Délmagyarország, 1975. június (65. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-01 / 127. szám

Vasárnap, 1975. június f, Iskolaavatás Dorozsmán Szerettük volna a képet és a kísérő sorokat még a tan­év megnyitóján, 1974 szeptemberében közölni, de az új, tizenkét tantermes kiskundorozsmai általános iskolát csak tegnap délután, nyolchónapos késéssel foglalhatták el a diá­kok. Örülni persze most is örülnek a dorozsmai pedagó­gusok és gyermekek, mert új iskolájukban kulturált kö­rülmények között, zsúfoltság nélkül, nyugodt oktatómunka folyhat majd — ha nyolchónapos késéssel is. Kitüntetett nevelők A pedagógusnapi kitünte­téseket tegnap délelőtt Han­tos Mihály, a Csongrád me­gyei tanács elnökhelyettese adta át Szegeden, a Tisza tűzálló nagytermében. A ki­tüntetett pedagógusokat dr. Koncz János, az MSZMP Csongrád megyei bizottságá­nak titkára és Ökrös János, a Pedagógusok Szakszerve­zete megyei bizottságának titkára köszöntötte. Az ün­nepségen ott volt Szabó G. László, a városi pártbizott­ság osztályvezetője és Mol­nár Sándor, a Hazafias Nép­front megyei bizottságának titkára is. Bányainé dr. Bir­­kás Máriának, a Szeged me­gyei városi tanács elnökhe­lyettesének megnyitója után a Tisza-parti gimnázium énekkara és Körtvélyessy Zsolt, a Szegedi Nemzeti Színház művésze lépett pó­diumra, majd Hantos Mihály mondott beszédet. Az Oktatásügy Kiváló Dol­gozója kitüntetést kapta Al­földi Jánosné tanítónő (Há­­mán Kató Ált. isk.), dr. Bag­­di Sándor (a megyei pártbi­zottság munkatársa), Balogh Pálné (dorozsmai ált. isk. vezetője), Bánfi József (bak­­si ált. isk. igazgatója), Bun­­ford Jánosné (Közgazdasági Szakközépiskola tanára), Fe­kete Zoltán (Kőrösi Köz­­gazdasági Szakközépiskola igazgatóhelyettese), Forgó Pálné (Zrínyi ált. isk. tanító­nője), Frányó Károlyné (csengele-vadgerlési ált. isk. tanára), dr. Halász Tiborné (Tisza-parti gimnázium szak­vezető tanára), Hörömpe Jó­zsef (DÉMÁSZ Üzemigazga­tóság helyettes vezetője), Katai Ilona (Szeged megyei városi tanács művelődésügyi osztályának főelőadója), Kecskés Ákosné (Nádor ut­cai óvoda vezető óvónője), Kertész Ferenc (Radnóti gimnázium szakvezető taná­ra), Mikula Ferencné (Ju­hász Gyula utcai óvoda óvó­nője), Molnár Istvánná (Kis­teleki Rákóczi ált. isk. óvó­nője), Nagy Andrásné (624. számú Ipari Szakmunkás­­képző Intézet tanára), Nagy Károlyné (Mező Imre Ált. isk. tanára), Németh Olivér­­né (Béke utcai ált. isk. szak­­felügyelője), Oltvai Ferencné (Tömörkény gimnázium ta­nára), Rózsa Dezsőné (Bor­­dány, ált. isk. tanítónője), Rózsa Sándor (Kiskundo­­rozsma­ ált. isk. szakfelügye­lője), Szántó Tivadar (a sze­gedi városi pártbizottság munkatársa), dr. Szöllősi Gyula (vasútforgalmi tech­nikum igazgatóhelyettese), Toldi István (Rókusi ált. isk. igazgatója), Tordai Lászlóné (Béke utcai ált. isk. tanító­nője), Vidéki Ferenc (Csong­rád megyei tanács csoport­­vezetője), Zentai Antalné (az ásotthalmi ált. isk. napközi otthon nevelője), Tóth Gyu­­láné (Majakovszkij középis­kolai kollégiumának igazga­tója). Miniszteri dicséretet ka­pott: Bóka István (Móraha­­lom, általános iskolai igaz­gatóhelyettes), dr. Barcsok Sándorné (Szeged, Guten­berg általános iskolai tanító­nő), dr. Csonka Miklósné (Szeged, zeneiskolai tanár­nő), Juhari Lászlóné (üllés­­baromjárási általános iskolai tanítónő), Kormos Istvánná (Röszke, általános iskolai ta­nítónő), Kozma Róbertné (Szeged, Rózsa Ferenc szak­középiskolai tanárnő), Lan­tos István (Szeged, Londoni körúti nevelőotthon igazga­tóhelyettese), Magyar Pálné (Bordány, általános iskolai tanítónő), Mészáros Istvánná (Szegedi, Dózsa György álta­lános iskolai tanítónő), Papp Ferencné (Kistelek, Petőfi általános iskolai tanárnő), dr. Sári József (öttömös, ál­talános iskolai igazgatóhe­lyettes), dr. Solti Jenőné (Szeged, Textilipari Szakkö­zépiskola tanára), Szántó Győzőné (Szeged, Móricz Zsigmond Általános Iskola tanára), Vajda Mihályné (Szeged, Szilléri sugárúti ál­talános iskola napköziott­­hon-vezetője), Varga Ferenc (Szeged, vasútforgalmi szak­­középisk. könyvtáros-tanára), Vágó Ferencné (Szeged, Hét­vezér utcai napközi otthon óvónője) és dr. Vass Zoltán (Szeged, Erdészeti Szakkö­zépiskola tanára). A Könnyűipar Kiváló Dol­gozója: Hódi István és Pász­tor Imre (Szeged, Textilipari Szakközépiskola). A Gépipar Kiváló Dolgo­zója: Varga Lajos (Szeged, gépipari szakközépiskola). A Munkaügy Kiváló Dol­gozója: Lükő Gyula (624. számú szakmunkásképző in­tézet igazgatója). Kiváló Dolgozó kitüntetést kapott 19 iskolai és óvodai dolgozó. A szocialista szak­munkásképzésben végzett eredményes tevékenységéért a munkaügyi miniszter di­cséretében részesült: Balogh Friderika, Török Imre, Vaj­da Miklós, Balla János, Lü­kő Gyula és Volford Antal. 3 F­P Hivatástudattal dolgoznak megyénk pedagógusai elszabadulásunk 30. évforduló­jának esztendejében társadal­munk minden nemzedéke nagy tisztelettel és szeretettel köszönti a 24. pedagógusnapon közoktatásügyünk több mint 100 ezer dolgozóját, akik élethivatásuknak az oktató-nevelő munkát választották. Csongrád me­gyében az óvodáktól az egyetemekig mintegy hatezer pedagógus és több száz hivatali alkalmazott, illetve fizi­kai dolgozó végzi naponta nagy fele­lősséggel a vállalat feladatokat. Úgy érezzük, akkor köszöntjük a mai na­pon is méltó módon megyénk peda­gógusait, ha e munka néhány tartal­mi eleméről szólunk. ártunk Központi Bizottsága 1972. júniusi határozata az ál­lami oktatás helyzetéről és továbbfejlesztésének feladatairól szól­va, különös fontosságot tulajdonít a pedagógusok munkájának. A határo­zat a többi között megállapítja, hogy a köznevelés döntő tényezője a peda­gógus , számuk a felszabadulás óta három és félszeresére növekedett. A pedagógustársadalomnak jelentős sze­repe volt szocialista fejlődésünk el­múlt 30 esztendejében a szocialista kulturális fejlődés kibontakozásá­ban — és van természetesen nap­jainkban is. A felszabadulást követően, az álta­lános iskola megteremtése, az iskolák államosítása alapjaiban új feltétele­ket teremtett a pedagógusok mun­kájához. A munkáshatalom kivívása és megszilárdítása meghatározó jelen­tőségű volt a pedagógusok hivatásá­ban is. A munkásosztálynak és veze­tő pártjának az a törekvése, hogy a felnövekvő ifjúság a szocialista építő­munka folyamatában ne egyszerű reprodukciója legyen a mindenkori fel­nőtt társadalomnak, hanem a felnőtt nemzedékek legjobb tulajdonságait megőrizve és ápolva a tudatosan meg­tervezett jövő mind nagyobb követel­ményeinek, új feladatainak is megfe­leljen. A pedagógushivatás lényege: e megőrző és magasabb szinten újra­teremtő ismeret- és életvitel-továbbí­tásban minél hatékonyabban részt­­venni. A pedagógusmunkát a történelem­ben nagy belső ellentmondás kísérte végig, hiszen mindenkor egy ismert múlt alapján egy ismeretlen jövőre kellett a fiatalokat felkészíteni. A szocialista építés előrehaladásával, amikor a jövő társadalom fejlődésé­nek fő tendenciái már nemcsak rö­vid és közép, de hosszú távon is ki­bontakoznak — gondoljunk a pártunk XI. kongresszusán elfogadott prog­ramnyilatkozatra, a Szovjetunió Kom­munista Pártja és több szocialista or­szág pártjának hasonló dokumentu­mára —, folyamatosan feloldódik