Délmagyarország, 1973. június (63. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-14 / 137. szám
CSÜTÖRTÖK, 1973. JÚNIUS W. Olasz szociológusok Szegeden Az MTA Szociológiai Kutató Intézete meghívására hétfőn olasz szociológusdelegáció érkezett Magyarországra. A delegáció ötnapos magyarországi tartózkodása során Budapesten és Szegeden több alkalommal találkozik a magyar szociológusokkal. Kölcsönösen tájékoztatják egymást a család- és faluszociológiai kutatások helyzetéről. Az előbbi témakörben hétfőn és kedden Budapesten folytattak megbeszéléseket. Az MTA szegedi Szociológiai Kutató Csoportja vendégeként tegnap Szegedre érkezett Achille Ardigo, Filippo Barbano, Bernardo Bernardi, Giampaolo Catelli, Paolo Guidicini és Elena Stagni bolognai és torinói professzorok a mai napon tanulmányi kiránduláson ismerkednek megyénk sajátos települési struktúrájával, Zákányszéken és Balástyán községi vezetőkkel találkoznak, látogatást tesznek a balástyai Móra Ferenc Termelőszövetkezetben, este pedig a helyi értelmiségi klub vendégei lesznek. Pénteken reggel dr. Komócsin Mihály, a megyei tanács elnöke fogadja az olasz delegációt, délután pedig az MTA szegedi központjában budapesti és szegedi szociológusokkal és társadalomkutatókkal közös munkaülésen vesznek részt. A krokodil sem bírja Nincs még egy éve, hogy fölavatták a kitűnő Bartók Béla téri játszóteret, amelynek az első időben mindenki csodájára járt. Bele is került néhány milliójába a városnak, de senki sem sopánkodott ezen, mondván, hogy évekbe telt, amíg különböző társadalmi szerveknek, tanácstagoknak, az ifjúság szószólóinak kérése teljesült, mert éppen volt rá pénz. A labdatéren vígan rugdosták a gyerekek a bőrt vagy a gumit, s már a látvány is megérte, hogy megvalósult a nagyvonalú terv. A nagy örömben kevesen figyeltek föl arra a hírre, melyet távoli hírügynökség röpített világgá, hogy Amerikában orángutánok bevonásával próbálják ki az utcai szemétgyűjtőket: ha e közhasználatú tárgyak kibírják az állatok rúgásait, csavarásait, harapásait, körmöléseit, akkor nyugodtan kitehetik az emberek közé is. Tán jót tett volna a szegedi játszótereknek is, ha idejekorán — amíg lehet kapni — beszerzett volna a város néhány orángutánt, s így valamelyes képet kapott volna arról: milyen lesz fél év múltán egy játszótér? A Bartók Béla téren egészen ez ideig bírta némely játékszer, a stabilnak tűnő krokodilhinta is kitartott novembertől júniusig. Egészen addig, amíg valamelyik éjjel — a gyerekkoron túl levő, ám abba ismét belefeledkező — néhány felnőtt megpróbálta, miként lehetne tönkretenni. Sikerült. Csakúgy, mint régebben a Somogyi Béla utcai játszótéren a gyerekek kedvenceként emlegetett többszemélyes hintát, csakúgy, mint egy sakkasztalt a Móra-parkban. Az utóbbiakhoz valószínűleg vésőt is használtak, mert másképpen pontosan nem sikerült volna a sötét kockákat eltüntetni egy-egy sarokból. Az ősszel mosolyogva nyugtatta meg az újságírót a tervező, hogy a labdapályák köré igen erős hálókat szerelnek, mert lehet, hogy nemcsak a tízévesek, de a tizenhat-tizennyolc évesek is lejárnak focizni. Arra azonban senki sem számított, hogy vasárnaponként felnőttek csapata száműzi a pályáról a gyerekeket, kipróbálva, ki tud nagyobbat suvasztani a labdába. Nem csoda hát, hogy