Délmagyarország, 1979. február (69. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-01 / 26. szám
A Népünk hagyományvilágából A imográf a magnetofonig Magyar magfelelőjét egyiknek se találtuk ki, így*eme hangrögzítőkkel együtt jövevényszavaink is gyarapodtak. Kálmány Lajos, neves folklóristénk egyiket se használhatta. Elterjedéséről — lévén, hogy drága masinának számított, s ezért csak igen kevesen tudták megvenni —•, Magyarországon nem beszélhetünk. A századforduló idején érkeznek tájunkra is dalgyűjtők, akik mint egy nagy kuffert cipelték egyik kezükben „a csodamasinát”, hónuk alatt meg a hozzá tartozó tölcsért. Ebbe a nagy tölcsérbe „danolásztak” eleink. Ugyanott mindjárt vissza is hallgathatták „tudományukat", amit a tengelyre dugott viaszhengerre letörölhetetlenül rögzített a tű. A szegedi múzeum négy fonográfot őriz. Egy közülük már árammal is működik. A legkisebb a legrégebbi, Thomas A. Edison USA-teli cég gyártmánya, 1800-ből. Korban következik Edison Businnos Phonography jelzéssel szintén Thomas A. gyártmányú, majd az Edison Shaving Machine patented 1803-ös címlettel ellátott fonogáf zárja a sort. Viaszhenger-állományunk 167 db, ehhez jön néhány próbahenger. Mindegyiken dal van, melyeknek nagy részét Péczely Attila, kisebb hányadát pedig Szeghi Eiujka gyűjtötte. Gyűjtőterületük Tápén, Algyőn, Hódmezővásárhelyen kívül — e helységekben gyűjtöttek legtöbbet —, Domaszékre, Dorozsmára, Orosházára, valamint néhány kisebb településre terjedt rá. Péczely 1951-ben történt tápai gyűjtésekor gyermekként magam is láthattam, miként bíbelődött vele. Olyan adatközlőket daloltatott meg, akiket én csak lakodalmakban, vagy éppen a templomban halhattam. Domonkos Utász Matyi bácsira, özv. Nagy Mihálynéra, Bodó Mihálynéra, Engí Józsefnéra már csak az idősebb nemzedék emlékezhet. Molnár Mikulc Ferencné, Ördög Ambrusáé, Kozma Mihályné. Ács Mária (Kószó Máté Istvánná) ma is szívesen dalol, pedig egynémelyikükön eljárt már a derűsebb, nótáskedvű idő. Algyő népdalait leginkább Beloval Piros, a vásárhelyieket Rakonczai Ferenc, a dorozsmaiakat pedig Dobál Árpád énekelte. Időközben Juhász Antal néprajzkutató magnetofonszalagra játszotta át a hengereken levő dalokat, amelyek mindegyike lekottázva áll a kutatók rendelkezésére. Az ötvenes évek végétől „végleges nyugállományba helyezték” az összes fonográfot. Ezzel egyidősen kezdetét vette a magnetofonkorszak. Ettől kezdve, amíg fonográfot csakis kutató ember cipelt, addig a magnót már akárki megvehette, úton-útfélen hallhattuk hangját. Egyének és közösségek kedvére akárhányszor ismételhették kedvelt fölvételeiket A tudomány számára — bármilyen későn érkezett is — pótolhatatlan és nélkülözhetetlen munkaeszköz lett Ám, mivel a szalagra a lejegyzés után újabb adatokat lehetett fölvenni, a letörölt anyag megsemmisült Ezért az adattári hanganyagunk is igen kevés. A hiányt még ma sem késő pótolni! Bármilyen furcsa, egy komoly dologgal szembe kell néznünk: legyen az a dal akármilyen szép (szövege, dallama, netán mind a kettő), szájról szájra már nem hagyományozódik. Csupán a népdalkörök éneklik műsoraikban ideig-óráig, aztán valamennyi visszasüllyed a feledés feneketlen kosarába. A fiataloknak se idejük, se energiájuk, és sajnos igényük sincs arra, hogy szép dalainkat, táncainkat megtanulják, egyáltalán kultúrtörténetünk eme ágát közelebbről megismerjék. Ez már baj! Nézzük csak meg. Számtalan fiatal lóbál a kezében rádiós magnót, miközben unottan, céltalanul ődöng az utcákon. Oda se figyel, csak bömbölteti. Kevés azoknak a száma, akik okosan kihasználják