Délmagyarország, 1989. október (79. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-02 / 232. szám
79. évfolyam, 232. szám 1989. október 2., hétfő POLITIKAI NAPILAP Havi előfizetési díj: 101 forint Ára: 4,30 forint N r E Nem megmenteni n éhány napja levelet kaptam az „összefogás az MSZMP megújításáért" mozgalom koordinációs csoportjának aláírásával. Ebben — mint kongresszusi küldöttet — csatlakozásra szólítanak fel, azonban „nem valamiféle platform jegyében,, hanem a párt megóvása, a párt gerincének megerősítése érdekében”. Megtudtam még, mozgalmuk az iránta „sokfelől megnyilvánuló szimpátiát” annak köszönheti, hogy következetesen szembeszáll „a néptől és a nemzettől idegen erőkkel’’. Teszi mindezt „a realitásokat figyelembe vevő radikális reformok” egyidejű képviseletével. Hogy melyek ezek? „Az Összefogás számára a reform egyet jelent a lehetőségek maximális kihasználásával.” No, ez valóban nem platform, inkább közhelyszótár. A szeptember 25-ei országos lapokból már többet megtudtam. A mozgalom előző napon tartott konferenciáján hosszas, helyeslő taps követett egy kijelentést, mely szerint, az MSZMP-nek „Berecz János, Barabás János kell vezetőknek! Nem kell viszont Nyers Rezső, Pozsgay Imre, Németh Miklós, Szűrös Mátyás és Horn Gyula!" Berecz János sem kívánt „összefogni” az említettekkel. Hagyjuk a neveket! — mondta csupán sejtelmesen. Mindenki értse, ahogy akarja. Inkább arról beszélt, hogy van, amiről le kell mondani, és van, amitől el kell határolódni. Számomra ez is tanulságos. Lemondani (netán fájó szívvel?) a bolsevik típusú pártról, a proletárdiktatúráról, és a fenyegető fellépésekről kell. Elhatárolódni viszont (mert nyilván ez a „fő veszély”) a pártot az anarchiába süllyesztőktől, a reformanarchiától. Végül, ki is mondják: az összefogás új stratégiát követ. Korábban a reformszárny ún. „realista” vonulatával kívántak együttműködni, mostantól a párt baloldalának a szövetségét keresik, így persze, megoldódna a „káderhiány" is. Barabás és Berecz mellé rögtön odaállhat Ribánszky és Antoniewicz, meg a puccsista fürjtenyésztő. Kész az elnökség, tagság is kerülne valahogy, a párt meg van mentve... Hát ez sem platform, de legalább tiszta beszéd. Ezek után, méginkább tudom, ezt az MSZMP-t nem akarom megmenteni. Nem is lehet. Mai formájában és tartalmával ellent mond a politika törvényeinek. Meggyőződésem, hogy hamis a „platformokfölöttiséget” sugalló ideológia. Idejét múlt politikai dilettantizmus a párton belüli „kétfrontos harc”, az „arany középút”, a szélsőségektől való megszabadulás stratégiája. Hatalomátmentő taktikaként — úgy látszik — még eladható, de a régi, rossz reflexekre épít, és sehová nem, jobban mondva: a semmibe vezet. Számomra az egyetlen elfogadható lehetőség egy új párt megteremtése. Ez persze nem „csak” másik nevet, másik programot, szervezeti szabályzatot, pártstruktúrát, vezetést jelent. A párt új minősége ezek tartalmán múlik. .. Néhány hónapja Grósz Károly azt mondta, ő még nem látott olyan pártot, amelyik választások előtt kemény vitákat folytat, amelyik a párton belüli irányzatok elkülönülését és megmérközését, és nem ezek összefogását szorgalmazza. Igaza lenne, ha az MSZMP egy párt volna. Ha ezek az irányzatok azonos politikai értékek elfogadása mellett vélekednének másként egyes részkérdésekben. Ha egyáltalán egy nyelvet beszélnének. Nálunk azonban nem erről van szó. Vegyünk egy példát. Jelenleg az MSZMP-ben vannak olyanok, akik számára a proletárdiktatúra, a munkásosztály (sosemvolt) hatalma, az ellenzék, felszámolása, az egypártrendszer, a kommunista párt alkotmányban rögzített vezető szerepe egy kívánatos politikai rendszer alappillérei. Mások — mint láttuk — minderről „lemondanak”. A többpártrendszeren, szabad választásokon nyugvó parlamenti, demokrácia létrejöttét vereségtudattal élik meg, ám szükséges rosszként elfogadják. S vannak olyanok is — magam is ide tartozom —, akik ezeket a változásokat nem tegnap óta igenylik. Akik számára világos, egy, érdektagolt társadalom adekvát politikai mozgásformája a plurális demokrácia. Amely nem elutasítandó, nem eltűrendő, hanem érték. Egy baloldali-szocialista pártnak nem ellene, hanem