Délmagyarország, 1984. április (74. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-01 / 78. szám

(l^(o i Vj» * y VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!-^ DÉLMAGYARORSZÁG 74. évfolyam 78. szám 1984. április 1. vasárnap Ara: 1,40 forint Ujjlenyomat és versenyképesség gy New York-i cég forgácsolóberendezéseket akart vásárolni, de sajátságos okok miatt a szokásosnál súlyosabbakat. Sem otthon, sem Japánban, sem Nyugat-Európában nem bukkant megfelelőre, mígnem va­laki azt­ ajánlotta, próbálkozzon Magyarországon. A javas­lat jónak bizonyult, a New York-i beszerző megállapította, hogy a magyar gépek a hasonló teljesítményű tőkés gyárt­­mányokkal minden szempontból felveszik a versenyt, de azokkal szemben van egy előnyük, ténylegesen súlyosab­bak. Az üzletet haladéktalanul megkötötték. Mindezt csak kuriózumként említettük. A súlytöbblet ugyanis egy-egy rendkívül ritka kivételtől eltekintve, nem előny, hanem ellenkezőleg, hátrány az üzletkötés szem­pontjából. Többszörösen is hátrány: a nemzetközileg elfo­gadottnál súlyosabb berendezés több anyagból és energiá­val készül, tehát, költségesebb az előállítása, többe kerül a szállítása is. A többletköltségeket viszont, mivel azok az ő szempontjából hiábavalók, a vevő nem hajlandó meg­fizetni, sőt a súlytöbblet miatt árengedményt követel, s mert érvei aligha vitathatók, többnyire kap is. A gazdaságos anyagfelhasználási és technológia ész­­szerűsítési kormányprogram előmozdítása érdekében a kö­zelmúltban több társadalmi és állami szerv pályázatot hir­detett .­Ésszerű anyagtakarékosság megvalósítása'’ elneve­zéssel. A pályázatról az ipari államtitkár tájékoztatta a sajtó képviselőit. Az államtitkár — többek között — azt mondta: — A magyar népgazdaság évente körülbelül ezerm'l­­lérd forintot érő anyagot használ, illetve dolgoz fel. Ez­­ magában nem baj, a baj az, hogy a hazai termelés költ­ségeinek több mint hatvan százalékát az anyagok ára te­szi ki. A magyar gyártmányok, tisztelet a nem kevés, de nám is túl sok kivételnek, más országok hasonló célú, azokkal megegyező teljesítményű termékeinél indokolatla­nul súlyosabbak. Megkockáztatom a kijelentést, verseny­­képességünk számottevő növelésének ez igencsak jelentős, talán a legjelentősebb akadálya. Sok vállalatvezető hangoztatja: termékeik azért sú­lyosak, mert nem áll rendelkezésükre jó minőségű alap­anyag, részegység vagy a gyártástechnológia korszerűtlen. Versenyképességük javításához beruházásokra volna szükség, amihez viszont kiváltképp az utóbbi években, kevés a pénz. Az érvek sok esetben megalapozott­ak.­ Pe­m korántsem mindig. Például: a Mosonmagyaróvári Fémszerel­vén­y­­gyár csaptelepei 20—30 százalékkal könnyebbek a­ hasonló célú tőkés termékeknél. Hogy könnyebbek, annak nem sok millió forintos beruházás az ára, hanem értékelemzé­sen alapuló tervező munka. A mosonmagyaróváriak kímé­letlen következetességgel addig javítgatták gyártmányuk­ konstrukcióját, míg az ,,lefogyott”. Kérdés, ha iparunk termékei valami csoda folytán máról holnapra — teljesítményü­k megtartása mellett — mindahányan lefogynának, versenyképesek lennének-e igazából a világpiacon? A felhasználók őket választanák-e elsősorban a bőséges kínálatból, s mások