Délmagyarország, 1967. szeptember (57. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-12 / 215. szám

Kilencedik a SZEAC A forduló sorsdöntő mérkőzései közé tartozott a va­sárnapi SZEAC—Komló találkozó. A győzelemmel a sze­gedi együttes ismét felzárkózott a középmezőnybe. A Komló a vereséggel ,és két játékosa kiállításával nehéz helyzetbe került, ugyanis nyomában van a szombathelyi együttes. Ha elmaradt mérkőzésén nem tud győzni a pé­csiek ellen, a kiesés veszélye fenyegeti. A SZEAC legkö­zelebbi ellenfele Eger lesz. Sajnos, ismét vereséggel tért haza az SZVSE. Mivel a Szolnoki MTE Békéscsabán is győzött, ismét 3 pontra növekedett az első és második hely közötti különbség. Az NB III-as csapataink házatáján öröm is van, meg üröm is. Győzött a Szegedi Dózsa és a SZAK, de idegen­ből vereséggel tért haza a Spartacus és a Kossuth SE. A tabellán a vezetést ismét a Szegedi Dózsa vette át. A megyei bajnokságban nem történt meglepetés. Szombaton a Hódmezővásárhelyi MEDOSZ az alsóvárosi pályán csak döntetlent tudott elérni, az UTC pedig győ­zött Ezzel az első és második helyezés közötti különbség 3 pontra csökkent SZEAC—Komló 3:2 (1:0) A kissé szeles, borongós idő, vagy az utóbbi két idegenbeli vereség okozta vasárnap a né­zőszám csökkenését, nem lehet­ne pontosan megállapítani. Tény az, hogy a legutóbbi hazai mér­kőzésen az MTK elleni kitűnő játékot nyolcezer szurkoló han­gos biztatás közepette tekin­tette meg, most azonban ez a szám hatezerre apadt, és a kö­zönség jórészt csendben figyel­te a mérkőzést. A tartalékcsapat 2:1-re kika­pott tKárom, Kerkai, illetve az igyekvő Nemes volt a gólszer­ző­, s a „nagyok” — SZEAC: Korányi — Várhelyi III., Kővá­ri, Dobó — DezsőfI, Reményik dr. — Pusztai, Hajós dr., Vass, Kozma, Arató — Komló, Kiss — Kelemen, Vörös, Lazaridisz — Bánfalvi, Ruppert — Bérezé­si, Pataki, Garai, Takács, Bu­dai — léleknélküli játéka nem lelkesítette a nézőket. A kez­deti lendület csupán néhány percig tart­ott ekkor Arató előtt nyílt az első gólhelyzet, de az 5-ös sarkáról kapu mellé lőtt. Ezután fokozatosan feljött­­ a Komlói A 11-es ponton szaba­don álló hazai dől bravúrosan mentett Korányi, majd a 16. percben kavarodás támadt a szegedi kapu előtt és ismét Ko­rányi mentette meg kétszer is a szegedi kaput a góltól. (Ezt követően a másik oldalon Ara­tó összecsapott Kiss-sel és a komlói kapust négy percig ápol­ták, addig állt a játék.) ■ A vendégek támadtak többet 1— mégis a SZEAC ért el gólt a 35. percben. Pusztai a jobb oldalon kapura tört, beadott. Vörös az 5-ösön kézzel ütötte le a labdát, a játékvezető előny­­szabályt alkalmazott, mert a labda ismét Pusztai elé került és a szélső a kapu közepébe bombázott: 1:0. (A játékvezető a szünetben közölte, amennyi­ben Pusztai nem talál a kapu­­ba, megadta volna a 11-est.) A második félidő elején SZEAC lépett fel kezdeménye­zőkig. A 6. percben gyors