Délmagyarország, 1981. április (71. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-01 / 77. szám

71. évfolyam 77. szám 1981. április 1., szerda Ára: 1,40 forint Szövetkezeti feladatok a lakosság ellátásában Megbeszélés Szegeden Tegnap, kedden a megyei tanács épületében megbe­szélést tartottak azzal a cél­lal, hogy áttekintsék a me­gyében működő, a MÉSZÖV területéhez tartozó szövetke­zetek — ÁFÉSZ-ek, lakás- és takarékszövetkezetek — valamint a ZÖLDÉRT előtt álló feladatokat. A tanácsko­záson részt vett dr. Komó­csin Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának első titkára. Szabó Sándor, a me­gyei tanács elnöke, dr. Kovács Sándor, a SZÖVOSZ elnökhelyettese, Pápái Jó­zsef, a megyei pártbizottság titkára, Szabó Jánosné, a megyei tanács elnökhelyet­tese, Pintér György, a ZÖLDKER vezérigazgató­helyettese, Ocskó Imre, a MÉSZÖV elnöke és Regőczi István, a ZÖLDÉRT igazga­tója. A tanácskozás­­ résztvevői — a MESZÖV és a ZÖL­DÉRT írásos tájékoztatója és Szabó Jánosné szóbeli kiegészítője alapján — min­­det felkelöU­­űzte ki.Vették.­­ a MESZÖV-höz tartozó szövet­kezeteknek és magának a MESZÖV-nek, valamint a ZÖLDÉRT-nek az elmúlt ötéves tervidőszakban vég­zett munkáját Tevékenysé­güket főként abból a szem­pontból vizsgálták, hogy miként tudnak megbirkózni a lakosság ellátásában reájuk háruló feladatokkal, illetve feltételeik, adottságaik, le­hetővé teszik-e számukra, hogy munkájukat kielégítő­en lássák el. A résztvevők megállapítot­ták, hogy az elmúlt tervidő­szakban jelentős változások történtek a MESZÖV-höz tartozó szövetkezetek terüle­tén. Sok kisebb szövetkezet egyesült, aminek következ­tében az ÁFÉSZ-eknél és a takarékszövetkezeteknél meg­felelő nagyságú szervezetek alakultak ki, s ez a folyamat megkezdődött a lakásszövet­kezeteknél is. Jelentősen nőtt a három ágazat taglét­száma is, amely így már meghaladja a 127 ezret Növekedett az ÁFÉSZ-ek kiskereskedelmi forgalma: 65 százalékkal, s nőtt része­sedésük is a megye kiskeres­kedelmi forgalmából, meg­haladva a 32 százalékot Az ÁFÉSZ-ek eredményes mun­kát végeztek az áruválasz­ték bővítésében, s a helyi árualapok jobb feltárásában. A KONKORDIA Vállalat — élve a határmenti kereske­delemben adott lehetőségek­kel — szintén hozzájárult az árualapok és a választék bő­vítéséhez. Eredményes mun­kát végeztek az ÁFÉSZ-ek a mezőgazdasági termelés segítése terén is, üzletháló­zatukat pedig 22 ezer négy­zetméterrel bővítették. Je­lentős eredményeket köny­velhetnek el a takarékszövet­kezetek is, amelyeknél a betétállomány közel kétsze­resére emelkedett, s meg­haladta az egymilliárd 79 millió forintot, öt év alatt 575 millió forint hitelt fo­lyósítottak tagjaiknak, eb­ből 158 millióval a háztáji és kisegítő gazdaságok ter­melését segítve. Jók a lakás­szövetkezeti munka eredmé­nyei is. Illusztráljuk ezt két adattal: öt éve a megyében 4722 szövetkezeti lakás volt, s ez a szám tavaly, év vé­gére elérte a 10 ezer 24-et. Eredményesek voltak te­hát a szervezeti változások, s jó munkát végzett a MÉ­SZÖV is érdekképviseleti, koordináló szerepkörében. Ám a tanácskozás résztvevői fölhívták a figyelmet arra, hogy több gondot kell fordí­tani a szövetkezetek — fő­ként az ÁFÉSZ-ek — káder­helyzetére, a szakember­utánpótlás megfelelő bizto­sítására, ami alapfeltétele a munka további javításának. A ZÖLDÉRT munkáját elemezve a tanácskozáson megállapították, hogy a vál­lalat munkáját alapvetően meghatározó elvek többször is változtak a tervidőszak­ban, ami hátrányosan befo­lyásolta a ZÖLDÉRT lehe­tőségeit. Ennek ellenére a ZÖLDÉRT évente 90—100 ezer tonna zöldséget-gyü­­mölcsöt forgalmaz, 600— 700 millió forint ér­tékben. Ehhez a munká­hoz 700 dolgozó és több mint félmilliárd forintos esz­közállomány áll rendelkezé­­sr­j.Tv» 4 ,rz ÉPT megle­hetősen sok gonddal küszkö­dik munkájában. Sok bajt okoznak például a szerződé­ses fegyelem hiányosságai, s az érdekellentétek változatos