Délmagyarország, 1967. január (57. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-01 / 1. szám
»*7. JANUÁR 1. VASÁRNAP ÚJÉV NAPJA FELHŐS IDŐ. FUTÓ HAVAZÁS, ESŐZÉS Várható időjárás vasárnap estig. A reggeli órákban helyenként köd. Felhőátvonulások, szórványosan fellépő havas esővel, esővel. Időnként élénk északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 3—8 fok között. (MTI)______ ■A Nap kél 7 óra 32 perckor, és nyugszik 16 óra 03 perckor. A Hold kél 21 óra 43 perckor, és nyugszik 10 óra 51 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szombaton *90 cm. (Apadó.) 1967. JANUÁR 1., HÉTFŐ NÉVNAP: ABEL A Nap kél 7 óra 92 perckor, és nyugszik 16 óra 04 perckor. A Hold kél 29 óra 05 perckor, és nyugszik 10 óra 51 perckor. SZÁZÖTVEN Éve, 1*17. január 1-én halt meg Martin Heinrich Kleproth német vegyész és természetbúvár. 16 éves korában lett gyógyszerészinas. Később, mikor anyagilag függetlenné vált 1730-ban laboratóriumot rendezhetett be magának, amelyben önálló vizsgálódásokat folytatott. Dolgozataival kitűnő nevet szerzett szakkörökben, rövidesen egy tüzértiszti iskolában a vegytan tanára lett, majd az újonnan felállított berlini egyetem hívta meg professzorának. Az egykori szerény patikussegéd vezetette be a kémiába, az addigi megközelítően kikerekített adatok helyébe — szinte forradalmian — a szigorúan pontos, súlyra és arányra vonatkozó mennyiségi számadatokat. Több mint kétszáz ásvány vetett alá aprólékos és gondos vegyi elemzésnek oly szerencsével, hogy vizsgálatai során négy, addig nem ismert elemet fedezett fel: az uránt, a titánt, a cirkóniumot és egy Erdélyből hozzájuttatott ásványban a tellúrt, továbbá felismerte a cerium és a stronciura vegyi sajátosságait is. NEMZETI SZÍNHÁZ ■ta, vasárnap délután fél 3 órakor: My fair Lady. Gárdonyibérlet. Ma. vasárnap este 7 órakor: My fair Lady. Bérletszünet. Kedd este 7 órakor: Futő kaland. Csokonai-. Blaháné-bérlet. Szerda este 7 órakor: Futó kaland. Katona J.-bérlet. Csütörtök este 7 órakor: My fair Lady. Petőfi-bérlet. Péntek este 7 órakor: Bajadér. Ady-bérlet. Szombat este T órákon My fair Lady. Bérletszünet. Vasárnap délután fél 9 órakor: My fair Lady. Bérletszünet. Vasárnap este 7 órakor: My fair Lady. Radnóti-bérlet. KAMARASZINHÁZ Ma, vasárnap délután 9 órakor: Egy vasárnap New Yorkban. Bérletszünet. Ma, vasárnap este 7 órakor: Egy vasárnap New Yorkban. Tömörkény .A"-bérlet. Pénteken este 7 órakor: Egy vasárnap New Yorkban. Varsányi „B"-bérlet. Szombat este 7 órakor: Egy vasárnap New Yorkban. Somlay «.A "-bérlet. Vasárnap délután 7 órakor: Egy vasárnap New Yorkban. Gárdonyi ..A "-bérlet. Vasárnap este 7 órakor: Egy vasárnap New Yorkban. Tömörkény ..B”-bérlet. MOZIK ▼őrős Csillag: Egy magyar nábob. Kárpáthy Zoltán: Színes szélesvásznú magyar film. Korhatár nélkül. Előadások kezdése: fél 4 és 7 órakor. Hétfőn: Egy magyar nábob. Kárpáthy Zoltán. Előadások kezdése: fél 4 és 7 órakor. — Fáklya: délután 2 órakor: Egy magyar nábob. Kárpáthy Zoltán. Színes, szélesvásznú magyar film. Korhatár nélkül. Este 6 és 8 órakor: ötlőmadár. Angol filmvígjáték, széles változatban. Csak 16 éven felülieknek. Hétfőn: délután 2 órakor: Egy magyar nábob. Kárpáthy Zoltán, este és 8 órakor: A bátrak bátrai. Szélesvásznú szovjet film. Korhatár nélkül. Postás Mozi: Fény a redőny mögött. Fél 6 és fél 8 órakor. Móricz Zsigmond Művelődési Otthon, Mihálytelek: Az 1. akció. Szovjet film. 4 és 6 órakor. Nyugdíjas Szakmaközi Művelődési Otthon, Kossuth Lajos sgt. 63.: A kőszívű ember fiai. n. rész. Magyar film. Korhatár nélkül. 