Délmagyarország, 1975. április (65. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-02 / 77. szám

4 Áz őrök munka­idejérőlW A portás munkakörben dolgozókra vonatkozó ren­delkezés ismertetését kéri A. A. szegedi olvasónk. Azt szeretné tudni, hogy az ilyen beosztásban dolgozók munkaidejét lehet-e meg­változtatni és hogyan. To­vábbá azt is szeretné tud­ni, hogy mikor jár túlóra vagy azt helyettesítő átalánydíj. Az őrszolgálatos (portás, őr, éjjeliőr) dolgozó munka­idejét a többi dolgozó be­osztásától eltérően 8, 10 és 12 órás kereten belül a mun­kaszerződésben kell megha­tározni. Ilyen esetben a szer­ződésben rögzített munka­időn felüli tevékenység mi­nősül túlmunkának. Olyan esetben, ha az őr­szolgálatos dolgozót a szer­ződésben rögzített munka­időnél hosszabb vagy rövi­­debb munkaidővel kívánja az intézmény, vállalat stb. huzamosabb időn át foglal­koztatni, akkor a munkálta­tónak a szerződést módosí­tani kell. Ebben az esetben a munkáltatónak a dolgozóval új munkaidőben és az új sze­mélyi alapbérben kell meg­állapítani. Vagyis a munka­­szerződés módosítására kö­zös megegyezéssel kerülhet sor. Például: a heti 60 órás munkaidővel foglalkoztatott dolgozót heti 72 órás mun­kaidővel csak a vele történt megállapodás alapján és a heti 72 órás munkaidőre vo­natkozó bértételnek megfe­lelő magasabb személyi alap­bérrel lehet foglalkoztatni. A túlórát­­ elrendelő mun­káltatónak az őrökre vonat­kozó bérutasításnak megfe­lelő túlóradíjat vagy túlóra­átalány díjat a munkaszer­ződésben előre is ki lehet kötni, vagy ha ez nem tör­tént meg, ak­kor az illetékes szakminiszteri utasítás sze­rint kell eljárni. Itt jegyezzük meg, hogy a munkajogi szabályok szerint az őrszolgálatos dolgozónak az étkezési időre díjazás nem jár. Fizetett szabadság­ra pedig az általános szabá­lyok szerint jogosult. Dr. V. M. hazassac I. kerúiét Sksegéd: Zacsok István és tó­ért Mária Julianna. Madaras László és Amler Márta Mária. Fodor László és Bodó Gabriel­la. Irltr László Lajos és Szo­­tyori-Nagy Ágnes Alexandra, Fehér István és Cseri Erzsébet, Szabó Lajos József és Ruskó Marild. Gál György és Nagy Magdolna. Molnár István és Gémes Klára, Tóth János Ist­ván és Belczki Erzsébet, La­dányi Miklós és Csanádi Jolán, Tóth István és Kopp Gabriella, Vad János és Dávidházi Rozá­lia, Wodala János Barnabás és Henslip Kathleen Ann házassá­got kötöttek. II. kerület Szeged: Benke Pál és Farkas Józsa Magdolna, Gál János és Szanka Ilona Mária, Nyerges Ferenc és Blalabok Piroska, Molnár József és Molnár Zsu­zsanna Erzsébet házasságot kö­töttek. SZÜLETÉS I. kerület Szegedi Fülöp Lászlónak és Kaczur Magdolnának Tímea Zsuzsanna, Járosi Józsefnek és Seller Éva Máriának Eva, Pet­­rovita József szilveszternek és Dancsevics Erzsébetnek Attila László, Baknicz Ferencnek és Takács Erzsébet Valériának Il­dikó Erzsébet, Tari Istvánnak és Pálföldi Irénnek Annamária, Börcsök Imrének és Túri Mári­ának Imre Krisztián, Fülöp Pál­nak és Márki Rozáliának Zsolt, Annus István