Délmagyarország, 1969. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-01 / 176. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Lakások, nagy beruházások Az építőipar félévi mérlege Nehéz dolog fontosság sze­rinti rangsort állítani a ter­melés szerkezetében. Hálát­lan is, hisz a termelt javak mindegyikére nagy szükség van. Annyit azonban min­denképpen megállapíthatunk, hogy az építőipar a különö­sen fontos termelőágazatok közé tartozik. Fémjelzi ezt a lakásprogram, amelynek jól átgondolt, következetes meg­valósítása túlnő a családi ér­dekszférán, társadalmi-poli­tikai érdek is. Egyes mun­kák jelentőségét az is hang­súlyozza, hogy kiemelt be­ruházásoknak minősülnek. Közel 300 millió Szeged mindkét vonatko­zásban különösképpen érde­kelt. A Tarjántelepen új ott­honok nőnek ki a földből, új arcú városrész születik, más­részt az ipar, a tudomány új csarnokai, központjai is for­málódnak, fokozatosan meg­valósulnak. Az építőmunka félévi ered­ményeiről , gondjairól, a második félév terveiről Heim János, a Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat főmérnöke tájékoztatott Vi­dékünk építőipari nagyüze­me 1969-re nagy termelés­emelkedést irányzott elő. A tavalyi 550 millió forintos munka helyett idén már 700 millió forint értékű építést tűztek ki célul. Hat hónap alatt 285 milliót realizáltak ebből, a többi a második félidő­ feladata lesz. Nem lehet csupán a forint­­összegen lemérni az építő­ipari munkát, azért sem, mert sajátosságai, szakaszos jellege miatt általában a második félévben jóval töb­bet hoz. A termelékenységet vizsgálva, kitűnik, hogy a termelésemelkedéshez ez a mutató jelentékeny fedezetet biztosít. Az 1968-hoz viszo­nyított többlet 73 százalékát a termelékenység emelésével hozták létre az építők. A vállalati vezetés nagy fon­tosságot tulajdonít a terme­lékenység további javításá­nak, jobb arány elérésére törekszenek. házgyári lakás elkészülése biztos év végéig a 2400-ból. Megtalálják azonban annak a módját, hogy mindez a program végső határidejénél — 1970 június — ne érez­tesse hatását. A további, 1970—1971-es szállításokra vonatkozóan mindent aláno­san megbeszélnek és egyez­tetnek a másik féllel még az idén. Végeredményben mennyi lakást várhatnak a szege­diek idén a megyei építővál­lalattól? A válasz: 1031-et, ami lakáskulcsrekordot ígér. A László bazár helyén épülő 88 lakás, az Osztrovszkij ut­cai harminc lakás sorakozik fel többek között a tarján­­telepi átadások mellé. Természetesen oda költöz­hetnek a legtöbben. Mérföld­kő ígérkezik a harmadik ne­gyedévben: az 1967 tavasza óta folyó munka érdekes ál­lomása lesz, hogy ünnepé­lyesen átadják az ezredik tarján­telepi­­ lakást. Augusz­tus végétől folyamatosan zaj­lanak majd az átadások, a harmadik negyedévben 450 lakáskulcs kiosztása lesz so­ron. Sokban a kooperáló vál­lalatoktól is függ a határ­idők betartása, hisz — van erre most is példa — né­hány szellőzőberendezés hi­ánya is elodázhatja a befe­jezést.