Délmagyarország, 1969. november (59. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-01 / 254. szám
Papp Gyula: A városesztéta időszerű kérdései Szegeden O A városképhez nagymértékben hozzátartozik a kereskedelmi hálózat kirakatainak esztétikuma. Szegeden nem nehéz felismerni a városon keresztül húzódó kereskedelmi útvonalat, mely a Marx térnél kezdődik és folytatódik a Méreg, illetve az Attila utcán, majd a Lenin krton az Anna-kút környékétől a Kígyó u. szakaszáig tart. Nagyjából körbe fogja a Széchenyi teret, hogy a legreprezentatívabb képet a Kárász u., Klauzál tér, Kölcsey u. és Somogyi Béla úton mutassa be. A Híd u. összekötésével befejeződik az Oskola utcán. Eltérő színvonal Városesztétikai és kereskedelmi szempontból elemezve ezt az üzletekből álló útvonalat, látjuk, hogy színvonalban nagyon eltérő képet mutat. A Kárász utca és az új állami áruház, valamint közvetlen környékének kirakatai a legigényesebb külföldit is kielégítik, de mind a Széchenyi téren, mind a Lenin krt-on igen sok az alacsony színvonalú kirakat. A korszerű és modern kereskedelem ma már megköveteli, hogy a kirakatok egyben egy szépen megrendezett kiállítás betekintő ablakai legyenek, ahol az emberi szükségletek ízlésesen és „étvágygerjesztően” vannak tálalva. Az egyszerű ember ma még jócskán azon keresztül ítéli meg a meglátogatott várost, hogy mit és milyen szinten kínált neki eladni. Nem másról van tehát szó, mint hogy a kereskedelmi utat Szegeden is egyben kiállítási úttá fejlesszük. További városesztétikai problémát okoz, különösen a Híd u. és környékének visszaadása üzletnegyeddé. Az utcaképet nagymértékben rontja a sok átalakított vagy nem is átalakított redőnyös ajtó-ablak. A városnak ezen a legreprezentatívabb részén kell a belváros üzlethálózatát továbbfejleszteni. Egy város életéhez hozzátartoznak az ünnepnapok is. A város ünneplőbe öltöztetése a városdekoráció útján valósul meg. Nagymértékben javítaná a városképet, ha Szeged rendelkezne egy hozzáértő szakemberek által megkomponált városdekorációval. Természetesen ez a városdekoráció csak a város legfrekventáltabb területeit volna hivatva díszíteni, viszonylag egyszerű, de mégis hatásos eszközökkel. A legexponáltabb pontok ebből a szempontból a városkapuk, a sugárutak, a belváros főterei, a középületek, a kulturális centrumok. A legegyszerűbb, de mégis hatásos eszköz a dekoráláshoz a zászlódísz és a világítás. Különösen a zászlódísz tud megfelelő formában nagy hatást gyakorolni. Érdemes tehát ezzel a kérdéssel külön is foglalkozni. Meggondolandó például, hogy van-e szükség minden lakóház fellobogózására ünnepeink alkalmával. Ésszerűbbnek látszik csak az üzemek, intézmények, középületek és a főútvonalakon fekvő lakóházak számára előírni. Hiszen a lakosság döntő többsége valamely termelő vagy hivatali közösséghez tartozik, tehát azon keresztül ki tudja fejezni ünnepi érzelmeit. Bizonyos üzemek, intézmények számára pl. elő lehetne írni egységes zászlóméretet. Táblák, táblák Másik kérdés, hogy évek óta nem megoldott a Kárász utca dekorációja. A felvont zászlók egy-két nap múlva, összecsavarodva, nem éppen szép látványt nyújtva lógnak a kötélen. Nem a városdekorációhoz tartozó, de itt említjük meg a különböző hirdetéseket, az OTP, az Állami Biztosító propaganda és más jellegű tábláit. E