Délmagyarország, 1989. október (79. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-02 / 232. szám

79. évfolyam, 232. szám 1989. október 2., hétfő POLITIKAI NAPILAP Havi előfizetési díj: 101 forint Ára: 4,30 forint N r E Nem megmenteni n­ éhány napja levelet kaptam az „összefogás az MSZMP megújításáért" mozgalom koordinációs csoportjának aláírásával. Ebben — mint kong­resszusi küldöttet — csatlakozásra szólítanak fel, azon­ban „nem valamiféle platform jegyében,, hanem a párt megóvása, a párt gerincének megerősítése érdekében”. Megtudtam még, mozgalmuk az iránta „sokfelől meg­nyilvánuló szimpátiát” annak köszönheti, hogy követ­kezetesen szembeszáll „a néptől és a nemzettől idegen erőkkel’’. Teszi mindezt „a realitásokat figyelembe ve­vő radikális reformok” egy­idejű képviseletével. Hogy melyek ezek? „Az Összefogás számára a reform egyet jelent a lehetőségek maximális kihasználásával.” No, ez valóban nem platform, inkább közhelyszótár. A szeptember 25-ei országos lapokból már többet megtudtam. A mozgalom előző napon tartott konfe­renciáján hosszas, helyeslő taps követett egy kijelen­tést, mely szerint, az MSZMP-nek „Berecz János, Ba­rabás János kell vezetőknek! Nem kell viszont Nyers Rezső, Pozsgay Imre, Németh Miklós, Szűrös Mátyás és Horn Gyula!" Berecz János sem kívánt „összefogni” az­ említettekkel. Hagyjuk a neveket! — mondta csu­pán sejtelmesen. Mindenki értse, ahogy akarja. In­kább arról beszélt, hogy van, amiről le kell mondani, és van, amitől el kell határolódni. Számomra ez is ta­nulságos. Lemondani (netán fájó szívvel?) a bolsevik típusú pártról, a proletárdiktatúráról, és a fenyegető fellépésekről kell. Elhatárolódni viszont (mert nyilván ez a „fő veszély”) a pártot az anarchiába süllyesztők­től, a reformanarchiától. Végül, ki is mondják: az összefogás új stratégiát követ. Korábban a reformszárny ún. „realista” vonu­latával kívántak együttműködni, mostantól a párt bal­oldalának a szövetségét keresik, így persze, megoldód­na a „káderhiány" is. Barabás és Berecz mellé rögtön odaállhat Ribánszky és Antoniewicz, meg a puccsista fürjtenyésztő. Kész az elnökség, tagság is kerülne va­lahogy, a párt meg van mentve... Hát ez sem plat­form, de legalább tiszta beszéd. Ezek után, méginkább tudom, ezt az MSZMP-t nem akarom megmenteni. Nem is lehet. Mai formájá­ban és tartalmával ellent mond a politika­ törvényei­nek. Meggyőződésem, hogy hamis a „platformok­­fölöttiséget” sugalló ideológia. Idejét múlt politikai di­lettantizmus a párton belüli „kétfrontos harc”, az „arany középút”, a szélsőségektől való megszabadulás stratégiája. Hatalomátmentő taktikaként — úgy látszik — még eladható, de a régi, rossz reflexekre épít, és sehová nem, jobban mondva: a semmibe vezet. Számomra az egyetlen elfogadható lehetőség egy új párt megteremtése. Ez persze nem „csak” másik nevet, másik programot, szervezeti szabályzatot, párt­struktúrát, vezetést jelent. A párt új minősége ezek tartalmán múlik. .. Néhány hónapja Grósz Károly azt mondta, ő még nem látott olyan pártot, amelyik választások előtt ke­mény vitákat folytat, amelyik a párton belüli irányza­tok elkülönülését és megmér­közését, és nem ezek ös­­­szefogását