Délmagyarország, 1985. május (75. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-02 / 101. szám

2 Testvérmegyei táviratváltás Május elseje, a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepe alkalmából Szabó Sándor, az MSZMP Csong­­rád Megyei Bizottságának első titkára és dr. Petrik István, a megyei tanács elnökének általános helyet­tese táviratban köszöntötte a szovjetunióbeli Odessza terület, a lengyelországi lódzi terület, a jugoszláviai Vajdaság, a romániai Temes megye, és a spanyolor­szági Valencia terület vezetőit. A táviratban Csongrád megye vezető testületei és dolgozói nevében jókíván­ságaikat fejezték ki a testvéri területek lakosságának és további sikereket kívántak. Az említett testvérme­gyék és területek vezetői a nemzetközi munkásszoli­daritás ünnepén ugyancsak táviratban köszöntötték Csongrád megye vezető testületeit, dolgozó népét, egész lakosságát. Kádár János látogatása Május elsejét ünnepelte a világ angyalföldön Kádár János, a Magyar­ Szocialista Munkáspárt fő­titkára kedden délelőtt An­­gyal­földre látogatott, hogy — miként" sok éve már — a munkásszolidaritás nagy ünnepe előtt személyesen is üdvözölje az ipari negyed dolgozóit, s tájékozódjon a városrész életéről, fejlődé­séről, az emberek hangula­táról. A vendéget a pártbizott­ság székházában Grósz Ká­roly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Bu­dapesti Pártbizottság első titkára, Deák Gábor, a XIII. kerületi Pártbizottság első titkára és Bornemissza Sán­dor, a városrész tanácselnö­ke köszöntötte. A párt-vég­rehajtó bizottság tagjainak körében Deák Gábor azzal kezdte tájékoztatóját, hogy az angyalföldi gyárakban, a­­ munkások, a kommunisták közösségeiben mindenütt ta­pasztalható a XIII. kong­resszuson megfogalmazott fő célok támogatása. A tettrekészséget jelzik az idei első negyedév gazdasá­gi eredményei is: az orszá­gos átlagnál jobbakat mond­hat magáénak az an­gyalföldi üzemek legtöbbje. Az itteni gépipari gyárak több mint 6 százalékkal nö­velték kivitelüket. S a vál­­­lalatok többsége már be­hozta azt a lemaradását, amelyet az év eleji energia­­ellátási zavarok okoztak. Deák Gábor a választá­sokról szólva hangsúlyozta, hogy a „teltházas” jelölő­gyűlések, a tennivalókat so­roló felszólalások jelzik a népképviseleti testületek megnövekedett szerepével kapcsolatos várakozást, az érdemi munkájuk iránti igényt. Az­ összejöveteleken elhangzó vélemények azt tükrözik: a lakosság a Ha­zafias Népfront programját mint a kongresszuson meg­fogalmazott országépítő cé­lok foglalatát magáénak te­kinti. A tájékoztatót megkö­szönve Kádár János a párt­­kongresszus határozatainak valóra váltásában sikereket, mindennapos feladataik el­végzéséhez erőt, egészséget kívánt a jelenlévőknek, az angyalföldieknek. Kedves invitálásnak tett eleget ezután a párt főtit­­tkára, a Thälmann utcai II. számú általános iskola Vár­­konyi György úttörőcsapa­tának meghívólevelét még a párt XIII kongresszusán kapta kézhez, amikor az út­törők köszöntötték a kül­dötteket. Hamar teljesült tehát a kérés, ahogyan a fogadtatás meleg percei mu­tatták, a pajtások őszinte örömére. A gyermeki kiván­csiság és szeretet megannyi megnyilvánulása vette körül a vendéget, bármerre járt az iskolában. Az ünnepélyes csapatgyü­­lésen Potecz Judit, az isko­la végzős tanulója köszön­te meg, hogy a párt főtit­kára elfogadta a meghívá­sukat. Nagyobb társa mon­dandóját Zalotai Edit kisdo­bos is kiegészítette néhány szóval, majd­­ a békét, a