Délmagyarország, 1972. június (62. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-01 / 127. szám
CSÜTÖRTÖK, 1972. JÚNIUS 1. Könnyűszerkezetes építés Az építőipar forradalmát, legkorszerűbb eljárását a komplex könnyűszerkezetes építési mód jelenti. Néhány héttel ezelőtt a KISZ Központi Bizottsága védnökséget vállalt az országos program előmozdítására: szocialista szerződést kötött az érintett minisztériumokkal, az ágazati szakszervezetekkel. Az ebből adódó feladatok elemzésére szerdán országos értekezletre gyűltek össze a fiatalok Angyalföldön. A Fémmunkás Vállalat Frangepán utcai művelődési házában mintegy 500 ifjúsági vezető, gazdasági szakember tanácskozott arról: miként lehet a népgazdaságig rendkívül fontos feladat megoldását a fiatalok bevonásával eredményesen elősegíteni. Átadták a murai vízművet Először 1924-ben tervezték, hogy a Mura folyó partjáról oldják meg Nagykanizsa vízellátását. A terv fél évszázad múltán valóra vált: Dégen Imre államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke szerdán átadta rendeltetésének a teljes elkészülte után naponta 40 000 köbméter vizet szolgáltató murai regionális vízmű első szakaszát. A Mura folyó partjára telepített kutakból távvezetéken jut a víz a városba. Az építés eddigi költségei megközelítik a 100 millió forintot. A munka tovább folytatódik. A műszaki hónap záróelőadása a tudomány a műszaki haladásért Tegnap, szerda délelőtt a Tisza Szálló koncerttermében került sor a XII. műszaki hónap zárórendezvényére. A negyedik plenáris előadást dr. Márta Ferenc akadémikus, a JATE rektora tartotta. „A műszaki haladás, a felsőoktatás-politika és a tudománypolitika kapcsolata cím már maga is sejttette, hogy izgalmas és sokrétű kérdéskör boncolgatása lesz az előadás. A termelés és a tudomány eredményei mindig is szoros kölcsönhatásban voltak egymással, hiszen a társadalom szükségletei hívták életre a kutatási eredményeket, s gyakorlati alkalmazásuk során megmutatkozott a szellemi erőfeszítések értelme, haszna. Mint dr. Márta Ferenc elmondotta, a tudományos kutatásnak két, egymással összefonódó célja van. Egyik: a természeti és társadalmi jelenségek törvényszerűségeinek kutatása, feltárása, megismerése. A másik cél a kutatási eredmények alkalmazása, realizálása. * Napjainkban lényegesen lerövidült ez az időköz, amely valamilyen felfedezés és alkalmazása között telik el. „Kirobbanónak” nevezhetjük ezt a fejlődést, amely jellemzője a tudományostechnikai forradalom időszakának — korunknak. A fejlődést jellemzi, hogy a korábbiakhoz képest sokszorosára nőtt a céltudatosan egy-egy témára koncentrált szellemi erő; sok tudós, szakember munkálkodik egyazon feladat részletein, korszerű eszközökkel, gépekkel felszerelve. Csak így lehet viszonylag rövid idő alatt számottevő eredményt elérni. Mit kell tennünk, hogy lépést tartsunk a tudomány világméretű fejlődésével? — Erre a kérdésre is részletesen válaszolt az előadó. Feltétlenül szükséges a kutatások koncentrálása, egészséges arányok megteremtése. Ugyanakkor a tudományos „munkamegosztásba”, a nemzetközi tudományos csere rendszerébe is szükséges bekapcsolódni. A tudományos eredmények gyors behatolását a termelésbe ma még számos tényező akadályozza is hazánkban. A tudomány termelőerővé válását jól megalapozott távlati tudományos kutatási tervvel igyekszünk elérni. Különösen fontos, hogy a tudomány és technika eredményeit befogadni és felhasználni tudó, értő szakembergárdája legyen népgazdaságunknak. Ezzel az előadással véget ért a XII. műszaki hónap rendezvénysorozata. Mint