Délmagyarország, 1979. szeptember (69. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-01 / 204. szám
4 fiatalokról tmmmmmmmmmmmmmmmm j^fiataloknak Szombat, 1979. szeptember 1 Odesszai látogatás Több mint egy évtizede létesített kapcsolatot egymással az Ukrán Korrazomol Odessza területi és a KISZ Csongrád megyei Bizottsága. Az utóbbi öt évben rendszeressé váltak a két ifjúsági szövetség vezetőinek kölcsönös látogatásai. Az elmúlt héten, augusztus 21-e és 25-e között Bódi Györgynek, a megyei KISZ-bizottság első titkárának vezetésével ifjúsági delegáció járt Odesszában. — A tavaly megkötött két évre szóló együttműködési megállapodás eddigi végrehajtását értékeltük, tárgyaltunk a kapcsolataink további bővítéséről, ezenkívül üzemlátogatásokon vettünk részt és ismerkedtünk az odesszai fiatalok életével. — tájékoztatott a delegáció vezetője. — Hallhatnánk részletesebben a programról? — Jártunk egy úttörőtáborban a Fekete-tenger partján, amely méreteiben a mi zánkai úttörővárosunkhoz hasonlít. Fölkerestünk egy kolhozt, ahol nagyon sok fiatal dolgozik. Érdekessége, hogy nemcsak disco klubja, hanem önálló iskolája és vidámparkja is van A fiúknak, amíg katonai szolgálatukat teljesítik, a gazdaság félreteszi a fizetésük 30 százalékát, amit aztán leszereléskor kézhez kapnak. Voltunk egy Komszomol védnökséggel épülő vegyikombinátban, melyet francia, nyugatnémet, angol, amerikai berendezésekkel szerelnek föl, s ahol 2200 ember foglalkoztatnak majd. Ujicsovszk kikötővárosban megnéztük a világ legnagyobb szovjet teherszállító hajóját, beszélgettünk a tengerhajó-javító vállalat fiataljaival. — Milyen benyomásokkal tért haza a küldöttség? — Valamennyiünket lenyűgözött az egymillió lakosú Odessza sokszínű kikötői forgataga. Ottjártunkkor csaknem ugyanannyi turista tartózkodott a városban, mint ahány lakója van Odesszának. Észrevettük, hogy az ukrán emberek végtelenül szeretik gyerekeiket, s nagy gondot fordítanak hazafias nevelésükre. Az üzemlátogatásokon tapasztaltuk, hogy a munkaverseny élenjáróit mennyire megbecsülik. A termelési feladatok teljesítésén túl náluk is a minőségi követelmények kerültek előtérbe. A Komszomolnak megkülönböztetett helye és szerepe van a társadalomban. — Miben állapodtak meg az ifjúsági szövetség odesszai vezetőivel? — Folytatni fogjuk az úttörő-táborozók cseréjét, fotó-és gyermekrajz-kiállításokat rendezünk, barátságvonatokat indítunk egymás városába. Bővíteni szeretnénk az üzemek, intézmények, iskolák, valamint az egyetemi ifjúsági szervezetek kapcsolatait, illetve a KISZ és a Komszomol vezetőképző iskoláinak együttműködését. Sor kerül építőtáborozók cseréjére is. A következő két évre szóló megállapodást jövő tavasszal az odesszai Komszomol bizottság képviselőinek látogatásakor írják alá. Tábori krónikák Soha etyhgi fiatal nem jelentkezett a KISZ építőtáboraiba, mint ebben az évben. Június 17. és augusztus 25-e között mintegy 80 ezer — elsősorban középiskolás — fiú és lány vett részt önkéntes nyári mezőgazdasági, építőipari munkán, köztük 4 ezer Csongrád megyei diák. Kevéssel a kapuzárás előtt két központi és egy megyei táborba látogattunk el, hogy érdeklődjünk a fiatalok munkájáról, hangulatáról. A sátrakban katonás rend, sarkosra hajtogatott pokrócok, zsinórba állított cipők. A domboldalon 79 Csongrád megyei lány dolgozik. Etyeken, Fejér megye északkeleti részén a borgazdaságok exportvállalata, a Hungarovin helyi célgadasága üzemeltet először az idén építőtábort. A munkaidő reggel 6-tól déli 12 óráig tart, a feladat: szőlőtörzskötözés. A norma napi 200 tőke. — A teljesítményekre nincs különösebb panasz —mondja Nyiri Irén táborvezető, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola másodéves hallgatója, akit hol Irén néninek, hol táborvezető elvtársnak szólítanak a diákok. — A munkafegyelem betartatására hatékony