produktumait csupán akkor, ha ezek már elkeltek? A jelenlegieknél karcsúbb gyártmányok minden bi­zonnyal jobb pozíciót foglalnának el, de egyáltalán nem biztos, hogy a legjobbat. A versenyképesség ugyanis — a tapasztalatok szerint — nem csupán a teljesítményen és a termék súlyán múlik. Termékeink versenyképességét nem csupán a súlytöbblet, hanem számos más hiányosság is rontja. A közismertek, címszavakban: a nem tetszetős csomagolás, a bizonytalan alkatrész-utánpótlás, a szállítá­si határidők be nem tartása, a nehézkes ügyintézés stb. M­egesett, hogy a Lehel Hűtőgépgyár egy szállítmá­nyának átvételét megtagadta egy NSZK-beli keres­kedő. A hűtőgépek hibátlanok voltak, de piszkosak. A rakodómunkások ujjlenyomata díszelgett rajtuk. Hely­beli letakarításuk több százalék árengedménybe került, a szerződésben rögzített árnál ennyivel kevesebbet kapott értük a magyar vállalat. Az Irodagép és Finommechnikai Vállalat — a többi között — írógépeket szállít tőkés pia­cokra. Szerelőcsoport várja azokat, villás és csőkulcsok­kal, hogy meghúzza a csavarokat. Mivel itthon nem húz­­ták meg azokat. Mindez természetesen pénzbe kerül, sok­kal többe, mint amennyibe a gyáron belül kerülne a csa­varok meghúzása. Elektronikai iparunk nem lebecsülendő erőfeszítéseket tesz a nemzetközi színvonaltól mutatkozó hátrányunk csökkentésére. Ugyanakkor konstruktőreink — az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság egy tanulmánya szerint — az áramkörök és a készülékek tervezésekor csak kevésszer törekednek arra, hogy produktumuk tesztelhető legyen. Márpedig egy elektronikai konstrukció exportké­pessége attól is függ, hogy meghibásodása esetén megfelelő önteszt illetve öndiagnosztikai rendszer segítségével a hi­bás részek behatárolhatók-e. Ha nem, úgy nem veszik meg, vagy mások gyártmányainál csak jóval olcsóbban. Sorolhatnánk még a példákat, amelyek arra figyel­meztetnek, hogy mi mindent tehetünk — kell tennünk még versenyképességünk javításáért. Meggyőződésünk, hogy mindezeket a gyárakban is jól ismerik. Az ő érdekük is, hogy változzék, javuljon a helyzet s sehol se kerüljünk hátrányos helyzetbe — például ujjlenyomatok miatt. M. M. E Bizakodó tavaszelőn a gazdaságokban ■ ■ [UNK] [UNK] [UNK] ■ ! m. 09 wm sm ra Bánni«» — m I­nd­i Vetnek, ültetnek, permeteznek Az elmúlt napok már az igazi tavasz zsendülését hoz­ták. Mintha láthatatlan ce­­remóniamester vezényelte volna a cselekedeteket. Fe­kete asztalokon fürge gépek táncoltak, tarkába öltözött emberek hajladoztak, nyúj­tózkodtak. A tavasz paran­csa mindez, a veteményezés, természeti megújulás örök, de mindig változó mozdula­taival. Az idei tavaszeső nemcsak a változó borongós időjárás miatt nevezhető szomorkásnak, az év indu­lása sem ad okot különösen nagy vigadalomra. Változ­tak a szabályzók, több lett a befizetni való, és a várva­­vart hiányzó gépek, alkat­részek, vegyszerek sem ér­keztek meg. És ami a leg­­aggasztóbb: nem esett le a kívánt csapadék sem. Biza­kodóit mégis az a megfi­gyelés tapasztalata táplál­hatja, hogy az időjárás el­lentétben a rossz gazáéval, még képes helyrehozni, amit elront. Talán emiatt és ész­szerű megfontolásból is, nagy a szüksége a körültekintő, takarékos gazdálkodásnak. A meglevő