sze­gedi támadás gördült a pá­lyán. Kozma átjátszotta a vé­dőket, a kapust is, de az üres kapuba tartó lövése egy besza­ladó védőről kipattant- a tö­mörülésben Vasst a 16-oson be­lül felvágták: 11-es. A büntetőt Kozma a több alsó sarokba lőt­te, 2-». Ezután több nagy hely­zetet hagyott ki a Szeged. A 15. percben Bodai 18 méteres jól helyezett szabadrúgását Ko­rányi kapu fölé tolta. A szög­letet csavartan ívelte Bodai és a meglepett védők között Pa­taki a háló jobb oldalába fe­jelt, 2:1. A 21. percben 18 mé­teres szabadrúgáshoz jutott a SZEAC. Kozma a sorfal felett a jobb felső sarokba ívelte a labdát. Kiss meg sem kísérelte a védést, 3:1. Ebben a játékidőben az egyetemi együttes megmutatta igazi képességeit, zúgott is a biztatás, de ezután ismét sok hiba csúszott a SZEAC játéká­ba. A 37. percben leállt a sze­gedi védelem. Takács kihasz­nálta a helyzetet, két védőt is kicselezett és 12 méterről a bal alsó sarokba lőtt, 3:2. Ezután sajnálatos események zajlottak le a pályán, a komlói Ruppert és Bodai elfeledkeztek a sport­szerűség betartásáról és több­szöri figyelmeztetés után a já­tékvezető mindkettőjüket kiállí­totta. A szünet utáni 20 perctől el­tekintve nem mutatott meg­győző játékot a SZEAC. A csa­tárok támadásaikat főleg közé­pen akarták „megoldani”, a vendégek emberfogása így kön­­­nyebbé vált, a szélsők ritkán tartózkodtak helyeiken. A vé­delem sokszor „lyukas volt”, s ha Korányi nem véd kitűnően, akkor esetleg nem így alakul az eredmény. Ennek ellenére ör­vendetes a csapat megérdemelt győzelme. A szegedi kapuson kívül Kozma játéka érdemel még kiemelést és Hajós dr. szorgalma, rutinja. Külön di­cséret illeti Somlai játékveze­tőt éleslátásáért, kulturált, hig­gadt és határozott bíráskodá­sáért. Ferencváros—Bp. Honvéd 7:1 (3:0). Népstadion, 30 000 néző. Vezette: Biróczky. Vasas—Csepel 2:2 (2:1). Fáy utcai pálya, 5000 néző. Vezette: Almási. Új­pesti Dózsa—Diósgyőr 2:2 (0:0). Diósgyőr, 12 000 néző. Ve­zette: Gere. Szombathely—Eger 3:2 (1:0). Szombathely, 5000 néző. Vezet­te: Radó. Pécs—Tatabánya 2:1 (2:1). Pécs, 3000 néző. Vezette: Ka­posi. Salgótarján—Győr 1:1 (0:0). Salgótarján, 6000 néző. Vezette: Wottava. Markovits Tibor A labdarúgó NB I további eredményei. SZÁK—Orosháza 3:1 (1:1) Újszeged, 200 néző. Vezette Keresztes. SZAK: Jéger — Láppal, Nagy Zs. Pető — Mochlár, Szalai — Augusz, Számán, Pusztaszeri, Sári, Polyvás. OROSHÁZA: Neu­er — Hunya­di, Fuchs, Halupa II. — Szűcs, Szabó — Hajdú, Bodnár, Fejes, Túri, Felrina. A vendégcsapat támadásaival kezdődött a mérkőzés, utána feljött a SZAK és a 6. percben megszerezte a vezetést. Polyvást el­kaszál­ták a tizenhatoson be­lül, a büntetőt Pusztaszeri jobb alsó sarokba lőtte. 