téren szigorú rendet kell teremteni, mert ha nem vigyázunk holnap érintik az egész várost. Semmi nem indokolja pl., hogy a város legexponáltabb pontjain drapériákat feszítünk ki az utcán, vagy a parkokba és tereken állványokat helyezünk el. Tudjuk, hirdetésre is szükség van. De ezek a vállalatok gazdaságilag ma már nem olyan gyengék, hogy ne lehetne kötelezni őket megfelelő kivitelezésű, színvonalas, a városesztétikába beleülő hirdetőoszlopok elkészítésére. . A város esztétikai képét nagymértékben befolyásolja a köztisztaság állapota. Köztisztaságon mi nemcsak a kapukon kívüli járda- és úttisztaságát értjük, hanem ennél szélesebb körben fogjuk fel. A társadalmi tulajdon kiszélesedése következtében a lakóházak belső lépcsőházi, udvari, folyosói részét is. Ide értjük az üzemek, intézmények, hivatalok udvarát, tehát belső képét is. Egy város tisztasága vagy elhanyagoltsága üdítően, vagy éppen lehangolólag hat a városlakóra és a várost látogatóra egyaránt. Szegeden sokat tettünk azért, hogy a növekvő forgalom, idegenforgalom mellett is városunk köztisztasága egyre javuljon. Mégis időnként tapasztaljuk, hogy éppen a legkritikusabb pontokon sok a szemét, por és piszok. Többet kell törődni ezzel a kérdéssel is. Lehetőség és kihasználtság összefoglalva a kérdést: mindezek előtt azt szerettem volna hangsúlyozni, hogy a városesztétika nemcsak építészeti probléma, hanem fontos társadalmi kérdés, mely igen lényeges mértékben befolyásolja a városban élő ember életérzését. Számunkra, szegediek számára nem közömbös, hogy az itt élő 130 ezer lakos mindennapos környezete mennyire felel meg a szocializmust építő ember igényének. Azt szerettem volna e rövid tanulmány keretében bizonyítani, hogy Szegeden a városesztétikával eddig is eredményesen foglalkoztunk, de a lehetőségei ennek a városnak jóval nagyobbak, mint ahogyan azt eddig kihasználtuk. Az illetékesek részéről mindenekelőtt a városfejlesztéssel összhangban levő városesztétikai koncepció kidolgozására van szükség. A megvalósításhoz pedig társadalmi összefogásra. A városesztétika nemcsak a Városi Tanács ügye, hanem az egész lakosságé, hiszen a maga területén a saját lakóházában, hivatalában, beosztásában mindenki tehet ezért az ügyért valamit. Mindez ahhoz is hozzájárul, hogy az ország közvéleménye Szegedet továbbra is az ország egyik legszebb városaként tartsa majd nyilván. Érdemes hát ezeken a feladatokon munkálkodni. Verekedők Szerencsés szára A rendőrség letartóztatta súlyos testi sértés bűntette miatt Szűcs Benjámin, Kiskundorozsma, Seregélyes dűlő 10. szám alatti lakost. Ittasan minden indok nélkül megtámadott egy zsombói lakost, akit tőrrel combon szúrt. Ügyét vádemelésre átadták az ügyészségnek. Feleségét tőrrel többször megszúrta Tihanyi Nándor 37 éves, Sándorfalva, Béke utca 12. szám alatti lakos. Felesége tőle különélt, amikor az visszament a bútorokért apjával és testvérével. Tihanyi akkor követte el a bűncselekményt. Wisconsin állam egyik kisvárosában kirabolták a bankot. A megfelelő számkombináció tárcsázására nyíló páncélszekrényt szerszámok felhasználása nélkül nyitották ki. A számkombinációt csupán a bank igazgatója és pénztárosa ismerte, s mindketten gyanún felül álltak. Később feltűnt, hogy egy fiatalokból álló csoport igen nagy lábon él. A csoport egyik tagja végül aztán beismerte a dolgot. A fiúk abban a naiv reményben hatoltak be a bankba, hogy valamelyik fiókban majd megtalálják a páncélszekrény kulcsát. Természetesen nem találták. Már távozóban voltak, amikor egyikük a páncélszekrény számkorongján, csak úgy, tréfából, egy ismerős lány telefonszámát tárcsázta. S a páncélszekrény, amelyben több mint 10 ezer dollár volt, kinyílt. 