Délmagyarország, 1983. február (73. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-01 / 26. szám

2 Hollai Imre Líbiában • Tripoli (MTI) Hollai Imre, az ENSZ-köz­­gyűlés 37. ülésszakának el­nöke, magyar külügyminisz­ter-helyettes a líbiai kor­mány meghívására január 29. és február 1. között lá­togatást tett a Líbiai Arab Szocialista Népi Dzsamahí­­rijában. A látogatás során fogadta őt Moamer el-Kadhafi ez­redes, a líbiai forradalom vezetője. Megbeszélést foly­tatott Abdelati el-Obeidivel, a legfelsőbb népi bizottság külkapcsolatokkal foglalkozó irodájának titkárával egyes nemzetközi kérdésekről, va­lamint a magyar—líbiai kapcsolatokról. A találkozón jelen volt Gál Bálint, a Ma­gyar Népköztársaság tripoli nagykövete. A termelés hatékonyságáról Jurij Andropov beszéde a szovjet gazdaság helyzetéről • Moszkva (MTI) Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára hétfőn láto­gatást tett a moszkvai Ord­­zsonikidze szerszámgépgyár­ban, s a Szovjetunió gaz­dasági életének legidősze­rűbb kérdéseiről mondott be­szédet. Beszédében örömmel álla­pította meg, hogy az SZKP KB-nak a Szovjetunió gaz­dasági feladatait megszabó, múlt év novemberi plénu­mán hozott határozatai tá­mogatásra találtak a mun­kásság, a szovjet emberek körében. Ez annál is érté­kesebb, mert az ország előtt valóban nagy feladatok áll­nak, s ezek megoldását ma még sok nehézség hátrál­tatja. A Központi Bizottság ülése megállapította példá­ul, hogy a szovjet gazdaság nem teljesíti több, az ötéves tervben megszabott mutató­ját. Nem növekszik megfe­lelő ütemben például a mun­katermelékenység. Az üze­mekben az indokoltnál több anyagot használnak fel, és sokszor túl nagy a munka­­ráfordítás. Mindenki ismeri például a tervmódosítás kifejezést. De egyszer sem hallottam még, hogy a módosítás a tervfeladatok növelését je­lentette volna — állapította meg a főtitkár. — Ha mó­dosításról beszélnek, az min­dig a feladatok csökkentését jelenti. A termelés tehát csökken, a fizetés pedig vál­tozatlan marad. Állami mé­retekben ez végül is azt eredményezi, hogy szaka­dék keletkezik az árukész­let és a lakosság fizetőké­pessége között. Csodák­ természetesen nin­csenek. Az állam csak annyi árut biztosíthat, amennyit megtermeltek. A fizetéseme­lés, ha nincs megfelelő mennyiségű jó minőségű áru, ha akado­zik a szol­gáltatás, nem vezet az anya­gi jólét val ® növekedéséhez. Ebből a helyzetből termé­szetesen van kiút. Emelhet­nénk például az árakat, de mi ezt nem akarjuk álta­lános irányvonallá tenni, még akkor sem, ha az ár­képzésnek vannak bizonyos hiányosságai, amelyeket m­eg kell szüntetnünk. Járható út­ként marad tehát a termelés hatékonyságának növelése. Több árura van szükség, hogy az üzletek polcai ne tátongjanak üresen —hang­súlyozta. Kijelentette, hogy a rend­­teremtést a munkafegyelem megszilárdításával kell kez­deni. Bármilyen sok élmun­kása van ugyanis az ország­nak, csupán az ő erőfe­szítéseik nem elegendőek a szovjet gazdaság előtt álló feladatok megoldásához. A fegyelemre mindenhol szük­ség van: a munkahelyen, a tervfeladatok teljesítésében, az állami életben. Ez még csak anyagi ráfordítást sem igényel, viszont óriási ered­ményekkel járhat. A mun­kafegyelem megszilárdítását természetesen nem lehet le­szűkíteni néhány perces ké­sések kicsinyes számon ké­résére, mivel az vonatkozik a technológiai előírások be­tartására, az üzemek szál­lítási