5 és 7 órakor. INSPEKcros Állatorvosi SZOLGÁLAT Szeged város területére December 31-től január 7-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasár- és ünnepnap nappal is) elsősegély és nehez ellés esetére ügyeletes dr. Komáromi János állatorvos. Lakása: Újszeged, Torontál tér 3. Telefon: 140-64. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. ■** Kivégezték a pécsi sofőrgyilkost. Az iszákos életmódot folytató Török Péter pécsi lakos barátjával, a 18 éves Boros Gáborral ez év nyarán kifosztott egy személygépkocsit és kirabolt egy ittas embert. Augusztusban Tonesz János taxisofőrrel egy elhagyott helyre vitették magukat, ahol Boros a gépkocsivezetőt leütötte, Török pedig tőrével leszúrta. Ezután az áldozat pénzét elvették. A gépkocsivezető meghalt. A Pécsi Megyei Bíróság Török Pétert halálra, Boros Gábort — 18 éves korára tekintettel — 20 évi szabadságvesztésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság az ítéletet helybenhagyta. Az Elnöki Tanács Török Péter kegyelmi kérelmét elutasította. Török Péteren a halálos ítéletet szombaton végrehajtották. — Ivóvíz és vesekő. Pécsi orvoskutatók összefüggéseket találtak a vesekő gyakorisága és az ivóvíz minősége között. Viszgálataikból azt a következtetést vonták le, hogy a víz magas kalciumtartalma indíthatja meg a kőképződést. A kísérletek még korántsem zárultak le, a kutatóknak előreláthatólag hosszabb időre lesz szükségük ahhoz, hogy végleges következtetésekre juthassanak. MOGYORÓMÉIBAN Ösztönzők a gyakorlat arra Int: úgy kell a „jó példa", mint a „szép azé" meg a „tori ntt" BABONÁS SOFŐR !- Az Istenfáját! — bördült fel. Az úton átment előtte egy fekete macska, s hogy ezért-e, vagy a „zugfuvar" Tégett, tény, hogy a rendőr még aznap elkapta. JÓ BŐRBŐL IS MEGÁRT A SOKK A mámoros állapot: tompítja a bánatot. Csak X, úgy fél a gondtól, hogy egészen beletompul! KOSZ JENŐ — Lottótájékoztató. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint az 52. játékhéten öt találatot egy fogadó ért el, nyereménye a nyereményilleték levonása után 1 739 583 forint. Négy találatot 131 fogadó ért el, nyereményük a nyereményilleték levonása után egyenként 13 279 forint. Három találatot 8471 fogadó ért el, nyereményük a nyereményilleték levonása után egyenként 205 forint. Két találatot 189 699 fogadó ért el, nyereményük egyenként 11 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Bombariadó — ékszerrablással Az amerikai hadsereg szóvivője közölte, szombaton a dél-vietnami főváros, Saigon központjában fekvő egyik tisztiszálló adómentes üzletét ismeretlen telefonáló figyelmeztette: meneküljön mindenki, aki tud, mert öt perc múlva a boltban időzített bomba robban. Az üzletet — a tört angolsággal beszélő telefonáló figyelmeztetése alapján — nyomban kiürítették. Nemsokára megérkeztek a műszaki egységeik, és átkutatták a helyiséget, de bombát sehol sem találtak. Az Idegenforgalmi Hivatal idegenvezetői tanfolyamot szervez! Jelentkezési feltételek: érettségi, irodalom, földrajz, történelem és művészettörténetben tájékozottság és legalább egy idegen nyelv középfokon való ismerete. Jelentkezés: személyesen. a hivatalnál. Klauzál tér 7. sz. alatt. Január 15-ig bezárólag. Energiacsere A szocialista országok Prágában működő központi energiadiszpécser-szolgálatának adatai szerint Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK, a Szovjetunió, Magyarország és Románia 1986. évi kölcsönös energiacseréje elérte a 6,5 milliárd kWórát, ami 20 százalékkal több, mint a tavalyi. A hat ország erőműveinek teljesítménye egy év alatt 3000 MW-tal növekedett. Sikerült biztosítani minden tagállamban az ipar és a lakosság folyamatos villanyellátását. 