Délmagyarország, 1967. szeptember (57. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-07 / 211. szám

Mennyi a vizünk? A szokatlanul tartós káni­kulában a laikusok előtt is értelmet kapott a főként csak szakkörökben használt kifejezés: „vízkincs”, — minthogy kincsnek általá­ban azt tartjuk, amiből nincs mindig annyi, mint amen­­­nyi éppen kellene. Dehát vé­gül is mennyi az ország víz­kincse, mennyi a vizünk? Az ország területének kör * *­rülbelül 1,1 százalékát — va­lamivel több mint ezer négy­zetkilométert — borítja ter­mészetes és állandó víz. En­nek több mint a felét a Ba­laton 595 négyzetkilométeres víztükre foglalja el. Megle­pő, hogy összes folyóink együttes vízfelülete meg sem közelíti ezt a nagyságot. A Duna vízfelülete 200 négy­zetkilométer, a Tiszáé ennek éppen a fele. Az összes többi vízfolyások — folyók, pata­kok — együttvéve ugyancsak kereken 100 négyzetkilomé­ternyi területet foglalnak el. Ezek az adatok egyébként csak az úgynevezett közép­vízállásra vonatkoznak; — egy-egy nagyobb árhullám levonulásakor a folyóink szélessége nem ritkán meg­kétszereződik. A kisebb ta­vak együttvéve sem sokkal növelik az ország vízborítot­ta felületét, hiszen a Bala­ton utáni legnagyobb tavunk, a Velencei-tó is mindössze 26 négyzetkilométeres. Az együttesen 400 négyzet­­kilométert elfoglaló folyók­kal évente átlagosan 114 köbkilométer, azaz 114 mil­liárd köbméter víz érkezik Magyarország területére. En­nek a mennyiségnek kereken a felével egyenlő az a víz, amihez csapadék formájában jutunk, így végső soron az ország összes évi vízforgalma 172 köbkilométer, ami „szemre" igen tekintélyes mennyiség, hiszen ebből egy lakosra évente átlagosan 17 ezer köbméter, azaz 17 mil­lió liter jut. A „vízproblé­­ma” — amit elsősorban nem az esetleges helyi kánikulai vízhiány, hanem az ipar, a mezőgazdaság, az új telepü­lések vízellátása jelent­i, abból adódik, hogy az ország vízkincse területileg és idő­ben, tehát évszakonként is igen egyenlőtlenül oszlik meg. RÁDIÓMŰSOR Kossuth Rádió 4.30 Hírek. Időjárás. 4.­ Haj­naltól reggelig ... Zenés műsor. Állandó prózai adások. 4.45 Fa­lurádió. 5.00 Hírek. Időjárás. 5.30 Reggeli krónika. 6.00 Hírek. Idő­járás. 6.30 Hírek. Időjárás. 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Körzeti Időjárás. Új könyvek. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.22 Operettrészletek. 8.45 Schu­­bert-dalok. 0.10 Időszerű nem­zetközi kérdések. 9.20 Népzenei magazin. 10.00 Hírek. Hazai lap­szemle. 10.10 Barokk muzsika. 11.00 Az ikertárs. Rádiójáték. 11.58 Hallgatóink figyelmébe! 12.00 Hírek. Időjárás. 12.15 Mac­beth. Részletek Verdi operájá­ból. 13.00 A budapesti színházak műsora. 13.03 44 órás munkahét. Riporter: Vincze Péter. 13.18 Lakatos Sándor népi zenekara játszik. Fodor János énekel. 13.45 Történetek dúrban és moll­­ban. Albert István összeállítása. 14.05 Törvénykönyv. 14.20 A Bolgár kultúra hete. Tánczene a Szófiai Rádió műsorából. 14.49 Kóruspódium. 15.00 Hírek. Idő­járás. 15.10 Kapcsoljuk ... Hely­színi közvetítés A szovjet tudo­mány és technika 50 éve című jubileumi kiállításról. 15.15 Rán­­ki György: Részletek « Csend­háborító c. vidám daljáték ze­néjéből. 16.45 Magyarországon először. Skulte: IV. szimfónia. 16.21 Első pillanat. Részletek Fé­nyes Szabolcs operettjéből. 16.37 Költők Móricz Zsigmondról. 16.57 Hallgatóink figyelmébe! 