Délmagyarország, 1972. szeptember (62. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-01 / 206. szám

É ■i| VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÖLJETEK5 Tárgyalások a két német állam alapszerződéséről Dr. Michael Kohl, az NDK miniszterelnökségi államtit­kára és Egon Bahr, a bonni kancellári hivatal államtit­kára csütörtökön délelőtt négyszemközt folytatta tár­gyalásait a két német állam alapszerződéséről és más kö­zös érdekű kérdésekről. A tárgyalások színhelye az NSZK kancellári hivatala volt. A tárgyalásokat szep­tember 13-án Berlinben folytatják. Michael Kohl nyilatkoza­tot adott Ernst Dieter Leg­nek, a nyugatnémet televí­zió munkatársának. Kijelen­tette, hogy az NDK olyan szerződés megkötésére törek­szik az NSZK-val, amely szi­lárd és tartós alapra helyezi a két ország kapcsolatát. Szocialista külügyi tanácskozás Augusztus 29—31. között Varsóban tanácskoztak Belo­russzia, Bulgária, Csehszlo­vákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, a Német Demokratikus Köz­társaság, Románia, a Szov­jetunió és Ukrajna külügy­minisztériumának képviselői. A tanácskozáson megfigyelő­ként részt vett a Vietnami Demokratikus Köztársaság képviselője. A tanácskozás során véleménycserére ke­rült sor az ENSZ-közgyűlés 27. ülésszakával kapcsolatos kérdésekről. A megbeszélések az elv­társi együttműködés és a kölcsönös megértés jegyében folytak. A tanácskozáson magyar részről részt vettek: Hollai Imre külügyminiszter-helyet­tes, dr. Kőmíves Imre nagy­követ, a Magyar Népköztár­saság genfi állandó képvise­letének vezetője és dr. Ura­­novicz Imre főosztályvezető­­helyettes. (MTI) Szegeden egyre több a lakásszövetkezet Fokozottabb támogatás és ellenőrzés A szegedi lakásszövetkeze­tek a városi tanács vb épí­tési és közlekedési osztályá­nak hatósági felügyelete alatt működnek. Az osztály tegnap terjesztette a városi tanács végrehajtó bizottsága elé a szövetkezetek állami törvényességi felügyeletéről szóló anyagot. A jelentés­ben jó néhány érdekes adat található. Jelenleg 35 lakás­­szövetkezet tartozik az osz­tály felügyelete alá. Közülük négy lakásépítő szövetkezet nyolcvanhét lakással és 22 lakásfenntartó szövetkezet, 2 ezer 358 lakással. Ide sorol­ható még a hét garázsépítő szövetkezet 596 garázsa is. Az adatok önmagukban nem sokat mondanak. Ám összevetve az 1970-es álla­pottal, máris érdekes képet kapunk. Az eltelt másfél év alatt ugyanis másfélszeresé­re emelkedett a lakásszövet­kezetek száma a városban. A szövetkezeti lakások szá­ma majdnem négyszázzal, a lakásszövetkezetek kezelésé­ben levő épületeké pedig héttel emelkedett. Szegeden ma már több mint nyolcez­ren laknak szövetkezeti la­kásokban. (Természetesen e lakásokat nem szabad össze­téveszteni a régebben szö­vetkezetinek nevezett, a mai tanácsi értékesítésű lakások­kal.) A lakásszövetkezetek ré­vén tehát jó néhány család jutott lakáshoz a városban. Olyan emberek, akik szövet­keztek arra, hogy építenek. A szövetkezetek munkája te­hát mindenképpen hasznos. Nem csupán azoknak a csa­ládoknak, melyek lakáshoz jutnak, hanem a közösség­nek is. Hiszen ennyivel ke­vesebb ember lakásgondját kell megoldani. Éppen ezért támogatásra érdemes ez a szövetkezeti forma. Segíteni kell a lakásépítő