Károlynak és Sza­bó Gizellának Gábor István, Nagy Jenő Antalnak és Zavacz­­ki Ilonának Tamás Jenő, Tóth Istvánnak és Farkas Erzsébet Zsuzsannának Mária Erika, László Antalnak és Tóth Jolán Erzsébetnek Zsolt, Börcsök La­josnak és Bende Juliannának Péter, Molhos Sándornak és SU­­V-Zakar Gertrud Erzsébetnek Roland, Tóth Szilveszter István­nak és Házi Mária Magdolná­nak Róbert, Gyarmati András­nak és Gulácsi Piroskának Ro­land András, Farkas László Ist­vánnak és Joannovics Katalin­nak Márta, Holkó Istvánnak és Masa Máriának Attila Gábor, Kósa Lászlónak és Vidács Mar­gitnak László, Kiss Mihály Pál­nak és Szegedi Máriának Ró­bert Mihály, Krémer Jánosnak és Weltel Évának Balázs, Koós Lászlónak és Borka Rózáiéinak Anita, Kristó Pálnak és­­ Hä­ring Margitnak Pál Károly, Né­met Vincének és Szögi Zsu­zsannának Zoltán, Bárdos Já­nosnak és Nyári Máriának Má­ria, Börcsök Imrének és Vass Katalin Ilonának Klára, csepe­­lényi János Antalnak és Ben­­cze Irénnek Csaba János, Papp Józsefnek és Majoros Gizellának Szilvia, Papp János Józsefnek és Batta Piroskának Árpád Ró­bert, Szepesi Józsefnek és Dóczi Ottilia Katalinnak Szilvia, Kom­lósi Zoltánnak és Sárkányi Ág­nes Máriának Melinda, Szekeres Józsefnek és Guba Ilonának Tünde, Balla Lajosnak és Csiz­madia Ilonának Zsuzsanna, Mu­­hel Antalnak és Ágoston Ro­záliának Zsolt. Kocsis Antalnak és Gulyás Katalinnak Katalin Etika, Szabados Jánosnak és Boros Ilonának Dominika And­rea, Kuczora Jánosnak és Csót- Gyapjas Máriának Gábor, Si­­mon-Jóhárt Istvánnak és Zádori Katalinnak István Imre, Kovács Sándor Pálnak és Grünwald Ilo­nának Krisztina, Perlaki Ist­vánnak és Gorbics Julianna Máriának Edina Judit, Hódi Ist­vánnak és Tóth Irénnek Ildikó, Zuberecz Sándor Pálnak és Tóth Borbálának Bernadett, Tanács Géza Pálnak és Börcsök Katalin Máriának Attila Géza, Kiss And­rás Ferencnek és Meggyesi Ilo­nának András, Lengyel András­nak és Sopsich Judit Margitnak Krisztián Gábor, Frank Bélá­nak és Bernát Zsuzsannának Anikó, Lázár Sándornak és Var­ga Annának Hajnalka Dóra, Pi­­voda Pálnak és Jani Erzsébet­nek Erzsébet, Ács-Sánta Zoltán­nak és Faja Franciska Évának Családi események Zoltán, Márkus Ferenc László­nak és Bondár Évának Éva, dr. Kaltenbach Jenő Ádám­­nak és dr. Lakos Zsuzsanna Magdolnának Péter Ádám, Fo­­dor Józsefnek és Tyb­ák Etel­kának Ildikó, Mélykúti Antal Istvánnak és Boldizsár Rozáliá­nak Anikó, Mig Józsefnek és Gagó Katalinnak Krisztián Jó­zsef. Lakos Pálnak és dr. Feke­te Etelkának Antal Tamás, Sig­­mond Györgynek és Szóráth Klárának Klára, Gólya Béla Im­rének és Koday Katalinnak. Ka­talin, Kelsch Istvánnak és Kiúi­­man Ilonának Tibor László. Ábrahám Antal Ignácnak és Acsal Ilonának Szilvia. Tanács Mihály Andrásnak és Tóth Er­zsébet Juliannának Nóra. Laczi István Sándornak és Tandari Valériának Krisztina Andrea, Csizmadia Lászlónak és Lányi Máriának László Zsolt, Kovács Györgynek és Rácz Juditnak Anett Judit, Al Achraf Safwan­­nak és Kocsis Erzsébetnek Mo­hamed Árpád, Pap