Délmagyarország, 1976. augusztus (66. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-01 / 181. szám

VILÁGI PROLETARIAT, EGYES­ÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA Szovjet gépek a Dunai Vasmű fejlesztéséhez Az V. ötéves terv végéig egymillió tonnával nő a magyar acélipar termelése annak a megállapodásnak értelmében, amelyet a Nikex magyar és a T­jazsprom­export szovjet külkereskedel­mi vállalat kötött Moszkvá­ban. A Tjazspromexport vállal­ta a Dunai Vasmű bővítése során felmerülő tervezési munkákat és szükséges áru­­szállításokat, összesen 23 millió rubel értékben. Az egyezmény a magyar acél­ipar fejlesztésére kötött ma­gyar—szovjet kormányközi megállapodás alapján jött létre. (MTI) A csepeli gyáróriás példát ad Áruk terven felül, energiatakarékosság Jól sikerült az első félév az ország legnagyobb gyárá­ban, a harmincezer dolgozót foglalkoztató Csepel Vas- és Fémmí­vekben. Az óriás gyár 12 termelő vállalatai közül például a vas- és acélöntők dolgozói f1.11 százalékkal, vagyis 29 millió forinttal, az egyedi gépgyár dolgozói 19,1 százalékkal, 49 millió forinttal, a híradás­technikai gépgyár­ dolgozói 11,8 százalékkal, azaz 19 mil­lió forinttal készítettek több terméket a tervezettnél. Az egyik legjelentősebb eredmény Csepelen, hogy de­cember helyett június végére elkészítették azokat a szovjet csőgyári berendezéseket, amelyeket a szibériai Sze­­verszkben állítanak majd ü­zembe. A Csepel Művek az első félévre 13 millió 746 ezer forint energiamegtaka­rítást tervezett, s ezt jelen­tősen túlteljesítették, a­ vég­elszámolásnál ugyanis­­ 19,5 millió forintot, takarítottak meg. Csongrád megyében Befejezés előtt a gabona betakarítása Szaporodó másodvetések • Öntözés Fellélegezhetnek a szegedi gazdaságok. Letették a vál­lukról a nyár legnagyobb figyelmet, szervezettséget kívánó munkájának gond­ját. Befejezték az aratást. Tegnap, szombaton délelőtt Szőregen, a Dél-tanya mel­lett, a Tisza—Maros Tsz nyolc kombájnja szinte „felfalta” a vetőmagnak hagyott hatvan hektár tal­pon álló gabona termését. Így a város környéki gazda­ságok most már a munka nagyobbik felével végeztek, ezután az aratáshoz szorosan hozzátartozó tartómunkákra, másodvetésekre kell össz­pontosítaniuk erejüket. Jó, hogy szaporodnak a másod­vetések. Elősegíti az idő a szalmaletakarítást, a kazla­­zást, a tarlóhántást. Néhol már hozzáfogtak a nyári mélyszántáshoz. Különösen a tápéi Tiszatáj kollektívája halad szépen ezzel a munká­val. A szegedi városi tanács vb mezőgazdasági osztályán el­mondták, hogy ötezer hek­tárról már letakarították a szalmát a gazdaságok. Meg­felelő a tarlóhántás üteme is. Eddig 3700 hektár földet felugaroltak. Úgy hírlik, a hét közepén mindenfelé megtarthatják a hagyomá­nyos aratóünnepségeket, a gabonabetakarítási munkák záróakkordjaként. Kedvezően alakul a kép a járási közösségeknél is. A legutóbbi jelentések szerint a 35 470 hektár kalászos te­rületen már csak pár száz hektár aratnivaló várja a kombájnokat. Összehangolt, tervszerű munkával az ópusztaszeri Árpád vezér 8B0, a sándorfalvi Magyar—Len­gyel Barátság 1322, a dóci Virágzó Termelőszövetkezet 350 hektárról takarított­ be jó termést. Mindhárom gaz­daság befejezte az aratást. Szombat délutánra a baksi Magyar—Bolgár Barátság Tsz-ben sem maradt talpon gabona, az elvetett 562 hek­tárból. Nem állnak ilyen jól a szakszövetkezetek. Kis par­cellákon a gépek nem tud­nak teljes lendülettel dol­gozni. Emellett az időjárás kedvezőtlen alakulása a rozs későbbi érését ered­ményezte. Akadályozta a tervszerű munkát, hogy ke­vés, vagy egyáltalán nincs