szövetkeze­tek megalakulását és a te­lekhiány jelenlegi gondján is változtatni kell. A végrehaj­tó bizottság felkérte a ME­­SZÖV-öt is, hogy főképpen a fiataloknak nyújtson segít­séget a szövetkezéshez. Nem csupán a támogatás­ról kell azonban gondoskod­ni, hanem az ellenőrzés meg­javításáról is. Sok lakásszö­vetkezetnél ugyanis nem is­merik megfelelően a rájuk vonatkozó jogszabályokat, emellett akad egy-két kon­junktúralovag is, akik igye­­keznek saját zsebükre dol­gozni, megkárosítani a szö­vetkezetek tagjait. A hely­zeten fokozottabb ellenőrzés­sel lehetne változtatni, amit azonban egyelőre nehézzé tesz az építési osztály kis létszáma. Szeged megyei város taná­csának végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén tárgyalta e témát, és határozatában in­tézkedett a garázsokról is. Eszerint, ha egy területre el­készült a végleges beépítési terv, az erre a célra kije­lölt, állami tulajdonban le­vő területeket eladják majd a garázsszövetkezeteknek. Döntés született arról is, hogy az ideiglenes építési engedély alapján épített ga­rázsokra csak akkor adnak végleges engedélyt, ha meg­felelnek a kiadott építési en­gedélyek, vagyis nem csúfít­ják a környéket. A végrehajtó bizottság teg­napi ülésén más témák kö­zött megtárgyalta a tanács jövő évi költségvetését és fejlesztési alapjának elő­irányzatait is. Fock Jenő látogatása Fock Jenő, az MSZMP PB tagja, a Minisztertanács elnöke tegnap a főváros XII. kerületébe látogatott. Képünkön: a miniszterelnök a Magyar Optikai Művek forgácsolói sze­mében A DNFF akciói Saigon közelében Közvetlen veszély fenye­geti a dél-vietnami fővárost, Saigont. A népi felszabadító erők — a csütörtök reggeli hadijelentések szerint — az elmúlt 24 órában Dél-Viet­­nam egész területén össze­sen 53 sikeres akciót hajtot­tak végre ellenséges támasz­pontok és állások ellen. Offenzívájuk fő célpontja az amerikaiak és dél-viet­nami zsoldosaik Saigon közvetlen környékén levő több katonai objektuma volt. 422 milliméteres rakéták tö­megesen csapódtak be a Sai­gontól mindössze 22 kilomé­terrel északkeletre levő Bien Hoa-i nagy amerikai légitá­maszpontra, amelyen jelen­leg több mint kétezer ame­rikai katona tartózkodik. A támadás nyomán több ame­rikai és saigoni katona éle­tét vesztette, illetve megse­besült, a földön veszteglő amerikai és saigoni harci re­pülőgépek közül pedig tíz el­pusztult, illetve súlyosan megrongálódott. A népi erők csütörtökre virradóan rakétákkal lőtték a Saigontól mindössze 45 ki­lométerrel északra levő Lai Khe­ i nagy támaszpontot is. Súlyos harcokról érkeztek je­lentések a fővárostól mint­egy 70 kilométerrel északke­letre levő Khiem Hanh vá­ros térségéből. A forradalmi erők Saigon térségében végrehajtott újabb nagyerejű­ sikeres akciói nyomán a Thieu-rezsim alakulatai úgy döntöttek, hogy felad­ják a fővárost An Loc tarto­mányi székhellyel összekötő 13. számú főútvonal vissza­foglalására immár öt hónap­pal ezelőtt megkezdett, mind ez ideig teljesen meddő kí­sérletüket, s fegyveres erőik derékhadát a Saigont köz­vetlenül fenyegető veszély elhárítására vetik be. A leg­frissebb hírügynökségi jelen­tések szerint mintegy tízezer fős különítményük­nek az a kizárólagos fel­adata, hogy védje meg a fővárost. A hazafiak sikeres