Délmagyarország, 1979. július (69. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-22 / 170. szám

10 A KSZV SE labdarúgói is elkezdik A KSZV SE megyei I. osztályban szereplő labdarú­gó-csapata is elkezdi a fel­készült az 1979—80-as baj­noki évre. A gyári egyesü­let szakosztálya több labda­rúgót igazolt, ez azonban még nem végleges. A jövő­­ben új edző, dr. Hajós Imre irányítja az együttest — két évre szóló szerződést kötött vele az egyesület —, az első edzésre július 24-én, kedden délután 4 órától kerül sor a Kertész utcai pályán. Sportműsor Atlétika A SZEOL AK I és II. osz­tályú országos versenye, Ti­­sza-parti stadion, 10.30. Hajómodellezés Az R/C sebességi és kör­pályás hajómodellek orszá­gos meghívásos versenye, Széksósfürdő, 8. Motorsport Országos első és másodosz­tályú motocross bajnoki fu­tam, repülőtéri pálya, 14. Labdarúgás Előkészületi mérkőzés: SZEOL AK—Kun Béla SE, Tisza-parti stadion, 9.30. Minden ország úszósport­jában a bajnokság az egyik legjelentősebb esemény. A Komjádi-uszodában ma, va­sárnap kezdődik a nyolcna­pos nagy seregszemle, ame­lyet a szövetség az 1980. évi moszkvai olimpia programja, ritmusa szerint rendez meg. Tóth Ákos, az úszók szövet­ségi kapitánya elöljáróban a következőket mondta: “ Való igazság, hogy az utóbbi esztendőkben a baj­nokságok színvonala elég sok kívánnivalót hagyott maga után. Ez azzal is magyaráz­ható volt, hogy mindig egy hónappal az év nagy világ­­versenye, például olimpiája, Európa-bajnoksága előtt bo­nyolítottuk le, s a csúcsfor­ma ezekre volt időzítve. Idén más a helyzet, hiszen az augs­stusi Európa Kupán kí­vül nem lesz más világver­seny, tehát a bajnokságon mindenkitől elvárjuk, hogy a maximumot érje el. — Eredményekben ez mit jelenthet? — Több számban feltétle­nül rekordokat, egyéni csú­csokat. Az olimpiai keretünk jelenleg 12 versenyzőből áll: Hargitay, Verrasztó Z., Sós, Vermes, Dzvonyár, Wladár Sándor és Zoltán, Nagy Sán­dor, Molnár Gábor, Verrasztó G., Fodor Ágnes és Gulyás Klára élvezi a bizalmat. Szí­vesen bővítenénk a keretet, ha megfelelő teljesítménye­ket tapasztalnánk. Számítok például a nemrég mellúszó­rekordot elért Kindl Gabriel­la és a tehetséges Bősze Gá­bor javulására. A bajnokság egyébként válogató, s a hó­nap végére kijelöljük a Lon­donban, illetve a Palma de Mallorcán szereplő férfi és női Eb-csapatunkat — Hogyan alakul a baj­nokság részletes menetrend­je? — Vasárnaptól naponta délelőtt 10 órakor lesznek az időfutamok, s akárcsak jö­vőre az olimpián­­ 18.30 órá­tól a középdöntők, illetve döntők. Több kiegészítő szá­mot is műsorba iktattunk, így vasárnap 4X200 méteres férfi gyorsváltót. A célt nem titkoljuk, szeretnénk, ha megdőlne a 7:54.55 perces országos csúcs — fejezte be nyilatkozatát Tóth Ákos. Ökölvívás VII. nemzetközi fesztiváltorna Szegeden A Szegedi Dózsa rendezé­sében augusztus 2-től 5-ig négy versenynap keretében bonyolítják le az idei, sor­rendben hetedik szegedi nemzetközi fesztivál ökölví­­vótornát Ez alkalommal 19 magyar és két külföldi együttes küldte el nevezését az újszegedi Sportcsarnok­ban sorra kerülő viadalra. A népes mezőny legneve­sebb magyar sportolói: Zám­­bó József (Szombathely) IBV bronzérmes, Juhász László (Petőfibánya) junior Európa­­bajnok, Rózsa András (Tata­bányai Bányász) EB bronz­érmes, Somodi Ferenc (Tata­bánya) EB ezüstérmes, az idei európai ranglista első helyzettje, Csesz Imre (Új­pesti Dózsa) junior EB bronz­érmes, Ujházi Árpád olim­piai kerettag. Mellettük a már magyar bajnokságot nyert öklözők, akiket ugyan­csak láthatunk majd ringbe lépni Szegeden: Geronics Ti­bor, Takács Gábor, Bana