kötelezettségének ma­radéktalan teljesítésére, s a termelőmunka minden ele­mére. A munkafegyelem be­tartását a ■‘rKtmRSSWr TfSMWTj a miniszterig mindenkitől szigorúan számon kell kér­ni. Jurij Andropov egyebek között megköszönte az üzem dolgozóinak a meleg fogad­tatást az iránta tanúsított bi­zalmat amelyet — mint mondotta — munkájával igyekszik igazolni. Hangsú­lyozta: úgy tekinti, hogy ez nem személyének, hanem az egész Központi Bizott­­­­ságnak és a Politikai Bi­­­­zottságnak szól. Pekingi „kártyajáték" George Shultz szerdán ol­yan időpontban érkezik Kínába, amikor egyrészt Washingtonban egyre gya­nakvóbban szemlélik a ,,kí­nai kártya“ relatív érték­­csökkenését — másrészt pe­dig Pekingben világosan az Egyesült Államok kormá­nyának értésére adták: Kí­na nem akar kártyalap len­ni senkinek a kezében — még kevésbé szeretné be­tölteni a mérleg nyelvének szerepét a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Az amerikai külügymi­niszter távol-keleti útjának legfontosabb állomása két­ségkívül Kína. Nakaszo­ne Jaszuhira japán kormányfő közelmúltban tett washing­toni látogatása után Shultz külügyminiszterre már csak inkább az aprómunka vár Tokióban. A dél-koreai— amerikai kapcsolatok pedig Washington véleménye sze­rint is „jó formában” van­nak, így Shultz látogatása inkább csak protokolláris jellegű — egy közeli szövet­séges „megbecsülése”. Hong­kongban azért áll meg Shhultz külügyminiszter, hogy a térségben működő ameri­kai nagyköveteknek kiadja az újabb utasításokat; ez a megálló is inkább a pekingi látogatás fényében érdekes, hiszen Kína a térség politi­kaformáló nagyhatalma , ám Washington szemszögé­ből már kissé kiszámíthatat­lan partner: a kínai politi­ka változása Délkelet-Ázsiá­­ban is kiszámíthatatlan vál­tozásokat vonhat maga után. Schultz külügyminiszter nem azzal akarja tölteni Pe­kingben az idejét, hogy hol­mi „textilvitákkal” foglal­kozzék, amelyek az utóbbi időben beárnyékolták a kí­nai—amerikai kereskedelmi kapcsolatokat. Washington­nak elege van abból is, hogy Peking örökösen felhány­­torgatja a tajvani kérdést: az Egyesült Államok ezt a problémát egy időre elinté­­zettnek véli azzal a tavaly augusztusi nyilatkozattal, amely szerint Washington fokozatosan csökkenti fegy­verszállításait Tajvannak. Jóllehet Peking a maga ré­széről ugyancsak tett egy homályos nyilatkozatot, hogy a tajvani kérdést békésen kívánja rendezni , de Taj­van ügyét Kínában nem kí­vánják levenni a napirend­ről. Schultz maga jelentette ki körútjára elutazván, hogy a kínai—amerikai kapcsolato­kat „egészséges, szilárd és fejlődő alapokra” kívánja helyezni — ami árnyalt el­ismerése Washington nyug­talanságának. A kínai—amerikai kapcso­latok több mint egy évtize­de kezdődött látványos fel­futása óta ugyanis nemcsak Washington , de Peking is gyanakvóan méricskéli a washingtoni kapcsolat érté­két. Kína a „négy modernizá­lás” programjának meghir­detésekor számított az ame­rikai—kínai kereskedelmi forgalom megugrására, Wa­shington segítségére. Ám, kínai megfogalmazás szerint „sokat dörgött az ég — de keveset esett” — azaz Peking reményei nem váltak valóra. Kínában ugyanakkor a „kiigazítások kiigazításával” fokozatosan változott a kül­politikai orientáció. A wa­shingtoni kapcsolat túlzot­tan szorossá tétele gyanak­vóvá tette Kína potenciális szövetségeseit. Akadályozta a pártközi kapcsolatok fej­lesztését olyan országok