Délmagyarország, 1987. szeptember (77. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-01 / 205. szám

Kedd, 1987. szeptember 1 Üveghom­ok Fehérvárcsurgóról Az Országos Érc- és Ásványbányák fehérvárcsurgói üveg­homokbányájából ebben az évben 480 ezer tonna, üveg­gyártásra alkalmas homokot szállítanak a megrendelők­nek. Az éves tervükből 20 ezer tonna flótánt homokot osztrák és jugoszláv piacokon értékesítenek Tanszerek és igények Hiányzik az ecset és az olló, nem elég az egység­­csomag tartalma, gond van a könyvborítókkal — mondogatják a szülők, különösen most, a tanév kez­­­detén. Mind igaz, de nem pontos, mert­ a vonalzó, a körző és a színes festék kimaradt a sorból. Ez utóbbi cikkekről a Piértnél hallottam. A kirendeltség vezetője, Nádor Viktor elmondta, hogyan készül a kereskedelmi vállalat az iskolaévre. Az oktatáshoz szükséges kellékek listáját minden év elején elküldik a kiskereskedőkhöz, a boltokhoz, akik annak alapján megrendelik a tanszereket. Évek óta rendszeres a nyári vásár, amikor 30 szá­zalékkal olcsóbban lehet beszerezni az iskolaszereket. Ebben az évben is így volt, a „főszezon” viszont ilyenkor, az utolsó napokban van, sőt majd szeptem­ber elején-közepén lesz a „pótvásárlás”. Felkészültek erre is, de csak úgy, olyan cikkekkel, amelyeket a gyártótól be lehet szerezni. Akad még magyarázat a hiánycikkekre. Az egyik az, hogy a pedagógusok gyakran különleges igénye­ket támasztanak. Olyan dolgokat kérnek tanévkezdet után, amelyek nem föltétlenül szükségesek. A másik oka a hiánynak, hogy sok tanszer kerül turistaforga­lomban külföldre. Majdnem a 22-es csapdája ez: az ipar gyártmá­­nyát veszi meg a kereskedelem, onnan a szülő — ha van az, amit éppen kérnek, és kapnak olyat, amit az iskolák kívánnak. A.S. Akkumulátorok Egyiptomba Eddigi legnagyobb kon­vertibilis üzletét kötötte meg az Akkumulátor- és Szárazelemgyár; a vállalat 800 ezer dollár értékben 10 ezer darab nagyteljesítmé­nyű akkumulátort szállít Egyiptomba. A termékek a vállalat legújabb fejleszté­sének eredményei, a koráb­biaknál nagyobb teherbírá­sú, hosszabb ideig használ­ható, kevesebb gondozást igénylő áramforrások. Az eredeti konstrukción a kül­földi partner igénye szerint további változtatásokat haj­tottak végre, igen gyorsan, mert a fejlesztések megkez­désétől mindössze fél év telt el az első szállítmány útnak indításáig. Ezekben a na­pokban csomagolnak egy újabb tételt, s a tervek sze­rint október végéig befeje­zik a szállításokat. Terméke­ik iránt több nyugat-európai cég is érdeklődik. MMNO-visszavonulás? Tűsarkon táncolva Minőségi Cipőgyár ameri­kai piaci elképzeléseinek kudarcáról lapunkban ápri­lisban már beszámoltunk. Akkor hírt adtunk arról, hogy a külföldi partner, az­az a bostoni Klassic Aura csődje miatt a vállalat kint­lévőségei után sorban állás­ra kárhoztatott. Az évi 700- 800 ezer pár tengerentúlra irányuló cipőexport álomnak végleg befellegzett. Azóta a piaci kapcsolatok ébrentar­tására felvett kölcsönök vé­szes helyzetbe sodorták a Minót. A vállalat szakembe­reinek számítása szerint most úgy tűnik, hogy ered­ményes munkával is csak­­ 10 évnyi nyereségük feláldozá­sa mellett tudják majd le­dolgozni adósságaikat. A vállalat szegedi gyáregysége is kivette részét az Ameri­kába induló lábbelik gyártá­sából. A piac bedugulásával vajon milyen zavarok kelet­keztek Szegeden?