Délmagyarország, 1971. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-14 / 62. szám
4 Az 1970. évi Tisza-völgyi árvíz A A régebbi krónikák a s szinte évenként ismétlődő árvizeket nem jegyezték fel, csak azokat, amelyek rendkívüli méreteikkel váltak emlékezetessé, s a magas partokon épült településekben is károkat okoztak. Ilyen volt a 18. század folyamán a Szegedet elpusztító 1712. évi, majd az egész Tisza völgyére kiterjedő, különösen a Felső-Tiszán és a Maroson rendkívüli méretű 1772. évi árvíz. A 19. század első felének árvizeit már jobban ismerjük: az 1816-os Tisza—Körös— Maros-árvíz alkalmával mindhárom folyó völgye víz alá került, s Gyula, Szarvas és Hódmezővásárhely határában a Körösök és a Tisza árvizét a Maros árvize növelte. Az 1830-as, jellegzetes, de méretei miatt különösen emlékezetes árvízkor a Tisza jobb parti mellékfolyói — a Sajó, a Hernád és a Bodrog — árvize borította el, a Hortobágyon átömölve és a Körösökkel egyesülve, a Körös—Berettyó, s a Közép- és Alsó- Tisza völgyét. Az 1844—45. évi árvíz tartalmával is kitűnt: az említett árterületek az ismétlődő árhullámok miatt ekkor kereken másfél évig voltak víz alatt. A korábban életet adó, menedéket nyújtó vízivilág és a legelőket megöntöző árvizek a 19. század első felére a haladás fékjévé, akadályozójává váltak. A társadalmi-gazdasági fejlődés — a népesség szaporodása, a mezőgazdasági termékek iránti kereslet fokozódása és a kibontakozó áruforgalom — érlelte meg a sűrűn ismétlődő árvizek hatására a Tisza-szabályozás és az ármentesítés követelését. A Tisza-völgy vázolt geológiai-földrajzi adottságai alapján válik érthetővé e „második honfoglalás” nagy stratégái: Széchenyi István és Vásárhelyi Pál elgondolásainak jelentősége. Az egyes folyószakaszokra — medencékre — korlátozódó szabályozás csak súlyosbította volna az alsóbb területek helyzetét, egyetlen lehetséges megoldás tehát a Tiszavölgy egységes rendezése volt. Műszaki szempontból pedig a munkálatok első és legfontosabb lépése csak a kedvezőtlen lefolyási viszonyok megjavítása, a medret fejlesztő, beágyazódását biztosító Tisza-szabályozás lehetett. Átvágásokkal történő mederszabályozás nélkül minden ármentesítési kísérlet hiábavaló lett volna. A két feladat szétválasztása, az elkövetett mulasztások és hibák miatt a megkezdett munka sokáig valóban kevés eredménnyel járt: a folyószabályozás lemaradása veszélyeztette az ámentesítés sikerét, s ismételten súlyos árvízkatasztrófákat okozott. A munkálatok végrehajtása a szabadságharc bukása után a Bach-rendszer idejére, irányítása pedig az önkényuralom nemzetellenes bürokráciájára maradt. A tervszerűtlenség, a feudális önkény és felelőtlen vezetés — a munkálatok előrehaladásával csak súlyosbította a Tisza-vegy helyzetét: a felső szakasz gyorsabban lefutó árvizei egyre inkább megtorlódtak az alsó medencében, a Közép-Tisza és a Körös-völgy teknőjében. Ennek lefolyásviszonyait az alsó szakasz átvágásainak elhanyagolásával nem javították, sőt a helytelen töltésvonalazással és a medence túlfolyójának, a szegedi szorulatnak összeszűkítésével — tovább rontották. (A csaknem 1000 lines újszegedi ártéri nyílást az osztrák államvasutak temesvári vonalának töltésével elzárták és a Tisza árvízi medrének szélességét — a takarékosságból kicsire méretezett! — 352 m-es vasúti hídnyílásra csökkentették!) Az elmúlt évszázad nagy árvizei közül a legemlékezetesebb az 1879. évi szegedi árvíz marad, amely rombadöntötte az Alföld fővárosát. A városban mintegy 6000, nagyrészt vályogból épült lakóépület pusztult el, és csaknem 60 000, a környező községekkel és tanyákkal együtt összesen mintegy 100 ezer ember vált hajléktalanná Csongrádot, Szentest és Hódmezővásárhelyt is csak a katonaság és a lakosság megfeszített munkája mentette meg attól, hogy hasonló sorsra jusson. Az 1879. évi szegedi árvíz fordulópontot jelentett a Tisza-szabályozás történetében: a társulatok új lendülettel