a vele való lehetőségeket: otthon, társaságban, tanulásnál, netán gyűjtésnél, egyéb területeken szerényen a saját művelődésükre, de nem az utcán! Az utcán csatangolnak csak az idejét irigylem én, de azt kutyául! Mert hiába van nekem magnóm, meg a hozzám hasonló kutatvafülelőnek. Hiába tudom, hogy sok a gyűjtenivaló, a magnót is arra találták rá, ha rohanva se érek el mindenhová. S ami ennél is riasztóbb: könyörtelenül ritkulnak a kiváló adatközlők is, akiknek dal- és egyéb adataik nélkül ma sem születik folklórtémájú feldolgozás. Így, noha lépten-nyomon a nyakunkban lóg a felelősség terhe mellett a fonográfhoz viszonyítva igen kis súlyú kazettás masina, majdnem ott tartunk még, mint ezelőtt száz évvel volt Kálmány Lajos. Gyűjtött dalaink zöme csak szöveges lejegyzésre várhat. Szigeti György apátfalvi és algyői dalai kottázottak, ám ezek egy része mellől meg éppen az eredeti hanganyag hiányzik . A szöveg dallama nélkül félértékű. Fordítva nemigen fordul elő. Sokszor a szép szöveg megmentése miatt sajátos formához folyamodik az ember. Fönn áll annak veszélye, hogy pl. Kálmány, vagy Kovács János sok megjelent dalszövegét egy általánosan ismert, szótagszám szerint is megfelelő dallamra „írják át”, s ezzel mindinkább szegényedik a ma még dúsgazdag dallamkincsünk. Ifj. Lele József lmon Nagy vizek ISTVÁN: 7 krónikája Csutoijo V. I .*7 ®. fofcruir 1. mp». »tmum >im phRMMMH A jövő Aeroflotja Hatalmas légi országutak Irta: Ivan Razumovszkij, a Szovjetunió polgári repülésügyi miniszterhelyettese Az Aeroflot repülőgépei mintegy 100 millió utast szállítanak évente. A polgári repülés azonban fejlődésének jelenlegi üteme ellenére sem képes teljesen kielégíteni az utas- és teherszállítás igényeit. Ezért terveinkben jelentős helyet foglal el a tudományos-műszaki fejlesztés ütemének gyorsítása. A következő évtizedekre szóló előrejelzések azt mutatják, hogy számos légi útvonalon, így például Moszkvát a szövetséges köztársaságok fővárosaival, a nagy iparvárosokkal és az ország üdülőközpontjaival összekötő útvonalakon a szállítás volumene eléri az Aeroflot személy- és teherszállítási összforgalmának egyötödét. Ez a nagy légikikötők térségében a légtér zsúfoltságának növekedéséhez vezet, megnehezíti az utasok kiszolgálását. Nagy reményeket fűzünk az ezeken a légi útvonalakon hamarosan megjelenő IL—06-os repülőgéphez, az első hazai gyártmányú, széles törzsű légibuszhoz. Ennek a gépnek kell tehermentesítenie a nagy légikikötőket, korlátozott méretű repülőtereken is képes fel-, illetve leszállni. Az Aeroflot helyi vonalain a jól ismert JAK—40-es gép mellett megkezdte az utasszállítást a Csehszlovákiában készült 17 férőhelyes L—110- es is. Ugyancsak a helyi légijáratok számára konstruálták az AN—28-as, többcélú, könnyű repülőgépet. Olyan légi útvonalakon közlekedik, ahol a repülőgépnek kis, döngölt talajú repülőtéren kell fel- és leszállnia. A szovjet polgári repülés munkájának jelentős részét a teherszállítás teszi ki, s a teherszállítás volumene állandóan növekszik, különösen Szibéria, Távol-Észak, Távol-Kelet területein. Az Aeroflot légi útvonalain új teherszállító repülőgép jelent meg, az IL—76T, amely nagyméretű terheket, konténereket, önjáró gépeket képes szállítani — 40 tonna súlyhatárig. A repülőgépei nagy teljesítményű gépekkel, csörlőkkel szerelték fel, amelyek lényegesen megrövidítik a kirakodás idejét. Az IL—76T a nemzetközi útvonalakon is kitűnően bevált. Most próbálják ki az új, AN—72-es repülőgépet, amelyet öt tonna súlyhatárig terjedő terhek szállítására szántak. A gép döngölt talajú