Délmagyarország, 1985. szeptember (75. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-02 / 205. szám
Matematika, fizika, számítástechnika tanulóévek a műszaki főiskolákon A napokban rendezte meg az Élelmiszeripari Főiskola Szegeden a műszaki főiskolák matematika, fizika és számítástechnikai oktatóinak 9. országos tanácskozását. A tanárok háromnapos összejövetelén sok mindenről szó esett, amely érzékenyen érinti a műszaki értelmiség szakmai képzését, s így közvetve hazánk műszaki életének jövőjét. A tanácskozás záróprogramja után arra kértem Kispéter József főiskolai tanárt, a rendezvény főszervezőjét, összegezze a tanulságokat. — Most, hogy becsukta maga mögött az előadóterem ajtaját, és kezet fogott az utolsó, búcsúzó résztvevővel is, gondolom, nagy kő esett le a szervező szívéről. Milyen a közérzete? — Kellemesen fáradtnak érzem magam és elégedettnek. A tanácskozás, azt hiszem, jól sikerült, elérte célját. Tizenhét hazai főiskola 104 oktatója jött össze, hogy meghányja-vesse közös dolgait. — Nevezetesen? — A továbbképzés jellegű tanácskozás célja az volt, hogy a műszaki főiskolák három alaptárgyának oktatási, módszertani és kutatási kérdéseit megvitassuk, plenáris és szekcióelőadások, valamint kerekasztal-beszélgetések formájában. Rangot adott rendezvényünknek, hogy az egyik plenáris előadást Kiss Dezső akadémikus tartotta, a hazai alap- és alkalmazott kutatásról, különös tekintettel a műszaki főiskolákon szerzett tapasztalatokról. — Vegyük hát sorjában, milyen összkép alakult ki a tanácskozáson a fizika oktatásáról, kutatásáról? ■— Az elmúlt időszakban bevezetett óraszámcsökkentés nehéz helyzetet teremtett a tanárok számára. Az „egységes fizikai szemlélet kialakításához nem elege afelsőoktatás fizikatanításának helyzetét, külön figyelmet szentelve a műszaki főiskoláknak. — Mit mondtak el a matematikusok? -J ök sem gondtalanok Ismeretes, hogy a matematika minden műszaki tárgy alapja, mégis nagymérvű óraszámcsökkentést vezettek be itt is. Egy újabb, hasonló reform már a tantárgy oktatásának katasztrófájához vezetne. Pozitívum ugyanakkor, hogy az oktatásban új lehetőségként széles körben alkalmazzák a számítógépeket. Mindez persze egyben új nehézségeket is szül: kevés ugyanis a számítógép... De van más ellentmondás is: a középiskolai matematika tantárgyi reform új jelölésrendszert, új szemléletmódot honosított meg, ugyanakkor a főiskolai jegyzetek még a régi szellemben készültek. — A kutatás feltételei vajon adottak a műszaki főiskola matematika-oktatói részére. Úgy tudom, munkaidejük 20 százalékában kutatómunkát kellene végezniük. — A gond ugyanaz, mint a fizikusoké: nem adottak a feltételek, egyedül az intézetekkel, egyetemekkel való kapcsolat segíthetne. Egyértelműen fogalmazódott meg ez az igény a tanácskozáson, mondván: is végez. — A számítástechnika legfiatalabb tantárgy... de ugyanis az adott órakeret. csak az a tanár oktathat Különösen fáj, hogy a moszjn Vonal akart aki aktív, nem fizikai kérdésekkel eredményes kutatómunkát szinte nem is találkoznak a műszaki főiskolák hallgatói. Bármily hihetetlen, de egyes főiskolákon még a fizikát sem fizikusok oktatják ! Máshol megmaradt ugyan a fizika rangja, de az óraszám ott sem elegendő. Hangzottak el előadások a tanácskozáson a számítástechnikának a fizika oktatásában rejlő lehetőségéről, s a bemutatott próbálkozásokat igen hasznosnak ítélték a résztvevők és hangsúlyozták: intenzívebbé kell tenni a fizikaoktatásban a matematikával