dr. Bátyai Jenő, az MTESZ Csongrád megyei Szervezetének szaktitkára a plenáris záróelőadáson elmondta: idén is az aktuális kérdések megválaszolására törekedtek a „hónap” rendezői, előadói. A munka- és üzemszervezés égetően időszerű kérdései mellett sok egyéb témáról is szó esett — összesen 67 előadásra és egyéb rendezvényre került sor Szegeden és Csongrád megyében, a XII. műszaki hónap keretében. Július 21 az 50. nemzetközi szövetkezeti nap Július 2-án — immár 50. alkalommal — világszerte megünneplik a nemzetközi szövetkezeti napot. A szocialista országokban, s így hazánkban is a megemlékezéssel a figyelmet a szocialista építőmunka nagy terveinek megvalósítására irányítják. Ebben a szellemben látott napvilágot az Országos Szövetkezeti Tanács Elnökségének felhívása is, amely leszögezi: a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusán jóváhagyott, a szocializmus építését magasabb színvonalon biztosító politikával teljes összhangban állnak a hazai szövetkezeti mozgalom alapelvei, célkitűzései, amelyeket a szövetkezetekről szóló 1971. évi III. törvényben az országgyűlés is megerősített. A felhívás hangsúlyozza, hogy a magyar szövetkezeti mozgalom napjainkban megbecsült résztvevője a nemzetközi szövetkezeti mozgalomnak. Mindhárom országos tanács, valamint az Országos Szövetkezeti Tanács is tagja és cselekvő résztvevője a szövetkezetek nemzetközi szövetségének. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának felvételével először jelent meg olyan szervezet a nemzetközi szövetkezeti tanácskozásokon, amely szocialista mezőgazdasági termelőszövetkezeteket képvisel. Az Országos Szövetkezeti Tanács Elnöksége az 50. nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából felhívta a szövetkezetek tagjait és vezetőit: tevékenységük a szövetkezeti kongresszusokon meghatározott fő feladatoknak megfelelően, a Magyar Szocialista Munkáspárt által kifejezett népi-nemzeti célok végrehajtására irányuljon. többet beszéltek a jogokról, a kötelességeket inkább a pártszervezetre hagyták. Végrehajtó bizottsági ülésen vizsgálgatták türelmesen ezeket a sehogysem tetsző dolgokat. A többi között megállapították, muszáj nagyobb gondot fordítani a pártépítésre. Ez ugyanis gyakran formálissá, hullámzóvá vált. Az indulás első két esztendejében 66-tal gyarapodott a párttagok száma, de tavaly már három termelési alapszervezetben (ott, ahol sok kétkezi munkás dolgozik) nem került sor fölvételre. S ahol igen, néha ott is megelégedtek semmitmondó indokolással, egyoldalúan csak a szakmai erényeket hangsúlyozták, kevéssé, vagy egyáltalán nem tértek ki a kérelmező kommunista jellemvonásaira. Néha úgy tűnt, magában az üzemi párt ebben sem értelmezik egységesen a pártépítést. Mivel korábban az ajánlók felelősségét nem vették valami komolyan, előfordult, hogy a fölvett párttagot gyorsan-frissen ki kellett zárni, mert kiderült róla, hogy bűncselekményt követett el. Most már nemcsak az ajánlóknak, hanem az alapszervezeti titkároknak is tartani kell a hátukat azért, hogy kiket bocsátanak be a párt kapuján, örvendetes, hogy a felvételt kérelmező papírokon újabban gyakori a KISZ-szervezetek ajánlása. Az is jó, hogy a kétkezi munkások kommunista nevelésére megkülönböztetett figyelmet fordítanak. Mert a pártnak nemcsak növekednie, inkább erősödnie kell a lelkiismeretes tagfelvételek révén. Az olajmezőn két évvel ezelőtt még nem sok jót tudtak volna mondani a politikai oktatásról. A minőség, a hatékonyság iránti kérdésre úgyszólván csupa „nem” feleletet adott volna az üzemi pártbizottság. Nem sokat