Ferencnek és Kószó Rozáliának Ferenc Tibor, Kalmár Antalnak és Somogyi Rozáliának Erika, Kovács Ist­ván Jánosnak és Szabó Erzsé­betnek Agnes Mónika, Nagy László Ákosnak és Tóbiás Ka­talinnak Gábor Krisztián nevű gyermekük született. ML kerület Szeged: Kakuszi Jánosnak és Molnár Erzsébetnek Anikó Er­zsébet, Dénes Károlynak és Oravecz Máriának Gabriella Mó­nika, Mucsi Istvánnak és Du­dás Irénnek Edit, Hegedűs Já­nosnak és Sári Rozáliának Ró­bert János, Keller Lászlónak és Hegyesi Honának László, Kószó Imrének és Kotogán Máriának Gabriella, Kurucsai Lajosnak és Monostori Valériának Gabriella, Papp Sándornak és Baum Ibo­lyának Csaba, Tószegi György­nek és Pál Ilonának Andrea Anita, Marton Istvánnak és Gyovai Máriának Rita, Répás Józsefnek és Bába Ibolyának Adrienn, Sipka Ferencnek és Stefanik Jolán Veronikának Tí­mea, Adok Jánosnak és Dobó Mariannának Marietta Kriszti­na, Elek István Sándornak és Kiss Emmának István, Jakab József Mátyásnak és Kis Mária Gizellának Anikó, Lőcsei Sán­dornak és Rákosi Ilonának Tí­mea Ilona, Marton Mihály Ist­vánnak és Daróczi Zsuzsanná­nak Zsuzsanna, Tóthpözsi Im­rének és Vörös Franciska Er­zsébetnek Henriett, Aradi Sán­dor Zoltánnak és Csipak Jolán Erzsébetnek Szilva, Durkó Gá­bornak és Várkonyi Erzsébet­nek Zsolt, Márton Ferencnek és Hódi Erzsébetnek Ildikó, Szabó Józsefnek és Varga Mária Mag­dolnának Dorottya Éva nevű gyermekük született. HALÁLOZÁS I. kerület Szeged: Pintér Lajos, Virkai Dezső Béla, Muhel Antal, Fuksz Ferencné Schiwng Neill, Sisák Andor, Scherer Józsefné Ádám Piroska, Radics Ferencné Bere­­zovszki Margit, Zékány János Tamásné Kovács Mária, Tóth Dénes, Perneki Jánosné Asztalos Mária, Kiss Mihályné Mu­zsik Julienna, Gonda Frigyesné Pálinkó Viktória, Magyari Illés, Pagonyi Györgyné Juhász Rozá­lia, Ferenczi Mártonná Szabados Franciska, Balog Józsefné Né­gyesi Julianna, Ábrahám­­ Mi­hályné Reznák Julianna, Török Imre, Kecskés Ferenc, Horváth Bálintné Négyesi Ilona, Vígh Mária, Bedekovich Lajosné Ei­­senburger Ilona, Fehér Józsefné Lakos Lídia, Bakos Jánosné Pa­taki Rozália, Szűcs Eszter, Jakus Tamás meghalt. I. kerület Szeged: Hegedűs Dezső, Jókai István, Székó Lajos, Dékány Fe­renc, Vas Istvánná Molnár Jan­ka, Tóth István meghalt. II. kerület Szeged: Varjasi István,­ Sa­­kánki Sándor, Rovó Ferencné Balla Mária, Tóth Józsefné Mak­ra Anna, Nacsai Józsefné Dá­niel Márta, Szűcs József, Ábra­hám Pál meghalt. SZERDA, 1975. ÁPRILIS 11. Szegedtől Mosonmagyaróvárig Utóhang a DM­ Magazin várossorozatához Az ország fölszabadulásá­nak harmincadik évforduló­ja előtt öt nappal, március 30-án ért véget lapunkban az a sorozat, melyet az év­fordulóra való felkészülés jegyében adtunk közre, s melyet különösképpen a föl­szabadulás nagyszerű ténye előtti tisztelgésnek szentel­tünk. Kerek nyolc hónappal ez­előtt, 1974. augusztus 4-én, a vasárnaponként megjelenő DM­ Magazin új sorozatot bocsátott útjára. Előbb tíz alkalommal Szeged múltját, jelenét és jövőjét mutatta be olvasóinknak, ezt