Délmagyarország, 1967. július (57. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-01 / 153. szám
Befejeződött az EHSZ ben a közel-keleti vita (Folytatás az 1. oldalról.) tok kétharmadát a 122 tagú testületben (a tartózkodó országok voksa nem számít bele az eredménybe). Ennek a határozati javaslatnak az ellensúlyozására — amint azt lapzártakor közölték — hat ország, Argentína, Brazília, Olaszország, Norvégia, Dáriia és Japán közös határozati javaslatot nyújt be, amely az izraeli csapatok visszavonását a körzet összes államának, tehát Izraelnek is kölcsönös elismerésével kapcsolná össze, továbbá előirányozná az ENSZ-főtitkár személyes képviselőjének megbízását azzal, hogy kapcsolatokat teremtsen az érdekelt felek között. Svédország humanitárius jellegű javaslat benyújtását tervezte, az arab menekültek megsegítése érdekében. Az ENSZ közgyűlése pénteken délelőtt gyakorlatilag befejezte a közel-keleti helyzet vitáját, s a délutáni — magyar idő szerint esti — ülésen a küldöttek megkezdték az előterjesztett határozati javaslat érdembeni tanulmányozását. Szavazásra bármely határozati javaslat felett csak a jövő héten kerül sor. Tiltakozásért az izraeli területmegszárlások ellen • Kairó (MTI) Az EAK közvéleménye és sajtója, az Arab Liga, az egyházak egésze sor képviselője tiltakozik Jeruzsálem izraeli annektálása ellen. • New York (Reuter) A New York Times pénteki számában ismertette Husszein jordániai király nyilatkozatát, amelyben az uralkodó kijelentette: számít arra, hogy az Egyesült Államok és más nyugati országok segítséget nyújtanak Jordániának haderőinek újjászervezéséhez. Izrael és Jordánia között közvetlen kapcsolat csak azután jöhet létre, hogy Izrael visszavonta csapatait jordániai területről — mondotta. Tel Aviv (AFP, Reuter) Dayan tábornok, izraeli hadügyminiszter csütörtökön újból leszögezte, hogy az elfoglalt arab területekről az izraeli csapatok mindaddig nem vonulnak vissza, amíg a szomszédos arab államokkal alá nem írják a békeszerződést. Kijelentette: ,,Tíz körömmel ragaszkodunk az elfoglalt területekhez", majd azt állította, hogy Izraelnek nincsenek agressziós tervei. Szovjet vezetők távirata • Moszkva (TASZSZ) Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij és Alekszej Koszigin, az afroázsiai szolidaritási szervezet szombaton megnyíló kairói rendkívüli értekezletéhez intézett táviratukban többek között hangsúlyozzák: „Meggyőződésünk, hogy az értekezlet fontos hozzájárulás lesz Ázsia és Afrika béke és szabadságszerető erőinek mozgósításához az izraeli agresszió következményeinek felszámolásáért, az arab népiek nemzeti függetlenségének védelméért vívott harcban'’. Hejkal cikke az Al Alrámban • Kairó (MENA, AFP) A kairói kormányhoz közelálló Al Ahram főszerkesztője, Hejkal, pénteki hírmagyarázatában részletesen elemzi az arab országok és a világ többi részének bonyolult viszonyát, s azokat a tanulságokat, amelyek a közel-keleti ipaeri agresszióból Egyiptominak és az araboknak le kell szűrniök. Hejkal — akit Nasszer elnök barátjának tartanak —, mindenekelőtt leszögezi, hogy „egyetlen hüvelyknyi arab földről sem szabad lemondani, még akkor sem, ha másodszor is csatasorba kell állni érte”. Melegen méltatja szovjet magatartást a közel-keleti válságban. A Szovjetunió — írja — régi és igaz barátunk, s mindent megtett értünk, amit csak tehetett. Rámutat azonban, hogy a Szovejtunió és az arab országok viszonya más természetű mint amilyen Izraelt fűzi az Egyesült Államokhoz. Az arabok nem várhatják a Szovjetunió közvetlen fegyveres segítségét, támogatása más módon érvényesül — írja. Franciaország magatartását bátorítónak nevezte, annak ellenére, hogy előzőleg fegyvereket szállított Izraelnek. Angliával kapcsolatban kiemelte, hogy bár