törődtek az oktatás megszervezésével; nem foglalkoztak a távolmaradókkal; nem gondoskodtak megfelelő föltételekről; nem kísérték figyelemmel a politikai ismeretek gyarapodását. Minden nehezebb feladat elől igencsak azzal tértek ki, hogy a nagy hajtásban, vágyis a beruházás tengernyi gondja közepette nem érnek rá. Különösen egyik-másik párton kívüli művezető mérgelődött, mihelyt a pártoktatáshoz kérték a segítségét. Ebben az oktatási évben viszont mintha megmozdultak volna. Hétféle sikeres tanfolyamot szerveztek, közel 400 hallgatóval, s javítottak a KISZ- és a szakszervezeti oktatás színvonalán is. Ez igen nagy dolog, ha meggondoljuk, hogy a mezőn szanaszét dolgozó munkásokat milyen bajos összeszedni. Sajnos, a mindennapi természetes politizálás még nem vált az „olajos” elvtársak többségének vérévé. Sokan szívesebben foglalkoznak a termelési kérdésekkel, a munkaverseny fejlődésével, az árak és a bérek alakulásával, sőt a munkakörülmények is izgatják őket. Bizonyos hibás nézetekre azonban kevésbé figyelnek oda. Nem ütik fel rögtön a fejüket, hogy „aha, ezt meg kellene válaszolni, méghozzá érvekkel, meggyőző erővel”. A szakirányítókra is ez a jellemző: természetes hévvel szerveznek, intézkednek a maguk hatáskörében, de mindjárt „fáznak", ha a pártszervek — pláne az alapszervezetek — politikai feladattal akarják megbízni őket. Igen, a gazdálkodás gondja-baja kétségtelenül jobban érdekli az olajipari pártbizottságot. Az itt dolgozó kommunisták szívesebben elidőznek a termelés körül, mint a „klasszikus” pártmunkánál. Úgy érzik, ha mind a 98 szocialista brigád kifogástalanul dolgozik, ennek van látszatja, és ez egyúttal tanúskodik az öntudat gyarapodásáról is. Alapjában véve igazuk van, azonban mégsem szabadna lemondaniuk azoknak az embereknek a neveléséről, akik erre rászorulnak. Az üzemi pártbizottság vezetői is érzik ezt, nyilván azért biztatják önmagukat: „Meg kell szervezni a brigádok politikai támogatását”. A Szeged városi párt-végrehajtó bizottság tegnapi ülésén jól megvitatták az olajipari pártbizottság jelentését. Sok megszívlelendő javaslat hangzott el, amelyeknek hasznosítására érdemes lesz intézkedési tervet készíteni. Az olajipari pártbizottság kezdeti bizonytalankodása érthető, de most már ideje, hogy határozottabban irányítson. £. N. I. 3 Könyvutca Tíz könyvpavilon sorakozik a Kárász utcán. Ízlésesek, színesek, csalogatok. Az egyik este zárás után olyanok voltak, mint a csontvázak. Könyvek nélkül, vásárlók nélkül, élettelenek, kihaltak. Nappal viszont, mint a mágnes vonzották magukhoz a járókelőket. S ez a könyvutca varázsa. A könyv és az ember utcai találkozása, egymásra találása. A SZELLEM „KIFŐZDÉI” — A Móra könyvesbolt öt pavilont üzemeltet a könyvutcán — mondja a bolt vezetője, a könyvutca „atyja”, Müller László. — Igen kedvezőek az első benyomások. Ez persze elsősorban annak köszönhető, hogy ennyi jó könyv talán még nem jelent meg könyvhétre. Aki most könyvet akar venni, megtalálja az ízlésének leginkább megfelelőt, legyen az kisgyerek vagy nyugdíjas, egyetemi tanár vagy ipari tanuló. A könyvhét első két-három napján annyi könyvet eladtunk, mint tavaly az egész hét alatt. Ha igaz, hogy „szellemi lakoma” az ünnepi könyvhét, akkor a könyvutcán felállított minden pavilon megannyi fantáziát mozdító, varázslatos szellemi kifőzde. Egy a baj — mondták már többen —, minden konyhában ugyanazt főzik, pedig mást ígérnek. A másodiknál még fölfedezhető valami újdonság, de a „lakoma” végén telt szatyorral és korgó pénztárcagyomorral már nincs miért megállni. Pedig