17.00 Hírek. Nemzetközi lap­szemle. 17.15 Hangfelvételi ér­dekességek. 17.40 Szigeti vesze­delem. Zrínyi Miklós eposzának rádióváltozata. H. 18.39 Edith Piaf lemezeiből. 19.00 Esti króni­ka. 19.30 A Bolgár kultúra he­te. Közvetítés a Szófiai Opera­házból. Muszorgszkij: Borisz Godunov. Négyfelvonásos opera. 22.53 A marxista esztétika mű­helyei. VI. 2. 08 Tánczene. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10—0.25 Film­zene. Petőfi Rádió 4.30—7.57 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. 10.00—12.15 Zenés műsor üdülőknek. 12.15 Könnyűzene. 13.00 Zenekari muzsika. 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig... A Pető­fi Rádió zenés délutánja. 18.00 Hírek. Időjárás. 18.10 Új leme­zeinkből. 18.42 Iratok az ellen­­forradalom történetéhez. 18.52 Hangverseny a stúdióban. 19.22 Táncmelódiák. 19.54 Jó éjsza­kát, gyerekek! 20.00 Esti karónika II 20.30 Magyar nóták. 20.58 Mindenféle­ Igazságok. 22.02 Nóp­­szerű szórakoztató zenekari mu­zsika. 22.52 A Rim­eno-kórus éne­kel. 23.00—23.15 Hírek. Időjárás. TELEVÍZIÓMŰSOR Magyar televízió Ml.«I Közbejött apróság. Zenés vígjáték fil­m.V 11.10 A képző­művészet története. Irányzatok a XX. század művészetiben film.). 16.SS Magyar—ezovjet ba­­rátaáért nagygyűlés közvetítése az Építők Rózsa Ferenc kultúr­­otthonából. Beszédet mond: T. T. Brezsnyev és Kádár János 19.00 fele*.port 19.20 so éve történt... A Komortov-lázadás 19.30 Esti mese. 19.10 A Koreai NerM De­mokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. 30.00 Tv-híradó. 20.33 Halló «ok! Halló lányok. 31.20 Tizenkét szék ... Művészeti ve­télkedő. 32.00 Tv-híradó. Iskola-tv­ ­.00 Környezetismeret (ált. lak. I. oszt.) Különös kirándulás. H.S. Környezetismeret Asm.­. 22.20 Pedagógusok fóruma. Jugoszláv televízió 9.00 A zágrábi vásár ünnepé­lyes megnyitása. 17.05 Hírek. 17.10 Gyermekműsor. 17.25 Gyer­­mekhíradó. 17.55 Műsorismerte­tés. 18.00 Tv-újdonságok. 18.15 Riportműsor. 18.35 Vonószene. 19 00 Vidám szórakoztató műsor. 19.40 Hirdetések. 19.54 Jó éjsza­kát, gyerekek! 20.00 Tv-híradó. 20.30 Hirdetések. 20.40 Tv-Játék­­sorozat. II. rész. 21.15 A vásár hírei. 51.30 Régi hangszerek. 21.50 Tv-híradó. Román televízió 17.20 A román nyelvről. 17.50 Pionírok stúdiója. 19.00 Csaj­kovszkij : Csipkerózsika. Közve­­títés az Enescu-fesztiválról. OfUáMOMMaiXlft Csütörtök, 19«7. SZVSE—SZEAC 3:3 (1:0) Szegeden a Tisza-parti sta­dionban játszott barátságos mérkőzést a két labdarúgó­­csapat, Szabó János vezeté­sével. SZVSE: Gilicze (Simai) — Katona (Török), Thékes, Há­jas — Kar­­ai, Farkas — Tóth III., Salánki, Vörös, Majzik, Kiss. SZEAC: Korá­nyi (Nagy) — Várhelyi I., Kővári (Kószó), Dobó — De­­zsőfi (Pataki), Reményik dr. — Csömör, Hajós dr. (Gyir­­kó), Vsss, Nemes (Ambrus), Arató. A Vasutas már a negyedik percben megszerezte a veze­tést Majzik révén. Szünet után az 5. percben Ambrus ritkán látható gólt ért el, nagy lövése mind a két ol­dal kapufán pattant, és úgy jutott a hálóba. 