Délmagyarország, 1981. május (71. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-01 / 101. szám

2 • • Ünnepi köszöntő Május elseje alkalmából tegnap, csütörtökön este Sólyom Ferenc, a SZOT titkára ünnepi köszöntőt mon­dott a rádióban és a televízióban. Kedves Elvtársnők! Kedves Elvtársak! Ünnepre készülünk, a világ minden dol­gozójának közös ünnepére. A teremtő alkotó emberek nemzetközi ünnepének előestéjén a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bizottsága, a Mi­nisztertanács és a Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa nevében szeretettel és tiszte­lettel köszöntöm Önöket, hazánk minden dolgozóját, szocialista társadalmunk építőit és védelmezőit Több mint kilenc évtizede ünneplik meg a dolgozóik az egész világon május else­jét. Van, ahol lenyűgöző demonstrációval, vidám majálissal, van, ahol csupán né­hány t­­ál virággal, zöldülő faággal díszít­ve gépeiket, van, ahol csak ökölbe szorí­tott, kézzel, de ezen a napon a nemzetközi munkásosztály legtöbb tagja fokozottabban érzi összetartozását és igyekszik kifejezni szolidaritását. Mindenki őriz egy-egy szép május else­jei emléket. A régiek ilyen­kor a tiltott május elsejéket is felidézik. Sokak számá­ra talán a legszebb emlék az első szabad felvonulás marad, amikor a természet éb­redésével együtt új élet kezdett sarjadni a romokon. Május első napja elsősorban a munka ünnepét jelenti, mert azzá formáltuk a há­rom és fél évtizedben. Ezen­ a napon a munkát ünnepeljük, amely az élet­ forrása. A dolgozó, az alkotó embereket köszöntjük, akik anyagi és szellemi javainkat előte­remtik és gyarapítják. Csak egy pillanatra gondoljuk végig: mennyi munka, vala­mennyiünk közös erőfeszítése kellett amíg eljutottunk fejlődésünk mai színvonalához. Örömmel és büszkeséggel mondhatjuk el a világnak: mindez a mi munkánk gyü­mölcse, szabad, kizsákmányolás nélküli társadalmunk nagyszerű eredménye! Minden, amitől szebb gazdagabb, értel­mesebb lett életünk, a hatékony, a tisztes­séges, a kötelességet teljesítő emberi mun­kából fakad. Ez a legfontosabb amit tudni és tanítani kell, hogy mindenki, felnőtt és gyerek tisztelje a munkát, s megvesse a munkátlanságot. Mindenki számára köte­lező az írott törvény; a mi társadalmunk­ban a végzett' munka' az' értékkiérő, ez 1e* löTi­­ az ember helyét a többiek között. Akik pedig nem veszik komolyan munká­jukat: a réstek a felelőtlenek legyenek kárvallottai annak. Ezt az egész nép ér­deke, de a jól, tisztességgel dolgozók nagy többségének igazságérzete is megkívánja. S ha holnap ünnepelünk is, de meg nem állunk, utána folytatjuk tovább, mert a je­lenlegi fejlettségi szinvonalnál többet és job­bat akarunk. Erősítenünk kell gazdaságunk alapjait valóra kell váltanunk közös cél­jainkat, mindazt, amit pártunk XII. kong­resszusa határozatában megfogalmazott. Vívmányaink megőrzése, elért eredmé­nyeink megszilárdítása és a későbbi gyor­sabb ütemű fejlődés feltételeinek megala­pozása, ez a fő feladat. Ennek legfontosabb feltétele: a céljainkba vetett hit a politi­kánk iránti bizalom, a belpolitikai helyze­tünk­­ kiegyensúlyozottsága, amely reális valóság. Ezért, számítunk és számíthatunk a dolgozó emberekre szocialista vívmánya­ink megőrzésében a továbbfejlődést meg­alapozó program végrehajtásában. Ki-ki