szorgalmazza. Igaza lenne, ha az MSZMP egy párt volna. Ha ezek az irányzatok azonos p­olitikai értékek elfogadása mellett vélekednének másként egyes részkérdésekben. Ha egyáltalán egy nyelvet be­­­szélnének. Nálunk azonban nem erről van szó. Vegyünk egy példát. Jelenleg az MSZMP-ben van­nak olyanok, akik számára a proletárdiktatúra, a munkásosztály (sosemvolt) hatalma, az ellenzék, fel­számolása, az egypártrendszer, a kommunista párt al­kotmányban rögzített vezető szerepe egy kívánatos p­o­­litikai rendszer alappillérei. Mások — mint láttuk — minderről „lemondanak”. A többpártrendszeren, sza­bad választásokon nyugvó parlamenti, demokrácia lét­rejöttét vereségtudattal élik meg, ám szükséges rossz­ként elfogadják. S vannak olyanok is — magam is ide tartozom —, akik ezeket a­ változásokat nem tegnap óta igenylik. Akik számára világos,­ egy, érdektagolt társadalom adekvát politikai mozgásformája a plurális demokrácia. Amely nem elutasítandó, nem eltűrendő, hanem érték. Egy baloldali-szocialista pártnak nem el­lene, hanem benne kell politizálnia. És ez csak egyetlen példa volt. Ugyanígy részletez­hetném a piacról, a tulajdonról, az elosztásról, az erő­szak alkalmazhatóságáról, nemzetközi kapcsolatainkról,­ a pártdemokrácáról stb., a párton belül élő, és egy­másnak homlokegyenest ellentétes nézeteket. Termé­szetesen, ezek egyikéről sem állítom: nincs helye a Nap alatt. De nem ugyanabban a pártban. Ezeket nem lehet összemaszatolni, sem a választásokra hivatkozva, sem a párt „megmentése” érdekében. Az állampolgár ugyanis szereti tudni, melyik pártra szavaz, a párttag meg, hogy melyiknek a tagja. Éppen ezért kell elkü­löníteni és egyértelműen megfogalmazni a politikai ér­tékeket. S a kongresszus döntsön, melyik értékrendet fogadja el, s ezután kezdődhet az új párt megszerveződésé­­nek legalább ilyen fontos szakasza: a tagok egyéni döntések, saját lelkiismeretük alapján viszonyulnak küldötteik kollektív döntéséhez," így­­ a részkérdésekben megmaradó, és gyaníthatóan állandó­an újratermelődő véleménykülönbségek ellenére — megteremtődik egy elvi síkon megalapozott szolidari­tás, s nem a választások előtti pánik, meg a párt szét­esésének réme tereli ideig-óráig együvé a tagságot. Kovács László Kapnak-e, akik adnak — a nővérek „Hang azoknak, akik túl gyengék” Rendezik, rendezgetik ,­­ mármint az egészségügyiek bérét. A sorozat tavaly ok­tóberben indult, amikor is az ún. hiányszakmában te­vékenykedő szakdolgozók fizetése emelkedett szemé­lyenként 1500-2500 forinttal. Következő állomásként az idén januártól az ügyeleti készenléti díj növekedett, de ez nem érintette a három műszakban dolgozó ápolónő­ket. A legutóbbi nekifutás­kor akár örvendezhettek is volna a nővérek: július 1- jétől ugyanis az egyetemi í­téretekben dolgozó 869 ápolónő mindegyike átlag 2000 forinttal nagyobb ös­­­szeget olvashat fizetési sza­lagján. A főiskolát végzett, vezető beosztásúaknak meg talán eddigi munkás éveik alatt összesen nem volt ré­szük ekkora fizetésemelés­ben: 3000 forintot kaptak. Emellett szabad rendelkezé­sű kerettel is gazdálkodha­tott az egyetem a miniszté­rium jóvoltából. Hogy elégedettséget szült-e ez a sok, hirtelen jött intézkedés