Délmagyarország, 1973. december (63. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-01 / 281. szám

4 Az ergonómia és a gazdasági élet Nemzetközi konferencia lesz Szegeden A műszaki és technikai előrehaladás minden tudo­­mányágtól egyre több és újabb segítséget, támogatást igényel. Sokat hallani ezzel kapcsolatban az ergonómiá­ról, amelynek térhódítása ta­gadhatatlan, de alighanem a modern gazdasági szerveze­tek nem is nélkülözhetik mindennapjainkban. Ha­zánkban is számos kutató­bázisa van az ergonómiának, amelyek közül jelentős a Szegedi Juhász Gyula Ta­nárképző Főiskola pszicholó­­­giai tanszéke. A tanszékve­zető dr. Geréb György, a pszichológiai tudományok kandidátusának neve jól is­mert a tudományos berkek­ben, de — s éppen ebben mondhatni a szegedi bázis régóta kiemelkedő szerepét — az üzemi, gyakorlati élet­ben is. Most, hogy a III. Er­gonómiai Konferenciát de­cemberben Szegeden rende­zik meg, felkerestük dr. Ge­réb György professzort, hogy válaszoljon néhány kérdé­sünkre. — Alkalmazott pszicholó­­g­iai oktatás és kutatás folyik környezetünkben, s így szá­mos területen az élet, a ter­melési gyakorlat kontrolálja az elméleti tételeket. Hall­hatnánk néhány példát arról, hogy milyen kapcsolatuk r • szegedi gyárakkal? — Szívesen, de már elöl­járóban szeretném hangsú­lyozni, hogy én nem tudtam volna­ dolgozni, ha nem se­gítenek a gazdasági élet ve­zetői Már az első üzemi pszichológiai laboratóriumot is a szegedi kenderfonógyár akkori munkás-igazgatónőjé­nek, Nagygyörgy Máriának és dr. Tömörkény Llászló fő­mérnöknek felkérésére hoz­tuk létre. Az ottani, üzemi segítőtársaimmal, dr. Vikor Sebes­ Iyénnel, Virágh László­­val több területen végeztünk kísérleteket, kutatásokat. Ma is megértő támogatói ennek a fontos munkának a Ken­derfonó és Szövőipari Válla­lat vezetői: Tóth László ve­zérigazgató, Marosi János vezérigazgató-helyettes, dr. Erdélyi Ferenc gazdasági igazgató és dr. Kardos János, a szegedi kenderfonógyár igazgatója. A klinikai intéze­teknél folyó pszichológiai munkánk mellé újabb ipar­vállalat is felzárkózott, az EMERGE Gumigyár igazga­tójának, Mikes Sándornak támogatásával létesült ergo­nómiai laboratórium a gyár­ban. A tanszék oktató mun­kája, kutatásaink így szoros kapcsolatban állnak a ter­melőmunka gyakorlatával. Különben szeretném megje­gyezni, hogy az ergonómiai tudomány önmagában mit­­sem érne, ha tételei min ke­rülnének be a termelőmun­ka mindennapjaiba, s ott nem látnák a kézzelfogható eredményeket. — Sol­ari vitatkoznak még azon, hogy milyen szakterü­letek is tartoznak voltakép­pen az ergonómia körébe, összefoglalná röviden az er­gonómia lényegét? — Egy mondatban nem lehet meghatározni, hogy mivel is foglalkozik az ergo­nómia. Segítségül hívhatjuk e szakterülettel foglalkozó nevesebb tudósokat. Zincsen­­ko, Lomov és Munipov sze­rint az ergonómia — egye­sítve a pszichológia, a fizio­lógia, a munkahigiénia és az antropometria eredményeit — a tudományos munkaszer­­vezéssel, a rendszertechniká­val és az iparesztétikával szoros kapcsolatban fejlődik. Az ember funkcionális lehe­tőségeit és sajátosságait ta­nulmányozza a munkafolya­matokban, elősegítve olyan munkakörülményeket, mun­kamódszerek és munkaszer­vezés kialakítását, amelyek lehetővé teszik az ember teljesítőképességének növelé­sét, és ezzel együtt sokoldalú szellemi és fizikai fejlődését, s amelyek megteremtik a