módszert találtunk. Az ellátás kitűnő, jó a menü, van hideg-melegvizünk, a kulturális programok változatosak. Esténként együttesek, vendégművészek adnak műsort, a tábor mellé sportpályát építtetett a gazdaság. Kirándulásokat is szervezünk a környékre, legközelebb egy helybeli művészházaspár műtermét látogatjuk meg. Az a hír járja, hogy a kilenc brigád közül a leglelkesebb az 5-ös számú. Valamennyien Hódmezővásárhelyről jöttek. Általános iskolások, nevük szinte mindennap elhangzik az értékeléskor. Vezetőjük, Molnár Erzsike melegítőben guggol egy szőlőtőke tövében és patakzik homlokáról a veríték. Megfogadta a szülői tanácsot, jól felöltözött, mert hűvös volt az előző éjszaka. Ráadásul a meteorológiai előrejelzés is becsapta. Perzsel a nap, távolabb fürdőruhás gimnazista lányok serénykednek. Úgy látszik, ők nem hallgatták a rádiót. ■— Nekem jól esik a munka — mondja Erzsike. — Büszkék vagyunk mindnyájan a teljesítményünkre, öröm hallani a dicséretet. Hanem Bacsa Piroskának, aki nótafává való kinevezése óta rekedtre énekelte a torkát, valami panasza van: — Nincs elég kétforintosunk — suttogja. — A faluba a zenegép tele jó számokkal és nyeli a ketteseket. Bodajk. Három éve kezdték itt építeni a Fejér megyei tanács és a megyei KISZ-bizottság napközis és úttörőtáborát. A létesítmény nagy része már elkészült. Ottjártunkkor 800 úttörő vakációzott a dombokkal körülölelt völgyben. Ötszázötvenen a szó szoros értelmében üdültek, 250-en pedig az örsvezetőképző tanfolyamon szereztek új ismereteket. A szomszédos építőtáborban 100 középiskolás dolgozott az üdülő bővítésén, 51-en Csongrád megyéből. A csatornázástól kezdve a pályabetonozásig többféle építőipari munkába kóstolhattak bele a fiúk. Lajkó Ferenc, Franczia Péter és Adányi Attila Szegedről, a Radnóti gimnáziumból • érkezett. Mindhárman harmadikba mennek most szeptemberben, kémiaszakosok. A bemutatkozó esten megcsillogtatták tudományukat, látványos tűzijátékkal bizonyították vegytani jártasságukat. A Derkovita brigád tagjai, — nevük jó munkájuk folytán — sokszor fölkerültek már a tábori faliújságra, ők nyerték a szellemi árverést is. A radnótisok közül a legtermelékenyebb a Victor Java brigád. Tudják, hogy Bodajkon nemcsak iskolájukat, hanem egyben Csongrád megye tanulóifjúságát is képviselik. Ugyanez nem mondható el viszont a Radnóti nevét viselő csoportról. Igaz, az első héten szépen dolgoztak, később azonban megmakacsolták magukat. Szerintük azért, mert baj van a tábori demokráciával: úgy vélik, akárhogy hajtanak, az értékeléskor részrehajló a táborvezetőség a fehérváriak javára. Kissé elfogult persze ez a kijelentés, hiszen a másik két radnóti a brigád helytáll, őket nem „nyomják”. A jutalmazás egyébként differenciált. A hétvégi eredményhirdetéskor 50-től 600 forintig prémiumot kapnak a legjobbak. Táborzáráskor pedig a három első helyezett origódnak a zászló mellé ezerforintos utalvány jár. A szabadidős foglalatosságok közül íme néhány: tábori tízpróba, cselgáncsbemutató, filmvetítés, pol-beat. A legemlékezetesebb a múlt heti autóbuszkirándulás Nagyvázsony— Badacsony—Tihany útvonalon. Emlékül minden résztvevő egy-egy fikkalapot és emblémás trikót vihet haza. No, meg a két hét élményét: sok új barátságot, s egy kis fizikai állóképességet”. Személyenként 120 kiló a kicsiknek, 140 a nagyoknak, őszibarackból. Ennyi az elvárt napi teljesítmény Alsópélen, a Vámos Ica építőtáborban, melyet az Alsótengelici Állami Gazdaság üzemeltet Tolna megyében. Az utolsó turnusban 24 gimnazista, 14 szakközépiskolás, 9 szakmunkástanuló és 56 nyolcadik osztályos Csongrád megyei lány dolgozott a gyümölcsszüretelésen. Szabadidős tábornak nevezik. Nyolc tanárképzés diák tölti itt kötelező nevelési gyakorlatát, akik munka után a fiatalok kulturális programjairól gondoskodnak. Késő délutáni tábori idill, nem sokkal vacsora