kommunista és munkáspárt­jaival, amelyek tiszta lelki­ismerettel nem támogathat­ták az egyértelműen szov­jetellenes, Washington-ba­­rát kínai politikát — és ezt a politikát diktáló Kínai Kommunista Pártot. A realizmus — és prag­matizmus — lassacskán te­ret nyer Kínában — bár még kínai mértékkel mérve is lassan. Nemcsak a kül­­kapcsolatok kiegyensúlyozá­sának szándéka vitte rá Kí­nát arra, hogy a közelmúlt­ban ne a teljes elutasítás hangján adjon választ a többszöri szovjet nyitásra — hanem a józan megfon­tolás is. Mint ahogy a jó­zan helyzetértékelés nyomán nyitott új alapokon Kína a fejlődő világ felé is, amel­­­lyel közös érdekekben oszto­zik gazdasági és politikai téren egyaránt: igaz ugyan például az, hogy délkelet­ázsiai és távol-keleti kérdé­sekben sok tekintetben azo­nos Peking és Washington álláspontja.­­ De sokkal több az ellentét Washing­tonnal a fejlődő vi­lág dolga­it, konfliktusait érintő ügyekben. Washingtont nemcsak a szovjet—kínai kapcsolatok­ban megindult lassú olvadás aggasztja — amerikai véle­mény szerint ugyanis az igazi „olvadás” még messze van,’ mert a szovjet—kínai kapcsolatok — Pekingből nézve — három nagy’ kér­désében, Afganisztán, Kam­bodzsa és a szovjet—kínai határon levő szovjet csapa­tok ügyében, eddig nincs előrelépés. Az Egyesült Ál­lamokat inkább a pekingi kártya lassú színeváltozása idegesíti — az, hogy a Pe­king által emlegetett „he­­gemonizmus” eddig majd­nem kizárólag szovjetellenes kicsengése kezd észrevehető­en „amerikanizálódni”. Ez az általános aggodalom viszi Shultzot Pekingbe — és még valami: közeleg az elnökválasztás Amerikában. Reagan elnöknek esedékes egy kínai útja — egy lát­ványos pekingi út, a kínai kártya hatásos felmutatása jól jöhet a választási kam­pányban. Fodor György Kedd, 1383. február 1. Tárgyalások a leszerelésről • Genf (MTI) Miután az elmúlt héten folytatta munkáját a közép­­európai hagyományos fegy­verzet és fegyveres erők csökkentéséről folyó bécsi, illetve a közép-hatótávolsá­gú nukleáris fegyverrend­szerek korlátozását célzó genfi tárgyalássorozat ezen a héten két további lesze­relési tanácskozás is foly­tatódik a Genfi-tó partján. A Nemzetek Palotájában kedden megnyílik a leszere­lési bizottság újabb ülés­szaka, melynek munkájá­ban 40 ország — köztük Magyarország — küldöttsé­ge elsősorban a vegyi- és radiológiai fegyverek betil­tásán, valamint a nukleáris kísérletek teljes eltiltásán fáradozik Közéleti napló GÁSPÁR SÁNDOR LENGYELORSZÁGBAN Gáspár Sándornak, a országba, a Lengyel Egye- SZOT főtitkárának vezetése- 801 Munkáspárt Központi­vel vasárnap szakszervezeti , . ... * küldöttség utazott Lengyel­ Bizottságának meghívására. KOHÓ- ÉS GÉPIPARI MEGBESZÉLÉS Méhes Lajos, ipari mi­niszter meghívására hétfőn hazánkba érkezett Edward Lukasz, a Lengyel Népköz­társaság kohászati és gépipa­­rének kérdéseit. HOLLAND ÚJSÁGÍRÓ-KÜLDÖTTSÉG LÁTOGATÁSA A Magyar Újságírók Or­szágos Szövetsége meghí­vására­ látogatást tett ha­zánkban a Holland Újság­írók Szövetségének küldött­sége Maximilian de Bek­el­in minisztere. A tárgyaláso­kon a miniszterek áttekintik az együttműködés fejleszté­nek vezetésével. Megbeszé­lést folytatott a MUOSZ vezetőivel a két szövetség kapcsolatairól és az európai újságírók együttműködésé­nek lehetőségeiről. USA Költségvetés­ e Washington (MTI) Az Egyesült Államok el­nöke hétfőn a kongresszus elé terjesztette a kormány 1983—­4. évi (az 1983. no­vember 1-én kezdődő pénz­ügyi évre szóló) költségveté­sét. Ez — tekintettel a je­len költségvetési évben várt 208 milliárd dolláros defi­citre — az összes állami kiadások befagyasztását, il­letve csökkentését irányozza elő, egy kivételével: az ame­rikai katonai költségvetés a tervezet szerint jövőre is 30 milliárd dollárral nő. Az 1984-re tervezett költ­ségvetés bevételi rovata 680 milliárd, kiadási rovata pe­dig 848,5 milliárd dollár. A bevételi rovat 188,5 milli­­árddal „rövidebb”. Az 1984-es költségvetés katonai célokra 238,6 mil­­liárdot irányoz elő, ami név­­értékben 14 százalékos, de a tervezett 5 százalékos inf­láció beszámításával is mintegy 10 százalék növe­kedés az ideihez képest. A katonai költségvetés növek­vő összegeket tartalmaz az MX rakéták, a B—1 bom­bázók, a közép-hatótávolsá­gú Pershing-rakéták, a Tri­­dent-típusú tengeralattjárók, az F—18-as új vadászgéptípus és más költséges fegyver­­rendszerek fejlesztésére és építésére. Siklós János:­ ­ Az égbolt közepén a hold Amikor a köztársaság elnökének meglehető­sen szolid autója fut az utcákon, akkor előtte nagy BMW-motorkerékpároikon ülő rendőrök szirénáznak és „tisztítják” az utat. Az elnöki kocsi előtt egy jeep halad, gépfegyvercsövek merednek előre, s a képzett lövészek keze az elsütőszerkezeten. Ugyanilyen jeep fut az elnö­ki kocsi mögött. Nem valamiféle vad személyi kultusz tükre ez, inkább a biztonság okán szükséges abban a puccsos világban. Az elnök mellett haladt egy magas, szürke ruhás férfi. „Ki az?” — kérdeztem helybeli kí­sérőmet. „A kínai kulturális bizottság alelnöke” — hangzott a válasz. Stadionavató. Fölsorakoznak a díszszázadok, halványzöld egyenruhások sorfala húzódik a rögtönzött tribüntől a szónoki emelvényig. Az elnöki test­őrség az elnök körül foglal helyet (12. szál magas néger fiú, különleges, elegáns sötétkék egyenruhában). Megszólal a zenekar. Benin és Kína himnuszát játsszák, és a kínai vendég a mikrofonhoz megy. Köszönti a je­lenlevőket, üdvözli az ország lakosságát és méltatja Kína szerepét Afrikában, a testvéri segítség e példaképét — a stadiont — átadja Cotonou lakosságának. Az emelvényre lép a néger igazgató és átveszi az ajándékot. A fő­bejáratnál elvágják a szalagot. Valamennyien elindulunk és szemrevételezzük az új létesít­ményt. Bámulatos látvány. Nem stadion, sportkom­binát; a legmodernebb építkezési stílus és fel­szerelés — elképesztő! A futballpályát körül­veszi a harmincötezer nézőt befogadó lelátó, amelynek egy kis rész — az előkelőségnek szánva — fedett A gyepszőnyeg kitűnő, és vi­lágversenyek rendezésére alkalmas a futópálya, tartán burkolattal; versenyuszoda, kézilabda-, röplabda- és teniszpályák, edzőpályák. S min­denütt gép, műszer, s a legkorszerűbb. Az eredményjelző táblák Japánból valók. A stadion bejárása után Kerekou elnök a le­látó széles teraszán fogadást adott a hazai és külföldi vendégek tiszteletére. Délután „avató­­mérkőzés”: Benin válogatottja és egy kínai tar­tományi válogatott labdarúgó-mérkőzése. Min­denki ott van. Százezrek tolonganak a kapuk körül, de csak harmincötezren férnek be. Gyöt­rik, tépik egymást, hogy bejussanak. Kivonul a hadsereg — fölborult a rend —, a rendőrség nem bír a kiváncsiak ideges sokadalmával, hi­szen minden ingyenes a nyitás napján. Bezárták a lelátókhoz vezető szürke vasle­mez ajtókat, de valahogyan kinyílhatott az egyik díszpáhollyal