minden egyes pavilon cégére más-más újdonságot kínál. A pavilonok elnevezései csak jelképesek. Ha csak az egyes kiadók könyveit árulnák egy-egy pavilonban, lenne néhány, ahol nagyon kevés könyvre lelhetnénk. Igyekeztünk úgy csoportosítani, összegyűjteni a könyveket, hogy akik a pavilon neve után keresnek könyvet, azok se csalódjanak. Inkább propagandacéllal születtek ezek az elnevezések. Minden árusítóhelyen megtalálhatók az ünnepi könyvhét kiadványai. árusok és KÖNYVEK A szegedi könyvutca legnagyobb és legszebb pavilonja az Olvasó Népért pavilon. Radnai Zoltánná vezeti, aki nem ismeretlen a Kárász utcaiaknak, a könyv barátainak. Eljönnek ide az állandó vevők is, meg a tipikusan könyvheti vásárlók. Ők csak a könyvhéten vásárolnak, de megjelennek minden évben, és feltöltik a könyvespolcukat. Aztán vannak kóbor vásárlók is, akik csak jönnek, böngészgetnek, sőt néha turkálnak is. Pedig azt a könyv sem szereti! Az idén sok volt a slágerkönyv. Már az első nap elfogyott a három féláru kiadvány, a Szép versek, a Körkép és a Rivalda, Derkovits fametszetsorozata, sokan keresik Lukács György könyvét, az Adalékok az esztétika történetéhez címűt, Kádár János válogatott elbeszéléseinek gyűjteményét és James Jois Most és mindörökké című regényét. A Tiszatáj pavilonjában Szeged és a megye íróinak és költőinek fényképe köszönt. Könyvük alig. Csak Dér Endre nemrég megjelent könyvének néhány példánya és Mocsár Gábor kéthárom régi kötete pihen a polcokon. Kevés. Nagyon kevés ebben a pavilonban. De nincs is több könyv. — A vevő mindig azt keresi, ami nincs — mondja ki az örök kereskedőigazságot a pavilon eladója. Pedig ezeket a fényképeket kötni kellene könyvekhez, művekhez. Csak így lehet igazi értelme. Kilenc-SZERDA fél tíz kör DÉLELŐTT rül már _____________ minden pavilon könyveket virágzik. Lassan a nap is utat keres magának a Kárász utcán. Egyik pavilon előtt öreg nénike keresi A Tamás-templom karnagya című könyvet. Ajándékba szeretné adni — most ballag a kislány és Bach a kedvence. Sajnos, sehol sem lehet megkapni. Miért jó az utcán vásárolni? Miért kellenek egy évben egy hétig ezek az utcai pavilonok? — Mert nem kell bemenni a boltba; mert szem előtt van; mert szinte kínálják magukat a könyvek; mert könnyebben hatalmába kerítik a járókelőket; mert helyben lehet olvasni; mert visszalop valamit abból a régi világból, amikor a kereskedők az utcán kínálták portékájukat; van benne valami romantika. A jogászprofesszor határozott céllal jön. Németh László és Illyés Gyula köteteit keresi. Pár perc múlva aktatáskája elrejti az Illyés-életműsorozat könyvhétre megjelent kötetét A bölcsészhallgatók naponta türelmetlen vendégei a Fórum-pavilonnak. Bori Imre könyvhétre ígért köteteit keresik — hiába. — A rádió, a televízió és az újságok is beharangozták, hogy a szegedi könyvutcában külön pavilonja lesz a jugoszláviai Fórum könyvkiadónak — zsörtölődik a pavilon gazdája, Rigola Józsefné. — Külön prospektus kínálja a jobbnál jobb, izgalmasabbnál izgalmasabb könyveket, de csak a prospektus kínálja, és alig-alig tudok mutatni valamit. Csak gyerekkönyveket — nagyon szépeket — méregdrága áron, egy-két régi kiadványt. Pedig Pestről, Gyuláról és Makóról is jöttek, keresték a Fórum új könyveit. Hiába. Sok ezren megfordultak a könyvutca pavilonjainak asztalainál. Sok ezer könyv talált gazdára — minden bizonnyal jó gazdára. Az is bizonyos, hogy azok közül, akik most még csak a könyvutca forgatagában nézelődtek-böngészgettek, az év hátralevő heteiben felkeresik majd a könyvesboltok polcait. Tandi Lajos