Délmagyarország, 1975. május (65. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-01 / 101. szám

4 Nemzetköziség jelen időben ,­s nemzetközivé lesz holnapra a világ.. .** — hangzik fel az Internaconálé világunk oly sok pontján és annyi nyelvén, szinte átölelve a földgolyót. A proletár nemzetköziség eszméje egyidős a munkásmozgalom megszületésével. A proletárságot saját tapasztalatai győzték meg arról, hogy a világgazdaság és világpolitika porondján összefonódó tőkésosztállyal szemben nélkülözhetetlen fegyvere az egység. S amióta a marxizmus—leninizmus klasszikusai az internacional­izmus követelményét a forradalmi elmélet szerves részévé tették, s a szocializmus erői, a kommunista pártok a legna­­gyo­b­­ fokú tudatossággal törekszenek a nemzetköziség elmélyítésére, átültetésére a­­ mindennapok harcába. Használtuk a múlt időt a történelmi visszapillantás során, s a juvó időt’az Internacionálé utolsó sorának távlatokat idéző kicsen­gésével. A legkézenfekvőbb igeidő számunkra mégis a jelen idő: mit jelent a proletár internacionalizmus most, 1975 tavaszán, az idei május elsején? A proletár nemzetköziség lényege természetesen nem változik évekkel, még hosszabb lélegzetű korszakokkal sem. Változik és állan­dóan új arculatot nyer azonban a világ, amelyben élünk, s ezáltal az internacionalista magatartás érvényesülése a gyakorlatban. A szocializ­mus világrendszerré vált, három kontinensre terjed ki. A fejlődés menetében meghatározó szerepet játszanak a szocialista közösség országai, gazdasági, politikai és védelmi együttműködésük, tengelyé­ben a Szovjetunióval. Afrika, Ázsia és Latin-Amerika hatalmas tér­ségei többé nem a gyarmatosítók szabad vadászterületei: fiatal nemzeti államok jöttek létre, amelyek nem minden nehézség híján, s nem kevés gonddal, de általában az antiimperialista arcvonalon sorakoz­nak fel. A tőkés országokban is nő azoknak száma, akik felismerték, hogy a kapitalizmuson nem segít a tüneti kezelés — más társadalmi rendszerrel kell azt felváltani. Különböző feltételek alakultak ki, bonyolult világban élünk — e szerint kell elhatároznunk magunkat a döntésre, cselekvésre. Az internacionalista álláspont jelen időben annyit jelent, hogy megvalósítjuk mindazon erők világméretű összefogását, amelyek a társadalmi haladást és a békét írták zászlajukra. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg ar­ról, hogy termonukleáris korszakban élünk, amikor a felhalmozódott tömegpusztító fegyverek az emberi civilizá­ció sokszoros megsemmisítésére elegendőek. Ezért küzdünk úgy a haladó eszmék győzelméért, hogy közben elhárítjuk az atom-világhá­ború katasztrófáját. Az új társadalmi rendszer győzelmét a példa erejével és vonzásával, viszonylag békés körülmények között, békés versenyben kívánjuk megvalósítani. Mindebből logikusan következik, hogy az internacionalizmus első számú parancsa ma: erősíteni a szocialista országok közösségét, fokozni gazdasági fejlődésüket és erejüket, politikai és diplomáciai tevékenységüket, társadalmi szilárdságukat, védelmi képességüket. Ez a háttér biztosítja, hogy a szocialista országok külpolitikája alap­vetően hozzájáruljon a feszültség csökkentéséhez és visszafordíthatat­lanná tegye az enyhülés folyamatát. A szocialista országok közössé­gében is