­ ­ Épül a házgyár A vállalat természetesen nemcsak Szegeden épít ott­honokat: Vásárhelyen 55, Szentesen 24 lakást fognak átadni a várományosoknak. A nagy beruházásoknál összességében 5 százalékkal teljesítették túl az előirány­zatot. Mindennek elsősorban a szegedi házgyár építkezé­sén látni előnyeit. A gyártó­­csarnok szerkezeti munkái folyamatban vannak. Felállí­tották a pilléreket, a tartó­­szerkezetet, a tetőfödém sze­relésén dolgoznak. Ütemesek a betongyár vasbetonépítési munkái is. Az MTA Biológiai Kuta­tóintézetének építkezésén számottevő elmaradás csök­kentéséért munkálkodnak az építők, munkaerő-átcsoporto­sítással és szervezési intéz­kedésekkel. Így kívánják el­érni a harmincmilliós itteni előirányzatot, s különöskép­pen azt, hogy télen a szak­ipar itt is dolgozhasson. Az olajprogram vonatkozásában szintén sok munka vár az építőkre, az itteni lemara­dásnak oka eeves beruházá­sok hiányos előkészítése. Somogyi Károlyné felvétele Űj meg új házak épülnek a házgyári panelekből Tarján­­telepen Mi várható? Ami a lakásokat illeti: az első félévben túlteljesítették előirányzatukat, 463 lakást adtak át — zömében Tar­jántelepen — a tervezett 444 helyett. Ha ezt összevetjük az 1968 félévi számmal — akkor 150 volt —, látszik az előrehaladás. Több tényező is belejátszik ebbe: ismere­tes, hogy már a dunaújvá­rosi házgyárból vásárolt, vas­úton ideszállított panelekből is építkezhettek az idén. Az ígéretes kezdeményezés, kü­lönösen eleinte, nem volt zökkenőmentes. A program szerint 1971 júniusáig 2400 lakást építenek a panelvo­natok rakományából. Ebből 946 lakás tető alá hozását tűzték ki célul az idei év­ben. A főmérnök elmondot­ta, hogy a szállítás ütemes­sége alatta maradt a JATE kibernetikai laboratóriumá­ban készült eredeti rako­mánytervnek. Az egyeztető megbeszéléseken kitűnt, hogy ennyi épületelemet nem tud még adni a dunaújvárosi partner. E szerint tehát 756 Kádár János fogadta Franz Muhrit Kádár János, a Magyar­ Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára fogadta a hazánkban tartózkodó Franz Muhrit, az Osztrák Kommunista Párt elnökét. A baráti, szívélyes légkö­rű beszélgetésen a nemzet­közi kommunista és munkás­­mozgalom időszerű feladata­it, valamint a két pártot köl­csönösen érdeklő kérdéseket tekintették át. A találkozón jelen volt Aczél György, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára is. (MTI) Győrbe látogatott a szovjet parlamenti küldöttség A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának hazánkban tar­tózkodó küldöttsége, élén Pjotr Mironovics Maserov­­val, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa elnökségének tagjával, az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának póttag­jával, a Belorusz Kommu­nista Párt Központi Bizott­ságának első titkárával, csütörtökön Győrbe látoga­tott. Velük volt Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, Papp János, az országgyűlés honvédelmi ál­landó bizottságának elnöke és F. J. Tyitov, a Szovjet­unió budapesti nagykövete. A szovjet vendégeket Győr-Sopron megye határán a megye vezetői fogadták. Pataki Lászlónak, a megyei pártbizottság első titkárának üdvözlő szavai után a kül­döttség a megyei tanácsot kereste fel, ahol Lombos Ferenc, a végrehajtó bizott­ság elnöke adott tájékozta­tót a megye életéről, fejlő­déséről, eredményeiről. Ezt követően a szovjet vendégek elbeszélgettek a megye és a város vezetőivel, ország­­gyűlési képviselőivel. Ott volt Jankovics István, a győri városi pártbizottság első titkára és Farkas Ti­bor, a győri városi tanács végrehajtó bizottságának el­nökhelyettese is. 59. évfolyam, 176. szám 1969. AUGUSZTUS L, PÉNTEK Megjelenik hétfő kivé­telével mindennap, hét­köznap 8, vasárnap 12 oldalon. ÁRA: 80 FILLÉR Ülést tartott a Minisztertanács A Kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütör­tökön ülést tartott. Meghall­gatta