fogtak az ármentesítés folytatásához, s valójában csak ekkor kezdődtek meg az elhanyagolt állami folyamszabályozási-mederrendezési (kotrási) munkálatok. A felülvizsgálat feltárta a korábbi munka tervszerűtlenségét, hiányait, fogyatékosságait, sőt hibáit, és ha vontatottan is, de megkezdődött ezek kiküszöbölése. A Tisza szabályozása és az ármentesítés munkája — már az 1879—1895-ig terjedő árvizes időszak tapasztalatainak felhasználásával, de természetesen csak az adott gazdasági lehetőségeknek és követelményeknek megfelelő formában — Kvassay Jenő irányítása alatt, századunk első évtizedére fejeződött be. (Folytatjuk.) . . A repülés biztosságáért Mint ismeretes, a repülőgép irányításában a legbonyolultabb fázis a leszállás Különösen nehéz ez olyan esetekben, amikor a repülőtér hegyekben, erdő közepén, nagyvárosok vagy ipari objektumok közelében, vagy olyan zónákban helyezkedik el, ahol gyakori az alacsony felhőképződés és nagy mennyiségű csapadék hullik. Ezekben az esetekben a pilóta rendszerint rászorul a földi segítségre. A vakleszállás ilyenkor rádiólokátor segítségével történik, amely a gépet rávezeti a leszállópályára. A csehszlovákiai „Tesla” szakembereinek sikerült egy leszálláshoz különlegesen alkalmas rádiólokátort szerkeszteniük. Ez nagy pontossággal követni tudja a repülőgép helyzetét egészen a leszállópálya küszöbéig. A vakleszállást irányító diszpécser a nagy lokátorernyőn nemcsak az ereszkedő repülőgépeket látja, hanem a leszállószektorban levő tárgyakat is, amelyek esetleg akadályozhatják a leszállást A lokátortól kapott információ lehetővé teszi, hogy a diszpécser operatívan tudja irányítani rádiótelefon segítségével a gép leszállását. Nőtt a mezőgazdasági szakmák becsülete Hazánkban a mezőgazdasági dolgozók továbbképzésének több évtizedes hagyományai vannak. Korábban a kisparaszti gazdálkodást szolgálták, a népszerű ezüst- és aranykalászos gazdaképző tanfolyamok. A szocialista nagyüzemek kialakulásával mezőgazdasági szakkörök, termelőszövetkezeti akadémiák és az élelmiszeripari üzemekben jól bevált munkásakadémiák keretében történt a továbbképzés. A műszaki-technikai forradalom kibontakozásával, az üzemek megerősödésével és fejlődésével, az új technika, a korszerűbb technológia, a kémiai szerek nagyobb használata, a nagy értékű gépek üzemeltetése fokozott igényt támasztott, sok esetben a szakmai felkészültség nem felelt meg a kívánalmaknak. 1965-ben került sor a szak- és a betanítottmunkás-képzés mellett a fizikai dolgozók szervezett oktatására, továbbképzésére. Ma már elengedhetetlen ez. A korábban szerzett ismeretek rövid idő alatt elavultak, és a mezőgazdasági nagyüzemekben minden ágazatban óriásiak a követelmények, szakmai felkészültség nélkül nehéz boldogulni. Pedig ezután még nehezebb lesz, mert a téri mezőüzemek tevékenysége szélesedik, feldolgozás, kereskedelmi tevékenység, különböző szolgáltatások mindmind hozzáértést követelnek. A továbbképzésben résztvevők száma évente mintegy 15—20 ezer fő. Mégis nem áll ez arányban a technológiai fejlődéssel, kívánalmakkal. Ennek egyik oka az, hogy a lehetőségeket nem ismerik kellően sem az üzemi vezetők, sem a dolgozók. Általános tapasztalat, nem tervezik előre a továbbképzést Kár, hogy a továbbképzésben a gazdaság ösztönzése még nem általános. A szaktudást, az új ismereteket a vállalatok, termelőszövetkezetek többségénél nem honorálják kellően. Pedig a tudás forintokat jelent, a hozzáértés a termelésben kifizetődik. Elég csak említeni, hogy sokszor az új technológiák, egy-egy berendezés nem üzemel megfelelően, és nem hozza meg a várt eredményt, éppen a szakmai hiányosságok, felkészületlenség miatt. Napjainkban 1 millió 300 ezer fizikai dolgozó továbbképzése lenne ajánlatos. Képesítési szint szerinti megoszlásuk a következő: 1 millió 14 ezer fő nem rendelkezik képesítéssel, 172 ezer betanított munkás, és 114 ezer szakmunkás. A Szeged környéki tájban is