1:0. A gól után hosszú ideig ese­mény­telen, unalmas mezőnyjá­tékkal teltek a percek. A 23. percben nagy orosházi helyzet maradt kihasználatlanul. Fejes tiszta helyzetben néhány méter­ről a kapufa mellé gurított. A 30. percben az orosháziak kiegyenlítettek: gyors ellentá­madás során a hazaiak védelme egy percre megingott, s a jobb oldalon berobbanó Túri közel­ről a hálóba lőtt. 1:L Szünet után a SZAK kezde­ményezett többet, de a csatá­rok lövései pontatlanok voltak. Hosszú ideig mezőnyjáték folyt, amikor a­z 5. percben a hazai csapat növelte előnyét. Sári— Pelyvás adogatás után Sári egyé­ni játékkal gólt szerzett. 2:1. A 33. percben megszületett a harmadik hazai gól. Pelyvás el­futott, beadott labdáját Szá­mán 10 méterről a kapu bal al­só sarkába lőtte. 3:1. A mér­kőzés mezőnyjátékkal ért véget. Gyenge iramú, alacsony szín­vonalú küzdelmet hozott a ta­lálkozó. A játékidő nagyobb ré­szében mindkét csapat sok hi­bával szőtte támadásait. A SZAK nagyon megérezte a sé­rült Katona hiányát, a makói jó játék után alig lehetett rá­juk ismerni. A véghajrában nyújtott jobb csapatjátéka alap­ján a szegediek megérdemelték a győzelmet. Jók: Nagy Zs., Pusztaszeri, Polyvás (a mezőny legjobbja) illetve Fuchs, Tan és Petri­na. S. M. Kiskunfélegyháza -Szegedi VSE 2:1 (1:0) Kiskunfélegyháza, 1600 néző. Vezette: Mikó. Félegyháza: Bólya — Bense, Cserkó, Fekete — Kelemen, Sa­­lán II. — Pünkösti, Ádám, Do­hács, Ezsi, Kovács n. SZVSE: Gilicze — Katona, Thé­­ktn. Héjáé — Karsai, Farkas — Tóth m­., Vörös, Salánki, Máj­aik. Kiss n. w Vasutas-támadások vezették be a mérkőzést. A 6. percben Vö­rös, majd a másik oldalon Adam hagyott ki jó helyzetet. Hosszabb mezőnyjáték után » 30 percben a hazaiak vezetés­hez jutottak. Kovács NI. a bal­oldalon elhúzott a védők mel­lett, a közbeavatkozó Thékés, valamint a kifutó Giliczével együtt a földre kerültek, és a gyorsan felugró balszélső a fel­pattanó labdát az üres kapuba emelte. 1:0. A gól után a hazai együttes fokozta az iramot, majd a sze­gediek is vezettek több veszé­lyes támadást, de egyik oldalon sem sikerültek a lövések. Szünet után továbbra is a ha­zai csapat kezdeményez­e­tt töb­bet, de az egyik ellentámadás során mégis az SZVSE-nak si­került gólt szereznie. A 14. percben Vörös nagy lövése a kapufán csattant, a visszakerült labdát Tóth Hl. közelről a há­lóba fejelte. 1:1. A 18 percben újra Gilicze ka­pujába került a labda. Ádám a késlekedő Katonától elcsípte a labdát,, az egész védelmet kicse­lezte és közelről a kapu jobb oldalába lőtt. 2:1. A hazaiak az eredmény birtokában tovább is lelkesen harcoltak a győzelem biztosításáért, a tömörülő SZVSE védelmet azonban nem tudták áttörni. Élénk iramú, közepes színvo­nalú játékot hozott a találkozó. Az SZVSE igen gyenge napot fogott ki, különösen kulcsjáté­kosai látszottak formán alul A kiesés ellen küzdő hazaiak gyor­saságban, erőnlétben és főleg harcosságban ez alkalommal többet nyújtottak, mint a sze­gedi gárda, mény igazságos. Solti Mihály A labdarúgó NB II további eredményei: Békéscsaba—Szolno­­ki MTE 