szárítóberendezés. Így ko­rábban néhány napos lema­radás mutatkozott a szem betakarításában. Most már egyenesben vannak ők is. Ha megfelelően szervezik a mun­kát, a hét végén meg is szüntethetik lépéshátrányu­kat. A megyei tanács vb me­zőgazdasági és élelmezésügyi osztályán elmondták, hogy néhány nap múlva befejezik Csongrád megyében az ara­tást. Ahogy a magtárakba kerülnek a szemek, min­den energiát a járulékos munka gyorsítására kell for­dítani, hiszen csak olyan földeket tudnak felszántani a gépek, amelyeken nem torkollik fel az eke, ame­lyekről idejében és teljesen lehordták a szalmát Az ütem szerint haladnak a másodveteményezéssel is a gazdaságok, s ahol lehet öntöznek. 66. évfolyam 181. szám 1976. augusztus 1., vasárnap Ára: 1 forint Ragyogó karnevál A hagyományokhoz híven a tizedik szegedi ifjúsági napok leglátványosabb eseménye a nagyszabású ifjúsági karnevál volt a Széchenyi téren tegnap, szombaton délután. A szegedi fiatalok ismét jelesre vizsgáztak ötletességből, humorból, egészséges kritikai szellemből, vidámságból. A több mint negyven produkció az érdeklődők tízezreinek sorfala között érkezett a térre a Himnusz elhangzása után A ragyogó karnevál elnökségében ott volt Török Jó­zsef, a városi pártbizottság első titkára, dr. Tamasi Mihály, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Jáhni László, a já­rási pártbizottság első titkára, Bódi György, a megyei és dr. Dékány Klára, a városi KISZ-bizottság első titkára. Részt vett az eseményen Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyettese, Papp Gyula, a városi tanács elnöke és dr. Ágoston József, az SZMT vezető titkára is. A hatalmas sikerű vidám ifjúsági karnevált megtekintették a Szege­den tartózkodó testvérvárosi delegációk tagjai. (Részletes beszámolónk lapunk 4. oldalán.) Hajnali jelentések Montrealból Csapó G., Balla ezüst­érmet, Wichmann, a Szabó-Bakó és a Buday-Frey páros bronzérmet nyert Két ezüstéremmel kezdő­­­­dött­ a nap. Balla József a szabadfogású birkózók, ne­hézsúlyú mezőnyében a má­sodik helyet szerezte meg. Következett aztán a K—1 1000 méteres kajakverseny, ahol a szegedi Csapó Gé­záért izgulhattunk. A célba érkezés után aztán az egyik szemünk sírt, a másik pedig nevetett. Sírt, mert tudtuk, hogy Csapó hatszoros világ­bajnok létére csak egyetlen számban, 1000 méteren ka­pott lehetőséget, holott egy évvel ezelőtt B­elgrádban 500-on szerzett világbajnoki címet. Sírt, mert tudtuk, hogy Csapó minden idejét a sikeres szereplés érdekében töltötte a vízen. De nevetett is a szemünk, hiszen ebben, a világbajnokokkal teletűz­delt mezőnyben a dobogó második fokára állhatott. 250-nél Csapó vezetett, csak­úgy mint 500-nél és 750-nél is. A cél előtt 50 méterrel aztán Helm vette át a ve­zetést és centiméterekkel győzött Csapó előtt. Harma­dik a román Diba, Következett a kenu egye­sek futama. A versenyt óriá­si fölénnyel és tegyük hozzá nagy meglepetésre a jugo­szláv Mate Ljubek nyerte, akinek edzője a szegedi Hingl László! Második a szovjet Jurcsenko, bronzér­mes pedig Wichmann Ta­más, K—2 1000 méteren a Szabó —Bakó páros volt az esé­lyes. A magyar páros 900 méternél még az élen állt, de aztán meg kellet eléged­niük a harmadik helyezéssel. A C—2 1000 méteres fu­tamban a Buday—Frey páros a szovjet és román egység mögött a bronzérmet sze­rezte meg. Kb 4 ezer méteren a ma­gyar egység (Deme, Rátkai, Giczi, Romhányi) a nyolca­dik helyen evezett célba. GISZ-jelvény a­ menet élén _ Táncoló deszki délszláv fiatalok 10 év * 10 medence, a fiatalok szemével SZABÓ ISTVÁN CSAPÓ GÉZA BALLA JÓZSEF BAKÓ ZOLTÁN BUDÁT TAMÁS FREY OSZKÁR

Next