Délmagyarország, 1969. október (59. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-01 / 227. szám
Tejtálvezeték A Baranya megyei Tejipari Vállalat országosan egyedülálló kezdeményezést valósít meg Véménden. A község tejgyűjtő háza és a feldolgozóüzem között 800 méter hosszú, kettős csővezetéket építenek ki. A 32 milliméter átmérőjű, műanyag távvezetéken naponta 6000—7000 liter tej szállítását bonyolítják le rövidesen, az eddiginél sokkal higiénikusabb körülmények között és várhatóan gazdaságosabban. A vezetéket és a csőmosó berendezést az NDK-ból vásárolták és ottani szakemberek végzik a szerelést. (MTI) Liebmann Béla felvétele Kozmikus egészségügy Moszkvában hivatalos közleményt adtak ki arról, hogy szeptember 22—27-ig a bulgáriai Várnában ülésezett a szocialista országok űrbiológiával és kozmikus egészségüggyel foglalkozó állandó munkacsoportja, s ugyanakkor tudományos szimpóziumot is tartottak ugyanezekről a problémákról. Az ülésszakon Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió képviselői összegezték, milyen együttes munkát végeztek 1968—69-ben, az űrkutatásra és a világűr békéscélú felhasználására vonatkozó szocialista együttműködés programjában részt vevő államok az űrfiziológia és az űrrepülések sugárvédelmi problémáinak kidolgozásában, illetve megoldásában. Pontosan körvonalazták az együttes munkálatok terveit, egyeztették a következő időszak tudományos vizsgálatainak programját. Pontosan meghatározták, a tudományos információk, vizsgálóberendezések és vizsgálati anyagok cseréjének formáit és módozatait. A résztvevők megelégedéssel állapították meg az eddig végzett munka eredményességét, és nagy jelentőségét az űrbiológia és a kozmikus egészségügy időszerű kérdéseinek együttes megoldása szempontjából A munkacsoport tanácskozása és a szimpózium a teljes, kölcsönös megértés és a testvéri barátság szellemében folyt. (MTI) Szirmai István elvtárs életútja Lapunk tegnapi számában közöltük, hogy Szirmai István elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, országgyűlési képviselő 63 éves korában szívroham következtében hétfőn elhunyt. Az alábbiakban ismertetjük Szirmai István elvtárs életrajzát. 1906 április 13-án született Zilahon. Jogtudományi egyetemet végzett. 1929—1941 között — a Kommunisták Romániai Pártja tagjaként — elsősorban Erdélyben tevékenykedett. Tagja volt a KRP. erdélyi tartományi vezetőségének és titkára a Vörös Segélynek. Részt vett az illegális kommunista sajtó szerkesztésében. 1941-től az erdélyi pártszervezetek összekötőjeként, majd a felvidékiek instruktoraként Magyarországon tevékenykedett. 1943-ban tagja lett a Kommunisták Magyarországi Pártjának, majd a Békepárt titkárságának. 1943. decemberében letartóztatták és 15 évi fegyházbüntetésre ítélték. 1944. októberében megszökött. A felszabadulás után Szegeden, a Magyar Kommunista Párt dél-magyarországi titkárságának helyettes vezetőjévé, majd vezetőjévé választották. 1946-tól a Központi Vezetőség póttagja és a tömegszervezetek osztályának vezetője volt. 1947—1919 között az MKP, majd az MDP országos szervező bizottságának titkára teendőit látta el. 1949 és 1953 között a rádió vezetője, a párt központi vezetőségének póttagja volt. 1953-ban koholt vádak alapján letartóztatták, majd rehabilitálták. 1956-ban az Esti Budapestet szerkesztette. 1957 elején kinevezték a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökévé. 1957 júliusától 1959 végéig az MSZMP Központi Bizottsága agitációs- és propaganda osztályát vezette. 