Délmagyarország, 1973. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-01 / 204. szám
a Szondázzák a Duna medrét Az épülő dél-budai metróvonal Duna alatti szakasza a tervek szerint a Budapesti Műszaki Egyetem és a Közgazdaságtudományi Egyetem között épül. Az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat több helyen próbafúrásokkal tárja fel a nyomvonalat. Az ötven méter mélységből vett mintákat az UVATERV talajmechanikai laboratórium dolgozza fel. ACROMASEXPO 73 Az idén szeptember 7-én kezdi meg új életét a budapesti, Albertirsai úti vásárterület. Mióta ugyanis a Városligetet visszaítélték eredeti hivatásának, népgazdaságnak egy reprezentatív vásárterülete van. Ez az ésszerű. Itt, a régi Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár némileg átalakított területén rendezik meg a jövő évtől kezdve a Budapesti Nemzetközi Vásárt tavasszal, itt a kiállítók termelőeszközöket mutatnak be, ősszel pedig a fogyasztási cikkek kiállítására kerül sor, és minden ötéves tervciklus kezdő évében megrendezik az Országos Mezőgazdasági Kiállítást. A nagy kiállítások között pedig specializált mezőgazdasági gépipari kiállítás lesz minden ősszel. Az első ACROMASEXPO — teljes nevén Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Gép- és Műszer Kiállítás és Vásár — az idén szeptember 7-e és 17-e között lesz. A rendezvényre tizenhat országból 56 egyéni és öt kollektív kiállító összesen 129 vállalat jelentkezett. Úgy tűnik azonban, hogy ez idén jelentőségét még nem a nemzetközisége szabja meg. Igaz, érdekesség lesz, hogy nyolc ausztráliai vállalat először állít ki Magyarországon. A viágcégek jelentős része azonban még nem jön el. Egy otthoni, nagyméretű kiállítás miatt távol marad a Mashinoexport, vagyis a szovjet mezőgépipar. A nálunk jól ismert amerikai John Deere céget nyugatnémetországi gyára képviseli csupán. A nálunk is ismert nagyok közül nem képviselteti magát az IHC és a Claas, de gyártmányaik szemlélhetők lesznek, mégpedig működésben. A kiállítással párhuzamosan ugyanis Agárdon, Balatonbogláron, Komáromban és Tökön üzemi bemutatók lesznek, ahol minden nálunk ismert gépsort és zárt rendszert bemutatnak. Dolgoznak majd a szovjet és IHC óriástraktorok, a Claas kombájnok, a John Deere gépsorok, de a hasonló célokat szolgáló szocialista országbeli és magyar szerkezetek is. Az Albertirsai út pedig elsősorban a magyar mezőgépipar nagy és bátor bemutatkozása lesz. Harminckétezer négyzetméteren egymás mellett állnak majd a jónevű külföldi és az itthon gyártott gépek. Az immár egységes, MÉM irányítás alá került magyar mezőgépipar nagy önbizalommal vonul ki és állítja, hogy bírja majd a versenyt, az összehasonlítást. Ott lesz például az a magyar gépsor, amely — igaz, francia a magyar alkatrészek felhasználásával már csak a hivatalos vizsgák szerint ■ már teljesen megfelel a cukorrépa termesztés komplex gépesítésére. Emellett egyéb hazai gyáraink is állítanak ki a mezőgazdaságnak szánt termékeket, például villamos gépeket, szellőzőberendezéseket, épületszerkezeteket, stb. A kiállított gépek a helyszínen meg is vásárolhatók. A kiállítás mondanivalója nemcsak a nagyüzemeknek szól. A különböző gyárak és szövetkezetek kiállítják a háztáji gazdaságok, vagy kiskertek használatára szánt gépeiket, berendezéseiket is. Kicsit érthetetlen, hogy nem lesz jelen a Hermes szövetkezet, amely ezeknek a szerkezeteknek a forgalmazásával, árusításával foglalkozik. Így — sajnos — a magánemberek csak a gyártó cégeknél jegyeztethetik