Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-01 / 180. szám

Az egymilliomodik néző a szabadtérin Tegnap, szombaton este az Állami Népi Együttes búcsuelőadásán fiatalok vet­ték birtokukba a szabadté­ri nézőteret. A több mint hatezer személyes nézőtér ülőhelyeinek több mint ki­lencven százalékát azok a fiatalok foglalták el, akik az Expressz ifjúsági utazási iroda szervezésében érkez­tek Szegedre az ifjúsági na­pok rendezvényeire. A tegnapi előadáson, a felszabadul­ás után újjászer­vezett szabadtéri 203. elő­adásán köszöntötték a játé­kok egymilliomodik látoga­tóját. A szerencsés néző Szerencsről érkezett: Kékesi Katalin 22 éves lány, a sze­rencsi vas- és fémipari vál­lalat adminisztrátora. A szerencsés nézőt a Dóm téri főkapunál Horváth Mihály, a játékok igazgatóhelyettese fogadta meleg szavak kísé­retében, és átadta Kékesi Katalinnak az igazgatóság ajándékait, egy öt évre szó­ló kétszemélyes bérletet az összes szabadtéri bemutatók­ra és egy 55 cm magas egyedi vázát, amelyet a vá­sárhelyi majolikagyár készí­tett a nyertesnek. Ezután Rábai Miklós, az Állami Népi Együttes művészeti vezetője köszöntötte az egy­­millomodik látogatót, át­nyújtva neki az együttes ajándékát, egy díszes albu­mot, amely az együttes négy nagy­lemezét és a tán­cokról készült legszebb fel­vételeket tartalmazza. Az Expressz utazási iroda egy­hetes NDK-beli turistaúttal jutalmazta a szerencsés né­zőt. Ezt Könye Jenő, az iro­da osztályvezetője nyújtotta át Kékesi Katalinnak. Az utazás szeptember 3-án kez­dődik és a Weimar—Berlin útvonalon halad át a Né­met Demokratikus Köztár­saságon. Kékesi Katalin, a játékok egymilliomodik nézője az ünnepség után elmondotta, meglepődve és nagyon bol­dogan vette tudomásul, mi­lyen szerencsés lett. A sze­­redi Szabadtéri Játékokat nagyon szereti. Ha csak rajta múlott volna, minden előadást megnéz. De eddig még csak egyetlen előadást látott, a két évvel ezelőtti Hunyt, amikor ugyancsak az Expressz szervezésében , szintén az ifjúsági nap­okra jött Szegedre. Siflis József felvétele Horváth Mihály a Dóm téri főkapunál átadja a se egymil­liomodik nézőnek az igazgatóság ajándékait Fiatalok látványos karneválja Vidámság, ötlet, színpompa Tegnap már délelőtt a megszokottnál is elevenebb képet öltött a város. Az or­szág minden tájáról, vala­mennyi megyéjéből érkez­tek a fiatalok csoportjai Szegedre, a KISZ városi bi­zottsága, valamint az Exp­ressz Ifjúsági és Diák Uta­zási Iroda által közösen rendezett ifjúsági napokra. A KISZ városi bizottságán délelőtt 10 órától fogadták az érkező csoportok vezetőit és kalauzolták a vendégeket szállásukra. Délután 4 órakor a városi tanács dísztermében Papp Gyula, a Fesztivál Intéző Bizottságának elnöke fogad­ta a vendégeket, köszöntötte a csoportok vezetőit. Az ötödik ifjúsági napok rendezvénysorozata fél 5- kor kezdődött a Széchenyi téren. Az összegyűlt sok ezer főnyi közönséget, a vá­ros mintegy H ezer fiatal vendégét Hevér László, a KISZ Szeged városi bizott­ságának titkára köszöntötte, azután Szögi Bélának, a KISZ Csongrád megyei bi­zottsága első titkárának megnyitó szavai hangzottak el. Az ünnepélyes megnyi­tón részt vett dr. Biczó György, a városi tanács el­nöke és dr. Ozvald Imre, az MSZMP városi bizottsá­gának titkára. Az ünnepélyes megnyitó után megindult az immár tizennegyedszer megrende­zett karnevál színpompás, ötletekben gazdag, vidám menete. Az élen a Delta vállalat fiataljai vitték a KISZ virágokból készített jelvényét, azután az ÉDOSZ népi táncegyüttese követke­zett tapsot érdemlő pro­dukciójával. Több mint 30 produkció vonult el a Széchenyi té­ren, a nézők ezrei előtt. A vállalatok KISZ-fiataljai ál­tal készített jelenetek sok leleményességről és sok munkáról vallottak. Felso­rolni sem lehet, a színes produkciókat, csak néhá­nyat lehet közülük említeni. Tapsot kapott a 25 éves út­törőmozgalmat jelképező vasúti motorkocsi makett, a MÁV fiataljainak munkája, az olajipar kútmakettja, a nyomda kínai pingpong-po­litikai jelenete, a móravá­rosi ifjúsági klub három testőre, a Centrum Áruház cipőpardiája, a „Járjon né­ha mezítláb is” jelmondat­tal. Nevettető volt a szegedi fémipari vállalat fiataljai által készített őslény, a kő­korszaki szakikkal. És úgy látszik, a futball innen sem hiányozhatott.