szemben, és tódultak, mász­tak be az emberek, taposták, lökdösték egy­mást. Végül a vad tülekedés — nem ismeret­len az ilyesmi nálunk sem — a pálya irányába lejtő lelátó korlátjához préselte a korán ér­kező helyfoglalókat. Életveszély jelentkezett. Az emeletnyi magasságú lelátóról — a korláton át­esve, mások menekülve — levetették magukat a futópályára. A rendezők ideje, ereje csak ar­ra volt elég, hogy az idősebbeket elkapják vagy csökkentsék az esés erejét. A köztársasági el­nök mellől fölemelkedett egy magas, egyen­ruhás férfi, lesétált a lépcsőkön, körbe­n a fu­tópályán és megállt a halálugrást végzők előtt. Semmiféle vezényszó s­tb. nem volt, néhány ka­tona és rendőr vette körül az odaérkezőt, és percek múltán fönt, a benyomott ajtónál gu­­miboterdő emelkedett a fejek fölé és a követ­kező öt percben az ülőhelyeken levők marad­tak, az ajtót bezárták. ,,A rendőr-miniszter” — mondta a kísérőm, amikor az egyenruhás férfi visszajött és leült a helyére. A labdarúgó-mérkőzés eredménye természe­tesen döntetlen — 1-1 volt. „Ti mennyiben vagytok ebben az építkezés­ben?” — kérdeztem. „Tíz százalékkal, a többit Kína fedezte, az ő szakemberei dolgoztak itt két éven keresztül." „Értem” — ezzel a szó­val zárult jegyzetblokkomban a kitérő. Azt kérdezte Baco Yacoubou, a szakszerve­zetek főtitkárhelyettese, kulturális miniszter, hogy működik-e Hajdúszoboszlón a Béke Szál­ló. Felvilágosítottuk, hogy csak az év végén üzemel, felújítás miatt bezárták. Volt már ott, ízületén javított a szoboszlói gyógyvíz. „Ahol csak megfordultunk az országban, mindenhol szép, homokszínű egyenruhás diá­kokkal találkoztunk, iskolába mentek vagy déli időben onnan jöttek” — jegyeztük meg. Yacou­bou készséges volt a magyarázattal. Minden szellemi erőt összefogtak, hogy a la­kosságot, de elsősorban a 14 éven aluliakat megtanítsák írni, olvasni. Természetesen fran­cia nyelven oktatnak, tanítanak. Hogy ez mi­lyen nagy vállalkozás, aligha tudjuk fölmérni. Százezrek tanulták meg a betűt, a nyelvtant és olvasnak. Ez mindennek az alapja. És a törzsi nyelv? Az már nem „ennyire egyszerű” mun­ka. Hiszen a törzsi nyelvnek nemhogy nyelv­tana, de a hangokat kifejező, rögzítő formája, betűje sincs. Először a betűrendszerét, fram­­matikáját kellene megteremteni az ősi nyelv­nek, mert csak ezáltal válhatnak iskolai tan­tárggyá. (Véleményem szerint­ erre aligha jut idejük, pénzük, legalábbis a közeljövőben.) Hogy mit tud a nép a változásokról? Némi­képpen válasz a stadion, a tévé és a nagy­méretű tanulás. Némiképpen, mert a lénye­gesebb válaszokra a későbbiekben került sor. Másnap délelőtt Gunvnébe utaztunk. Rövid ideig a tengerpart mentén haladtunk. Beljebb a vizen keskeny, hosszú pirogue-okban halászok serénykedtek. Ősi mesterség ez, a ten­ger adta lehetőséget most használják ki; való­di iparággá fejlesztik a halászatot. Óvatosan mozognak a keskeny lélekvesztőkben, mert ha kibillenne belőle valamelyikük, a falkában nyüzsgő cápák martaléka lenne. A hálóhúzás a legveszélyesebb mozzanat, az éhes cápafalka eszeveszetten hajtja az élelmet, és előfordul, hogy egy-egy kiadós példány eközben a ladik alá úszik és fölborítja. Egyszerre kell védeniük a zsákmányt és önmagukat. Ezért először in­kább a sekélyebb helyeken próbálkoznak, ahol a cápák nem csavarognak, de a megélhetésért mégiscsak oda mennek a halászok, ahol nagyobb a haljárás. (Folytatjuk.)

Next