1»«9. SZOMBAT. NOVEMBER 1, A higiénia nyomában Hajdanán, még a primitív népek hőskorában, az utazók csodálattal írtak Tahiti szigetének benszülöttjeiről, ezekről a sajátosan szép és egészséges emberekről. A tahiti ember évszázadokon keresztül áldozott ősi rítusának, illetve számára a legtermészetesebb dolog volt, hogy reggelenként, de napközben és este is órákon át fürdőzzön a hűvös, tiszta, lágy vizű folyók valamelyikében. Persze az utazók mást is írtak. Beszámoltak arról, hogy a primitív ember egyik legjellemzőbb vonása a tisztaság iránti érzéketlenség, maga a tisztátalanság. Valahogyan így lett a civilizáció egyik fokmérője a higiénia. Ezek a gondolatok foglalkoztattak, amikor október 17-én este benyitottam az elsőnek kiszemelt belvárosi élelmiszerüzletbe. Aztán még négy üzletet jártam végig. Íme negyvenöt perces szemlélődésem „esti krónikája”: Ekker. 110. sz. áradája, Kárász utca, 18 óra. A húsneműek és külön a kenyérfélék ízléses rendben sorakoznak a polcokon. Csakhogy a polcok nyitott részét semmi sem zárja el a külvilágtól, s a bús őszi legyek még mindig szép számban dézsmálhatják a jobb sorsra érdemes élelmiszercikkeket Ekker 40. sz. árudája (húscsarnok). Széchenyi tér, 18 óra 17 perc: Itt ugyan védőfüggönnyel ellátva díszelegnek a húskészítményeket tároló polcok, de valóban csak díszelegnek, mert valaki úgy látta jónak, ha a függöny félrehúzott állapotban szerénykedik ... S megint csak a bús őszi legyek, melyek ráadásul az egyébként is ízléstelenül zsíros és morzsás étkezőpulton újabb vadászterületre találtak. Eliker. 109. sz. árudája, Széchenyi tér, 18 óra 28 perc. Védőfüggöny nincs, de vannak legyek. Eliker. 8. sz. árudája, Széchenyi tér, 18 óra 35 perc: A kenyeres polc teljes egészében nélkülözi a védőfüggönyt, a húsáruk polca viszont csak felerészben, mintha a felvágottak némelyike, kvalifikáltabb mivoltánál fogva jobban felvághatna a másiknál. Legyek? Legyek természetesen vannak. Az önkiszolgáló jellegnek megfelelően, a vásárlók az e célra rendszeresített kosarakban gyűjthetik össze a kiválasztott cikkeket. A kosarak egyike-másika azonban olyannyira szartos, hogy a jobbérzésű vásárló csak vonakodva helyezi el benne a megveendő árut. Városellátó Szövetkezet árudája, Széchenyi tér, 18 óra 45 perc: Az étkezőpult takarítatlan, a mellette levő szemétkosár dugig tömve, társaságában néhány zsíros papírlabdacsnak. Védőfüggöny nincs, a húskészítmények árusításával foglalkozó személyzet köpenye erősen szennyeződött. A legyek „persze” itt is szorgos vendégei a polcok tartalmának. Idáig a krónika. Eredetileg több helyre szándékoztam ellátogatni, nem kihagyva a külvárosi élelmiszerüzleteket sem, azonban ez utóbbi tervemről végképp lemondtam. Mert mit várhat az ember a periférián, ha a város „kirakatában” ilyen alapvető hiányosságokat tapasztal? Félreértés ne essék, ezzel nem azt akarom mondani, hogy a külváros higiénia iránti igényei szerényebbek