Délmagyarország, 1970. április (60. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-01 / 76. szám
Filmek a kiképzés szolgálatában A fegyveres erőknél szolgáló katonák jelenleg legalább heti egy-két filmelőadást tekinthetnek meg szabad idejükben a laktanyában. A játékfilm-vetítésen kívül egyre jobban terjed a csapatoknál a különböző oktatófilmek használata. Míg 1968-ban 265, 1969-ben már 316 különböző oktatófilmet vetítettek a csapatoknál. E filmek, amelyek hazai és külföldi katonai szakemberek köreműködésével készülnek, igen eredményesen segítik a parancsnokok kiképző és nevelő munkáját, hasznosan hozzájárulnak a katonai ismeretek jobb elsajátításához. Magyarázat — Ez a kutya elrettenti a lobasokat, mert félnek, hogy valami betegséget kapnak túlc! Értelem és rubrika A hír pillanatok alatt elterjedt az intézetben. Még a fővárosba, a minisztériumba is eljutott annak a híre, hogy Z. I. fiatal, tehetséges tervezőmérnök megütötte R. Miklóst, a rajztárost. • R. Miklós tanulni mindig szeretett. Tanult is, de képtelen volt bármit megjegyezni, hiába olvasta tízszer, hússzor a leckét. Szülei iskoláztatni akarták. Az volt a tervük, hogy mérnököt faragnak a fiúból, Miklós is mérnök akart lenni. Kétszer ismételte a reálgimnázium első osztályát. Aztán már nem kapott több lehetőséget. Gondolta, ha már mérnök nem lehet, lesz műszaki rajzoló. Ehhez, is érettségi kell, amit azonban képtelen volt megszerezni. Kapóra jött, mikor nagybácsiját — a jónevű mérnököt — a család mintaképét — kinevezték a nagyhírű tervezőintézet igazgatójává. Miklóst hat hónapig tanítgatták a műszaki rajzolás alapismereteire. Aztán megint hat hónapig Ez sem hozott komolyabb eredményt. A nagybácsi nagyvonalúan legyintett és megadott hat hónapot. Végül is az unokaöres megmaradt státuszban. Csak rajzolnia nem kellett Rábíztak néhány kisegítő munkát, eszverry nagyobb tervezéskor asszisztált- kikészítette a rajzoszkttzrtket, és egyéb kellékeket, vajat rnrzhegyezte a ceruzát, de gyakran le zerasztották a büfébe is valamiért, így teltek hónapiak évei. Soha nem bántott senkit, mindenkihez kedves, udvarias volt, tudta, hogy Ingelmnélkíti műszaki rajzoló. A rajzolók és a tervezőmérnökök megszokták, később már természetesnek vették jelenlétét. Mikor megnősült mikor f gyermeke született vagy mikor névnapja volt, ajándékokat is kapott kollégáitól. Történt, hogy az igazgató nagybácsit nyugdíjazták. Az új igazgatónak semmi kifogása nem volt Miklós ellen, csak nyugtalankodott, hogy leköt egy rajzolói státuszt, holott nem azt csinálja. És ez ma már számít! Az új igazgató salamoni ítéletet hozott. Felvett egy műszaki rajzolót, és Miklóst megtette — egy asszony helyére — rajztárosnak. Ez nagy változást hozott Miklós életébe. Kapott egy külön szobát. Mennyezetig érő polcok vették körül, amin szép rendben sorakoztak a munkához, szükséges kellékek. A szoba közepén állt Miklós íróasztala. Egyszer az új igazgató meglátogatta szobájában. Körülnézett és megdicsérte Miklóst. Mellékesen megjegyezte, hogy vigyázzon a munkaeszközökre, mert elég sok fogy belőlük, és még azt is hozzátette, ha R. elvtárs jól végzi munkájét, úgy fizetésemelést is kaphat. Lassanként a viselkedése is megváltozott. Most már ha kérték, nem ment le a büfébe. Kerekperec megmondta hogy nem azért fizetik. Csináltatott egy táblát, amire az volt ráírva piros betűkkel: