Délmagyarország, 1970. március (60. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-28 / 74. szám

I’Ä ■ ' 1970. MÁRCIUS 28., SZOMBAT — NÉVNAP: GEDEON SZÓRVÁmOS ESŐK Várható időjárás szombat estig: felhőátvonulások, már csak szórványosan előforduló esőkkel. Időnként élénk déli, délnyuga­ti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5— 10 fok között, keleten néhány fokkal 10 fok felett. A Nap kel 5 óra 32 perckor, és nyugszik 18 óra 08 perckor. A Hold kel 0 óra 00 percikor, és nyugszik 7 óra 34 perckor. vi­­llás A Tisza vízállása Szegednél, pénteken +558 cm. (Apadó.) HUSZONÖT ÉVE halt meg Honti János (1910— 1945) népköltészettudós. 18 éves volt, amikor első munkája, ma­gyar népmesekatalógus. Helsin­kiben megjelent Tanulmányait főként a népmese és monda vi­lágának magyar és európai ös­­­szehasonlításával foglalkoznak, és az egyetemes néprajz ismert értékei. HUSZONÖT ÉVE halt meg Ottovay István (1877— 1945) Jeles szegedi építészmér­nök, az Ady téri egyetem és­ a Szegedi Játékszín épületének tervezője, valamint a Fogadalmi templom és az új református templom építője. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7­ órakor: Sakk-matt. Bér*letsz­ünet. Bemutató elő­adás. MOZIK Szabadság: Hétszer lét. (Szí­nes olajz. fél 4. háromnegyed 6 és 8.) Fáklya délután: Grisa őr­mester. (Mb. NDK. 2 és •*.) Fáklya este: Egy új világ. (Csak 16 éven felülieknek. 6 és 3.) Nyugdíjas Szakmaközi Művelő­dési Otthon. Szeged, Kossuth Lajos sgt. 53.: Hívd a férjem találkára. (5 és 7.) Postás Mozi: Egy férfi kétszobás lakással. (5 és 7.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (1357-es) es­te 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden az 1. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.). veszi fel Állatorvosi ügyelet Szeged város területére Április 4-ig este 6 órától reg­gel 6 óráig (vasárnap nappal is) elsősegély és nehez ellés esetére ügyeletes dr. Komáromi János állami állatorvos. Lakása: Újsze­ged, Torontál tér 3. Telefon: 14-064. Az állatorvos kiszállításáról a hívő köteles gondoskodni. krónika. 19.25 139—660. A Ma­i *ad­o­tti­omag szolgálata 22.00 Hírek, időjárás. 22.15 Sport­hírek. 22.20 Táncoljunk. 24.06 Hírek, időjárás. 0.10—1.56 Meló­diakoktél. Petőfi 6.20 Torna. 6.30—8.05 Azonos a Kossuth műsorral. 8.50 Kedven régi melódiák. 8.40 Külpolitika figyelő. 8.55 Nóta és népdalest. 9.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00 A zene hullámhosszán. 11.50 Czine Mihály könyvszem­léje. 12.00 Virágénekek. 12.10 Kilke-fordító párttitkár. 13.00 Hírek, időjárás. 13.03 Hugenot­ták. 13.45 Időjárás és vízállás­jelentés. 14.00 Napraforgó. 15.00 Orvosi tanácsok. 15.05 Svéd Sándor nótafelvételeiből. 15.26 Földes Sándor Bartók-műveke játszik. 15.45 Egy hír a mik­roszkóp alatt. 16.00 Hírek, idő­járás. 16.05 Közvetítés a bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 16.20— 18.00 A hét műsorából. Közben: 17.00—17.20 Közvetítés a bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 18.00 Hírek, időjárás. 18.10 Szeretlek Ágnes­ Tóth Eszter rádiójáté­­ka. 19.00 A Lór­ántffy Zsuzsan­na kamarakórus énekel. 19.05 Sebestyén János csembalóestje közben. 19.54 Jó estét gyere­kek. 20.00 Esti krónika II. 20.25 Új könyvek. 21.16 Iliász. 22.23 Színház Óbudán. 22.42 Alexan­der Kipris Schubert-dalokat énekel. 23.00 Hírek, időjárás 23.15 Két versenymű. 