lennének, vagy az ottani árudákban dolgozó személyzet kevésbé akarna eleget tenni a tisztaság minimális követelményeinek, csupán azt, hogy a szűk, ennélfogva áruval túlzsúfolt és nagyforgalmú üzletekben eredendően nehéz elfogadhatóan higiénikus körülményeket teremteni a legnagyobb jószándékkal is. Most, amikor az egyes üzletekben tapasztaltakat elmondtam, nem is beszéltem olyan fogyatékosságokról, mint például néhány üzleti dolgozó ápolatlan haja, arca, keze és körme, melyet a vásárló hamar észrevesz, akárcsak az iskolásgyerek tanára öltözékének apróbb hibáját, mint például a kövezet tisztátalansága, melyet csak részben indokol a nagy forgalom, és még lehetne folytatni hosszasan, tovább is. A felsorolt hiányosságok tulajdonképpen nem nagy volumenűek, s talán éppen ezért bosszantók. Mert milyen kevésre is volna szükség a kiküszöbölésükhöz! Hegedűs Béla Épül a gázvezeték — marad az árok A távolról érkező autósnak az égre meredő karcsú acéltornyok jelzik: már nincs messze Szeged. A városba érve, szinte bármerre halad, öblös gázcsövek, vagy azoknak kiásott tátongó árkok kísérik. A város alatt szerteágazó öreg csőrendszer már nem tudja ellátni az egyre növekvő igénybevételt. A régi azbesztvezetékek helyett acélcsöveket fektetnek le. Jelenleg az egyik leghosszabb szakaszon — a Nagykörút teljes hosszában — dolgoznak. A program szerint az idén az Április 4. útjától a Marx térig kell befejezni a csövek cseréjét. A mélyépítők jól haladnak a munkálatokkal, hiszen az első ütemnek már több mint kétharmadában az árokba helyezték és összehegesztették a hosszú acélkígyót. Az összehegesztett és megröntgenezett csöveket azonban még mindig csak részben temették be. Hetek óta csupán vékony réteg föld belapátolására terjedt az építők erejéből. Tanácsi rendelet szabályozza az útburkolat bontását, illetve annak a mielőbbi helyreállítását, mégis késnek az árkok betemetésével. Természetesen, amíg nem fejezik be a csövek lefektetését, nem temethető be az árok, de az elkészült részeken már ezt is megtehetnék, illetve a megkezdett helyreállítást befejezhetnék. A. S. 16. Gallai csodálkozva súgja, hát nem pakol a méltóságos úr? Nagyon örülök, mondja a báró, nem nyújt kezet senkinek, deres szegélyű, nagy, kopasz fejével csak int, hogy akik nem ismerősök, mutatkozzanak be egymásnak. Deső nem járt még soha a kastélyban, érdeklődve néz körül a pompás kis barokk szalonban, az ablakmélyedésbe festett, lepkező puttókon akad meg a szeme. — Ez nem Maulbertsch? A báró megnézi Desőt, udvariasan bólintva. — De igen. Dédapám a kegyúri templom oltárképét festette meg vele, akkor készül ez is. Meg az ebédlő mennyezetfreskója. Nem rossz. Én ugyan túlságosan kimértnek, mesteremberesen precíznek találom ezt a Maulbertschet, de hát... ízlés dolga. Tessék, skót whisky. — A tálcára mutatott, mint aki a világ legtermészetesebb dolgának tartja, hogy a háború negyedik évében még van skót whiskyje. — De ha a barackot szeretik, tessék, Ernő fiam, te itthon vagy, tölts az uraknak. A főjegyző a sarokban áll, marokra fogva egy poharat. Beleiszik, nem ízlik neki, de nem meri letenni. Csíkos, kávébarna öltönye szekrényszagú, száraz bőre csupa szélmarta repedés. Készségesen tájékoztatja, akik rászorulnak. — A méltóságos úr, igen — mondja, homlokát törölve —, diplomata korában kedvelte