a nevelés e nagy történelmi konfliktusa. A szocialista nevelés útján a tudo­mányosan elemzett múlt értékeit meg­őrizve, a fejlődő szocialista jelenben, a tudományosan megtervezett, fejlett szocialista jövőre készítjük fel ifjú­ságunkat. A pedagógusoknak növekvő szerepet kell vállalniok a munkásosz­tály és vezető pártja által megterve­zett, a társadalom egésze által elfo­gadott és támogatott reális jövőtervek megvalósításában. Marx gondolata a pedagógushivatásra is érvényes. En­nek szellemében a pedagógusok fel­adata a világ értelmezésére való fel­készítés helyett a világ tudatos meg­változtatására történő felkészítés. Eb­ben a folyamatban teljesedik ki a munkásosztály történelmi-társadalmi és az oktatásügy dolgozóinak politi­­kai,pedagógiai hivatása és küldetése céljainak, törekvéseinek azonossága. A történelem korábbi szakaszában és a kapitalizmusban ma is a pedagógus a mindenkori uralkodó osztály alkal­mazottja. A szocializmus építésének menetében a pedagógus a­ hatalmon levő munkásosztály szövetségese. Eb­ben a folyamatban történelmi távon is hatalmasak a 30 év eredményei. A pedagógusok ezeket az átalakuló feladatokat a szűken vett iskolai munkájuk mellett a közművelődés és az esti­ levelező oktatás számos terü­letén is eredményesen teljesítették és teljesítik, napjainkban is. A pedagógusok nagy részt vállaltak a munkásosztály szakmai, termelési, ideológiai, politikai és általános mű­veltségének gazdagításában, és a me­zőgazdaság szocialista átszervezését követően, a falun is mind gyorsabb ütemben kibontakozó kulturális fej­lődés megteremtésében. Az iskolázta­tás az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt nagymértékben hozzájárult a tudomány termelőerővé, a marxiz­mus—leninizmus ideológiája, a szocia­lista életmód társadalmi erővé válá­sához. A pedagógusok sokat tettek a fizikai dolgozók gyermekei tanulásának se­gítéséért. A széles körű társadalmi összefogással kibontakozott munka számos elemét mások nem is végezhe­tik el. E feladat nagy jelentőségű, és folytatása politikai és pedagógiai okokból egyaránt fontos. Elvi kérdés számunkra, hogy a nemzeti javakat fizikai munkával előállító munkások és parasztok gyermekei megfelelő számarányát biztosítsuk az értelmiségi utánpótlásban. De elvi kérdés az is, hogy előre lépjünk a mindenoldalúan fejlett marxi embereszmény gyakorla­ti megvalósításában — hiszen ez egy­ben az általános műveltség mindenki­re kötelező normái mellett az egyéni adottságok kibontakoztatását is jelen­ti. A tanuló adottságának, tehetségé­nek felismerése és fejlesztése a leg­jobb tárgyi feltételek mellett is a pe­dagógus munkája marad. A tehetség­nél ugyanakkor szükséges azt is meg­fogalmazni, hogy az utóbbi időben a tehetség fogalma a közvéleményben kissé leszűkült az intellektuális pá­lyákra való adottság körére — és ez nem volt független a pedagógusok egy részének véleményétől sem. Márpedig közismert társadalmi és pedagógiai igazság, hogy tehetsége minden egész­ségesen fejlett fiatalnak van. Az egyiknek ahhoz, hogy szakmunkás le­gyen, a másiknak ahhoz, hogy orvos, mérnök vagy tanár váljék belőle. A társadalom nem aszerint méri az egyén munkáját, hogy kinek milyen az iskolai végzettsége, hanem asze­rint, hogy helyesen választott-e pá­lyát, és hogy egyéni tehetsége a kö­zösség javára és a saját boldogulására milyen eredményességgel bontakozik ki. A tehetséget így szükséges vizsgál­ni társadalmi méretekben. A Központi Bizottság határozata alapján oktatásügyünk minden területén tovább kell lépnünk a fejlett szocialista társadalom növek­vő igényeinek