Délmagyarország, 1986. október (76. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-04 / 234. szám

Múzsák kézfogója RÉGI ÉS Ú­J KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÁSOK A SZÍNHÁZBAN A teátrum, a színház­ mindig is a múzsák találkozóhelye, a különféle művé­szeti ágak szintézise volt. Talán felesleges is utalni a sámánok, varázslók sza­vakat, éneket, zenét, táncot, mimikát és vizuális elemeket összekapcsoló szer­tartásaira, vagy a régi görög színház maszkjaira, a vándorkomédiások mas­karáira, festett díszleteire. Azután, amikor a színház beköltözött az épületek­be­, mindig adott arra, hogy falai között komplex élményt nyújtson, az elő­adás hangulatát előkészítse és levezesse. Díszes épületeik kiváltak, a környe­zetből, szeretettel alkalmaztak képzőművészeti alkotásokat. Úgy tűnik, a „szegény színház", a bódé- vagy pavilonszínház is visszaszorulóban. Az em­berek igénylik az ünnepeket, a hétköznapok zsúfolt zavarából örömmel me­nekülnek a művészetek birodalmába.­­4z igazi, a méltó feladat, hogy a szín­ház varázsán túl összetett élményeket nyújtson, ismereteket és maradandó emlékeket adjon. Egy ilyen hatalmas munka, mint a Szegedi Nemzeti Színház rekonstrukciója nemcsak a tervezőknek, belsőépítészeknek lecke, de annak a szemléletnek is, mely tükröződik a műalkotásokon, dekorációkon, épületdí­­szeken. * * Egy százéves épület újjávarázsolása, azért bonyolult feladat, mert úgy kell megőrizni minden eredeti szép­séget, hangulatot, hogy közben a kor színvonalát is reprezentálni kell. Annak mindenképpen és maradékta­lanul örülhetünk, hogy Helmer és Fellner százéves épülete viszonylag kis vérveszteségekkel élte túl a nyolc­éves rekonstrukciót. Tudom, ilyen ünnepi alkalomkor nem illik fanya­logni, s ismerem a körülményeket is, hadd engedjek mégis egy sóhajtást a faragott tölgyfakapuk, ablakok után. A bejárati­ üvegportálok az iz­galmas és játékos frízekkel moder­nek, remélem praktikusak is, de idegenek az épület egészétől, külső tömbjétől, anyagaitól. A belsőket vi­szont egységes tervezői-belsőépíté­­szeti akarat hozta létre. Különösen az anyagok megválasztása és azok harmóniája dicséretes. A szürke márvány bürkötök­, a téglavörös és csontfehér falak, a bordó bársony­székek és páholyok, a sárgaréz kor­látok és világítótestek az­ üvegekkel, tükrökkel igazán emelkedett hangu­latot teremtenek, szép közeget alkot­nak. Ezek adnak keretet azoknak a műalkotásoknak, melyek tulajdon­képpen száz éve képzőművészetéből adnak ízelítőt. A nézőtér mennyezetfreskóit száz­­egy éve festette Kern Ármin, aki bé­csi és düsseldorfi magániskolákban pallérozta tehetségét, jeles életkép-és portréfestő vált belőle. A porig égett épület helyén újjáépült színház mennyezetfreskóit, a négy, zene és színház, ihlette romantikus-rokokó életképet ő festette 1885-ben. Az ud­vari muzsikát,­­rokokó zenészeket, parasztláncot és gyerekmaskarát áb­rázoló faliképeket megviselték az év­tizedek, a restaurálás Kemény Gyula kezemunkáját és stílusérzékét di­cséri. Új alkotásokkal gazdagodott az ötvenes években a színház. Tápai Antal, a napokban elhunyt szegedi szobrászművész 1954-ben kapott megbízást a homlokzat fülkéibe ke­rülő egész alakos szobrok elkészíté­sére. Az újbarokkos