az a kormány az Egyesült Államok támogatója. London és Washington között a közel-keleti érdekekben mégis vannak nézeteltérések. Megjegyzi: az arab kijelentések a múltban gyakran nem voltak arányban azzal, amit az arab országok valóban ki akartak fejezni, vagy amit végre tudtak volna hajtani. — így például rádiónk 1 Izrael szétzúzására szólított fel, holott erre nem voltunk képesek, és — fűzi hozzá — „ha dicsőséges harcunkból vérfürdőt csinálunk, a világ elfordul tőlünk”. A MENA hírügynökség, a cikket ismertetve, kiemeli, hogy Hejkal megemlítette: az Egyesült Arab Köztársaság az Izrael elleni háborúban csaknem ötezer katonát vesztett. Ez volt az első bejelentés az EAK háborús veszteségeiről. Az első néger űrhajós , El Segundo (Reuter) Robert H. Lawrence őrnagy személyében kijelölték az Egyesült Államok első néger űrhajósát. Az őrnagy 34 éves, nős, egy hétéves fia van. Civilben vegyészdoktor. Petropavalovszk Dilmuhamed Kunajev, az SZKP Központi Bizottságának póttagja, a Kazahsztáni Kommunista Párt első titkára átnyújtotta a Leninrendet az észak-kazahsztáni terület küldötteinek, a gabona, hús, tej és más mezőgazdasági termékek termelékenységének emelésében elért sikerekért. Hanoi A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front diplomáciai kapcsolatokat létesített Kubával. Rangoon A burmai Mandalayban csütörtökön este hatszáz diák vonult fel Kína-ellenes jelszavakat hangoztatva. A rendőrség száztizenkét diákot letartóztatott. Moszkva július 1-ével új termelői árak lépnek érvénybe az egész szovjet nehéziparban, a gépiparban és a honvédelmi iparban is. Ezzel befejeződik a szovjet árreform. Az Egyesült Államokban a nevadai kísérleti telepen csütörtökön kis hatóerejű , föld alatti nukleáris robbantást hajtottak végre. Az idén ez volt a 16. bejelentett amerikai nukleáris kísérlet A New York állambeli Buffalo négernegyedében csütörtökön folytatódtak a zavargások. A rendőrség megint belelőtt a tömegbe és 12 embert megsebesített, 100 embert letartóztattak. Bonn Wolfram Dorn szabaddemokrata párti képviselő feljelentette Paul Locke belügyminisztert rágalmazó becsületsértés miatt. San Antonio A thaiföldi király és Johnson elnök megbeszéléseiről kiadott közös közlemény leszögezi, „az Egyesült Államok Thaiföld függetlenségét létfontosságúnak tartja Amerika szempontjából”. A thaiföldi uralkodó hangsúlyozta, hogy országa továbbra is hozzá kíván járulni „a kommunista veszély által fenyegetett országok függetlenségének megvédéséhez”. A djakartai helyőrség vezérkari főnöke pénteken közölte, hogy a fővárosban a betiltott Indonéz Kommunista Párt 3400 tagját tartják fogva. A foglyok közül 225-en katonák voltak. Közlésében még arra is kitért, hogy a hatóságok néhány foglyot szabadon bocsátanak, de előbb „alapos kommunistaellenes agymosásban” részesítik őket. Washington Buffalio Djakarta MINDENBEN SEGÍT kitakarítja a lakást költöztet, bútort szállít • behordja és berakja a tüzelőt lomtalanítja a padlást,pincot • hazaviszi a jeget, gázolajat a boltokban vásárolt árut • egyetemistáknak,, magánosoknak közületeknek személyes sokszorosítást, gépírást vállal • Gogol utca 28. Tel.: K-121,15-100 * AZ UNIVERSAL KTSZ Z díj-MagyarorszAc Szombat, 1967. juliusri jabb szovjet hajót bombáztak Haiphonpá! • Moszkva (TASZSZ) A szovjet kormány erélyesen tiltakozott az Egyesült Államok kormányánál amiatt, hogy az amerikai légierő bombát dobott a Mihail Frunze szovjet kereskedelmi hajóra Haiphongiikötőjében. A jegyzék, amelyet tegnap adtak át az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének, rámutat, hogy június 29-én a szovjet kereskedelmi hajóra repeszbombát dobtak, amely felrobbant és kárt okozott a hajóban. A szovjet kormány jegyzékben figyelmezteti az Egyesült Államok kormányát, hogy az amerikai légierő kalóztámadásainak veszedelmes következményeiért neki kell viselnie a felelősséget. Washington (MTI) A Pentagon egy pénteken kiadott nyilatkozatban a többi között kifejti, habár a pilóták utasítást kaptak, hogy kerüljék el a szovjet hajókat, lehetséges, hogy valamelyik lövedék, amelyet egy légvédelmi állásnak szántak, a hajóra esett. A parancsnokokat felkérték, vizsgálják meg a bombázásról készített fényképfelvételeket, hogy minden lehetséges tájékoztatást megszerezzenek az incidensről. i bábelnök visszalép... 