Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-01 / 152. szám
75. évfolyam, 152. szám A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT Havi előfizetési díj: 43 forint 1985. július 1., hétfő SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Ára: 1 80 forint Differenciálás és bérkép után kevesen tudják: tavaly az állami iparban dolgozó fizikai munkavállalók havi átlagbére 5 ezer 283 forint volt, átlagkeresete pedig 6 ezer 465 forint. S talán van, akit érdekel, hogy ugyan miként differenciálódtak — ha úgy tetszik: „szóródtak” — az imént jelzett átlagbérek és átlagkeresetek az egyes iparágak, vállalatok, sőt a vállalatokon belüli egyes munkahelyek között. Végtére is ugye, azt hirdetjük, hogy az anyagi ösztönzésre fordítható összegeket» diferenciáltan, tehát a valóságos munkateljesítményekkel arányosan kell(ene) elosztani. A kérdésekre a Központi Statisztikai Hivatal 1985 áprilisában kiadott — a nagyipari munkásság jövedelmi viszonyait, élet- és munkakörülményeit elemző — jelentése ad választ. Az első megállapítás, hogy az iménti átlagokhoz képest 2,7 százalékkal volt magasabb a közlekedésben, a posta kötelékében és a távközlésben dolgozó fizikai munkások bére, illetve munkahelyi keresete. A vízgazdálkodásban dolgozók munkahelyi átlagkeresete pedig 1,6 százalékkal magasabb, mint az átlag. Máris kimondhatnánk, hogy no lám, nem is olyan lényegtelen differenciálódás, csak hát ugye, nem tudni, hogy végül is mire vezethető vissza ez a különbség? A postások, a közlekedésiek, a távközlésiek vagy a „vizesek” átlagosnál is magasabb — s vajon mi módon mérhető? — munkateljesítményeire vagy inkább csak arra, hogy ezek az ágazatok is krónikus munkaerőhiánnyal bajlódnak? Gyaníthatóan, még ma sem beszélhetünk igazán teljesítményelvű keresetdifferenciálódásról, különösen ha meggondoljuk, hogy — ugyancsak a KSH már idézett, s alig egy hónappal ezelőtti jelentése szerint — az elmúlt évtizedben a kohászatban, az építőanyag-iparban és a könnyűiparban az átlaghoz közeli volt a keresetnövekedés. Vajon mi okból, amikor egyik sem nevezhető afféle sikeriparágnak? Ami viszont érthető: az átlagosnál jóval magasabb keresethez jutottak a vegyiparban dolgozó fizikai munkások, ám a teljesítményeivel ugyancsak nem tündöklő gépipar kereseti viszonyai jócskán— mintegy 8—10 százalékkal — elmaradtak az átlagtól. A bérkép tehát meglehetősen színes, a differenciáltsággal kapcsolatos indítékok és ■ megfontolások azonban aligha egyértelműek. Nyilván azért is, mert a mindenkori bér-, illetve kereseti arányokat nemcsak az egyes iparágak valóságos teljesítményei, a piacon is értékesíthető produkciói, hanem a különböző okok miatt elhatározott központi bérintézkedések — mondjuk ki: a teljesítményektől gyakorlatilag független központi bérpreferenciák is befolyásolják. Ha például a papíriparban krónikus munkaerőgondokkal bajlódnak, akkor előbb-utóbb elhatározzák a központi forrásokból finanszírozott egyszeri béremelést. Ha egyre többen hagyják el a ruházati ipart, akkor — és végveszélyben — megint csak jön a központi segítség. Ha hovatovább nincs, aki vállalja a több műszakos munkarendet, akkor — mint legutóbb — emelik a műszakpótlékot, s mert röpke néhány hónap alatt kiderül, hogy nem eléggé emelték, hát újabban további „pótlékolásról” gondolkodnak és vitáznak. Részben — s alighanem nem kis részben — az ilyesfajta