Délmagyarország, 1977. augusztus (67. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-02 / 180. szám
2 Cyrus Vance Egyiptomban • Alexandria (UPI) Cyrus Vance amerikai külügyminiszter hétfőn hat országot érintő, tíznaposra tervezett közel-keleti körútjának első állomására, az egyiptomi Alexandriába érkezett. Még a nap folyamán találkozott Szadat egyiptomi elnökkel. Kedden délelőtt Iszmail Fahmi külügyminiszterrel tárgyal, a nap második felében pedig ismét fogadja őt Szadat államfő. Az egyiptomi—líbiai konfliktusról Dzsallud nyilatkozata # Tripoli (AP) A Líbia ellen másfél héttel ezelőtt végrehajtott agresszióban az egyiptomi fél oldalán részt vett az Egyesült Államok is — közölte hétfőn Tripoliban Abdusszalam Dzsallud, a Líbiai Legfelsőbb Népi Kongresszus legfelsőbb titkárságának tagja. A líbiai vezető poitikus újságírók előtt kijelentette: bizonyítékok vannak arra, hogy az Egyesült Államok közvetett és közvetlen módon is szerepet vállalt az egyiptomi támadásban. Dzsallud emlékeztetett arra, hogy az agressziót közvetlenül megelőző időszakban Líbia fölött négy amerikai, pilóta nélküli felderítő repülőgépet lőttek le. Mint mondotta a repülőgépek roncsait perki megtekintheti. Dzsallud közlése szerint a harcok kirobbanása után az Egyesült Államok úgy döntött, hogy fegyvereket szállít Egyiptomnak, „mivel Egyiptom ereje nem volt elegendő, a Líbia elleni agresszióhoz’’. A líbiai vezető arra is emlékeztetett, hogy az egyiptomi légierő lerombolta a líbiai Tobruk légibázisát, jóllehet Líbia egyetlen egyiptomi katonai támaszpont ellen sem intézett támadást. „Nincs szándékunkban agressziót elkövetni senki ellen, sem közvetve, sem közvetlenül nem lazítunk senki ellen, mert hitünk szerint a forradalom belülről fog jönni” — hangoztatta Dzsa iud. A tervezett egyiptomi— líbiai politikai és katonai találkozóról szólva a líbiai vezető megállapította, hogy a politikai eszmecsere tervét Szadat egyiptomi elnök elvetette, az egyiptomi hadifoglyok kicserélésével kapcsolatban pedig idézte Moamer Kadhafi líbiai államfő kijelentéseit, miszerint Líbia kész visszaengedni hazájukba az egyiptomi foglyokat, az ilyenkor szokásos összes formalitások mellőzésével. A neutronbomba Miközben a világ emberisége, különösen 1975. augusztus X. óta a hadászati fegyverkorlátozások tárgyalásait reménykedő figyelemmel kíséri, az USA egyszeresük bejelenti nemrégiben, hogy új robbanótöltettel kísérleteznek a Lance-rakéták számára. Az új töltet a neutronbomba, amely minden eddigi fegyvernél kíméletlenebb. Az eddigi közlések szerint hatótávolsága 119 km. A földalatti felrobbantását múlt hónapban tanulmányozták. Hatását tekintve igen sajátosnak kell mondanunk, ugyanis alkalmazásakor a szervetlen világ szinte sértetlen marad, az élőlények viszont sejtromboló neutron- és gammasugárzása révén elpusztulnak. Tehát a sugárzás öl, nem pedig a robbanás ereje vagy az intenzív hőhatás. A neutronbomba pusztító hatását 70 méteres sugarú körön belül azonnal kifejti. Másodlagos hatása 800 méteres sugarú körön belül érvényesül, és az itttartózkodók nagyfokú sugárkárosodást szenvednek, minek következtében öt percen belül cselekvésképtelenné válnak, majd pár nap múlva meghalnak. A harmadik körzetben — amely az epicentrumtól számított 800—1200 méteres kör — tartózkodó élőlények 1—2 hét alatt pusztulnak el. Az ilyen hatást kifejtő neutronbomba töltete egy kilotonna trotillal egyenértékű. A neutronbomba