elő a kiválasztott gépeket. Sokan féltek attól, hogy szűkkörű szakmai bemutatóvá szerényedik az első AGROMASEXPO. A pesszimizmusnak ellentmond, hogy már elővételben 200 ezer jegy kelt el. Ehhez jönnek még a budapesti érdeklődők és a bejelentés nélkül felutazók. Végeredményben érthető: a magyar nagyüzemek komoly traktor- és kombájngondokkal küszködnek, a kisemberek közül pedig egyre többen határozzák el, hogy korszerűsítik apró gazdaságukat. Konjunktúra van tehát, a szakmában, élénk az érdeklődés. A régi mezőgazdasági kiállítás területén egyébként most is működnek majd a vendéglők, a pecsenyesütők és a bormérések, nem kell tehát félni attól, hogy valami „száraz” szakmai élmény lesz csupán a látogatás. Sőt, rendeznek még műsoros divatbemutatót is. Igaz, főleg munkaruhákból, de az ugyancsak bemutatott kerti öltözékek, vadászruhák tájékozódási lehetőséget kínálnak néhány hobbi kedvelőinek is. Földeáki Béla / SZOMBAT, 1913. SZEPTEMBER 1. Egyenjogú állampolgárok Szeptemberben küldöttvájlasztó gyűléseket tartanak a nemzetiségi községekben. A hazánkban élő négy nemzetiség — a délszláv, a német, a szlovák és a román — ugyanis ősszel tartja kongresszusát. Már tavasszal a kongresszus jegyében került sor szerte az országban azokra a tájértekezletekre is, amelyeken a nemzetiségi lakosság megtárgyalta az elmúlt négy év tapasztalatait, számbavették a helyi eredményeket és gondokat. E tájértekezletek vitáiból, állásfoglalásaiból egyértelműen kicsendül, hogy a Magyar Népköztársaság a területén élő minden nemzetiség számára biztosítja a teljes egyenjogúságot, és az anyanyelv használatát. A magyar és a nemzetiségi lakosság között már hosszú évek óta nincs semmilyen feszültség. A felmérések arra is rávilágítanak, hogy bár hazánkban az 1970-es népszámláláskor 155 ezer lakos vallotta magát valamelyik nemzetiséghez tartozónak — az összlakosság 1,5 százaléka —, a valóságban azonban sokkal több, ennek háromszorosára tehető azoknak az embereknek a száma, akikben még él a nemzetiségi származás tudata, s még jelentkeznek sajátos nemzetiségi igényekkel. Hazánk nemzetiségeire az is jellemző, hogy eléggé szétszórtan élnek az országban. Szolnok megye az egyetlen kivétel, ahol még szórványosan sem találhatók. A legfontosabb hivatalos okmányokba nem jegyzik be nálunk az állampolgárok nemzetiségét, ami szintén elősegíti, hogy az élet különböző területein minden lakos egyenlő elbánásban részesüljön, azonos jogokat élvezzen. A gyárakban, vállalatoknál, termelőszövetkezetekben sem tartják sehol külön számon, ki, milyen nemzetiségű, és ily módon a szlovákok, a németek, a délszlávok, a románok beleolvadnak a kisebb-nagyobb közösségekbe. A magyar állam nemzetiségi politikájában nagy figyelmet szentel a nemzetiségek sajátos igényeinek, szükségleteinek kielégítésére. A választásoknál is például ma már mindenütt ügyelnek arra, hogy a különböző testületekben a nemzetiségek képviselői megfelelő számban foglaljanak helyet, bátorítást kapnak, hogy éljenek alkotmányos jogaikkal, és azt se hallgassák el, ha valamit sérelmeznek. Ez a politika igen jó légkört teremtett a nemzetiségi falvakban, erősítette az ott élőkben a bizalmat, és az állampolgári kötelességtudatot. A vegyes lakosú községekben is a múlté lett a nemzetiségiek elkülönülése. Messzemenő támogatást élveznek jelenleg a nemzetiségiek minden megyében, hogy fejlesszék, őrizzék hagyományaikat, anyanyelvüket. Azokban a községekben, városokban, amelyekben jelentősebb számú nemzetiségi