Délmagyarország, 1984. december (74. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-01 / 282. szám

4 Szombat, 1984. december 1 Megemlékezés a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front megalakulásának 40. évfordulója alkalmából folytatás az 1. oldalról.) tikus pártok. Innen intéztek novemberben felhívást a la­kosság különböző rétegei­nek képviselői Budapest né­péhez, a magyar honvéd­séghez, majd a fel nem kzsP­ hadult országrészek lakosai­hoz, hirdetve — a szegediek közvetlen tapasztalatai alapján —, hogy­­ a szovjet hadsereg nem hódítóként, hanem barátként érkezett hazánk földjére. Innen szó­lították fel az ország­­ népét a fasizmus elleni harcra. Itt kezdődött meg az új, de­mokratikus hatalom kiépí­tését szolgáló népi bizott­ságok szervezése, és alakult meg a Szegedi Nemzeti Bi­zottság, mely a Magyar Nem­zeti Függetlenségi Front létrehozása után annak he­lyi szervezeteként működött. Akik annak idején a szervező munkában részt vettünk, vallottuk és hir­dettük a jelszót. ..Lesz ma­gyar újjászületés.” Akkori tevékenységünk nemcsak azért volt eredményes, mert a­ Kommunista Párt prog­ramja helyes volt, hanem, mert el tudtuk juttatni a magyar nép szívéhez és jó­zan eszéhez. E program fel­rázta kábulatából mindazo­kat, akiknek fájt az ország és a nép sanyarú sorsa, akik tenni akartak a haza, a nép üdvére. Mint ahogy napjainkban — pártunk szövetségi poli­tikájának jegyében — együtt dolgozunk a szocia­lizmus építésén minden igaz hazafival, úgy azok­ban a napokban is együtt munkálkodtunk más pártbe­li és pártonkívüli baráta­inkkal, munkásokkal, pa­rasztokkal, értelmiségiekkel, dolgozó kisemberekkel, pol­gárokkal, és a hazájuk sor­sáért aggódó papokkal. Az akkori politikai kez­­dem­énye­zéseket a történe­lemi igazolta. Joggal ünne­pelhetjük, tehát a mai na­pon a negyven évvel ez­előtti nagy jelentőségű ese­ményt. Joggal köszönthetjük tisztelettel a történelmi kez­­dem­ényezés szervezőit, résztvevőit és a program megvalósítóit. Ezután a szervező bizott­ság nevében köszöntötte az ünnepi gyűlés résztvevőit, a Magyar Szocialista Munkás­párt Politikai Bizottsága, a Minisztertanács megjelent tagjait, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tiszt­ségviselőit és elnökségi tag­jait, a Magyar Ellenállók­ An­ti­fasiszták­ Szövetsége El­nökségének tagjait, a terü­leti párt-, tanácsi, társadal­mi és tömegszervezetek, a magyarországi nemzetiségi­ek képviselőit, és az ünnep­ségen részt vevő egyházi személyiségeket. Majd fel­kérte ünnepi beszédének el­mondására Kállai Gyulát, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnökét. Tisztelt ünneplő­­ közön­ség! Kedves elvtársnők! Kedves elvtársak ! Ezekben a napokban, he­tekben, hónapokban Ma­gyarország felszabadulásá­nak 40. évfordulóját ünne­peljük. Az ünnepi megemlé­kezések sora több mint fél esztendőt ölel át, s az or­szág keleti határától a nyu­gatiig, Battonya térségétől Nemesmedvesig mindenütt bensőséges érzésekkel tölti el az ország lakosságát. Meggyőződésem és hitem sze­rint nem voltak még az ország életének ilyen felemelő, szí­vet melengető ünnepnapjai. Ezekben a napokban őszinte tisztelettel és a test­véri barátság érzéseivel gondolunk mindazokra, akik segítettek kezünkről lever­ni az elnyomatás bilincseit. Mindenekelőtt a Vörös Hadsereg harcosaira, a ma­gyar nép és más baráti né­pek fiaira, akik a hazánk felszabadításáért folyó harc­ban a barbár német és ma­gyar fasizmus áldozataivá lettek, az embertelen küzde­lemben hősi halált haltak. De azokra is, akik e harc­ban győzelmet aratva ma itt vannak közöttünk. A mai Magyarország — politikai és világnézeti meggyőződé­süktől, s akkori pártállá­suktól függetlenül — tiszte­letre és követésre méltó elődeinek­ tartja őket.