munka kényelmét és bizton­ságát. E feladatok megoldá­sa feltételezi a technika al­kalmazkodását az emberhez és az ember alkalmazkodá­sát a munkakörülmények­hez. Ez a két irányvonal kölcsönös kapcsolatban van egymással és rendszerint a metszéspontjukban kell ke­resni a legkedvezőbb megol­dásokat. — Mi a célja a Szegeden megrendezendő ergonómiai konferenciának, amelyet de­cember 11—13. között tarta­nak? — Ez a konferencia nem­zetközi jellegű lesz, mivel a több mint 400 hazai részt­vevőn kívül nyolc országból körülbelül négy­en jelez­ték közreműködé­ Nőket. A célját úgy foglalhatnám ös­­­sze, hogy bemutatja az eddi­gi hazai ergonómiai eredmé­­nyeket, s arról tájékoztatja a megjelent szakembereket. Eszmecserét folytatunk ar­ról, hogy miként lehetne az ergonómiai eredményeket átültetni a gyakorlatba, a gazdasági életbe. A konfe­rencia programja, struktúrá­ja a következőképpen ala­kul: a háromnapos nemzet­közi rendezvény gazdája az MTESZ Szervezési és Veze­tési Tudományos Társaságá­nak ergonómiai bizottsága, a Magyar Pszichológiai Társa­ság üzemi lélektani szekció­ja és a Magyar Üzemegész­­ségügyi Tudományos Társa­ság. A konferenciát Buda István munkaügyi miniszté­riumi államtitkár nyitja meg, majd sor kerül egymást követően három szekció le­bonyolítására. Az első szek­ció témája: az ergonómia helye és szerepe az iparfej­lesztés Intenzív időszakában, amelyről dr. Szakasits D. György, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság főosz­tályvezetője tart előadást. E szekcióban 10 korreferátum hangzik el, s három kerek­i­asztal-beszélgetés követi az előadásokat. A második szek­ció témája a munkához va­ló adaptáció problémái, amelyről én tartok előadást. E szekcióban 12 korreferá­tum hangzik el. A harmadik szekció témája a gyártás és a gyártmányfejlesztés ergo­nómiai kérdései, amelyről dr. Hódos Tibor, a pszichológiai tudományok kandidátusa tart előadást. E szekcióban 7 kor­­referátum lesz. A szekcióülé­sek munkájáról dr. Molnár Imre, az MTESZ ergonómiai bizottságának elnöke tart összefoglalót. —­ A nemzetközi konferen­cia komoly szervezést kíván, hogyan oldják ezt meg Bu­dapestről? — Valóban sokoldalú szer­vezési munkát kíván egy ilyen konferencia zökkenő­­mentes megszervezése. A bu­dapestiek és a szegediek eb­ben jól együttműködnek, kü­lönösen Sokat tesz a konfe­renciáért dr. Molnár Imre, az MTESZ ergonómiai bi­zottságának elnöke, Frank Tibor az SZVT titkára Du­­lin Jenő a Csepel Művek pszichológiai laboratóriumá­­nak a vezetője, Kiss György, a Műszaki Egyetem főmun­katársa, a szegediek közül pedig Jenei Tibor, az SZVT megyei csoportjának elnöke és Sebők Istvánné a csoport vezetőségi tagja. — A sokrétű program, bő­ven ad választási lehetősé­get a konferencia résztvevői­nek. Kérem, hogy mondjon néhány szót saját előadá­sáról, a munkához való adaptáció problémáiról. Mi a munkához való adaptáció lényege? — Az adaptáció biológiai, szociológiai, valamint pszi­chológiai aspektusokból közelíti meg az emberi visel­kedés, cselekvés létfeltételeit. Az ember bonyolult kapcso­latokat létesít a külvilággal, a számtalan fizikai ingerhal­maz mellett kialakítja önma­­gában azokat a cselekvési, magatartási, irányító és iga­zoló, alkalmazkodási funk­­ciókat, amelyek a külvilág­hoz, annak élő és élettelen tárgyaihoz, mindenekelőtt azonban a különböző társas kapcsolatokban élő emberek­hez kötik. G. I. I SZOMBAT, 