ta­vaszt, a május ünnepet kö­szöntő rövid műsort mutat­tak be a gyerekek. Kádár János a gyerekek­hez szólva felidézte: neki és küldött­társainak is jól­esett a pártkongresszus ne­héz munkája közepette a pajtások kedves üdvözlete. Most, hogy sikerült eleget tenni a meghívásnak — mondotta — meggyőződhe­tett róla: eredményes mun­kát végez az iskola és elis­merést érdemel az úttörő­­csapat sokszínű élete is. Gratulált a sikerekhez és kérte a pedagógusokat: vál­tozatlanul ugyanilyen oda­adással végezzék nagyon fontos feladatukat, a fiata­lok neveléset, a diákoknak pedig jó tanulmányi ered­ményeket egészséget kívánt, majd emlékfát ültetett el az­ iskola udvarában. Ezt követően a főváros felszabadulásának 40. év­fordulóján megnyílt Angyal­földi Helytörténeti Gyűjte­ményt tekintette meg a párt főtitkára. Gerelyes Ede tu­dományos tanácsadó és Le­hel­ Miklósné, a gyűjtemény vezetője kalauzolta őt a tárlaton, amely a gyáripar kialakulásának kezdeteitől kíséri végig a nagy múltú városnegyed fejlődését, be­mutatva a munkásélet és -mozgalom hagyományait, a nagy megmozdulások és a hétköznapok emlékeit. Kádár János programja az Autóvillamossági Felsze­relések Gyárában folytató­dott. Visi Dezső igazgató, valamint Molnár Péter, a pártvezetőség, Perényi Já­nos, a szakszervezeti bizott­ság és Fehérvári Gyula, a KISZ-bizottság titkára fo­gadta az MSZMP főtitkárát. Az 1600 dolgozót foglalkoz­tató vállalat termékei: indí­tómotorok, egyen- és váltó­áramú generátorok többsé­gükben külföldre — főként az NDK-ba — kerülve vál­nak autóbuszok, teherautók részévé. A látogatás a forgá­­csolóműhelyben kezdődött, az egyik munkapadnál Nyu­­lasz Ferencné betanított gépmunkással váltott szót Kádár János; a munkásnő elmondta, elégedett a körül­ményeivel, különösen, mióta megfelelő lakáshoz jutottak Csepelen. Bókas József gép­­beállítóval is kezet szorított a főtitkár. A gyár egyik leg­régebbi törzsgárdatagjáról a beszélgetés során kiderült, hogy az immár 33 éve itt végzett munkája mellett a munkásőrszolgálatban is helytáll. Mint a vendéglátók — immár­ a szereldében járva — utaltak rá, saját fejlesz­tési részlegük munkája és az utóbbi évtizedben vásá­rolt licencek eredményeként gyártmányaik minősége meg­felel a mai igényeknek így tisztes nyereséget hoznak a kollektívának. A szerelde volt a színhe­lye a gyáriak május elsejét köszöntő munkásgyűlésé­nek is. Simon Lóránt szak­­szervezeti bizalmi felszóla­lásában beszámolt azokról az erőfeszítésekről, amelye­ket az év eleji energiaellá­tási nehézségek közepette is tettek idei tervük időará­nyos teljesítése, a kongres­­­szusi és felszabadulási mun­­kaversenyben vállaltak va­lóra váltása érdekében. Ezután Kádár János kért szót: — Köszönöm a meghívást, a szíves fogadtatást, örülök, hogy személyesen is köszönt­hetem Önöket, Önök révén a gyár egész kollektíváját, s átadhatom a Központi Bi­zottság üdvözletét, gratulál­hatok a munkasikereiket el­ismerő oklevélhez. Tudom, hogy e siker mögött sok munka — másfél milliárdos termelési érték — van. A mi 40 éve született új tár­sadalmunk a munka társa­dalma, mi nem mások ki­zsákmányolásából, hanem a magunk erejéből élünk, és boldogulásunk erőforrása a gépeket működtető ember értékteremtő tevékenysége — mondott a bevezetőben, majd rámutatott, hogy sok szó esett erről pártunk legutób­bi, XIII. kongresszusán is. E nyílt, minden fontos kér­dést felelősen megtárgyaló fórumon természetesen ele­meztük a mögöttünk levő, nagyon nehéz éveket