Délmagyarország, 1973. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-01 / 204. szám

a Szondázzák a Duna medrét Az épülő dél-budai metróvonal Duna alatti szakasza a tervek szerint a Budapesti Műszaki Egyetem és a Köz­gazdaságtudományi Egyetem között épül. Az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat több helyen próbafúrá­sokkal tárja fel a nyomvonalat. Az ötven méter mélység­ből vett mintákat az UVATERV talajmechanikai labora­tórium dolgozza fel. ACROMASEXPO 73 Az idén szeptember 7-én kezdi meg új életét a buda­pesti, Albertirsai úti vásár­terület. Mióta ugyanis a Vá­rosligetet visszaítélték erede­­ti hivatásának, népgazdaságnak egy reprezentatív vásárterü­lete van. Ez az ésszerű. Itt, a régi Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár némileg átalakított területén rende­zik meg a jövő évtől kezdve a Budapesti Nemzetközi Vá­sárt tavasszal, itt a kiállítók termelőeszközöket mutatnak be, ősszel pedig a fogyasztá­si cikkek kiállítására kerül sor, és minden ötéves terv­­ciklus kezdő évében meg­rendezik az Országos Mező­­gazdasági Kiállítást. A nagy kiállítások között pedig spe­cializált mezőgazdasági gép­ipari kiállítás lesz minden ősszel. Az első ACROMASEXPO — teljes nevén Mezőgazda­­­sági és Élelmiszeripari Gép- és Műszer Kiállítás és Vásár — az idén szeptember 7-e és 17-e között lesz. A rendez­vényre tizenhat országból 56 egyéni és öt kollektív kiállító összesen 129 vállalat jelent­kezett. Úgy tűnik azonban, hogy ez idén jelentőségét még nem a nemzetközisége szabja meg. Igaz, érdekes­ség lesz, hogy nyolc ausztrá­­liai vállalat először állít ki Magyarországon. A viágcé­­gek jelentős része azonban még nem jön el. Egy ottho­ni, nagyméretű kiállítás mi­att távol marad a Mashino­­export, vagyis a szovjet me­­zőgépipar. A nálunk jól is­mert amerikai John Deere céget nyugatnémetországi gyára képviseli csupán. A nálunk is ismert nagyok kö­zül nem képviselteti magát az IHC és a Claas, de gyárt­mányaik szemlélhetők lesz­nek, mégpedig működésben. A kiállítással párhuzamosan ugyanis Agárdon, Balaton­­bogláron, Komáromban és Tökön üzemi bemutatók lesznek, ahol minden nálunk ismert gépsort és zárt rend­szert bemutatnak. Dolgoznak majd a szovjet és IHC óriás­traktorok, a Claas kombáj­nok, a John Deere gépsorok, de a hasonló célokat szolgáló szocialista országbeli és ma­gyar szerkezetek is. Az Albertirsai út pedig el­sősorban a magyar mezőgép­­ipar nagy és bátor bemutat­kozása lesz. Harminckétezer négyzetméteren egymás mel­lett állnak majd a jónevű külföldi és az itthon gyártott gépek. Az immár egységes, MÉM irányítás alá került magyar mezőgépipar nagy önbizalommal vonul ki és ál­lítja, hogy bírja majd a ver­senyt, az összehasonlítást. Ott lesz például az a magyar gépsor, amely — igaz, francia a magyar alkatrészek felhasználásával már csak­­­ a hivatalos vizsgák szerint ■ már teljesen megfelel a cu­korrépa termesztés komplex gépesítésére. Emellett egyéb hazai gyá­raink is állítanak ki a me­zőgazdaságnak szánt termé­keket, például villamos gépe­­ket, szellőzőberendezéseket, épületszerkezeteket, stb. A kiállított gépek a helyszínen meg is vásárolhatók. A kiállítás mondanivalója nemcsak a nagyüzemeknek szól. A különböző gyárak és szövetkezetek kiállítják a háztáji gazdaságok, vagy kis­kertek használatára szánt gépeiket, berendezéseiket is. Kicsit érthetetlen, hogy nem lesz jelen a Hermes szövet­kezet, amely ezeknek a szer­kezeteknek a forgalmazásá­­val, árusításával foglalkozik. Így — sajnos — a magánem­berek csak a gyártó cégek­nél jegyeztethetik