1973. DECEMBER t Fessek rakás as „Ingyenes dűlőm” Az 1970-es árvízveszély még olyannyira él emlékeze­tünkben, hogy szinte ma­gunk előtt látjuk a fenyege­tő tragédiát. Közvetlen ve­szélyben volt Tápé is, sze­rencsénkre­­ megúsztuk szá­razon. Azokban a napokban egy sor házat bontottak le a „töl­tésoldalban”, vagy tápaink nyelvén a „mandujban”. Ha most nézünk szét a Tisza so­ri házak helyén, itt-ott üdü­lőházakat, másutt meg el­hanyagolt, gaztengertől Virí­tó telekmaradványokat talá­lunk. A gazdák egy része az „Árvizes telepen” lakik új, modern házban. Mások el­adták a maradék portát, úgysem tudnának vikendez­­ni, meg aztán elég volt a „Tisza melletti nincs”-ből. Hiszen a Tisza sorról elköl­töztetettek zömmel szegé­nyebb családok voltak, akik­nek saját erőből soha sem tellett volna új ház építésé­re, modernebb életre. Ma az új életben, kertvárosi kör­nyezetben már nem látszik az egykori „szegénység”. A tápai ember és a köztu­dat, egyszerűen „árvizes te­lep” néven ismeri az egyko­ri Ingyenes dűlőn épülő új falurészt. Az új népi név­adás természetes és hosszú nemzedékeken át megőrzi majd 1970 emlékét, éppúgy, mint a korábbi ONCSA-, vagy Töröktelep esetében. A mai, új település ut­cáit járva, alig látni ráérő embert. Mindenki dolgozik. Elsőnek az Alkotmány utca 21. alá nyitottam be, ahol Török Mátyás lakik család­jával. Réti tanyájukban ké­ső estig hallgatták a rádiót, mint ahogyan akkor min­denki. Egyik este a 10 órai hírekben közölték, hogy Ma­kó városát kiürítik. Ugyan­azon az éjjelen 11 órakor már Törököknél is zörget­tek, pakoljanak, mert­ jön a víz ... 1971 őszéig a meg­roggyant tanyában laktak, amikorra elkészült — egy szoba lakhatóságig — az új ház az egyre népesedő ár­vizes telepen. Addigra — hogy a rétről áthozandó jó­szágoknak helye legyen — felépítették a gazdasági épü­leteket, hogy a megszokott háztáji gazdálkodást az új helyen is folytatni lehessen. Ma az árvizes telep egyik legszebb háza Törökéké. A családfő ma is fogatos a téeszben, jól keres. Felesége a gyerekekkel otthon van, emellett a gazdaságot ter­mészetesen ő vezeti. Anyako­ca szuszog az ólban, IS apró malacka vergődik a tejért. Néhány süldő és sok ba­romfi futkároz a gazdasági udvaron, a ház körül gon­dozott virágoskert mutatja a háziak szorgalmát. Az új házban már van villanyva­saló, mosógép is, amikre a réti tanyán gondolni sem lehetett. Már a zárt telepü­lési környezetet is megszok­ták, hiszen a szomszédok a réti tanyaszomszédok marad­tak. „Jó volt odaát, de nehéz lenne újra megszokni a ta­nyai életet" — mondja Tö­­rökné, aki szívesen mutatja a szépen berendezett lakást, a rendezett gazdaságra mu­tató udvart, mely utóbbi el­rendezésében érezni lehet a megszokott tanyai miliőt, melyben gyermekkoruktól él­tek. A Tisza sori házakból — szinte mindenkit megelőzve — Kószó Istvánék telepedtek le az új fundamentumon, me­lyet a tanács jelölt ki ré­szükre. Kezdetben egy desz­kából összerótt kalyibában laktak, majd a régi házuk lebontott és kiszállított anya­gából építettek egy mellékhe­lyiséget. E mellékhelyiségben dolgozgattak Kószóék érke­zésemkor is a gyékényen. Dolgozószoba annak a ne­ve. Nos ilyenre sohasem gondolhatott volna a Kószó család, hiszen Kószó néni ez­előtt tíz esztendővel még a Tisza vizével főzött. „Az új ház a lányomék nevén van, ők törlesztik a kölcsönt, mi megélünk a nyugdíjból, meg ebből-e” — s a gyékényre