0:1. Cegléd—Pénzügy­őrök 3:1. B. Spartacus—Gyula 5:1 Mezőkovácsháza—Kecske­méti TE 6:1. Szolnoki MAy- Martfű 0:3. Debrecen—KISTES­T 1:0. Jászberény—Goldberger 2:1. L­SZMTE 30 14 4 1 37:14 37 2. SZVSE 20 11 7 2 44:26 29 3. Budai Sp. 20 11 3 6 37:21 25 4. Jás­bér­ 20 9 5 0 32:20 23 5. KISTEXT 20 8 5 7 30:23 21 0. Kecskemét 20 8 5 7 19:19 21 7. Cegléd 20 8 3 9 33:26 19 8. Sz. MÁV 20 6 7 7 36:26 19 9. MGM D. 20 7 3 8 26:32 19 10. Gyula 20 9 1 10 27:38 19 11. B.-csaba 20 7 3 10 21:28 17 12. K.-felegy. 20 7 3 10 22:37 17 13. Goldb. 20 6 4 10 28:41 16 14. Martfű 20 6 3 11 24:29 15 15. Pénzügy. 20 7 1 12 2 1:43 15 16. Mk.-háza 20 6 113 12:33 13 Mezőhegyesi HEDOSZ —Kossuth SE 2:1 (0:1) NB III-as mérkőzés Mezőhe­gyes, 400 néző. A Kossuth SE a következő összeállításban ját­szott: Meiszter — Veres, Tóth, Szalay — Csonka, Lukoviczky — Hajós, Viczián, Szőke, Sonkó, Vékony. Az első negyedóra csapkod­ó játékkal telt el. A 16. percben a Kossuth SE megszerezte a ve­zetést. Szép támadás révén a kapu előtt kavarodás támadt, a mezőhegyesi védők röviden sza­badítottak fel, a labda Szőke elé került, aki a hálóba bom­bázott 0:1. A második félidő ugyanask csapkodó játékkal kezdődött, s némi hazai fölény alakult ki. Eredményként a 30. percben megszületett a kiegyenlítő gól. A labda átszállt a kifutó Meisz­ter fölött, majd a kapufáról ki­pattant. A kipattanó labda a kapusra esett, s ekkor a bero­hanó Ricsányi azt a kapussal együtt a gólvonalon túlra so­dorta. 1:1. A gól után a Kossuth SE szép támadásokat vezetett, de a csa­tárok lövését nem kísérte sze­rencse. A 41. percben a Kos­suth SE kapuja előtti kavaro­dásnál a labdát Viczián kezére lőtték, s a játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Rajcsányi ér­tékesítette, 3:1. A játékidő hát­­ralevő részében még rohamo­zott a Kossuth SE, de az ered­ményen nem tudtak változtatni. A nagyon rossz talajú pályán a Kossuth SE technikai tudása nem tudott érvényesülni, s ér­ződött egyben a tartalékkapus gyengébb formája is. Sarkad—Sz. Spartacus 4:2 (3:1) NB II-as labdarúgó mérkő­zés, Sarkad, 800 néző. A szege­di csapat összeállítása: Borbély — Stefán, Kopasz, Csányi — Ördögh, Bácskai — dr. Janka, Varga, Gerendeli, Sándor, Bába. A szegedi csapat már az 5. percben gólt kapott. A balszél­ső beadása révén a szegedi ka­pu előtt kavarodás támadt. A labdát Borbély háromszor is ki­ütötte, de végül Gurzónak mé­gis sikerült a hálóba juttatni. Két perccel később azonban ti­zenegyeshez jutott Szeged, és Csányi egyenlített. A 11. perben szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat Kiss lö­vése a sorfalon iránybvá­sozta­­tott, s az elvetődő Borbély mel­lett a hálóba pattant. A 30 perc­ben a balszélről beadott labdát mssziről a kapura fejelte Gur­­zó, a sarkadi középcsatár, s a labda Borbély mellett a hálóba esett. (Nagy kapushiba volt) A második félidő ugyancsak sarkad­ góllal