megkülönböztetett hely illeti meg a Szovjetuniót, amely történelmi tapasztalatait és dicső múltját, eredményeit és erőforrá­sait, valamint következetesen internacionalista politikáját tekintve kiemelkedő szerepet vállal ebben a küzdelemben. A szocialista országok közösségének erősítése, az egység meg­­bonthatatlanná tétele érdeke e szövetség közvetlen részeseinek, de egyúttal a világ minden jóakaratú és józan emberének. A Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköztársaság politikáját és cselekedeteit mély internacionalizmus vezérli Az MSZMP egyszerre érzi magát felelősnek a magyar nép s az egész nemzetközi kommunista mozgalom előtt. Tevékenységünkben így forr össze a nemzeti érdekek kényisezete az internacionalizmus ügyével, a ke­tő egysége m­tatja a he­ves utat. A mindennapok során ez a fejlett szocialista társadalom hazai építését, a Szovjetunióval és a testvéri szocialista országokkal való töretlen együtt munkálkodást jelenti, messzemenő részvételt a KGST-ben, a Varsói Szerződésben, a szocialista integrációban, a szolidaritást az antiimperialista politi­kát folytató országokkal s a tőkés országok munkásosztályaival, a küzdelmet az enyhülés folytatódásáért. És nemzetközivé lesz holnapra a világ... A nagyszerűnek ígér­kező jövőt azonban most, a jelenben alapozzuk meg —­ mindenek­előtt tettekkel. B. & Ruz­cskay György grafikája Csütörtök, 1975. május 1 A­ z európai szocialista országok munkás hétköznapjaiból villantunk fel most — egyrészt testvérlapok cikkei alap­ján, másrészt munkatársaink tollából — egy-egy képet, május elsejg, az alkotó munka ünnepe is, a munkáé, amely a szocialista társadalom alapja, így érzik, így tudják mindenütt az emberek; a béke, a boldogság, a jövő mind egyet jelent vele. Bulgária Moldovanova asszony tudománya o. — Kolléga úr, maga minded­dig azon igyekezett, hogy bebizo­nyítsa: az antellurid félvezető. Nos, sikerült-e félvezető állapot­ban előállítania? — Mindeddig nem, de... re­mélem, hogy... — Nos, én előállítottam. — Hogyhogy előállította? — vonta föl a szemöldökét értetle­nül az amerikai tudós. — Előállítottam félvezető for­májában, még 1964-ben. Több tu­dományos publikációval bizonyít­hatom. A nemzetközi konferencia résztvevői hol a szónokot, hol a nőt nézték, aki szólásra emelke­dett. — Ma érdekes vita lesz — mormolt^ mintegy magának egy idősebb tudós, s visszaigazította a szemüvegét, mintha jobban akar­na látni. — Ki ez a nő? — bökte meg a szomszédja, egy fiatal angol. — Moldovanova asszony, bol­gár. Okos, mint egy férfi, mun­kabíró, mint egy nő és makacs, mint az Ördög — mosolyodott el a saját találékonyságán az idő­sebb. Köröskörül hirtelen nagy zaj támadt. Az elnök berekesztette a reggeli ülést. — Kolléga úr, bemutatná ne­kem Moldovanova asszonyt? — fordult az idősebb kartárshoz a fiatal angol, akit erősen érdekelt az, ami történt. A bolgár nő ne­vével több angol, amerikai, szov­jet és más nyelvű monográfiában és folyóiratban találkozott, s ol­vasta angolra és németre lefor­dított műveit. Az előcsarnokban Moldovano­va asszony köré egész tudósko­szorú gyűlt. Az amerikai tudós nem is titkolta kellemetlen meg­lepetését, s kérdést kérdés után tett föl neki“ — hogyne érdekel­ték volna azok a részletek, „apró részletek”, amelyek már évek óta eltorlaszolják