Délmagyarország, 1970. május (60. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-01 / 101. szám

AZ ÉVAD VÉCÉK Az idei színházi évad, melynek lassan a végéhez érünk, parádés külsőségek között, szokatlan ünnepélyességgel kezdődött. Az évadnyitás hármas premierje szinte fesztiválhangulatot varázsolt a városba, mozgást, élénkséget, kíváncsiságot, vendégjárást; a színház ismét és egyszerre divat és téma lett Ám e felhőtlen kék ég horizontján akkor még ott húzódtak az aggodalom sötétfoltú felhői is. Vajon sikerül-e az új vezetésnek és az új művészeknek a három ünnepélyes nap után állandósítani az addig közönyösnek mondott szegedi közönség érdeklődését? A hirtelen fellobbanó láng hamuvá válik vagy tartóssá lesz? A kérdés kiélezetten drámai volt: a választól a színház jövője függőt. Mit csinál majd a közönség? — kétségtelenül minden ezen múlott. A sötéten látóknak voltak olyan pillanataik, amikor azt mondták, nincs más megoldás, be kell zárni a színház kapuit. A szegediek könnyedén kibírják néhány évig színház nélkül. Ide, egészen ide jutottunk. Most, az évadzárás napjaiban ne feledkezzünk meg erről. Az új vezetésnek az okozta a legtöbb gondot, hogy az utóbbi években jónéháyszor úgy tűnt, a közönség érdeklődése teljesen függetlenné vált a művészi eredményektől. Kitűnő előadások buktak meg. Hogy az újjászervezett társulat képes színvonalas produktumokat létrehozni, az a nevek ismeretében már az évadkezdés előtt sem volt egy pillanatig sem bizonytalan. De még a nyitás után is teljesen bizonytalan volt, hogy mit szól majd ehhez a közönség, azaz bemegy-e az előadásokra. Az új vezetés, szerencsére, idejekorán felismerte a helyzetnek ezt az abnormitását, a színház életének ezt a furcsa zavarát, és a közönség megnyerésében nem kizárólag a művészi sikerekre, színházi, színpadi teljesítményekre támaszkodott. Ráadásul az évadkezdés nem is kapott elég hangsúlyt. A Négy apának egy leánya, a Feketeszárú cseresznye és a Hitpofon tisztes színvonalat képviselt ugyan, mint színházi előadás, de irodalmi anyaguk miatt különösebb izgalmat nem keltettek és nem is kelthettek. Fontossá vált tehát a színpad „meghosszabbítása”, azaz olyan kapcsolatok keresése és kialakítása a közönséggel, amelyek jobbára a színház épületén kívül estek. A korábbi évekhez képest megszaporodtak az ankétok, viták, s néhány olyan új forma is keletkezett, ami régebben elképzelhetetlen volt: felolvasószínpad, előadóestek, színházcsúfoló kabaré. Nem is beszélve olyan újdonságokról, mint a ház épületének, az színország legelhanyagoltabb színházának rendbehozása, elfogadhatóvá tétele, a képzőművészeti kamaratárlatok a társalgóban stb. Az évad végén vagyunk, válaszolhatunk a kérdésre, hogyan sikerült mindez, az előadásokkal és a színházon kívüli vállalkozásokkal sikerült-e a legfontosabb, amitől a színház léte függött: rendbehozni a kapcsolatot a közönséggel. Ha a rendbehozást szó szerint vesszük, vagyis valami nagy baj elhárítását értjük rajta, nyugodtan mondhatjuk, sikerült Az idén körülbelül háromszor annyian jártak színházba, mint az elmúlt esztendőkben. Közben az is világossá vált, összefüggésben a színház életének már említett furcsa zavarával, hogy a színház sorsa — bár magától értetődőleg nem zárkózhat magába — nyilvánvalóan a művészi eredményektől, sikerektől függ. Az évad második felében, amikor súlyosabbá és izgalmasabbá vált a