Délmagyarország, 1977. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-01 / 1. szám
A Dolgos évek határán z utóbbi hetekben csak üggyel-bajjal lehetett szóval érni a gazdasági vezetőket és az üzemi párttitkárokat. Nem csoda, hiszen osztották és szoroztak, mérleget és leltárt készítettek az 1976-os esztendőről. Ha ezek a feszültségekkel teli, fáradhatatlan emberek csupán a szocialista építőmunka nagyszerűségét szándékoznának bizonyítani, elég könnyű lenne a dolguk. Egy tüzetes és összesített eredménylista összeállításával Csongrád megyében is olyan megkapó kép tárulna a lakosság elé, hogy az akár önteltségre is okot adhatna. Csakhogy valószínűleg a kommunisták tudják a legjobban, hogy az ilyesminek igen súlyos következményei lehetnek. S különben is nemrég, december elsején állapította meg a párt Központi Bizottsága: határozottan a kijelölt irányba haladunk, szerényen, de emelkedik az életszínvonal, noha a világgazdaság kedvezőtlen folyamatainak hatására, valamint a szélsőséges időjárás következtében az 1976-os évre kitűzött feladatokat nem tudtuk minden pontjában teljesíteni. S ha a párt kertelés nélkül, nyíltan beszél ezekről az életbe vágó kérdésekről, akkor természetesen komolyan kell vennünk. Tapasztalható ugyanis egy furcsa jelenség: évekkel ezelőtt sokan az életkörülmények javulását nem akarták elhinni, most meg esetleg ugyanazok kacsintanak a figyelmeztető szóra, mondván, hogy „nincs itt semmi baj, csak ijesztgetik a népet". Minden azon múlik, meg tudjuk-e értetni egymással, milyen rengeteg dolgunk lesz az új esztendőben is. Magától értetődik, nem szabad elhallgatnunk azt, amit rendesen megcsináltunk, hiszen ez képességeink és erőink lebecsülése lenne, s különben is, „sikerélményre” mindig szükségünk van a további lendülethez. A most múló esztendőben fölépült az országban, egész sor üzem, iskola, üzletház; átadtak a lakosságnak 85 ezer lakást, 20 ezer kisgyerek részére óvodát, 3900-nak pedig bölcsődét emeltünk. Csongrád megyében elkészült 4500 helyett 5 ezer lakás; megkezdte termelését az új szalámigyárba napokban adták át a forgalomnak a felújított Kossuth Lajos sugárutat; Csongrádon szakközépiskola, Makón kollégium és 12 tanterem épült stb. A pontos jegyzék csak a mi szűkebb hazánkban is oldalakat igényelne, aki azonban nem közömbös a fejlődés iránt, az tárgymutató nélkül is megjegyzi magának a megye, a város változásának fölemelő tényeit. S amit létrehoztunk cs2- szel és izomerővel, annak értékét meghatványozza, hogy a korábbi időszaknál fáradságosabb munkát kellett beleölni a megvalósult tervekbe, továbbá hogy a kisebb-nagyobb dolgozó közösségek fegyelmezetten, sőt olykor áldozatkészséggel álltak helyt. Az emberek— jól esik erről beszélni — kezdik megérteni, hogy a nagyobb jövedelem, a színvonalasabb megélhetés nem a kormány jószándékától függ csupán, hanem attól is, hogy nem akarják becsapni önmagukat, s egyetértéssel, közös akarattal látnak hozzá a vezető szervek döntéseinek végrehajtásához. Akadékoskodással, minden nemes ügy cinikus kigúnyolásával, húzódozással és sültgalamb válással egy lépéssel sem jutunk előre, sőt fenyeget az a veszély is, hogy kihasználatlanul hagyjuk lehetőségeinket. Ez pedig menthetetlenül anyagi helyzetünk romlását vonná maga után. A közboldogulást csak a szocialista közönség tagjai segíthetik elő azzal, hogy ki-ki sajátos részt vállal a népgazdaság gondjaibaL Hogy mik ezek a gondok? Az egész országot — legalábbis nagy vonalakban — igen sokan ismerik már a jóváhagyott 1977-es évi népgazdasági tervből. Nyilván nem a 6—6,5 százalékos nemzetijövedelem-növelésért kell az egyes embernek felelősséget vállalnia. Sokkal inkább a tökéletesebb munkáért. Muszáj mindig mindenütt kifogástalan termékeket