Délmagyarország, 1971. november (61. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-17 / 271. szám

4 Vak jelzőlámpák Látszatra sok pénz és munka fekszik a közúti jel­zőlámpák föld alá süllyesz­tett berendezéseiben Szege­den, a Nagykörút és a Pe­tőfi Sándor sugárút keresz­teződésében, ugyanígy a Jó­zsef Attila sugárút és a Nagykörút találkozásánál is. Annak idején, amikor a lámpaoszlopokat felállítot­ták, és az azokat működtető berendezéseknek helyet csi­náltak, a járókelők úgy vél­ték, hogy végre megoldódik a forgalom korszerű és au­tomatikus irányítása a vá­rosnak e két igen forgal­mas pontján. De a lámpák működtetése annyira tiszavirág életű volt, hogy Szeged idegenforgal­mának nyári, fő szezonjában sem tudták irányítani a for­galmat, még felügyelet mel­lett sem. Jobb is volt leál­lítani azt az „automatikát”, mielőtt súlyos karambolt okozhatott volna a Moszk­vai körút és a Petőfi Sán­dor sugárút találkozásánál. Ennek is több hónapja már. Mi lesz ezután, vajon meddig maradnak vakok a jelzőlámpák e fontos csomó­pontokon, s egyáltalán jó-e, hogy sorsukkal nem törődik senki? Ha a kérdés egysze­rűnek látszik is, a megoldás távolról sem ilyen könnyű. Mar­kos Károly, az I. kerü­leti tanácsi hivatal elnök­­helyettese és Tölgyesi Béla, a városi tanács építési és közlekedési osztályának ve­zetője egyaránt arról tájé­koztattak, hogy a jelzőlám­pákkal kapcsolatos problé­mának múltja van, sőt a megoldásnak jövője. A hi­ba és a várakozás megítélé­se sem olyan egyszerű, hi­szen annak idején a Villa­­mosautomatikai Intézet Bu­dapesten elvállalta a szegedi igényeknek megfelelő meg­rendelést és kivitelezést. Hazai gyártmányú automati­­kára épültek volna a csomó­pontok jelzőlámpái, ame­lyeknek működése kifogás­talan volt az Intézeti kísér­letezés stádiumában, a gya­korlatban azonban nem vált be. Éppen ezért működteté­süket nem is engedélyezték. A város mint megrendelő, nem vette át a munkát a Villamosautomatikai Inté­zettől. Az ügy tisztázása vé­gett döntőbizottságnál vég­ződött a dolog, amely a vá­ros javára megítélte a kár­térítést, ugyanakkor nem mondtak le a jelzőlámpák továbbépítéséről. Az ügy fo­lyamatban van, már csak azért is, mert — bár konk­rét határidő nincs — bér­kötelezettség sarkallja a szóban forgó Intézetet mint tervezőt és kivitelezőt, hogy a korábbi megrendelésnek maradéktalanul eleget te­gyen. A kényszerű várakozás még „nyereséggel” is zárul, ha azt vesszük alapul, hogy a módosított KRESZ azóta kötelező érvényűen máskép­pen rendelkezik az ilyen csomópontokon felállítandó jelzőlámpák általános mű­ködtetésével kapcsolatban, mint amely annak idején ér­vényben volt, amikor a ki­vitelezésre a megrendelést elvállalták. A módosított KRESZ ugyanis kötelezően intézkedik arról, hogy a jelzőlámpák működése össz­hangban legyen­ a nyomsáv­jelzésekkel, illetve üzemel­tetési időn kívül egyaránt, és minden irányba sárga fé­nyű villogó jelzést adjon. Ennek a követelménynek nem feleltek volna meg a kérdéses helyeken felállítan­dó jelzőlámpák, ha azokat korábban helyezik üzembe, illetve most utólag „meg­okosodva” többe került vol­na az átalakítás. A Villamosautomatikai In­tézet ez év december 15-ig új konstrukció alapján és külföldi automatikus beren­dezéssel eleget tesz mind a Nagykörút és a Petőfi Sán­dor sugárútnál, mind pedig a Nagykörút és a József At­tila sugárútnál levő csomó­pont jelzőlámpáinak végle­ges és üzembiztos átadásá­nak, illetve legyünk kicsit türelmesebbek: ez év de­cember végére a munkálato­kat befejezik. Lényegében ugyanilyen automatikára kell kicserélni, és átépíteni a Tolbuhin sugárút és a Nagykörút kereszteződésé­ben — jelenleg a hagyomá­nyos alapon működő — for­galomirányító berendezést, ugyanígy