a dohányzás szigorúan tilos. Eddig majdnem mindenki cigarettázva jött be hozzá Miklóst ez idegesítette. Néhány nap múlva mindenki megtanulta az új rendet Minden eszközt — dörzsgumit és ceruzát, kivéve más-más füzetbe vezetve adott ki, mégpedig úgy, hogy külön rubrikát húzott a dátumnak, a tárgy megnevezésének, a kiadó és az átvevő aláírásának. Ez persze több időt vett igénybe, de megszilárdult a bizonylati fegyelem. R. Miklósnak boldogan teltek napjai. Élvezte, hogy fontos ember lett. Csináltatott egy névtáblát az ajtajára Régebben tisztelte a mérnököket, rajzolókat, aztán semlegessé váltak számára — ahogy önállósodott —, most már akadt, akit gyűlölt. Különösen Z. I., a legfiatalabb tervezőmérnök volt a begyében. Z. I. mindig rohant, nemegyszer sürgette Miklóst. Nem szeretett várni, mint a többiek, meg el is kényeztették a kollégái — meg az igazgató is — mert két díjnyertes pályamunkája van már és nagy jövőt jósolnak neki. Z. I.-t idegesítette a bürokrácia, a lassúság. Fel is szólalt az értekezleten, hogy ezt meg kellene szüntetni. R. Miklós akadályozza a munkát. Javaslatainak nem lett semmi foganatja, mert az igazgató — bár elismerte a kritika jogosságát —, azt válaszolta, hogy manapság minden fillér kell, szükség van a bizonylati fegyelemre. R Miklós egyre több pénzt takarít meg az intézetnek. Ezek után R. Miklós még jobban megszigorította a bizonylati fegyelmet. A reggeli sorbanállás most már kilenc óra tizenöt percig is eltartott. R. Miklós kitett egy táblát, hogy egyszerre csak három személy tartózkodhat a szobájában. Z. I. mikor meglátta ezt, odarohant, és letépte. R. Miklós elvörösödve a dühtől eléugrott, és elkeseredett, artikulátlan kiálltásokat hallatott. Z. I. állon ütötte. R. Miklós a földre zuhant. Aztán felugrott és rohant az igazgatóhoz. A kollégák körülvették a fal fehér fiatalembert. Nyugtatgatták. „Mondtuk, hogy diplomácia fiú! Mondtuk! Igazad volt, de miért nem hagytad a fenébe! Mit törődtél vele?” Z. I.-t hívatta az igazgató Közölte, hogy nem dolgozhat itt tovább. Annyi engedményt ad, hogy ha talál magának munkát , egy ilyen tehetséges fiú kap annyit, amennyit akar, tette hozzá — akkor egyszerűen kilép. — Nagyon sajnálom magát — mondta az igazgató — maga még sokra viheti, és viszi is majd, de nem így! Hogy lehet így a falnak menni? Maga egy közveszélyes ember! Magától meg kell védenem az intézetet? — De az intézet nem védett meg R. Miklós ellen! — Téved, fiatalember Sokszor szóltam neki, hogy azért ne vigye túlzásba dolgokat. És maga is szólhatott volna többször nekem Úgy érhettünk volna el eredményt. Maga még fiatal és nem érti, hogy az. Ilyen emberekre szükség van. Az ilyenek a biztos, lelkiismeretes közkatonák. Z. I. szótlanul felállt és kiment a szobából. Levette köpenyét. A munkaeszközöket meg a félbenmaradt tervet beadta a raktárba. A Miklós szótlanul átvette azokat. Z. I. aláírta a rubrikákat és eltávozott az intézetből. Gyalog indult... Brády Zoltán Anyakönyvi hírek II. KERÜLET Házasság: Szöllősi István és Bartha Edit Ilona. Szarka Imre Béla és Mayer Valéria. Gruik István és Túri Mária házasságot kötöttek. Halálozás: Csanádi Sándorné Molnár Anna, Mári Józsefné Dovály Mária, Durst Jakab, Juhász S . r. Hircaök Jánosné Kéri Mária. Dobál János, Dombegyházi Peterné Molnár Erzsébet meghalt. ül. KERÜLET Házasság: Rácz Béla és Skrondán Ágnes