Délmagyarország, 1971. október (61. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-27 / 253. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA Helyreállították a Kínai Népköztársaság ENSZ-jogait Az amerikaiak legsúlyosabb és leglátványosabb veresége az ENSZ történetében • Határozat a Csang Kaj-sek-rezsim képviselőinek eltávolítására Tegnap hajnali 4.20 órakor Adam Malik, az ENSZ-köz­­gyűlés 26. ülésszakának el­­nöke nagy ováció közepette kihirdette: 76 szavazattal 35 ellenében, 17 tartózkodással a közgyűlés jóváhagyta az albán határozati javaslatot, amely előírja a Kínai Nép­­köztársaság ENSZ-jogainak helyreállítását és a Csang Kaj-sek-rezsim képviselőinek haladéktalan eltávolítását, az ENSZ összes szerveiből. Malik egyidejűleg bejelen­tette, hogy a közgyűlés dön­téséről tájékoztatják a Kí­nai Népköztársaság kormá­nyát. Közvetlenül az albán ja­vaslatról megejtett név sze­rinti szavazás előtt Tajvan képviselője bejelentette, hogy küldöttsége a továbbiakban nem vesz részt az ENSZ egyetlen szervének munká­jában sem, majd a Csang Kaj-sek-rezsim képviselői testületileg kivonultak az ülésterem­bő. Erre a kivo­nulásra csak azután került sor, miután előzőleg döntő vereséget szenvedett a Taj­van kizárását „fontos kér­désnek” minősítő amerikai ügyrendi javaslat. A helyi idő szerint este 7 — magyarországi időszámí­tás szerint keddre virradó éjjel 1 — órakor befejező­dött egyhetes vitát több mint négy órán át tartó ügyrendi manőverezés kö­vette. Ennek során előbb Tunézia, majd Szaúd-Arábia terjesz­tett elő módosító javaslato­kat az albán határozati ja­vaslathoz, és szavazási el­sőbbséget követelt indítvá­nyaiknak. Miután Japán, Ausztrália és Új-Zéland, az amerikai határozati javasla­tok társszerzői, támogatá­sukról biztosították a tuné­ziai és a szaúd-arábiai kez­deményezést, nyilvánvalóvá vált, hogy újabb időhúzó amerikai manőverről van szó, amelynek célja a szava­zási erőviszonyok „beméré­se”. Az albán javaslat tá­mogatóinak követelésébe a közgyűlés elnöke szavazásra bocsátotta a kérdést, adja­nak-e elsőbbséget a két mó­dosító indítványnak. A sza­úd-arábiai módosító indít­ványról a közgyűlés 56:53 arányban, 19 tartózkodással megtagadta az elsőbbséget. Ezek után Tunézia vissza­vonta módosító javaslatait Ezután következett a sza­vazás az USA ügyrendi ja­vaslatának elsőségéről. Ezt a közgyűlés 61:53 arányban, 15 tartózkodással megsza­vazta, de ez a szavazási arány már elő­revetítette az amerikai ve­reség árnyékát. Ilyen előzmények után zsú­folt teremben, teli sajtókar­zatok előtt, rendkívül feszült légkörben került sor a döntő erőpróbára, a Tajvan kizá­rását „fontos kérdésnek” mi­nősítő amerikai ügyrendi ja­vaslat fölötti szavazásra. Amikor az ülésterem világí­tó eredményhirdető tábláin megjelentek a következő szá­mok: 59 igen, 64 nem, 15 tartózkodás, a küldöttek túl­nyomó többsége felállva, óriási üdvrivalgással ünne­pelte a 21 év óta tartó ame­rikai obstrukció végső, tör­ténelmi jelentőségű veresé­gét. Ez a győzelmi hangulat ezután már rányomta bélye­gét a további fejleményekre: a kétségbeesett amerikai utóvéd-csatározások sorra kudarcba fulladtak, és a „habozó” tagállamok számára is világossá vált, hogy a vesztesek oldalára kerülnek mindazok, akik se­gítséget nyújtanak az ame­rikai halogató manőverezés­hez. Bush amerikai ENSZ- kép­viselő utolsó erőfeszíté­se egyébként az volt, hogy egy szenegáli fogalmazásbe­li módosító indítványba ka­paszkodva kérte, szavazza­nak elkülönítve a KNK ENSZ-jogainak helyreállítá­sáról — amit az USA is tá­mogat —, és külön a tajva­ni rezsim kizárásáról. Mi­után maga Szenegál is elh­a­tárolta­­ magát az amerikai javaslattól, a közgyűlés el­nöke nem adott helyt az amerkai módosító javaslat­nak