a Lenin körút és a Kossuth Lajos sugárút ke­reszteződésében működő jel­zőlámpát, s majd mindazo­kon a helyeken az új auto­­matikával felszerelt berende­zéseket állítanak fel, ahol azokra szükség van Szeged közúti rendjében. L. F. Képünkön a vak jelzőlámpák a Petőfi Sándor sugárút és a Nagykörút nagy forgalmú találkozásánál a kongresszusi pályázat A városi KISZ-bizottság és a városi tanács művelő­dési osztálya Kongresszustól kongresszusig címmel iro­dalmi, fotó- és plakátpályá­zatot hirdetett. Felhívásuk visszhangra talált: gazdag anyagot küldtek be a fiata­lok. A mintegy­ száz pályázó legtöbbje plakátot tervezett a kongresszus üdvözlésére,­ a béke megőrzésére, Angela Davis megmentésére. A fo­tók a fiatalok életét, munká­ját, szórakozását mutatják be. Az­ irodalmi pályázatok között sok a vers, de no­vella, riport, tanulmány is akad bőven. A pályamunkák elbírálá­sában írók, költők, festő- és fotóművészek is részt vesz­nek. A díjazott munkákat a Bartók Béla művelődési köz­pontban rendezendő kiállítá­son fogják bemutatni. A pá­lyázat zsűrizése már meg­kezdődött, az eredményről december elején értesülnek az érdekeltek. December 8- án, a KISZ-kongresszus első napján fogják megnyitni a kiállítást, akkor osztják ki a díjakat is. v­advédő fásítás Az apróvadakban rendkí­vül gazdag Szolnok megyé­ben, az összefüggő nagyüze­mi táblák kialakításával, erősen megcsappant a vad­állomány búvó- és fészkelő­helye. A szolnoki Diana Va­dásztársaság most kezdemé­nyezést tett vadvédő fásítási program kidolgozására. A társaság öt-hatezer hektár­nyi kiterjedésű „felségterü­letén” számos olyan határ­rész található, ahol a föld kevésbé alkalmas mezőgaz­dasági kultúrák termeszté­sére, fásítással azonban hasznosítható. A szolnokiak módszereit később kiterjesz­tik az egész megyére, új, természetes otthont alakíta­nak ki a növekvő vadállo­mánynak. Népi minták Borsod megyében az utób­bi években újra divatba jött a hímzés. A művelődési ott­honokban 80 díszítőművésze­ti szakkör működik, s a téli hónapokban mintegy kétezer lány és asszony tanulja meg a régi magyar motívumok varrási módját. A magyaros minták variálásával térítő­ket, párnahuzatokat, fali fu­tókat és ruhákat hímeznek. SZERDA, 1971. NOVEMBER 17. és átszervezés Az üzemszervezésben — mondta nemrég egy hozzáér­tő szakember, a helyzet ki­váló ismerője — nagyon el­maradtunk. Messze vagyunk lehetőségeinktől, sokkal töb­bet kellene tennünk a mun­ka jobb megszervezéséért, a feltételek előzetes és folya­matos biztosításáért. Ehhez, úgy hiszem, min­den munkahelyen tudnának valamilyen megerősítő kom­mentárt fűzni. Az, aki nem kapja meg időben az anya­got, az, aki hibás anyagot kap, nem olyat, amilyent előre terveznek a munkájá­hoz — éppúgy el tudná so­rolni negatív tapasztalatait, mint a különféle szolgálta­tásokra, szerelések elvégzé­sére, vagy éppen házuk fel­épülésére várakozók. Csak az hiányzik még igen sok helyen, hogy alapos reví­ziónak vessék alá munkáju­kat, szervezési szempontból. Pedig a szervezési hiá­nyosságok egész láncreak­ciót szoktak elindítani. Egyik vállalatnál csak a gyárka­pun kívül, de van, ahol messzire hatnak, más üze­mek munkájára is. Például nemrégiben drága importgé­pet vásárolt a bútorgyár, az NSZK-ból Szegedig el is hozták a masinát minden baj nélkül. Itt azonban szál­lítás közben leesett a súlyos szerkezet a teherautóról, és összetört. Használhatatlanná zúzódtak a nemesebb ré­szei, így aztán vissza kel­lett vinni az NSZK-ba, kér­ni a céget, hogy cseréljék ki. Ez esetben tehát a szál­lító vállalat dolgozóinak hi­bájából kárt szenvedett a másik fél is, hisz a bútor­gyáriak már azóta munkára is fogták volna a fontos be­rendezéseket. A másik gép