megfelelően. Két terü­lettel azonban — az általános iskolá­val és a szakmunkásképzéssel — ki­emelten foglalkozunk. Ez jól mérhető a határozat óta eltelt időben és a kö­vetkező ötéves terv előmunkálatainak menetében is. Ez mindenképpen nö­veli az általános iskolában és a szak­munkásképzésben dolgozó pedagógu­sok munkájának szerepét és jelentő­ségét is. Az általános iskola kiemelt fejlesztése azért fontos, hogy bizto­sítsuk az azonos, vagy megközelítő­en azonos feltételek között történő oktatás és nevelés lehetőségeit a 6— 14 éves korosztály számára. Ez ugyan­is az oktatásügyi alapja annak, hogy a fiatalok tehetsége és adottsága ki­bontakozzon, és megfelelő pályairá­nyítással a társadalmi igények és az egyéni képességek lehetséges össz­hangja megteremtődjék. Az élet a kö­vetelményeket ugyanis nem aszerint fogalmazza meg a fiatallal szemben, hogy milyen körülmények között ta­nult az általános iskolában, hanem aszerint, ahogyan azokat a fejlődés magával hozza. A követelmények azonossága teszi erkölcsi-politikai kö­telességünkké, hogy lehetőséget te­remtsünk a felkészülés esély azonossá­gára is. Az általános iskolának ebben az összefüggésben van olyan feladata is, hogy a családi tanulási körülmé­nyekben még hosszú ideig jelentkező különbségeket csökkentse, majd folya­­matosan megszüntesse. A szakmunkásképzés politikai je­lentőségét az határozza meg, hogy itt nevelődik társadalmunk vezető osztá­lyának ifjúsági utánpótlása. Tekintet­tel arra, hogy a felnőtt társadalom nagy belső foglalkoztatottsági átré­­tegeződése már mögöttünk van, és a jövőben csak kisebb mértékű foglal­koztatottság szerinti átcsoportosulásra lehet számítani, a munkásosztály utánpótlásának fő bázisa az ifjúság lett és marad. A szakmunkásképzés­nek szakmai jelentőségével együtt fontos politikai funkciója is van, hi­szen a munkásosztály vezető szerepé­nek egyik döntő tényezője éppen a termelőmunkában, a nemzeti jövede­lem elő­állításában vállalt és betöl­tött meghatározó szerep. Vagyis: jó szakemberekre van szükség ahhoz, hogy szakmailag, politikailag és álta­lánosan művelt, és az élet minden te­rületén vezető szerepét eredményesen betöltő és gyakorló munkásosztály fej­lődjön tovább a jövőben is. A pedagógusok munkájáról szólva pártunk XI. kongresszusa külö­nös fontosságot tulajdonított az ifjúság világnézeti-politikai nevelésé­nek. Az eredményekről a határozat megállapította, hogy az elmúlt évek­ben javultak a világnézeti oktatás és nevelés feltételei. A feladatokat te­kintve leszögezi, hogy az iskola egész munkásságával szolgálja jobban az aktív, a közösségi életet élő, a szocia­lista világnézet és erkölcs befogadá­sára fogékony személyiségek nevelé­sét. A nevelőmunka hatékonysága ér­dekében nagyon fontos, hogy az okta­tás egész folyamatát az iskolán belül — a tanóra, az ifjúsági szervezet, a szakkörök, a klubok munkáját — egy­ségesen ható nevelési elvek fogják össze. így fejlődik az a nevelési kö­zösség, amelyben a tudatos nevelő­munka a legjobb feltételek között bon­takozhat ki. Örvendetes dolog, hogy az iskolai pártszervezetek és tantes­tületek az elmúlt években mind sok­oldalúbban foglalkoztak a nevelő­ munka helyzetével és feladataival. Az iskola és a társadalmi gyakor­lat kölcsönös kapcsolatát a legszéle­sebb értelemben az határozza meg, hogy az iskolai oktató-nevelő munka nem öncél, hanem a társadalmi gya­korlatra való felkészítés a feladata. S a teljesítés hatékonyságát is az mu­tatja meg, hogy az iskolákat vég­zett fiatalok hogyan állnak helyt ké­sőbb a mindennapi gyakorlati mun­kában. Az iskola és a társadalmi