kiképzés, az épület architektúrája meghatározta a szobrok méreteit, de bizonyos mér­tékig megjelenési formáikat is. Erkel Ferenc és Katona József alakja a pa­lota falán a színház „nemzeti" jelle­gét és többprofilúságát is hirdetni hi­vatott. Mint Tápai Antal visszaemlé­kezéseiben írja, az Erkel-szobor nem okozott problémát, annál többen vi­askodott Katona alakjával. Kevés volt a kecskeméti szobor és Vacot­­rajz, megszerezte hát a Katona sírjá­ból kivett koponya különböző néze­teinek fényképeit, ezeket raszteresen felnagyította, s így igyekezett minél közelebb kerülni a hitelességhez. „A zsűri Erkelt az átvételi jegyzőkönyv­ben dicsérettel fogadta és Katona portréját­­ igazi költőfejnek­ talál­ta. " Amikor elhelyezték a szobrokat helyükre, Tápainak eszébe jutott egy mondás, melynek akkor érezte szép­ségét és igazát: „Egy szép épület az emberiség szociális ünnepi ruhája. ” Gyakorta mostohán bánik a kriti­ka, de a közönség is azokkal a műal­kotásokkal, melyek „szolgálnak”, s azon túl környezetformálók, hangu­latteremtők, segítik a tér egységének és harmóniájának kibontakozását. Igen, az iparművészekről, formater­vezőkről, belsőépítészekről van szó. Szekeres Mihály legfőbb érdeme, hogy a lehetőségek nem mindig tágas határai között egységes, harmonikus belső tereket tervezett. De az ő el­képzelései alapján készültek a lép­csőházi és előcsarnoki sárgaréz kor­látok, a bejárati előcsarnok gipszfrí­ze. Ám én mindezeknél nagyobbra tartom, hogy annyi kívánság, sok művész és mester, több anyag töme­gében szép rendet teremtett. Ebben persze segítségére volt például Albert András, ötvös-iparművész, aki olyan sárgaréz csillárokat tervezett, melyek felidézik a százados hangulatokat és élményvilágot, de ugyanakkor mo­dernek, méretükben, formaviláguk­ban, praktikusságukban és kivitele­zésük igényességében példamutatók. A bejárati ajtók üvegszárnyai fö­lött bronzfrizek, dekoratív, hullá­mokat, felhőket idéző alkotások fo­gadnak: Krajcsovics Károly ötvös­művész alkotása. Az előcsarnokban jobbról és balról két portré. A szege­di teátrum két teremtő egyéniségé­nek, Makó Lajos első direktornak és Vaszy Viktornak, az újjáteremtőnek arcmása. Makó büsztjéről nem sike­rült kideríteni alkotóját, a most fel­avatandó Vaszy-portrét Tóth Valéria készítette. Akik ismerték a neves karmestert és színidirektort, azok e szobor láttán felidézhetik nem csu­pán arcvonásait, de egyéniségét,­ szellemét is. A tiszteletadás és a múló idővel, az emlékfakító évekkel szem­beszegülő hűség példáit vélem fölfe­­­dezni e két szoborban. Bárcsak több ilyen alkotást kényszerítene ki a te­hetség és hűség. A büfébe vezető lépcsősorok ívelt falának gipszdekorációit Krigl Sán­dor szobrászművész készítette. A földszinti nézőtér előcsarnokának falán érdekes fríz. Sárgaréz szalagon húsz bronzmaszk, a színház legősibb jelképe. Kóthay József ötvösművész nem csupán fantáziáját eresztette szélnek, hanem a kínai és görög szín­háztörténet fellelhető dokumentu­mait használta ihletőül. Ezek a maszkok egyszerre históriai doku­mentumok és dekoratív képzőművé­szeti alkotások. A színház legszebb terében, az első emeleti páholysor előcsarnokában, a három szintre át­tört térben, hatalmas tükrök társasá­gában található a két