­­ A partnervállalat buká­sa után még volt olyan el­képzelése a vállalatnak, hogy minden áron bent kell maradnunk az amerikai pia­con. Több céggel is tárgyal­tak a szakemberek, de végül minden üzlet meghiúsult, mert nagyon alacsony árat kínáltak a cipőinkért — mondja Karsai László, a sze­gedi gyár igazgatója. A már kiszállított és ott raktározott mennyiséget vé­gül a vártnál is jobb áron sikerült eladniuk, de ez már kevéske vigasz a vállalat számára. Az Amerikában is hírnevet szerzett Innocence cipők végül is kiszorultak erről a piacról. Azóta a változott: az elvesztett pia­cok minden áron való fenn­tartása helyett jobbnak lát­ták új vevők után nézni. Ami nem volt egyszerű, hi­szen a Klassic Aurával foly­tatott kereskedelem a válla­lat tökésexportjának több mint 80 százalékát tette ki. Ilyen nagy kapacitásra ve­vőt találni nem gyerekjáték.­­ A keresgélés, és a prob­lémák áthidalása időt vett igénybe. Ezalatt a termelés sem volt zavartalan. Szege­den is előfordult, hogy mű­szakokat kellett áthelyez­nünk, módosítanunk. A ti­zenhat „elengedett"1 műszak nagy részét a tűzödések már le is dolgozták, más üzem­részben is 1-2 műszak kivé­telével sikerült utolérnünk magunkat. Időközben az értékesítés iránya jelentősen megválto­zott. A kiesett piac helyére ugyan sikerült ismét „meg­hódítani” a francia vevőket, de ez egyedül az elmaradt hatalmas mennyiséget nem képes ellensúlyozni. Ös­­­szesen 165 ezer párról van „csak” szó, amiből Szegeden több mint 100 ezret gyárta­nak az idén. Az elmaradt megrendelés miatt így a ter­melés is csökkent. A féléves tervet Szegeden is csak meg­közelítően sikerült teljesíte­ni. További gond, hogy a tő­kés piacokra szánt lábbelik­hez vásárolt anyagok ma még a raktárkészletet terhe­lik. — A vállalat 162 milliós készletéből, 26 millió Szege­dé. Ez 22 százalékkal­­ több, mint a tervezett. Amit lehet, gyártók elképzelése is meg- azt igyekszünk a más pia­cokra készített cipőkhöz fel­használni. — Arról is hírt adtunk annak idején, hogy a szov­jet szállításoknál is voltak problémák. A vevő elégedet­len volt a minőséggel. Sike­rült-e visszaszerezni a Mi­ni-cipők jó hírét? — Alapanyaggondjaink voltak. A hazai fehér bőrök, nem felelnek meg az elvá­rásoknak. Ezen úgy igyekez­tünk segíteni, hogy a fejlő­dő országokból hoztak be ilyen bőrt. Minőségben jobb a hazainál és jóval olcsóbb is. „Kemény” második fél­évre számítanak Szegeden. Az elmaradás plusz műsza­kokkal, szombati, vasárnapi munkákkal kell majd be­hozni. Az „amerikai kaland" hatása magát a vállalatot is visszaveti jó időre. Egyelőre az értékesíthető alapanya­gok, felesleges készletek ki­árusítása folyik. Majd száz oldalas kibontakozási terv is készült a talpra állás elősegí­tésére, azzal egy időben, hogy a vállalat központi te­lepét eladja az Interinvest­­nek, s a jövőben a banktól jutányos feltételek mellett bérli. Ha talpra áll, a szerző­dés szerint visszavásárolhat­ja telephelyét. A fogyókúra hatása minden bizonnyal Szegeden