gya­korlat kapcsolata ugyanakkor nem mechanikus egymásutániságot jelent, hanem azt, hogy az iskolai oktatás­­nevelés-képzés folyamatában mind sokoldalúbb együttműködésnek kell kialakulnia. Az iskolák és az üzemek, tsz-ek az elmúlt évek során sokoldalú kapcso­latokat építettek ki. Együttműködésük több területen is megnyilvánul. Amint az üzemek és a termelőszövetkezetek segítenek az iskolavillamosítás, -tata­rozás, a taneszközökkel való jobb el­látottság gondjainak megoldásában, hasonlóképpen közreműködnek a diá­kok a nyári, őszi mezőgazdasági mun­kacsúcsok idején a mezőgazdasági munkákban és az üzemi idényfelada­tok megoldásában. Ezek mind fontos lehetőségei és terepei az egyirányban ható nevelőmunkának. A pedagógusok munkáját nagy mértékben segíti, ha ezek a hatások tudatosan irányítva pozitívan hatnak az tanulóifjúságra. Jó kezdeményezés megyénkben a szocialista brigádok és az iskolai osz­tályok közötti kapcsolat és együttmű­ködés kialakulása. Ezekben a kapcso­latokban az erkölcsi-politikai elemek­nek van nagy szerepe. A tanulóifjú­ság megismerheti a munkásság, a pa­rasztság mindennapi tevékenységét, megtanulhatja még jobban becsülni a mindennapok munkájában a termelő­munkát, a felhasználható javak előál­lításának nehéz és lelkesítő feladatát. Ebben az együttmunkálkodásban meg­ismerhetik a gazdasági fejlődésünk olyan alapvető törekvéseit, mint a hatékony, gazdaságos és takarékos termelés, a munka- és üzemszervezés, a munkaidő tartalmas kihasználása, a termelési kapacitások mind teljesebb hasznosításának feladatai. Ha a tanu­lóval szemben a tanulási idő haté­kony hasznosítására, a gazdaságos idő­beosztásra az iskolában jelentkező követelmények és az ez irányú üzemi tapasztalatai egybeesnek, ez minden­képpen pozitívan befolyásolja munka­erkölcsének fejlődését. Ebben az együttmunkálkodásban bontakozhat ki az ifjúság helyes irá­nyú felkészítése a szocialista közösségi életre, a szocialista társadalmi de­mokrácia jogot és kötelességet, lehe­tőséget és felelősséget egyaránt magá­ba foglaló követelményeire. Hiszen az iskolának nemcsak a szakismeretek, hanem a társadalmi-közéleti feladatok elméleti és gyakorlati iskolájának is kell lennie. Az iskola természetesen nemcsak a holnap munkaerejét, ál­lampolgárát, hanem a holnap szülőjét is neveli, a családi hatásokkal együtt. Az iskolának nagy a szerepe és fele­lőssége abban, hogy a holnap szülőjét formálva, benne az iskolai oktató-ne­velő munka hatékonyságát segítő partnerét nevelje, és ne a kettős ne­velésben megjelenő riválisát. A kettős nevelés nagyon káros — mindenek­előtt a tanulónak. Hiszen, ha mást mond az iskola és mást a szülő, a ta­nuló nehezen tudja kialakítani a he­lyes rendezőelveket a maga számára. Egyetlen szülőnek sem lehet reális ér­deke, hogy megnehezítse gyermeke fejlődését azzal, hogy az iskola szak­mai-politikai -világnézeti nevelőmun­káját gyengíteni törekszik. A pedagógustársadalom megyénk­ben is eredményesen teljesíti azt a feladatát, amelyet a fel­növekvő nemzedék oktatásában-neve­­lésében vállalt. A pedagógusok előtt álló feladatok azonban nem kisebbek, mint amelyek megoldása mögöttünk van. Pártunk XI. kongresszusa hatá­rozatainak megvalósítása, a fejlett szocialista társadalom építése, e pers­pektíva megértetése a fiatalokkal, a felnövekvő nemzedék személyes ügyévé tétele nagy és szép munka. Fontos, hogy a tanulók megismerjék a perspektívát, és abban a rájuk váró feladatokat. Ez csak akkor érhető el, ha társadalmunk politikai programja mind hatékonyabban az oktatásügy pedagógiai programjává is válik. KONCZ JÁNOS

Next