műsor, a látogatottság is nőtt. A legnagyobb közönségsikert a Sztambul rózsája aratta, de rögtön utána Az Írás ördöge és a Mindenki városa következett. Németh László és Mocsár Gábor drámája látogatottságban messze lekörözte a közönségcsalogatóként előadott Hét pofont és a Sakk-mattot. Aki az elmúlt években elfelejtette volna, ismét megtanulhatta, hogy tartós és intenzív közönségkapcsolat mindenképpen a színpadi teljesítmények eredménye; ez a banálisnak látszó tanulság figyelemreméltóbb, mint első pillanatra gondolnánk. Az Alku a nézőszám alakulása szerint is szép siker, a János király viszont már jóval kisebb volt. Dürrenmatt közhelyei a hatalomról és a széteső előadás nem hatott a nézőkre. Az operában a Fidelio lett a legnagyobb közönségsiker. Az Álarcosbál és a Lammermoori Lucia ha nem is sokkal, de mégiscsak elmaradt mögötte. Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy a legjobb alakítások is a legjobb művekben születtek: Máriáss József öreg ócskája az Alkuban, Nagy Attila Semmelweissze, Az írás ördögében és Iványi József szovjet tisztje a Mindenki városában. A közepes vagy gyenge művek egyetlen színészt sem „dobtak fel”. A nagy bajt tehát sikerült elhárítani. A szegedi közönség ismét kezdett színházba járni. De csak kezdetű Az épület befogadóképességéhez képest a látogatottság az idén sem volt több 50—60 százaléknál. A bemutatott 12 darab közül mindössze négynek az előadásai teljesítették túl a látogatottsági tervet, a Sztambul rózsájáé, Az írás ördögéé, a Mindenki városáé és a Fidelióé. Legkevesebben a Sakk-matt, a Négy apának egy leánya és a János király előadásaira voltak kíváncsiak. Egy színház akkor működik normálisan, ha kapcsolatai a közönséggel a művészi teljesítmények szerint alakulnak, ha a jó előadás sikert arat, a rossz megbukik. Soha nem az a baj, hogy egy színháznak vannak gyengébb pillanatai. De mindig baj, ha a közönség a színház életének nagy pillanatait sem veszi észre. Az elmúlt években a szegedi színház működésében a zavarok — mint említettük — elsősorban abban mutatkoztak, hogy ezek az alapok megbillentek, felborultak, a sikert és a bukást nem az előadások színvonala szabályozta. Kérdés, hogy az idei SOP 60 százalékos látogatottság, a közönségkapcsolatnak ez a foka megfelel-e a normális működés elveinek, azaz a színpadi eredmények függvénye-e? Ha a város lakosságának számához képest vizsgáljuk a látogatottságot, az 50—60 százalék nyugtalanudon kevés. Még egyszer annyi néző elfért volna a színházban, mint ahányan voltak. De ha az érdeklődés hiánya miatt elmaradt régebbi előadásokra gondolva idézzük az idei 50—60 százalékot, nyugodtabbak és bizakodóbbak lehetünk. Szegeden pillanatnyilag még az a helyzet, hogy az új színház eredményeit csak a régebbi színház látogatottságával vethetjük-hasonlíthatjuk össze, s nem a város lakosainak számával, ha a realitások talaján akarunk maradni. Ez a későbbi esztendők feladata lesz. A realitás határain belül maradva, tehát az új színházat a régivel vetve össze, nemcsak a konkrét eredményeknek, a látogatottság emelkedésének örülhetünk, hanem annak is, hogy a színház élete normalizálódott, azaz a közönségkapcsolat ismét a művészi eredményektől függ. A látogatottság számai feltétlenül ezt bizonyítják. Másképpen szólva a színház „azt kapta, amit megérdemelt”. Az egyébként kevés 50—60 százalékon belül a látogatottság számai