vagyon őrzésé­nek, a javak ésszerű por­ Ciózásának és a tennivalók ék­es­csoportosításának. A reményt tápláló bizakodás­hoz ez is elengedhetetlenül hozzátartozik. A Csongrád megyei ta­nács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályáról ka­pott adatok szerint a '84-es esztendő tavaszán a téeszek­­nek, szakszövetkezeteknek, az állami gazdaságoknak több mint 130 ezer hektár a vetnivaló földjük. Ehhez még hozzá kell számítanunk a háztáji és kisegítő gaz­daságok parcelláit, mivel ma már egyik sem választható el a másiktól. Egy a kuckó a kemencével, hiszen sok hasznos ötlet, új kezdemé­nyezés honosodik meg a nagyüzemekben a tanyák udvarán tapasztaltakból és látni egyre több olyan mód­­sze­rt a kisparcellás gazdál­kodásban, amely ezelőtt csak táblás birodalomra volt jel­lemző. Mórah­almon, a Homok­­kultúra Szakszövetkezetben a meglevő terület növelésé­re, a Tanácshegyi-dűlőben szí­vőt ültetnek. Kilencven hektárral viszik odébb a lugast,­k mezsgyéit. A szö­vetkezetben hatodik éve ül­­te­tnek folyamatosan szőlőt. A Kerek iskola környékén, az idén, 40 hektáron kerül a földbe a vessző, jövőre ötvennel többre, így több mint 200 hektár egybefüggő területen díszük majd a szó­lásáér­tjük. A nagyobbik fe­le fehér, míg a kisebb — 90 hektár — a vörös bort adó kékszőlő. Időben előkészítették a táblákat az ültetéshez. Mé­lyen szántották, trágyázták, simára egyengették, majd precízen kitűzték az osz­­lopo­k sorát, náddal szur­­kálták a tőkék helyét és e­­r­t a hétre csak a gyöke­res vesszők visszavágása és az ültetés maradt. Csütör­tökön munkába is állt a hidrofúrós brigád, s a nagy tartálykocsi után szaporod­tak a sorok. Amint azt Ma­sa József elnök elmondotta, 10 napra tervezték ezt a m­unkát. Előtte megmetszet­ték a már termő táblákon a magasra eresztett tőkéket, s ha elduggatják a kívánt vesszőket, befejezik a ba­rackosok koronáinak ritkí­tását. Mint jelezték, ezzel a munkával nem sietnek, hi­szen még nem tudni bizto­san , melyik ág mennyi hasz­nos rügyet fakaszt. Azt­ viszont már sejteni leh­et, hogy a kertgk, gyü­mölcsösök ellenségei, a ter­mést tizedelő­ kártevők nem­ nyugodnak. A­ tavasz indu­lásával a bogarak, élőskö­dők is megkezdték hadjára­tukat. Ellenük való sikeres védekezés több módját ajánlják a növényvédő állo­mások és a csütörtöki, bu­dapesti sajtótájékoztatón hallottak szerint a fegyver­zet is megfelelő. Van ele­gendő méreg a lemosó és a megelőző permetezéshez. Igaz, hogy a gazdaságokban, kiskertekben sokszor kény­telenek föladni a jól bevált harci módszereket, mert nem lehet mindig a leg­hat­ásosabb permetekhez hozzájutni. Ettől függetlenü­l gazdál­kodók bizakodnak. Ahogy Kuba Béla kistermelő mon­dotta a minap: ő bizony, ne vessék meg érte, nem szo­kért hinni a nagykereske­dőim, ígérgetéseknek, am­­e­­lyeke­t Pestről tesznek, in­kább a­­ méregboltossal igyekszik jóba lenni. Nyil­ván a mindennapok permet­­csatáit vivő gazda elkesere­­désében tett ilyen kijelen­tést. Mert azt is mondták a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium képviselői, hogy amit mond­tak, összességében értendő. Akadnak helyek — nem ta­gadok — ahol akadozik az ellátás. Nem jut elegendő jó műtrágya, hasznos gyüm­­ölc, szapora vetőmag. De erről