előállítani (mert csak ezek adhatók el), muszáj takarékoskodni, korszerűsíteni, feltárni a tartalékokat, jobban megszervezni a munkát, csökkenteni a költségeket, növelni, szüntelenül növelni a munka termelékenységét. Ezek persze milliószor hallott állandó követelmények, s már alighanem a tízéves gyerekek is fejből tudják. De a tennivalók ismerete még édeskevés a boldoguláshoz. Azt lenne jó elérnünk, hogy a magunk műhelyében, a kísérleti szobában, az ügyintéző irodában idén gyakrabban gondoljunk rá, csak a magunk erejéből juthatunk előbbre. Ha azt mondjuk, „elrre a tervek teljesítéséért", aligha érünk vele valamit. Mihelyt azonban rászólunk magunkra, hogy semmiképpen se adjunk ki selejtes munkát, hamis jelentést, elnagyolt tanulmányt a kezünkből, továbbá hasznos munkával töltsük el az egész munkanapot, sőt a szerszámot se tegyük tönkre, „mert az úgyis az államé”, máris hozzájárultunk az 1977. évi népgazdasági terv sikeréhez. S az ilyenfajta magatartáshoz, felelősséghez nincs okvetlenül szükség politikai meggyőzésre, mélyreható elméleti bizonyításra, csupán józan belátás és tisztesség kell hozzá. A nagy tervekből (közölték a lapok) világosan kitűnik, hogy a következő tizenkét hónapban is keményen kell helytállnunk, ha az V. ötéves tervet időarányosan teljesíteni akarjuk. A kormányzati szervek dolga, hogy — figyelve az ország népének erőfeszítéseit — különféle szabályzókkal, rendeletekkel, ösztönzőkkel segítsenek ott, ahol kell. A Csongrád megyei és a szegedi vezetőktől azt várja mindenki, hogy érvényt szerezzenek a megyei pártbizottság december 19-én közzétett állásfoglalásának. És a különféle munkahelyek párttitkárai, gazdasági vezetői mit tehetnek? Ők már egészen közel tudnak menni a termelés első vonalában dolgozó emberekhez, s velük részletkérdésekben is szót értve, a közvetlen tennivalók megbeszélésével, a személyes kapcsolatok erősítése révén, esetleg az eddiginél több jó szóval és megértéssel akár a legnagyobb nehézségeket is legyőzhetik, - -1 ‘ > áT. évfolyam fo szám 1977. Január 1. szombat Arat 1 forint Csillagszerű hagyomány Néprajzkutatók mondhatnák csak meg, milyen forrásból táplálkoznak őseintől örökölt, ünnepi szokásaink. Szociológusok adhatnának arra választ, hogyan alakulnak ki a városi életmód majdan hagyománnyá váló kísérőjelenségei. Az a látványos, lakótelepi újévi köszöntő például, amely Tarján lakói között terjedt el. Szilveszter éjszakáján csillagszórók villognak a nyitott ablakokban, köszöntve a szomszédot, a szemben levő ház családjait; boldogságot, legalább egy évre elegendőt kívánva a város minden polgárának. A csillagszórás pár másodpercnyi varázsát őrzi e kép is — csakhogy itt valamivel nagyobb szikrák pattannak. Az óév utolsó napjaiban szíjárkázó fények húztak csíkot az épülő tízemeletes ház tetejétől a földig. A hegesztés szikrái bevilágítják a környéket. Köszöntőjéül az új esztendőnek, ékes-fényes ajkndék ez az építőktől. És kisérőjelensége az átalakuló városképnek, így is születhet hagyomány. Somogyi Károlyné felvétele üákésziüeteEi a nagyáruház építéséhez Háta mögött hagyja a Kárász utca üzletsorát, bal keze felől elmarad az egyetem központi épülete, máris a nagyvárosi méretű, sétálóutcás, kirakatokkal „bélelt” üzletközpontban találja magát az ember. Nem járja már le térdig a lábát az elképzelt ruhaanyagért, télikabátért, hiszen a méteráruosztály meg a konfekciórészleg kínálata bőséges. Nem bosszankodik, hogy tehertaxi után kell szaladgálnia, hiszen az áruház a megadott időre hazaszállíttatja a — többfége nagyságban kapható! — villanybojlert. És nem kell a város egyik végéből a másikba buszozni tapétáért, meg a hozzávaló ragasztóért, ugyanis egy helyen beszerezhetők. Ahol pedig az új szőnyeget árulják, hozzáillő