1986-ban is fejlődött a hálózat műszaki színvonala. Megkezdték a 400 kV feszültségű távvezetékek építését. Befejeződött a Szovjetunió—Magyarország—Csehszlovákia között megépítendő 400 kV-os vezeték tervezése. — Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Ahmadou Ahidjo köztársasági elnöknek, a Kameruni Szövetségi Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából. — Helyreigazítás. Lapunk tegnapi számában az első oldalon az Ünnepélyes eskütétel című tudósításunkból technikai ok miatt néhány szó kimaradt. Az írás utolsó előtti bekezdése helyesen így hangzik: „Ezután Szórád János, a Szegedi helyőrség parancsnoka üdvözölte az esküt tett katonákat, majd Nagy András honvéd valamennyi társa nevében tisztelgett a csapatzászló előtt. Kérte parancsnokait, hogy nevelésük, kiképzésük folyamán továbbra is minden segítséget adjanak meg a katonai ismeretek legtökéletesebb elsajátításához.’’ — A pakisztáni nagykövet búcsúlátogatása. Dobi István, a népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Péter János külügyminiszter búcsúlátogatáson fogadta Akhtar Husaint, a pakisztáni Iszlám Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben végleg elutazik Budapestről. Gyilasz kegyelmet kapott. Mint a Tanjug jugoszláv hírügynökség jelenti, Milovan Gyulasz, a jugoszláv kormány egykori alelnöke elnöki kegyelmet kapott. Gyilasz szombaton szabadult a börtönből, miután négy évet és nyolc hónapot letöltött nyolc éves és nyolc hónapos börtönbüntetéséből. Az Országos Takarékpénztár január 4-én délután fél hat órai kezdettel Kispesten, az Ifjú Gárda Művelődési Házban rendezi a nyereménybetétkönyvek 1966. negyedik negyedévi sorsolását, valamint az 1966. évi fősorsolást. A húzásokon az 1966. december 29-ig váltott és a sorsolás napján még érvényes nyereménybetétkönyvek vesznek részt. Tolmács a börtönben A 70 éves Claire Perret, egy marseille-i Utazási iroda idegenvezetője és tolmácsa turistacsoportot vezetett Avignonba, a pápák palotájába. Az idős hölgy eltévedt a palota egyik részében, s az egyik folyosón kinyitott egy ajtót, majd nyomtalanul eltűnt. A turisták hiába keresték, csaik másnap reggel talált rá a palota egyik gondnoka, egy rejtett börtönben, ahol egykor, a pápák korában, nem kívánatos vendégeket szoktak „elhelyezni”. — Kihirdették az 196. évi XIV. országos néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázat országos döntőjének eredményét. A pályázat nagydíját Dr. Szabó Lajos taktaszadai református lelkész nyerte, aki magnetofonnal 505 helyi népmondát gyűjtött. Az első díj nyertese Barsi Ernő, a győri felsőfokú tanítóképző intézet zenetanára, a második díjat dr. Szabó József szegedi gimnáziumi tanár kapta. Ezenkívül három III. díjat adtak ki, továbbá 26 pályamunka kapott pénzjutalmat és 29 práyázó részesült dicsérő elismerésben. — A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem könyvtárának négytagú munkaközössége összeállította A szellemi munka és technikája címet viselő könyv anyagát A csaknem ezer gépelt oldalra terjedő munka részletesen elemzi a tudományos kutatómunka módszertanát, az olvasás, a kézirat szerkesztés technikáját. Behatóan foglalkozik a kutatással kapcsolatos