repülőtereken is le tud szállni. Befejezéséhez közledik a mezőgazdasági munkák elvégzésére konstruált új repülőgépnek, az M—15-ösnek a berepülése is. A gépet lengyel és szovjet konstruktőrök készítették. Ez az első sugárhajtású mezőgazdasági repülőgép. Rendkívül gazdaságos, és ki tudja elégíteni a kolhozok és szovhozok növekvő igényeit a repülőgépes vegyszeres gyomirtáshoz. A nehéz építési és szerelési munkák elvégzéséhez, a súlyos teherrakományok szállításához nemrégiben helyezték üzembe a MI—SOK típusjelű helikopterdarut. Segítségével egy sor bonyolult munkát végeztek a hidak, a rádió- és televíziós antennaárbócok építésénél, az ipari üzemek rekonstrukcióiénál. Folytatódik a légi forgalmat irányító földi rádiótechnikai berendezések tökéletesítése. A jegyárusítást és a tranzitutasok részére történő helyfoglalást automatikus berendezések végzik. A repülőtereket a csomagok szortírozásához nagy teljesítményű gépsorokkal szerelik fel. A repülés tudományosműszaki bázisának kiszélesítésében a Szovjetunió polgári repülésügyi minisztériuma szorosan együttműködik a szocialista országokkal. A szocialista országok közötti szállítási kapcsolatok f ellesztói programja például előirányozza az együttműködés kiszélesítését a KGST-partnerek repülőtereinek olyan rádió- és fénytechnikai berendezésekkel való felszerelésében, amelyek bonyolult meteorológiai viszonyok között is biztosítják a leszállást. A kölcsönös előnyök alapján folyik a tudományos-műszaki együttműködés a kapitalista országokkal is. Valódi-e a festmény ? Ha valaki festményt „tőkéjelesen” akar hamisítani, akkor nagyon elmélyült tanulmányokat kell folytatnia, hogy a régmúlt időkben használatos festékanyagokkal és kötőanyagokkal régi vászonra, vagy falapra a megfelelő technikával festhessen, és életűen imitálhassa mindezen anyagok természetes öregedését is. De a természettudós — a művészettörténésszel együttműködve — még így is eléggé megbízható módon meg tudja ítélni, hogy eredeti, vagy pedig hamisított műalkotásról van szó. A természettudományos festményvizsgálatoknak a pigment, a festékanyag sokoldalú „kivallatása” a célja. A szakemberek jól tudják, hogy egy-egy festékanyagot mettől meddig használták a közel, vagy régmúlt időkben. A pigment kémiai elemzése jóformán mindent elárul a kutatóknak. Az egykori olasz és a holland ólomfehér például észevehetően különböző mennyiségű réz és ezüst nyomelemet tartalmaz, ami emissziós színképelemzéssel könnyen megállapítható. Tömegspektrométerrel végzett elemzéssel gyorsan eldönthető, hogy milyen eredetű egyik-másik ultramarin. A röntgenek mikrostruktúravizsgálat segítségével az antimonólom és a nápolyi sárga összetételére derülhet fény. Az infravörös színképelemzés segítségével nemcsak azt lehet megállapítani, hogy a művész olajfestéket, vagy temperafestéket használt-e, hanem azonosíthatók a különböző olajok, gyanták, enyvek, növényi gumik és fehérjevegyülete'cs. a festmény röntgen "elvétele megmutatja a művész „kezeírását” — azt, hogy egyhuzamban festette-e, vagy pedig gyakran korrigálta essetvonásait. Az infravörös felvétel e’: a festés folyamatáról adnak értékes felvilágosítást, mivel az infrafény átvilágít a felső rétegeken és láthatóvá teszi az alattuk levő képet. „...Leghatalmasabb tagjai a szolgáltatásokat megtagadták” Igen, az eszmét hitelesítette a történelem — a kivitelt gyakran és joggal marasztalta el. A percsorul társulatról ugyanis, amelybe Szegedet bekényszerítették, a kortárs így nyilatkozott könyvében: „A társulat, ügyei teljesen zilált állapotban voltak, ami a nagy veszéllyel