lámpát is kínálnak. • Álmodozás? öt éve még az lett volna. Ám a vásárlói igények jövőt mutató órájában már megmozdultak a fogaskerekek, megkezdődtek Szeged — és a vidék legnagyobb — áruházának építési előkészületei. Az előzményeket ismerik a város lakói: a Belkereskedelmi Minisztérium, a városi tanács végrehajtó bizottsága és a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa közös pályázatot hirdetett a szegedi nagyáruház tervezésére. A győztes pályamű, Iványi László, Porccsár János, W. dr. Arató Anna és Horváth László terve a Jókai utca — Dugonics tér — Lenin körút határolta tömbben olyan nagyvonalú javaslatot kínált, amely a városfejlesztési elképzelésekhez és a városképhez is illik. Szerves folytatása a Kárász utcai üzletsornak, s fedett sétaútjával összeköttetést teremt a Honvéd tér felé is. A BUVAVI tervezőinek elképzelése közelebb áll már a megvalósuláshoz, mint azt a pályázat eredményhirdetésekor gondolni lehetett. Tavaly tavasszal ugyanis még bizonytalan volt, előteremthető-e az V. ötéves tervben az a körülbelül 200 millió forint, amibe az áruház kerül. Azóta állami támogatással biztosították a szükséges pénzt, s megkezdődhetett a terület-előkészítés az áruház helyén álló házak bontásával. Közben a Komplett Ruházati Vállalat, a Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat és az ÁFÉSZ, valamint a tanács kereskedelmi osztályának vezetői közös igazgatói tanácsot alakítottak, s havonta ellenőrzik, hogyan haladnak az előkészületek. A győztes terv átdolgozott változatának már készül az alapozást részletező tervdokumentációja, hogy az első ütemben lebontott házak helyén a DÉLÉP 1977 első negyedévében elfoglalhassa a munkaterületet, s megkezdhesse az alapozást. A tömbrekonstrukció első „felvonásához” — az áruház és néhány kisebb üzlet együttesének 1979-re tervezett megépüléséhez — alkalmazkodva , nemrégiben a Dugonics tér és környékének közlekedési rendjére is születtek tervek. A legjobbnak ítélt javaslatok nemcsak a Jókai utcai nagyáruház gyalogos- és teherforgalmával, hanem a Dáni utcai (Kis-Dugonics téri), majdani Domus-áruház megközelíthetőségével is számoltak. Mert úgy hírlik, 1977-ben már nemcsak a nagyáruház „órája” jár majd. A város — ma még aggasztó — bútorellátását javító Domus időmérő szerkezetén is megmozdulnak jövőre a mutatók. Igazgató tanács alakult Őt világrészen, 1977~bmm Ötvenöt magyar árubsemutató Magyarország hivatalos, 1977. évi külföldi kiállításainak programja szerint 55 magyar bemutatót rendez külföldön a HUNGEXPO. 20—20-at a szocialista és a fejlett tőkés országokban tartanak, 15-öt pedig a fejlődő tengerentúli országokban. A külkereskedelmi vállalatok igényeinek, kívánságának megfelelően, 10—15 lesz közülük szakágazati kiállítás. A HUNGEXPO az ország külkereskedelmi céljainak megfelelően a magyar gép- és műszeripar korszerű termékeit előreláthatóan 41, az élelmiszeriparét több mint 20, a könnyűiparét legalább 15 külföldi vásáron, szakkiállításon mutatja be,, és a korábbinál több lehetőséget adnak vegyiparunk új készítményeinek felvonultatására is. A magyar áruk kiállításain természetesen a termékek a főszereplők, de ezek mellett sok dokumentációs anyag is helyet kap, ami áttekintést nyújt a látogatóknak Magyarország, a magyar nép életéről. A kiállításokhoz kapcsolódó szakmai rendezvényekkel jelentősen bővítik az érdeklődők tájékoztatását, hozzájárulnak a két- és sokoldalú kooperációs és más gazdasági kapcsolatok kiterjesztéséhez is. Az öt világrészen sorra kerülő 1977. évi magyar bemutatókon mintegy 200 vagon árut és egyéb kiállítási anyagot vonultatnak fel, s várhatóan — akárcsak az előző években — csaknem 15 millió látogató ismeri meg a magyar kínálatot és kap tájékoztatást Magyarországról