akció­kat hajtottak végre az észa­ki fronton levő Quang Tri tartományi székhely, Hué egykori császárváros és a Que Son völgyétől keletre levő Thang Binh város kö­rül kiépített ellenséges állá­sok ellen is. A legfrissebb hírek szerint a népi felszabadító fegyve­res erők Quang Trinál au­gusztus 29-én és 30-án 350 ellenséges katonát tettek­ harcképtelenné, megsemmi­sítettek 5 katonai járművet és lelőttek ugyancsak 5 ame­rikai F–1-es repülőgépet. A forradalmi erők dél-vi­etnami offenzívájának foko­zódásával egyidejűleg felélénkült a kambodzsai hazafiak harci tevékeny­sége is. Csütörtökre virradó éjszaka Kambodzsában a legheve­sebb fegyveres összecsapások a Phnom Penhtől mindössze 64 kilométerrel délre levő térségben, valamint az 5. számú és a 2. számú főút­vonal mentén dúltak. 62. évfolyam 206. szám 1972. szeptember 1., péntek Ára: 80 fillér Magyar nap Münchenben Balczó olimpiai bajnok, az öttusacsapat és Marót ezüstérmes - Kiinga, Bajkó és Csatári harmadik - Gyarmati: világcsúcs­jelentések A müncheni olimpia ötö­dik napján szenzációs ma­gyar sikerek születtek, Balczó Bandi olimpiai győ­zelme, és az öttusacsapat má­sodik helyezése mellé a késő esti órákban jött a hír, hogy a férfi kardvívás döntőjében Marót Péter is ezüstérmet szerzett. A három szabadfo­gású birkózó — Kiinga, Baj­­kó, Csatári — is kitett ma­gáért — harmadik helyen végeztek. Nagy reményekre jogosít fel bennünket, a mai női 100 méteres pillangó­úszás döntője is, hiszen Gyarmati Andrea, a közép­futamok során ragyogó világ­csúcsot úszott! A férfi kardvívás olimpiai bajnoka: Viktor Szigyak (szovjet) 4 gy. 2. Marót Pé­ter (magyar) 3 gy. 3. Nazli­­mov (szovjet) 3. gy. ... 6. Kovács Tamás (magyar) 1. gy. A női tornászok szeren­kénti döntői is a késő éjsza­kai órákban fejeződtek be. Felemáskorláton és lóugrás­ban olimpiai bajnok: Karin Janz (NDK). A magyar Bé­kési Ilona 5. helyen végzett, Császár Mónika pedig ge­rendán a 4. helyezést érte el. Itt a szovjet Olga Korbut győzött, csakúgy mint tala­jon. Női röplabdacsapatunk 3:1 arányú vereséget szenve­dett a Szovjetuniótól, így a továbbiakban az 5—8. helyért játszhat. A sportlövészet gyorstüzelő pisztoly számá­ban 30 lövés után Kun Szi­lárd, a 12—17. helyen áll. A futóvadlövők között Szabó Gyula, a 13—14. Jenei Ist­ván 23. Vitorlázásban, repü­lőhollandiban három futam után a Littkey, Izsák kettős 10. A csillaghajósoknál a Gosztonyi, Holovits páros 8. Súlyemelésben a középsú­­lyúak küzdelmében Jordan Bikov (bolgár) 485 kg-os vi­lágcsúccsal szerezte meg az olimpiai aranyérmet. Szarvas Gábor 460 kg-al hatodik, Stark András ugyanennyi­vel hetedik lett. Pontverseny­ben: 1.­ Magyarország 22 p. 2. Bulgária 21 p. 3. Lengyel­­ország 17 p. Az olimpia éremtáblázatát a Szovjetunió vezeti 14 arany-, 10 ezüst- és 10 bronzérem­mel. Magyarország a 6. (2 arany, 4 ezüst, 7 bronz.) (Olimpiai tudósításunk a K. oldalon.' Éjféli AAT) Balról jobbra: Balczó And­rás, az öttusa egyéni olim­piai bajnoka, mellette Villá­nyi Zsigmond, Bakó Pál csa­­pattársak, akik a csapat­ver­seny ezüstérmét kivívták. Marót Péter a kardví­vás döntőjében 3 győzelem­mel ezüstérmet szerzett, (bal­ról) és Csatári József, aki a harmadik helyen végzett súlycsoportjában. Bajkó Károly Kiinga László

Next