9 Saigon (UPI, AFP) Ky dél-vietnami miniszterelnök, pénteken meglepetésszerűen bejelentette, hogy visszalép az elnökségtől és alelnöknek jelölteti magát. Egyes megfigyelők szerint az eseményekből arra lehet következtetni, hogy az utóbbi hetekben Ky pozíciója meggyengült a katonai direktóriumban. A fegyveres erők tanácsa határozatot hozott, amelynek értelmében Ham Xuan Chieu lesz az ügyvezető elnök Thieu helyett, a miniszterelnök személye körül még heves vita folyik. Megegyezés négy év után • Genf (MTI) A genfi Nemzetek Palotájában, a Népszövetség egykori székhelyén pénteken délelőtt negyvenhat ország képviselői aláírták a vámtételek csökkentése céljából majdnem négy éven keresztül folytatott tárgyalások záróokmányát. A megállapodás ugyan csak részben érte el az eredetileg kitűzött célt, a vámtételek ötven százalékos csökkentését, de így is több mint hatezer ipari és mezőgazdasági termék vámja jelentős mértékben csökkenni fog a megállapodást aláíró országok viszonylatában. Közvetlenül vagy közvetve a vámtételcsökkentések nyolcvan országot érintenek és becslések szerint ezen országok egymásközti kereskedelmének volumene a világkereskedelemnek mintegy nyolcvan százalékát teszi ki. nigériai kálónál vezető megbeszélése Moszkvakén t Moszkva (TASZSZ) Abdel Kader Sabu őrnagy, az Algériai Nemzetvédelmi Minisztérium főtitkára, a forradalmi tanács tagja, aki június 23 óta tartózkodott a Szovjetunióban, pénteken hazautazott Moszkvából. Az algériai őrnagyot fogadta Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára, találkozóit továbbá Grecsko marsall szovjet honvédelmi miniszterrel, a szovjet külkereskedelmi szervek képviselőivel és más hivatalos személyiségekkel. A megbeszélések a teljes egytértés szellemében folytak és baráti jellegűek voltak. Szato Szöulban A KIDK tiltakozik Szöul (Reuter) Szato japán miniszterelnök pénteken Szöulba érkezett, hogy részt vegyen Pak Csing Hi második időszakra szóló elnöki beiktatásán. Phenjan (MTI) Szato dél-koreai látogatása a japán militaristák Korea elleni agresszív terveinek új veszélyes lépését jelenti — hangoztatta a KNDK külügyminisztériumának szóvivője. A nyilatkozat rámutat: fokozódik Japán és Dél-Korea katonai közeledése. Japán nagy mennyiségben ad át a Pak Csing Hi klikknek hadianyagokat és felszereléseket, melyek egy új háború előkészítését szolgálják. Ahogy a szemtanú látta így él a harcoló Vietnam Amióta egy esztendei munka után nemrég hazajöttem Vietnamból, a leggyakoribb kérdés, amire ismerőseim, barátaim választ kérnek tőlem: mi ad erőt e népnek, hogy ilyen szilárdan és hősiesen ellentálljon a világ legerősebb tőkés hadserege ekkora nyomásának? FEGYELEM * KIS SZERVEZETTSÉG Válaszul, nagy szavak helyett, inkább egy-két személyes benyomásomról számolnék be. Hanoiban voltam azon az emlékezetes tavalyi nyári napon, amikor az amerikaiak első ízben intéztek súlyos légitámadást a főváros ellen. Már a légitámadást követő órában megindult a romeltakarítás, a helyreállítás és a munka. A következő napokban gyorsított ütemben hozzákezdtek a főváros veszélyeztetett lakosságának kitelepítéséhez. Nagyon súlyos időszak volt ez. Belőlünk, Hanoiban dolgozó külföldiekből csak csodálatot