töltete lehet hasadó anyagból származó vagy fúziós láncreakcióba lépő anyag, mindenesetre az atommagból kiszabaduló neutronok az élő szervezet sejtjeit valósággal szétszaggatják. A neutront 1932-ben fedezték fel, majd bizonyították a beriliumnak hélium-atommagvakkal történt bombázása tanulmányozásakor, amikor inaktív szenet és neutront kaptak. A protonokhoz és az elektronokhoz hasonlóan, a neutron is az összes atomfajta alkotóelemének tekinthető. A neutronok kb. 12 perces felezési idővel elbomlanak protonokra és elektronokra. Ez azt jelenti, hogy 100 neutronból minden külső behatás nélkül 12 perc múlva 50, 24 perc múlva 25 marad meg, és így tovább. A neutronnak elektromos töltése nincs, tehát nem tekinthetjük kémiai értelemben vett elemnek. Közvetlenül nem ionizálnak, de a csaknem mindenütt jelenlevő és kémiailag kötött hidrogénből protonokat löknek ki, amelyek viszont ionizáló és roncsoló hatásúak. Ezen túlmenőleg a neutronbomlásnál a protonok és az elektronok mellett neutrínók is keletkeznek, amelyek az olasz származású Fermitől eredően, „apró, semleges részecskék", és csaknem súlytalanok, tömegük az elektron tömegének legfeljebb egyezred része. Egyenes vonalban, fényteleességgel terjednek. Áthatoló képességükre jellemző, hogy a fényév vastagságú izomrétegen is áthatolnak. Természetes előfordulást*: a Nap belsejében lejátszódó magreakciókban, amelyek a napfényt hozzák létre. Az itt keletkezett neutrínók a Nap kisugárzott energiájának kb. nyolc százalékát adják, és így természetes úton a Földre is eljutnak. Akár gyors, akár lassú neutronokról van szó, igen nagy áthatoló képességűek, mert töltés nélküli részecskék, és így sem a protonok, sem az elektronok nem taszítják. Csak egészen szoros közelségben képes az atommag hatni rá vagy úgy, hogy a magerők eltérítik, vagy pedig befogják a magba. Ha a neutronokat az atommag befogja, sebességükből sokat veszítenek. Különösen alkalmas erre nagy hidrogéntartalmú szerves vegyület, pl. a paraffin Ezen az elven minden bizonnyal az elhárító fegyverét is megszerkesztették a neutronbombának. Természetesen más lehetséges utak is vannak. A közvéleményt erősen foglalkoztató neutronbomba tulajdonképpen kis méretű hidrogénbomba, amelynek romboló hatása csak közvetlen a fejrész becsapódásának közelében érvényesül, és csak az élővilágot, benne az embert pusztítja. Elriasztóak ezek a hírek és megállapítások, és ezen túl az a tény, hogy az amerikai szenátus 43:42 arányban megszavazta a neutronbombához szükséges pénzösszeget. Reméljük, hogy a végső döntést a reálisan gondolkodó politikusok sohasem hozzák meg. Bízunk a béke erőinek hatalmában, amely képes megálljt parancsolni a neutronbombának is. Figyelmeztessen Hirosima és Nagaszaki tragédiája 32 év távlatából is tragédiákat okozva. Bátyai Jenő ÜDVÖZLŐ TAVIRAT Svájc nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Kurt Fuglernek, a Svájci Államszövetség elnökének. BELGRÁDI TANÁCSKOZÁS Az európai biztonsági és együttműködési konferencia részvevőinek belgrádi találkozóját előkészítő tanácskozás hétfőn 8. hetébe lépett. Mint a konferenciaközpontban közölték, a szocialista országok képviselői felszólalásaikban hangsúlyozták: az előkészület folyamán valamennyi részvevőnek fel kell adnia előzetes feltételekhez való ragaszkodását, hogy a biztonság és a kölcsönös előnyöket nyújtó együttműködés érdekében végre megoldást találjanak minden kérdésre. GÁSPÁR