előtte a fölfedezés útját, hogy aztán egy napon tu­domásul kelljen vennie, hogy a fölfedezés már megtörtént. Ha­sonló egybeesések olykor előfor­dulnak a tudományban, de vele még nem történt ilyesmi, s egy­szerűen nem akarta elhinni. A Moldovanova köré gyűlt cso­port egyre szaporodott. A beszél­getés már egy másik vegyületre terelődött, amelyről már 1986- ban bebizonyította, hogy szintén félvezető. A vegyület is a félve­zetők nagy jövőjű csoportjához tartozik, de azon belül egy kis elfelejtett zóna, a magnézium­­biszmutlt rejti. E naptól fogva sok tudós még nagyobb figyelemmel olvasgatta a monográfiák, közlemények és ismertetések ama helyeit, ahol a bolgár vegyésznő, Marija Mold­o­­vanova neve ford­ult elő. Az em­lített nemzetközi konfer­encia után néhány hónappal, 1969 ele­jén közlemény jelent meg, amelyből a tudományos világ tu­domást szerezhetett arról hogy a szófiai egyetem fizikai tanszé­ke először választott nőt profes­­­szorává, s ez Moldovanova as­­­szony volt. Kevéssel ezután meg­szervezte a Félvezetők Tudomá­nyos Kutató Intézetét, s maga vette kezébe irányítását. Az in­tézet csaknem valamennyi mun­katársa nagyhírű tudományos in­tézetekben, a moszkvai Lebegyev Fizikai Intézetben, a leningrádi fizikai-műszaki intézetben, a minszki egyetemen és egyebütt szerezte szakképzettségét, és véd­te meg disszertációját. Az inté­zetnek és a félvezetők fizikája tanszékének tudományos dolgozói Marija Moldovanova professzor irányításával a félvezetők fiziká­jának modern és nagy jövőjű te­rületén dolgoznak, egy sorban a műszakilag legfejlettebb orszá­gokkal: az USA-val Japánnal, a Szovjetunióval, az NDK-val, Len­­gyelországgal, Franc­iországgal. (A Mai Bulgária alapján.) Csehszlovákia Nové Mesto gyárának reklámja Régi jó tanács: fogfájás ellen legjobb orvosság a fogorvos elő­szobája. Az a megátalkodott tap­­fog, amelyik itt sem unja meg a fájást, megérdemli, hogy beljebb kerüljön egy székkel, és fogót te­gyenek rá. Harminckét fogunk tanít bennünket a hétköznapi lé­lektan alapjaira. Morvaország Újvárosának orvosi műszereket gyártó vasipari üzemének nagy­kapuját enyhén sajgó állkapoc­­csal léptem át, kérve kértem kí­sérőimet tehát, oda mehessek leghamarabb, ahol a fúró készül. Ha igaz a tétel várószobákra, egyetlen fúró tőszomszédságában, próbáljuk ki nagy tételben is. Láda számra öntik itt a gépek a hűtve fúró fogorvosi fúró fejét. Azt a fajtát, amelyik állítólag negyvenezres fordulattal is dol­gozhat. Lustább járású fogidege­ink nem is tudnak figyelni rá. Fiatalok gyára ez, mondta a vezetőm. Fiatalok állnak a fiatal gépek mellett, és a gépek jelen­tős részét fiatal tervezők itt a gyárban rajzolják papirosra. Itt készül az orvosi műszer és a mű­szert gyártó gép is. Ha fiatalok dolgoznak itt, jó lenne a legfia­talabbak egyikével beszélni, adom elő kívánságomat, de kár volt előadni, mert rám bízták a választást. Órákig el tudnék ugyan nézni egy okos gépet, de ha ember is forgolódik körülöt­te, géppártiságom hamar alább­hagy. Megszólítom azt, aki éppen előttem áll. Azt nem mondhat­nám, hogy nehéz munkát végez, megy egyik géptől a másikig, ide néz, oda néz, és jön vissza. Kön­­­­nyű beszélni itt akkor is, ha vas­sal dolgoznak. Egy hajdani vast­­dorköszörüs nagyobb zajt csapott lábbal hajtós gépével, mint