24.00—0.10 Hírek, időjárás. SíTÉVÉ * Budapest 9.30 Nótaszo. (ism.) 9.50 Viri­­nea. Magyarul beszélő szovjet l­m. (ism.) 11.35 Teleimpex. Külkereskedelmi és világgazda­sági híradó (ism.) 14.55 Tele­­sport: Csepel—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése Csepelről. 16.50 Kertbarátok. 17.20 Hírek. 17.25 Hajnali kivég­zés. Magyarul beszélő szovjet film. 18.45 A Tv­ jelenti. .. Ak­tuális riportműsor. 19.30 Cica­vízió. 19.40 Kedves verseim. Má­­di Szabó Gábor műsora. 20.00 Tv-h­radó. 20.20 őrjárat az égen. Tv-film. III. rész. 21.30 Kodály Zoltán. A „Felszabadult meló* lírák”-sorozat adása. 21.45 Tv- híradó. — 2. kiadás. 22.05 Éjsza­kai előadás. Az öreg halász és a tenger. Hemingway kisregé­nyének magyarul beszélő ame­rikai filmváltozata. 23.40 J*ó éj­szakát, felnőttek! Üzenet a jö­vőből. (Mézga család, rajzfilm sorozat.) 11. Memumo. (Ism.) Belgrád 15.00­­^Labdarúgás: Beograd— Crvena Zvezda. 16.45 Kosárlab­da : Rabotnicki—Crvena Zvezda. 17.50 A dél-bánáti kulturális­­m­­ű­vészek­ együttesek szemléjé­nek záróestje. 18.20 Jimmy Mac­­featers utazása. 19.20 Időgép. 20.35 A Zagreb 70 Fesztivál zá­róestjének közvetítése. Bukarest 16.00 Német nyelvű adás. 17.05 Jó estét, lányok — Jó estét, fi­úk! 18.20 Rajzfilmek. 18.30 Ref­lektor. 18.45 Tv-enciklopédia 19.45 Bosszúállók. Folyt film. 20.35 Az Eurovízió hangverse­nye. 21.30 Hírek — tv-sport. H$ RÁDIÓ Kossuth 4.30 Hírek, időjárás. 4.33 Haj­naltól reggelig, zenés műsor. 5.10 Hírek, időjárás. 5.30 Reggeli krónika I. 5.44 Falurádió. 6.00 Hírek, időjárás. 6.30 Hírek, idő­járás. 6.45 Hallgatóink figyel­mébe. 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 Új könyvek. 8.00 Hírek, időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Lá­nyok, asszonyok. 8.40 Zenekari muzsika. 10­00 Hírek, időjárás. 10.05 Egy rádiós naplójából.­­1­1.50 Kazacsay Tibor: Pantomim szvit. 11.05 Rádiószínház. Ki be­­s el. 12.00 Déli krónika. 1210 Ki nyer ma? 13.30 Melódiakok­tél. 13.50 Olvasmányélmények. 1 .00 Csárdáscsokor. 14.00 Kő­rispódium. 14.20 Kis magyar néprajz. 14 25 01 zenei újság 1 .00 Hírek. 15 05 Hétvégi kül­politikai figyelő. 15.10 Csak fi­nn alaknak. 16.05 Rádióreklám. 1< .07 Húszas stúdió. 17.00 Hírek , n­­őjárás. 17.05 Gilsi művészi ná­­la áia. 17.31 Kutya és oroszlán. in.10 Lemezmúzeum. 19.00 Esti hétre, kulcspra­­ kö­ csöMint FÉNYKÉPEZŐGÉPET, MO­ZIGÉPET VESZ, ELAD, CSE­RÉL, KÖLCSÖNÖZ AZ OFOTÉRT FOTÓ­­SZAKÜZLETE Bútorgyári szelezés Den­zeM 18,— Ft/g áron. Alföldi Bú­torgyár Szeged, Cserzy M. u. 11. Közlemények (x) Figyelem: Vasutas Műve­lődési Ház folyó hó 23-án este 20 órai kezdettel Locsoló bált rendez éjfél 2 óráig. 29-én este szokásos táncestet rendez. Mind­két esten az ASTOR-zenekar működik közre. S. 81 909. (x) Felhívás az ebtulajdono­sokhoz! Szeged I., II. és III. kerületi tanácsok vb pénzügyi osztályai az 1/1957. P. M. FM sz. rendelet alapján felhívják az eb tulajdonosokat, hogy a tulajdo­nukban levő, 2 hónapnál idő­­sebb ebeiket a lakóhelyük sze­rint illetékes kerületi tanácsnál jelentsék be. A bejelentést a pénzügyi osztályoknál kell meg­tenni, a hivatalos órák alatt, az ott átvehető bejelentő latrokon. A bejelentés határidje­ 1970. áp­rilis 18. Kerületi Tanácsok V. D Pénzügyi Osztályai. (x) Ifjúsági táncdélutánt tart a Juhász Gyula Művelődési Központ március 29-én és 30- án, valamint