és szaktárgyakkal való kapcsolatot. — Felsőfokú intézményekről lévén szó, aligha hallgathattak a kutatás jelentőségéről. — Az elhangzott előadások azt jelzik, hogy a kutatómunkához szükséges föltételek sajnos nem adottak mindenhol. Szorgalmazták a szakemberek, meg kellene teremteni annak a lehetőségét, hogy a főiskolák munkakapcsolatot építhessenek ki kutatóintézetekkel. Kiss Dezső akadémikus föl is ajánlotta a tanácskozáson, hogy a KFKI (Központi Fizikai Kutatóintézet) szívesen látná a műszaki főiskolák oktatóit vendégkutatóként. S hogy mennyire kétoldalú ez az igény, bizonyítja: az MTA fizikai munkabizottsága a közeljövőben megvitatja az ... és a legdinamikusabban fejlődő tudomány. Módszerei, eszközei évről évre változnak. — Ezzel hogyan birkóznak meg a főiskolák? — Egyetlen reményünk, hogy a számítástechnika fejlődésével, elterjedésével az eszközök ára csökkenni fog. A számítástechnika oktatásával, az alkalmazás területeinek bővülésével lassan kikristályosodik egyfajta elvontabb, és így időtálló számítástechnikai tananyag is. Azt kell mondanom, hogy az oktatók fölkészültsége, szellemi kapacitása megelőzi az adottságoktól függő lehetőségeket. — Hogyan foglalná össze a tanácskozás hasznát, eredményét? — A különböző főiskolák oktatói megismerve egymás gondjait, bizonyos kérdésekben tanácsot adnak, segítséget nyújtanak egymásnak, s az együttműködés mindenképpen hasznára van a hazai üzemi mérnökképzésnek. — Az eredmények mellett a leendő műszaki értelmiség képzésének feszítő gondjait is felszínre kerültek ezen a tanácskozáson. Mit gondol, van-e remény ezek enyhítésére? — Sajnos nemigen jelennek meg tanácskozásainkon azok, akik valamit tenni tudnának az ügy érdekében. Nagy fájdalmunkra ez alkalommal sem képviseltették magukat a főhatóságok. Kérdés, vajon eljut-e hozzájuk a műszakiak képzésének minden gondja-baja. Tudjuk: az ország fejlődésének kulcsa a műszaki értelmiség kezében van, nem mindegy tehát, hogy az alaptárgyak ismereteiből hogyan és mennyit gyűjtenek össze a tanulóévek alatt. Chikán Ágnes az egészségügyi felsőoktatás problémái (Folytatás az l. oldalról.) A megnyitót követően két referátum hangzott el. Fülöp Tamás Az egyetemek szerepe az Egészséget mindenkinek 2000-re! világprogram stratégiájában címmel, Forgács Iván pedig Orvosképzés és továbbképzés 2000-re címmel, tartott bevezető referátumot. Ezt követően két szekcióban megkezdődött a munka, a szeptember 3-i zárásig 75 előadás, és medivíziós bemutató vizsgálja, értékeli és elemzi az orvosegyetemi és egészségügyi felsőoktatási képzés szerteágazó kérdéskörét többek között az oktatási programok készítésével, módszertanával és a képzésben való felhasználásával kapcsolatos problémákat. (Alábbi képünkön: Hutás Imre egészségügyi minisztériumi államtitkár — középen — az audiovizuális eszközök bemutatóján). Optimisták • Sorok egy tévésorozat elé Nem kulcsregény! A televízió szeptember 4-én kezdi sugározni Sinkó Ervin Optimisták című regényéből készült hétrészes filmsorozatát. A Magyar Televízió és az Újvidéki Televízió koprodukciójában született hatalmas vállalkozás rendezője Dömölky János, operatőre Zentay László. A főszerepekben többek között Eperjes Károlyt, Takács Katalint, Andorai Pétert, Haumann Pétert, Jordán Tamást, Koltay Róbertet, Dégi Istvánt, Reviczky Gábort láthatjuk. Sinkó Ervin Optimisták című regényéből készült filmsorozat — akárcsak a regény első kiadása, vagy első magyarországi megjelenése— először arra