a me­gye másik négy városának bemutatása követte, majd az ország többi városai kö­vetkeztek, Debrecentől egé­szen Mosonmagyaróvárig, abban a sorrendben, ahogy a szovjet hadsereg harminc évvel ezelőtt, 1944—1945 ne­­­héz hónapjaiban fölszabadí­totta őket. A Szegedről szóló összeállítások megírásában lapunk munkatársain kívül a város több közismert hely­­történésze is részt vett, a megye más városairól test­vérlapunk, a Csongrád me­gyei Hírlap munkatársai ír­tak, az ország többi városát az ott megjelenő napilapok munkatársai mutatták be. Segítőkészségük, ügyszerete­tük nélkül kezdeményezé­sünk minden bizonnyal sze­gényesebb eredménnyel jár. Szándékunk az volt, hogy érdekesen és sokrétűen mu­tassuk be azt a gazdasági és kulturális fejlődést, amit a magyar városok a fölszaba­dulás óta eltelt harminc esz­tendőben elértek, hiszen ki­vétel nélkül mélyről indul­tak, és magasra érkeztek. Olyan városokat is bevet­tünk a sorba, melyek a föl­­szabaduláskor még jelenték­telen kis községek voltak (Tiszaszederkény, Komló, Dunapentele), de ma szocia­lista valóságunk Leninváros, Komló, Dunaújváros nélkül el sem képzelhető. Tudjuk, új, nagy alkotásaink közül jó néhány így is kimaradt, nem esett szó például Ka­zincbarcikáról, Százhalom­battáról, s több régi magyar város, még megyeszékhely sem került bele sorozatunk­ba, holott fejlődésük semmi­vel sem kevésbé reprezentál­ja városaink megváltozott életét, mint azoké, melyek szerepelhettek. Az ok és mentségünk egyaránt a hely­hiány, így is összesen 33 va­sárnapon át, mintegy S3 tel­jes oldalon szólt a DM­ Ma­­gazin fölszabadult városa­inkról. Visszatérve még a sorozat céljára: nyilvánvaló, de még­is érdemes hangsúlyozni, hogy egyben tisztelgésnek is szántuk a fölszabadító szov­jet hadsereg előtt, melynek katonái vérük árán hozták meg számunkra a szabadsá­got. Városaink fölemelkedé­se, lakóinak jóléte saját szo­cialista építőmunkánk mind meggannyi nagyszerű ered­ménye — egyben annak is ékes bizonyítéka, hogy a szo­cialista országok testvéri együttműködése, elsősorban a Szovjetunió önzetlen se­gítsége miként kamatozott a fölszabadult magyar nép al­kotásaiban. A várossorozatnak — úgy véljük — sikere volt. Ez de­rült ki olvasóink leveleiből, hozzászólásaiból, azokból az észrevételekből, kiegészíté­sekből, adatokból, dokumen­tum fényképekből, melyeket rendelkezésünkre bocsátot­tak. Tudunk róla, hogy több helyen még forrásanyagként is felhasználták a DM­ Ma­­gazint. A KISZ városi bi­zottságának vetélkedője is támaszkodott például Sze­gedről szóló anyagainkra. Reméljük nem hat dicsek­vésnek, ha idézzük a Párt­élet januári számából A szabadság hajnaláról című összeállítás egy-két monda­tát: „Az október 6-i Délma­­gyarország A szabadulás krónikája című cikkéből dokumentum értékű adatok­kal gazdagodik az újkori tör­ténelem iránt érdeklődő.” Majd néhány bekezdéssel lejjebb: „Itt kell beszámol­nunk arról a nagyszerű kez­deményezésről — írta az ös­­­szeállítás szerzője —, amely ugyancsak