intézkedéseknek is köszönhető, hogy az elmúlt években átrendeződött a legjobban és a legrosszabbul fizető ipari ágazatok sorrendje. Például: 1974-ben a kohászat volt a legjobban fizetők második helyén, s tavaly már a papíripar. Tíz évvel ezelőtt a nyomdaipar foglalta el a harmadik helyet, jelenleg még a legrosszabbul fizető öt alágazat között sem található. (Megkockáztatható: előbb-utóbb, a már-már katasztrofális munkaerőgondokkal kínlódó nyomdaipar is megkapja az ilyenkor esedékes központi segítséget, s ez esetben előbbre sorolhat a kereseti ranglistán, netán még a tíz évvel korábbi helyét is elfoglalhatja.) Menjünk „lejjebb”, a vállalati szférába. Bér-, illetve keresetdifferenciálás ügyében itt részleges, de mindenképpen figyelemre méltó változást a néhány évvel ezelőtt elhatározott bérszabályozási kísérlet hozott. A kísérletezők esetenként megháromszorozták a normál szabályozás által adómentesen engedélyezett bérszínvonal-növekményt. Jórészt ennek volt köszönhető, hogy tavaly, a legnagyobb és a legkisebb mértékű béremelést végrehajtó vállalatok között nem kevesebb, mint 15 százalékpontos eltérés volt kimutatható. Ha vállalatokon belül is vizsgálódunk, akkor megint csak megkérdőjelezhető a bér-, illetve a keresetdifferenciálási gyakorlat. Nagy általánosságban — de aligha vitatható módon — megállapítható, hogy ha tapasztalható is valamiféle erőteljesebb munkahelyen belüli differenciálódás, akkor a jórészt a túlórázásra, a vgmk-tevékenységre, a pótlékokkal megfejelt több műszakos munkarend vállalására vezethető vissza. Vagyis: a főmunkaidőben nyilván kimutatható teljesítménykülönbségek bér-, illetve kereseti konzekvenciái még aligha fölfedezhetők. E jelenség nem újkeletű. Okainak boncolgatása messzire vezetne, s napjainkban — alig néhány hónappal az új keresetszabályozási rendszer bevezetése után — talán célszerűtlen is. Egyelőre csak annyi gyanítható, hogy a munkateljesítmények szerinti keresetdifferenciálás elsősorban nem a mindenkor érvényes keresetszabályozás függvénye. Nagy a veszély, hogy a kellőképpen meg nem fizetett legjobbak elhagyják a nagyipart, s kényszerűségből inkább a gazdaság nem haszontalan, de mégis csak kevésbé jelentős területein tevékenykednek. Csak azért, mert itt igen, amott pedig — a nagyiparban — anyagilag nem kamatoztathatják képességeiket, szaktudásukat és munkateljesítményeiket. V, Cs, T Az idfőn és forgása Midőn e sorokat kopogom az írógépen, a Tisza vízállása 526 centiméter; mire ezek a sorok napvilágot látnak, az általam ismert adat hibás lesz. A folyó árad. A partfürdő pénteken megnyílt már, de hát ez is késés, mint ahogy az is, hogy a szokottnál tovább aludták álmukat az úszóházak is a kikötőben. Elég volna most kevesebb is a vízből! Hogy ki legyünk belőle ... Vasárnap reggel azért napozókat már itt is, ott is láttam. Talán a főszezonra kegyes lesz hozzánk az időjárás ... Olvasgatom a Roosevelt téri halászcsárda júliusi étlapját. Reggeli kilenc óra múlt csak néhány perccel, de éhséget érzek máris. Filézett pontypörkölt galuskával, rántott harcsamáj, kecsege roston, békacombok Orly módra. Gyűlik a nyál a számban. És számolok. Válogathatnék harmincnégy féle finomságból. — Kérhetnék bármit ezek közül az ételek közül? Sántha Ferencné üzletvezető-helyettes bólint. — Természetesen. Talán kecsegét nem tudunk mindig felszolgálni... Az árak: negyven és hetven forint