saját munkaterületén a legjobb tudásával és akarásával Végezze dolgát, tegye mun­káját nap mint nap jobbá, hasznosabbá. Kedves Elvtársak! Ahhoz, hogy itthon nyugodtan dolgoz­hassunk, megvalósíthassuk nemzeti progra­munkat,­­a szocializmus építését számol­nunk kell az­ életünket befolyásoló külső feltételekkel is. Van mit féltenünk van mit megőriz­nünk. Ezért kísértük figyelemmel és aggo­dalommal, hogy az imperialisták ma újból feszültté akarják tenni a légkört, háborús uszításokkal fenyegetőznek. Esztelen fegy­verkezésük veszélybe sodorhatja a világot. Csak az őrülteik akarhatják a háborút. Ezek az emberek feladják emberi mivol­tukat. A béke minden becsületes ember­nek függetlenül attól, hogy a föld mely ré­szében él, a legdrágább és legféltetteb kincse. A békébe vetett hitünk és szocialista építőmunkánk egy tőről fakad, és ezért a mi leghatásosabb harci eszközünk a bé­kéért való küzdelem és a hatékony mun­ka. lev válik május elseje a béke harcos ünnepévé a békemozgalom nemes sereg­szemléjévé is. A világ népei békés életet akarnak. A haladó gondolkodású a békét akaró emberek szerte a világon ezért ér­tékelik és kísérik figyelemmel, sőt féltő aggodalommal a Szovjetunió és a szocia­lista országok békejavaslatait, erőfeszítéseit az egész világ békéjéért. A Szovjetunió Kommunista Pártjának X5.VI. kongresszusán meghirdetett, az enyhülést szolgáló konkrét javaslatok ismét tanújelét adták a Szovjetunió békeakara­tának. E javaslatok alapot adnak a társa­dalmi haladásért, a nemzeti függetlensé­gért, az imperializmus ellen küzdő minden erőnek. A Szovjetunió és a szocialista or­szágok népeit örömmel, büszkeséggel és felelősséggel tölti el az a tudat hogy or­szágainkra növekvő rokonszenvvel tekin­tenek a világ dolgozói. j»­, vVit * aOO Mi vállaltuk és végezzük a reánk háru­ló feladatokat, barátaink és elvtársaink bízhatnak bennünk és számíthatnak ránk. Kedves Elv­társak! Az idei május elsejei felvonulások a vidám majálisok adjanak új erőt lendüle­tet holnapi munkánkhoz! Barátainkkal, szövetségeseinkkel együtt szilárdan hala­dunk tovább a megkezdett és további eredményeket biztosító úton. Közös céljaink eléréséhez kívánok ha­zánk minden dolgozói­nak és állampolgá­rának jó erőt, egészséget, a közösség javát és az ember gyarapodását szolgáló munka­­sikert és személyes boldogulást. (MTI) Tanácskozott a LEMP KB plénuma A LEMP IX. kongresszusát július 14— 18-án tartják • Varsó (MTI) Csütörtökön hajnali négy órakor, csaknem húszórás tanácskozás után véget ért a Lengyel Egye­sült Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának 10. ülé­se, amely határozatot hozott arról, hogy a LEMP kilen­cedik, rendkívüli kongres­­­szusát július 14. és 18. kö­zött tartják meg. A KB-ülés úgy döntött, hogy a kongresszus közelsé­gire való tekintettel jelen­leg nem volna célszerű nagyarányú személyi válto­zásokat végrehajtani a Köz­­■­ponti Bizottság összetételé­ben. A központi bizottság elfo­gadta Józef Pinkowskinak, a Politikai Bizottság tagjá­nak, Emil Wojlaszeknek, a Poltikai Bizottság póttagjá­nak, a KB titkárának, Jerzy Wojteckinek, a KB titkárá­nak (őt a szejm időközben mezőgazdasági miniszternek választotta meg), valamint Zbigniew Zelinskinek, a KB-titkárság tagjának le­mondását. A Központi Bizottság