évről évre több a szakmunkás, de sohasem elég. Jó lenne, ha a nagyüzemek nemcsak tanulásra ösztönöznék tagjaikat, hanem a tanfolyamok elvégzése után, a képesítésnek megfelelő munkahelyek, körülmények között foglalkoztatnák a dolgozókat. Tavaszi gépszemlék Bár még télies a határ, a mezőgazdasági nagyüzemekben megkezdődtek a gépszemlék. A téli hónapokat szorgos munkával, javításokkal töltötték el a műhelyekben és minden erőgépet, a munkagépek jórészét kijavították már, üzemképessé tették. Igaz, nem könnyű ez mostanság, hiszen lényegében 1957-től krónikus az alkatrészhiány. Ezért gyakorlattá lett, hogy a traktorokat „egymásból” javítják. A tavaszi gépszemlékre való felkészülés mellett elkészültek már a távlati fejlesztési tervek is, meghatározva, hogy a negyedik ötéves tervben egy-egy nagyüzem mennyi pénzt költ erő- és munkagépekre. Szükséges ez, hiszen az urbanizáció hatására, másrészt a termelőszövetkezeti tagság öregedésével egyre kevesebb munkaerőre számíthatunk az elkövetkezendő években a magyar mezőgazdaságban. A gépesítés tehát elengedhetetlen. A Szegedi Állami Gazdaságban például az elkövetkezendő öt esztendőben az összes beruházások 13 százalékát fordítják erő- és munkagépek vásárlására. Az idén mintegy 2 millió 300 ezer forintot költenek erre. Egy magyar D—-i—KB- traktort, négy jyiTZ—50-est és négy UE—35-ös traktort vásárolnak. A munkagépek közül egyirányú tárcsát, kombinált talajművelőt, talajmegmunkálót, lengőboronát, kukoricavető gépet, szecskázó adaptert, fűkaszát, talajmarókat, pneumatikus metszőollót, rotációs szárzúzót vesznek. A műhelyt is korszerűsítik, esztergapaddal, fúvógéppel, rugóskalapáccsal látják el. 248 ezer forintot költenek hét szerves trágyaszóróra és az aratás meggyorsítására, megkönnyítésére vásárolnak SZK —5 Ö6 gabonakombájnt. — Ma ünneplem új ruhám tízéves születésnapját. VASÁRNAP, 1971. MÁRCIUS It A jelölés A jelölés határozza meg azokat a személyeket, akikre választási szervek a jelölést elfogadták; a választás alkalmával szavazni lehet. Az ajánlás javaslattétel, hogy az illetékes szervek vagy a választópolgárok kit terjesztenek elő jelöltként. A jelölés és az ajánlás jogára vonatkozó szabályok is kifejezésre juttatják a váasztójogunk deselőjelöltek, illetőleg tanácsmokratizmusát. tagjelöltek állítása a válasz A választási törvényt mótókerületben. Ezért a válaszdosító új törvény lényeges tókerületben egy, az ország változásit hozott: eddig ugyanis a választóiknak és a választópolgárok jelölőgyűléseinek csupán javaslattételi (ajánlási) joguk volt, a kiölés jogát azonban a Hazafias Népfront szervei gyakorolták. A módosító törvény szerint a jelölés jogát közvetlenül a választópolgárok jelölőgyűlései gyakorolják. Az ajánlás joga is a választójog demokratizmusát fejezi ki, mert a képviselőjelöltként, gyűlési válaszókerületbenn esetleg több jelölőgyűlést kell szervezni. A gyűléseket lakóterületeken (erre alkalmas épületekben, például művelődési házban, más nagyobb helyiségben stb.), illetőleg egyes üzemekben, vállalatoknál, termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban, hivatalokban, és intézményekben, valamint a fegyveres erőknél, fegyveres testületeknél és rendészeti szerveknél kell megtartani . ,_A Hazafias Népfront szerinetól^ ^écstagjelölt km. vel az előterjeszthető személyekre annak helyéről> időpontjáró] a Hazafias Népfronton, a tájékoztatja a választókat. társadalmi szervezeteken és a jelölést megelőzi az a dolgozók kollektíváin kiajánlás, vagyis a javaslattévül bármely választópolgártól a képviselőjelölt, illetőleg tehet javaslatot a tanácstagjelölt személye A népfront szerepe a jelöre- javaslatot tehetnek rések előkészítésében igen a Hazafias Népfront szervei, jelentős: társadalmi szervezetek — a Hazafias Népfront he- (szakszervezet, KISZ stb.), lyi bizottságai szervezik üzem, termelőszövetkezet, a jelölőgyüléseket a vá- vállalat, más szerv dolgozóilasztási és aznak közössége, illetőleg tagországgyűlési választóké- továbbá bármely verületi bizottságok közválasztópolgár működésével" A javaslattételt követően — a jelölő^vi-ili ̋ ken a Ha- a jelölőgyűlés nyílt szavazás- LfiM Népszervi sal eldönti- ^ ki lesz a jelölt személyére; Ueken mlgS›ta a r^je— a jelöltgyülések jegyző- lent választók egyharmadakönyvet - amely maga ^k szavazatát Ha több jeban foglalja a jelöltek lölőgyűlést tartottak, az őszi levy .