a teljesítmények szintjéhez igazodtak. A közönség ismét érdeklődik, figyel a színházra, elemzi-értékeli eredményeit. Végül is mit mondhatunk az idei évadról? Reményt keltő indítás, jó kezdet. A közönségkapcsolatok kialakításában és a magas színvonalú előadások megteremtésében egyaránt De csak kezdet Vagyis az idén még sok. Jövőre viszont már kevés lesz. A színház művészei ebben az évadban sokat dolgoztak. Másképpen nem ment. Jövőre, azt hiszem, még többet — ez itt annyit jelent, hogy még jobban — kell dolgozniok. Ökrös László Virágot tán, szombaton a Kossuth L.gt.-t üzletből vásárolhat. Nyitva: 8—1* óráig. * 4 Áramszünet Az Áramszolgáltató Vállalat kéri, hogy 1870. május 7-én 8—10 óráig a Liliom u., Batthyány u., Hunyadi J. sgt. Partizán u.. Április 4. útján a Batthyány utcáig áramszünet lesz. Építőtábor a szegedi olajmedencében Dicséretet kapott az ország legfiatalabb védnöksége Az elmúlt hét végén Budapesten, a Hotel Ifjúság Szállodában a KISZ Központi Bizottsága és a Nehézipari Minisztérium értékelte a KISZ-védnökségek munkáját, tevékenységét Ennek során az ország legfiatalabb KISZ-védnöksége — a szegedi olajipari építkezésekért vállalt KISZ-védnökség, illetve a védnökség érdekében dolgozó szegedi olajbányász KISZ-fiatalok — elismerést kaptak. A KISZ KB és a Nehézipari Minisztérium dicsérő oklevelét dr. Szekér Gyula, a nehézipari miniszter első helyettese nyújtotta át Zontánfi Zoltánnak, a KISZ KB szegedi szervezőjének. A korén kapott elismerés jó szervező munkát és lelkes áldozatkészséget ismert el. Mint ismeretes, az elmúlt esztendőben született döntés arról, hogy az egész magyar népgazdaság számára oly fontos szegedi olajipari beruházásokért védnökséget vállal a KISZ, illetve segítséget nyújt annak megvalósulásában. Az ígéretet gondos tervezgetés és intézkedések követik. Az elmúlt napokban hozzákezdtek az első építőtábor megszervezéséhez. Amint megtudtuk, az építőtábor május 25-én nyílik meg Algyőn és július 31-ig 50 ezer órás munkával több mint 8 millió forint értékű fontos feladatot végez majd el. A pontos tervek szerint az öt turnusban itt dolgozó 250 magyar ifjúmunkás nem segédmunkát, hanem szakmai feladatokat végez. Azaz: vállalkozóként elkészíti az algyői cseppfolyós gázokat tároló tartályok vasúti töltéshez vezető csőrendszerét. Először kiássák az árkokat, majd összehegesztik, szigetelik a hat acélcsövet; összesen 2150 méternyi hosszú szakaszt teljes egészében az építőtábor önkéntesei készítik el — az NKFV szegedi építési üzemegységének segítségével. Az alföldi olajipari KISZ- bizottság jelöltjei közül Szolnokról, Szánkról, Egerből, Orosházáról érkeznek Algyőre olajbányász fiatalok. De a szegedi üzemek KISZ-fiataljai — körülbelül 50—60- an — is részt vesznek az önkéntes munkában. Figyelmet érdemel, hogy míg a tábor lakói távol lesznek eredeti munkahelyüktől, az ő feladataikat munkatársaik társadalmi munkában végzik el. A munkatáborban dolgozó fiatalok kényelméről, szórakozásukról már előre gondoskodnak: számukra külön kirándulásokat szerveznek, rendszeresen bejárnak majd Szegedre, színházba, moziba, sportrendezvényekre. A védnökség első építőtáborának bezárása után, augusztus elején újabb, de kisebb létszámú munkatábort kívánnak szervezni a védnökség irányítói. Az elképzelések szerint mintegy 60—70 fiatal — fele részben NDK ifjúmunkások — három hétig dolgoznak majd az