előtt. Tollaslabdázó lányok, a konyha felől mákos tésztaillat. Kérdések a hangszóróból: melyik Ázsia leghosszabb folyója? Hány kilós volt a világ legnehezebb embere? A helyes megfejtésért csoki, dinnye jár. Az egyik sátor bejáratánál kavicsból kirakott jelszó: Barátság. Korecz Mónika, a 3-as számú brigád vezetője, a szentesi Horváth Mihály gimnázium tanulója az ágyon üldögél, és papírra írja a szellemi fotó tippjeit. Egyenesen a KISZ-iskola egészségügyi titkárképzőjéből csöppent ide Alsópélre. — Alföldi ember vagyok — mondja. — Tetszik a környék, kellemes a hegyvidéki levegő. A szüleim megszokták már, hogy nyaranta táborról táborra járok. Érdemes jól dolgozni, mivel a három győztes brigád a KISZ KB egyhetes velencei kirándulására mehet. Nagy János, az állami gazdaság alsópéli kerületének igazgatója mondja: — Két éve Tolna, tavaly Bács-Kiskun megyei gyerekek dolgoztak nálunk. Elégedett voltam velük is, de a Csongrád megyeiek messze túlszárnyalják az ő teljesítményüket. Köszönet a lányoknak a munkájukért R. I. Kezdődik... Somogyi Károlyné felvétele Hétfőn ismét megszólalnak az általános- és középiskolákban a csengők: megkezdődik az idei tanév Másfél évtizede született csupán hívet mégis nagykorúnak tartják. A magyar popzenéről van szó, mely az idén ünnepli — igen csöndesen — 15 éves jubileumát. Kedvelői között ma már nemcsak tizenévesek, hanem felnőttek is akadnak. A műfaj tehát tért hódított. Az élvonalban jegyzett kimagasló egyéniségeit elismerte a kultúrpolitika, s nem zárkóznak el népszerűsítésüktől a tömegkommunikációs eszközök sem. Gondoljunk csak Presser Gábor Erkel-, Koncz Zsuzsa Liszt-díjára, a Fonográf együttes és Kovács Kati KISZ- díjára, vagy a tévé és rádió mind hosszabb műsoridőt betöltő könnyűzenei adásaira. No de hagyjuk most a szakma kiválóságait, akik időközben profikká váltak. Beszéljünk inkább azokról, akik talán már örökre amatőrök maradnak. Akik ha kell, százszor újrakezdik. Zeneszeretetből, lelkesedésből. Mint például az orosházi amatőr popfesztiválon második helyezést elért szegedi Watt együttes tagjai. Tápé: Juhász Gyula Művelődési Otthon, délután öt óra. Az elfüggönyzött színpadon az egymásra pakolt székek gyűrűjében a zenekar gyakorláshoz készülődik. Ez most csöndes próba lesz, csupán az ötvenwattos Laney-t kapcsolták be „negyedgőzzel”. Mind a négy csatornájára jutott terhelés: három hangszer, plusz a magnó. A basszusgitárt Molnár Sándor — becenevén Sutyi — kezeli. Eredeti foglalkozása szakács, jelenleg raktáros a városgazdálkodási vállalatnál. Alapító tagja volt a Mák együttesnek, megfordult többek között a ma is létező Fortunában, sokáig játszott a Fantiban. És még jó néhány más zenekarban, melyeknek már a nevére sem nagyon emlékszik. Ülünk a szabadon maradt három négyzetméternyi területen. Sutyi hangolja a gitárját, a reflektor vallatólámpaként világít a szemébe. Harmincegy éves. Több mint egy évtizede pengeti a húrokat. — Ez a muzsika nem függ össze a korral — mondja. — Tinédzser korunkban született vele együtt nőttünk föl, s végérvényesen a miénk marad. Nekem ez jelenti a szórakozást Drága szórakozást persze. Szél Andor, akinek a ritmusgitáros szerepkör jutott emellett énekel is, szintén ezen a véleményen van. Ő huszonnyolc éves, civilben az ATIVIZIG elektroműszerésze. Most kissé rekedt hangszálai még nem pihenték ki az elmúlt vasárnapi rózsai fellépés fáradalmait Legnagyobb sikerei közé sorolja az 1974-es amatőr zenekarok fesztiválján a Max együttes színeiben szerzett ezüstdiplomáját, s természetesen a legutóbbit De szép emlékei maradtak a Travellers és a PRT-korszakból is. Példákat említ hány szegedi zenész hagyta abba, akikkel együtt indult — Belefáradtak az örökös bumlizásba — summázza. — Sajnos olyanok is, akik tényleg tehetségesek voltak. — Aki nem elég kitartó, ne járjon a fellegekben! Andor ettől indulatba