hívja fel a figyelmet: valóban így történt-e minden? Sokan kulcsregénynek vélik, s ezt alátámasztja a szorgos kutatások eredménye, ma már szinte minden fontosabb szereplő mintaadóját ismerjük. De ne kelljen ezért könyvtárba menni, íme: Tósó — Ljubomir Dimitrijevic, Jócó — Lazar Stipic, Fluck — Radas Dezső, Sásdi Bandi — Farkas Béla (szabadkai ismerősei); Török Géza — György Mátyás költő, Sarkadi — Lengyel József, Elnök elvtárs — Bokányi Dezső, Stein elvtárs — Hevesi Gyula, Sári — Hevesi (Stern) Jolán, Vértes — Lukács György, Lénárt — Komját Aladár, Magdus — Komját Irén, Lányi — Révai József, Kovács elvtárs — Korvin Ottó, Flamm Jutka — Rothbart Renée, Cinner Erzsi — Rothbart Irma (Sinkó felesége) és a főszereplő Báti elvtárs és Blaha elvtárs maga Sinkó Ervin. Már fontosabb szempont az hogy a regényből (és elmondhatjuk bátran: a sikerült filmből is) helyenként forrásértékű légkört teremtve megismerhetjük a Magyar Tanácsköztársaság történetét. Olvasmányélményként élhetjük meg hogy ez a jelentős politikai-társadalmi esemény milyen hatást gyakorolt a magyar értelmiségre, hogyan vették ki részüket az „új világ” teremtéséből, lényegéből — attól függetlenül, hogy más ideológiákkal együtt Lenin ezt is joggal nevezte a „forradalmiiság gyermekbetegségének”. Sorolhatnék még több ilyen véleményt is, de feleslegesnek tartom. Nem ezért nagy mű az Optimisták! Még csak nem is az intellektuális küzdelem miatt, amelyet azért vív Sinkó (s ettől még nem is érezzük konstruáltnak!), hogy egyszerre érzékeltesse az elvont, filozófiaietikai elgondolások mindennapi élet területén történő megvalósulásának lehetőségét és gondját. (Báti — Lénárt — Vértes — Jenő bácsi — Kozma György — Eizinger — stb. gondolkozási szintek és körök.) Pedig ez is sikerül! Hanem azért, mert ez a mű a magyar nagyrealizmus, a magyar szocialista realizmus egyik csúcsteljesítménye. Nem kívánok kitérni a mű keletkezésének, kiadásának, fogadtatásának körülményeire, erről ír Sükösd Mihály és Bosnyák István, sőt erről szól az Egy regény regénye (Sinkó naplóját 1915-ben jelentette meg másodszor a Fórum). Sinkó minden tudását összeszedte, tehetsége és képessége a kor és a feladat konstellációjában sikerrel birkózott meg a mélyen átélt élménnyel. A teljes valóságábrázolás igénye tolsztoji epikus mozgásban jelentkezik, de mindez a dosztojevszkiji polifonikus regény szabályai szerint valósul meg. A társadalomrajz, a korszakos történelmi esemény objektív rajza rejtve marad a hangsúlyozottan egyedített szereplők lelki válságainak ábrázolásakor. A tévéfilmsorozat befejező része az Egy regény regénye adataira és a színészek önvallomására, tudósok vallomására épül. Szükséges és helyes megoldás ez a filmsorozathoz. Ám a nézőknek most igazán javaslom az eddigi szokásos reagálást: olvassák el a regényt is! Árpás Károly Olvasótábor Rendezők: Juhász Gyula Tanárképző Főiskola KISZ- bizottsága és a Somogyikönyvtár. Résztvevők: a főiskola nullaéves rajz-ének-népművelés-történelem szakos gólyái. Koncepció: a legkülönbözőbb településekről Szegedre érkező hallgatókkal megismertetni a várost, jelenére és jövőjére koncentrálva, közben felvillantva a cselekvés színtereit egy főiskolás számára. * A minden laborban kötelező ,.fordított nap’’ végét, a három kiscsoport egy-egy foglalkozásrészletét, egy mindenkinek szóló zenei előadást ültem végig. Beszélgettem a kiscsoportvezetőkkel, a diákokkal. Ha tehettem volna. Velük maradok táborzárásig — a saját szórakozásomra. Az