szemben hatványozottan éreztető hátrányos befolyását a védekezésnél A társulat pénztára teljesen üres volt, leghatalmasabb tagjai a szolgáltatásokat megtagadták” (Lázár György). Nevezzük nevén: a rallnvidinlekről van szó. E társulatban volt még Algyő és Tápé. „Az, hogy a társulatot a szabályok mellőzésével, erőszakos módon alakították meg, azokban az időkben nem volt feltűnő dolog. De szembeszökő az a módszer, amellyel Szeged városát e társulat révén az árvízvédelem ügyében kijátszottál:... Mindig úgy határozta!, ahogy az uradalom kívánta ... Ettől az időtől fogva Szeged népe előtt ez árvízvédelem olyan ellenszenves volt, mint az adófizetés” (Dr. Szabó László). És az történt, hogy a munkák terhét mindenki Szegedre nyomta. Nr ry váró volt, talán elég módos is. Így aztán neki kellett a kasszába nyúlni, ha a védett öblözet töltéseinek fenntartásáról volt szó, ha a folyt szabályozás költsgeinek számláját nyújtoják be. Az uradalom szerződött ugyan , csak éppen fütyült kötelességeire. Azzal a szesszel éltek a Fallavieiilek, hogy Szegzd úgyis rákényszertik mindjn kült’ég finans?íro?fi«í«”is ha nem akar elveszni. Már korábban, Vedres István idején 53 tetten érhető volt ez a nagybirtokosi mr.gatartás, hiszen éppen 6 panaszolta föl: „Némelly földbirtokotok úgy gondolkodnak — talám: hadd öntsön ki (ti. a víz) a töltéseken keresztül egyszer kétszer! — megtjladhatván azok tíz, tizenkét esztendeig ismét használhatni a vízjárta földeket Jövedelmetlen! — Igen ám!... A zavaros árvíz ugyan föliszapollva a főkép hozzá közelebb levő helységek földjeit és megkövéríti, de molly drágába kerül az illy trágya!” Szeged nem talált szövetségest és megértést a felsőbbjeiteknél sem, rajta könyörtelenül behajtották a költségeket, de oly feszesen, hogy még a gyulai átmetszés költségeiből is jócskán rátestáltak. Amikor pedig a társulat újjászervezését kezdeményezte, még hátrányosabb helyzetbe került. Pallavicini még azt is elintézte Dicsben, hogy szegedi pénzen elvégeztetett munkálatokkal újabb 11 ezer holdját ármentesítették. Olyan társulati összeállítást tudott magának kicsikarni, amelyben szavazati többsége volt, s így ő diktált Szeged városának. Igen érdekes epizódja ennek a harcnak, hogy Dorozsma kívül tudott maradni a kényszertársuláson — mert Pallavicini átlátta: belépése esetén az uradalom szavazati többsége elveszne! Csoda-e, hogy Szeged ebben a keretben nem tudott és nem akart védekezni? Ez a társulás elvitta a pénzt és az erőt Szeged közvetlen védelmének megszervezésétől is, miközben az északi töltések védelmi állapota is kétséges volt. Szegednek tehát nagyon messze is kellett védekeznie! „A társulati töltések megbízhatatlansága miatt egy belső második védelmi vonal, körtöltés kialakítását is biztosítani kellett, mely több helyen — pl. a hattyas-ballagitói szakaszon —, az öblölzet elöntése után, valóban a város fő védelmi vonalává vált. Ennek kiépítését azonban erősen akadályozta a vasút, amely árteti okokból mindvégig ragaszkodott a fogalom fenntartásához, így a vasúti töltés mentén csak deszkafalak közé fogott nyúlnálak, íll. „talicka-töltések” építéséről lehetett szó, de még ezt is csak nagy nehézségek — sőt gázolások — árán sikerült megvalósítani... Jellemző volt a Percsora-szegedi Ármentesítő Társulat létrehozásával kialakult helyzetre, hogy a város védelmének legkritikusabb pontja éppen az erősen »sztérgssolszt« parcsorai keresztsét lett, s a legnagyobb erőt ennek, a várostól legtávolabb fekvő pontnak a védelmére kellett összpontosítani” (Károlyi Zsigmond). Az állam is begombolkozott, kölcsönre