algyői építkezéseknél. M. L Zajszerkezet A Kelemen utca 3-as ház lakóinak nevében Tóth József írja, hogy a Hági Étterem udvarában olyan hangosan zúgnak a motorok, éjjel-nappal, hogy még csukott ablaknál is lehetetlen a nyugodt pihenés. Azt kérdezi olvasónk, hogyan lehetne elnémítani ezt az örökös lármát, állandó csendháborító szerkezeteket A kérdést ezennel továbbítjuk a vendéglátó vállalatnak. Mi is az a kacifánt? Minden nyelvünket ismerő előtt világos, hogy mit jelentenek a szavak: tudatos, képes, olajos. De azt is tudjuk, mi a jelentése a belőlük elvonható főneveknek: a tudatnak, a képnek, az olajnak. Hasonlóan, érthető számunkra a „kacifántos” kifejezés is, de azt már nem tudjuk, hogy mi lehet az a kacifánt, amihez ez esetben csatlakozott az „os” képző. Nos, a Nyelvtudományi Intézet úgy magyarázza ezt a különös alakulatot, hogy a kacifántos kifejezés szóvegyülés eredménye és összetevői a „kackiás”, valamint a „bakafántos”. (A szóvegyülés néhány más példája: csokor-bokréta,csokréta, ordít és kiabál, azaz ordibál, a zavar és kerget vegyüléke a zártját, ilyesféle a grape fruit helyett ajánlott citrancs, az ucsora, amely késő délutáni étkezést jelöl, a mopresszó, a libresszó, a moped és a maszek.) A kencefice is érthető számunkra. Azt is, tudjuk, hogy mi az a kence. A szó második része, a „fice” annál különösebb. Ha azonban föllapozzuk az értelmező szótárban a kenceficéi szót s megkeressük az ott megadott jelentését az rögtön útbaigazít. így szól ugyanis: kenceficéi, vagyis „kenőccsel, szépítőszerrel, ken-fen, keneget.” Nos, a kencefice a kenfen ikerszó származéka, s eredetileg kence-fencének hangzott Ha viszont a kótyavetye szó összetevőit vennénk górcső alá, bizony képtelenek lennénk azokat valamilyen magyar szóra visszavezetni. Ez a szó ugyanis egy komplett szláv mondatot tisztelhet őseként. A mondat így hangzik: ,.ko oce vece”, ami szerb—horvát nyelven azt jelenti, hogy ki akar többet (tudniillik adni)? A górcsőt említettük. Ennek a „gór" összetevője is magyarázatra szorul. A górcső nyelvújítási szó. Bugát Pál alkotta, felhasználva a régies, népnyelvi gór kifejezést, amely „nagy, hosszú” jelentésű volt, amíg használták. A nyelvújítás korában kísérleteztek a górüveg elnevezésssel is, de ezt kiszorította a nagyítóüveg, mint ahogy a kenguru szó helyett sem gyökeredzett meg nyelvünkben a nyelvújítás idején ajánlott górugrány (I) kifejezés ... S végül még egy nagyon „cikomyás” szóról is essék szó, — magáról a cikomyáról. Ez eredetileg a sallangos levelű cikóriát jelentette, ebből származott a „cikomyás”, ami annyit jelent, hogy „sallangos levelekkel díszített”, valamint a „cikornyáz”, vagyis „bonyolult rajzokkal díszít”. PÉNTEK, 1970. MÁJUS L Fejlődik csapatgazdaságok A néphadsereg alakulatainál az utóbbi évtizedben létrejött úgynevezett csapatgazdaságok fejlődése töretlenül folytatódik. A laktanyák közelében kialakult sertésgazdaságok, baromfitelepek, kertészetek és más létesítmények 15,5 millió forint haszonnal zárták 1969. évi mérlegüket. Ez 3,5 millió forinttal több az 1968. évi eredménynél. Különösen sokat fejlődtek az alakulatok sertésgazdaságai, amelyek 1969-ben a katonák élelmezésére fordtott hússzükséglet 23 százalékát fedezték. Ez azt jelenti, hogy ennyivel kevesebb húsféleséget kellett beszerezni a népgazdasági készletekből az alakulatok katonáinak ellátására. Az élelmezés céljaira