Délmagyarország, 1971. április (61. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-08 / 83. szám

Tavaszi traktorvásár A traktorok tizennyolc százaléka tízéves vagy még ennél is öregebb Csongrád megyében és kívánatos sürgős cserélésük. Az elavult és elhasználódott erőgépek üzemeltetése sokba kerül az állandó javítások miatt. A gazdaságok felismerték gépparkjuk felújításának sürgősségét. Ezt bizonyítja, hogy a megyei AGROKER Vállalattól hetvenhat új traktort vásároltak, amelyek az elmúlt hetekben érkeztek meg rendeltetési helyükre. Ugyancsak megviselt állapotban van a pótkocsik nagy része. Mint ismeretes, a tavalyi árvízi védekezés idején a gátakon és rossz utakon nagy terheléssel kellett ezeket igénybe venni. A gazdaságok az év első negyedében százhetven hazai és romániai gyártmányú pótkocsit, többnyire öttonnásakat vásároltak. Az idén új gépek beszerzésére jelentős összeget áldozott a szegedi Felszabadulás, a tápéi Tiszatáj, a pusztaszeri Hétvezér és a szegvári Puskin Tsz. szeme, nem tudom. Pedig már három napja előkerül nálunk ez az aprócska rágcsáló. Egyelőre még nem mint élő-mozgó valóság, hanem mint téma. De már sok mindent tudok róla. A dicshimnuszokból. Amit a boldog hörcsögtulajdonosoktól hallottam. Hogy csodaszép a színe. Hogy milyen fürge. Hogy teletömi kétoldalt a pofa zacskóját, leginkább napraforgómaggal — miből is világos, hogy igénytelen a „konyhára” —, s mihelyt sebesen teletömte a raktárakat, ráérősen, egyenként előszedegeti a kis magokat, két „kezével” megfogja, ügyesen kiszedi a dolog, illetve a magocska lényegét. Mindeme műveletet pedig hajlandó a b ámuldozó közönség szeme láttára végezni, a kritikai sem zavarják, különösen ha imigyen hangzanak : „roppant bájos”, „micsoda intelligens” és „bámulatos”. Persze, mi is lehet annál bámulatosabb, ha egy élőlény megmarad a maga egyszerűségében és azt csinálja, amit felmenőitől örökölt? Az aranyhörcsögöt ugyanis nem idomították, késsel, villával nem eszik, pedig akkor még a Daktariban is felléphetne. Kemény valutáért, akarom mondani: nyugati tökmagért. Hogy milyen a szeme, az első találkozás után sem tudom. Igaz, míg én „őré” függesztettem a szemem, ő a magocskákkal volt elfoglalva. Eleinte tempósan küzdött, utóbb komótosan, akár fél óra elteltével a focisták. Valahogy ebben mégis több gyönyörűsége telt az embernek. Ennyi szívből jövő lelkesedést a munkában! Nem kell biztatni, hogy „hajrá” meg „igyekezz, az anyád!”, mert ő aztán igyekszik. Úgy döntöttem, veszek aranyhörcsögöt. Kettőt. Jót tesz egészségi állapotomnak. Szeretem nézni a lelkes munkát. S ha két hörcsög egy-egy dobozban versenyt eszik, ugyanúgy biztathatom őket és lelkesedhetek, mint Szepesi a rádióban, amikor a ma már csak „rézlábú” magyar fiúk meccsét közvetíti, legfeljebb nekem több okom lesz az örömre. S ettől a mérkőzéstől nem megy fel a vérnyomásom. Itt tisztes játékot várhatok. Pedig az aranyhörcsögök nem is titkolják egymás előtt — látja, aki lát! —, hogy minden mérkőzésükön van bunda. P. Szőke Mária Az olajháború csatái 2. Meddig elegendő a kőolaj? A nagy nemzetközi statisztikai évkönyvek legutóbbi adatai — és ezek között az adatok között nyilván nem egy akad, amelyet üzleti érdekből egy kicsit megkozmetikáztak — kimutatják, hogy 1968-ban 1905 millió tonna, 1970-ben pedig 2334 millió tonna volt a világ kőolajtermelése. Az első amerikai olajkutak évi 20 ezer tonnás, az