is, ame­lyeket eredményesen küz­döttünk végig. S amikor eredményekről beszélünk, akkor mögöttük mindig a nép erőfeszítéseit, látjuk. A tapasztalatokat összegezve kimondhatjuk: ha nem egy­szerűen a több, hanem a jó, s még jobb munkára alapo­zunk, a szűk esztendőket lassan fokozatosan valóban magunk mögött tudhatjuk, mert jobb életünk feltételeit csakis munkával teremthet­jük meg. Ez volt kongres­­­szusunk lényegi mondaniva­lója az országnak, s úgy ta­pasztaljuk, az emberek meg is értették. Bizonyítja ezt az a biza­kodó légkör is, amelyben felszabadulásunk 40. évfor­dulójáról megemlékeztünk, s s az a jó hangulat, amel­­­lyel a dolgozók országszerte készülnek május­­ 1-re, a munkásosztály, a nemzetkö­zi szolidaritás nagy ünnepe­in. Ám az ünnep után ismét országos teendők várnak: zajlanak a jelölő gyűlések, hamarosan sor kerül az or­szággyűlési képviselő- és ta­nácstagválasztásokra. Előrehaladásunkhoz ma rendre, fegyelemre, köteles­ségtudásra, jobb munkára van szükség. Erre népünk­ben megvan a kellő akarat, egység, összefogás. Kell azon­ban még valami: béke! Ezért írtuk alá a közelmúltban — az érintett országok egysé­ges akaratával — védőpaj­zsunk, a Varsói Szerződés meghosszabbításáról szóló dokumentumot — fejezte be köszöntőjét Kádár János, s jó egészséget, további sike­reket k­ívánt a gyár dolgo­zóinak. (MTI) Várkonyi Péter megbeszélései Algériában D Algír (MTI) Várkonyi Péter külügymi­niszter Ahmed Taleb Ibra­­himi, az Algériai Demokra­tikus és Népi Köztársaság külügyminisztere meghívásá­ra 1685. április 27—30. kö­zött hivatalos látogatást tett Algériában Várkonyi Pétert kedden fo­gadta Sadli Bendzsedid köz­­társasági elnök, a Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) főtitkára. A magyar külügy­miniszter találkozott Rabah Bitatlal, az algériai Népi Nemzetgyűlés elnökével, az FLN PB tagjával, valamint Zitani Messzaudival, a KB tagjával, könnyűipari mi­niszterrel. Várkonyi Péter két alkalommal tárgyalt ven­déglátójával, Ahmed Taleb Ibrahimival. Hivatalos látogatása befe­­jeztével kedden hazaérkezett Algériából Várkonyi Péter külügyminiszter. REAGAN BONNBAN Ronald Reagan, az Ame­rikai Egyesült Államok elnö­ke, szerda délelőtt több na­pos, hivatalos látogatásra a Német Szövetségi Köztársa­ságba érkezett. MARJAI JÓZSEF TÖRÖKORSZÁGBA UTAZOTT Marjai József, a Miniszter­­tanács elnökhelyettese Kaya Erdem török miniszterel­nök-helyettes meghívására kedden Törökorszába uta­zott. Kíséretében van Török István külkereskedelmi ál­lamtitkár, a magyar—török gazdasági vegyes bizottság társelnöke és több vállalati vezető. A CHALLENGERBEN? Számos kellemetlenség, üzemzavar gátolja a hétfőn indított amerikai űrrepülő­gépén, a Challengeren folyó munkát. Az egyik legkelle­metlenebb apró gond: a kí­sérleti patkányok és majmok ketrecének tisztítása során az eledel és az ürülék nagy­számú „morzsája” kezdett le­begni az űrlaboratórium bel­sejében. A súlytalanság hely­zetében a morzsákat nem le­het könnyen összegyűjteni — így, bár egy részüket a légszűrők megkötötték, más részeik a visszatéréséig le­begni fognak. AMERIKAI EMBARGÓ NICARAGUA ELLEN Ronald Reagan amerikai elnök szerdán totális keres­kedelmi embargót rendelt el a haladó nicaraguai rendszer ellen. Mint Larry Speakes, a Fehér Ház szóvivője, szerda délutáni, bonni sajtóértekez­letén közölte, a kereskedelmi kapcsolatok megszakítása mellett az amerikai kormány felmondta a két ország ba­rátsági, kereskedelmi és köz­lekedési