SÁNDOR FOGADTA A SVÉD SZAKTANÁCS ELNÖKÉT Gunner Nilsson, a Svéd Szaktanács elnöke hétfőn átutazott Budapesten, és megbeszélést folytatott Gáspár Sándorral, a SZOT főtitkárával a két ország szakszervezeteinek kapcsolatairól, továbbfejlesztéséről KGST-ÜLÉS A KGST mezőgazdasági állandó bizottsága 46. ülését 1977. július 26—28. között tartotta Moszkvában. Az ülésen részt vett Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió küldöttsége. Az ülésen részt vettek Jugoszlávia, megfigyelőként pedig a Vietnami Szocialista Köztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság képviselői. Kedd, 1077. augusztus 2. Idegen tájakon (17.) A Janus-arcú félsziget Spanyolországban a Pireneusokban halad az autó, a látvány megéri az útért fizetett pesetákat. Bilbao felé tartunk, onnan fordulunk délre, Vitoria felé! Egyremásra kapjuk a kártyákat, s ez elszomorít, hisz valahol ezért még pénzt kérnek. Addig is búfeledtetőnek: tengerpart, mélyen benyúló öblök, ragyogó érintetlen homokparttal. Kedvem lenne megállni, belehasalni a homokba, fürdeni a napban, a tengerben. De az idő hajt: két nap múlva Lisszabonban kell lennünk. Az útszakasz végén 200 pesetáért tartja a markát a bódé egyenruhása. Itt ennyibe került, hogy haladhattunk. A Kantábriai hegységben nem kellett fizetnünk, a kanyargós, keskeny, meredek úton csigatempóban haladtunk. A magasból látott navarrai felföld nyújtott némi vigaszt, no és a feltűnően udvarias, teherautó-vezetők. Egytől egyig mind jobbra indexelt, lelassított, leállt, intett, hogy mehetünk, ha szabad volt az út. Ez a segítőkészség feledtette a rossz utat, és mindenképpen biztonságérzetet adhatott a személykocsival közlekedőnek. A forgalmas, benzingőzös Vitoriát elhagyva, ebéden kezdtük törni a fejünket. Majd Burgos terített asztalához ülünk le, gondoltuk. Csakhogy fél háromkor itt csak az egyébként gyönyörű Santa Maria katedrális van nyitva, étterem egy se. „Este 9-kor nyitunk ki legközelebb” — mondták mindenütt a sziesztázó pincérek. Néhány falat hazai, aztán Valladalidon át eljutottunk Salamacaig. A Tormes folyó partján letelepedtünk, s irány a belváros, önkiszolgáló étterem. Én elsőosztályúnak nézem: a teremből átriumkert nyílik, pálmákkal, futónövényekkel ékesített. A tálcámra rápakoltam a következőket: halsaláta előételként: Cordero (spanyol szótáram nem lévén, föltételezem, valami vad lehet) görögdinnye, vörösbor. Ezután már tetszett a város, különösen a Plaza Mayor: olyan, akár a Szent Márk tér, kicsiben. Közeledve a portugál határ felé, egészen megváltozott a táj, az olajfák, a csúcsára állított háromszög alakú koronák nem adnak egy szem árnyékot sem. Nincs aljnövényzet, csak sárgára pörkölődött fű vagy avar. Badajoznál érjük el a portugál határt, a másik oldalon, Vilar Formoso: az első benyomás: a hosszú út alatt nem láttam kolduló embert. Itt hárman rohanták meg a kocsit, mikor megérkeztünk. Néhány lépés után egy szentképet kínálgató, kopott öregember állta az utunkat. S amikor túljutottunk a formaságokon, gyerekek akartak eladni az irodában ingyen kapott prospektusokat. Mit mondjak? Rettenetesen lehangoló érzést keltett ez a bemutatkozás, s ez a feszültség végigkísért Portugáliában. Egészen más világ fogadott a Pireneus-félsziget nyugati országában, mint a spanyoloknál. A kopár, sziklás vidék 20—30 kilométeren át élettelen, holdbéli tájra emlékeztet. Egy-egy omladozó, elhagyott ház bukkan föl olykor, de ember