házasságot kötöttek. Születés: Beke Sándor Istvánnak és Tóth Lenkének Zsuzsanna Major József Csabának és Dijogú l'ervztanak Csaba József. Mizsei Istvánnak és Berki Ilonának Tamás István. Hlobossányi József Istvánnak és Szőke Valéria Máriának József Tamás. Szekeres Jánosnak és Szél Magdnlna Ilonának Andrea Emília. Fodor Imre Józsefnek és és Fodor Irénnek Zoltán. Kovács Antalnak és Kriz! Teréziának Sándor Antal, Verók Ernőnek és Hull ,M*riAnek Tímea Angéla. Barna Andrásnak és Markovics Magdolnának Andrea. Brinza Dezsőnek és Csíkos Julianna Rozáliának Zoltán Dezső. Csikós Nándornak és Tar Honának Nándor. Czinkórzi Sándornak és pápa Margitnak Margit. Orosz Sándornak és Sőregi Juditnak Tamás, Jelenovics Endre Andrásnak és Szálai Erzsébenek Ilona Erzsébet. Jelenovits Endre Andrásnak és Szalai Erzsébetnek András Tamás. Szabó Imre Sándornak és Vas Máriának Gyöngyl. Szőcs Istvánnak és Tóth Piroskának István Tibor Teri Sándornak és Csányi Hona Erzsébetnek Zoltán Sándor Oláh János «elsőnek és Gönczöl Erzsébetnek Csilla Edit. Várhelyi Józsefnek és Balla Terézia Évának Kolos. Tóth Gézának és Rácz Margitnak Éva. dr. Németh Lászlónak és Borsi Mária Katalinnak Szabolcs Endre, Csanádi Pálnak és Vas Katalinnak Gábor. Császár Istvánnak és Deák Julianna Ilonának István. Csipák Lászlónak és Cál Juliánon Erzsébetnek Andrea Éva. Németh Józsefnek és Dobó Ilonának Zoltán. Tóth Józsefnek és Makai Magdolnának Zsolt nevű gyermekük született. Halálozás: Szennyesi Józsefné Farkas Katalin. Nyomtató Ferencné Szabó Márta. Tátrai István. Domonkos Sándor. Papp Béláné Masa Anna. dr. Sztriha István. Víg Istvánná Hegedűs Margit. Seller Lajos, Juhász Sándor. Somogyi András. Gebei Viktória meghalt. Logikus következtetés Hubai- mellette ül az oktató, egy ifjú hölgy, aki jogosítványt akar szerezni és órákat vesz, az autóval neki megy egy fának. — Az ördögit — kiált az oktató —, hogy fogja azt a volánt? A hölgy sírni kezd: — Igen, igen ... tudtam én, hogy nem vagyok magának rokonszenves , most meg a platánfának ad igazat! történelmi emlékeztető DÉIMQY iRORSZAG A nap hírei... — így kezdtük minden alkalommal ezt a tavaly november 19 óta megjelenő sorozatunkat Ma úgy lenne stílusos, ha a távirati rövidségű mondatok helyén ez állna: Befejeződött Történelmi emlékeztető című sorozatunk. Hiszen ahogyan a bevezetőben ígértük, a Délmagyarország felszabadulás utáni első megjelenésétől egészen hazánk teljes felszabadulásáig követtük a legfontosabb hadi, társadalmi, politikai eseményeket a 25 éves újságpéldányokból. Már itt az ünnep, már két nap múlva Nemesmedvés kerülne a krónikába: az utolsónak felszabadult magyar falu azelőtt alig ismert neve... Nagyon sokan kísérték érdeklődéssel ezt a sorozatunkat. A fiatalok azért, mert a történelemkönyvek már rendszerbe foglalták ezeket az eseményeket és nem apró: hatják így a felszabadulás krónikáját sem. Remélhetően ők sohasem ismernek meg olyan — a korra egyébként jellemző — apróságokat, minthogy miként kell répából jó melaszt főzni; mi a titka a legjobb faggyúmécses elkészítésének; hány húslegyet kell összegyűjteni, hogy kiterjes belőle egy bécsi szelet stb. Láthatták sorozatból azt is, milyen társadalmi, politikai küzdelmeket kellett megvívni a demokratikus átalakulásért: milyen hősi munkát végzett az éhes és lerongyolódott nép az újjáépítésért. Az idősebbek pedig — emlékeztek Az