*77 iVepszes résztvevők egy harmadéfront illetékes bizottsága szavazata szükséges a kapja meg, és továbbítja jelöléshez. az illetékes választási el. . ..... ... . , nökséghez; — a Hazafias Népfront fő- amely tárházzá a gyűlés városi, megyei bizottsága helyét) idejét) a jelenlevők ??. országgyűlési képvite- számát, az egyes jelöltek£#£ £ £ re adott szavazatok szavalasztás előtt legalább hat, és a jelölt vagy jelöltek 20 nappal megküldi a személyi adatait. A jegyző- Hazafias Népfront Orszá- könyvet a gyűlés elnökségége s Elnökségének; nek tagja írják alá. A jegy— a Hazafias Népfront illetőkönyvet a népfront illetétékes bizottsága kap ér kés bizottságához kell megfejtést, hogy az illetékes küldeni. — a Hazafias Népfront illetékes bizottsága szerzi be a képviselőjelöltek, illetőleg a tanácstag jelöltek nyilatkozatát arról, hogy a jelölést elfogadták. A jelölés feladata képví- Hazánknak 1,4 millió nyugdíjasa van Január elsején lépett élet hazánknak, arányuk a lakosbe mint jelentettük , a ság 134 százalékát teszi ki. kormányrendelet: ezentúl „ , ... . , . , ... , minden esztendőben autó- tehát minden hetedik-nyolmatékosan két százalékkal öadik álampolgár nyugdíjas, emelkednek hazánkban a Legtöbb nyugdíjas Pest menyugdíjak. A kétszázalékos gyében él: csaknem 470 ezer, SÄ? SärUTielSS **»—•>, K számára. Évről évre — ép ßzer. A 60 éves korukban pen az életkörülmények ja nyugalomba vonult férfiak válásával összhangban — s átlagosan 16 esztendőnkést szervezett egészségügyi tesztül, az 55 éves korukban gondoskodás következtében nyugdíjazott nők pedig 23 hos szabodik népünk élet két éven át élvezik a megérdem. Száz esztendővel ezelőtt mért pihenést meg mindössze 5,1 százaléka Mibe kerül a nyugdíj jutvolt 60 éven felüli hazánktatás az államnak? Évente a lakosságának, 1930-ban már a nemzeti jövedelemnek 11— 9,8 százalékra emelkedett 12 százalékát fordítják tárarányuk, napjainkban pedig sadalombiztosításra, s ennek eléri a 16,4 százalékot. Most, csaknem felét — pontosabb legfrissebb statisztikáiban a nemzeti jövedelem D adatok szerint több minit 1,7 százalékát — nyugdíjakra millió 60 esztendősnél idő- Ezzel az aránnyal a magyar több ember él az országban, társadalombiztosítási nyug- Az is szembetűnő változás, díjrendszer — az ismert hogy 1930 és 1968 között 18 gondok ellenére — nemzetszázalékkal gyarapodott haközi méretekben az élvonalránk lakossága, ugyanakkor ha tartozik. Számos vonat a 60 éven felüliek száma korábban magunk mögött meglkétszereződött, hagytuk a gazdaságilag leg Napjainkban együttvéve fejlettebb tőkés országokat 1,4 millió nyugdíjasa van is. Egy-egy esztendőben csaknem 30 milliárdot költünk társadalombiztosításra, s ebből közel 12 milliárdot nyugdíjak juttatására fordítunk. Könnyű kiszámítani, hogy az idén életbe lépett rendelet a kétszázalékos évenkénti növeléssel együttvév 240 milliós többletkiadást jelent a nemzetgazdaságnak. Ma a tizenöt évvel ezelőttihez képest ötszörösét fizetjük ki nyugdíjakra. Viszont igen elgondolkoztató a nyugdíjösszegek nemenkénti megoszlása: a férfiak nyugdíjátlaga 1052, a nőké csupán 762 forint. Ennek az az oka, hogy a nők nyugdíjazásának idején általában kevesebb keresettel és rövidebb szolgálati idővel rendelkeznek, mint az „erősebb” nem. A férfiaknak mindössze 11,5 százaléka kap kevesebb nyugdíjat 550 forintnál, a női nyugdíjasoknál ez az arány 28 százalék Ezer forintnál többet a nyugdíjasok egyharmada kap, de a nők aránya ezen belül csak 12 százalék.