tit­kos szavazással a Politikai Bizottság tagjává választotta Gerard ■ Gabryst, a chorzowi ,,Barbara­ Chorzow” kőszén­bánja és Zygmunt Wronskit a varsói Ursus gépgyár munkását. A Politikai Bi­zottság póttagjává választot­ták Józef Masnyt, a LEMP opolei vajdasági bizottságá­nak első titkárát, a KB tag­jává és egyszersmind a KB titkárává pedig Kazimierz Cypr­iniakot, a LEMP szcze­cini vajdasági bizottságának első titkárát. A tanácskozáson, amelyen a politikai bizottság referá­tuma feletti vitában har­minckilencen szólaltak fel, határozatot fogadtak el a ki­lencedik, rendkívüli kong­resszus napirendjéről is. A KB-ülés határozatot­ fo­­gadott­­ el a kongresszusi küldöttek megválasztásának módjáról is. Végül külön bizottságot hoztak létre azzal a feladat­tal, hogy megvizsgálja és meggyorsítsa a vezető funk­ciót betöltő KB-tagok sze­mélyes felelősségének tisz­tázását. Péntek, 1981. május 1 Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütör­tökön ülést tartott. Meghall­gatta és jóváhagyólag tudo­másul vette Marjai József miniszterelnök-helyettes be­számolóját a magyar—kubai gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködési bi­zottság ülésszakáról. Ugyan­csak tudomásul vette Falu­­végi Lajos miniszterelnök­helyettesnek, az Országos Tervhivatal elnökének Zvone­­ Dragonnal, a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársa­ság Szövetségi Végrehajtó Tanácsa elnökhelyettesével folytatott megbeszéléseiről szóló beszámolóját. A kormány megtárgyalta és elfogadta az általános is­kolai ellátásnak a VI. öt­éves terv időszakára szóló társadalmi-gazdasági prog­ramját és a hozzá kapcsoló­dó akciótervet. A fő cél az oktatás-nevelés megkezdett korszerűsítésének folytatása, a tervidőszakban jelentősen növekvő tanulólétszám okta­tási feltételeinek megterem­tése. Tovább kell mérsékelni a váltakozó oktatásban ta­nulók arányát, bővíteni a napközis ellátást és a diák­­étkeztetést. Megtárgyalta és elfogadta a Minisztertanács az egész­ségügyi ellátás VI. ötéves tervidőszakra szóló társa­dalmi-gazdasági programját. Kiemelt feladatként jelölte meg a járóbeteg-ellátás szín­vonalának emelését, a kór­házak, a klinikák működési feltételeinek, felszereltségé­nek javítását, a meglevők jobb kihasználását. Növelni kell a gyógyító-megelőző te­vékenység hatékonyságát, színvonalát, szélesebb kör­ben kell alkalmazni az or­vostudomány és a gyógyá­szat új eredményeit. A Minisztertanács mind­két programmal kapcsolat­ban felkérte a társadalmi és érdekképviseleti szerveket, a tudományos szervezeteket, hogy fórumaikon vitassák meg a programokat, s tevé­kenyen működjenek közre megvalósításukban. Felhívta az érdekelt minisztereket és az országos hatáskörű szer­vek vezetőit, valamint a ta­nácsokat, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket, dolgozzák ki a legfontosabb helyi teendőket. A kormány akciótervet fo­gadott el a lakásépítési, la­kásfenntartási és lakásgaz­dálkodási feladatokra. A Minisztertanács megtár­gyalta és elfogadta a polgári repülésről szóló törvényerejű rendeletre vonatkozó előter­jesztést, és úgy határozott, hogy azt az Elnöki Tanács elé terjeszti. A kormány az ágazati irá­nyítás és az állami ellenőr­zési rendszer továbbfejlesz­tése érdekében felülvizsgálta a Minisztertanács és