és szavazást rendelt el az albán határozati javas­latról. A minden előzetes vára­kozást meghaladó arányú többség annak tulajdonítha­tó, hogy az ENSZ történetének legsúlyosabb és leglátvá­nyosabb veresége után számos állam — például az USA olyan közeli szö­vetségesei és barátai, mint Beligum, Olaszország és Izrael – az utolsó pilla­­natban a nyilvánvaló győztesekhez csatlakozva megszavazta a KNK ENSZ-­ jogainak helyreállítását és a Csang Kaj-sek-rezsim képviselőinek eltávolítását előíró határozati javasla­tot. U Thant ENSZ-főtitikár tegnap táviratban értesítette a Kínai Népköztársaság kül­ügyminisztériumát a köz­gyűlés döntéséről, s egyút­tal megküldte a vonatkozó határozat szövegét is, ame­lyet Pekingben tanulmá­nyoznak. Szavazás Kína ENSZ-tagságáról 61. évfolyam, 253. szám 1971. október 27. szerda Áras 80 fil­lér Brezsnyev és Pompidou második tanácskozása Látogatás a párizsi városházán Leonyid Brezsnyev ked­den délelőtt Chaban-Delmas miniszterelnök kíséretében koszorút helyezett el a dia­dalív alatt az ismeretlen katona sírján, majd Marcel­­lin belügyminiszter kísére­tében a párizsi városházán tett látogatást. A városháza előtti téren, akárcsak előzőleg, a diadal­ív közelében és a Champs Elysées-en , hatalmas tö­meg gyűlt össze, és a pári­zsiak lelkes éljenzéssel fo­gadták az SZKP főtitkárát, és a kíséretében levő szov­jet államférfiakat. A városháza főbejáratánál Jean Cherioux, a párizsi tanács elnöke fogadta a szovjet vendégeket és a vá­rosháza dísztermébe kísérte őket, ahol már összegyűltek a városi tanács tagjai és a párizsi diplomáciai kar kép­viselői. Jean Cherioux ’ a városi tanács és Párizs lakossága nevében üdvözölte Leonyid Brezsnyevet és hangsúlyoz­ta, hogy a párizsiak rend­kívül nagyra értékelik a szovjet és a francia népet összekötő hagyományos ba­rátságot. Leonyid Brezsnyev vála­szában mindenekelőtt kije­lentette, hogy Párizs szép­sége rendkívül mély benyo­mást tett rá, majd megem­lékezett arról a hősies ma­(Folytatás a 2. oldalon.) Jó ütemben halad a városi földgázvezeték-építés Jövőre befejezik az új vezetékek fektetését Ha összességében nézzük a szegedi földgázvezeték-háló­zat építését, nem olyan csú­nya a menyasszony. A DÉ- GÁZ a Szeged városi tanács végrehajtó bizottsága előter­jesztett tájékoztató jelentésé­ben összefoglalta az eddig végzett munkát és a hálózat­­építés jövő évi kilátásait. Eszerint ennek az esztendő­nek a végére több mint 27 millió forint értékű munkát végeztek el és az idén épített új hálózat hossza eléri a 13 ezer mé­tert. A korábbi esztendőkben el­végzett hálózatépítéssel együtt így már megközelítő­en 30 ezer méter lesz a föld­­gázvezeték hosszúsága, a rá­­költött összeg pedig eléri az 58 millió forintot. Ezek a számok a fogyasztókat úgy érintik, hogy több mint 17 ezer lesz de­cemberig a földgáztüzelés­re alkalmassá tett készü­lékek száma. Idén a munka legkénye­sebb szakaszát végzik, mert a vezetéképítés a belváros­ban jár legtöbb gonddal. A jövő évi program: 15 kilométer új vezetéket épí­tenek és újabb 17 ezer 700 készüléket tesznek alkal­massá földgáztüzelésre. Az a terv, hogy 1972 végé­re Szegeden általános legyen a földgáztüzelés a háztartá­sokban is, a DÉGÁZ véle­ménye szerint reális, kivéve az Április 4. útja és a Kos­suth Lajos sugárút vezetékét. Ezeken a főútvonalakon csak az úttest teljes felújítása so­rán célszerű a gázvezeték­építés, vagy pedig gazdasá­gos átmeneti megoldást kell keresni, 1971 jelentős előrelépés a szegedi földgázprogram meg­valósításában. Ma már bizo­nyosnak látszik, hogy a Le­nin körúton belül a vezeté­kek átépítése a terv szerint megvalósul és Szeged központjában a gáz­ellátás minden korlátozá­sát meg lehet szüntetni. Sajnálatos, hogy a KIÉGÁZ egyedül