is érezhető lesz majd... Rafai Gábor A Nyilvánosság a pártmunkában nyíltság a kommunista mozgalom erejének egyik forrása. Nyíltan szembenézni a problémákkal, nevén nevezni a dolgokat, őszintén szólni ké­nyesnek tartott kérdésekről is — ezek a kommunista magatartás és stílus gyakor­latban sokszorosan igazolt vonásai. A nyilvánosság a pártélet és a pártmunka demokratizmusának semmi mással nem­ pótolható eleme. Hatékony érvényesülése csökkenti a szubjektivizmus érényesülésé­­nek lehetőségeit. Ennek megfelelően a párton belüli viszonyokat is nyíltság, őszinteség kell, hogy jellemezze. Ez azt jelenti, hogy a felmerülő kérdéseket nem szűk csoport dönti el, hanem az alapszer­vezetek tagjai közvetlenül érvényesítik politikai akaratukat. Történelmi tapaszta­latok bizonyítják, hogy a bürokratikus torzulások ott tudnak talajra találni, ahol hiányzik a nyilvánosság, s nem él az eb­ből táplálkozó, alulról jövő ellenőrzés. A nyíltság és nyilvánosság nemcsak a párt belső életében, de a társadalomhoz fűződő kapcsolatában is kiemelkedő sze­repet tölt be: nélkülözhetetlen eleme a párt és a tömegek kapcsolatának. A kom­munisták nem félnek a nyilvánosságtól, hiszen tevékenységük nem szűk, önös ér­dekeket szolgál, hanem az adott munka-, vagy lakóhelyi közösségek felemelkedésé­vel együtt a társadalom egészének érde­keiért küzdenek. Alapvető érdekük tehát, hogy céljaik, és ezek érdekében végzett munkájuk országosan, és helyileg is mi­nél nagyobb nyilvánosságot kapjon, hogy az emberek megismerjék azokat, és vé­leményt mondjanak róluk. A pártszerve­zetek nem az emberek­ nélkül, nem a munka-, vagy lakóhelyi kollektívák „háta mögött” dolgoznak, hanem közöttük, ve­lük együtt. Munkájuk annál hatékonyabb, minél jobban megismerik azt a párton­­kívüliek, minél erőteljesebben érvényesül annak nyilvánossága. A nyilvánosság hiánya sokban formá­lissá és meddővé teheti a pártmunkát. Ha a pártszervezeten kívül állók nem isme­rik, nem értik, a pártszervezetek állás­­foglalásait, azok indítékait, és a kommu­nisták erőfeszítéseit, akkor nem várható el, hogy a tömegek kövessék őket. Ahol a nyilvánosság éltető légköre hiányzik, ott rendszerint virágzásnak indul a különbö­ző klikkek által táplált, tendenciózusan beállított féligazságokra épülő jólértesült­­ség. Bizonytalanság és bizalmatlanság ala­kul ki. S a pártszervezet nem­ egyszer utólagos magyarázkodásra, védekezésre kényszerül. Ma úgy tűnik, hogy jobban meg kelle­ne tanulni a nyíltság és a nyilvánosság elvének gyakorlati érvényesítése hogyan­ját, mert sokakat az tesz bizonytalanná, hogy hol a határ a nyilvánosság elve és a kíváncsiskodás, vagy fecsegés között. Má­sokban okkal visszatartó hatású, hogy pártszervezetének, vagy irányító pártszer­vének szinte minden anyaga „bizalmas", vagy „szigorúan bizalmas” jelzővel van ellátva — sokszor teljesen feleslegesen. Gyakori, hogy a párttagokhoz is csak az irányító szervek döntései jutnak el. Te­hát egy tömör „végtermék” a tennivalók­ról. De az már a végrehajtásra is kiható hatékonysági tényező, hogy megismerik-e a döntést hozó pártvezetőségekben, vég­rehajtó bizottságokban vagy pártbizottsá­gokban hozott döntések