egyik kiscsoportban ottjártamkor kedvenc könyvekről, írókról, költőkről volt szó. Még mielőtt a vezető bejött volna, nevek és művek röpködtek: Lázár Ervintől Janikovszky Éváig, a svéd gyermekversektől A kis hercegig. A szokványos „melyik tíz könyvet vinnéd el egy lakatlan szigetre?” — játékban a Biblia egyértelmű győztes lett. Mellette jól megfért Marx, Fallacci, Déry, Radnóti, József Attila. A játék poénja is elhangzott hogy tudnék tizet választani, most, hogy Szegedre jövök, és a legnélkülözhetetlenebbeket szedtem le a polcról, az is 53 darab — pedig nem lakatlan szigetre költözöm. A négy lány, akiket beszélgetésre hívtam, legfeljebb átutazóban járt eddig Szegeden. Most négy évre jöttek — tanulni. — Engem a program már előre megfogott. De a tábor most jobban sikerült, mint vártam. — Megismerkedtünk egymással, a várossal és olyan emberekkel, akikkel egyébként, talán Soha. — Találkoztunk egy igazi, élő főiskolai tanárral, és láttuk, hogy ő is ember . . . — Nagyon jó, hogy mindjárt az első napokban az építészettel kezdtük. Már másnap ismerősként jártunk a városban — én, aki mindenütt eltévedek, úgy közlekedek, mintha évek óta itt élnék. . . — Mi, akik eljöttünk ebbe a táborba, óriási előnnyel indulunk azokkal szemben, akik nincsenek itt. Barátaink lettek, ismerősök vagyunk. Közös szilvesztert, cseresznyeszedést, programokat beszéltünk meg. Ha nekem mondjuk a Somogyi-könyvtárba egyedül kellett volna bemennem, biztos elszaladok. Úgy estem túl az ismeretlenség okozta szorongásokon, hogy észre se vettem. — Nekünk itt már közösségünk van, ahová tartozunk. Egy hét alatt közösséggé váltatok? — Igen. A csoportokon belül, és az egész tábor is. Abból, hogy hogyan szólunk egymáshoz, hogyan mosolyog vissza a másik, ha ránézel, ezt tudni lehet. — Mitől lesz közösség egy embercsoport? — Ha alkalmazkodni tudnak, akik beletartoznak. És .■ törődnek, egymással. — Vártátok, hogy lesz a közösség, átlóvá tartozni fogtok? — Persze. Egyedül nem jó. És kell, hogy legyen itt rá lehetőség, hiszen egy diákváros attól még nem az, hogy vannak főiskolái, egyetemei. Ha a hallgatók nem tartoznak össze, nem érdemli meg a hely a diákváros nevet. — Az egyik kis csoportban másfél órás beszélgetés után megegyeztek abban, hogy jobb egy rossz közösségben élni, mint egyedül, mert az embernek szüksége van arra, hogy néha kimossák a lelkét. Szerintetek? — Az embernek a többi ember nem csak lélekmosásra kell. A közösség milyensége rajtam is múlik, ha már beletartozom. A lelki szennyesemet egyébként meg kell tanulnom, magamnak kimosni. — Jó, ha az embert a barátai segítik, ha kikapkodják a mélypontról. De ezt egy rossz közösség velem nem teheti meg. * A táborvezetőség tervei szerint a mostani diákokkal minden évben találkoznának. Tovább szeretnék építeni a most megkezdett folyamat sejtecskéit, a ,ki vagyok én?-től a ,,helyem a világban" bizonyosságáig. Jó lenne, ha sikerülne nekik. De az itt szerzett tapasztalataim alapján mondom: fel kell vállalnia valakinek-valaminek a jövendő gólyáinak hasonló táborát is. A résztvevők maguk mondták ki, mennyivel könnyebb nekik, mint azoknak a társaiknak, akik nem jöttek el. Bizonyára beszélgetőpartnereim alapjában véve nyitott emberkék — bár egyikük saját bevallása szerint nem volt az —, mégis jó volt úgy hallgatni őket, mintha tényleg itt születtek volna, szegediek lennének, és régen ismernénk egymást. Nekik Szeged máris kedves. És ez valóban átsegít sok kezdeti szorongáson. Regős Éva +