benne kell politizálnia. És ez csak egyetlen példa volt. Ugyanígy részletezhetném a piacról, a tulajdonról, az elosztásról, az erőszak alkalmazhatóságáról, nemzetközi kapcsolatainkról, a pártdemokrácáról stb., a párton belül élő, és egymásnak homlokegyenest ellentétes nézeteket. Természetesen, ezek egyikéről sem állítom: nincs helye a Nap alatt. De nem ugyanabban a pártban. Ezeket nem lehet összemaszatolni, sem a választásokra hivatkozva, sem a párt „megmentése” érdekében. Az állampolgár ugyanis szereti tudni, melyik pártra szavaz, a párttag meg, hogy melyiknek a tagja. Éppen ezért kell elkülöníteni és egyértelműen megfogalmazni a politikai értékeket. S a kongresszus döntsön, melyik értékrendet fogadja el, s ezután kezdődhet az új párt megszerveződésének legalább ilyen fontos szakasza: a tagok egyéni döntések, saját lelkiismeretük alapján viszonyulnak küldötteik kollektív döntéséhez," így a részkérdésekben megmaradó, és gyaníthatóan állandóan újratermelődő véleménykülönbségek ellenére — megteremtődik egy elvi síkon megalapozott szolidaritás, s nem a választások előtti pánik, meg a párt szétesésének réme tereli ideig-óráig együvé a tagságot. Kovács László Kapnak-e, akik adnak — a nővérek „Hang azoknak, akik túl gyengék” Rendezik, rendezgetik , mármint az egészségügyiek bérét. A sorozat tavaly októberben indult, amikor is az ún. hiányszakmában tevékenykedő szakdolgozók fizetése emelkedett személyenként 1500-2500 forinttal. Következő állomásként az idén januártól az ügyeleti készenléti díj növekedett, de ez nem érintette a három műszakban dolgozó ápolónőket. A legutóbbi nekifutáskor akár örvendezhettek is volna a nővérek: július 1- jétől ugyanis az egyetemi ítéretekben dolgozó 869 ápolónő mindegyike átlag 2000 forinttal nagyobb összeget olvashat fizetési szalagján. A főiskolát végzett, vezető beosztásúaknak meg talán eddigi munkás éveik alatt összesen nem volt részük ekkora fizetésemelésben: 3000 forintot kaptak. Emellett szabad rendelkezésű kerettel is gazdálkodhatott az egyetem a minisztérium jóvoltából. Hogy elégedettséget szült-e ez a sok, hirtelen jött intézkedés itt Szegezes tapasztalatai alapján, nem. Mert ahogy igaz: kétszer ad, ki gyorsan ad, igaz ennek a fordítottja is. Régi adósságát igyekszik pótolni most a kormányzat, de olyan alacsony szinten levő javadalmakhoz csordogálnak most a forintok, hogy azok csak cseppek a dolgozókra zúduló áremelkedések, adórendelkezések tengeréhez képest. Különösen igaz ez Szegeden, ahol az egészségügyben már eleve 30 százalékkal alacsonyabb volt az alapbér, mint Pesten, ahol den? Úgy tűnik a beszélge most mégis tüntettek... Hangulatjelentés A főnővérek szerint. Szegeden, az ápolónők hangulata a társadalmi hangulattal azonos. A túlóra, a műszakpótlék, az ügyelet plusz energiájukat emészti föl, az érte kapott pénz túlnyomó részét azonban az indó visszaveszi. „Jó, ha a túlhajtott munka után mínuszba nem kerülünk." Hogy miért van szükség a pluszmunkára? Az egészségügyben járatosak tudják: örök gond a szaki képzettek hiánya: helyettük is dolgozniuk kell azoknak, akik három műszakban „húzzák az igát”. Az igazság az, hogy azért mindenki örült a 2000 forintnak Így az üres állásokra is 5000 forintos segédápolókat tudtak fölvenni például az idegsebészeti klinikán. A feszültséget okozó igazságtalanság azonban az, hogy a 15—20 éve dolgozó, szakképzett ápoolónő 6600 forintjára kapta a kétezret, ugyanakkor a kezdő, 1,7 éves kislány is 6000-ért vállal munkát. Az, akinek egyelőre csak általános ápolónői képesítése van, és semmi gyakorlata. Úgy tűnik, akiknek okuk van az elégedettségre, azok a kezdők. Az idősek továbbra is igen áldozatos munkát végeznek. Kevés a szakképzett ember, egy műszakba most egy nővér jut. Hiába alkalmaztak most 20 új ápolót, az új klinikai tömbben az összesen 192 ágyas idegsebészeten, traumatológián és ortopédián, ez a létszám csak töredéke a szükségesnek. Jelenleg a tűréshatárig túlterheltek itt a nővérek: minden második nap baleseti fölvételes a klinika, mindhárom szakma műtétes, a betegápolás rengeteg erőt fölemészt, de fárasztó az operáltak állandó, felelősségteljes megfigyelése is. Az aneszteziológiai és intenzív