Apró Antalnak, a kor­mány elnökhelyettesének tá­jékoztatóját a magyar—szov­jet gazdasági és műszaki­­tudományos együttműködési kormányközi bizottság 8. üléséről. A bizottság megállapította, hogy lényegében mindkét fél teljesítette a legutóbbi, múlt év októberében tartott ülé­sén hozott határozatokat Növelték a műszaki-tudomá­nyos együttműködés haté­konyságát és intézkedéseket tettek új együttműködési formák kifejlesztésére. Je­lentős munkát végeztek mindkét fél illetékes szervei az 1971—75. évi népgazda­sági tervek összehangolásá­ban. A bizottság elismerően ér­tékelte a vegyipar műszaki­­tudományos közvetlen együttműködésének eddigi eredményeit, melynek során Magyarország az utóbbi 10 évben a vegyipar, a kőolaj­feldolgozó ipar és az alumí­niumipar részére 20 komplett üzemet vásárolt teljes do­kumentációval a Szovjet­uniótól, ugyanakkor 15 komplett műanyag- és lakk­festékgyártó berendezést szállított. A bizottság azt ja­vasolta, hogy szélesebb kör­ben alkalmazzák az együtt­működés új formáit A hosszúlejáratú egyez­ményben előirányzott köl­csönös szállítások keretében az áruforgalom az idén a ta­valyihoz képest 7 százalékkal nő. A traktoripar és a me­zőgépgyártási munkacsoport 14 géptípus gyártásszakosítá­sát, a szerszámgépi­pari mun­kacsoport pedig — az 1971— 75. évi fejlesztési tervek ko­ordinálása során — 70 szer­számgép kölcsönös szállítá­sát egyeztette. A gyógyszer­­ipari munkacsoport 79 féle gyógyszerkészítmény és 38 féle orvos­technikai cikk szakosított gyártásában és kölcsönös szállításában álla­podott meg A bizottság újabb négy — elektronikai, építő- és út­építő, gépipari, belkereske­delmi és építőanyagipari — állandó ágazati munkacso­port szervezését határozta el. Ezekkel együtt a népgazda­ság különböző ágazataiban 19 ilyen munkacsoport mű­ködik. A Minisztertanács a tájé­koztatót jóváhagyólag tudo­másul vette és megbízta az érdekelt minisztereket és or­szágos hatáskörű szervek ve­zetőit, hogy a kormányközi bizottság 8. ülésén elfogadott határozatok végrehajtására tegyék meg a szükséges in­tézkedéseket Apró Antal ezután a Köl­csönös Gazdasági Segítség Tanácsa végrehajtó bizottsá­gának — Moszkvában július 16—17-én tartott — 42. ülé­séről számolt be. A végrehajtó bizottság jó­váhagyta a szocialista gazda­sági integráció komplex programjának kidolgozására létrehozott munkacsoportok részletes munkaterveit. Mint ismeretes, a Kölcsö­nös Gazdasági Segítség Ta­nácsa 23. ülésszakán a tag­államok elhatározták, hogy együttműködésük további el­mélyítése, tökéletesítése és a szocialista gazdasági integ­ráció kifejlesztése céljából komplex programot dolgoz­nak ki azokról a szükséges gazdasági és szervezési in­tézkedésekről, amelyeket va­lamennyi tagállam érdekei­nek figyelembevételével sza­kaszosan fognak megvalósí­tani. A létrehozott hét munka­csoport tervei a szocialista gazdasági integráció legfon­tosabb kérdéseinek tanulmá­nyozását, többek között az alapvető gazdaságpolitikai kérdésekről szóló konzultá­ciók tartalmát és formáit, egyes iparágak és termékfaj­ták együttes tervezését, a KGST-országok közös valu­tájával kapcsolatos kérdése­ket, a hitelezési rendszer fejlesztését, a Nemzetközi Beruházási Bank feladatait, a külkereskedelmi szerződés rendszeres, valamint az ár­rendszer tökéletesítését ír­ják elő. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vet­te és megállapította, hogy a következő időszakban a leg­fontosabb teendő a javasla­tok kidolgozása. Ezért felhív­ta az illetékes miniszterek figyelmét, hogy különös gon­dot fordítsanak a javaslatok elkészítésére és összpontosít­sanak megfelelő erőt erre minden érintett szervnél. A Minisztertanács jóváha­gyólag tudomásul vette to­vábbá, hogy július 17-én Moszkvában az érdekelt szo­cialista országok — Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelor­szág, Magyarország, az NDK, a Szovjetunió — aláírták az Interchim nevű nemzetközi vegyipari együttműködési szervezet megalakításáról szóló egyezményt. A Minisztertanács ezt kö­vetően megtárgyalta a mun­kaügyi miniszter és a Szak­­szervezetek Országos Taná­csa elnökségének előterjesz­tését az új Munka Törvény­­könyve végrehajtásának ta­pasztalatairól. Megállapítot­ta, hogy a törvény alapvető célkitűzései helyesnek bizo­nyultak, a munkajogi szabá­lyok az új gazdaságirányítási rendszerrel összhangban áll­nak és elősegítik érvényesü­lését. Ugyanakkor a helyes célkitűzéseket még nem min­denütt érvényesítik, a válla­latok nem használják ki kel­lően a Munka Törvényköny­ve adta lehetőségeket. A Mi­nisztertanács a beszámolót elfogadta és felhívta a mun­kaügyi minisztert, hogy to­vábbra is ellenőrizze a kol­lektív szerződések megtartá­sát és törvénysértés esetén tegye meg a szükséges intéz­kedéseket. A kormány felkérte a Szakszervezetek Országos Tanácsát, hogy kísérje figye­lemmel és segítse elő a kol­lektív szerződések maradék­talan végrehajtását. A mun­kaügyi miniszter más mi­nisztériumokkal, valamint a szakszervezetekkel, társadal­mi szervekkel együttműköd­ve fokozottan gondoskodjék a munkajogi kérdések szé­leskörű ismertetéséről. A mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter jelentést tett a Moszkvában augusztus 20-a és szeptember 2-a kö­zött rendezendő Első Magyar Mezőgazdasági és Élelmi­­szeripari Kiállítás előkészü­leteiről. A kiállítás célja, hogy bemutassa a két or­szág élelmiszergazdasága kö­zötti műszaki-tudományos és gazdasági együttműködés újabb eredményeit, a to­vábbfejlesztés lehetőségeit és szemléltesse a magyar mező­­gazdaság és élelmiszeripar növekvő exportképességét. A Minisztertanács a jelentést tudomásul vette. A kormány meghallgatta a mezőgazdasági és élemezés­­ügyi miniszter beszámolóját a nyári betakarítási munká­latokról. A beszámoló meg­állapította, hogy a termés betakarítása jó ütemben fo­lyik, a felvásárlás zavarta­lan. A Minisztertanács a tá­jékoztatást tudomásul vette, majd egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) íljabb­ országok a leszerelési bizottságban A genfi leszerelési érte­kezlet csütörtöki plenáris ülésén a két társelnök hiva­talos nyilatkozatot terjesz­tett elő a bizottság kibőví­téséről. Mint a nyilatkozat han­goztatja, a genfi leszerelési értekezlet szovjet és ameri­kai társelnöke folytatta a tanácskozásokat a tizen­nyolc hatalmi leszerelési bi­zottság kiszélesítéséről. Meg­állapították, hogy a bizott­ság kiszélesítése nem kor­látozódhat két országra, és a bizottságban a világ kü­lönböző térségeinek is kép­viselettel kell rendelkezniük. A társelnökök közölték: kormányaik megállapodásra jutottak arról, hogy a bi­zottságot pótlólag a követ­kező országokkal egészítsék ki: Argentina, Hollandia, Jugoszlávia, Magyarország Marokkó, és Pakisztán. A társelnökök célszerűnek tartják, hogy ezeket az or­szágokat felkérjék a bi­zottság munkájában való részvételre.

Next