szerződését, vala­mint leállította az Egyesült Államok és a Nicaragua kö­zötti légi- és hajóközleke­dést. Agresszív lépését Rea­gan azzal próbálta indokol­­ni, hogy Nicaragua — úgy­mond — fegyveres akciókkal a forradalmat akarja expor­tálni Közép-Amerika többi országába. MI LEBEG Csütörtök, 1985. május 2 Moszkva A moszkvai Vörös téren, a Lenin Mauzóleum mellvéd­jéről Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió párt- és állami ve­zetői köszöntötték a május 1-i felvonulás több százezer résztvevőjét. A hatalmas transzparen­sek az SZKP és a szovjet ál­lam bel- és külpolitikáját, a párt és a nép egységét élte­tik, a világ más országainak munkásosztályával és dolgo­zóival vállalt szolidaritást hirdetik, további munkasi­kerekre, a tizenegyedik öt­éves terv feladatainak ered­ményes teljesítésére, a soron következő, XXVII. pártkong­resszus méltó köszöntésére szólítanak fel. Számos jelszó emlékezik meg a nagy hon­védő háborúban a hitler Németország felett aratott győzelem negyvenedik év­fordulójáról. Lengyelország Szerdán délelőtt 10 órakor kezdődött meg a lengyel fő­város dolgozóinak május 1-jei felvonulása. Plakátok, feliratok, vörös és fehér-pi­ros nemzetiszínű zászlók dí­szítették a házakat. A Grzybowski téren, az egykori munkásmegmozdu­lások színhelyén, ott volt Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, miniszter­­elnök, Henryk Jablonski, a lengyel Államtanács elnöke, a párt- és állami élet több más vezetője. Wojciech Jaruzelski a sok ezer összegyűlt előtt beszé­det mondott.­ Csehszlovákia A hűvös, borongós időjá­rás ellenére százezernél is többen gyűltek össze szer­dán a prágai Letna fennsík­­ján­ a dolgozók hagyom­ányos május 1-jei felvonulására. A prágai felvonulókat a közeli Július Facík művelődési és pihenőparkban változatos program várta. Az esti órá­kig pezseg a majális, több tucatnyi szabadtéri színpa­don Csehszlovákia legjobb hivatásos és amatőr együt­tesei adnak műsort. Románia Május 1. alkalmából Bu­karestben kedden délután ünnepi gyűlést tartottak a sport- és kultúrpalotában. Május 1-jén Romániában már évek óta nem tartanak felvonulást, viszont a dolgo­zóknak május 1. kettős ün­nepet­ jelent, mivel május 2. is munkaszüneti nap. A megyékben, Vidéki vá­rosokban szintén ünnepi ren­dezvényeket tartottak május 1. alkalmából, sok új léte­sítményt avattak. NDK A hitleri fasizmus legyő­zése 40. évfordulójának je­gyében ünnepelte a Német Demokratikus Köztársaság lakossága május elsejét, a nemzetközi munkásosztály ünnepét. Berlinben, a Karl Marx sugárúton félmillió ember vonult végig a díszemelvény előtt. A tribünről Erich Ho­­necker, az NSZEP KB főtit­kára, államfő, Willi Stoph miniszterelnök és az NDK párt- és állami vezetésének más kiemelkedő személyisé­gei köszöntötték a csaknem hat óra hosszal tartó felvo­nulás résztvevőit. Bulgária A bolgár fővárosban ezút­tal is a Szeptember 9. téren került sor a szófiai dolgozók május 1-i felvonulására. A Szófia központi terén kerületenként felvonuló fő­városiak éltették a békét és a leszerelést, a szovjet—bol­gár barátságot, a szocialista országok együttműködését. Vietnam A vietnami háború győzel­mes befejezésének 10. évfor­dulója jegyében ünnepelték meg szerdán Hanoiban és Vietnam többi városában május 1-jét. A felvonulók színes plakátokon adtak szá­mot termelési eredményeik­ről, a jelszavak méltatták az ország elmúlt tízévi fejlődé­sét. Laosz Több mint tízezer ember gyűlt össze szerdán a laoszi főváros stadionjában, hogy