megérkezéséig azonban vár­ni kénytelenek, s mindezt azért, mert nem szervezték meg kellő gondossággal a gépszállítást Ide kívánkozik még egy gondolat: az ütemes, egyen­letes munkához kell a jó szervezés. Esetenként az át­szervezés, a változtatás is szükséges. De ilyenkor na­gyon meg kell gondolni: mit miért és meddig? Mert az újra meg újra való át­szervezés, a korábban jó­nak hirdetett munkarend gyors megváltoztatása rossz visszhangot vet. A minap egy szocialista brigádvezetői tanácskozáson tettek ilyen gondot szóvá: a szocialista brigádok munkáját megne­hezíti a létszámhiányból adódó sok brigádátszervezés. Ha egy évben kétszer is átszervezik a munkacsapato­kat, az nyilván károsan be­folyásolja teljesítményüket. A családias légkör, az ös­­­szeszokottság is kárát látja ennek. Nagyon kell tehát óvakodni az elhamarkodott átszervezésektől, mert míg az indokolt, megalapozott szer­vezési változtatások jó eredményt hoznak, ezek hangulati töréseket okoznak, s csak energiaveszteséget je­lentenek. A szervezést tehát nem lehet valamiféle „varázsszer­nek­’ tekinteni, ami magá­ban megoldja a gondokat. Jó előkészítéssel, következe­tes ellenőrzéssel ma már a tudományos vezetés rangján kell biztosítani a munka szervezettségét. S. M. 9. — Ez nem enyhítő, hanem súlyosbító kö­rülmény. Selyem Zsiga nem egy iszákos, mű­veletlen parasztember. — Ez határeset! — tiltakozik Géza. — Az egyik téeszben meg van engedve, a másikban bűnnek számít. Az öreg főagronómus, aki kérdezés nélkül még soha nem szólalt meg, most megszólal. Re­meg a hangja az izgalomtól.­­— Ha következetesek akarunk lenni, a saját mércénket kell alkalmaznunk. Nálunk bűnnek számít. — El kell bocsátani! — kiáltja Pigniczki ba­rá­tja. — Emiatt? — csodálkozik Géza s nézi az em­bereket Zsuppannal és Sárayval már tisztában van. Csorvás arca olyan tartózkodó, vegyszerrel se lehetne előhívni róla semmilyen véleményt Két paraszt kerüli a tekintetét, a többiek ellen­ségesek. Kiszúr egy öregembert. — Magának mi a véleménye, Márton bácsi? Az öreg komótosan kiveszi a pipáját — Hát, ugye, ha nem teszed meg, az embe­rek elgondolkodnak: mi okod van védeni — egy idegent. Géza nézi őket. — Ha akarják.... ha a több­ség akarja, elbocsátom. A Járási Tanács székháza a legkisebb magyar nagyváros legrondább épülete. Hajdan Habs­­burg-sárga fala az idők során nedvessé mál­lott, mint az elhagyott sóházaké. Szűk és sö­tét lépcsőházában lehangoló aktaszag üti meg a belépő orrát. Meg a korhadt és recsegő padlók, az egérrágta por, az ablakpárkányokig felkúszó talajvíz és az „ügyfelek” belső zsebéből mindun­talan előrángatott szilvapálinka szaga. Ősegei, mezőgazdasági osztályvezető szobája alig háromszor négyméteres, berendezése még­is a nagy miniszteri tárgyalószobákat utánozza A sarokba szorítva az íróasztal, mögötte karos­szék, az íróasztalnak éllel alacsony dohányzó­asztalka, előtte két fotel, mögötte a talajvizes fal. A maradék sarokban, az ablak egy részét is eltakarva, a páncélszekrény és egy iratszekrény Az iratszekrény tetején egy gipsz Lenin és Mu­hina Felszabadulási Emlékműve. Csegei negyvenéves, kilencvenkilós, csizmát és kiülepesedett nadrágot hordó „paraszt”. Húsz éve dolgozik az apparátusban a legkülönbözőbb beosztásokban, ő az, aki mindig ott áll helyt, ahova „a párt állítja”. Két hathónapos pártis­kolát végzett és a Népszabadságot sem olvassa el, mert hozzászokott, hogy ami fontos belőle, arról úgyis megkapja megyei vagy járási értekezleten, többféle brosúrában a tájékoztatást — bár a brosúrákat meg­incsak nem olvassa el, mert hozzászokott, hogy ami fontos belőlük, arról úgyis megkapja megyei vagy járási értekezle­ten a tájékoztatást... A különben üres páncél­­szekrényből elővesz