1:1. Ezután Reményik dr. és Ambrus ré­vén a SZEAC már 3:1-re ve­zetett A hajrában az SZVSE bizonyult jobbnak, a két utolsó gólt Majzik szerezte. A Vasutas tervszerűbben játszott. A SZEAC-ból hi­ányzott az ifiválogatott Koz­ma, valamint az utánpótlás­válogatott Várhelyi III. és Pusztai. Az öregember iiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiviiiiiiiiiiiiiiiin A magas, idős ember tolta a biciklit mert a kormány mindkét szárnyára egy­­egy ételhordót akasztott. Napszítta, fekete ruhában, szandálban volt, s ódivatú mel­lényén kétsoros gombolás. Szabad kezét egy finom arcú, szürke szemű, hatéves forma kislány fogta. Az autók miatt a kövesút szélén mentek, s mikor elérték a hereföldet, a dűlőbe fordultak. A nagy táblának mintegy negyede volt már le­vágva; a rendek a fonnyadó, friss széna sűrű illatát párázták. — Várjál csak, kislányom — mondta a gyereknek az öregember. Megálltak. Óvatosan csípőjéhez támasztotta a bicik­lit, elengedte a kormányt, a zsebébe nyúlt zsebkendőért, kerek, kopott fekete kalap­ját a­­­ feje búbjára tolta, s míg a homlo­kát törölgette, a fonnyadó rendeket nézte. — Micsoda here? — mondta, nem is annyira a kislánynak, mint inkább magá­nak. — Fogd meg a biciklit — s óvatosan a gyerek kezére bízta a kormányon lógó ételesszilkéket, maga pedig átlépte a dű­lőúti kis árokpartot, s máris ott járt a rendek között. __ Harminckilenc nyár elején volt eb­ben a táblában ilyen here — mondta nekem, mivel magam is a vastagszálú, s derékig érő, lekaszálva az egész földet el­fedő zöld szőnyegben gyönyörködtem. — Honnan tudja? — Volt itt egy darab földem, here volt akkor is benne. De látta volna... Akár­csak ez. Hárman vágtuk a fiúkkal, de megfájdult benne a véknyunk. — És most? — Most is a fiaim vágják. Csakhát — traktoron, géppel. Nekik visszük az ételt — s a tábla még vágatlan részében zúgó két traktor felé intett. Visszament a biciklihez. A traktor irá­nyába indultunk. — Honnan hozzák az ételt? — Csak innen — s a közeli, fákkal öve­zett tanyák felé mutatott. Három is volt egymás közelében. — Melyik a maguké? — Mind a három. Egy a magunké, a másik kettő: a fiúké. Nagy a család — nem férne egy helyen. Majd hozzátéve: — Mi már benn lakunk a városban, a feleségemmel, de tavasszal már nincs ma­radásom: a hetvenöt esztendőmből hetven nyarat itt töltöttem... Hiába a nyugdíj, kihúzza az embert a jó idő. — Élelmesek az asszonyok is. Nyolcvan­száz tojást szednek össze esténként a ta­nyákban a tyúkok után. Süldő nevelődik, disznó hízik, tehén fejlődik... Elmosolyodott. — Lám, aztán mégis: volt világ ez már. A fiatalabbja nem sajnálja. Csak a ma­gamfajta, öreg csont. Elköszönt, s hosszú léptekkel igyekezett a traktorokhoz. NÁDASDI PÉTER Magyarország-Ausztria 3:1 (1:0) Bécs, hatvanezer néző, ve­zette Huber (svájci). Góllö­vők: Bene, Farkas, Varga, illetve Hof. A Práter stadionban a következő összeállításban kezdte a játékot a két csa­pat. Magyarország: Tamás — Káposzta, Mátrai, Szűcs, Ihász — Mathesz, Rákosi — Bene, Varga, Albert, Farkas. Ausztria: Hodschar — Geb­hardt, Glechner, Eigenstiller, Fák — Hasil, Hof, Flegel — Wolny, Siber, Redl. Hatalmas iramban kezdő­dött a játék, az első táma­dást ugyan a magyar együt­tes vezette, de a 3. percben az osztrákok Wolny révén jöttek előre, s a hazaiak hatalmas lendülete többször zavart keletett a magyar védelemben. Később az oszt­rák kapu előtt is adódtak forró pillanatok. A magyar válogatott enyhe fölénybe került, s a 41. percben több kihagyott helyzet után végre gól született: Káposzta hoz­ta fel a labdát, Farkasnak adta, aki Benéhez gurított. Bene jól ugrott ki, s bár szorongatták, tíz méterről a tehetetlen Hodschal mel­lett a jobb sarokba lőtt (1:0.) A második