között. Nem tűnik megfizethetetlennek a csárda, különösen, ha meggondoljuk, hogy csuszát már tizenegyért is lehet kapni. — Mi okozza önöknek a legnagyobb gondot? — Nézze, mi annak örülünk a legjobban, ha egy gombostűt sem lehet elejteni nálunk, de akkor, ha egyszerre érkezik két népesebb csoport és sültet kérnek, főni kezd a fejünk ... Kellemes gond. A Royal-szálló főportásával a szállodaipar néhány közgazdasági vonatkozásáról beszélgettünk a hallban. Úgy látszik, itt is sok a begyűrűzés. — Hogy megy a bolt? — Szombaton fél ház volt, ma alig van üres szobánk. Három turistacsoport szállt meg nálunk; a Szovjetunióból, Lengyelországból, illetve Bulgáriából jöttek. Szűcs András elnézést kér. Valutát kell beváltania. Berregheti egy kicsit a gépecskét. — Milyen szezon várható? — Hááát — mondja legalább három á-val —, sajnos, úgy vélem, hogy valamivel gyengébb a tavalyinál. Az idén például nincs ipari vásár Szegeden. — Mennyibe kerül egy szoba önöknél? — Kétágyas szoba reggelivel egy napra ezerszázötven forint. — És mennyi volt tavaly? — Kétszázzal kevesebb. Mondjuk, hogy begyűrűzés ... A Szeged Tourist Klauzál téri irodájában csak a személyzet. — Pedig ön előtt többen is jártak itt — mondja Vass Györgyné csoportvezető. — Mi célból? — Legtöbben valutát váltani jöttek, néhányan fizetővendég-szobát kerestek, és ha már keresésnél tartunk, sokan vásárolnának a Panoráma sorozatban megjelent Szeged útikönyvből. — És? — Kifogyott. Nincs. — Mi van helyette? — Szeged-térkép. Megtudom, hogy minden szolgáltatás megindul a napokban, járnak a sétahajók a Tiszán, a konflisok és a vadonatúj városnéző panorámabusz az utcákon, várja vendégeit a kemping. A Szeged étterem előtti droszton egyetlen kocsi, az sem sokáig, mert velem egy időben szólítja meg a kocsiban levő hasbeszélő a taxi pilótáját, Mojzes Lajost. — Hogy készülnek a szezonra? — Teljes létszámmal, senki sem megy szabadságra. Hajtani fogunk. És el is hajt. Szavatartó ember. A Szeged étterem terasza fölött, mintha egy óriási hal bordázata volna, csőváz. Egyelőre hiányzik róla a ponyva. — Nem sokáig — mondja Jancsika Sándor üzletvezető. — Segítségünkre sietett a KSZV, ingyen kapjuk tőlük a tetőt, köszönet érte, s köszönet az Állami díjas olajosbrigádnak is, társadalmi munkában szerelték be a villanyt. — Akkor nem zavar majd senkit az időjárás . .. — És kihozzuk a teraszra a zenekart is. — Más? — Két héten belül működik a bárban a légkondicionáló. — Örömhír, mert eddig főni lehetett odalenn ... Ételek? — Mindenféle, és a két specialitásunk, a vörösboros sertésborda és a csülök pékné módra. — Gond? — Kevés a szakács, de hát ez érthető, sok a vállalatnál a szerződéses üzlet. Nem kommentáljuk a dolgot. Kommentárt az érdemelne, hogy miért nem elég tiszta a Belváros, miért van annyi építési anyag szétszórva az utcán és téren? De hát van még idő fanfárébredésig ... P. F. Belvárosi panoráma Dóm téri előkészületek. Novák András és Albert László díszleteket festenek Próbaaratás Milyen lesz az idei gabonatermés? A szakemberek úgy tartják: jó. Átlagon felüli, ha igaz, £s ha az időjárás is kedvez az aratóknak. Ha több gabonát nem fektet földre a vihar. Reményeink mindenesetre vannak, mert tán az idő is javul, ha beválnak a meteorológia jóslatai. Akkor a próbaavatást is felválthatja az igazi. A próbát, amelyről Schmidt Andrea fotói készültek Vásárhelyen, a Lenin Tsz-ben.