kezdődött. Kopasz hibájából Kiss volt eredményes. A szegedi csapat ettől kezdve nagy rohamokat vezetett a sar­­kadiak kapujára. A szépítő gól a 30. percben esett. Sándort a tizenhatoson belül f­ellökték. Csányi labdáját a kapus ugyan kiütötte, de Csányi elérte és másodszor már a hálóba továb­bította. A gól után is a szege­diek támadtak, de a csatárok a védelemmel nem boldogultak. A sarkadi csapat lelkesen ját­szott, s megérdemelten szerez­te meg a két pontot. További NB III-as eredmé­­nyek­: Makó—Szalvai SE 1:1. Szentes—Kiskunhalasi MEDOSZ 1:2. B.­VTSK—Mezőhegyesi Ki­­nizsi 2:0. Kiskunhalasi MÁV— Kun Béla SE 2:3. 2. Sz. Sport­ 20 10 6 6 37:20 26 3. Sarkad 20 9 8 3 25:18 26 4. B.­VTSK 20 9 6 5 34:23 24 5. Mezőberény 20 10 3 7 32:18 23 6. K. MEDOSZ 20 8 5 7 29:26 21 7. SZAK 20 7 6 7 25:16 20 8. M. Kinizsi 20 7 5 8 23:27 19 9. Szalvas SE 20 7 4 9 38:26 18 Ifj. Orosháza 20 7 4 9 33:35 18 11. Kossuth SE 20 5 8 7 32:42 18 12. Szentes 20 3 12 5 18:24 18 13. M. MEDOSZ 20 8 2 10 25:37 18 14. Makó 20 6 6 8 18:30 18 15. Kun B.­SE 20 6 4 10 26:32 16 16. K. MÁV 20 2 6 12 18:38 10 Hegyes eredmények Újszegedi TC—­ Hódmezővásár­helyi Vasas 2:0 (0:0). Újszeged. Mind a két csapat nagyon lel­kesen küzdött, az UTC csatárso­ra gólratörőbb volt. Góllövő: He­gedűs, Magyar Gy. Móraváros! Kinizsi—Csongrádi Petőfi 2:1 (1:1). Ady tér. A győ­ze­tes gól a második félidő elején esett. A szegediek közül Hajnal és Takó volt eredményes. Szentesi Vízmű—Hódmezővá­sárhelyi Textiles 3:2 (1:0). Hód­mezővásárhely: Szegedi Építők—Hunyadi SE 3:2 (3:0). Hódmezővásárhely. Még a befejezés előtt nyolc perccel is 3:0 volt az eredmény. A szegedi csapat góljai közül Horny­ák kettőt, Erdélyi pedig egyet szer­zett. Kistelek—Tápé 4:0 (2:0). Kiste­lek. A hazaiak tervszerűbben játszottak, a tápéiak nem tud­ták kihasználni a helyzeteket. Góllövő: Kordás 2. Vándor, Kiss, Mindszent—Dorozsma 3:1 (0:1). Mindszent. A Mindszent az utol­­só negyedórában rúgta a gólo­kat. A dorozsmaiak közül Áb­­rahám volt eredményes. A bajnokság állása: 1. H. MEDOSZ 18 15 3 — 48:11 33 2. UTC 18 14 2 2 38 : 9 30 3. Sz. Építők 18 11 2 5 28:13 24 4. Kinizsi 18 8 5 5 25:17 21 5. Alsóváros 18 5 9 4 18:15 1? 6. Mindszem 18 6 7 5 ?0:19 19 7. Dorozsma 18 6 •­ 6 17:25 18 8. H. Vasas 18 * ~ 8 40:36 17 9. Szentes 18 < 9 20:26 15 10. Csongrád 18 5 * 9 20:35 14 11. Kistelek 18 4 5 9 77:31 13 12. Hunyadi SE 18 3 5 10 20:36 11 • 13. lápé 18 4 2 12 17:35 10 14. H. Textil 18 3 2 13 22:52 8 ­ KOSÁRLABDA MAFC—SZEAC 75:52 (36:20) Az NB I-es férfi kosárlabda­mérkőzést Szegeden 200 néző előtt játszották. Velkei és Kar- Igy kellett volna tippelni! 14. Cegléd—Pénzügyőr 1­3:1 Ezen a héten két db 13-as ta­lálat volt, mindkettőn a plusz 1-et is eltalálták, a nyeremény­összeg a levonás után 560 743.— forint. A 12 találatosok 4066. a 11 ta­lálatosok 252. a 10 találatosok 46.