rendszere is, amely nagymér­tékben megnehezíti, hogy a vállalat középtávú szerződé­seket kössön, hogy ezáltal is tovább javuljon az áruellá­tás és -termelés biztonsága. A megbeszélésen sok konk­rét kérdés merült föl a szö­vetkezetek és a ZÖLDÉRT munkájával kapcsolatban, be­leértve a hiányosságokat és a konkrét feladatokat is. A résztvevők ezután tisztázták a VI. ötéves terv elvi, kon­cepcionális feladatait, ame­lyek megoldása mindenkép­pen szükséges ahhoz, hogy a szövetkezetek és a ZÖLDÉRT a korábbiaknál jobban szol­gálhassa a népgazdasági érde­keket és a lakosság ellátásá­nak javítását. Dr. Kovács Sándor hangsúlyozta, hogy az egyes szövetkezeti ágazatok között — beleértve a terme­lőket is — az érdekek szoro­sabb láncolatát kell kiépíteni, oly módon, hogy a gazdálko­dás nyereségében egyaránt érdekeltek legyenek, s a veszteségekeit is közösen viseljék. Ez nyilván módosít­hatja az egyes ágazatok vi­selkedését, alapállását, s a gazdálkodásban így kifeje­zettebben érvényesülhetné­nek a népgazdasági és a piaci érdekek egyaránt. Mindez ar­ra orientálhatná a termelőit, hogy lehetőségek szerint ne „terméket”, hanem „árut” ad­jon a fölvásárlónak illetve a piacra kiküszöbölhetné az áruk még meglevő fölös útja­it javíthatná a szerződéses fegyelmet, s alapul szolgál­hatna a hosszú távú együtt­működéshez, például közös érdekeken alapuló társulások formájában. Szólott a SZÖ­VOSZ fejlesztési politikájá­ról is, amely a VI. ötéves tervben előnyben részesíti a helyi árualapokat bővítő, ipari-feldolgozó tevékenység támogatását A SZÖVOSZ ne­vében ígéretet tett arra, hogy megvizsgálják: milyen mó­don segíthetik majd a Zöld­­DÉRT-nél elkezdett, a hagy­ma feldolgozását szolgáló be­ruházások folytatását, komp­letté tételét, figyelembe vé­ve a jó exportlehetőségeket is.­­ Dr Komócsin Mihály töb­bek között megállapította, hogy a szövetkezetekben alapvető feladat a vezetés minőségének javítása és a külterületek ellátásának jobb biztosítása. Szükségesnek ta­lálta, hogy megvizsgálják, in­­dokoltak-e a szövetkezeti és az OTP-lakásépítkezések kö­zötti feltételkülönbségek,­­ a szövetkezeti építkezések hátrányára. Hangsúlyozta, hogy a ZÖLDÉRT -nek na­gyobb szerepet kell vállalnia a megye ellátásában és az árak befolyásolásában, a tá­rolási lehetőségek megterem­tésében. Ugyanennek adott hangot Pintér György is, hoz­zátéve, hogy a termékek fel­dolgozásának javítása egyre fontosabb lesz mind az ex­port, mind a hazai piac szem­pontjából. Az elhangzottakat Szabó Sándor foglalta össze, külön is hangsúlyozva, hogy a kis­községekben sok a panasz az alapellátásra. A résztvevők abban álla­podtak meg, hogy a felmerült kérdések megoldásában fo­lyamatosan kapcsolatot tar­tanak, s az ötéves tervidő­szak félidejében újabb ta­nácskozáson egyeztetik majd a további teendőket. Megkezdődött a Bolgár KP XII. kongresszusa Kedden délelőtt a szófiai nemzeti kul­túrpalota négyezer fős kongresszusi ter­mében, amelyet Lenin, valamint a bolgár pártot megalapító Dimitar Blagoev és Ge­­orgi Dimitrov arcképével díszítettek fel, megkezdődött a Bolgár Kommunista Párt XII. kongresszusa. A Központi Bizottság megbízásából To­dor Zsivkov nyitotta meg a kongresszust. Közölte hogy a tanácskozásra 1668 küldöt­tet választottak, mindegyiküket félezer kommunista képviseletében. Megnyitó sza­vai után Cola Dragoicseva, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja üdvözölte a külföldi küldöttségeket. Bejelentette hogy a BKP XII. kongresszusán 108 ország 126 kommunista és munkáspártja, nemzeti-de­mokratikus mozgalma és szocialista párt­­ja képviselteti magát küldöttséggel. Jelen van több nemzetközi szervezet küldötte is. A küldöttségek vezetői, közöttük Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságár­nak tagja, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, a bolgár párt- és állami vezetőkkel, a bolgár munkásmoz­galom kiemelkedő sze­mélyiségeivel