élmények kis ajtajait nyitogatták a sorok. Sok mindennek tevékeny részesei, szenvedői, kezdeményezői és végrehajtói voltak. Fiatal gépíróasszonyok megkérdezték nagy és naiv csodálkozással, mikor a sárga lapokból válogattam és diktáltam az apró szemelvényeket: „Ilyen jó volt?” A fasizmus hétköznapi profilja, a felszabadító sereg magatartása, a kommunisták bátorsága, a munkások áldozatkészsége — mind-mind egyegy hiteles epizódban jött elő a huszonöt éves lapokról. Mennyi szörnyülködésre, megbotránkozásra hangolják a mai olvasót a fasizmus konkrét gaztettei; mennyi csodálatot kiváltanak a millió gonddal küszködő, de felszabadult emberek erőfeszítései. Sose gondoltunk arra, hogy a felszabadulás és az élet megindításának apró élményeivel ki lehet fejezni a hatalmas történelmi változást. Csak érzékeltetni lehet a hétköznapokat a kor hangulatát. Ez volt a szándékunk ezzel a sorozattal, melynek ötletét is olvasóinktól kaptuk. Akkor javasolták, amikor tavaly októberben átadtuk a Délmagyarország felszabadulási pályázatának díjait. Most ünnepnapok következnek: méltó megemlékezések a gyárakban, termelő szövetkezetekben, hivatalokban, intézményekben. Itt szónokok mondják majd el komoly és az alkalomhoz ülő szavakkal, amit e sorozatunkkal mi illusztrálni próbáltunk a mindennapok krónikásainak, az újságíróknak egykori napi tudósításaival. Se. Simon István november 19— 1945. április * „Cukorcsata" A kubai „cukorcsata", amelynek során idén 10 millió tonna cukornád learatását kell elérni, félidejéhez érkezett A Havannában nyilvánosságra hozott adatok szerint eddig 5 millió tonna cukornádat arattak le. Az eddig learatott cukornádmennyiség 300 000 tonnával meghaladja az 1969- ben learatott összmennyiséget Siklós János: Végig az úton 4. Szépen, sorjában beszámoltam a napról. ■O* Megnéztem a déli országhatárt. A régi ■ Megnéztem a déli bunkerek körül jártam. Benőtte őket a gaz, csak a madár fröccsent néha rájuk. Ebből, persze, vita kerekedett. Mire volt jó a sok cementet, betont beleépíteni a földbe, amikor Szegeden nem épült semmi? Magyaráztam, hogy nem tehetek erről, és én is örülök a katonásdijáték végének. Mindjárt bizonygattam, hogy most már más szelek fújdogálnak a politikában; a város elmaradottságát, oktalanság okozta, hátrányát rendbehozzák. Még nagyképűsködtem is, mert Ferenc József császár után mondtam: Szeged szebb lesz, mint volt. Amennyire tréfásan hangzott ez, évek múlásával annyira komolyra fordult Szeged sorsa. Kevesen gondoltuk a hatvanas évek elején; ez a város úgy megújhódik, hogy nem ismernek rá azok, akik tíztizenöt esztendeje látták utoljára. Agilis vezetősége és fészkét szerető lakossága jól vette a lapot. Szeged szomorú arcát, félszeg mozdulatlanságát eltüntette a mögöttünk maradt évtized. De mi történik a lakásban? — kérdeztem újra. Anyám kezdte a mondákat. Emlékirat megírására készülnek. Ott járt egy pesti ember meg egy városi ember és azt kérték, hogy apám írja le az 1944—1948-as Időket és benne saját életét, szerepét; az új rend elindításának koráról írjon. Ezt a munkát pedig nem lehet elvégezni hiteles okmányok vizsgálata nélkül, mert az emlékezet könnyen megcsalja az embert. Közben apám azon méltatlankodott, hogy eddig a kutya sem ugatta meg, most aztán írásra serkentik, magnetofonra beszéltetik. Győzködtem, hogy most már minden ember fontos, újra olyan fontos, mint