akkori igényekhez képest óriási termelésétől idáig jutottunk. A múlt század végén a cári Oroszországban a Rotschild—Nobel cég termelt sok millió hordó olajat, a gazdag perzsa olajmezőkön angolok (az Anglo—Persian Oil), török földön — a mai Közel-Kelet jórészén — holland, angol, amerikai üzletemberek tűntek fel és hol megvesztegetéssel, hol fegyverrel láttak hozzá a tőkés olajbirodalom megteremtéséhez. A gyorsan növő olajóriások, a Standard Oil, a Royal Dutch—Shell és a többiek az első világháború előtti időkben már számoltak a szürke nyersanyag jövőjével, pedig a világ energiamérlege akkor még csak reményt adott. Hiszen ebben az időben a világ teljes energiatermelésének 87,2 százalékát a kőszén, 5,6 százalékát a barnaszén és a vízierő-felhasználás adta, az olaj és a földgáz csupán 7,2 százalékkal szerepelt. Még 1937-ben is az volt a helyzet, hogy a nyugati világ országaiban az elfogyasztott energiamennyiség 72 százaléka származott kőszénből és csak 20 százaléka kőolajból. Három évtizeddel később, 1967-ben a kőolaj felhasználási arányszáma elérte az 50 százalékot, a szén aránya 28 százalékra szorult vissza. Azóta tovább jött az olaj, csökkent a szén szerepe. A növekvő termelés lépést tartott az igények száguldó tempójával. 1918-ban 52 millió tonna volt a világtermelés, az első világháború utáni első békeévben, 1920-ban 99 millió, egy évtizeddel később, 1930-ban már 196 millió és a második világháború első évében. 1949-ben 292 millió tonna kőolajat adtak a fúrótornyok. 19'*- ban a nagy műanyagforradalom kezdetén a termelés 523 millió tonnára ugrott, és két évtizeddel később — 1970-ben — túlléptük a kétezer milliót! A legtöbb kőolajat termelő tíz ország listáját az Egyesült Államok nyitja meg (évi 449 680 000 tonna), a Szovjetunió (353 150 000 tonnával), Venezuela (189 millió 204 000), Szaúd-Arábia (140 844 000), Irán (140 millió 520 000), Líbia (125 millió 200 000), Kuwait (122 millió 16 000), Irak (73 millió 848 000), Nigéria (55 millió), Kanada (51 180 000), a további sorrend. Az arányok értékelésére álljon itt még néhány adat. A világ egyik legnagyobb országai, a Kínai Népköztársaság az elmúlt hat évben 36 százalékkal növelte kőolajtermelését, s az elérte a 19 millió tonnát. A kőolajban gazdag Románia évi termelése (1970) 13 350 000 tonna. Hazánkban 1969-ben a termelés 1 754 000 tonna volt, a felhasználás 5 360 000 tonna. A hiányzó több mint három és fél millió tonnát behozatallal fedeztük, majdnem a teljes mennyiséget a Szovjetuniótól vásároltuk. S már itt is vagyunk egy sokat vitatott kérdésnél, a nemzetközi olajellátás problémájánál. Az amerikaiak — akik nem mindig tonnában, hanem legtöbbször barrelben, számolják az olajmennyiséget — egy-egy barrel egyébként 159 litert jelent — kimutatták, hogy csak a nyugati országok által áttekinthető olajkereskedelemben naponta 30 millió barrel kőolaj jut el az eladótól a vevőhöz — maga az Egyesült Államok hatalmas termelése mellé napi 3 millió barrel olajat vásárol, a nyugat-európai országok napi vásárlása 11 millió. Japáné napi 4 millió barrel. Vajon fedezi-e ezt a szédületes (és naponta növekvő!) fogyasztást akár a Közel-Kelet, akár Venezuela, Líbia, Algéria, Nigéria sok ezer működő olajkútja? Elég-e, meddig lesz elég az olaj, ha a még kiaknázatlan, de nagyjában felmért, nagyon gazdag alaszkai olajtartalékokat is számba vesszük? Eerre több közgazdász állítja: a