elő a ki­választott gépeket. Sokan féltek attól, hogy szűkkörű szakmai bemutató­vá szerényedik az első AG­­ROMASEXPO. A pesszimiz­musnak ellentmond, hogy már elővételben 200 ezer jegy kelt el. Ehhez jönnek még a budapesti érdeklődők és a bejelentés nélkül feluta­zók. Végeredményben érthe­tő: a m­­agyar nagyüzemek komoly traktor- és kombájn­gondokkal küszködnek, a kis­emberek közül pedig egyre többen határozzák el, hogy korszerűsítik apró gazdasá­gukat. Konjunktúra van te­­hát, a szakmában, élénk az érdeklődés. A régi mezőgazdasági ki­állítás területén egyébként most is működnek majd a vendéglők, a pecsenyesütők és a bormérések, nem kell tehát félni attól, hogy vala­mi „száraz” szakmai élmény lesz csupán a látogatás. Sőt, rendeznek még műsoros di­vatbemutatót is. Igaz, főleg munkaruhákból, de az ugyan­csak bemutatott kerti öltö­zékek, vadászruhák tájékozó­dási lehetőséget kínálnak néhány hobbi kedvelőinek is. Földeáki Béla / SZOMBAT, 1913. SZEPTEMBER 1. Egyenjogú állampolgárok Szeptemberben küldöttvá­­j­lasztó gyűléseket tartanak a nemzetiségi községekben. A hazánkban élő négy nemze­tiség — a délszláv, a német, a szlovák és a román —­­ ugyanis ősszel tartja kong­resszusát. Már tavasszal a kongres­­­szus jegyében került sor szerte az országban azokra a tájértekezletekre is, amelye­ken a nemzetiségi lakosság megtárgyalta az elmúlt négy év tapasztalatait, számba­­vették a helyi eredményeket és gondokat. E tájértekezle­tek vitáiból, állásfoglalásai­ból egyértelműen kicsendül, hogy a Magyar Népköztár­saság a területén élő minden nemzetiség számára biztosít­ja a teljes egyenjogúságot, és az anyanyelv használatát. A magyar és a nemzetiségi lakosság között már hos­­­szú évek óta nincs semmi­lyen feszültség. A felmérések arra is rávi­lágítanak, hogy bár hazánk­ban az 1970-es népszámlá­láskor 155 ezer lakos vallot­ta magát valamelyik nem­zetiséghez tartozónak — az összlakosság 1,5 százaléka —, a valóságban azonban sokkal több, ennek három­szorosára tehető azoknak az embereknek a száma, akik­ben még él a nemzetiségi származás tudata, s még je­lentkeznek sajátos nemzeti­ségi igényekkel. Hazánk­­ nemzetiségeire az is jellem­ző, hogy eléggé szétszórtan élnek az országban. Szolnok megye az egyetlen kivétel, ahol még szórványosan sem találhatók. A legfontosabb hivatalos okmányokba nem jegyzik be nálunk az állam­polgárok nemzetiségét, ami szintén elősegíti, hogy az élet különböző területein minden lakos egyenlő elbánásban részesüljön, azonos jogokat élvezzen. A gyárakban, vál­lalatoknál, termelőszövetke­zetekben sem tartják sehol külön számon, ki, milyen nemzetiségű, és ily módon a szlovákok, a németek, a dél­szlávok, a románok beleol­vadnak a kisebb-nagyobb közösségekbe. A magyar állam nemzeti­ségi politikájában nagy fi­gyelmet szentel a nemzeti­ségek sajátos igényeinek, szükségleteinek kielégítésére. A választásoknál is például ma már mindenütt ügyel­nek arra, hogy a különböző testületekben a nemzetiségek képviselői megfelelő szám­ban foglaljanak helyet, bá­torítást kapnak, hogy élje­nek alkotmányos jogaikkal, és azt se hallgassák el, ha valamit sérelmeznek. Ez a politika igen jó légkört te­remtett a nemzetiségi fal­vakban, erősítette az ott élőkben a bizalmat, és az állampolgári kötelességtuda­tot. A vegyes lakosú közsé­gekben is a múlté lett a nemzetiségiek elkülönülése. Messzemenő támogatást élveznek jelenleg a nemze­tiségiek minden megyében, hogy fejlesszék, őrizzék ha­gyományaikat, anyanyelvü­ket. Azokban a községekben, városokban, amelyekben je­lentősebb számú nemzetisé­gi