— forintot kapnak. A jutalmak kifizetésére — ezer forinton felül szeptember 21-től, a többi 16-tól kezdődik. (MTI) nem vezetésével. A SZEAC ös­­­szeállítása a következő volt: dr. Kiss, Faragó, Dobó, Zoltei, Kis­teleki. Cserejátékosok: Hódy Zs., Ruzsali. A végig izgalmas és jó iramú mérkőzésen a budapesti csapat megérdemelten nyert, bár MAFC játékosai helyenként so­kat szabálytalankodtak. Az ered­mény szorosabb lehetett volna, ha a szegediek nem hagynak ki sok büntető­dobást. A SZEAC új játékosa, Kisteleki, aki a me­zőny legjobbja volt, szép játék­kal mutatkozott be a közönség­nek. Legjobb dobók: Gabányi 19, Kulcsár 12, Csabai 10, illetve­ Kisteleki 16, Zoltéi 13, Faragó 11, Matolay Jenő 6 OIL-MANTAN­O*SIA* Kedd. september 12. ÖTTUSÁ Jól szerepelnek a magyarok Svédországban most folyik az öttusa világbajnokság. Vasárnap a második versenyszámot, a ví­vást bonyolították le, amelyet kitűnő teljesítménnyel a magyar Török dr. nyert meg. Tegnap, hétfőn a lövészetre került sor. MOTORSPORT Bravúros győzelmek A Szegedi Spartacus verseny­zői Szeged után nagy beévvág­­­gyal készülődtek a Budapesti Nemzetközi Viadalra. Volt mit javítani a legutóbbi bizonyítvá­nyon, hiszen Szegeden a 70-­­asek között kettes vereséget szenvedett az Európa-bajnok Zimmermanntól. A Magyar Mo­torcsónak Szövetség nemzetközi meghívásos versenyén, az or­szágos motorcsónak bajnokság utolsó fordulójában sikerült a visszavágás. A kedvezőtlen rossz időben, a lágymányosi Duna­­szakaszon induló szegediek bra­vúros sikereket arattak. Kezdő­dött azzal, hogy Besze László a 176 köbcentiméteres sportkate­góriában mindkét futámnál fölé­nyesen nyerte. Kispál Bélának nem volt ugyan szerencséje a 250-esek között, de így is a harmadik helyet szerezte meg, Kispálnak ez elég volt az idény­ben gyűjtögetett pontjaihoz — megnyerte az országos bajnok­ságot. Nem mindennapi eset történt dr. Kovács Bélával. A vasárnapi futamokban összeüt­­között az egyik budapesti ver­senyzővel, de csodálatos mó­don sem Kovácsnak, sem hajó­jának nem történt különösebb baja, és később folytatni tudta a versenyt. Kijavította a lesza­kadt benzin vezetékét s az utol­só futamban sikerült újból ma­ga mögé utasítani társait. Kertes János élete legemlé­kezetesebb küzdelmét vívta: szombaton még nem tudott az élre törni, de másnapra Vidács István, a Saprtacus technikusa és Vasvári Miklós szakosztály­­vezető segítségével ,,megbűvöl­­ték” a makrancoskodó Kőniget. Nagy meglepetés született: Ker­tes a nemzetközi futamban sor­ra maga mögé utasította riváli­sait. Legutolsónak a nagy esé­lyes Zim­mermannt. Mindkét fu­tamban elért első helyével meg­nyerte a hétszázasok küzdelmét. Végeredményben a szegediek közül Besze László, Kispál Béla, dr. Kovács Béla és Kertesz Já­nos nyert országos bajnoksá­got is. ­ ASZTALITENISZ A Kender még nem vesztett pontot Mind a három szegedi NB I-­es asztalitenisz-csapat most ide­haza játszott. A Kender