mutat. Berta Antalék 1968-ban építettek új házat a Tisza sor 13. szám alatt. Még a kölcsönt terlesztgették, ami­kor jött a veszély. Ma ők is az új telep lakói, a Besz­terce utca 28-ban, messze az öreg Tiszától. „Még ma sem tudom azt mondani, hogy ide, ebbe a házba hazajövök” — mondja Piros, aztán elmoso­­lyogja, hogy azért mégis­csak jó erre is, csak mo­dernebb az erre való világ. Meg aztán a kedves folyót némileg pótolja az előttük csörgedező csatorna. Lassan benépesül az In­­gyenes, ma a település egyik legszebb része. Utcáiban szebbnél szebb házak áll­nak. Probléma is akad, de az mind orvosolható, túlteszik magukat rajta. A kulturált élet feltételeit, lehetőségeit azonban megteremtették, csak élni kell vele. Talán nem so­kat kell várni arra­­ sem, hogy egy kisebb ABC-áruház felépüljön. Az új telep jö­vője megalapozott, sokat ígér. ifj. Lele József Észak Velencéje A Néva folyó égre tárulko­zó hídjai, a Petropavlovszkij erőd légies tornya és a fe­hér éjszakák csak egy kis ré­szét képezik azoknak a ne­vezetességeknek, amelyekkel vendégeit fogadja az északi szovjet város, Leningrád. A Balti-tengerbe ömlő Néva torkolatától nem messze 1703-ban alapította Nagy Pé­ter cár. Pétervár hamarosan mint Európa egyik legszebb városa vált nevezetessé. Sok háza és azok együttese épí­tészeti remekmű. . A második világháború so­rán hatalmas károkat szen­vedett — megközelítőleg 900 ezer lakosát vesztette el —, de Leningrád poraiból újjá­született, jelenleg több mint 4 millió lakosa van. Világ­szerte mint hatalmas ipari és kereskedelmi központot ismerik, de múzeumai és könyvtárai — ahol az em­beriség kulturális emlékei­nek ritka példányait őrzik — messze földön öregbítik hírnevét. A világ minden or­szágából érkeznek turisták Leningrádba. (APN — KS) Pásztor Ferenc: 8*. Véletlenül katona A tánc bolond dolog. Még akkor is bolond do­log, ha ott a közepén, a majomszigeten egy raj­­nyi kibic, akinek semmi sem drága, akik tudják már ennek a próbaházasságnak a meséjét, ők, ott a majomszigeten, csak várnak. Tudják, hogy a többit majd elintézi a zene, no meg a Rúzsa karcsú dereka, szépen ívelt húsos szája, és más. — Te, Rúzsa, kis madárcukor! Ülsz velem egy padra ?­­ — Hogy beszél maga? Meg minek tegez, nem egyeztünk meg! Nem szokás csak úgy tegezni a lányt, ha nem akarja. — Pardon, madamosielle, ez etiketteben nem fair play. Nekem ez kissé van nehéz, mert Szü­lettem Párizsban, hol nem tudtam magyart. De mondja nekem, te, akkor én mondom neked ön, hogy maga. Akkor iszunk egy pertit. Utána mond­hatok neked, hogy vagy nekem cukros madaram. — Nagy dumája van magának, Janó, mond­hatom, hogy nagy betyár. Csak legyen olyan bo­lond lány, aki elhiszi — nevette el a lány a dol­got, anélkül, hogy sejtette volna, minden szava igaz volt a gavallérnak. . — Nem Janó. Zsanó. A lány még jobban mulatott. Eszébe sem ju­tott ebben a mulatságos helyzetben, hogy a tán­cosa életrajzi adatait egyeztesse. Egyszerűbb volt tréfára venni, jót kacagni és kész. Csakhogy eb­ben a lányos kacagásban annyi kihívás volt, hogy az énekes cukormadárban már egészen másfajta élőlény kezdett uralkodni. Érezte, hogy pirul, érezte, hogy ennek a lánynak a hernyós harisnyája alatt is táncol minden kis ín, minden kis porcika. Érezte, hogy a verejték akkora gyön­gyökben szaladgál a hátán, mint egy nagyobb­fajta vadkörte. Roham! Előre! ■— jutott eszébe Kincses, és