lakik, általánossá váltak a kettős vagy hármas fölira­tok az intézményeken, az üzleteken, a tanácsoknál pe­dig anyanyelvükön intézhe­tik ügyeiket. Gondoskodnak arról, hogy a nemzetiségiek megfelelő könyvekhez, fo­lyóiratokhoz jussanak. Az utóbbi évek kedvező változásait jelzik a követke­ző adatok is. A nemzetiségi óvodák száma az elmúlt öt esztendő alatt megduplázó­dott. Nőtt az általános isko­lákban anyanyelvükön ta­nuló nemzetiségi gyerekek aránya, megháromszorozó­dott a tanítóképzőkbe járó nemzetiségi fiatalok száma. Az országban mintegy 400 nemzetiségi klub, együttes, népművészeti csoport talál­ható Természetesen a nemzeti­ségieknek is vannak még jo­gos kéréseik, megoldatlan problémáik. Ezek általában hasonlóak azokhoz a gon­dokhoz, amelyek az egész lakosságot is érintik. Így például a nemzetiségi gyer­mekintézmények — óvodák, napközik, kollégiumok — férőhelyszáma még a szük­séglet alatt van, az iskolák tankönyvellátása néha aka­dozik. Az MSZMP helyes nemze­tiségi politikáját az élet nap mint nap igazolja. A jó határozatok gyakorlatba való átültetése azonban még fino­mítható, és ebben a vonat­kozásban a helyi vezetőkre nagy felelősség hárul. A ve­lük szemben támasztott leg­fontosabb követelmény az, hogy állandóan figyelemmel kísérjék a nemzetiségiek helyzetét, és mindent tegye­nek meg azért, hogy igényei­ket messzemenően kielégít­sék. Az ősszel sorra kerülő nemzetiségi kongresszusok várhatóan olyan javaslatok­ban, gondolatokban gazdag fórumok lesznek, amelyek jó hatást gyakorolnak a nem­zetiségek demokratikus szö­vetségeinek a tevékenységé­re is. Segítik majd a szövet­ségeket abban, hogy a nem­zetiségi politika elveit he­lyesen értelmezve és alkal­mazva, még jobban szolgál­hassák szocializmust építő hazánkban, a nemzeti egység erősödését. Keserű Ernő Aranykoronás szénrög Látványos ritkaságok Az ősszel tovább bővítik a Komárom megyei művelődé­si központ Kristálymúzeu­mát. Ezúttal őslénytani, pa­­leobotanikai anyaggal gazda­gítják a kiállítás tárlóit. A tatai Természettudományi Stúdió szakemberei megye­­szerte gyűjtik a kiállításra szánt kövületeket, ősnövényi ritkaságokat. A gyűjtőmunka eddig igen eredményesnek bizonyult, máris több látvá­nyos ritkaság került a kuta­tók birtokába. Különösen a Komárom megyei szénmedencék­ bá­nyáinak meddőhányói bizo­­nyultak gazdag lelőhelynek. Előkerült többek között né­hány óriás csiga, s ezek mészháza tökéletes épségben­ konzerválódott a mintegy negyvenmillió éves szenes agyagrétegekben. Szinte egyedülálló ritka­ságnak számít az egyik ta­tabányai aknából napfényre hozott ötkilós szénrög. A fut­ball-labda nagyságú palás­­szenes kőzetdarabon száz­számra láthatók az eocén őstenger élőlényeinek mész­­vázai, különféle kagylók, csigák, sünök és polipfélék lenyomatai. Az „őslénymas­­­sza” egyik oldalát aranysár­ga kristály halmaz díszíti, mintegy megkoronázza a kü­lönleges „szénrögöt’­. Mint a kutatók megállapították, a gyönyörű kristálydiadémot hajdani hévforrások, illetve melegvizes oldatok rakták le a kőzet felületére. A tatai Kristálymúzeum újdonságait az ősszel nyíló Komárom megyei természet­­tudományos heteken mutat­ják be az érdeklődőknek. (MTI) y. Jegorov dokumentumregénye II. A rejtély kulcsa — Allah adjon békét és boldogságot — fuvo­­lázta édeskésen Hodzsa Ali, és meghajolt Lida előtt. — Üdvözlöm, Ligyija kisasszony. '*■ Hodzsa Ali szinte mentegetőzve kezdte ma­gyarázni jelenlétének okát Szergejevnek. Itt dol­gozik az unokafivére, sürgős dologban kérte a segítségét. Amíg Hodzsa Ali Szergejevvel beszélgetett, Li­­gyija figyelmét egy polcon álló, furcsa lámpa vonta magára.