április 4-én és 5- én fél 5 órától fél 10 óráig. A fiatalokat szeretettel várjuk. (x) A Móricz Zsigmond Mű­velődési Házban nagyszabású Húsvéti bál lesz március 28-án, szombaton este 7­ órától a Móra zenekar közreműködésével. S. 81 971 ínyencségek mesterei Hidegtálakkal és tortákkal versenyeztek tegnap és teg­napelőtt a szegedi kereske­delmi és vendéglátóipari szakközépiskola­ másod- és harmadéves, valamint érettsé­gizett szakács- és cukrászje­löltjei a felszabadulás jubi­leumára rendezett vetélke­dőn. Az ínyencségek fiatal mesterei által készített hi­degtálakat és tortákat a Há­­gi étteremben állították ki, s ott hirdették ki tegnap dél­ben az eredményt is, amely­nek alapján képünk is bemu­tatja a két győztest. Hideg­tállal a kezében balról áll Vágó József, a szakácsok ver­senyének első helyezettje, a legszebb topját Iványi Tamás, a cukrászverseny győztese mutatja. Somogyi Károlyné felvétele A «SELKA március 29-én, 30-án, április 4-én és 5-én ünnepi ügyeletet tart a város területén. Telefonhívás reggel 8-tól du. 16-ig a 12-493, vagy 15-761 számokon. — Csaknem hétmillió könyvkölcsönzés. Csaknem hétmillió kötetet kölcsönzött ki­ a múlt évb­en a fővárosi Szabó Ervin könyvtár háló­zata. Világviszonylatban is ritka adat: a kikölcsönzött példányok 34 százaléka is­meretterjesztő mű volt. — Ra­jzkiállítást rendezett a Szegedi Tanárképző Főis­kola. A házitárlat első díját Stehlik János negyedéves hallgatónak ítélték oda, má­sodik Várkonyi János har­­­madéves, harmadik pedig Kovács József másodéves lett. Vigyázz, ha jön a vonat! Tábornoki kinevezések, kitüntetések Hazánk felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából ünnepséget rendeztek a Bel­ügyminisztériumban. A BM területén végzett eredményes munkájuk elismeréseként a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa Borgos Gyula rendőr ezredest rendőr vezérőrnag­­­gyá, dr. Nemes Alajos rend­őr ezredest rendőr vezérőr­naggyá, dr. Farkas György tűzoltó ezredest tűzoltó ve­­zérőrnaggyá nevezte ki. Eredményes munkájuk elis­meréseként az Elnöki Tanács 33 főtisztnek a Vörös Csil­lag Érdemrend kitüntetést adományozta. — Nyomdászok tévéaján­déka. A televíziót minden is­kolának mozgalomhoz csat­lakoztak, a Szegedi Nyomda dolgozói­ is. A Bolyai szocia­lista brigád kezdeményezé­sére indított gyűjtés eredmé­nyeként televíziót ajándé­koztak a Gladits József utcai Egészségügyi Gyermekott­honnak. A nyomdászok ne­vében Vincze György igaz­gató tegnap délután adta át az Olympia televíziót az in­tézet kis lakóinak. • Hét országból érkeztek már meg a jelentkezési la­pok az esztergomi nyári egyetem titkárságára. A Du­­na­ kanyar művészeti nyári egyeteme az idén hatodszor nyitja meg kapuit annak em­lékére, hogy 500 évvel ez­előtt a városból indult útjá­ra az első magyar huma­nista egyetem, az Akadémia Istropolitana. Az idei stú­dium folytatja a Kodály szellemében megszervezett magyar zenei nevelésről szóló sorozatot. — Kitették a székeket az utcára. Az első tavaszi nap­sütés kicsalta a székeket is a raktárakból a Virág cuk­rászda elé, egyelőre csak a járdára. Húsvét után már az útra is kerül belőlük, s a ha­gyományoknak megfelelően május 1-re foglalják el szo­kásos helyüket a téren. A Széchenyi téri széksorok kö­zül is megjelentek az első fecskék, amelyeket már a kommunális vállalat szépí­tett meg. Erre