jogszabályok ismertetésével, ismeretelméleti kérdésekkel. —* A Vörös-tenger partján római város romjaira bukkantak a régészek. Hurghadától hetven kilométernyire egy dombtetőn találhatók a város romjai. A város feltehetően a Claudianus nevet viselte az ókorban. India éhínség sújtotta területein felemelik a gabonafejadagokat. Januártól kezdve Bihar államban 19 millió ember gabonafejadagját fr unciáról 8 unciára emelik. Gyászközlemények Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, jó barátoknak, a Tábor utca 5. szám, valamint a Gogol utca 17. szám alatti házak lakóinak, a Fürdő Vállalat dolgozóinak. Férfi és Női Divatgadóság. Mérték utáni Ktsz, a Szabószövetkezet, a Ruhajavító és Szűcsipari Ktsz dolgozóinak, kik felejthetetlen, szeretett férjem. TESI MIHÁLY temetésén részvétükkel, virágadományaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Valamint a Tüdőgondozó és az Idegklinika egészségügyi dolgozóinak, kik szeretett férjem szenvedéseit enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, • Tábor u. 5. T. 2995 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, az SZMB Tsz vezetőségének és tagságának, akik szeretett halottunk. KOVÁCS ANDRÁSNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Kistelek, T. 2992 Magyar delegáció Indiában December 31-én magyar tudományos delegáció érkezett Indiába, Dr. Valkó Endre, a METESZ főtitkára vezetésével. A magyar küldöttség egy indiai tudósdelegáció évelejei magyarországi látogatását viszonozza. A magyar tudósok a közös tudományos együttműködés lehetőségeit kívánják feltárni. — 171 millió tonna gabona. Lapunk december 29-i, csütörtöki számában az ötödik oldalon közölt 171 ezer tonna gabona című hírünkben a Szovjetunió 1966. évi gabonatermésére vonatkozó mennyiségi megjelölés helytelen információ miatt tévesen jelent meg. A Szovjetunió gabonatermésére vonatkozó helyes adat nem 171 ezer, hanem 171 millió tonna. Nem találtak meg viszont 18 ezer amerikai dollár értékű ékszert sem. Az ismeretlen telefonáló, aki a maga javára fordította a saigoni pánikhangulatot, a „bombariadó” alatt húsz gyémántgyűrűvel oldott kereket. Közlemény : A Postás Művelődési Otthonban január 9-én szabás-varrás tanfolyam indul kezdők és haladók részére. Jelentkezés 5-ig. Tanfolyamvezető Tóbiás Lajosné. xS. 988 Barna kecske kábáikor 1967. január 4-től korlátlan mennyiségben kapható Szeged Fmsz. bőrszak üzlet, Somogyi u. 17. sz. S. 984 Rajkin a kamera előtt Arkcagyij Rajkin, a népszerű szovjet színész, két teljes estét betöltő filmben szerepel, amelynek felvételeit a leningrádi Miniatűr Színházban már megkezdték. Rajkin negyedszázada vezeti ezt a színházat. Vaszilij Katanyan moszkvai rendező a színház ,,moziportréját"’ szeretné elkészíteni, s bemutatni a Miniatűr Színházban folyó munkát, kezdve a próbáktól egészen a premiereikig. Katanyan, aki Maja Puszeckaja baletttáncosnőről készített hasonló dokumentumfilmet, elhatározta, hogy Rafiéin külföldi — angliai, bulgáriai, magyarországi, lengyelországi, romániai, csehszlovákiai — vendégszerepléseinek filmkockáit is felhasználja. A népszerű színész készségesen beleegyezett abba, hogy megnyissa alkotó laboratóriumát a dokumentumfilmek előtt, ám kissé kelletlenül vállalkoznék játékfilmekre, mivel úgy véli, hogy a mozi nem pótolhatja a néző számára a színésszel való közvetlen érintkezést. i ANYAKÖNYVVEZETŐ KÍVÁNCSI TERMÉSZET A KARÁCSONYI AJÁNDÉK SORSA (A Quick karikatúrái) Vasárnap, 1967. január L DÉL-MAGYARORSZÁG 1)