az előbbi teremben ötven csiszoló­­korong. Ez a csarnok pedig ki­mondottan halk szavú automata gépekkel van tele így a választ is jól hallom, pedig Jaroslava Ho’­ecske ugyancsak csendben be­szél. — Mi a dolga? — Éigyel­em a gépeket. — Hányat? — Hatot — Úgy látom, figyelésből tel­jesíti a normát. — Vigyázni kell rájuk, mert drágák. Máskülönben nincs sok baj velük. — Ha mégis visszabeszél vala­melyik? — Ha kicsi a hiba, igazítok rajta, ha nagy, a szerelők dolga. Hosszú pálcákat esznek a gé­pek, az örökmozgó marófejek először kis bunkót faragnak az acél végére, aztán körmük közé veszik, és olyan apró barázdákat vágnak rá hosszában, hogy ta­pintani könnyebb, mint látni. A végén pedig lecsippentik az acél­­vesszőről a kész fúrófejet. Vigyázni kell mondja a tizen­kilenc éves újsütetű munkásnő, mert szigorú az előírás: század milliméternyi eltérés még lehet, de nagyobb nem. — Szeret itt dolgozni? Azt mondja, nem régen jött ide, de akár nyugdíjig is eldol­gozgatna. Bobrován lakik, onnan jár be. Könnyű volt ide találnia, a nővére hívta, őt meg a barát­nője. Bővül a gyár, mindig kell az ember, egyre többen jönnek tehát a faluból. — Mennyit dolgozik egy újvá­rosi munkás? — Fél hatkor jövök be a ka­pun, kettő után blokkolok újra. De az uzsonnaidőt is tessék be­leszámítani. — Szombaton? — Minden szombat szabad szombat. Dél felé jár, megkérdezhetem a hat gép őrét, mikor érzi, hogy fáradt. — Falusi embernek ez a mun­ka semmi. Ha elfáradok, a lábam fárad. — Műszak után? — Buszra ülök, haza megyek. Szüleimnek segítek kinn a kert­ben. Megkérem a tolmácsot, tuda­koljuk meg, mire költi egy fiatal lány Csehszlovákia közepén a ke­resetét. Utazik? Presszó? — Gyűjtök. — Stafirung? Régen volt a monarchia, ezt a szót már nem érti. Amikor lefor­dítják neki, elpirul, mint a háza­sodni készülő lány. Csak azért, hogy zavarát elüs­sem, visszalépek a gépek mellé. Honnan tudja, hogy jól dolgozik? Azt mondja, biztos benne hogy jól. Többféleképpen meg lehet azt állapítani, de ő a legbiztosabb módszert mondja. Tegnap ment be a fogorvos gyári rendelőjébe, és beleült a nagy székbe. Keserű meg, gondolom ma­gamban, de megnyugtatott, hogy nem kell félni. Elmagyarázta, olyan fogorvoshoz menjek, ahol gyorsan pörgő fúró dolgozik. De akkor gondoljak Nové Mesto két­­ezerféle orvosi műszert készítő, huszonhatodik évébe lépő gyárá­ra. Vevőjük a fél világ, úgy tud­ja, hozzánk is küldenek. Bú­­csúzásk­or szóban visszakanyaro­dik a gyári fogorvoshoz, és ne­vetve mondja: rossz reklám len­ne a gyárnak, ha zsibbadt képű, fájós fogú emberek dolgoznának benne. HORVÁTH DEZSŐ Jugoszlávia Naponta száz pulóver Munkaköpenyére egy fenyőfa* ágacska van tűzve. — Kitől kapta? — kérdezem a csinos fiatalasszonyt. — Egyik barátnőmtől. Nagyon szeretem a fenyőfaillatot. Sződer Teréz a zombori kötött­árugyár varrónője. — Mióta dolgozik itt? — Tizennyolc éves korom óta, vagyis kezdettől fogva. Annak már vagy tizenegy éve. Közben térihez mentem. szfi­*em egy gyereket e’váltunk Hoznám a sors nem volt valami kegyes. Kétéves koromban kerültem be. Zomborba a nevelőanyámmal, édesapámat csak most nemrég találtam meg. — És mennyit tud keresni? — A tavalyi átlag ezer­négy­száz volt. Eddig az idei se jobb. Nekem minden évben félre kell rakni annyit, hogy ön is elküld-

Next