terápiás intézet kiemelt terület, ott 6250 forintért alkalmaztak kezdőket. A 12 jelentkezőből hatot sikerült megnyerniük, négyen viszont így is a nőgyógyászati klinikát választották. Mint megtudtam, presztízskérdés is ez, nemcsak anyagi, állítólag szebben csengő szó a köztudatban, ha valaki szülésznő... A régi, megbízható nővér itt is hátrányos helyzetbe kerül az ifjúval szemben. Noha, korábbi 8 ezer forintját 4 ezerrel pótolták, az adó, az SZTK érzékenyebben érinti, mint a pályakezdőt. Panaszkodott a főnővér, hogy egyre nehezebb beosztást készítenie, senki nem akar túlórázni, az adórendszer kifejezetten visszatartja ettől az embereket. Előfordult az is, hogy üzentek a munkaügyről, álljon meg a menet: az egyik nővér fél esztendő alatt kimerítette az egészéves keretet. Márpedig adó, bürokrácia, mind nem érdekli a beAbeszélgetésen részt vevő szakemberek mindegyike egyetértett abban: javadalmazásban is különbséget kellene tenni a kevésbé megterhelő, és a nehéz, több stresszt igénylő szakmák között. A szegedi nővérek rossz közérzetét nagyban javítaná, ha a három műszak megterhelését nővérszállás helyett garzonlakásokban pihenhetnék ki a még család nélkülinek. Talán akkor vonzóbb is lenne ez a pálya, nem lenne annyi szakképzett ápolónői státus üres, mint ma. Ahhoz persze, hogy a jó szakemberek ott is maradjanak, a nővérek jelenlegi tegete gyógyulni akar, s ehhez lelkiismeretesen el kell látni. Ilyenformán a gyógyítómunka és a gyógyulás ellen hat, hogy minél többet teljesít egy nővér, minél többet keres papíron, annál nagyobb az adókulcs. Az I-es számú belgyógyászati klinikán dolgozó nővérek úgy látják: ha piesti kollégáikkal vetik össze magukat, s a 17 százalékos árszínvonal-emelkedést beszámítják: béremelésről itt kár beszélni is. Talán „szinten tartásról". A létszámhiányból adódó keserveik azonosak a többi intézetben dolgozókéval, ám mindezt tetézik a munkájuk jellegéiből adódó különbségek. Minden manuális szakma — a sebészet, szülészet — vonzóbb, mert több sikerélmény éri ott az ápolókat is. A szenvedő beteg általában mosolyogva, gyógyulva távozik, míg a belgyógyászaton nincsenek ilyen látványos eredmények: sok a szociális probléma, nem egyszer nyomasztó a légkör. A gyönge, 80 éves beteg napi ápolása a törvényszerű végkifejlet tudatával — és gyakorlati teendőivel — bizony nem lélekemelő munka, belefásul a legjobb nővérke is. A főnővér indokoltnak tartaná, ha a belgyógyászatot is fölvennék a ■ kiemelt szakmák listájára, pályaelhagyásának két fő okát: az alacsony bérezést, és a társadalmi megbecsülés hiányát ki kellene iktatni. Nem is lenne szerénytelen ez a kérés, ha a híres ápolónő, Virginia Henderson megfogalmazásai szerint, mindezért „ő átmenetileg az öntudatán kívül lévő tudata, az élet szeretete az öngyilkos számára, a lába az amputáltnak, a szeme a frissen megvakultnak, a mozgás eszköze a csecsemőnek, tudás és bizalom a fiatal anyának, a hang azok számára, akik túl gyengék ..." Chikán Ágnes Mint ismeretes, szeptember 26-án, Budapesten tüntettek a nővérek a Szociális- és Egészségügyi Minisztérium előtt, ahol hangot adtak elégedetlenségüknek: sokallják a megkövetelt túlmunkát, és kevesellik az érte kapott járandóságot. Hogy Szegeden, ebben a fekvőbeteg-intézetekben bővelkedő városban milyen a nővérek hangulata a legutóbbi bérrendezés óta, azt igyekeztem megtudni a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen. Beszélgető partnereim voltak: Mészáros Imre bér- és munkaügyi főosztályvezető, Szücsné Bereczky Éva munkaügyi osztályvezető, Csanádi Lajosné egyetemi főnővér és három intézetvezető főnővér: Tápai Károlyné, Nyíri Sándorné és Nagy Jánosné. Hogy pályán maradjanak ... Pályacsúccsal nyerték a Pick Kupát Szombaton este rendezték Szeged belvárosában a már hagyományos Pick Kupa utcai futóversenyt. Az előzetes nevezések során sokkal többen jelentkeztek, mint tavaly. A színvonal ugyan nem túl magas, hiszen az atléták már leszálló ágban vannak, vége a versenyidőszaknak. Örömteli azonban, hogy a férfiaknál új pályacsúcs született az újpesti Sághy jóvoltából. A nőknél leggyorsabbnak Visnyei (Szegedi VSE) bizonyult. Részletes beszámolónkat a 7. oldalon olvashatják.