­­ A magyar uralkodó osztá­lyok, a Horthy-fasizmus is kormányzati rendszere kí­méletlen, népgyilkos és or­szágvesztő politikájának tel­jes csődje után köszöntött ránk a felszabadulás. Eu­rópa egyik leginkább elma­radott, elnyomott és kizsák­mányolt népe voltunk.. Mindannyian ismerjük: Jó­zsef Attila milyen megren­dítő leltárt állított össze népünk nyomoráról. De a valóság a legmerészebb köl­­tői szónál is szörnyűbbnek bizonyult. A magyar munkásosztály és szövetségesei, s hivatott vezetőjük, a Magyar Kom­munista Párt a nemze­ti érdekek védelmében minden áldozatot meg­hozott, hogy megvédje az­ országot a vérpusztulás­tól, s némü­nket a gazdasági és társadalmi felemelkedés, a nemzeti egység s a világ h­aladó erőivel — mindenek­előtt a Szovjetunióval való szövetség útjára vezesse. Az ország haladó erői s mindazok, akik akkor már felnőtt, öntudatos antifasisz­ta polgárai voltak a hazá­nak, érezték, tudták, hogy az ország és a nép életében valami új kezdődik: a ke­serves és viszontagságos, a százszorosan megbűnhődött múlt után végre egy tisz­tul­tabb, igaza­bb korszak küszöbéhez érkeztünk. 1944 őszének, 1945 telének és ta­vaszának napjai felszabadu­lásunk igazi örömteli ese­ményeiként íródtak be tör­ténelmünkbe, gazdagítva a sajátosan szép tavaszi forra­dalmi ünnepnapjaink szá­­mát. Bár nem voltak illúzióink a Horthyhoz intézett memo­randumokban, elfogadható alternatívát ajánlottunk fel, amikor követeltük, hogy a haza, a nép, a nemzet megmentése érdekében sza­kítson Hitlerrel, lépjen fegy­­verbarátságra a dolgozó ma­gyar néppel, s álljon át a Szovjetunió oldalára. Ám mindhiába! Az ország urai semmiféle gaztettől nem ri­adtak vissza, hogy kiváltsá­gaikat mentsék és megőriz­zék. Osztálykiváltságaik s az azokat foggal és köröm­mel védő fasiszta rendsze­rük megmentése érdekében készek voltak az országot akár a végpusztulás poklá­ba taszítani Magyaro­isz«et< a„világ,­ első szocialista államának katonái szabadították fel. Történelmünk során először fordult elő, hogy egy nagy­hatalom népünk igaz ba­rátjaként, felszabadítóként lépett országunk területére. Először fordult elő, hogy a magyar nép iránt baráti ér­zésekkel viseltető hatalom verte le kezünkről az ide­gen elnyomás súlyos bilin­cseit. Amikor a Vörös Hadsereg felszabadította hazánkat, nemcsak az országunkat megszállt hitleri és az őket kiszolgáló hazai fasizmus hadigépezetét verte szét. ez­a felszabadulás történel­mi folyamatának két ki­emelkedően fontos esem­nye volt: 1944. december 2­3-án Szegeden megalakult a Magyar Nemzeti Független­ségi Front. 1944. december 21—22-én pedig Debrecen­nel együtt széthullott a sú­lyos bűnökkel terhelt és a magyar nép előtt gyűlöletes ellenforradalmi rendszer államgépezete is. A helyzet adta lehetőség­gel élve a munkásosztály, a parasztság és a haladó értelmiség teljesítette törté­nelmi feladatát: nyomban megkezdte a fasiszta rend­szer maradványainak felszá­molását s harcba indult népi hatalom politikai és ál­lamre^l jének z p^gt,^rení­­téséért..