a whiskyt. Követségi titkár volt Londonban, igen, és mindenki mondja, milyen csodásan beszél angolul A főjegyző nyugtalan. El se teszi zsebkendőjét, folyton törölközik. Szaladna haza a falujába, Bitta is csak három kilométerre van a fronttól, de az uraság jelenlétében nem mer se türelmetlenkedni, se a gondjairól szólni. Gáldy szivarral kínál bennünket. Gallai a whiskyből is iszik, a barackból is, ő az első, aki szivarért nyúl, láthatóan élvezi a helyzetet. Desőhöz húzódom. Vékony, szép arcán tűnődő derű. Nézd a hadnagyot, mondja halkan, legendákat szokott mesélni róla, hogy miniszteri fogalmazó korában micsoda társaságokban forgott, egy osztályfőnökkel vagy államtitkárral vacsorázni neki csak annyi volt, mint másnak, ha elmegy uzsonnára az anyósához. De valami disznóság miatt hamar kirepült a fogalmazóságból, amely — sajnos — annyi ideig sem tartott, hogy Gallai eltanulhatta volna a társasági viselkedés alapszabályait. Aztán valami textilesnek ügynökölt, rengeteg pénzt keresett, a zsákot is el tudta adni leedsi szövetnek, de a modora érthetően tovább romlott. — Hová való? — Komárom megyei. Gerstenfeldernek hívták, jóravaló sváb, ezért káromkodik folyton, überelni akar, zaftosabb magyart még nem láttál. Neve, persze, nem illett a tiszti uniformishoz, a hadseregben kérte a névmagyarosítást. Különben nem baj, ha iszik. Igyon csak, hátha mond valami jó vastagot ezeknek a fabábúknak, amitől megrándul a képük. — Nem hiszem, hogy a báró ... — Mindegyik játszik. Igaz, a báró jól. De a többi? Az esperes... hát gondolod, hogy a whiskyn jár az esze? És nézd a főjegyzőt, figyelmeztetni kellene, ne egye meg a zsebkendőjét, lesz vacsora. Irigylem Desőt. Nagyobb veszedelemben forog mint én, legalább olyan keserves volt neki elválni az anyjától, mint nekem búcsú nélkül Klárától, de most is parancsol magának, az egész társaságban, Gáldyt is beleértve, ő a legkorrektebb, legelegánsabb jelenség. — Nyáron nem iszom whiskyt — közli Gáldy, valahová közénk nézve. — Az angolok nyáron is isszák, jeges vízzel. Én nem. A főjegyző friss zsebkendőt vesz elő. Egyet már teleizzadt. — Ősztől tavaszig méltóztatik, nagyon helyes — mondja az esperes, szóra szánva magát. — Mikor az ember érezni kezdi a csontjában, hogy valamilyen idő van, akkor ezek a tömény szeszek nagyon jók. — Hát még, ha megjön az eső — bosszankodik a főjegyző, kellő reverenciával, szemét a báróra függesztve. — Ilyenkor ősszel, ha rákezdi, se vége, se hossza. Én ugyan a csontomban nem érzem, de a fejemben annál jobban. Egész nap fogatokért gyötörnek, igen, a mi falunkban alig van katona, de már mindegyik külön fogattal járna: igen, de ha feláznak az utak, a parasztot bottal sem lehet fuvarba hajtani. — Még aztán — véli Gallai, szépen vörösödve a vegyesen fogyasztott italtól —, ha a fenekébe durrogat a ruszki, az még rosszabb. A paraszt az időnél is érzékenyebb a golyóra. Az esperes figyelmeztetőleg köhint. A főjegyző a répa miatt kezd bánkódni gyorsan, kint van a földeken, nagyon bajos lesz behordani. — Nyáron — folytatja Gáldy, ahol abbahagyta, mintha megállapodás lenne köztük, hogy épp csak a háborúról nem szabad beszélni — legjobb a száraz, könnyű bor. A sör puffaszt. Nem is való magyar embernek. Jellegtelen lötty. A magyar ember a karaktert keresi ételben-italban. (Folytatjuk.)