itt Szege­zes tap­asztalatai alapján, nem. Mert ahogy igaz: két­szer ad, ki gyorsan ad, igaz ennek a fordítottja is. Régi adósságát igyekszik pótolni most a kormányzat, de olyan alacsony szinten levő javadalmakhoz csordogálnak most a forintok, hogy azok csak cseppek a dolgozókra zúduló áremelkedések, adó­rendelkezések tengeréhez kép­est. Különösen igaz ez Szegeden, ahol az egészség­ügybe­n már eleve 30 száza­lékkal­­ alacsonyabb volt az alapbér, mint Pesten, ahol den? Úgy tűnik a beszélge­ most mégis tüntettek... Hangulatjelentés A főnővérek szerint. Sze­geden, az ápolónők hangu­lata a társadalmi hangulat­tal azonos. A túlóra, a mű­szakpótlék, az ügyelet plusz energiájukat emészti föl, az érte kapott pénz túlnyomó részét azonban az indó visszaveszi. „Jó, ha a túl­hajtott munka után mí­nuszba nem kerülünk." Hogy miért van szükség a pluszmunkára? Az­ egész­ségügyben járatosak tud­ják: örök gond a szaki kép­zettek hiánya: helyettük is dolgozniuk kell azoknak,­­ akik három műszakban „húzzák az igát”. Az igazság az, hogy azért mindenki örült a 2000 fo­rintnak Így az üres állá­sokra is 5000 forintos se­gédápolókat tudtak fölven­ni például az idegsebészeti klinikán. A feszültséget okozó igazságtalanság azon­ban az, hogy a 15—20 éve dolgozó, szakképzett ápooló­­nő 6600 forintjára kapta a kétezret,­ ugyanakkor­ a kezdő, 1,7 éves kislány is 6000-ért vállal munkát. Az, akinek egyelőre csak általá­nos áp­olónői képesítése van, és semmi gyakorlata. Úgy tűnik, akiknek okuk van az­­ elégedettségre, azok a kez­dők. Az idősek továbbra is igen áldozatos munkát vé­geznek. Kevés a szakkép­zett ember, egy műszakba most egy nővér jut. Hiába alkalmaztak most 20 új ápolót, az új klinikai tömb­ben­­ az összesen 192 ágyas idegsebészeten, traumato­lógián és ortopédián, ez a létszám csak töredéke a szükségesnek. Jelenleg a tű­réshatárig túlterheltek itt a nővérek: minden­ második nap baleseti fölvételes a klinika, mindhárom szakma műtétes, a betegápolás ren­geteg erőt fölemészt, de fá­rasztó az op­eráltak állandó, felelősségteljes megfigye­lése is. Az aneszteziológiai és in­tenzív terápiás intézet ki­emelt terület, ott 6250 fo­rintért alkalmaztak kezdő­ket. A 12 jelentkezőből ha­tot sikerült megnyerniük, négyen viszont így is a nő­gyógyászati klinikát válasz­tották. Mint megtudtam, presztízskérdés is ez, nem­csak anyagi, állítólag szeb­ben csengő szó a köztudat­­ban, ha valaki szülésznő... A régi, megbízható nővér itt is hátrányos helyzetbe kerül az ifjúval szemben. Noha, korábbi 8 ezer forint­ját 4 ezerrel pótolták, az adó, az SZTK érzékenyeb­ben érinti, mint a pálya­­kezdőt. Panaszkodott a fő­­nővér, hogy egyre nehezebb beosztást készítenie, senki nem akar túlórázni, az­ adó­rendszer kifejezetten vissza­tartja ettől az embereket. Előfordult az is, hogy üzen­tek a munkaügyről, álljon meg a menet: az egyik nő­vér fél esztendő alatt kime­rítette az egészéves kere­tet. Márpedig adó, bürokrá­cia, mind nem érdekli a be­A­beszélgetésen részt ve­vő szakemberek mindegyike egyetértett abban: javadal­mazásban is különbséget kellene tenni a kevésbé megterhelő, és a nehéz, több stresszt igénylő szak­mák között. A szegedi nő­vérek rossz