alig alig gondolhatot a város, de az sem adatott meg neki, hogy saját védelmét kezébe vegye. Reizner János könyvében trag is maradt a korabeli keserű panasz és kifakadt:: ,,Szomorú tanúságul szolgálhat ez... arra nézve, hogy mily helyre pótolhatótl azok az olyan tévedések és következményeik, melyek a közönség óhajainak és törekvéseinek mellűzésrel és elnyomásával keletkeznek; mily versnnsétlan cégeket szül az. midőn az arra légióként jogosultak ki vannak zárva attól, hogy... legjobb tudomásukat követve, érdekeiket önmaguk munkálják, véljék és oltalmazzák...” Míg a vállalkozó korrupciója is „besegített” — s volt ereje és hatalma a romlott tőkés társaságnak arra, hogy Szeged nyakára ilyen drámai helyzetben végrehajtót küldjön! S hiába buktak le a percsorai töltést szakszerűtlenül és a legdrágábban építő vállalkozók , helyettük egy mulatozásban és széptevésben jártas úri figurát küldtek a város nyakára kormánybiztosként, aki maga csodálkozott legjobban a szituáción, de hamar belenyugodott. Nem tett semmit, de jó fizetést kapott. Még Mikszáthot is „megihlette”, mert annyira neki való figura volt — s az ő nevének, Kende Kanutnak ürügyén idézi Mikszáth a szegedi szólást, miszerint „a tanulatlan doktor két hóhér”. A város lassanként oda jutott adósságainak halmozódásában, hogy birtokait több mint 1 millió forint jelzálog terhelte. 1070-ra végül sikerült Szegednek kierőszakolnia a társulat átszervezését — de ez egyrészt már késő volt, másrészt a kormány vízügyi politikáján ez sem változtatott „Szeged városa még március 5-én segélyt kérő felirattal fordult a kormányhoz és az országgyűléshez... talán még elejét lehetett volna venni a katasztrófának vagy legalábbis csökkenteni lehetett volna méreteit. A képviselőhöz azonban... március 8-án a kérvényi bizottsághoz utalta... A katasztrófa napján napirenden kívül feltett interpellációkra adott tájékoztató válaszok — a kormány teljes tájékozatlanságáról és nemtörődömségéről tettek tanúságot. Elsőként az igazságügy miniszter nyugtatta meg a t. házat, hogy a maga részéről a rabok elszállításáról idejében gondoskodott... Tisza Kálmán pedig... bejelentette, hogy a mentés céljaira — mintegy 100 000 főnyi vízkárosult elszállítására és ellátására! — 40 000 forint segélyt engedélyezett ..Károlyi Zsigmondi. A város hangos jajdulásai visszhangtalanul maradtak. Pedig nem kisebb toll szimpátiáját élvezte ekkor Szeged, mint Mikszáthét, aki a Szegedi Naplóban így kiáltott fel: „A Balszerencse végre is megunja annyiszor ránk kiáltani a jóakaraté: »Vigyázzatok a szót: ...a szeszélyes folyam kitör... s csak a könyvek fogják beszélni a jövő századoknak: hol feküdt Szeged valamikor... .Az oka ennek a kormány, mely bűnös telhetetlenségében tartományokat megy hódítani a német pénzén (Boszniát),s Itthon lomhán nézi Dél-Magyarországnak évről-évre megújuló halálvergődését. Csupán ely mód van Szegedet megmenteni: ...ha a Tiszaszabályozás és Szeged vérs’mi ügyét a kormány teszi magáévá — az állam pénzén.” És a Szegedi Híradó rá egy napra már riadót fűj. Elharsogja az utolsó, elkeseredett, fájdalmas szegedi panaszt, fűtőt, hétségbeejtst. ..Ki csodálkozhatnék azon, ha r ni»G Tlj?r.völgy magyar népessége — az Crük'sn fenyegető kc/cArtróMral szemben — elkeseredik é- azokra fakad rn'maíok ellen, akikre'.. ha'x’om van a kezeikben, s ezt nem használják föl arra, hogy a felismert bajon segítsenek. Ez az elkeseredés most már döngetni fogja a kormánypaloták s a törvényhozás kapuját. Döngesse is és hallassa a riadó szavát.. És ekkor már 1879. március 6-át írtak! (Folytatjuk^