együtt a díszelnökségben foglaltak helyet. Az SZKP küldöttségét Vlagyimir Scserbickij, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának tagja, az Ukrán Kom­munista Párt KB első titkára vezeti. A XII. pártkongresszus napirendjének jóváhagyása után Todor Zsivkov lépett a szónoki emelvényre és megkezdte a Köz­ponti Bizottság beszámolójának ismerteté­sét. Todor Zsivkov beszámolója után meg­kezdődött a vita. * Este Todor Zsivkov feladást adott a szocialista országok kommunista és mun­káspártjai vezetőinek tiszteletére. A Bolgár KP kongresszusa ma­ folytatja tanácskozását s­zerdán Todor Zsivkov előterjesztette a Központi Bizottság beszámolóját A szónok emlékeztet arra, hogy a mostani kongresszus a nyolcadik azóta, amióta Bulgária a szocializmus épí­tésének útjára lépett. Hang­súlyozottan szólt arról, hogy milyen széles körben vett részt az egész bolgár nép a XII. kongresszus irányelvei­nek megvitatásában. Kifejezr­te meggyőződését, hogy a kongresszus új távlatokat nyit a 14. évszázadába lépő bolgár állam előtt. Todor Zsivkov aláhúzta: a BKP Központi Bizottsága rendkívül pozitívan értékeli az elmúlt évtized eredmé­nyeit, azokat a vívmányokat, amelyekkel az ország a fej­lett szocialista társadalom programjának elfogadása óta büszkélkedhet. Elmondotta: ez alatt az idő alatt megkét­szereződött a nemzeti jöve­delem, a beruházások össze­ge 52 milliárd leva volt. Az állóalapok értéke megkétsze­reződött. Az elmúlt, hetedik ötéves terv időszakában 24 milliárd levával növekedett a nemzeti jövedelem a hato­dik ötéves tervhez képest, és a növekedést a munka ter­melékenységének fokozásá­val érték el. Bejelentette, hogy a Köz­ponti Bizottság a kongres­­­szus elé terjeszti m­­egvita­­tásra és jóváhagyásra az or­(Folytatás a 2. oldalon.) Lázár György fogadta az indiai vezérkari főnököt O. P Malhotra tábornok, az Indiai Köztársaság szá­razföldi haderő vezérkari fő­nöke, Oláh István vezérezre­des, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnöke, miniszter­helyettes meghívására, hiva­talos, baráti látogatáson járt hazánkban. Itt tartózkodása során ellátogatott a néphad­sereg különböző alakulatai­hoz, s egyik tanintézetéhez. Megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét, ismer­kedett hazánk történelmi nevezetességű helységeivel, részt vett a Magyar Néphad­sereg művészegyüttesének díszelőadásán, és megláto­gatta a Hadtörténeti Múzeu­mot Malhotta tábornokot el­utazása előtt fogadta Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédel­mi miniszter. Lassú apadás a folyókon és alsó szakaszán nagyon lassan vonul le az árhullám: Szolnoknál a 885 centiméte­res tetőzés óta, tehát, öt nap alatt csupán 13 centiméter­rel apadt a víz. Az árvízvédelmi készült­séggel őrzött 1273 kilométer hosszú védvonalból a har­madfokú a készültség erői vigyázzák a Tiszát Tiszafü­red és a déli országhatár között, és a Fekete-Körös bal partját, összesen 649 ki­lométer hosszúságban. Ár­vízvédekezésben 5500-an vesznek részt, s munkájukat 640 szállítójármű, 200 mun­kagép és 85 vízi jármű, se­gíti. Az utóbbi három napon a Tiszántúlon kedvezett az időjárás a belvízvédekezési munkáknak, s így mintegy 20 ezer hektárt víztelenítet­tek. Jelenleg még 60 ezer hektárt, s ebből 12 ezer hektár vetést borít a belvíz. Apadnak a folyóink. A Duna vízszintje Budapesté­nél egy nap alatt 12 centi­méterrel mérséklődött. Vál­tozatlanul sok vizet szállít még a Tisza, a folyó középső Fásítás Az Északi városrész új pa­nelházai között lassan ki­alakulnak azok a kis par­kok, terek, kertek, amelyek otthonosabbá, kellemesebbé teszik majd e házak lakói­nak a környezetét. A Csong­rád megyei Kertészeti Vál­lalat dolgozói ezekben a na­pokban ezer darab facseme­tét ültetnek el. Reméljük, bántatlanul felnőnek majd, s kellemes, árnyékos séta­helyet biztosítanak a kör­nyék lakóinak. Somogyi Károlyné felvételei Válogatják a facsemetéket A lakni a fenyőliget

Next