a kor­mánybizottságok által léte­sített bizottságok működését, döntött több bizottság meg­szüntetéséről. A Minisztertanács megerő­sítette az Állami Tervbizott­ság határozatait a villamos­hálózati létesítmények, víz­kárelhárítás, a víz­közmű fő­­rendszerek, a mezőgazdasági vízszolgáltatás, a mezőgaz­dasági bekötőút-építés, vala­mint az erdőszerkezet-átala­­kítás, az erdőtelepítés és fá­sítás megnevezésű célcsopor­tos beruházások VI. ötéves tervi előirányzatainak jóvá­hagyásáról. Felszólította az érintett állami és társadalmi szerveket, a gazdálkodó szer­vezeteket, hogy a fejlesztési célok legcélszerűbb és gaz­daságos megvalósításához a szükséges intézkedéseket te­gyék meg. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a gazdasági bizottság tájékoztatóját a mezőgazdasági kisgépgyártás és -ellátás helyzetéről, ten­nivalóiról. A mezőgazdasági kistermelés fokozódó nép­­gazdasági jelentőségének megfelelően tovább javítják a kistermelők gépellátását. A Minisztertanács jóvá­hagyta a gazdasági bizottság állásfoglalását a fával való takarékosságról és a fa he­lyettesítéséről, valamint a fa melléktermékek hasznosítá­sáról. A kormány felhívta az érintett minisztereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy vizsgálják meg az országgyűlés áprilisi ülésszakán elhangzott képvi­selői javaslatok megvalósí­tásának lehetőségeit, s tájé­koztassák arról az ország­­gyűlés elnökét, valamint az érdekelt képviselőket. (MTI) Új játszótér Szegeden Negyven évig üresen állt Szegeden, az Április 4. útja és az Oldal utca sarkán egy elhanyagolt telek. A kör­nyék lakóinak már régebben megfordult a fejében, mi­lyen hasznos szolgálatot te­hetne ez a térség, mondjuk játszótérként. A gondolatot tett követte: a Hazafias Népfront IV/A és IV B kör­zeti bizottsága az engedélyek megszerzése után társadal­mi munkát szervezett. Egy emberként vállalták a szép feladatot a DÉLTERV, az IKV szocialista brigádjai, a rókusi MÁV gépállomás fia­taljai, a Zalka Máté Álta­lános Iskola tantestületének KISZ-szervezete és a gyere­kek, a néphadsereg 7852 számú­­ alakulat katonái népfrontaktivisták, lakóbi­zottsági tagok és a környék lakói. S az eredmény: tegnap ün­nepélyes keretek között fel­avatták a csaknem 300 ezer forintból — 200 ezer forint értékű társadalmi munkával — kialakított játszóteret. Tanácsülés Sándorfalván Dr. Ócsai József tanácsel­nök vezetésével ülést tartott tegnap, csütörtökön Sándor­falva nagyközségi közös ta­nácsa. A testület meghall­gatta és elfogadta a Sándor­­falva és Dóc lakosságának egészségügyi ellátásáról és a tavalyi tanácsi gazdálkodás­ról szóló beszámolót, vala­mint a dóci Virágzó Tsz gazdasági helyzetéről szóló tájékoztatót. Az egészségügyi helyzet értékelésekor többek között elhangzott: az egészségügyi ellátást szolgáló intézmé­nyek felszereltsége megfele­lő, az egészségügyi dolgozók a követelményeknek eleget téve, felkészülten végzik munkájukat. Tavalyi költ­ségvetési és fejlesztési alap­jából jelentős összegeket for­dított a nagyközségi közös tanács egészségügyi, szociá­lis és oktatási célokra, a közvilágítás fejlesztésére, a parkok gondozására. A felújításokra igénybe vehető keretből többek kö­zött renoválták a sándorfal­­vi Arany János iskolát, s több új tantermet alakítot­tak ki. Röszk­én