közérzetét nagy­ban javítaná, ha a három műszak megterhelését nő­vérszállás helyett garzonla­kásokban pihenhetnék ki a még család nélküli­nek. Talán akkor vonzóbb is lenne ez a pálya, nem lenne annyi szakképzett ápolónői státus üres, mint ma. Ahhoz p­ersze, hogy a jó szakemberek ott is marad­janak, a nővérek jelenlegi teget­­e gyógyulni akar, s ehhez lelkiismeretesen el kell látni. Ilyenformán a gyógyítómunka és a gyó­gyulás ellen hat, hogy mi­nél többet teljesít egy nő­vér, minél többet keres pa­píron, annál nagyobb az adókulcs. Az I-es számú belgyó­gyászati klinikán dolgozó nővérek úgy látják: ha pies­­ti kollégáikkal vetik össze magukat, s a 17 százalékos árszínvonal-emelkedést be­számítják: béremelésről itt kár beszélni is. Talán „szin­ten tartásról". A létszámhi­ányból adódó keserveik azonosak a többi intézetben dolgozókéval, ám mindezt tetézik a munkájuk jellegéi­ből adódó különbségek. Minden manuális szakma — a sebészet, szülészet — vonzóbb, mert több sikerél­mény éri ott az ápolókat is. A szenvedő beteg általában mosolyogva, gyógyulva tá­vozik, míg a belgyógyásza­ton nincsenek ilyen látvá­nyos eredmények: sok a szociális probléma, nem egyszer nyomasztó a lég­kör. A gyönge, 80 éves be­teg napi áp­olása a törvény­­szerű végkifejlet tudatával — és gyakorlati teendőivel — bizony nem lélekemelő munka, belefásul a legjobb nővérke is. A főnővér indo­koltnak tartaná, ha a bel­gyógyászatot is fölvennék a ■ kiemelt szakmák listájára, pályaelhagyásának két fő okát: az alacsony bérezést, és a társadalmi megbecsü­lés hiányát ki kellene ik­tatni. Nem is lenne sze­rénytelen ez a kérés, ha a híres ápolónő, Virginia Henderson megfogalmazásai szerint, mindezért „ő átme­netileg az öntudatán kívül lévő tudata, az élet szerete­­te az öngyilkos számára, a lába az amputáltnak, a sze­me a frissen megvakultnak, a mozgás eszköze a csecse­mőnek, tudás és bizalom a fiatal anyának, a hang azok számára, akik túl gyen­gék ..." Chikán Ágnes Mint ismeretes, szeptember 26-án, Budapesten tüntettek a nővérek a Szociális- és Egészségügyi Mi­nisztérium előtt, ahol hangot adtak elégedetlensé­güknek: sokallják a megkövetelt túlmunkát, és ke­­­vesellik az érte kapott járandóságot. Hogy Szegeden, ebben a fekvőbeteg-intézetekben bővelkedő városban milyen a nővérek hangulata a legutóbbi bérrendezés óta, azt igyekeztem megtudni a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen. Beszélgető partnereim voltak: Mészáros Imre bér- és munkaügyi főosztály­­vezető, Szücsné Bereczky Éva munkaügyi osztályve­zető, Csanádi Lajosné egyetemi főnővér és három in­tézetvezető főnővér: Tápai Károlyné, Nyíri Sándorné és Nagy Jánosné. Hogy pályán maradjanak ... Pályacsúccsal nyerték a Pick Kupát Szombaton este rendezték Szeged belvárosában a már hagyományos Pick Kupa ut­cai futóversenyt. Az előze­tes nevezések során sokkal többen jelentkeztek, mint tavaly. A színvonal ugyan nem túl magas, hiszen az atléták már leszálló ágban vannak, vége a versenyidő­szaknak. Örömteli azonban, hogy a férfiaknál új pálya­csúcs született az újpesti Sághy jóvoltából. A nőknél leggyorsabbnak Visnyei (Szegedi VSE) bizonyult. Részletes beszámolónkat a 7. oldalon olvashatják.

Next