lakik, általánossá váltak a kettős vagy hármas föliratok az intézményeken, az üzleteken, a tanácsoknál pedig anyanyelvükön intézhetik ügyeiket. Gondoskodnak arról, hogy a nemzetiségiek megfelelő könyvekhez, folyóiratokhoz jussanak. Az utóbbi évek kedvező változásait jelzik a következő adatok is. A nemzetiségi óvodák száma az elmúlt öt esztendő alatt megduplázódott. Nőtt az általános iskolákban anyanyelvükön tanuló nemzetiségi gyerekek aránya, megháromszorozódott a tanítóképzőkbe járó nemzetiségi fiatalok száma. Az országban mintegy 400 nemzetiségi klub, együttes, népművészeti csoport található Természetesen a nemzetiségieknek is vannak még jogos kéréseik, megoldatlan problémáik. Ezek általában hasonlóak azokhoz a gondokhoz, amelyek az egész lakosságot is érintik. Így például a nemzetiségi gyermekintézmények — óvodák, napközik, kollégiumok — férőhelyszáma még a szükséglet alatt van, az iskolák tankönyvellátása néha akadozik. Az MSZMP helyes nemzetiségi politikáját az élet nap mint nap igazolja. A jó határozatok gyakorlatba való átültetése azonban még finomítható, és ebben a vonatkozásban a helyi vezetőkre nagy felelősség hárul. A velük szemben támasztott legfontosabb követelmény az, hogy állandóan figyelemmel kísérjék a nemzetiségiek helyzetét, és mindent tegyenek meg azért, hogy igényeiket messzemenően kielégítsék. Az ősszel sorra kerülő nemzetiségi kongresszusok várhatóan olyan javaslatokban, gondolatokban gazdag fórumok lesznek, amelyek jó hatást gyakorolnak a nemzetiségek demokratikus szövetségeinek a tevékenységére is. Segítik majd a szövetségeket abban, hogy a nemzetiségi politika elveit helyesen értelmezve és alkalmazva, még jobban szolgálhassák szocializmust építő hazánkban, a nemzeti egység erősödését. Keserű Ernő Aranykoronás szénrög Látványos ritkaságok Az ősszel tovább bővítik a Komárom megyei művelődési központ Kristálymúzeumát. Ezúttal őslénytani, paleobotanikai anyaggal gazdagítják a kiállítás tárlóit. A tatai Természettudományi Stúdió szakemberei megyeszerte gyűjtik a kiállításra szánt kövületeket, ősnövényi ritkaságokat. A gyűjtőmunka eddig igen eredményesnek bizonyult, máris több látványos ritkaság került a kutatók birtokába. Különösen a Komárom megyei szénmedencék bányáinak meddőhányói bizonyultak gazdag lelőhelynek. Előkerült többek között néhány óriás csiga, s ezek mészháza tökéletes épségben konzerválódott a mintegy negyvenmillió éves szenes agyagrétegekben. Szinte egyedülálló ritkaságnak számít az egyik tatabányai aknából napfényre hozott ötkilós szénrög. A futball-labda nagyságú palásszenes kőzetdarabon százszámra láthatók az eocén őstenger élőlényeinek mészvázai, különféle kagylók, csigák, sünök és polipfélék lenyomatai. Az „őslénymassza” egyik oldalát aranysárga kristály halmaz díszíti, mintegy megkoronázza a különleges „szénrögöt’. Mint a kutatók megállapították, a gyönyörű kristálydiadémot hajdani hévforrások, illetve melegvizes oldatok rakták le a kőzet felületére. A tatai Kristálymúzeum újdonságait az ősszel nyíló Komárom megyei természettudományos heteken mutatják be az érdeklődőknek. (MTI) y. Jegorov dokumentumregénye II. A rejtély kulcsa — Allah adjon békét és boldogságot — fuvolázta édeskésen Hodzsa Ali, és meghajolt Lida előtt. — Üdvözlöm, Ligyija kisasszony. '*■ Hodzsa Ali szinte mentegetőzve kezdte magyarázni jelenlétének okát Szergejevnek. Itt dolgozik az unokafivére, sürgős dologban kérte a segítségét. Amíg Hodzsa Ali Szergejevvel beszélgetett, Ligyija figyelmét egy