hátterét, azokat a meggondolásokat, érveket, motivációkat, amelyek a döntést olyanná formálták, amilyen lett. A párttagság és a politizáló közvéle­mény gyakran elégtelennek tartja a dön­tési folyamatokról kapott információt. Ke­veset tudnak az egyes döntéseket meg­előző mozzanatok tartalmi kérdéseiről. Ezért az egyik terület, ahol erősíteni szükséges munkánk nyíltságát és nyilvá­nosságát, a döntés-előkészítés. Nemcsak azzal erősíthetjük e területen munkánk nyilvánosságát, hogy céltudatosabb és részletesebb információt adunk, hanem ha egyre nagyobb mértékben bevonjuk a párttagokat, s pártonkívülieket a dönté­sek előkészítésébe. Ha elképzeléseinkről, terveinkről véleményt kérünk tőlük, s vissza is térünk javaslataik sorsára,­agyobb nyilvánosságot kell adni az elismerésnek és a bírálatnak is. Mivel a pártszervezetek nem min­dig élnek ezzel, olyan kép alakul ki a közvéleményben, mintha a pártszerveze­tek nem értékelnék a jól végzett mun­kát, mintha az elismerés egyetlen módja annak forintban is kifejezett formája lenne. Másrészt a megfelelő nyilvánosság hiánya nem kevesekben — a valóságtól eltérően — olyan vélemény kialakulását segíti elő, hogy a pártszervezetek­ nem lépnek fel a negatív jelenségekkel szem­ben. Abból kell kiindulni, hogy az egész nép pártjává válás útját járó pártunknak nem lehetnek titkai a nép előtt. Ezt kell szüntelenül érzékeltetni és érvényesíteni a pártmunka nyilvánosságában is. Takács István N BNV-nagydíjasok sikere Szegediner szalámi és a Serba-család Szeptember 18. és 27. kö­zött rendezik meg az őszi Budapesti Nemzetközi Vá­sárt, a fogyasztási cikkek szakvásárát. A tavalyi ha­sonló bemutató óta eltelt 1 esztendő alatt jelesre vizs­gáztak a Csongrád megyei vállalatok nagydíjas termé­kei. A Szegediner szalámi, ami a téli Pick-szalámi paprikás változata fekete színű mű­­anyag bélbe csomagolva, no vette hírnevét. Az idén a ta­valyinál legalább 30 száza­lékkal többet, 1 ezer 300 má­zsát gyártanak exportra, és mintegy 100 mázsát hazai fogyasztásra. A legtöbbet NSZK-beli cégek megrende­lésére küldtek, illetve kül­denek. A Szegedi Szalámi­gyár és Húskombinát piac­kutató szakembereinek fel­mérése szerint várható, hogy ennek a szalámi­félének tovább növekszik a tőkés ex­portja. A Szentesi Baromfifeldol­gozó Vállalat „Serba csa­lád­jának tagjai: a sertés- és baromfihúsból, minimá­lis szalonna, valamint fűsze­rek, ízesítők hozzáadásával készült és füstölt termékek: a csemege kolbász, a májas, a rakott filé és a sajtos mor­­tadella közkedveltté vált a fogyasztók körében. Egy év alatt éppen megduplázódott a termelésük. A legtöbbet Budapestre, Baranya, Szol­nok, Szabolcs megyébe és természetesen Csongrád megye városaiba szállítanak. A vállalat össztermékeinek már több mint 10 százalékát teszi ki a „Serba-család". Jól szolgálja mindkét vál­lalat piackutatását, hogy az idén Szegeden szalámimin­taboltot, Szentesen pedig ba­romfihús-mintaboltot nyitot­tak. Ezekben megtalálható a teljes termékskála, köztük az olcsóbb cikkek is. 3 Változó, vagy állandó? Alig jutottunk túl az év el­ső felén, de már mindenki az 1988-as esztendőről be­szél. Mi lesz az adóreform­mal, bevezetik-e január