­­ ■ . Világos volt,, hogy a tö­megek, akaratának kizárólag a kommunista és más anti­fasiszta pártok irányításával létrejött demokratikus szer­vek tudnak hangot adni, csak ezek képesek a demok­ratikus átalakulás munká­ját megkezdeni és előrelen­díteni. Ilyen szerveknek te­kintettük a politikai-moz­galmi összefogás és hata­lom egységét kifejező nem­zeti bizottságokat, a tők munkásellenőrzését megva­lósító üzemi bizottságokat és a földreform forradalmi eszközeként szolgáló föld­igénylő bizottságokat ben az Ideiglenes Nemzet­gyűlés­ és Ideiglenes Nem­zeti Kormány. Bár mindkét eseménynek ma már szinte könyvtárnyi, irodalma van nyugodt lélekkel még most sem mondhatjuk hogy tel­jesen kimerítettük volna e két nagy sorsforduló törté­nelmi értékelését, és levon­tuk volna minden tanulsá­gát.. Természetesen itt és most sem vállalkozhatunk erre. A mai ünnepi emlé­kező ülésen elsősorban a Magyar Nemzeti Független­ségi Front szegedi zászló­­bontásáról kívánok szólni. A Függetlenségi Front megalakulásakor különös helyzetben volt az ország. A tragikus és felemelő él­mények együtt játszódtak le a szemünk előtt. Egyszer­re éltük át a pusztulás, a szenvedés, az embertelenség borzalmait, a német meg­szállás és a fasiszta terror tobzódását, s ugyanakkor a felszabadító harcok, a nagy győzelmek, a régvárt sza­badság örömét. A német hadvezetés és magyar csat­lósaik mindent megtettek azért, hogy a szovjet előre­nyomulást késleltessék, s Magyarország földjét vesz­tett ügyük utolsó hídfőállá­sává tegyék. A magyarság legjobb fiait továbbra is hidegvérrel áldozták­ fel egy értelmetlen háborúban, ál­lampolgáraink százezreit gázkamrákban semmisítet­ték meg, az ország egész területén hadszíntérré, váro­­sainkat és falvainkat üszkös romokká változtatták, gát­lástalanul raboltak és fosz­togattak, honvéd tábornoko­kat, kommunistákat és más haladó embereket állítottak bitófa alá, s a tizenöt évnél idősebb férfilakosság egy részét Németországba haj­tották, hogy olcsó ágyútöl­­telékként a frontra dobják őket A szomorú mérleg: csaknem egymillió magyar állampolgár kíméletlen fel­áldozása. A Függetlenségi Front­­ alakuló ülése a Magyar Kommunista Párt hitet és erőt sugárzó jelszavának je­gyében jött össze: Lesz ma­gyar újjászületés! Nagy szükség volt akkor az ilyen reményt és erőt sugárzó jel­szavakra. Egyike volt ez a párt azon jelszavainak, mely valóban történelmi je­lentőségre tett szert. S tehe­tett is, mert nemcsak a "kommunisták jövőbe vetett hitét fejezte ki, de azoknak a reményét is, akik az iga­­zabb jövőért készek voltak küzdeni, de önmagukra ha­gyatva nem lettek volna képesek arra, hogy a pél­dátlanul súlyos helyzetből megtalálják a kivezető utat és másoknak is irányt mu­tassanak. S íme, a dermedt­ség, a fásultság, remény­telenség napjai közepette akadtak, akik­ bizakodva és határozottan hirdették, hogy lesz, lennie kell a magyar­ság életében egy felemelő új korszaknak. sőt nemcsak beszéltek erről, hanem tet­tek és cselekedtek is érte, munkára, s az ország újjá­építésére mozgósítottak. A magyar kommunisták javas­latára a nemzeti újjászüle­tésnek ezt az átfogó, való­ban a népet és a nemzetet felemelő országépítő tervét hirdette meg a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Szegeden elfogadott programnyilatkozata, ami a koalíciós pártok közös cél­kitűzése lett. A programnyilatkozat el­fogadása éppen ezért nem­csak a felszabadult terüle­teken jelentett örömteli ese­ményt, de újabb erővel és lelkesedéssel töltötte el azokat is, akik — halálos veszély közepette — az ost­romlott fővárosban ,és a még megszállt Dunántúlon küzdöttek a fasizmus ellen, elősegítve, hogy a szovjet hadsereg győzelmei nyomán ott is mihamarabb felvir­radjon a szabadság napja. A nyilatkozatot öt párt és a Szabad szakszervezetek képviselői írták alá. Sze­mély szerint