biztosított pénzügyi keretnek pedig nagyobb hányadát fordíthatták gyümölcs, zöldség, édesség, tésztafélék és egyéb élelmiszer beszerzésére, a katonák ellátásának minőségi javítására. Kire vonatkozik a KRESZ? Természetesen nem azért írjuk le a kérdést, mintha valakinek kétsége lehetne afelől, hogy a közlekedési szabályok mindenkire egyformán és kötelezően érvényesek. Sőt vannak olyan szabályaink, amik megkülönböztetett jogokat biztosítanak a különleges jelzéssel ellátott járműveknek , s éppen ezek közé tartoznak a mentőszolgálat járművei is. Ez utóbbit azért emeltük ki, mert éppen az éjszakai orvosi ügyelet gépkocsivezetőinek nevében panaszkodik ismét Csiszár Géza (Marx tér 17.) Leírja, hogy már sikerült a rendelőintézet előtt a parkírozó hely táblájára egy kiegészítő táblát elhelyeztetni, miszerint az ügyeletes egészségügyi kocsik parkírozhatnak csak ott De baj, hogy nem tudnak érvényt szerezni a táblán megjelölt utasításnak, mert a magángépkocsik beállnak a szolgálatos egészségügyi kocsi helyére. Pedig mondani sem kell, hogy néha ugyancsak sürgős munkája van ezeknek a kocsiknak, amikor esetleg minden perc számít, tehát nem parkírozhatnak csak úgy a környékén, hanem jó lenne a közelben várakozniuk. A panaszkodó gépkocsivezetőnek igaza van, tehát csak annyit kérdezünk: a rendőrjárőr nem tudja felírni a szabálytalanul parkírozó kocsikat? Hátha tanulnának belőle a gépkocsivezetők. Séta a tisztaságért Az Alföldi utca 22-es házból kaptunk levelet, de három ház, 240 család nevében ír Palotai Jenőné. Azt írja, hogy bár a földszinten zárható helyet építettek a szemetes kukaedények számára, nem ott tartja a vállalat, hanem eddig is ki kellett hordani a szemetet a ház végéhez. De most mintegy másfél hete a köztisztasági vállalat még messzebbre, a három épület részére egy konténert helyezett el. Ez bizony „szép” látvány; a hatalmas szeméttároló a modern bérházak tőszomszédságában. Jogos tehát a lakók kérése, hogy ha már úgy építették a házat, hogy higiénikusan, és szépen elrakva lehessen tartani a nem éppen utcai dísznek számító kukatartályokat, akkor miért kell mégis az utcán tartani, s nekik egész gyalogtúrákat tenni a szemetes vödrökkel? Különben nem ez az egyetlen ház a városban, ahol nem lehet centiméter közelségre a bejárathoz odaállítani a kukakocsival, hanem a köztisztasági alkalmazottak viszik oda a kocsihoz az edényeket. Úgy tudjuk, ez benne van a szemétdíjban. Nem kukoricásnak úgy látszik, hogy többek elégedetlenségét váltotta ki az, hogy a Marx térről kiköltöztették a takarmányt árusító piaci árusokat. Erről panaszkodik Nagy József (Tápé, Bencz fasor 2. szám) és Kovács Mihály (Szeged, Dalos utca 8. sz.) olvasónk is. Akárcsak összebeszéltek volna, mind a ketten kifogásolják, hogy igen messzire, Rókusra, a vásártérre helyezték a terménypiacot. De van ennek az intézkedésnek egy érdekes oldala is: literre továbbra is lehet venni kukoricát, árpát, zabot de így drágább. Mind a ketten csodálkoznak rajta, hogy a szegedi nagy piactér ilyen kicsinek bizonyult — szerintük egyáltalán nem látszott szűknek ez a hely —, de ha már így van, miért kellett a „világ végére” száműzni a terményárusokat amikor mondjuk a Szt. István téren még mindig lenne hely számukra is és a többnyire idős emberek — hiszen már szinte csak ők foglalkoznak állattartással — nem kényszerülnének olyan messzire a takarmányért.