fogyasztás ilyen ütemű növekedés mellett talán már a következő évezred első éveiben, 2000 fő körül olajszüke lesz, a források kiapadnak. Mások,a más számítás alapján azzals biztatnak: még két évszázadra elég a kőolaj, s mire elfogy, úgyis olcsóbb lesz már az atomenergia. De mi lesz addig? Gárdos Miklós (Következik: A teheráni ütközet) CSÜTÖRTÖK, 1971. ÁPRILIS 8, i Aranyhörcsög A veszekedés lélektana Nekünk, pszichiátereknek, valószínűleg bármelyik más foglalkozású embernél gyakrabban van alkalmunk tapasztalni, hogyan hatnak a családon belüli kapcsolatok nemcsak az emberi sorsokra, hanem a lélek egészségére is. Súlyos tragédiákat láttunk amelyeket a házastársi hűtlenség, a férj részegessége, az egyik házastársnak a családból való kiválása, a jellemek összeférhetetlensége okozott. Én azonban egy másik jelenségről szeretnék szólni, arról, amellyel az életben sokkal gyakrabban találkozunk. Ez nem annyira drámai, nem annyira szembetűnő, gyakran azonban — a rozsdához hasonlóan — aláássa, lassan szétrombolja a látszatra erős családot. A szokásos családi veszekedésről van szó. Ok nélkül? Néha úgy tűnik, hogy a veszekedés ok nélkül kezdődik. Vagy annyira jelentéktelen az ok, hogy később, amikor a konfliktus résztvevői már kibékültek, maguk sem hiszik el. Ha azonban figyelmesen megvizsgáljuk a dolgot, kiderül, hogy a viták, mint egyébként minden más esemény széles e világon, nem ok nélkül jönnek létre. A családi veszekedések egyik oka a házastársak egyikének a környezet számára alig észlelhető gyengélkedése, az asthonya. Ez gyakran krónikus jelleget ölt, a korábban nyugodt ember elégedetlen mozgásában, apró kötekedésében jelentkezik. A család értetlenül áll a végbement változás előtt. Nő a másik fél ingerültsége, s máris itt az alkalom a veszekedésre. Fokozódik az érzékenység, bármilyen apróság hangulatváltozást idéz elő, nyűgösség, alaptalan házsártosság lép fel. Az ilyen talaj kiválóan alkalmas a veszekedésekre. Az asthenya gyakran kimerültséget von maga után. Képzeljék el a következő szituációt. A férj későn jön meg a munkából, a család a televízió előtt ül. Megjelenik a családfő, az otthoniak lelkesen fogadják. Erre ő, aki rendszerint mindig olyan kedves, érthetetlenül morog valamit és hirtelen kikapcsolja a televíziót. A feleség felháborodik, a gyermekek félve szepegnek, az anyós pedig valamit visszaválaszol. Egy pillanat, és kitör a veszekedés. A férj egész magaviseletével a következőt juttatja kifejezésre: „Halálra dolgozom magam, ti meg itt szórakoztok.” Az egyformaság Tehát a rossz közérzet, vagy a kimerültség ... Előfordul azonban, hogy semmi ilyesmiről nincs szó, és a kedves, egymást szerető emberek öt-, sőt tízévi boldog és nyugodt családi élet után fokozatosan idegesíteni kezdik egymást. A veszekedések mindennaposakká válnak, és az átmeneti ingerültség állandósul. „Ha megjön a munkából — panaszkodik a feleség —, rám sem néz, nem szól egy szót sem. Ebéd után rögtön ráveti magát az újságra. És ez mindig így van." E szavak mögött a viszonyok monoton hétköznapisága húzódik meg. Mindazt, ami ebben a helyzetben lezajlik, a magasabb rendű idegtevékenység fiziológiájának segítségével lehet megérteni. Minden külső inger ingerületet vált ki az agyban. Ha azonban ezek az ingerek monotonok, egyformák, és nem tartalmaznak hasznos információt, akkor az agy védekezni kezd: ingerület helyett gátlás lép fel. Ez szüli a látszólag