el­seje után vagy sem? A kér­dés természetesen nemcsak az adót fizető állampolgárok számára húsbavágó kérdés, ha a tervek valóra válnak, alapvetően megváltozik a vállalatok helyzete. Az álta­lános forgalmi adózás gyö­keresen átalakítja a köztük évek-évtizedek óta kialakult struktúrát: egykor csak ve­getáló vállalatok megszaba­dulva az irracionális elvonás terhétől, az elsők­ közé kerül­hetnek. A számtalan előnyt, támogatást élvezők viszont csak a saját erejükre támasz­kodhatnak majd. A várakozás érthetően nagy, ahogy a félelem is. A hatásokat csak nagy vona­lakban lehet körvonalazni, ám vállalati szintre lebont­va az egyes számokat, már sokkal bizonytalanabb előre­jelzést kaphatunk. És kimon­datlanul ott lappang a féle­lem a vállalatok vezetőiben, vajon mennyire lesz tartós az új szabályozás? Évek óta visszatérő és jo­gos panasz ez. A szabályo­zók kiszámíthatatlan válto­zása, az év közben született módosító intézkedések, vá­ratlan elvonások hihetetlen szűkre szabták a vállalatok tervezési lehetőségeit, moz­gásterét. A gazdálkodók egy­re inkább egy viharos ten­geren hánykolódó hajóhoz hasonlítanak, ahol a kormá­nyos csak ösztönére hallgat­hat, mert a víz alól váratla­nul fölbukkanó sziklákról nincsen térképe. Ilyen helyzetben a legbiz­tosabb döntésnek a helyben maradás látszik, és ahogy ezt a statisztikák is mutatják, a vállalatok közül jó néhányan inkább ezt a megoldást vá­lasztották.­­ A másik oldalon viszont védekezésként számtalanszor elmondták, ilyen kiszámítha­tatlan, bakugrásokat tévő szabályozás mellett egyszerű­en nincs más lehetőség, nem­hogy öt évre, de még egy fél évre sem lehet előre látni a gazdasági környezet változá­sát, s csak egy valami biz­tos: a szabályozás minden egyes változása csak szűkít­heti a cégek mozgásterét. Érthetően nagy a várako­zás tehát a most meghirde­tett, ám még pontos rész­leteiben nem ismert új sza­bályozás iránt. Bár az egyes ágazatok képviselői olykor egymásnak ellentmondó ál­láspontokat képviselnek, ab­ban mindenki egyetért: csak egy hosszú távon is állandó szabályozás adhat biztonsá­got az önállóan gazdálkodó vállalatoknak. Amelyeknek persze nemcsak jogokra, ha­nem pénzre is szükségük van. Az eddig megjelent elképze­lések szerint a költségvetés jelentősen csökkenti az adó­nemek számát, és az elvonás is mérséklődik. A korábbi 80 százalék helyett­­ minden száz forintból átlagosan 80- at kellett valamilyen adó cí­mén befizetni — jövőre 50 százalékra csökken a közpon­tosított vállalati jövedelmek aránya. S ez már lehetősé­get ad a jobban gazdálkodó vállalatok számára a lehető­ségek jobb kihasználására, gyors alkalmazkodásra, sőt talán fejlesztésre is. A nyer­tesek mellett viszont szép számmal akadnak majd vesz­tesek is. Akikről egyhamar kiderül, az eddig bőven osz­togatott állami támogatásból tartották a felszínen magu­kat, s a nyereség a közös kasszából s nem a munkájuk eredményéből származott. Ma már mindenki számá­ra nyilvánvaló, hogy nehéz, átmeneti korszak előtt áll a gazdaság. De csak a meghir­detett elvek szigorú és kö­vetkezetes érvényesítésével juthatunk közelebb a tőlünk egyre jobban távolodó világ­gazdasághoz. Lakatos Mária

Next