­­­­ — Mit gondol, Jakov Vasziljevics, miféle lám­pa ez? — kérdezte. — A „site" meggyújtására szolgál — sietett közbevágni Hodzsa Ali.­­ Ez maga a pokol, amellyel az irániak a szélbe füstölik erejüket, és férfiasságukat. Rosszabb a hasisnál. Hodzsa Ali felnevetett, mintha valami jó tré­fát mondott volna. Csodálkozván, hogy partne­rei nem osztoznak vidámságában, még egyszer sürgős munkájára hivatkozott, és meghajolva el­búcsúzott. — Kellemetlen fráter — jegyezte meg Lida. — Nem elég, ha otthon egymásba botlanak? — Alig látom őt. — Meggyőződésem, hogy figyel minket. Ez a gazfickó mindent tudni akar, ami a kirendelt­ségünkön történik. Még azt is, hogy ki kivel tart kapcsolatot. — Nem hiszem, egyszerűen dolga akadt itt. — Lefogadom, hogy semmiféle unokatestvére nem dolgozik ebben az épületben. Amikor elhagyták a m­úzeumot, az utcát nap­fény borította, csak a tócsák emlékeztettek a korábbi esőre. _ — Moszkvában most kemény fagy uralkodik. Maga is vágyik Bakuba? — Már a hajón elfogott a szomorúság. Fájó volt látni, amint­ Baku körvonalai elmaradnak a horizont mögött. Lida arra gondolt, hogy őt csak később fogta el a honvágy, amikor az új élmények és izgal­mak csitulni kezdtek. — Tudja, Lida ... Nehezen szokom meg, hogy így nevezzem magát. Lida könnyedén felnevetett. — A napokban elküldöm a kérelmemet, hogy visszatérhessek a hazámba. Úgy látszik, ez a klí­ma nem használ az egészségemnek. • Lida meglepetten pillantott Szergejevre. — De hiszen még fél esztendőt sem töltött itt... — Mindennap rosszabbul érzem magam. — Egy-két hét múlva fölmelegszik az idő, és jobban fogja érezni magát. Biztos vagyok benne. Lida igyekezett, hogy szavai minél meggyő­zőbben hangozzanak, de nem mentette föl magát az egoizmus vádja alól. A lány úgy megszerette ezt a kissé idősebb, de számára egyszerű és jó embernek tűnő férfit, hogy nem akarózott el­válni tőle. A múlt héten is, amikor Szergejev két napig betegeskedett, s nem ment be a kép­viseletre, Lida alig találta a helyét. — Miért nem gyógyíttatja magát komolyan? — Teheránban nem jók a körülmények eh­hez. Azt hiszem, csak a kórházi ápolás használ­na, de idegen helyen fűlik a fogam tőle ... — Meg sem ismerhettük egymást, s máris el kell válnunk — mondta halk­ szomorúan Lida. — De az egészségét nem szabad kockáztatni. Se­gítenék, de nem áll módomban. A lánynak­­ összeszorult a torka. Könnyekkel küszködött, annyira sajnálta a férfit. — Lida, kedves — kézen fogta a lányt — egy éven belül maga is hazatér, és ismét találko­zunk. Meglátja, elrepül az az év. Addigra én is meggyógyulok. — Igaza van, Jakov. — Megérkeztünk — mondta Szergejev, és megállt. — Elmegyünk este a klubba? Beugor­­jak magáért? — Várom — felelte Lida, és gyorsan eltűnt a kapuban, mintha a könnyeitől menekülne. A kétszobás lakás, amelyet Óljával bérelt, szegényesen volt berendezve. A „hálószobában” két öreg vaságy, egy asztalka hajlott tükörrel, meg egy ruhásszekrény állt; a másik szobát ci­­kornyás, évszázados heverő, kerek asztal, és né­hány rozoga szék gazdagította. Igaz, a lakás bére sem volt drága. Ólja éppen ruhát vasalt. — Mi történt, Lida? Nem vagy magadnál! — kiáltotta, átölelve a barátnőjét. Lida leereszkedett a heverőre. — Jakov haza akar utazni. Nagyon beteg — mondta. . Ólja letette a vasalót, és mellé ült a dívány­ra. — Lidocska, már régen szeretnék beszélni ve­led Jakovról. Lehet, hogy nem rám tartozik, de nekem többet számítsz egyszerű barátnőné. Igyekezz jobban megismerni ezt az embert. (Folytatjuk.)

Next