Révai József, a Magyar Kommunista Párt, Valentin­o Ágoston, a Szo­ciáldemokrata Párt, Balogh István, a Független Kisgaz­dapárt, Erdei Ferenc, a Nemzeti Parasztpárt, Orley Zoltánt, a Demokratikus Polgári Párt és idősb Ko­mócsin Mihály, a Szabad Szakszervezetek nevében. E dokumentummal hamaro­san megismerkedett az egész ország A szegedi zászlóbontás után a magyar dolgozók ebből tudták meg, hogy a háborútól sújtott, és romtítt 'dö’hVott Má’cVar ötszö­göd ritál­ Ven irányban indul­janak el. A felszabadított területen megtörtént az el­ső lépés az új szabad­ de­mokratikus magyar állam megterem­tésére. Kállai Gyula: Szeged nemzeti újjászületés i­ni­ egyik bölcsője volt Tisztelettel, testvéri barátsággal A szegedi zászlóbontás Az ünnepség résztvevőinek egy csoportja Szövetségesekkel, harcostársakkal A magyar kommunisták már ekkor tudták, hogy történelmi küldetésüket egyedül, magukra hagyatva nem képesek teljesíteni: szövetségesekre, harcostár­sakra van szükségük. Ez nem volt új feladat szá­mukra. Már a második vi­lágháború alatt, a fasizmus és a háború elleni­ küzdelem időszakában szívósan és kö­vetkezetesen építették szö­vetségi rendszerüket min­den antifasiszta demokra­tikus erővel, főleg a mun­kásosztály, a parasztság és haladó értelmiség demokra­tikus szervezeteivel. Így jött létre a német megszál­lás hónapjaiban a Békepárt, illetve a Kommunista Párt, a­­ Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt él ,a Nemzeti Paraszt­párt poé­tikai szövetsége, a Magyar Front. A Magyar Nemzeti Füg­getlenségi Front tulajdon­képpen a Magyar Front te­­vékenységének folytatója — talán úgy is lehetne mon­dani: jogutódja­­ volt a felszabadított területeken. Az egész ország felszabadí­tásáig a két szervezet pár­huzamosan folytatta mun­káját. A Magyar Front Bu­dapesten és­ az ország még fel nem szabadult területe­in, a Magyar Nemzeti Füg­getlenségi Front pedig Sze­geden és a mái felszaba­dult keleti országrészeken. Elnevezésük érthető módon némileg különbözött ugyan egymástól, de összetételüket, programjukat és célkitűzé­seiket tekintve teljes össz­hangban voltak egymással. Legjobban bizonyítja ezt a két szervezet program­­nyilatkozata. 1944 őszén az illegális Kommunista Párt idehaza is szükségét érezte annak, hogy kidolgozza program­­nyilatkozatát. Pártunk el is készítette a­ maga terveze­tét, azzal a szándékkal, hogy megvitatásra és elfogadásra a Magyar Front Intéző Bi­zottsága elé terjeszti és kö­zös terv gyanánt, nyilvános­ságra hozza. Nem rajtunk múlott, hogy ezt a szándé­kunkat nem sikerült meg­valósítani. Sajnos, Rajk László, Bajcsy-Zsilinszky Endre s a katonai ellenál­lás vezetőinek letartóztatá­sa miatt erre már nem ke­rülhetett sor, ami azonban semmiképpen sem csökken­ti történelmi-politikai érté­két. A hazai illegális párt Központi Bizottságának 1944 őszi állásfoglalása a felada­tokról, a kibontakozásokról, a demokratikus átalakulás­­­ról minden lényeges kérdés­ben megegyezett a Szovjet­unióban működő emigráns magyar pártvezetés, az úgy­nevezett Külföldi Bizottság által kidolgozott program­mal. Mindez meggyőzően bizonyítja a marxista el­mélet erejét és egységét. Azt, hogy a véres frontvo­nalakkal szétszaggatott, egymástól több mint 2 ezer kilométer távolságban foly­tatott munkánk elismerésre méltó összhangban volt egymással. A Magyar Nemzeti Füg­getlenségi Front így terem­tette meg a háború utáni demokratikus pártszö­vetség, a koalíciós politika lehető­ségeit, amely nélkül az új Magyarország, a népi de­mokratikus rend alapjait

Next