és Balástyán Zárszámadó téeszközgyűlések A termelőszövetkezetek­ben eltérően az eddigiektől májusban is tartanak köz­gyűléseket. Az ötéves tervek fordulója adja erre az al­kalmat. A tavasszal a kül­döttek megvitatták és elfo­gadták a vezetőség beszámo­lóját, most a nyugdíjasok és a nem küldött tagok is asz­talhoz ülnek. Jóváhagy­ják a zárszámadást, véleményt mondanak az idei és a VI. ötéves tervről. Tegnap, csü­törtökön Röszk­én, a kerté­szeti telep paprikaszárítójá­­ban, csaknem ezer tag előtt­­ Fü­löp László, a járási párt­bizottság munkatársa a munka ünnepéről beszélt. Ezután Tanács Imre, a ter­­­­melőszövetkezet elnöke, ala­­­­pító tagja ismertette az­­ el­­­­múlt öt év kiemelkedő ered­­­ményeit. A szövetkezet ele­­­­get tett az elvárásoknak. 300 hektáron termelt papri­kát és hagymát, a zöldség­program keretében, öt évvel ezelőtt 745 ezer liter tejet adtak el. 1980-ban már millió 423 ezer litert értéke­sítettek. Gyarapodott a sze­­rekezet vagyona, a termelé­si érték 99 millió forintról 113 millióra emelkedett. Többek között 10, ezer négy­zetméter fóliatelep, 1500 négyzetméter alapterületű paprikaszikkasztó és bekötő út épült. A jövőre, mivel év­ről évre fogy a munkaerő, a hatékony termelést tűzték ki célul. A tegnapi közfivűlésoi számot adott a munkájáról az ellenőrző-, a-,nő- és a döntőbizottság is. Ezután újraválasztották a vezető­séget. Az elnök újra Tanács­­ Imre. A téeszt 11 tagú veze­tőség irányítja az eddigi 15 helyett A döntőbizottság élére dr. Tornai Mihály, a nőbizottságéra pedig Bernse Imréné került. Az elnökhe­lyettesi teendőket, ezután is Molnár Albert látja el. A vendégek nevében dr. Masa István, a TESZÖV tit­kára köszöntötte a közgyűlés Hordás Pétert választották, résztvevőit és a VI. ötéves terv tennivalóira hívta fel a gazdálkodók figyelmét. Tegnap tartották a zárszám­adó közgyűlést a balástyai Rákóczi Tsz-ben. Részt vett rajta Szabó Lajos, a szegedi járási pártbizottság titkára, Dr. Bodnár Ilona, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügy­i osztályának főelőadója, és dr. Farkas Miklós, a TESZÖV titkár­­­­helyettese­. Kordás Péter, a téesz el­nöke ismertette a gazdálko­dás 1980. évi eredményeit. A tervezett, mintegy 7 mil­lió forint nyereség helyett csak 2 millió 317 ezer fo­rint valósult meg. Az időjá­rás sem kedvezett, ám a gazdálkodás sem volt hibák nélkül való. Igen alacsonyak a termésátlagok — ez csak részben írható a gyenge ter­mészeti adottságok rovására. Idén tavasszal két új szak­vezető, Engi Imre főkönyve­lő és Böröcz István főmező­­gazdász került a téeszbe. Részben már az ő közremű­ködésükkel készültek el a gazdaság 1981. és a VI. öt­éves tervidőszakra szóló tervei. Ezek fő vonása, hogy a meglevő termelési szerke­zet megváltoztatása és a rá­fordítások számottevő növe­lése nélkül emeljék a ter­mésátlagokat. Mivel tőkehiány jellemzi a szövetkezetet, jeletős beru­házásokra nem futja erejük­ből. Gyümölcsöst telepítenek, szőlőt újítanak fel, olajtáro­lót építenek. Ahhoz, hogy a jelenleginél jobb eredményeket érjenek el, a munkafegyelem erősíté­sére, a szakmai irányítás színvonalának javítására van szükség. A termelőszövetkezet tag­sága megválasztotta a követ­kező öt évben működő veze­tőséget és a különböző bi­zottságokat. Elnöknek ismét

Next