kommu­nista Ifjúsági Szövetség Köz­ponti Bizottsága nevében kí­vánunk további sikereket munkájához, harci program­jának végrehajtásához. Biz­tosítjuk testvérszervezetein­ket, világszövetségünket, hogy a magyar ifjúság, a KISZ mindig hű marad a húsz évvel ezelőtti eskühöz! (MTI) Méhes Lajos elvtárs beszéde — Öt kontinens haladó if­júsága ünnepel ezekben a napokban: húsz évvel ez­előtt, néhány hónappal a II. világháború vérzivatara után alakult meg a Demokra­tikus Ifjúsági Világszövetség, amely fennállása alatt a nemzetközi összetartozás, a szolidaritás jelképe és gya­korlati megvalósítója lett. Ma már 113 ország 238 ifjú­sági szervezetének több mint 10Q millió fiatalja tartósak táborába. — Győzelmekkel teli húsz év van világifjúsági szerve­zetünk mögött, de az a vi­lág, amelyről a DIVSZ meg­alapítói álmodtak és ame­lyért harcoltak, még nem valósult meg. Az imperia­lista kalandorok mérgezik a légkört, állandó háborús fe­szü­ltséget tartanak fenn, s mindent elkövetnek azért, hogy visszafordítsák a tör­ténelem kerekét Az Egye­sült Államok vezetői — mi­közben a békéről beszélnek, és álszent frázisokat hangoz­tatnak a megegyezésről — a bombák tízezreit zúdítják Vietnam békés falvaira, kór­házakra és iskolákra, harci fegyvereik közé tartozik a mérgesgáz, békés lakosok nők és gyermekek emberte­len megcsonkítása, megkín­­zása. És mindez miért? Mert egy nép szabadságban. Ide­gen hódítók nélkül akar él­ni, mert az ifjúság Vietnam­ban is a szabadságot a ta­nulást, az emberi életet a békét választotta.­­ Ezért fordul a világ if­júsága és köztük a magyar ifjúság is gyűlölettel és meg­vetéssel az amerikai impe­rialisták felé, ezért követeli öt világrész haladó ifjúsága New Yorktól Moszkváig, Stockholmtól Fokföldig: ves­senek véget az agressziónak Vietnamban! — Büszkék vagyunk arra, hogy hazánk erejéhez mér­ten erkölcsileg és anyagilag is segíti a harcoló vietnami népet, büszkék vagyunk, hogy mi is részesei vagyunk a világ haladó ifjúsága har­cának. A magyar ifjúság, a KISZ tagsága nevében forró testvéri üdvözletünket és szolidaritásunkat küldjük ifjú vietnami testvéreinknek! Rodolfo Mechini beszéde Meleg szavakkal mondott köszönetet a m­agyar fiata­loknak a DIVSZ elnöke azért hogy — külföldi tár­saikhoz hasonlóan — gyűlé­sek összejövetelek sorozatán köszöntötték a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő if­júsági világszervezetet. A budapesti emlékünnepség fórumáról tolmácsolta a DIVSZ üdvözletét a világ különböző tájain élő fiata­loknak, ifjúmunkásoknak és diákoknak, akik bátran sík­­raszállnak a népek közötti barátság, a béke, a nemzeti függetlenség és a haladás eszméiért, azokért a célo­kért, amelyekért a világ­­szervezet küzd. Emlékeztetett arra: — A DÍVSZ alapítóinak szilárd volt eltökéltségük, hogy megőrzik a békét, fel­számolják a fasizmust, tá­mogatják az elnyomott né­pek harcát, véget vetnek a gyarmati uralomnak, erejük­höz mérten segítik a népek szuverenitásának kibonta­koztatását és együttes erő­vel küzdenek az ifjúság jo­gainak biztosításáért Két évtized elteltével bízvást el­mondhatjuk, hogy világszer­vezetünk létrejötte óta e cé­lok megvalósítása útján nagy lépésekkel haladtunk előre. Hangsúlyozta, hogy a jö­vőben a világszervezetnek fokozott erővel kell síkra­­szállnia az ifjúság nemzet­közi demokratikus mozgal­mainak kibontakoztatásáért, a fiatalok haladó összefogásáért iSSIl tj'•«‘«•i'i

Next