nem tűnik föl a vidéken. Lassan melegebb színek, olajfaligetek jelennek meg, s az első város Guarda: kontrasztja minden városnak, Szegedtől Salamancáig. Kopottak a falak, ahol kilátszik belőlük valahol egy tenyérnyi a mindent eltakaró plakáttenger alól. Barangolás közben rábukkanunk a piacra, rongyos zsákkal leborított pavilonok alatt gyönyörű gyümölcsöket, paradicsomot, paprikát, banánt kínálnak a kofák. S minthogy nem tolong ott a nép, tébláboló magunkat akarja mindegyik kuncsaftjának, elénk jönnek, szinte kényszerítenek, hogy tőlük vásároljunk. Föl is pakolunk náluk, hisz ilyen olcsó portékával Nyugat-Európa-szerte nem találkoztunk. De az itteninél gusztustalanabb halpiacot sem láttam még: a napon „jövő” hús átható szaga szinte elviselhetetlen, a látvány nem kevésbé: legyek raja szállta meg a potya zsákmányt. Felbontott aszfalton, ottfelejtett építési törmelékek mentén — ilyet mintha már láttam volna valahol — elhagyjuk az első várost. Dombos vidéken, erdei úton haladunk tovább, egyre nagyobb a hőség — és egyre sűrűbb, bujább a növényzet. A bokrok mellől fekete ruhás öregasszonyok nyújtják a tálkára rakott gyümölcsöt, már-már könyörgőn. Nem áll meg senki — fenyegetőznek. A feszültség bennem ettől éppen nem oldódik. A nyomasztó szegénység, elmaradottság rí le a településekről, az emberekről, önkéntelenül ötlik fel a kérdés: mivé lett az óriási gyarmatbirodalom ide folyó gazdagsága? Viseu előtt szőlőskertek, apró, rendezettebb családi házak, de aztán megint semmi, keskeny, rossz minőségű útra keveredünk, lépésben haladunk a teherautók mögött. Végre, végre Aveiro, az óceán partja! De sehol egy útjelző tábla, sehol egy kempingjel. Este 7-kor „befutunk" Mirvába, unatkozó, sziesztázó emberek pillantásának kereszttüzében. Ez üdülőhely? — kétkedem az ócska bazár, a mindent elborító szemét láttán. Pedig az. A kemping zsúfolt, ránk bízzák, hol telepszünk le. Kiirtottunk néhány négyzetmétert a nádasból, így lett helyünk. A közös helyiségek minden képzeletet fölülmúlnak: a szeparálatlan mosdókon kívül egyetlen zárt, ablak nélküli, betonozott, hideg vizes zuhanyozót találtam. A város este kivilágítatlan, poros utcáin ténferegnek az emberek. A tengerparti „sétány” sötét, az egyetlen épületből tapogatózó emberek jönnek elő. Hogy templom lehet, apró, szegényes drótkeresztje sejteti. Egy valamirevaló szórakozóhelyről szűrődik ki világosság: itt lehet sört, kávét inni. Nincs gusztusunk asztalhoz ülni. Egy istállószerű, sárral tapasztott, apró ablakú épületen meglepő felirat: „Bár.” Kopott öltözetű, részeg emberek ülnek a küszöbön. Azóta olvastam, az alkoholizmusban listavezetők a portugálok. Chikán Ágnes Berczeli A. Károly Vándorének 56. (Regény) Feltehetőleg Walter sem járt jobban nálam, de ő nyilván félvállról vette a dolgot, s pillanatig sem próbálta a titkot megfejteni. Learatta, s odébbállt, legfeljebb a kocsmaasztalnál dicsekedett el vele időnként, mint egyik érdekes esetével. Én sokáig gondoltam rá, s nem hagyott nyugton a kóros férfiszándék, hogy megmentsem és megváltsam őt. Nehéz volt elképzelnem, hogy ostobán elfecsérli magát, s anélkül, hogy észrevenné, lezüllik, s a végén valami förtelembe bonyolódik. Minden adottsága megvolt hozzá, s lehet, hogy már Walter meglökte a lejtőn. De az is lehet, hogy mindezt csak a féltékeny sértődöttség gondoltatta velem, a nők néha éppen a moralitásuk folytán emelkednek egyre feljebb, s mire kivénülnek, már