egy demizson pálinkát, meg két vizespoharat, leteszi a dohányzóasztal lapjá­ra Zsiga elé, s tölt a poharakba. A magáét ki­csit megemeli, s leönti. Selyem Zsiga önkéntele­nül megrázkódik a büdös szilvapálinkától — ő nem ilyenhez van szokva. Ő nem iszik, vagy csak márkást. De persze, nem mutatja. Csegei dühös arca nem árul el semmi jót. — Az én nevemet miért köpted be? — Gondoltam, minél nagyobb neveket mon­dok, annál könnyebben elsimítják az ügyet. Csegeinek jólesik a bók: nagy nevek! Nemcsak a rendőrségen vált be — most is beválik. Cse­gei haragja irányt változtat: — Ez már a második eset! Hogy semmisége­kért levált valakit! Hatalmi mániája van ennek a Niklasnak, vagy mi...? Most megint én se­gítsek rajtad. Mire kellett százhúsz kiló hal? Zsiga sóhajt. — Kiszámítottam, ha mindenkinek csak öt kilót adok, márpedig annyit muszáj... — Mért nem vesztegeted meg egyszerre az egész országot? Az egész béketábort? — A feleséged bezzeg örült volna — és Zsiga beleszagol a pohárba. — Ez a pálinka is tő­lünk való. — Hol van az már! — s Csengés újra tölt a poharakba, isznak. — A területi szövetségnél fellebbezd meg a leváltásodat, s amíg nincs döntés, maradj a faluban ... Majd kitalálok valamit. A téesziroda előtt Ütött-kopott Pobeda áll meg egy pillanatra, sövény, szemüveges fiatal­ember lép ki belőle, búcsút int a zsúfolt autó­nak. — Háromkor itt! — s az iroda felé in­dul. Az autó továbbmegy. A tömés falú, innen-onnan összekoldult bú­torokkal berendezett Irodában Csorvás Tibort találja, a főkönyvelőt. Most másik ruhában van, de most is olyan elegáns, mint egy vidéki bonvívan. Nyakkendőjében tű. Az újságíró ki­nyúlt, kikönyökölt pulóverben. Köszön, bemu­tatkozik. — Galambos, a megyei lap munkatársa. — Csorvás Tibor főkönyvelő. — Csorvás föl­­élénkülve ugrik talpra, kijjebb húz egy szé­ket. — Foglaljon helyet az elvtárs Az újságíró leül, aktatáskáját az íróasztalra helyezi. (Folytatjuk.) Lengyel atomerőmű A lengyel Minisztertanács határozata értelmében hoz­záfognak az első lengyel atomerőmű építéséhez. Az atomerőmű üzembe helyezé­sére az 1980—1982-es évek­ben kerül sor. Első atomerő­művének építésénél Lengyel­­ország felhasználja a Szov­jetunió tapasztalatait NAPI KISLEXIKON a Marx téri buszokról Hogy félreértés ne es­sék, természetesen nem a helyközi és távolsági buszokról van szó, me­lyek a pályaudvarról in­dulnak. Hagytak itt egy kisközpontra való helyi járatot is a november előtti centralizált közle­kedési rendszer marad­ványaként • Járatai? Itt a hetvenes jelzésű autóbuszok tanyáznak. A 70-es és a 71-es együtt halad a MÁV igazga­tóság érintésével a Szé­chenyi téren, hídon, azután a 70-es az Alsó Kikötő sorra fordul, s a Lövölde úton a Füvész­­kertig közlekedik. A 71- es a Vedres utcán, Csa­nádi utcán, Odesszai körúton, Bérkert utcán át az Erdélyi tér felé fordul, s ott a végállo­mása. A 72-es busz a Nagykörúton, Hunyadi János sugárúton, Hámán Kató utcán — a nagyál­lomást is érintve —, Szövetkezeti úton az át­rakó vasútállomásra ér­kezik. A 73-as szintén a Nagykörúton jár, de ép­pen ellenkező irányban, s a Felső Tisza parton, majd a petőfitelepi Iri­nyi János utcán át Tápé a végállomása. A 74R (csak munkanapion) a Londoni körút, Tolbuhin sugárút vonalon a tex­tilművekig jár. A 75-ös a Kossuth Lajos sugár­úton, Budapesti úton, Dorozsmai úton végig Kiskundorozsmára ér­kezik. # Átszállás? A sok átszállási lehe­tőség közül ismét csak néhányat sorolunk fel: a 70-es és a 71-es buszról a Széchenyi téren a 40- esre, 41-esre, 42-esre, az 50-esre és a 60-asra és B1-esre, a­­ 70-esről. Tr­ésről és a 73-asról a MÁV Igazgatóságnál a 10-esre, 20-asra, 30-as­­ra, 32-esre, 34-esre, a 40- esre, 42-esre leh­et át­­szállni.

Next