leginkább az ott élők tehetnek. Jó szervezéssel mindenhová eljuthat a kí­vánt áru A napokban találtunk példát arra is, miként talál­kozott az elképzelés a gya­korlattal. Rúzsán csaknem 200-an vetették a burgonyát, nagy feltűnést keltve, öttö­­mös felé, a Balázs- és a Na­­csa-tanya közelében, autói, sőt a­ gúlákba állított kerék, párok, fához támasztott mo­torbiciklik garmada jelezte: nagy munkába fogtak. Föl­csíkozták a krumpliföldet, pásztákra osztották a vállal­kozók között. Jojárt Jáno­soknak körülbelül ötszáz szögöl jutott, pontosan 9 sor krumpli. Az ember kapával vágta a gödröt, a feleség pedig a karjára vett gara­­bolyból dobálta a vetőmag burgonyát. Sor végi „tanko­­ló."-kír’ kitudódott, hogy a Rúpszabadság Tsz mindent elintézett. Megtrágyázta, föl­szántotta a földet, kiparcel­­lázta a táblákat,­ földsar­kára vitte a vetőgumós kon­téner­eket. 1— Nincs megszabva, min­denki annyit vet, amennyit akar a kijelölt területre — mondja az asszony — azt tartják felénk, úgy jó a vetés, ha a krumplik össze­szuszognak. Mi is annyit rakunk a földbe, amennyi belefér. Tanács Mátyásék jókora kis halmot gyűjtöttek a ve­­t­őkrumpli közé keveredett göröngyökből. Hála a kapás kézi ültetésnek, a kemény földgalacsinokat nem kel­lett elszórniuk. (A gép vá­logatás nélkül elrak min­dent, ami a krumplihoz ha­sonlatos.) Tanácsok se mér­­gelődtek a nem kívánatos vendégburgonyák miatt, ki­válogatták a jó gumókat vödrökbe, ládákba, hogy mnnél hamarabb beültessék a tel holdat. Úgy egyezked­tek­ e krumplivetők, hogy­ a termés eladása után osz­tozkodnak az árán. A téeszé a nagyobbik rész, mivel a költségesebb munka is az ő számlájukat terheli. Hasonlóak a tavaszi ten­nivalók más gazdaságokban is Azok jártak jól, akik a k­i szél ellenére is ültettek, permeteztek, hiszen a hét végére megint­­ esőt jelez a meteorológia. Nyilván egyet­len gazdálkodó sem hara­gudna, ha a ráérzés most duplája lenne, hiszen olyan hírek keringenek, hogy a magasabb helyeken tovább apad a kutak váza... Majoros Tibor Gyengén teleltek a gabonák, ahogy a szakemberek mondják, emiatt nem bokro­sodnak be kellően a tövek, és ha nem kapnak mostanában kiadós esőt, legalább 40—80 milliméterest, lényegesen kevesebb lesz az aratnivaló a tervezettnél. Ahol te­hették, árpát vetettek a kifagyott vagy éppen a szétverte gabonaföldekre, Csong­rád megyében csaknem 4 ezer hektárt. A csengelei Aranyhomok Tsz-ben ennek el­lenére aggódnak az idei termés és a jó­szágok almozása miatt. Jelek arra mutat­nak, hogy spórolniuk kell a kazlakkal, prizmákba rakott báláskockákkal, hiszen nem tudni, mekkorára szökken majd a gabona szára. Az egyik tréfás vetőbrigád keserűséggel mondotta: ha az ő munká­jukon múlik, biztos lesz bőven szalma, mert ők kétszeresen is földbe szórták a vetőmagot. Sajnos. Képünk a tavaszi ve­téskor készült Molnár József felvételei Nem szokták számolni, hányszor hajlik a gazda, mire az apró vetőkrum­pliból piacra való portéka lesz. Aki benne él, azt mondja, észre sem veszi, csak ültetéskor, kapálás­­kor, gazoláskor, ásáskor, válogatáskor meg zsákoláskor ér­ zi a derekát. Erre mi is hajtunk egyet, hátha akkor kön­­­nyebb lesz. Képünk a ,,derekasan” krumplit vető rúzsai asszonyokat örökítette meg

Next