ellentmondásos kölcsönhatást: az, ami eddig örömet okozott — az otthoni kényelem, a családi együttlét —, unalmat és ingerültséget vált ki. A veszekedés állandó pszichikai transzformációt idéz elő a veszekedőknél. Vegyünk egy beteget, a szokásos panaszokkal: nyugtalan álom, rossz étvágy, ingerültség, és valamiféle szokatlan izgalom. Részletes beszélgetés kezdődik. Oh, igen, a munkahelyen minden kellemes, de otthon: állandó ingerültség, végtelen veszekedések, a legostobább dolgok miatt. A diagnózis ebben az esetben kézenfekvő a neuraszténia. A példaként említett esetekben a konfliktus idegipszichikai megbetegedést okozott. A veszekedések azonban nemcsak ilyen jellegű betegségek veszélyét rejtik magukban. Régóta ismeretes, hogy milyen fontos szerepet játszanak a lelki eredetű tényezők az olyan betegségek kialakulásában és lefolyásában, mint a hipertónia, gyomorfekély stb. A gyakori veszekedések nemcsak az idegrendszert „nyomják”, hanem fenyegetik az ember egész szervezetét is. Recept helyett tanácsok Kész recepteket természetesen nem lehet adni. De egyet-mást mégis szeretnék tanácsolni. Először is, miután már lehiggadtak, próbálják megkeresni a veszekedés indítékait. Higgyék el, az ok rendszerint ostobának, nevetségesnek fog tűnni. Mi az akadálya tehát, hogy már a veszekedés idején, mintegy fülébe kerekedjenek ennek, úgy tekintsék, mint mellékes dolgot, elővegyék természetes humorukat. A nevetés „elfújja” a haragot, s a veszekedés a legelején abbamarad. Emlékezzenek rá, hogy a vitákat a benyomások szegénysége, az ünnepek és hétköznapok egyformasága szüli. Gondoskodjanak arról, hogy a család életében mindig legyen valami új, üde és friss dolog. Vegyük például a hétvégeket. Miért ne ajándékozhatnánk meg magunkat egy ünneppel? Miért ne vezethetnénk be, hogy ezeken a napokon színházba, hangversenyre, kiállításra, túrára megyünk? Mindjárt telítettebb és érdekesebb lesz az élet. És meglátják, melegebb lesz az egész családi légkör. És itt értünk a dolog lényegéhez. A családi élet úgy épül fel, hogy lehetetlen teljes mértékben kiküszöbölni az összeütközések valamennyi okát. A veszekedéseket viszont el lehet és el is kell kerülni. Puskin bölcs tanácsa: „Tanuljatok meg uralkodni magatokon” — korántsem veszített aktualitásából. Én pedig még szeretném a szülők és a pedagógusok számára a következőképpen átformálni ezt a tanácsot: „Tanítsátok az önuralmat.” Enélkül nemhogy egészséges családokról, de még egészséges emberekről sem beszélhetünk. (D. Branduisznak, az Izvesztyijában megjelent cikke nyomán.) Háztáji agronómus Pusztaszeren Egyelőre társat keres. Szeretne beszélni valakivel, akit hasonló gondolatok környékeznek. Érdeklődik mindenkitől, tudna-e mondani olyan agronómust, aki a háztájiban keresi kenyerét. Mivel eddig itt a közelben nem talált, levelet írt Mogyoró József Pusztaszerről Abára. Olvasott róla valahol, hogy ott van ilyen ember. Nehezen határozták el Pusztaszeren is, hogy legyen. Amíg három szövetkezete volt a falunak, szóba se jöhetett. Két téesz kézfogásakor már beszéltek róla, hogy jó lenne. Amikor a harmadik is csatlakozott hozzájuk, eldőlt a kérdés. De nem háztáji agronómusnak nevezik hivatalosan, hanem háztáji üzemágvezetőnek. Mert rájött azóta a szövetkezet, hogy neki is hasznot jelent ez, nemcsak a tagoknak. Rúgkapált ellene Mogyoró József, amikor kiderült, hogy rá gondoltak. Nagyüzemben próbálta