félidőre mind a két együttes cserélt. Az osztrákoknál Glechner és Redl kiállt helyükre Ull­mann és Fritsch jött be. A magyar csapatban Ma­­theszt Göröcs váltotta fel. Jól folytatta a játékot a magyar válogatott. A 47. percben Albert hozta fel a labdát, remek leadást kül­dött Farkas elé. Farkas ki­tört a védők között és 10 méterről a bal sarokba he­lyezte a labdát. (2:0.) A 71. percben újra Hodschal ka­pujába került a labda. Var­ga villámgyorsan kiugrott Eigenstiller mellett és szin­te lehetetlen szögből a léc alá vágta a labdát. (3:0.) Valóságban döntő fölénybe került a magyar csapat, a csatárok azonban nem töre­kedtek a fölény gólra váltá­sára. A 75. percben Wolny lendült előre, Mátrai a 16- oson belül elsodorta. A já­tékvezető túl szigorúan l­­est ítélt. Hof büntetőjét azonban Tamás remek vető­déssel hárította. A 79. perc­ben megszerezték becsület­­gólukat az osztrákok, Flegel • középre ívelt labdáját a be­futó Hof 5 méterről a bal felső sarokba továbbította. (3:1.) A várakozástól eltérően a 112. magyar—osztrák mér­kőzést meglepően fölénye­sen, biztosan nyerte a ma­gyar válogatott. Szerdán négy fronton mér­ték össze erejüket a magyar és az osztrák labdarúgó válogatott csapatok. Magyar szempontból jól kezdődött az osztrákok elleni mérkő­zés-sorozat. Győrött hazai siker született: Magyaror­szág utánpótlás—Ausztria utánpótlás 2:1 (0:0). Góllö­vők: Fazekas és Németh, il­letve Lettner. Bécsben a két ország ifjú­sági labdarúgóinak találko­zója is biztos magyar győze­lemmel végződött. Magyar ifj. válogatott—Osztrák ifj. válogatott 3:1 (1:0). Góllö­vők: Kozma (2) és Dunai, illetve Reidl. Magyarország B.—Karin­­thia 3:0 (3:0). Góllövők: Szőke, Puskás és Dunai IL Gólok­­ az új szabály javára A legutóbbi fordulóban a labdarúgó-pályákon már életbe lépett a kapus lab­datartására vonatkozó új szabály, mely szerint a négy lépésnél több labdatartást és a szándékos időhúzást köz­vetett szabadrúgással bün­tetik. Nos, igyekeztek is meg­szabadulni a kapusok a lab­dától. De minden igyekezet ellenére, mint mindig, most is voltak „áldozatai” az új szabálynak. Ilyen volt töb­bek között az SZVSE ellen­felének, a Goldberger SE- nek a hatodik gólja is. A kapus — aki különben a hat gól ellenére kifogástalanul védett — ki akarta dobni a labdát A labda azonban ki­perdült a kezéből és feje felett visszaesett a kapuba, a gólvonalon túlra. A já­tékvezető természetesen megadta a gólt. Ilyenkor általában az szo­kott következni, hogy a já­tékosok szidni kezdik a ka­pust. Érdemes feljegyezni: a Goldberger SE játékosai nem ezt tették. Sőt, az egyik védő odament a kapushoz, átölelte és megsimogatta az arcát. A gólok után lelki­leg kifáradt kapusba így akart önbizalmat önteni. Szép, sportszerű jelenet volt... A másik érdekes esemény a kőszegi pályához fűződik. Brutz, a szombathelyiek ka­pusa már négy lépést tett a labdával, mikor az egyik kőszegi csatár megtámadta. A kapus a­helyett, hogy ki­dobta volna a labdát, to­vább­­ lépegetett vele a csa­tár elől. Természetesen, közvetett járt érte, melyből azután megszületett a kősze­giek győzelmet jelentő gól­ja. Tanulság: az új szabály alkalmával jó, ha a csatár is szemfüles... K. Gy. Döme és Kertes sikere Budapest és Vác között, hatvan kilométeres távon most rendezték meg az or­szágos motorcsónak-túra­­bajnokság harmadik, egyben befejező