nemcsak a krokodil bizonyult gyengének, hanem a drótháló is. Keserűen emlegetve azokat az időket, amikor még nem az számított, hogy ki tudja hamarabb szétrúgni a labdát, hanem az, hogy ki bánzik ügyesebben vele. Könnyű lenne, ha mindent kulcsra lehetne zárni. Játszóteret, parkot, virágágyást, ha a lámpákat, a szobrokat szögesdróttal védenék a vandalizmustól. Ám azzal a kulccsal, dróttal a közösség magamagát rekesztené ki a játékból, a felüdülésből, emlékezésből , a fényből. Hasznosabb lenne magából kivetni azokat, akik milliós értékeket tesznek tönkre felelőtlenségből, vandalizmusból. Egy múlt századi lexikon így magyarázza az utóbbi szót: „így neveztetik a vandálok vad dühe, mely a művészet örök munkáit elrombolta, s melynek nyomában pusztulás és vész járt”. Történeti fejtegetéseiből kitűnik, hogy 104 éves uralom után döntötték meg a rómaiak a vandál birodalmat, másfél évezrede. Úgy tűnik, egészen mégsem sikerült nekik: a leszármazottak — hűen őseikhez — most is hadat viselnek értékeink ellen. V. M. Rendfelszedőönrakodó A Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Gépgyártó Vállalatnál továbbfejlesztették az osztrák Steyr Művekkel kooperációban gyártott rendfelszedő-önrakodó mezőgazdasági pótkocsit: teljesítményét csaknem a duplájára növelték, s így mintegy öt perc alatt 30 köbméter rendre vágott szálas takarmányt rak fel önmagára, közvetlen emberi beavatkozás nélkül. Az idén ezret adnak át a hazai mezőgazdaságnak. Előkészületek a VIT-re Száz VIT-útlevélen még kitöltetlen a névnek hagyott hely — gazdái a „10x10 a X.-re” elnevezésű rádiós, televíziós vetélkedő nyertesei lesznek —, a X. berlini világifjúsági találkozóra utazó magyar delegáció további 600 tagját azonban már kiválasztották. A mérce igen magas volt: a fővárosi, megyei KISZ-bizottságok, a helyi KISZ-szervezetek olyan fiatalokat jelöltek, akik kitűntek munkájukkal, példaadóan helytálltak gyárukban, üzemükben vagy iskolájukban, s politikai, mozgalmi, s társadalmi munkájuk is példás; életük, munkájuk a biztosíték, hogy méltóan képviselik majd a KISZ 800 000- es tagságát, az egész magyar ifjúságot, s szűkebb hazájukat, munkahelyüket, a gyárakat, a termelőszövetkezeti közös gazdaságokat, az egyetemeket, az iskolákat. A világifjúsági találkozóra azonban nemcsak az utazó hétszáz, hanem az egész magyar ifjúság is készül. A VIT magyar nemzeti előkészítő bizottsága felhívással fordult az új nemzedékhez: tömegpolitikai akciókkal, kulturális és sportrendezvényekkel tegyenek hitet a VIT-mozgalom eszméi, a béke, a barátság és az antiimperialista szolidaritás mellett. Az elmúlt hetekben már sok száz ilyen rendezvény zajlott le országszerte, a KISZ különös gondot fordított arra, hogy a magyar fiatalok még jobban megismerjék a VIT házigazdáját, a Német Demokratikus Köztársaságot. Július 13-tól 15- ig kis VIT-et rendeznek Szombathelyen, Szekszárdon és Pakson. Ezeknek a hazai találkozóknak a programja megfelel a berlini VIT programjának, s hogy a kis VIT valósághű legyen, meghívót kaptak a találkozóra a hazánkban tanuló külföldi diákok is. Gazdag kulturális, politikai és sportprogrammal tartanak kis VIT-et július 27-e és 30-a között a szegedi fiatalok, s a környékbeliek augusztus 3-a és 5-e között a Szelidi-tónál. A berlini találkozóra