András, Jakab József, Dan­­kó Tivadar, Németh Rezső, Soltész János, Kákosa Fe­renc, Falics Antal A jegyek árusítását már megkezdték a szegedi Cent­rum Áruházban, a totó-lottó szelvényeket értékesítő he­lyen. Női hétpróba : még több anabolika Papp Margit moszkvai terveiről Alig volt 18 éves, amikor már Európa-bajnokságon ka­pott bizonyítási lehetőséget. Az Ormosbányáról indult, átlagon felüli képességekkel rendelkező Papp Margit be­mutatkozása azonban nem valami fényesen sikerült: 18. lett a 26 induló között az 1966-os budapesti atlétikai EB-n. A folytatás is egy­re késett, a szerencse sem pártfogolta különösebben. 1972-ben sé­rülten utazott Münchenbe, a szakvezetői utasításra. Négy évvel később az országos baj­nokság előtt vált harcképte­lenné, Montrealban pihente ki magát, ahol több hetes edzéskieséssel rajtolt. Egyik olimpián sem sikerült a do­bogóra állnia, pedig a cél évek óta csak ez volt szá­mára. — 1974-ben és 1975-ben nagyon rosszul ment, már a legkomolyabban abba akar­tam hagyni — állítja a Cse­pel SC versenyzője. — Ha nem találtunk volna edzőm­mel, Bakai Józseffel egy alapvetően más felkészülési szisztémát, úgy ma már ré­gen nem lennék az aktív ver­senyzők sorában. Papp Margit és a magyar atlétika szerencséjére 1976- ot követően „összejöttek” a dolgok, s így ismét jelentke­zett személyében egy ambi­ciózus sportember, aki a prágai EB-n megmentette a magyar atlétika még mara­dék, csipetnyi becsületét a további devalvációtól. Igaz, a győzelmi dobogóra a hely­színen nem állhatott fel Az ezüstérem birtokában, haza­érkezése után kapta a hírt a szovjet Tkacsenko diszkvali­­fikálásáról. Némi kárpótlást csak az jelentett számára, hogy lakásában klubtársa, Babinyecz József — a házi ünneplés fő eseményeként — tangóharmonikán eljátszotta a magyar Himnuszt... — Az 1977-től bevezetett változtatás —•„ 200 méter he­lyett nyolcszázat kell futniuk a női ötpróbázóknak — szá­momra előnyösnek bizonyult. Ráadásul 1978-ra végre si­került sérülésmentesen fel­készülnöm. Az egész évben végzett ötpróbacentrikus ed­zések meghozták a várt eredményt, aminek nagyon­­nagyon örülök mind a mai napig. A Csepel SC atlétikai szakosztályának vezető edző­je Bakai József — az egy­kori sokszoros tízpróbabaj­­nok — nem titkolja, hogy a női ötpróba jelenlegi formá­jában alapvetően számításon kívül hagyja a versenyzők női mivoltát. Sokkal inkább így lesz ez, amennyiben az 1981-től bevezetésre kerülő hétpróbában még egy dobó­­számot is beiktatnak. Ez a változtatás ugyanis egyértel­műen az erő, és ezzel egy­idejűleg az anabolikus szteo­­ridok fokozott alkalmazásá­nak irányába „viszi” el a versenyszám résztvevőinek vetélkedését. Szerinte sokkal jobb lenne, ha a súlylökés és a 800 méteres síkfutás he­lyett a gerelyhajítás és az 1500 méter szerepelhetne a programban. — Tanítványom 4655 pon­tot teljesített Prágában. Ez évben minden különösebb erőlködés nélkül is eljutott 4567 pontig. Az elsődleges cél idén is a sérülés elkerü­lése, és néhány technikai fo­gyatékosság javítgatása. Sze­rencsére igazán nem sok, ki­emelkedő eseményünk van; a budapesti ötpróba Eb-elő­­döntőt követően már csak a július 29-i országos egyéni bajnokságon, valamint a szeptember 1—2-án, az NDK-beli Drezdában meg­rendezendő ötpróba Eb-dön­­tőn kell helytállnia. A teljesítmények minden­esetre egyre fokozódnak, mind több pontra van szük­ség egy világverseny meg­nyeréséhez. Bakai szerint a moszkvai olimpia ötpróba versenyének aranyérmére 4800 pont feletti teljesít­ménnyel lehet reménye bár­kinek. Papp Margit nem is titkolja, hogy­­ ő is benevez ebbe a harcba. — Valamennyi számban egyéni csúcs elérését terve­zem az egy év múlva ese­dékes olimpiai döntőben. 