maradt a hatalmas munkával, mert a Város­gazdálkodási Vállalat, a Du­na—­Tisza-közi Talajjavító Vállalat, a Szegedi Építőipa­ri Vállalat és az Építőipari Ktsz nem teljesítette azt a megajánlását, amit a prog­ramban való részvételre tett. Különösen súlyos a Szegedi Építőipari Vállalat mulasz­tása, hiszen 10 millió forint értékű munka elvégzésére tett ígéretet, de ebből a mai napig semmit sem végzett, és a Szegedi Építőipari Ktsz is csak ímmel-ámmal vett részt a vezetéképítésben — 3—4 millió forint értékű munka helyett — s ezzel is sok bosszúságot okoz az új­szegedi lakosságnak. Megvizsgálta a végrehajtó bizottság tegnapi ülésén an­nak garanciáit is, hogy 1972-ben be tudják-e fejezni a földgázszolgáltatási progra­mot Minthogy a Szegedi Tervező Vállalat időben el­készítette a kiviteli terve­ket, a DÉGÁZ megerősítette vezetéképítő részlegét és az új mélyépítő vállalat, az AL­ÉP nagy részt vállalt a jövő évben sorra kerülő munkák­ból, a vezetéképítés zavarta­­lannak ígérkezik. Nagyobb gondot jelent majd a lakóházakon belüli veze­tékátépítés és a fűtőberen­dezések szerelése. Újabban heves viták tárgya, hogy miért nem lehet a cserép­kályhákba égőfejeket sze­relni. A végrehajtó Bizottság úgy foglalt állást, hogy ennek a lehetőségnek az alkalmazását ismételten felül kell vizsgálni, mert­ biz­­onságos megoldást jelenthet ez az eljárás arra az időre, amíg a beépített cserépkályhák újabb átépítés nélkül működtethetők. Az­után folyamatosan el lehet­ne végezni fűtőkészülékek kicserélését. A városi tanács végrehaj­tó bizottsága nyilvános elis­merését fejezte ki a gáz­programban részt vevő válla­latok dolgozóinak az idei munkáért. Országgyűlési küldöttségünk Kijevben Tizenkét órás vonatút után kedden reggel Moszk­vából Kijevbe érkezett a magyar országgyűlés kül­döttsége, amely Apró Antal­nak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának az or­szággyűlés elnökének veze­tésével hétfőn kezdte meg tíznapos szovjetunióbeli lá­togatását. A magyar országgyűlési küldöttség kijevi program­jának bevezetőjeként láto­gatást tett az Ukrán KP KB székházában, ahol Pjotr Seleszt, a párt Köz­ponti Bizottságának első titkára, az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának tagja fo­gadta a magyar parlament képviselőit. A találkozók követően a köztársaság Minisztertaná­csának elnökségét kereste fel delegációnk, majd ko­szorút helyezett el az Isme­retlen katona emlékművén. Újabb terület telkeknek és kiskerteknek 400 telkot és 200 kiskertot parcelláznak Újszegeden A szegedi lakosság köré­ben nagy az érdeklődés ker­tes családi házak építésére al­kalmas telkek iránt. Már tör­téntek intézkedések koráb­ban is kiskertek és házhe­lyek parcellázására, de terü­lethiány miatt ezeket az igé­nyeket korántsem tudta a ta­nács kielégíteni. Az I. ke­rületi tanácsi hivatal jelen­leg is 23b kérést tart nyilván, de ez a szám csak részben fejezi ki az érdeklődést. Az igények kielégítése ér­dekében a városi tanács vég­rehajtó bizottsága úgy dön­tött, hogy a szegedi Felszabadulás Tsz-től mintegy 60 katasz­teri hold nagyságú terüle­tet vesz át kártalanítással, hogy ezt a nagyüzemi művelésre alkal­­matlan területet felparcel­lázza és házhelyek, illetve kiskertek formájában értéke­sítse. Az e célra szánt terület az Ifjú Gárda Nevelőott­hon, a Traktor utca és a város közigazgatási határa körzetében fekszik, s­­ mintegy 400 darab 200 négyszögöles házhely és 200— 210 Hétvégi kiskert kialakí­tására alkalmas. A tanács elvégezteti a te­rület közművesítését — bel­vízmentesítést, vízellátást, villamosenergia-hálózat épí­tését — és az OTP útján fogja érté­kesíteni a kiskerteket és a telkeket. A parcellázás és az alapköz­művesítés körülbelül 2—3 évet igényel,

Next