1956 végétől az M MSZMP Központi Bizottságának tagja, 1959 végén az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, 1962 novemberétől pedig a Politikai Bizottság tagja lett. 1959 decemberétől 1966 decemberéig a Központi Bizottság titkára volt. A párt IX. kongresszusa után a Központi Bizottság agitációs- és propaganda bizottságának vezetőjévé választották. Országgyűlési képviselő volt. Több évtizedes munkásmozgalmi tevékenysége, politikai és társadalmi munkássága elismeréséül a Magyar Népköztársaság Zászlórendje 1. fokozatával tüntették ki. Cikkeinek és beszédeinek gyűjteménye A kommunista eszmék győzelméért címmel 1964-ben jelent meg. Szirmai István elvtársat október 3-án, pénteken 15 órakor temetik a Mező Imre úti (Kerepesi) temető munkásmozgalmi panteonjában. Elhunyt elvtársunk családtagjai, munkatársai, barátai és harcostársai a ravatalnál 14 órától róhatják le kegyeletüket UTAZIK A SZOBA Valaha álmélkodtunk volna rajta A ma már megszokott látvány a szegedi Párizsi körúton is, hogy beszerelés előtt erre kocsikáznak el a tarjáni lakások. Már csak azért drukkolunk, hogy minél több hasonló teherautón akadjon meg naponta az ember szeme Egyszerűbb az új gyámügyi eljárás A mától hatályba lépő gyámügyi rendelet szabályozza, rendszerezi a gyámhatósági munkát, összefoglalja az eddigi miniszteri utasításokat, azok módosításait, decentralizál és egyszerűsít Elsősorban a községi tanácsok hatásköre nő meg a gyámhatósági munkában. Az eddigi, főleg adatszolgáltatási és környezettanulmányozási munka helyett ezen túl első fokú hatóságként intézkednek a kiskorúak láthatásával kapcsolatban, ideiglenes jelleggel beutalhatják a kiskorút gyermekvédő otthonba s ellenőrzik a gondnokság alá helyezett felnőttek viszonyait. A nagyközségek tanácsainak szakigazgatási szervei többek között közvetlenül döntenek a kiskorúak házasságkötésének engedélyezéséről vagy elutasításáról. Mindez egyszerűsíti és meggyorsítja az ügyek intézését hiszen a határozatok nem a felsőbb fórumokhoz küldött felterjesztés után születnek, hanem az eset színhelyén. Világosabbá válik az illetékesség elbírálása is. Ha a kiskorúnak személyi igazolványa van, akkor az állandó lakóhelye szerinti hatóság, ha nincs személyi igazolványa, akkor törvényes képviselőjének lakóhely szerinti hatósága illetékes, a szociális otthonban vagy a kórház elmeosztályán egy éven alul tartózkodó, gondnokság alatt álló személy ügyében a gondnokának lakóhelye szerinti hatóság az illetékes. Sok vitát okoz mindig az elvált szülők között a gyermek vagy gyermekek láthatási idejének és helyének megállapítása. Októbertől ebben a kérdésben kevesebb ok lesz a vitákra. A rendelet előírja, hogy a három éven aluli gyermeket a szülő általában csak a gondozás helyén látogathatja egy-egy alkalommal két óra hosszáig Nagyobb gyermek esetében a rendszeres látogatás időtartama havonta összesen 36 óra lehet, rendkívüli esetben 48 óra. A gyámhatóság a már megállapított rendszeres láthatási jogot is felfüggesztheti indokolt esetben legfeljebb egy évi időtartamra. Az állami gondozásban levő kiskorú gondozási díjának megállapításakor, ha a kiskorúnak kereső foglalkozása van, a gyámhatóság a kereset 30 százalékáig beszámíthat a gondozási díj fedezésére. Az is új előírás a rendeletben, hogy indokolt esetben a nagyszülőkkel vagy a nagykorú testvérrel is fizettethetik a kiskorú állami gondozási díját. Az állandó munkahellyel nem rendelkező szülő esetében a gyermek után fizetendő gondozási díj alapjául havi 800 forint jövedelmet kell venni. Lényegesen megkönnyíti a rendelet az állami gondozott kiskorú gyermek örökbefogadásának engedélyezését. Annak a szülőnek a gyermekeit aki nem tartja a kapcsolatot a gyámhatósággal, illetve nem látogatja az intézetben levő gyermeket, rövid eljárással örökbe lehet fogadni. A rendelet előírja, hogy a kiskorúak házasságkötését az eddiginél is nagyobb körültekintés után lehet engedélyezni. Alapelv, hogy kiskorú csakis indokolt és kivételes esetben köthet házasságot. Az engedélyezés előtt, ha a kiskorú előzőleg másutt lakott, előző lakóhelyének gyámhatóságától kell információt szerezni, nem kért-e már ott is hasonló engedélyt. Orvosi igazolás szükséges arról is, hogy a