férfi­együttese a Pénzügyőrök elleni rangadón győzött és ezzel to­vábbra is pontveszteség nélkül vezet a táblázaton, valószínű, hogy visszakerül az NB I-be. Szegedi Kender—Pénzügyőrök 12:8. Férfi mérkőzés. Vezette dr. Vikorné, Kelemen I. A gyári csapatból Nagy László és Nagy Zoltán 3—3, dr. Vikor és Benák 2—2 mérkőzést nyert, egyszer­egyszer győzött a dr. Vikor— Benák és a Nagy fivérek pár. A Szegedi Spartacus női együt­tese a bajnokságban vezető Eg­ri Vörös Meteort fogadta, és a találkozó 10:10 arányú döntetlen eredménnyel végződött. A SZE­AC—Ceglédi VSE férfimérkőzé­­sen a vendégek 15:5-re győztek. RÁDIÓMŰSOR Kossuth Rádió 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Haj­naltól reggelig ... Zenés műsor. 4.45 Falurádió. 5.00 Hírek. Idő­járás. 5.30 Reggeli krónika, ti.uo Hírek. Időjárás. 6.30 Hírek. Idő­járás. 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 Új könyvek. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.22 Jónás Mátyás népi zenekara játszik, a Könnyűipari Minisztérium Bartók kórusa énekel. 8.50 Rend­kívüli volt-e a nyár? Dr. Zách Alfréd kandidátus írása. 9.00 Harsan a kürtszó! A Gyermek­rádió műsora. 9.40 Mozart: C- dúr fuvolanégyes. 10.00 Hírek. Hazai lapszemle. 10.10 János vi­téz. Kacsóh Pongrác daljátéka. Közben 11.55 Hallgatóink fi­gyelmébe! 12.00—12.15 Hírek. Időjárás. 12.45 Vallomás. Nico­las Guillén kubai költő versei. 13.00 A budapesti színházak mű­­sora. 13.03 Zenekari muzsika. 14.34 Egymás kezét fogva. Az Ifjúsági Rádió dokumentummű­sora. 15.00 Hírek. Nemzetközi lapszemle. 15.15 Elisabeth Reth­­b­erg és Giacomo Lauri-Volpi énekel. 15.50 Gazdasági újság­íróké a szó! 15.55 Kóruspódium. 16.05 Utazás a holnapba. Láto­gatás a szovjet tudomány mű­helyében. 16.35 Ifj. Magyari Im­re népi zenekara játszik. Mada­ras Gábor énekel. 16.57 Hallga­tóink figyelmébe! 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Új vonások a teg­napi gyarmatokon. Kié a hata­lom? Dr. Kende István írása. I. 17.18 Ernest Ansermet vezé­nyel. 17.47 Közvetítés A szov­jet tudomány és technika mi éve c. jubileumi kiállításról. 17.59 Könnyűzenei híradó. 18.29 Énekóra. Vidám kisopera. 19.00 Esti krónika. 19.20 Jelentés az öttusa világbajnokságról Jön­­köpingből. 19.30 A Szabó család. 20.00 Ismerkedés neves külföldi előadókkal, a Táncdalfesztivál 07. nemzetközi gálaestjének résztvevőivel. 20.56 Hírek. Idő­járás. 21.00 Jelentés az öttusa világbajnokságról. Jönköpingből. 21.08 Szolgák országa. Bíró La­jos elbeszélésének rádióváltoza­­ta. 22.00 Hírek. Időjárás. 22.20 Ifj. Burka Sándor népi zeneka­ra játszik. 22.50 Meditációk. 23.00 Szimfonikus zene. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10—0.25 Legrand* Cherbourgi esernyők — részle­­­tek. Petőn Rádió 4.30—7.57 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. 10.00—12.15 Ze­nés műsor üdülőknek. 12.15 Ba­rokk kamarazene. 