jön. — Igaz — mondja. — Csakhogy az nem fellegjárán, ha egy zenekar próbahelyet szeretne kapni. Ez létszükséglete. Mi összetehetjük a kezünket, hogy nem szenespincében vagy nyárikonyhában kell gyakorolnunk. Pontosabban megköszönhetjük a tápéi művelődési ház igazgatójának, Kerekes Andrásnak a személyes jóindulatát amiért beengedett bennünket ide Sutyi közbeszól: — Bent Szegeden, a régi bandával több hetes utánjárásunkba került míg nagynehezen bekéredzkedhettünk egy „próbalyukba” a Ki mit tudra való felkészülésre hivatkozva. A művelődési házak, az ifjúsági klubok közben konganak az ürességtől. A statisztikájuk persze szép: az erőltetett álprogramokat nem nehéz adminisztrálni. Itt kapcsolódik a beszélgetésbe Losonci György, a harmadik gitáros, aki a zenekar szellemi vezetője, s egyben menedzsere. Számos együttesnek volt oszlopos tagja. Huszonöt éves, postaműszerész. — Mi azért letettünk már valamit az asztalra. De mit ér egy országos fesztiválon elért helyezés, ahol a zsűriben a pop- és dzsessz-műfaj legjobb szakértői pontoznak? — Mutatja. — Hiába bizonyítottunk a hozzáértők előtt, a szerződéseket nem velük kötjük. Orosházára, a döntőre egyetlen kultúrigazgató sem jött el, hogy legalább fölmérje a választékot. — Pedig ebből a zenéből van a legnagyobb bevételi forrásuk — különösen a vidékieknek — mondja Andor. — És ez a muzsika lendítette föl valaha a klubmozgalmat, erre özönlöttek a fiatalok. Volt idő, amikor a KISZ is vérmes reményeket táplált vele szemben. Legalábbis ami a nagy tömegek mozgósítását illeti. — Aztán jött a diszkó. Ugyanolyan tömeg tolong a lemezlovasok műsorain. Miért bántjátok ti a kultúrigazgatókat? — Nem őket támadjuk, hanem azt a szemléletet, amit képviselnek — folytatja Andor. — Nem elsősorban ők tehetnek róla. A popzene, hiába kiáltjuk ki nagykorúnak, továbbra is a kulturális élet mostohagyereke. Pláne e másodosztályba sorolt popzene. Egyvalamit viszont elfelejtenek az állítólagos hozzáértők. Azt, hogy a diszkó alapanyagát élő zenekarok csinálják. Kérdezem én: mi lesz az utánpótlással? Húsz év múlva pocakos, kopasz beat-muzsikusok játszanak majd húszon inneni rajongóiknak? — Minket vádolnak azzal, hogy a popműfaj elanyagiasodott — teszi hozzá Losonci Gyuri. — Egy jobbfajta erősítő, ami mostanság a tisztességes hangzáshoz nélkülözhetetlen. 30 ezer forint Szorozzuk be ezt néggyel — átlagos zenekari létszám — és adjuk hozzá a szintén harmincezres dobfelszerelés, a mikrofonok, meg a tízezres gitárok árát. S még szó sem volt a több mázsás szerelés szállításáról, ha történetesen vidékre megyünk. A diszkós pedig egy erősítővel, egy magnóval, egy lemezjátszóval megoldja a dolgát Ráadásul nem zavar sehol, mert ő nem gyakorol. Ami pedig a bevételnél dominál. ő az egyszemélyes zenekar, tehát a legolcsóbb. A Ti mit tesztek népszerűsítésetekért, zenétek „fogyasztóiért”, a közönségért? Írtok például saját számokat? Sutyi válaszol: — Igen, de minek? A közönség nem igényli a mi szerzeményeinket, csak a menő slágereket, amiket megszokott mert a fülébe mászott, állandóan hallja. Akárhogy kerülgetjük a témát ismét a támogatás hiányánál kötünk ki. Kellene egy önálló klub, ahol a zenekar megszerettethetné magát. Van aki azzal utasítja el a popegyüttesek patronálását hogy muzsikájukkal rendbontásra késztetik a fiatalokat. Itt valami tévedés van, mivel a diszkóba ugyanazok járnak, mint a zenekari bulikra, s mi is szinte ugyanazokat a számokat játszuk, mint a lemezlovasok. • A közönséget nem érdekli, mi folyik a kulisszák mögött. A „bulizóknak” az a fontos, hogy jó legyen a talp alá való muzsika, lehessen rá ropni a táncot De mi történik addig, míg összeáll a repertoár? Mennyi áldozattal jár, hány verejtékes órába kerül, amíg összecsiszolódik egyegy szám? Ez mostanában a munkaadókat a legtöbb kultúrház-igazgatót sem izgatja. Rózsa Imre Zeneközelben