kiskorú házasságkötéséből születendő gyermeknek, illetve anyjának egészsége biztosítottnak látszik-e. Ha az engedélyt kérő kiskorú nő már terhes állapotban van, erről is orvosi igazolást, ugyanakkor a gyermek apjától elismerő nyilatkozatot kell szerezni. Mindezek sem dönthetik el, hogy a gyámhatóság feltétlenül engedélyezze a kiskorú házasságkötését. Az állami és társadalmi szervek eddig is komoly segítséget nyújtottak a gyámhatósági eljárásokhoz. Az új rendeletben is benne van, hogy a társadalmi aktivistahálózat, a gyermek- és ifjúságvédelmi, továbbá az egészségügyi és szociális bizottságok közreműködése nélkülözhetetlen a gyámügyek intézésében. Sőt, az egyszerűsítés ellenére is helyes, ha minél több társadalmi munkás kapcsolódik be rendszeresen a gyámügyekbe, hiszen csak Szegeden 15—16 ezer azoknak az ügyiratoknak a száma, amelyek egyegy évben megfordulnak a gyámügyi hatóságoknál. K. J. Igény és igénytelenség Ha alaposabban utánanézünk gondjainknak, kisebb-nagyobb problémáinknak, a dolgok mélyén igen gyakran valamilyen emberi hibára bukkanunk. Ezután, ha tovább menve ezeket az emberi hibákat vizsgáljuk, egészen biztos, hogy igen sokszor az igénytelenség egyik vagy másik formájával találjuk szemben magunkat. Mert mi más az, ha nem igénytelenség például, amikor valaki, mondjuk, megelégszik azzal, hogy munkájának színvonala, eredménye saját képességei alatt marad. S mi más az, ha nem igénytelenség, amikor nem egyetlen ember, hanem egy egész nagy vállalat, üzem, intézmény gondolkodik és cselekszik így, azaz nem teljesíti, nem valósítja meg önnön lehetőségeit. Ha eltekintünk azoktól a magyarázatoktól, amelyeket az intézmények vezetői a hibák megmagyarázására általában produkálnak, a bajok mélyén az igénytelenség rejtőzik. Ne tagadjuk, sajnos igénytelenek vagyunk, önmagunkkal és másokkal is. Ne legyintsünk erre, nem valami könnyen múló, felületi jelenségről van szó. Az igénytelenség gyökerei mélyebbre nyúlnak. Emlékezhetünk még, egy időben sokan, de nem kevesen még ma is, valahogyan úgy gondolták, a szocializmus mindenféle emberi-társadalmi közösség, alakulat közül legjobban egy jól működő szociális otthonhoz hasonlít. Ez így, első pillantásra tréfásan hangzik, pedig komoly célzata van. A megrokkant öregek számára létesített szociális otthonokat ugyanis az említett gondolkodásmód úgy értékeli, hogy azok olyan intézmények, amelyek végeredményben nem nyújtanak ugyan valami sokat tagjaiknak, viszont nem is követelnek tőlük sokat, s ami nagyon fontos, bármi történik is, nem lehet belőlük kipottyanni. Vitathatatlan: a szociális otthonoknak csakugyan ez a lényegük. De ez lenne a szocializmusé is? Nyilvánvalóan nem. Ám tegyük szívünkre a kezünket, hányan gondolják ezt így? Hány ember dolgozgat csak ímmel-ámmal tényleges erőfeszítés helyett, mondván, „keveset adok, keveset kaptok, nem érdemes többet akarni, úgysem lesz baj.” Bármilyen különös is mindez, végeredményben nincs okunk nagyon elcsodálkozni azon, hogy viszonylag sokan így gondolkodnak. Az igénytelenség olyannyira átszőtte életünket, hogy nem lepődhetünk meg azon, ha következményei így is, gondolkodásban, magatartásban is jelentkeznek. Könnyű kijelenteni, hogy az igénytelenség nem fér össze a szocializmussal. De mit csináljunk akkor, ha a velünk vitatkozó tömegével sorolja a példákat, amelyek bizony mind azt bizonyítják, hogy igenis gyakran elnézzük és jól megtűrjük az igénytelenséget. Nem is ez az igazi kérdés, hanem magától értetődőleg az, hogy mit tegyünk, mit kell tennünk ellene. Az igénytelenség, ha jól meggondoljuk, tulajdonképpen nem más, mint az egyéni vagy társadalmi követelésrendszer valamilyen működésbeli zavara. Aki igénytelen, az nem követel, vagy nem követel elég határozottan, hanem megelégszik azzal, amit készen eléje adnak, akkor is, ha az rossz. „Az a baj — mondta nemrégiben egy vitatkozó fiatalember —, hogy nálunk mindent jónak tartunk, mindent elfogadunk.” Tekintsünk el most a fiatalos lendületű általánosítástól, és ismerjük el, hogy bizony nagyon gyakran — mindenféle tetszetős magyarázatokkal erősítve magunkat — elfogadjuk a rosszat jóként. Egyfajta, de végeredményben hibás humanizmusból még azokban a produktumokban is megkeressük és diadallal felmutatjuk a jót, amelyekről pedig tudjuk, hogy egészükben rosszak, nem felelnek meg teljesen és tökéletesen céljaiknak. Ez egy szociális otthonban tényleg lehet az értékelés alapja. A szocializmusban azonban semmiképp. A mi társadalmunkban kizárólag a produktum tényleges értéke vagy értéktelensége számít, függetlenül attól, hogy mennyi „munka” és méginkább attól, hogy mennyi „jószándék” van benne. Nem mindig működik jól tehát a mi követelésrendszerünk. Belejátszik ebbe, de semmiképpen nem alapvetően, hogy a szocializmusban ez a rendszer sajátosan működik. A kapitalizmusban, mondjuk, ha egy vásárlónak nem tetszik egy üzlet áruja, vagy nem tetszik a kiszolgálás — az egyszerűség kedvéért választjuk ezt a triviális példát — fogja magát és átmegy a másik boltba, a konkurrenciához. Ott ez forma a követelés-rendszer működésének alapja, így kényszerül a kereskedő jobb munkára. Nálunk viszont — mivel azok a struktúrák, amelyek az áruellátást és a kiszolgálók magatartását formálják, lényegében minden boltban azonosak — a követelés-rendszernek ez a formája nem eredményes. Hiába megy át a vásárló a másik üzletbe, tudjuk, legtöbbször ott is ugyanazt tapasztalja. Ez azonban semmiképpen sem jelentheti azt, hogy végképp tehetetlenek vagyunk és hogy törvényszerűen igényteleneknek kell lennünk. Csak más formákban kell érvényesítenünk követeléseinket, olyan módon, hogy megfeleljen a mi valóságunknak. Milyen ez a forma? Legfőbb jegyeként közösségi és szervezett voltát kell említenünk. Nálunk nem a tulajdonos, hanem a közösség kényszerít. Az eladót udvariasságra, s természetesen mindenki mást a tisztességes, igényes munkára. De ezekkel a lehetőségekkel élni kell, s ez kétségkívül bizonyos aktivitást követel. Könnyebb átmenni a másik üzletbe hogy az előbbi példát ezzel be is fejezzük — mint, mondjuk, kérni a panaszkönyvet. De nálunk az igénytelenség elleni hatékony fellépésnek ez és a hozzá hasonló formák, ha nem is kizárólagos, de mindenképpen legfőbb eszközei. Tévedés azt hinni, vagy gondolni, hogy akkor vagyunk humanisták, ha a gyenge produktumokat is elismeréssel fogadjuk. Ez a valóságban álhumanizmus: magának a vállon veregetettnek is árt. Mert ha neki szabad igénytelenül, rosszul dolgozni, másnak is szabad, s a forgalomba kerülő gyenge produktumokkal, ipari termékekkel vagy akár szellemi alkotásokkal is mindenki találkozik. Az igazi humanizmus a magas színvonalú követelés-rendszer határozott érvényesítése, s mindenfajta ,,együttérző” álhumanista vagy cinikusan összekacsintó elnézés megszüntetése. Ökrös László „Együtt a Barátság I I.-ért“ A Siófoki Kőolajvezeték Vállalat KISZ-bizottságának kezdeményezésére a KISZ „Együtt a Barátság II.-ért” jelszóval védnökséget vállal a Barátság II. kőolajtávvezeték építése felett. A több mint 1,2 milliárd forintos költséget igénylő nagyszabású munka KISZ- védnökségének előkészítéséről kedden Siófokon tanácskoztak az ifjúsági szervezet vezetői és távvezeték építésében érdekelt vállalatok képviselőivel. Mint elhatározták, a védnökségben kiemelkedő munkát végzők részére „Együtt a Barátság II.ért” vándorzászlót alakítanak, okleveleket adnak ki és pénzjutalmakat osztanak szét. A távvezeték nyomvonala mellett több helyütt KISZ-táborokat alakítanak ki, hogy a nyári időszakban a középiskolások és az egyetemisták is közreműködhessenek. A tanácskozáson előkészítették a védnökségről szóló szerződés tervezetét, ezt a KISZ Központi Bizottságához terjesztik fel. SZERDA, 1969. OKTÓBER 1.DÉLMAGYARORSZÁG 3