eddig tudományát, mit kezdjen ő a majdnem ezer ember ügyes-bajos dolgával. Most azt mondja, nem bánta meg. Dolga van bőven, eredménye is látszik, nincs mit bánnia. Minden reggel az irodán kezdi a napot. Aki munkába megy, biztos lehet benne, hogy itt találja. Mire nagyüzemiben elkezdődik a munka, vele márg megbeszélték az otthoni dolgaikat az emberek. A háztáji állattartás most,a sláger, ide vágó kérdésekkel keresik legtöbbször. Vele kötik a szerződéseket, disznóra, marhára. De miért jobb, ha vele kötik? Köthetnék közvetlenül az állatforgalmival is.. . Ha látják, hogy valaki foglalkozik vele, bátrabban kezdenek. Biztosra veszik, hogy így a takarmányt is megkapják hozzá. A mostani gyakorlat szerint havonta háromszor szállítanak hízókat Pusztaszerről. Minden alkalommal 70—80 kerül az autókra. De mi a haszna abból az egyesült termelőszövetkezetnek, hogy Gömöri Endréék legalább ötven hízót adnak le egy évben, hogy Csorba Lajosék óljában 20 darab hízik most is, hogy egyre gyakrabban kerül a szerződések alá Sávai János, Tóth Lajos, Pataki Ferenc, vagy Mustaha János neve a többiekkel együtt? Többféle haszon is származik ebből. Az első az, hogy nagyobb jövedelemhez jutnak a tagok. Közbevetem más szövetkezetek aggodalmát: ez csak látszateredmény, ha elvonja a munkaerőt a szövetkezettől. Nagyon határozott választ kapok: nem vonja el. Csorba Lajos bácsi nyugdíjasként is a szövetkezetben dolgozik, felesége gondozza a jószágot. A szövetkezet egyéb hasznainak számbavételéhez papiros és ceruza szükséges. Még a nagyüzemi felárat sem tartja vissza a termelőszövetkezet magának, nem is jelezi, hanem az egészet odaadja a tagoknak. Az ártámogatás egymagában is elegendő, hogy cserébe takarmányról gondoskodjék, legelőt mérjen, alomszalmát cseréljen. Persze minden lépés meghozza külön is a hasznát. Az alomszalmáért szerves trágyát kap a szövetkezet, a kiosztott legelők nagyüzemileg egyébként se művelhetők. Tavasszal sorba járja a házakat az agronómus. Fölírja, ki mennyi vetőmagot kér burgonyából, kukoricából, palántára vagy magra van szükség inkább a fűszerpaprikához. Ilyenkor veszi észre, mennyire változik az igény. Ha valamiben pénzt látnak az ember", azonnal átállnak a jövedelmezőbbre. Ide kell viszont a legnagyobb segítség is. A nagyüzem termelési tapasztalatait otthon is kamatoztatni akarja mindenki. Műtrágyától a növényvédő szerekig, a leghamarabb hízó állatokig öntik a kérdéseket Mogyoró József elé. Ha este hazaér az agronómus, befejezi félbemaradt írnivalóit, azután előszedi a szakkönyveit, megnézi a televízió mezőgazdasági előadásait, odaül a rádió mellé, ha az ígér valami szakmába vágót, mert biztosra veheti, hogy másnap reggel azzal köszönnek neki az emberek: láttad-e, hallottad-e, mit szólsz hozzá? És a jó agronómusnak mindenről tudnia kell. H. I). | Hegesztési kiállítás Az idén június 13 és 11 között Brnóban rendezi meg „Hegesztés ’71” címer a második nemzetközi hegesztési kiállítást, amelyen a hegesztés különböző eljárásaira, forrasztásra, vágásra alkalmas készülékeket és biztonsági berendezéseket állítanak ki. Az 1969-ben megrendezett első kiállításon több mint 10 hegesztőberendezést gyártó cég vett részt, az idei kiállítás ennél sokkal nagyobb szabásúnak ígérkezik. A kiállítás összekapcsolódik a hibátlan hegesztés varrat vizsgálatával foglalkozó csehszlovák konferenciával, amelyen sok külföldi szakember is részt vesz.