100 gáton 13.50 másodpercet, ma­gasugrásban 188 centimétert, súly­lök­és­ben 16 métert, tá­volugrásban 660 centimétert, 800 méteren pedig 2:15 per­cet szeretnék elérni. Mivel az olimpia után mindenkép­pen visszavonulok az élvo­nalbeli sportolástól, így nincs lehetőségem újabb pótvizs­gára. A lehető legjobb ered­mény eléréséért minden tar­talékomat mozgósítom. Jocha Károly Vasárnap, 1979. július 22: Magyar bajnokság­­ XX­II. Nemzetk­özi Maratoni Verseny olimpiai ritmusban­­ Szekeres Ferenc sikere Szegeden Tegnap, a nemzetközi ma­ratoni versennyel megkezdő­dött Szegeden a szabadtéri sportprogram ez évi ver­senysorozata. Mint a koráb­bi években, most is a városi tanácsháza előtt gyülekeztek a futók, hogy összemérjék tudásukat a több mint 42 kilométeres maratoni távon. A mostani versennyel új fe­jezet kezdődött a szegedi nemzetközi maratoni ver­senyek történetében, hiszen az idei összecsapás végre megkapta azt a rangot, ame­lyet már a korábbi évek­ben is kivívott magának, mégpedig azt, hogy országos bajnoki küzdelemnek szá­mított. A rajtnál 150 versenyző (20 külföldi és 130 magyar) sorakozott fel, amikor Jo­­vanov Sándor, az 1937—38- as országos bajnok marato­­nista meggyújtotta a mara­toni lángot. Borbély András, a Szeged városi Sportfel­ügyelőség vezetője köszöntöt­te a résztvevőket, majd a versenyt Garai Sándor, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke nyitotta meg. Pontosan 5 órakor rajtolt a mezőny, galambok röp­pentek a magasba, és több ezres nézősereg tapsvihara kísérte a futókat, a maratoni táv tavalyi útvonalán, még­pedig a Lenin körúton, a Pe­tőfi Sándor sugárúton, a Bé­csi körúton, az Április 4. út­ján át, a Dóm téren ke­resztül, az Oskola utca, a Ta­nácsköztársaság útja, a Jó­zsef Attila sugárút, a Buda­pesti körút, a Csillag tér, a Retek utca, a Rózsa utca, a Csongrádi sugárút érintésé­vel Sándorfalváig és vissza a Széchenyi térre. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a maratoni futó­kat, hiszen párás, fülledt melegben vágott neki a me­zőny a 42.195 méteres táv­nak. Az Égő Arany eszpresszó előtt húszas boly fut együtt, aztán az első időellenőrző állomásnál, 5 kilométernél még mindig együtt futnak. A Retek utcai kanyarnál vi­szont kilencen — Szabolcs, Vincze, Pfeffer, Sinkó, Ho­moki, Szekeres F., Szeke­res J., Saglam, Borkowski — elhúznak az üldözőktől. 10 kilométer­ (31:15). He­ten futnak együtt, az élen Szekeres Ferenc és a török Sasiam halad. 15 kilométer­ (48:07). Az élen a helyzet változatlan. Még nem dőlt el semmi, még nem vállalta senki a rit­musváltást. Közben a kísé­rők között régi ismerőst fe­dezünk fel. Tóth Gyula a ko­rábbi évek hétszeres sze­gedi maratoni­ győztese ez­úttal, mint „megfigyelő” kí­séri a versenyzőket. Rövid beszélgetésre invitáltuk. — Nosztalgiával szemlélem a versenyt. Jó lenne a fiúk között lenni. A jövőben ab­szurd távokon és kritéri­umversenyeken szeretnénk indulni. Futottam már 100 kilométeren 6 óra 53 per­cet, mely eredménnyel ha­todik voltam a 100 km-es vi­lágranglistán. Most tettem si­keres vizsgát a Testnevelési F­őiskolán, szakedzői minő­sítést szereztem, mégis az aktív sportoláson jár az eszem. Korán búcsúztam Sze­gedtől, hiszen még most is csak 43 éves vagyok. Leg­utóbb azonban, amikor 15. lettem, megismerkedtem az­zal a szörnyű érzéssel, ami­kor lelkileg­ kikészíti az em­bert a kilátástalanság. Nagy tervem, hogy 1984-ben in­dulhassak a bostoni mara­toni versenyen. Erre sze­retnék nagyon komolyan fel­készülni. 