nyelt egy hatalmasat. Aztán kézen fogta a lányt és leültette a padra. — Rúzsa vagy’. Igaz? Az vagy. Nekem meg na­gyon kedves ez a név. Meg minden kedves, ami neked van. Én pedig akarok neked valami olyat mondani, ami van nekem is, meg neked is na­gyon fontos. Te vagy olyan, amilyen nekem kell egy olyanra... Ott a majomszigeten talán csak érezték, talán csak sejtették, hogy nem lesz sikkes vége, de an­­nál látványosabb, így lett. A zene elhallgatott, csend lett a kocsmában. Csak egy hatalmas csat­­tanásra figyeltek a fújtató táncosok. No meg ar­ra, hogy Zsanó nem egészen érzelmesen bandu­kol a majomsziget felé. Senki nem hallotta, mi­ként szólította, hogyan invitálta Zsanó Rózsát próbaházasságra. Azt azonban annál jobban lát­ták, milyen volt a válasz. — Ez mi volt? — kérdezte Zsanó egész testtel. — Tiszeletre méltó mozimester, van szerencsém megállapítani, hogy akárhonnan nézzük a dolgot, ez egy pofon volt. — Segített a megfejtésben egy Tihanyi nevű nyurga katona, akiről még hallunk majd.­­ Az okát pedig mindössze abban kell keresni, hogy méltóztatott felülni egy olyan os­tobaságnak, amit már ezelőtt háromszáz évvel kivontak a forgalomból. Az ízlésed nem rossz, csak rosszul közelítetted meg a dolgot. De ne búsulj, majd kárpótoljuk mással. Aznap, másnap, harmadnap nem sikerült sem­miféle kárpótlás. Egész héten nem sikerült sem­miféle kártérítést. Nem megy az olyan gyorsan. Annyit elért Zsanó, hogy egyszer a faluban rá­kiabáltak. Még nyelvet is nyújtottak rá. Zsanó sem tudott másképpen válaszolni. Visszabökte a nyelvét­, és tovább rá sem hederített. Az élet persze nem olyan egyszerű, ahogyan egyes regényekben olvashatjuk. Mert az élet bo­nyolult, s ha egyszer valaki elkezd a lejtőn le-, vagy felszaladni, annak nem lehet megállnia így történt Zsanóval is. De ne magyarázkodjunk. Zsanót olyan anyagból gyúrták, hogy vele min­dig történt, sőt vele mindig történni kellett vala­minek. Példának okáért Itt álljon a nevezetes busójárás. Mohácson, a délszláv nemzetiség köz­pontjában szokásos. Amolyan álarcosbál, csak­hogy ezt nem valami füstös kocsma négy fala között rendezik, hanem a faluban, az utcán, nagy-nagy nyilvánosság előtt. Ilyenkor minden­ki, aki egy kicsit legénynek, lánynak, vidámnak, élettelinek érzi magát, beáll a színes forgatagba. Beáll, persze, de nem a hétköznapi fizimiskáját viszi, hanem valami mást. Van, aki ördögnek öltözik. Van, aki kecskeálarcot köt, s hozzá hos­­­szú szőrű subát ölt. Van, aki torz óriásnak öltö­zik, azzal ijesztgeti a farsangot. Ebből nem lehet kimaradni. Még akkor sem­­ lehet kimaradni, ha valakin olyan tiszteletre mél­tó egyenruha van, mint a Zsanőé. Az a csont­csillag, az az egyetlen csontcsillag még kötelez is egy kicsit. Ha már a hadnagy megy, akkor ő sem maradhat ki. Igaz, ezen az őrsön csak ven­dég, csak átmeneti beosztása van. Neki itt csak az a dolga, hogy filmeket vetítsen, sorra járja az őrsöket, mindenütt csinál mozit, aztán továbbáll. De ha már itt van, ha már belecsöppent az ün­nepi forgatagba, akkor nem hagyja ki, nem mu­laszt el egy ilyen kitűnő alkalmat Az egész város zsongott, hullámzott. A tambu­­rák muzsikája megtöltötte a kikötővárost. A Du­na felől sok-sok bámészkodó idegen is eljött, mert igazán színes, látványos mulatság ígérkezett. Hogy mennyire színes? Egy levél is őrzi ennek emlékét: Pierre, a párizsi barát, így értesült: (Folytatjuk.)

Next