a Délmagyaror­­szág szerkesztőségét dicséri: A DM-Magazin című rovat­ban vasárnaponként bemu­tatja azokat a városokat, amelyek a Vörös Hadsereg magyarországi dicsőséges harcai következtében fölsza­badultak.” A sorozat most véget ért. De természetesen továbbra sem mondunk le arról, hogy megismertessük olvasóinkat a szocialista építőmunka eredményeivel hogy a ma­gunk eszközeivel ápoljuk és erősítsük a magyar—szovjet barátságot. Hiszen ez min­dennapi munkánk, felada­tunk és célunk volt eddig, a marad ezután is. Fehér Kálmán A harmadik az Angarán Épül a világ legnagyobb erőműve A szibériai Angara folyón épül a világ egyik legna­gyobb erőműve, a 4 millió 300 ezer kilowatt teljesítmé­nyű, Uszty-Ilimszki Vízierő­mű. Az angarai vízlépcső hat vízierőműből áll majd. Az Irkutszki és a Bratszki Ví­­zierőmű — amely a világ második legnagyobb ilyen létesítménye — már üzemel. Idén megindul az Uszty- Ilimszki Vízierőmű tervezett tizennyolc áramfejlesztője közül három. Egyenként 240 000 kilowattot termelnek. A műszaki újítások követ­keztében az uszty-ilimszki áramfejlesztők a Bratózki Vízierőmű hasonló gépcso­portjaival szemben 7 száza­lékkal termelékenyebbek, bár itt a víz nyomása 30 százalékkal kisebb. A harmadik angarai vízi­­erőmű építői csupán 1974- ben 1 300 000 köbméter be­tont építettek be a 105 mé­ter magas duzzasztógátba. Októberben kezdődött az új, 1873 négyzetkilométer víz­felületű víztároló feltöltése. Az Uszty-ilimszki Vízierő­­mű elkészülte után évente 21,6 milliárd kilowattóra elektromos energiát ad. (APN) FEKETE GYULA A­­iú meg a katonák 39. A köveset másik oldalára nem látott el a töl­téstől. Hacsak ott nem vonulnak a földeken is tankok. Ahogy a fronton szoktak támadni. Most ért ide az első. Nézze fönt, az úton brummogó, elcsörömpölő acélszörnyeket: egytől egyig Tigris! Huszonötöt megszámolt. De még mindig na­gyon sok jött. „No, Grisa, lesz melegetek... Ezt mind ki­lőni!” A kutya is­ a tankokat nézte. Kicsit távolabb szunyókált az előbb, most közelebb húzódott hozzá, és kihegyezett fülét idegesen mozgatva leste a tankok vonulását. A nap már az ég alján parázslott, fátyolos fel­hők mögött. De még sokára lesz sötét. Tavaszo­­dik már, kinyúlnak a nappalok. „Kár, hogy nem jár a vekker — gondolta. — Mert akkor megnézném, mikor megy le a nap, és holnap is megnézném még holnapután is. És akkor tudnám, mennyivel nyúlik meg a nap, mennyivel hosszabb az egyik, mint a másik.” Még sose mérte meg, mennyivel hosszabbod­nak a napok. Észre se igen venni ilyenkor, és ugye, nyáron már mennyivel hosszabbak. De ez is csak bajnak van, most, hogy hosszabb a nap, mert annyival később sötétedik, Ész ütötte hirtelen, össze sem hajtotta a taka­rót, csak a vállára lódította. Füttyentett a ku­tyának, s elindult a töltés alján, tovább, vissza­felé. Éppen elcsörömpölt az utolsó tank is az úton, amikor a kukoricáshoz ért. Jókora tábla volt, a dombhajlaton még nem látszott a vége. Igaz, nem olyan sűrű már ilyenkor, mint ősszel, de jobb