­ A gyufagyár egyszerű, de annál ötlete­sebb MTK-paródiája, vagy a Textilművek fiataljainak SZEOL-jelenete mindenkit megnevettetett, csakúgy, mint a cipőgyár fiataljainak női foci bemutatója. Nagy­szerű ötlet volt a közleke­dési vállalat Stan és Panja, a pufogó, füstölő, mindun­­a.lan elguruló kormányke­­rekű öreg autóval. Kitűnő, jól kidolgozott, jeleneteket láthatott­ a kö­zönség. Az egész karnevál a fiatalok találékonyságáról vallott. Arról, hogy a napi eseményekben fel tudják fe­dezni a humort, a kritikát, legyenek azok akár futball­­mizériák, vagy politikai sakikhúzások. A Nixon-féle álbéke éppúgy helyet ka­pott a felvonulásban, mint a nőuralom, vagy a cigány­­karaván. Nem lesz könnyű dolga a zsűrinek, amely a jövő hét elején dönt a he­lyezésekről. A vidám karnevál után a vendégek este a Dóm téren az Állami Népi Együttes előadását, az Ecsen lako­dalmast láthatták, utána pedig a Széchenyi téren rendezett utcabálon szóra­kozhattak hajnalig. Az V. Szegedi­ Ifjúsági Napok rendezvénysorozata ma, vasárnap folytatódik. Az újszegedi szabadtéri színpadon délelőtt 9-kor és 11-kor, majd délután 3 óra­kor az Expressz show mű­során szórakozhatnak a vá­ros fiatal vendégei. Megte­kintik közben a város neve­zetességeit, az ünnepi hetek rendezvényeit. Hétfőn a sal­gótarjáni fesztiválon arany­érmet szerzett együttesek szórakoztatják a fiatalokat. Sz. I. Nagyobb területen, új környezetben Mezőgazdasági kiállítások megnyitása Új környezetben, s jóval nagyobb területen nyúlt meg szombaton délben Szegeden — a Merev utcai közgazda­­sági technikum épületében — immár kilencedik alka­lommal a nemzetközi őszi­barack- és borkiállítás, s a gazdag anyagot felvonultató díszmadár-kiállítás. A meg­nyitón megjelent dr. Komó­csin Mihály, a megyei ta­nács elnöke, dr. Ágoston József és Szabó Sándor, a megyei pártbizottság titká­rai, dr. Varga Dezső, a vá­rosi pártbizottság titkára. Dr. Molnár Béla igazga­tó, a Kertészeti Kutató In­tézet vezetője megnyitó be­szédében kiemelte, hogy bár csak színfoltja ez a kiállítás a nagy rendezvénysorozat­nak, mégis jól szemlélteti az ágazat szakmai színvonalát. Az ilyen jellegű rendezvé­nyek jelentősége növekedett, s nemcsak a kertészeti ter­mékek­ iránti érdeklődést tükrözi, hanem bemutatja a termelés színvonalát, is. Az árusítás forgalma tízsze­resére nőtt az első kiállítás­hoz viszonyítva. Jó fórum ez a szakemberek tapaszta­latcseréjére és egyben meg­teremti a lehetőséget a to­vábbi úthoz, az őszibarack­­termesztés további lépései­hez. Korszerű fajtákkal, na­gyobb szakszerűséggel, okos gazdálkodással e gyümölcs­­kultúrára továbbra is szép jövő vár, különösen a tő­lünk északra levő országok­ba szállíthatunk több gyü­mölcsöt. A gyümölcskiállításra 21 kiállító küldte be termékét, zömmel őszibarackot. A be­mutatott áru minősége lé­nyegesen jobb a tavalyinál. A mennyiség viszont keve­sebb. A bíráló bizottság a fődíjat a Kertészeti Kutató Intézet (Budapest, Budaté­­tény) Jersyland őszibarack fajtájának ítélte. Két kü­lön­­díjat is elvitt az intézet, ugyancsak különdíjat nyert a balotaszállási közös vál­lalkozás Győztes őszibarack­jával, valamint a rózsai Napsugár Tsz Ford-fajtájá­­val. öt. első díj, neav má­sodik díj, négy harmadik díj került­ kiosztásra. A borbiváló bizottság a kiállított termékeket, fajtá­kat szektoronként és részle­tesen átvizsgálta. A színvo­nalat, a fajtaválasztékot, a korszerű csomagolási módo­ka és a kialakult összképet bírálta. Hét pincegazdasági vállalat, nyolc állami gaz­daság 192 fajtával és 4 ezer palackkal képviselte magát. Lényegesen többen jöttek el most, mint az elmúlt eszten­dőben. Különdíjat a Kunba­jai Állami Gazdaság, az Eger—Gyöngyösvidéki Pin­cegazdaság, a Közép-Ma­gyarországi Pincegazdaság budafoki üzeme és szegedi üzeme kapott. Négy első dí­jat, öt második díjat és négy harmadik díjat adtak ki. Gazdag anyag kápráztatja el a látogatókat különböző likőrökből, desszertborokból, s az egyéb témákban kiállí­tó vállalatok anyagával, s nem utolsósorban a nem­zetközi részvételű díszmadár bemutatóval. Kedves színfoltja volt a megnyitónak, amikor a TIT szegedi szervezetének galambtenyésztői félezer szegedi magasröptű keringő galambot eresztettek a ma­gasba. Sz. L. t

Next