a térre még áprilisban kikerü­ül mind a 226 újrafestett, megjavított szék. Megszűnt a füvészkert „fogsága” Egy teljes hónapon keresztül tartotta „fogságban” a felgyülemlett belvíz Szeged idegenforgalmi nevezetessé­gét, a József Attila Tudományegyetem újszegedi­ botanikus kertjét. A füvészkert területének mintegy nyolcvan szá­zalékát érintette az elemi csapás, amelyhez hasonló utol­jára 1941 őszén, illetve 1942­ tavaszán volt. Akkor a nö­vényzet csaknem teljes egészében tönkrement, sokévi mun­kával tudták csak újra telepíteni és még a növényház is alaposan megrongálódott. Az idei belvíz ellen már ered­ményesen tudtak védekezni a vízgazdálkodási társulat se­gítségével. Az elöntés most már megszűnt, s újból meg­indultak a parkosítási, s egyéb munkák. —1 Magyar alkotás az osza­kai világkiállítás filmfeszti­válján. Az oszakai világkiál­lításon április 1—10 között nemzetközi filmfesztivált ren­deznek. Csaknem száz ország nevezett a bemutató soro­zatra, de csupán azt a húsz filmet pergetik le, amelyet a zsűri a legrangosabbnak ítélt. A magyar filmgyártás nemzetközi elismerését jelzi, hogy Gyöngyössy Imre első­filmes rendező Virágvasár­nap című alkotása a húsz film egyike.­­ Szilágyi János, a kiste­leki művelődési ház igazga­tója nemrégiben kapta meg az „A” kategóriás rendezői oklevelet. Az országban ös­­­szesen 14 művészeti szakem­bernek átadott minősítés bir­tokosai hasonló elbírálás alá esnek, mint azok a rendezők, akik a színművészeti főisko­lán szereztek diplomát. Csongrád megyéből még Bácskay Mihály szakfelügye­lőt sorolták be az „A” ka­tegóriába. „ Szoknyaháború” A„nő­ket bámuló amerikaiak tár­sasága” csütörtökön meghir­dette a ,,szoknyaháborút”. Kijelentették, hogy a térden alul érő szoknya, amelyet erre az évre hirdettek meg a nagy divatcégek, „Ameri­­ka-ellenes tevékenységnek” számít. A szervezet, amely­nek állítólag ötezer tagja van és nagyon komolyan ve­szi magát, az amerikai tör­vényhozás nőtagjaihoz for­dult, hogy támogassa akció­jukat. — Díjnyertesek. A Szegedi Tanárképző Főiskola rajz­szakos hallgatói eredménye­sen szerepeltek a nemrégi­ben Miskolcon megrende­zett felsőoktatási művészeti fesztiválon. A fesztivál al­kalmából sorra került kép­zőművészeti verseny első dí­ját Tóth Valéria, második­­ díját pedig Varga Márta sze­gedi főiskolások nyerték. Nagy Ádám művészfotójáért különdíjat kapott. — Fogolyüldözés. Három fogoly kitört az ohiói Cleve­land börtönéből és túszként magával vitt két, a börtön kápolnájában szolgálatot tel­jesítő nőt. Azzal fenyegetőz­tek, hogy megölik a túszo­kat, ha a rendőrség nem hagyja elmenekülni őket. Egy rendőrségi autóval in­dultak útnak. A helyi és szö­vetségi rendőrség, valamint az FBI helikopterrel és két tucat kocsiból álló konvoj­jal eredt a nyomukba. Kö­rülbelül 480 kilométeren ke­resztül folyt az üldözés, amíg Kentuczky államban kézre­­kerítették őket. A túszok sértetlenül kiszabadultak.