régebben a fölszabadulás után. Kértem, hogy hagyja a fenébe a papírok vizsgálatát, folytassa holnap a napvilágnál. Persze, legjobb lesz, ha nem válogat semmit, hanem elmondja a kíváncsiskodóknak a fa- és kenyérutalvány és a Karácsonyi Guidó plébános úr esetét. Egyszer nagyon sok utalványt adott a telepi plébános. Azt mondta anyámnak, hogy tudja milyen nagy a baj, vigye el és váltsa be a kijelölt boltokban, kereskedésekben. Csak annyit tegyen meg ennek fejében, hogy a férjét küldje be a parókiára, mivel fontos megbeszélni valója lenne az emberrel. A plébános azért annyit elárult, hogy szeretné elkeresztelni a lutheránusoktól a római katolikus egyházba és az egyháznak komoly elképzelései lesznek. Apám végighallgatta a hírt, azután elkérte az utalványokat, beletette egy zacskóba és kezembe nyomta, azonnal vigyem vissza a plébános úrnak. Majd a szívünk szakadt le, de nem mertünk ellenkezni Futottam a parókiára a zacskónyi utalvánnyal. Hiába tréfáltam, csak nem hagyta el az okmányok szortírozását. Reggel is válogatta, csoportosította, de azután nem írt le egy sort sem. Pedig többször is biztatták, kitüntették és még a nyugdíját is elrendezték, visszaadták. Faggattam többször is, és egyszer azt mondta, hogy csak a munkának van értelme, az irka-firka értelmetlen hivalkodás. Nem csinálja meg. Elmaradt az írás, meg az érdeklődés is. Fölgyorsultak az események és ezek újra munkát jelentettek. Szegeden, az alsóvárosi fertályon nehezen boldogultunk az egyéni gazdákkal, majdnem olyan bajosan, mint Balástya környékén. Most szerepet cseréltünk, és mesélgettem a mindennapokról. H. S.-nek nyolc-tíz holdja volt. T. E., a városi tanács tisztviselője járt ott és azután elmondta, hogy a Sándor bátyánk igen furcsa ember. Alig lehetett meggyőzni arról, hogy a közös gazdaságban jobban boldogul, mint magányosan. Először, amikor fölkeresték, csak az asszony meg a nagylány volt a háznál, az ember ment a boltba, a faluba. A lakásban rendetlenség, összevisszaság volt. Rossz cipők hevertek az asztal körül. A két fehérnép igen szabódott a széjjelség fölött, de aztán megjött a férj és próbáltak szót érteni. Sándor gazda azt mondta, hogy inkább fölköti magát, de ilyesmit ő nem cselekszik meg. Ott a közösben olyan emberek vannak, akik tagadják Istent, ilyenek közé pedig ő nem megy. Istentől kapta a földet, és Istennek adja vissza. Viszont Isten küldte az agitátorokat is, mégpedig a Jehova Isten megbízása az, hogy ilyen ajánlatot Sándor gazda kapjon. A Jehova tanúit kéri az Isten, hogy tegyék meg ezt a lépést ők is. Egyórányi tűnődés után azt mondta Sándor gazda, hogy belép a termelőszövetkezetbe, ha a kapacitálok belépnek a Jehova tanúi soraiba és majd így közösen dolgoznak és imádkoznak eltévelyedett testvéreikért. Legyen így, ha ez a kívánság! Apám nem szólt, én meg tovább mondtam. Fölkerestünk egy Makó környéki gazdát, akinek tizennégy holdja zsíros, fekete földje volt. Hárman voltunk ott. Unszoltuk neki a belépési nyilatkozatot, de nem fogadta. Eldöntöttük, hogy majd másnap ismét elmegyünk, legalább addig is gondolkodik. Ügy is történt, ahogyan elterveztük, de B. I. hajthatatlan maradt, s beszélgetés közben minduntalan a sifon tetejére pislogott Nem tudtuk elképzelni, hogy miért néz ez folyton a szekrény tetejére. Azt gondoltam magamban, biztosan egy töltött fegyver van ott fönt. riaLufaUuiíJ