legértékesebb és legszebb műalkotás. Két gobelin — két festőművész pályájának talán legösszefogottabb, leginkább letisz­tult munkája. Fóth Ernő, aki kor­­társ festészetünk izgalmas és értékes alakja, több murális munka után összegezte tapasztalatait. A tartal­miakat éppúgy, mint a szakmaikat. Pegazusa tökéletes harmónia, szag­gatottságában is felemelő, torzó­ vol­tában is teljes. Alakjai minden erő­­szakoltságtól mentes jelképek. A szárnyas paripa előtt az ősi művész­jelkép, a visszatekintő Orfeusz és a csellista Eurüdiké tökéletes illúzió, gondolat és dekoráció. Szabó János kicsit epikusabb, amikor hasonlóan magas festői, kvalitásokkal idézi go­belinben a múzsák alakjait. Színe­sebb párjánál, gyönyörű részletei mellett itt-ott kellemetlen „elrajzolá­­sok” is találhatók. Az Erkel-szo­­bába, a fő-zeneigazgató irodájába is került két gobelin. A terveket és kar­tonokat még az egyik legjelentősebb hazai gobelinművész, Plesnivy Ká­roly készített, halála után szőtték meg zaklatott, kevéssé konkretizál­ható elképzeléseit. Két festőművész arra is lehetősé­get kapott, hogy üvegablakot készít­sen. Mindkettőjük munkái a szí­nészklubban láthatók. Óvári Lajos ma már kissé korszerűtlennek tűnő­en geometrizál, a szabályos és külön­böző színű elemeket nem tartja össze semmiféle kohéziós erő. Eigel István négy évszak hangulatát megragadó térkompozíciói eredetibbek, kár, hogy csak bizonyos világítási helyze­tekben érvényesülnek. Eigel lendüle­tes, színes üveg térelválasztóit ment­hetnék talán valamiféle helyi világí­­­tási effektusok. Mindezt kiegészítik a felújított né­zőtéri falikarok, a régi tükörkeretek, de az épület külső frontjain látható öntöttvas kandeláberek és a színház köré visszahelyezett szép formájú lámpák. Gazdagabbak lettünk! Sze­ressük és vigyázzunk rá! TAN DI FAJOS KERN ÁRMIN: MENNYEZETKÉP TÁPAI ANTAL: TÓTH VALÉRIA: KATONA JÓZSEF VASZY VIKTOR KÓTHAY JÓZSEF: MASZKOK ÓVÁRI LÁSZLÓ: ÜVEGABLAK A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ FELÚJÍTÁSÁBAN KÖZREMŰKÖDŐ VÁLLALATOK Generálkivitelező: Délmagyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalat; társ-generálkivitelezők: Színháztechnikai Kiss/o­ctkc/et és Fővárosi Szerelőipari Vállalat. Alvállalkozók: Ors/ak, ( sas/erelőipari Vállalat, Kiállításkivitelcző Vállalat, Kőfaragó és Épü­letf­odrászipari Vállalat, Fémmunkás Vállalat, Szegedi Építő Szövetkezet, Mezőtúri Állami Gazdaság gyomaendrődi fatelepe. Szarvasi V­as- és Fémipari Szövetke­zet, Hudoslal II. (Krakkó), KPIS (Krakkó), Intransmas, Villanyszere­lőipari Vállalat, Gábor Áron Gépgyár, K­ódgép, Tungsram Rt. Kon­­versa Gyára, Híradástechnikai Szövetkezet, Gelka, Elektrocoop, Tanért, Procontroll, Démász, Szegedi Vízművek és Fürdők, Szegedi Postaigazgatóság, valamint a felújítás lebonyolítójának, a Szegedi Be­ruházási Vállalatnak a megbízásából; iparművészek, képzőművészek és kisiparosok. Néhány, a felújítás során beépített anyag jellemző adata: 100 ezer méternél több elektromos kábel, 110 ezer darab arany lap (együttesen 1,5 kilogramm), 20 millió forint értékű réz, a színpadi acélszerkezet súlya: 270 tonna, a színpadi emelőkhöz felhasznált drót­kötél hossza: 15 ezer méter. Az épületből elhordott bontási anyag 4500 köbméter volt.

Next