magas polcon, kényelemben élik le hátralevő idejüket. Mikor kiléptem az ajtón, bakancscsikorgást hallottam a lépcső felöl. Walter jött, s én gyorsan beugrottam a szobámba, hogy ne kelljen találkoznom vele. Aztán még csak a kedves kis Adolfo volt hátra, s anoma, aki meghívott, vacsorára, és Carlucciónak becézve, őszintén zokogva búcsúzott el tőlem. Érezte, hogy a „tedesca” volt oka gyors távozásomnak, és sziszegett is róla valamit a foga között, de ezt nem értettem. Adolfo meg, aki kezdettől fogva barátomul szegődött, s kamaszos lelkesüléssel kísérgetett, s figyelte ügyeimet, lekullogott velem reggel a tengerpartra, cipelte a poggyászomat, s nem tágított mellőlem, míg a kis hajócska el nem indult. S utána is sokáig integetett még, s ott állt, amíg végképp elnyelt a távolság. Ruth betámasztott ablaktáblák mögött aludta meg morfiumos álmát, s nyilván napokig föl sem tűnt neki, hogy már nem vagyok a szomszédja... II. Salerno is, akár a legtöbb közeli helység, átélte a történelemnek azokat a jól ismert válságait és nagyszerű korszakait, amelyek egész Dél- Itáliára jellemzők. Róma néhány százados uralma után a gótok, majd Bizánc küzdött birtoklásáért, váltakozó szerencsével, míg ez utóbbiakat a longobárdok űzték el, hogy Salernót Beneventum alá rendeljék. Később a hercegség rangjára emelt város sokat szenvedett a szaracénoktól, s csak Guiscard Róbert normannjai tudták megmenteni tőlük olyképpen, hogy maguk ültek a longobárd herceg helyébe. Ez azonban, mint annyifelé, egyben Salerno fénykorát is jelentette, mert Róbert nemcsak birodalma székhelyévé tette a várost, hanem ennek megfelelően építkezett is, s az orvosi egyetem megalapításával európai hírnevet szerzett számára. Utána szabályszerűen követték egymást a hatalom birtoklásában a Hohenstaufok és Anjouk, majd a nagy feudális családok, az Orsinik és Colonnák, de a történelmi versengésből természetesen a spanyolok és a Bourbonok sem maradhattak ki, s így Salernónak is módjában állt kiélvezni mindazt, amit az ilyen uralmi változások jelentenek. A városka ma már csak nagy múltjára hivatkozhatik, melynek egyik jelentékeny eseménye az is, hogy VII. Gergely pápa itt halt meg, s hogy hamvait az itteni dómban őrzik. Salerno különben teljesen újjáépült, s a középkor nyomaira már csak itt-ott lehet ráakadni. Mikor a hajócska kikötött a mólónál, mely keményen ékelődött bele a nyugtalan vízbe, s az öblöt is zártabbá tette, már végigrágtam magam a felsoroltakon, s őszintén megvallva, AmaUi és Ravello utar, alig vártam tőle különösebb élményt vagy meglepetést. Nem is tudom, mi késztetett arra, hogy vándorutamon Salernót is útba ejtsem, mert Szicília sokkal vonzóbb volt, s okosabban tettem volna, ha e kis kitérő helyett egyenesen odahajókázom. De így történt, s ebben talán Ruthnal is volt némi szerepe, a hirtelen rosszra fordult kapcsolat nem tűrte a latolgatást, menekültem előle, s Salerno ott volt Positano tőszomszédságában. S bár itt valóban nem sok művészi élmény várt rám, mert a dómon, s a sekrestyében őrzött elefántcsont-faragványon kívül alig leltem olyasmire, amelyhez foghatót máshol ne láttam volna (ilyen volt a mozaik díszítette szószék is), döntésemet mégsem bántam meg. Itt sok olasszal ismerkedtem össze, s végeredményben szicíliai utam végleges terve is itt érlelődött ki, két idevetődött német ifjú segítségével. Salerno tehát jelentős állomása lett a továbbiaknak. (Folytatjuk.) 4 m