részt vegyen a május 1-jei ün­nepségen. Thitsoy Sombar­­douang, a laoszi szakszerve­zeti szövetség elnöke mon­dott beszédet, amelyben or­szága támogatásáról biztosí­totta a békéért, nemzeti füg­getlenségért, demokráciáért és társadalmi haladásért küzdő népeket. Kína Szórakozással, pihenéssel töltötték el Peking dolgozói a május elsejét, amely idén egybeesett a Kínai Országos Szakszervezeti Szövetség fennállásának 60. évforduló­jával. A Zsenmin Zsipao fel­szólította a 120 millió fős kí­nai ipari munkásságot, va­lamint a kormányzati szer­vek dolgozóit, hogy aktívan vegyék ki részüket a kínai gazdasági reformok sikerre viteléből. Az idei május el­sején öltötték fel új egyen­ruhájukat a kínai hadsereg katonái. Az egyenruha váll­­lapos, de nem tünteti fel a rangot. Mongólia A mongol főváros dolgo­zói a Szuhe Bátor téren tar­tották meg ünnepi felvonu­lásukat. A tribünön foglaltak helyet a párt­ és az állam vezetői, élükön Dzsambin Batmönh-vel, a Mongol Né­pi Forradalmi Párt KB fő­titkárával. A mongol felvo­nulókkal együtt ünnepeltek a testvéri szocialista orszá­gok Mongóliában dolgozó szakemberei és munkásai. Szocialista Etiópia A Szocialista Etiópia dol­gozói Addisz Abebában és az ország más városaiban tar­tott ünnepi gyűléseken, fel­vonulásokon juttatták kife­jezésre hűségüket a proletár internacionalizmus elveihez. A nemzetközi munkásszoli­daritás ünnepének tiszteleté­re országszerte kommunista szombatokat és vasárnapo­kat szerveztek az elhúzódó szárazság súlyos következ­ményeinek mielőbbi felszá­molása érdekében. India A nagy indiai szakszerve­zetek által szervezett új­delhi, bombay-i és kalkut­tai tömeggyűléseken és fel­vonuláskon a béke megszi­lárdításáért és a nukleáris háború veszélyének elhárí­tásáért, az imperializmus agresszív politikája ellen ví­vott harc, az ország nemzeti egysége és integritása bizto­sításának kérdései kerültek előtérbe. Kanada A Kanadai Kommunista Párt május­­ elseje alkalmá­ból üzenetben fordult a ka­nadai dolgozókhoz. Az üze­net elítéli a dolgozók jogai­nak megnyirbálására tett kí­sérleteket, a konzervatív kormánynak azt a törekvé­sét, hogy a gazdasági válság minden terhét a nép vállára hárítsa. A Kanadai Kommu­nista Párt üzenete rámutat: Kanadának csatlakozni kel­l az amerikai kormány űr­fegyverkezési terveit elítélő országokhoz és meg kell ta­gadnia bármilyen részvételt e tervekben. Nicaragua A Sandinista Nemzeti Fel­­szabadítási Front (FSLN) Országos Vezetősége május 1. alkalmából kedden üzene­tet intézett az ország dolgo­zóihoz, és felhívta őket, hogy tegyenek fokozott erőfeszíté­seket a külső agresszió okoz­ta nehézségek — köztük a hivatalosan még be nem je­lentett amerikai kereskedel­mi blokád várható kedvezőt­len hatásainak a leküzdésé­re. Ausztria Ausztriában, ahol a mun­ka ünnepe hagyományosan munkaszüneti nap, ország­szerte ünnepségeket, felvo­nulásokat tartottak. A szo­cialista párt nagygyűlésén Fred Sinowatz kancellár, a párt elnöke emlékeztetett az ország felszabadulásának, a párt újjáalakulásának 40. év­fordulójára, s a független Ausztriát újjáteremtő állam­­szerződés közelgő jubileumá­­ra. Japán Szerte Japánban több mint 4 millióan ünnepelték május elsejét. A munka ünnepe al­kalmából tartott központi rendezvényre — mintegy fél­millió munkás és alkalma­zott részvételével — Tokió egyik legnagyobb parkjában került sor, de emellett még csaknem 1200 helyen — az ország valamennyi tartomá­nyában — voltak május el­seje­i megemlékezések.

Next