készülve tovább fokozódott a magyar fiatalok szolidaritási mozgalma: sok-sok forint gyűlt már össze az „Egy napot a VIT-ért, a szolidaritásért” társadalmi munkaakció csekkszámláján. Az összegyűlt pénzzel a tőkés- és fejlődő országok nehéz helyzetben levő, haladó ifjúsági szervezeteit, a nemzeti felszabadító mozgalmak fiataljait segítik. Hozzájárulnak ahhoz, hogy képviselőik is minél nagyobb számban lehessenek ott Berlinben. (MTTI A rakpart regénye Bűnök leleplezése Magyar, német és francia nyelvű emlékiratában Szeged a vádaskodó Herrich fejére olvasta ország-világ előtt a való tényeket. A többi között szól az emlékirat a felső Tisza mentén egyes nagybirtokok érdekét szolgáló műveletekről és „az alsó Tisza völgyén lakó érdekeltség aránytalan terhei”-ről. „Herrich Károly úr ... maga is elismeri, hogy a szabályozásnál a leggorombább technikai hibák lettek elkövetve, sőt az egész műveletnél tulajdonképpen nem is technikai vezérelvek voltak irányadók, hanem a nyereség kérdése”. S itt látott napvilágot annak a bűnnek a leleplezése is, amelynek elkövetésében Herrich közrejátszott: a Pallavicini birtokok védelmében a város terhére. A Tisza-szabályozásban a Bachrendszer alatt is mindenható szava volt Herrichnek, akinek hovatartozását nem illette kétség. Kossuth szavára, hogy „Szegednek népe, nemzetem büszkesége”, még élénken emlékezett a rebellis, de megtöretett város, amikor „a percsora-szegedi társulattal való bonyolult viszonyaink rendezésére Budapesten a minisztériumban ellenfelünkkel, Pallavicini őrgróffal alkudoztunk, küldöttségünk mást már nem is kért az akkori miniszter úrtól, csak azt, hogy Szeged város ügyeit ne referáltassa, s ne intéztesse el halálos ellenségével, Herrich Károly miniszteri tanácsos úrral...”. A cáfolat arra is kitér, hogy a Maros nélkül is magas vízhozama volt a Tiszának, s a két folyó összeesése, együtthatása híján is bekövetkezett volna a katasztrófa. 1855-ben, a vasúti híd építése előtt makacsul ragaszkodott a város a kétszáz öles tágasabb ártéri átereszhez, de „konokul ellenezték azt a Tisza-szabályozás emberei”, úgyszintén az 50 öles hidat is, ha azt az elvezetésre szánt Maroson kellett volna megépíteni. Herrich is állította, hogy a Maros duzzasztó hatása Csongrádig hat a Tiszán, tehát a torok nem messzi levitele a várostól nem enyhített volna a veszedelmen. A vasúti híd megépítése után pedig, amikor a szűk áteresz visszafogta a vizeket, a város aggodalmára „Herrich azt mondta, hogy Szegednél elég a mederbőség”. Akkor pedig „vezessék le a Marost” — érvelt a város, de az már süket fülekre talált. A szegedi kezdeményezések elbuktatóját joggal nevezte a korabeli közszáj hazaárulónak, nem szólva arról, hogy Herrich apósa, Dedák Ignác, mint vállalkozó, a percsorai töltésből és korrupt vállalkozásaiból megszedte magát, és kitudódott visszaélései miatt eltávolították a Tisza-szabályozási munkáktól. Kidobták az ajtón, de visszajött az ablakon nevet változtatva és társvállalkozóval, hogy ott kezdje, ahol abbahagyta. Tisza Kálmán miniszterelnökről, valamint közmunka- és közlekedésügyi miniszteréről, Péchy Tamásról is leszedték a keresztvizet. Az ellenzéki képviselőkindkettőjüket a vádlottak padjára ültetni követelték, mint legfőbb felelősöket, akik a Tisza-szabályozás rendszerében