a csupasz domboldalnál. Nem vágott bele rögtön, csak jó hajításnyira a sarkától. Béniről nézve már sűrűbb volt a kukoricás. Le sem igen kellett hajolnia, és nem látott ki belőle. Akkor pedig őt sem láthatja a hidat őrző géppisztolyos. Alkonyodon, mire a dombhajlatra ért. Megritkult előtte a kukoricaszár, sajnos a táb­lának vége. Azaz még nem volt vége, de a hátra levő darabon levágták, felcsomózták a szárat. Fehéren kanyargott a kövesút a távolban a dombok közt, sehol egy jármű rajta. Most vette észre a tankokat. A távoli erdőszélen elpöttyögtetve, hosszan kí­gyózó láncban álltak a tankok, előre meredő ágyúcsövekkel. Sürgölődtek körülöttük a kato­nák, gallyakat és mindenféle gazt hordtak a tankok tetejére. Akkor ez mégis a front. Vagy nem lehet már messze innen. Az ágyúzás jól hallatszott, de nem kerepeltek sehol a géppisztolyok. Anélkül pedig még nem igazi front. Az ágyú csalóka, mert nem lehet tudni, innen lő vagy túlról. És néha nagyon messziről is lőnek az ágyúk, lehetséges, még száz kilométerről is. De ha nincs messze a front, és átszökhetne a sötétben, megmondhatná az oroszoknak, hol gyülekeznek a tankok. És hogy egytől egyig Tig­ris. Egészen biztos, hogy Tigris, ő messziről meg­ismeri a Tigrist, meg a T 34-est is. Sajnálta most már, hogy nem számolta meg­­ végig a tankokat. Akkor azt is megmondhatná, hányan vannak, és az ilyenért, lehet hogy még ki is tüntetnék. Prémsapkát, azt biztosan adnának. Mi az hogy. Jobbat is, mint a régi volt. Lehetnek vagy százan a Tigrisek. Mert csak huszonötig számolt, és mennyi jött még azután i­s, hogyne lennének százan. Még ezren is. Figyelmesen megnézte a terepet. De csak ko­pár tarlókat látott, egy-egy vékony csíkban hú­zódó szántást, vagy frisszöld, fiatal vetést. A dombok vízmosta horpadásaiban is csupaszon meredeztek még a fák, a bokrok. Csak egy-egy fűzbokor fátyolos zöldje derengett imitt-amott. Kukoricatáblát, ahol lábon volna a tavalyi szár, sehol sem látott. Szemmel követte a kanyargó kövesutat, és egészen messze, a látóhatár partján, épületeket vett észre az út mentén. És mintha gémeskút ágaskodna az épület mel­lett Vagy valamilyen sorompó? Nem, nem sorompó lehet az. Akkor a vasúti töltést is látnia kellene. Kinézte az Irányt, merre volna legalkalmasabb átvágni a földeken a sötétben. Minél távolabb a kövesúttól, mert a kövesút mentén szoktak megbújni leginkább a katonák. Elgondolkozott ezen: miért éppen a kövesút környékén nyüzsögnek?... És ha jönne egyszer egy hadvezér (elképzelte, hogy ő lesz ez a had­vezér), aki folyton elkerülné katonáival a köves­­utakat, és nyomulna előre az erdőkben, a szán­tóföldeken, és mind bekerítené a kövesúton gyü­lekező ellenséget... A tankok persze gyorsabban haladnak a kö­­vesúton, az igaz. De olyan tankot kellene csi­nálni, amelyiknek mindegy kövesút vagy föld­út... még a patakon is át tudna menni, ott is, ahol nincs híd. Még a Dunán is. Mint a német terepjáró, de lenne ágyúja, géppuskája, min­den.*, (Folytatjuk.)

Next