váltott ki az a magasfokú öntudat és fegyelem, ahogyan a hanoiak ezt a megpróbáltatást és áldozatot kívánó feladatot, a nagy nehézségek ellenére végrehajtották. A kitelepítést lényegében végrehajtották. Elköltöztették az öregeket, a gyerekeket — az utóbbiakat iskoláikkal és pedagógusaikkal együtt — továbbá mindenkit, akit munkája nem köt feltétlenül a fővároshoz. Hanoi korábban túlzsúfolt volt. Voltak kerületek, ahol egy négyzetkilométerre 15 ezer ember jutott. Jelenleg az eredetileg háromnegyedmillió lakosnak csak mintegy 35 százaléka lakik a fővárosban. Az élelmiszerelosztók előtt ugyan most is sorok állnak, de az ellátás szervezett és mindenki hozzájut a legfontosabb cikkekből a megszabott mennyiséghez. Hanoinak azonban nem egyedül, s nem is elsősorban a gyérebb lakosság kölcsönöz nyugodtabb külsőt. Két másik tényező játszik ebben fontos szerepet. Az egyik-s ez döntő - a főváros légvédelme, akárcsak az egész országé, jelentősen megerősödött. Az emberekre nagyon megnyugtatóan hat, hogy a főváros felett gyakran őrjáratoznak a nagy sebességgel suhanó MiG vadászgépek. Hanoi nyugodtságát meghatározó másik tényező pedig az, hogy az emberek megtanulták és megszokták, hogyan éljenek háborús körülmények között. Eszerint szervezik meg munkájukat, rendezik be életüket, ügyesen és rugalmasan alkalmazkodnak hozzá. IPARCIKKEK, ÉLELMISZER Legjellemzőbb vonása ennek az alkalmazkodásnak, hogy a vidék ellátását iparcikkekkel a helyi ipar gyors kifejlesztésével nagyrészt megoldották. Észak-Vietnam ipara eddig elsősorban Hanoiban, Haiphongban és még három városban összpontosult. Iparcikkekkel való ellátásban a vidék teljesen a várostól fügött. A nagy iparcentrumok bombázása, különösen pedig a közlekedési vonalak rendszeres rombolása nagyon megnehezítette a szállítást és a falu számára kritikus helyzetet teremtett. A legutóbbi néhány hónap alatt a megyékben és a járásokban kis üzemek egész sorát hozták létre. Ezekben műtrágyát, rovarirtó- és növényvédőszereket, építőanyagot, edényt, porcelán- és faárut, gyufát, sört, textíliát, egyszerűbb teherszállító eszközöket gyártanak, gépeket javítanak, mezőgazdasági termékeket dolgoznak fel. E kis üzemeket a háborús helyzetnek megfelelően, szétszórtan telepítik, s mindenekelőtt helyileg található nyersanyagokra, valamint a környékbeli munkaerőre számítanak. Szorgalomban és helytállásban a gyárak munkásai mögött nem maradnak el a parasztok sem. Tavaly igen nehéz évet zárt a mezőgazdaság, az idén is nagyon kedvezőtlen volt az időjárás. Február első felében szokatlanul hideg volt, a hőmérő plusz 5—8 fokra is leszállt, ami Vietnamban télen is ritkaság. A rizst ilyen időben nem lehet palántásni. Éppen ezért február utolsó és március első heteit a parasztok diákokból és a hadsereg egységeiből alakult munkacsapatok segítségével maximálisan kihasználták és a most kezdődő első rizsaratás kedvező eredményekkel biztat. A BÉKE ÉVEIRE KÉSZÜLNEK A háborús nehézségeik ellenére a napi munkákon kívül a parasztoknak másra is jut erejük. Észak-Vietnam fő terméke a rizs és ennek árasztásához rengeteg víz kell. Az amerikai légiháború tüze alatt Észak-Vietnamban most sok új víztárolót is építenek. Áprilisban fejeztek be 19 még tavaly megkezdett víztárolót és további 18 építése folyik. Ezek a víztárolók már az elkövetkező évekre — a béke éveire készülnek. — A háború múló dolog — mondják a vietnamiak. — A háború egyszer majd véget ér és csak a békés építés marad feladatunkul, a jobb élet, az öröm az ember szolgálatába. Ahogyan a munkát, a termelést nem szabad abbahagyni egy percre, egy pillanatra— még a bombák zuhogása közben sem —, éppúgy nem feledkezhetünk meg a harc nehéz idején sem mindarról, amit majd a béke jelent számunkra. Fábián Ferenc