feladták Széchenyi István vízügyi programját és Vásárhelyi Pál műszaki alapelveit, amelyeknek jegyében történt pedig az első kapavágás 1846-ban Tiszadobnál. A vádaskodásával nagyon szem előtt levő Herrich és Péchy ment a helyéről, Tisza Kálmán pedig kifogta a szelet a vitorlából azzal, hogy királyi biztosként testvérét vezérelte ki Szeged újjáépítésének vezetésére. Az urak végülis megbékéltek, mert a bajok hánytorgatásánál fontosabb volt a város feltámasztása. A viszályokon való felülemelkedésre intett Kossuth március 22-én kelt levele is Szeged ügyében, hogy „... e nagy nemzeti szerencsétlenség nagy nemzeti ügye minden oldalon a pártérdekeknek itt ingerlő, amott a szabad meggyőződés feszélyező körén nemcsak kívül, de végtelen magasban felülállónak tekintessék”. Jövendölése, hogy Szegedet Szeged népe támaszthatja fel, hogy „A vályogváros helyébe kővárost kell építenie”, — beteljesült olyan összefogással, amely addig példa nélkül állt. A későbbi krónikás, Kulinyi Zsigmond 22 évvel, a nagy víz után megjelent „Szeged új kora” című könyvében, viszonylag frissen az események után, csak megközelítően tud tájékozódást adni az építkezések üteméről. Lődi Ferenc A „fekete szerda” utáni hajnal. Egykorú felvétel. Virágban a gesztenyeligetek Virágba borultak Nyugat Dunántúl nagy szelídgesztenye-ligetei A több ezer faóriást beborították a hosszú fürtű virágok. A szakemberek jó gesztenyermésre számítanak. Kőszeghegyalján, ahol gyakoriak a 400— 500 éves fák, már a fiatal telepítések egy része is termőre fordult. A vidék közös gazdaságai úgy tervezik, hogy megszervezik a gesztenye tartósítását, s így lehetőség lesz a „gesztenyeidény” kiterjesztésére a téli és a kora tavaszi időszakra is. Érdekeltség az üzem- és munkaszervezésben Az OKISZ elnökségének ajánlása a szövetkezeteknek Az üzem- és munkaszervezés fejlesztését szolgáló újfajta érdekeltségi rendszer megteremtésére ajánlással fordult a közelmúltban az ipari szövetkezetekhez az OKISZ elnöksége. Ebben rámutatott arra, hogy a szövetkezetek belső rendjének, szervezettségének korszerűsítése — számba véve az erőforrások korlátozottságát —. különös fontosságú feladat Éppen ezért az elnökség szükségesnek tartja, hogy a szövetkezetek a kitüntetések, jutalmazások odaítélésénél előnyben részesítsék azokat a dolgozókat, akik a legtöbbet tették az üzem-, illetve munkaszervezés fejlesztéséért. A szervező tevékenység színvonalának javítását az elnökség maga is támogatni kívánja egyebek között azzal, hogy a „Kiváló Szövetkezet” címre történő felterjesztés során a jövőben kiemelten kezeli azokat a kollektívákat amelyek e téren jelentős eredményeket tudtak elérni. Az elnökség ajánlásában a szervezési eredmények elbírálásának mércéjéül az éves szinten realizált — utókalkulációval alátámasztott — megtakarítást jelölte meg, amelynek egy részét —, az elnökség megítélése szerint — gondos differenciálással a szervezésben közvetlenül részt vevő dolgozók számára célszerű biztosítani. Az előre meghatározott összeg kifizetését azonban csak abban az esetben tartja helyénvalónak, ha az intézkedést bevezették, s az új módszereket meghatározott időn át alkalmazták is. Az ajánlás megjelölt néhány olyan módszert is, amelyek révén várhatóan növelni lehet az anyagi érdekeltség hatékonyságát.