­­ Ismét Scott ezredes. A már két űrrepülésen részt vett David Scott ezredest ne­vezték ki az Apollo–15 holdrepülés parancsnokának. A vállalkozást jövő év már­ciusára vagy áprilisára ter­vezik. Scott két társa Alfred Worden őrnagy és James Ir­win alezredes lesz. Találkozó Tegnap a Juhász Gyu­la Művelődési Otthon­ban a közalkalmazott nyugdíjasok bennsőséges ünnepséget­ rendeztek, egyszerre ünnepelték hazánk felszabadulásá­nak, valamint a Közal­kalmazottak Szakszerve­zete megalakulásának negyedszázados évfor­dulóját. Zilahy Kálmán, az alapszervezet titkára méltatta a felszabadulás jelentőségét, dr. Ágos­ton Józsefné, a megyei bizottság munkatársa beszélt a 25 éve alakult szakszervezet sokoldalú tevékenységéről, a köz­­alkalmazott dolgozók helytállásáról Tombócz Imre, a megyei bizott­ság, s egyben az alap­szervezet elnöke 25 esz­tendős élményeket idé­zett. Nagy idők tanúi rajta kívül is szép szám­mal vettek részt az ülé­sen : az Ppneps“1* végez­tével 110 nyugd­tas vet­te át a 25 éves folyama­­tos szakszervezeti tagsá­got jelző, díszes kiállítá­sú emléklapot. A lottó nyerőszámai: 20. 21. 29. 36. 67 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a Sándorfalván meg­tartott 13. heti lottósorsolá­­son a következő számokat húzták ki: 20, 21, 29, 36. 67. A március 30-án megtar­tandó nyilvános havi tárgy­­nyeremény-sorsoláson a 12. játékhét szelvényei vesznek részt. — A Kisteleki Gyermek­színpad — amely a közel­múltban a szegedi Bartók Béla Művelődési Központban mutatkozott be — április ele­jén Szolnokon vendégszere­pel. Ezt követően, május­ban, Füzesgyarmaton adnak műsort a gyermekszínpad tagjai. Gyász­közlemények köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, jó barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, a Felszabadulás Asztalos Ktsz-nek, a Műszaki Erdészet dolgozóinak, a DÉGAZ dolgozóinak és a Közgazdasági Szakközépiskola ni B osztályainak, akik szere­tett halottunk. DOMONKOS SÁNDOR temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Szatymazi u. 51. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya és anyós, özv. SZÉLPÁL ANTAL­­NÉ Szécsi Mária, életének 78. évében rövid, de súlyos szenve­dés után elhunyt. Temetése március 28-án 15 órakor lesz az alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család, Kecskemét, T. 216. Köszönetet nyilvánítunk mind­azoknak, akik édesanyánk, özv. KOíZANICS ISTVÁNNÉ teme­tésén megjelentek és fájdalmun­kon enyhíteni igyekeztek, roko­noknak, ismerősöknek, a II. Bel­klinika orvosainak és ápolóinak, valamint a Vérállomás összes dolgozóinak. A gyászoló család. T. 215. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, BENCSIK MIHÁLY temetésén megjelentek. SZOMBAT, 1970. MÁRCIUS 28. részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család, Nyíl u. 47. sz. T. 220. Köszönetet mondok mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett férjem, ÖKRÖS IST­­­­ÁN temetésén­ megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmamat enyhíteni igyekez­tek. Gyászoló felesége, József Attila sgt. 45. T. 200 Köszönetet mondok gyászom­ban tanúsított együttérzésükért, részvétükért mindazoknak, a rokonoknak, ismerősöknek, a ház lakóinak, akik szeretett fér­jem. DU3AI JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára emlékezé­sül koszorút és virágot helyez­­vászoló felesége, Szilléri sgt. 31. T. 204. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, özv. PATKÓ JÓZSEFNÉ temetésén megjelen­tek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Tárogató u. 30/a. T. 209. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, munkatársaknak, akik szeretett halottunk. Id. DOMBFC.YH­­ZI PÉT FT? NÉ temetésén megjelen­tek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, ősz ti. 50. T. 207.

Next