polcon álló, furcsa lámpa vonta magára. — Mit gondol, Jakov Vasziljevics, miféle lámpa ez? — kérdezte. — A „site" meggyújtására szolgál — sietett közbevágni Hodzsa Ali. Ez maga a pokol, amellyel az irániak a szélbe füstölik erejüket, és férfiasságukat. Rosszabb a hasisnál. Hodzsa Ali felnevetett, mintha valami jó tréfát mondott volna. Csodálkozván, hogy partnerei nem osztoznak vidámságában, még egyszer sürgős munkájára hivatkozott, és meghajolva elbúcsúzott. — Kellemetlen fráter — jegyezte meg Lida. — Nem elég, ha otthon egymásba botlanak? — Alig látom őt. — Meggyőződésem, hogy figyel minket. Ez a gazfickó mindent tudni akar, ami a kirendeltségünkön történik. Még azt is, hogy ki kivel tart kapcsolatot. — Nem hiszem, egyszerűen dolga akadt itt. — Lefogadom, hogy semmiféle unokatestvére nem dolgozik ebben az épületben. Amikor elhagyták a múzeumot, az utcát napfény borította, csak a tócsák emlékeztettek a korábbi esőre. _ — Moszkvában most kemény fagy uralkodik. Maga is vágyik Bakuba? — Már a hajón elfogott a szomorúság. Fájó volt látni, amint Baku körvonalai elmaradnak a horizont mögött. Lida arra gondolt, hogy őt csak később fogta el a honvágy, amikor az új élmények és izgalmak csitulni kezdtek. — Tudja, Lida ... Nehezen szokom meg, hogy így nevezzem magát. Lida könnyedén felnevetett. — A napokban elküldöm a kérelmemet, hogy visszatérhessek a hazámba. Úgy látszik, ez a klíma nem használ az egészségemnek. • Lida meglepetten pillantott Szergejevre. — De hiszen még fél esztendőt sem töltött itt... — Mindennap rosszabbul érzem magam. — Egy-két hét múlva fölmelegszik az idő, és jobban fogja érezni magát. Biztos vagyok benne. Lida igyekezett, hogy szavai minél meggyőzőbben hangozzanak, de nem mentette föl magát az egoizmus vádja alól. A lány úgy megszerette ezt a kissé idősebb, de számára egyszerű és jó embernek tűnő férfit, hogy nem akarózott elválni tőle. A múlt héten is, amikor Szergejev két napig betegeskedett, s nem ment be a képviseletre, Lida alig találta a helyét. — Miért nem gyógyíttatja magát komolyan? — Teheránban nem jók a körülmények ehhez. Azt hiszem, csak a kórházi ápolás használna, de idegen helyen fűlik a fogam tőle ... — Meg sem ismerhettük egymást, s máris el kell válnunk — mondta halk szomorúan Lida. — De az egészségét nem szabad kockáztatni. Segítenék, de nem áll módomban. A lánynak összeszorult a torka. Könnyekkel küszködött, annyira sajnálta a férfit. — Lida, kedves — kézen fogta a lányt — egy éven belül maga is hazatér, és ismét találkozunk. Meglátja, elrepül az az év. Addigra én is meggyógyulok. — Igaza van, Jakov. — Megérkeztünk — mondta Szergejev, és megállt. — Elmegyünk este a klubba? Beugorjak magáért? — Várom — felelte Lida, és gyorsan eltűnt a kapuban, mintha a könnyeitől menekülne. A kétszobás lakás, amelyet Óljával bérelt, szegényesen volt berendezve. A „hálószobában” két öreg vaságy, egy asztalka hajlott tükörrel, meg egy ruhásszekrény állt; a másik szobát cikornyás, évszázados heverő, kerek asztal, és néhány rozoga szék gazdagította. Igaz, a lakás bére sem volt drága. Ólja éppen ruhát vasalt. — Mi történt, Lida? Nem vagy magadnál! — kiáltotta, átölelve a barátnőjét. Lida leereszkedett a heverőre. — Jakov haza akar utazni. Nagyon beteg — mondta. . Ólja letette a vasalót, és mellé ült a díványra. — Lidocska, már régen szeretnék beszélni veled Jakovról. Lehet, hogy nem rám tartozik, de nekem többet számítsz egyszerű barátnőné. Igyekezz jobban megismerni ezt az embert. (Folytatjuk.)