13.00 Házunk tája. 13.20 Tánczene. 13.47 Víz, állásjelentés. 14.00 Kettőtől ha­tig ... A Petőfi Rádió zenés dél­utánja. 18.00 Hírek. Időjárás. 18.10 Sárai Tibor kórusműveiből! 18.28 Rádió-szabadegyetem. 18.53 Magyar nóták. 19.14 Verdi: Otel­ló. Négyfelvonásos opera. Köz­ben: 19.52 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00—20.30 Esti krónika n. 21.11 —21.26 Hónapról hónapra. 22.17 —22.23 Ofélia, Carlos de Rad­­zic­ky verse. 23.00—23.15 Hírek Időjárás. TELEVÍZ Magyar televízió 17.50 Hírek. 18.05 A Magyar Hirdető műsora. 18.15 A nyáron kerestem. Ifjúsági riportműsor. 18.35 Új könyvek. 18.40 Labora­tórium az óceánban. Szovjet tu­dományos kis­fi­lm. 19.00 Monitor. Mibe kerülnek a háborúk? 19.30 Fett mese. 19.40 Nótaszó. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Demeter Imre színházi jegyzete. 20.30 Felkai Fe­renc: Néró. Dráma 3 felvonás­ban. A Győri Kisfaludy Színház előadása felvételről. 22.30 Tv­­híradó — 2. kiadás. Iskola-tv 8.05 Számtan—mértan (ált. isk. 5.) Számlálás csoportosítással. Tí­zes csoportosítás. Nagy számok elképzel­tétévé. 9.00 Környezet­ismeret (ált. isk. 4. oszt.) Út­törőélet. 9.55 Történelem (ált. isk. 5. oszt.) Mi a történelem? Melyek a történelem forrásai? 13.35 Számtan—mértan (ism.). 14.20 Környezetismeret (ism­.). 15.25 Történelem (ism.). ÓMŰSOR 17.30 Heti szemle albán nyelven. 18.00 Hírek. 18.10 A zágrábi nem­zetközi vásár hírei. 18.30 Tele­sport. 19.10 Ébresztőtől taka­ródéig. 19.54 Jó éjszakát, gyere­kek! 20.00 Tv-híradó. 20.40 Doku­mentumaim. 20.55 Játékfilm. 22.25 Hírek. 22.30 Földközi-tengeri Játékok. Román televízió 17.00 Hirdetések. 17.30 Gyer­mekműsor. 18.00 Ezeregy kér­dés. 13.30 Tv-híradó. 19.00 Erede­ti zenefesztivál. 22.00 Tv-híradó. Jugoszláv televízió 9.40 Iskola-tv. 14.50 Iskola-tv. * Áramszünet A Délmagyarországi Áram­szolgáltató Vállalat közli, hogy 1967. szeptember 13-án 6 órától 14 óráig áramszü­net lesz Újszegeden a Rad­nóti ú. Hátszegi sor, Thö­köly utca, Erdélyi tér által határolt területen, valamint a Borostyán utcában, Diófa utcában, Asztalos és Hargi­tai utcában. DK. 923 DÉL-MAGYARORSZÁD A Magyar Szocialista Munkás­párt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács lapja . Megjelenik kettő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Lökön Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 13-535, 13-003 Éjszakai telefon: 13-506, 13-438 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal, Szeged. Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 13-500, 13-118 (Beküldött kéziratokat nem őr­­zünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja: * Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy Zsilinszky u. 28. sz. INDEX 20­058 Terjeszti a Magyar Posta. Előfi­zethető bármely postahivatalnál é, a Posta Központi Hírlap Iro­dánál (Budapest V. József ná­dor tér 1. sz.) Előfizetési díj • egy hónapra 12.— Ft. •

Next