20 kilométer: (1:05:43), öten futnak az élen. Sin­kó, Szekeres F, Szekeres J., Pfeffer és a török Saglam. A sándorfalvi fordulónál már csak a négy magyar ha­lad az élen, 24 kilométernél pedig hárman, a két Szeke­res és Sinkó. 25 kilométer­ (1:25:33). To­vábbra is a három magyar ve­zeti a mezőnyt, mögöttük 500 méterrel leszakadva a török Saglam. A mezőny második felében két hölgyversenyző is tartani tudta az iramot, mégpedig az NSZK-beli Inge Habel és a budapesti Gelei Zsuzsa. 30 kilométer; (1:38:15). Sinkó György leszakad a ve­zető két Szekerestől. 35 kilométer: (1:55:00). A verseny fordulópontja: Sze­keres Ferenc, csakúgy, mint két évvel ezelőtt, szinte áll­va hagyja ezúttal névroko­nát. Könnyedén elfut mellet­te és egy szemvillanás alatt eldönti a versenyt. Nagy meglepetésre feljön a har­madik helyre az angol Bill Doveney. 40 kilométer­ (2:12:47). Sze­keres F. könnyedén futva, biztosan vezet. Az Északi vá­rosrésztől már diadalát a Széchenyi téri célig Szekeres Ferenc futása. Óriási taps­vihar és éljenzés fogadja a Csepel SC kitűnő hosszútáv­­futóját a célban. Szekeres ezzel a győzelmével hatodik országos bajnoki aranyérmét is megszerezte. A nemzetközi verseny első húsz helyezettje: 1. Szekeres Ferenc (2:20:24), 2. Szekeres János (2:21:35), 3. B. Doveney (angol) 2:2?:59. 4. S. Saglam (török), 5. E. Kristensen (dán), 6. Homoki, 7. R. Eiermann (NSZK), 8. G. Doral (román), 9. K. Herbicht (NSZK), 10. Fülöp, 11. B. Sahin (török), 12. B. Skinbjerg (dán), 13. Sinkó, 14. Mózes, 15. Gera Lajos (Szegedi VSE), 16. Mi­si, 17. Pfeffer, 18. A. Basel (NSZK), 19. E. Eckenweber (NSZK). 20. Bán. A magyar bajnokság vég­eredménye: 1. Szekeres Fe­renc (Csepel SC), 2. Szekeres János (Bp. Építők SC), 3. Homoki Vince (Komlói Bá­nyász), 4. Fülöp József (MAFC), 5. Sinkó György (Bp. Honvéd), 6. Mózes And­rás (FTC), 7. Gera Lajos (Szegedi VSE), 8. Misi Pál (Bp. Honvéd), 9. Pfeffer Ottó (FTC), 10. Bán György (DVTK). Bagaméry László Elindult a maratoni mezőnye t Moszkvában Megnyílt a spartakiád A spartakiád döntőínekl­nek, az SZKP KB főtitkári küzdelmei ugyan már hetek óta zajlanak, a hivatalos megnyitóra azonban csak szombaton délután került sor a Lenin-stadionban. Kelle­mes időben a hatalmas „be­tonkaréjt” zsúfolásig megtöl­tötték a nézők, amikor meg­kezdődött a részt vevő csa­patok bevonulása. Először a 15 köztársasági válogatott, va­lamint Moszkva és Lenin­­grád sportolói vonultak fel, majd következtek a 87 meg­hívott ország zászlóvivői. Miután a labdarúgópálya gyepén felsorakoztak, fel­hangzott Leonyid Brezsnyev­nak, a Legfelsőbb Tanács El­nöksége elnökének üdvözlete Leonyid Brezsnyev előszö köszöntötte a spartakiác résztvevőit, a nemzetköz­i sportélet erre az alkalomra­­Moszkvába érkezett vezetői­ a külföldi vendégeket. * Angol győzelmet hozott az öttusa. A szigetországi Nigh­tingale remek futóteljesítmé­nyével az ötödik helyről fel­jött az elsőre (5395), mögötte Buzgó József végzett, mind­össze tíz pont hátránnyal (5385). A magyar csapat (Le­sics, Császári, Buzgó) nagy fölénnyel lett első. Taróczy : Nevezetes esemény követ­kezik a magyar teniszsport csillaga, Taróczy Balázs sportpályafutásában, egy olyan mérkőzés, ahol a Va­sas sportolója a négyszeres wimbledoni bajnok svéd Björn Borg ellen csatázik. Ez az összecsapás úgy jött lét­re, hogy a Svédország Baas­­tadban folyó tornán a papír­formának megfelelően az el­ső, illetve a második helyen kiemelt résztvevő került a döntőbe. Borg, aki az elő­döntőben honfitársa, Kjell Hjohansson ellen 6:3, 6:0-ra győzött, valamint Taróczy, akinek a francia Patrick Proisy volt az ellenfele, s akit 6:4, 4:6, 6:4 arányban sikerült legyőzni.

Next