fordulóját, amelyen a Szegedi Spartacus két versenyzője, Döme Béla és Kertes János győzött Dö­me saját hajójával és mo­torjával szerepelt A szabá­lyoknak megfelelően rajta kívül kísérőnek is indulnia kellett, s ezt a szerepkört Kertes János látta el. Dö­me és Kertes nagy fölén­­nyel érkezett a célba, győ­zelmük nem volt vitás. Az 1967. évi túrabajnok­ság ezzel befejeződött. A három verseny alapján a szegedi kettős végered­ményben a második helyet szerezte meg, ezüstérmes lett. I­ hét végi műsor Ez lesz a hét végi labda­rúgó fordulóban: SZEAC— Komló, Szegedi Dózsa—Me­­zőberény, SZAK—Orosháza, Új­szeged—H. Vasas, Alsóvá­ros—H. MEDOSZ, Sz. Épí­tők—Kistelek. Idegenben: az SZVSE Kiskunfélegyházán, az SZ. Spartacus Sarkadon, a Kossuth SE Mezőhegyesen a MEDOSZ ellen játszik, a Móraváros pedig Csongrádra utazik. NB II-es kézilabda csapa­taink közül idehaza játszik a Makó ellen a Szegedi Épí­tők, idegenben játszik az Előre a MAFC ellen, és a Tanárképző a Békéscsaba együttesével veszi fel a küz­delmet, szintén idegenben. Két vereség Most kezdődött meg a kosárlabda NB II őszi idénye. Ebben a bajnokságban két szegedi csapat szerepel, és bár mind a kettő idehaza rajtolt, a Postás és a SZEAC is vesz­tesen hagyta el a pályát. A Postás fiúk a Pécsi Postással szemben, a SZEAC nők pedig a Pécsi VSK-val szemben maradtak alul. A szegedi csapatok nagyon idényeleji formát mutattak, lényeges javulásra van szükség, hogy a bajnok­ság hátra levő idejében jól szerepeljenek. — Képünk a Szeged—Pécs férfimérkőzésen készült, a sötétmezes szege­diek éppen kosárra dobnak. (Liebmann felvétele) S=0=R=0=K=B=A=N A mai, csütörtöki szegedi sportműsor. Kézilabda: MNK férfimérkőzés: Szegedi EMERGÉ—Szegedi Építők, Kisstadion, fél 5. Megyei te­kemérkőzés: Sz. IKV—Sz. Ruhagyár, Postáspálya, fél 5, * Csongrád és Békés me­gyék közötti felnőtt kötött­fogású birkózóverseny lesz ma, csütörtökön 17 órakor a Vasutas Stadion tornatermé­ben. • Beszámoltunk már arról, hogy az Orosházán játszott O. Kinizsi—Szegedi Sparta­cus NB III-as labdarúgó­­mérkőzés a második félidő végefelé 1:1-es állásnál fél­beszakadt, a játékvezető le­fújta a találkozót, mert a nézők közül valaki az egyik partjelzőt kővel megdobta. Az ügyben a Csongrád me­gyei szövetség NB III-as bi­zottsága tegnap hozott hatá­rozatot. Úgy döntöttek, hogy a mérkőzés két pontját 0:0-ás gólaránnyal a szegedi csapat kapja. Ezzel a Spar­tacus a táblázat első helyére került, egy ponttal és jobb gólarányával vezet a máso­dik Szegedi Dózsa előtt. A lakosság részére azonnali kezdéssel, kedvezményes áron parkettás mániák készítését vállalja a Szegedi Építő Ktsz Brüsszeli krt. 8. xS. 98 603 CeL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás­­párt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. I­ okos Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 13-535, 13-003 Éjszakai telefon: 13-506 13-438 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged, Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 13-500, 13-118 (Beküldött kéziratokat nem őr­zünk meg és nem adunk vissza) A lapot nyomja: 0 Szegedi Nyomda. Sze^sA, Bajcsy-Zsilinszky u. fil. sz. M­DFj; *9­053 Terjeszt* a Magyar Posta. Előfi­­zető­vő bármely postahivatalnál és a Posta Központi Hírlap Iro­dánál (Budapest V. József ná­dor tér 1. sz.) Előfizetési díj • egy hónapra IX— Ft, •

Next